Lépcsőfok

Hétfőn ültem egy széken, várnom kellett, nem is akármire. Furcsa és felemelő érzés volt, ahogy beléptem a hatalmas tömör vasajtón, ahogy beértem a boltíves korhű aulába. Amikor érzed  azt egy épületben, hogy itt önkéntelenül is magadba szívod, azt a szellemiséget, amit képvisel, ahol tudod, mennyi mindent láttak már ezek a falak. Bizony-bizony nagyobbik lányomat írattam be az első osztályba. Abba az iskolába, ahová a nagyapja, és az apukája is járt. Abba az iskolába, amit anno  egy grófi család alapított, akik sokat tettek a városunkért. Abba az iskolába, ahol sok-sok évvel ezelőtt azok a szegény gyerekek tanulhatták a betűvetést, akik a grófi család nélkül ezt soha nem tehették volna meg. Szeretem ezt a családot, jó pár évvel ezelőtt hónapokon át kutattam az életüket, ők alkották ugyanis az egyik szakdolgozatom. Ez a hely nekem egyfajta szentély, amit tisztelni kell. Örülök, hogy ide fog járni a csöppöm, hogy itt indítják útjára. Nem mondom azt, hogy elszállt ez a 6 év, mert valóban így volt. Ma egyébként is még inkább büszke vagyok rá, egyrészt mert éppen leszereltette velem a pótkerekeket a biciklijéről, sokat esett nagyon és feladni látszott, múlt évben még rá sem akart ülni a biciklire egyáltalán.  Leültünk és megbeszéltük, elmondtam neki, hogy most itt sem lenne ha én sok-sok éven keresztül egyetlen egy percre is feladtam volna, hogy megszülessen. Megértette a lényegét, visszapattant és rövid időn belül tekert, olyan vigyorral az arcán, ami ha nincs füle biztosan körülfutja az egész fejét. Le kellett videóznom és megmutatni az apjának, felhívni a nagynénjét, nagyon-nagyon kell erősítenem még benne azt az érzést, hogy ha valamit akarunk és valamiben hiszünk elérjük. Rendkívül érzékeny radarjai vannak, és abban kicsit rám hasonlít, hogy kifinomult a szociális érzékenysége is. Imád az intézetben lenni, ki is választott magának egy beteget, egy születésétől kezdve vak és pár éve ágyhoz is kötött beteg, a legelesettebb. Ma is közölte, hogy amíg én összepakolok, ő megy Piroskához, aki a jó Isten azért megáldott valamivel, hihetetlen memóriával, csodálatos hanggal és gyönyörű versek költésével. Szeretik egymást semmi kétség és ebben a kettősbe egyre erősebben tartozik bele már Kira is triumvirátust alkotva. Nekik természetes a másság, a kerekesszék, nem okoz gondot egy sérülttel kapcsolatot teremteni, soha nem bámulnak meg senkit, aki nem egészséges, minden helyzetben segítenek. Nem könnyű nekem mégis ez a szívem csücske, odafordulni, segítő kezet nyújtani. Sokat gondolkoztam már azon, hogy jó-e az az út ami felé terelem Szonit, hogy az ő útja-e és latensen nem sokkal inkább az enyém. Zsigerileg kötődöm az elesettekhez, a nehéz sorsúakhoz. Aztán ma elkaptam egy lesifotót, éppen indultam Szonját megkeresni az intézetben hiszen sokuk mellé odaül, Piroskánál volt éppen, meg is lepődtem, mert teljes  volt a csönd. Az ajtóból visszaléptem megörökíteni a pillanatot, ami bennem is tudatosította, hogy ne kételkedjek...az ösvény amin terelem az övé.

A borús időre egy kis derű

***

"Anya az a lapos husi nem fogyik?" (rántott hús)

***

"Nézsd anya gyűjű van az ujjamon a maciujaság fejeségül vett."

***

- Kira ha most kiscsoportos mi leszel?

- "Középsős és nagy."

- Szonja most nagycsoportos vége lesz az ovinak és iskolás lesz. Hová mész az ovi után?

- "Haza."

***

Kira futkározás után jön és fogja a combját:

"Jaj majdnem kitöjt a bokám."

***

Az ellentétpárom:

- "Fujj döglött hal, undorító!" (Szonja)

- "Kivesszük a szemét és megsütjük." (Kira)

***

"Apa nem fijjú, hanem féjfi, mejt ő fejnőtt."

***

Szonja kérdezi Kirát:

- "Mi az a jeti?"

- " A jeti hómajom".

***

Kergetőzünk, Szonja a sarokba szalad:

- "Jajj ez kakukktojás!"

- Nem zsákutca?

***

"A babahájas jészt ütöttem meg a seggemen."

***

"Úgy szeretlek, mint a mackók a mézet édesanyám."

***

Kirát tartom a fű felett, hogy pisijen.

- Naaa?

- "Mindjájt még nem készült el."

***

"Olyan pufit akajok fújni!" - gyermekláncfű bóbitáját.

***

- Kira széttörted a puzzle dobozát!

- "Semmi baj, máj jégi volt."

- Dehogy volt régi - kontráz rá mama.

- "Dehogynem, még középsős voltam, amikor kaptuk." - feleli rá csípőből Szonja.

***

Gyerekactivityzünk, én mutogatom a szemöldököt kell elmutogatnom, Szonja fel is kiált:

"SzemÖRDÖG!"

***

Bónuszként pedig Kira költeménye, amit az asztal tetején Túró Rudit lengetve adott elő:

"Tújó Judi leng a fán

Szakítsd je nyuszikám.

Jeszakitom, megeszem,

Mejt a tújó judit szejetem."

***

Mai zönge..... :o)

Mint szódavíznek a buborék
Mint Spongyabobnak Patrik
Mint éjszakának tűzláng fénye
Napsugár vagy életembe.

Mamamentő

Azért, hogy képben legyetek el kell mondanom néhány dolgot a múltból. Soha nem volt köztem és az anyám között bizalmi viszony és eljutottam arra a szintre, hogy már nem is lesz. Annyi, de annyi erőfeszítést tettem érte, de 30 évig az ital volt fontosabb, mint én, az utóbbi közel 8 évben pedig a magával foglalkozás. Minden nap mantra szerűen hallgatom, hogy neki mi hol és mennyire fáj. Ki nem lép a lakásból, gyakorlatilag 3. gyerekként működik nálunk. Az, hogy megtanultam szeretni, családban élni, édesapámnak és a drága nagymamámnak köszönhető. Anyu egyszerűen nem tanult meg szeretni, érzelmet kimutatni. Nem emlékszek olyan időszakra a gyerekkoromban, hogy az ölébe öltetett volna vagy csak úgy kaptam volna egy puszit. Egy valamit nagyon, de nagyon megtanított nekem, milyen anya ne legyek soha, egy életre bevésődött már gyerekként. Soha nem volt támasz nekem, sokkal inkább én neki. Az évtizedek alatt megtanultam ezt elfogadni, soha nem értettem meg, hogy miért ilyen, de ma már sejtem, hogy ez már így marad. Mostanában azonban kezd megtörni az ellenállás, a saját maga köré felépített jéghegy. Az olvasztótégely nem más, mint kicsi Kiránk. Aki csordultig van szeretettel, aki vég nélkül szórja a puszikat és osztja az öleléseket, aki naponta 100x is megerősíti az embereket abban a hitben, hogy szereti őket. Aki gyermeki lélekkel annak látja mamát, aki sosem volt. Akit még nem tűzdelt tele az élet kudarcélményekkel és akinek a kicsi lelke rendületlenül hiszi, hogy az ember eredendően jó. Aki mindig csupa derű és mosoly, aki úgy simul bele az öledbe, hogy nem lehet azonnal nem körbepuszilgatni.  Persze mama őt is próbálja lerázni, hogy fáradt, beteg, nem bír ésatöbbi. De kicsi Kirát nem lehet lerázni, amolyan "kidobják az ajtón bemászik az ablakon" típus. Már 3. este tűnt el a kis hölgy teljes csendben. Mamához ment, bekucorodott mellé az ágyba és pici kezeivel körbefonta a nyakát. Első este még csak az hallatszott ki a szobából, hogy a kis pösze sutyorog. Tegnap este már összebújva sutyorogtak együtt. Pár órája pedig hangosan könnyes szemmel kacagtak. (Mamától már nem tudom mikor hallottam utoljára ilyet). Nagy tócsákban olvad a a jég a nagyi körül és ha minden jól megy, hamarosan eljön az idő, hogy a majd 4 éves megtanítja a nagymamáját arra,  szeretni mennyire jó. Én drukkolok neki nagyon a szikra ami ehhez a tűzhöz kell megvan. Kicsi Kira pedig észrevétlenül és őszintén megmutat mindent amit csak az érzelemről lehetséges...drukkolok neki/nekik nagyon.

Áldott Húsvétot Mindenkinek!

 

Juhász Gyula: Húsvétra


Köszönt e vers, te váltig visszatérő 
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson. 

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Tavaszi Szünet....

Hát mondhatnám azt is, hogy madárcsicsergős, napsütéses tavaszi szünetünk van, de ez több lenne, mint Freudi túlzás. A tavaszi szünetben az a jó szerintem, hogy az ember lánya végre addig alhat ameddig akar. Ehhez azért hozzá kell kalkulálni az én élethelyzetemben azt, hogy addig alhatok, amíg a lányaim aludni hagynak. Amíg valami paradox módon, ovis hétköznapom már majdhogynem kényszerítő eszközöket kell bevetnem ahhoz, hogy felkeljenek, addig ezt a szünetben önként és dalolva elvégzik. Ennek örömére ma is már a kelő nap sugaraival karöltve melegíthettem a hajnali kakaóadagjukat. Szóval én húsvéti tojás helyett olyan +3 óra alvást tojatnék a nyúllal. Nem vagyok valami nagy locsolkodást szerető asszonynép, ellenben kötelezően sonkaevő sem. A tojásfestés az menő, holnap abszolváljuk is a csajokkal. Persze a csajoknak is tojik a nyúl, amolyan intellektuális féle, szerintem a Micimackóból az olvasó nyúl, mert mindkettőnek könyvet hoz reggelre. 

 Mivel olyan viharok csattognak fölöttünk, hogy a kandallót újfent be kellett izzítani, így minden valószínűség szerint a szabadtéri programjaink ki lesznek lőve. Sebaj, olvasni lesz mit. :) Azért a nyavalygásom és a húsvétbojkott ellenére jó egy kicsit itthon lenni, azt hiszem most telítődtem bent úgy igazán, egyre kevesebb időm jut a kliensekre ugyanis ellenőrzés ér ellenőrzést, azt hiszem az elmúlt 18 évben mióta itt dolgozom nem volt összesen annyi, mint most az ez első negyed évben. Szóval kedveskéim tessék pihenni, nyugisan ejtőzni, menni locsolkodni or várni a locsolókat...Pusszantás!

Csajszik alkották az oviban, tojgli Szonja, nyuszkó Kira remekműve :)

Édes Kis Hat Éves!

Drága Kincsem!

Tudom-tudom már hatéves nagylány vagy erre sokszor emlékeztetsz, amikor kiszalad a számon, hogy kislányom, de hidd el nekem még nagyanyóként is a kislányom maradsz, ahogy neked is mindig a leendő unokáim. Gyönyörű hat év áll mögöttünk, Tőled tanultam meg mindent, már akkor amikor még csak nagyon-nagyon vágytam rád. Sokszor mondták nekem, hogy gyermeket vállalni nagy felelősség, én soha egy pillanatra nem rettentem meg ettől. Nem mondom, hogy olykor nem nehéz veled, mert az. Dacos és erős vagy, ebben is olyan, mint én. A másik oldalon pedig ott van az a kis visszahúzódó lány, aki belém kapaszkodik, akit terelgetni kell. Okos vagy és cserfes, mások előtt pedig szégyellős és komoly. Tudod, a sok sok év alatt amikor arra vágytam, hogy megszülethess volt sok-sok nehéz pillanat, amikor a legnehezebb volt, mindig egyik kedvenc költőm versét vettem elő, sokat segített, megmutatom hát Neked:

Reményik Sándor
Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Hihetetlen, hogy ennyire elszaladt velünk 6 év, mérhetetlenül büszke vagyok rád, ősztől iskolás leszel, csont nélkül vetted az akadályokat, sportiskolás lehetsz. Nem volt könnyű döntés, de hiszem, hogy jó helyed lesz ott, megtanulsz küzdeni a célodért, megtanulod, hogy együtt egy csapatban mindenre képesek lesztek. Tudom, hogy most még félsz, mert minden új lesz és idegen és nehezen nyílsz meg, de azt is tudom, hogy ki fog neked nyílni a világ. Most még csak próbálgatod a szárnyaid, a korlátaid és olykor az én határaim, de nem kell hozzá sok idő és szárnyalni fogsz. Tudnod kell, hogy mindig ott leszek neked, védőhálóként, várként, ahová bármikor hazatalálhatsz. Sokat kell még csiszolódnunk és azt is tudom, hogy nem védhetlek meg mindentől és mindenkitől, tapasztalatokat kell szerezned, de mindig melletted leszek, úgy az örömben, mint a bánatban. Szeretlek nézni a húgoddal azt hiszem ő a legszebb ajándék amit tőlünk kaphattál, tyúkanyóként tereled, vagányságával mégis sokszor ő tűnik a nagyobbnak. Ígérem igyekszem veled sokkal türelmesebb lenni, mindig figyelni rád és ott lenni veled, önállóságra nevelni, miközben fogom a kezed. Próbálok feléd nem nagy követelményeket és elvárásokat támasztani, egyet szeretnék, hogy boldog légy, hogy mindig azt érezd jó helyen vagy szeretnek, hogy 50 év múlva is azt hallhassam tőled, amit ma este: "Úgy szeretlek, mint maci a mézet édesanyám!"

Pillanatképek

Nagyon sok minden történt az elmúlt időszakban, amit olyan jó bevésni és mosolyogva visszaemlékezni rá. Nagyon-nagyon fárasztó napok vannak mögöttem, fizikailag és lelkileg is kimerültem. Okom persze nincs panaszra, mert tulajdonképpen minden kerek. Itthon volt Bundi teljes egy hétig, ilyenkor mindig besűrűsödik minden körülöttünk, intézünk-rohanunk, szervezkedünk. Ráadásul most ezt négyzetre emeltük, hiszen van nekünk egy holnap hat éves lányunk. A nagylány pedig nagy buliszervezős, én magam sem tudom, hogy sikerült ennyi gyereket idecsődíteni, de csak jöttek és jöttek, aztán a szülők is és senki nem akart hazamenni. :) Nem kapott toronyórát lánccal a hölgy, mert hiszem, hogy a gyerekeinknek élményt kell adni, amire emlékezhet, amiből töltekezhet. Hát élmény az volt. Szombat hajnalban még lufit fújtam és pinatat gyártottam, hogy minden olyan legyen, amilyennek ő szeretné. Tüneményes volt, csak úgy ragyogott a középpontban. Az apja még kora reggel virágcsokorral köszöntötte, amin össznépi sírást rendeztünk, Először Szoni sírta el magát meghatottságtól, ezen az apja könnyezett, én meg ezen a képen, amit ők ketten mutattak nekem. Dél körül még egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy sikeres lesz a kerti parti, mert erős esőfelhők gyűltek mindenfelé és a Zuram is csak hümmögött. Én meg pánikoltam, hogy mit fogok ennyi gyerekkel csinálni a lakásban, de kegyesek voltak hozzánk fentről (vagy csak szimplán látták, hogy az ájulás szélén állok). Tüneményesek voltak a gyerekek kicsik-nagyok egyaránt, de azt hiszem mindennél többet mondanak a képek a mindjárt iskolás nagylányról.

Humorpraliné :o)

***

- "Anya egy kicsit nagyon ájmos vagyok."

- Feküdj le kicsim.

- "Feküdök, de akkoj is nagyon ájmos vagyok."

***

Kaptam egy parfümöt az apjuktól, persze próbafújást kaptak a csuklójukra, Kira letolta a bugyit, bepucsit és közli:

- "A seggemje is."

***

"Anya kicsit bibis az ujjam, jaktam já zsebtapaszt."

***

"Ejjössz a pizsama bujimra?"

***

"Anya segítenél öltözni, mert már este van és nagyon érzékeny vagyok."

***

- Szonja vedd le a lábad a falról.

- "Miért?"

- Mert ott marad a lábnyomod.

- "Dehogy, olyan tiszta, mint az arany."

***

Szonjának volt egy időszak az elmúlt időben, amikor reggelente úgy fejtették le rólam az oviba, sírt, sok idő telt el, amíg elárulta miért:

"Azért mert féltelek, hogy bajod esik és akkor ki jön értem délután?"

***

- Mit vacsiztok?

- "Lehet olyat ami has nélküli fájásoknak való?" (gyomorrontása volt és diétázott)

***

"Ezt rá kell dobni és gyorsan kell sietni."

***

"Anya nem vettéj észje, hogy bejöttem, mert nem kimentem, hanem ejje bajja."

***

Kira egy négyzetet épít maga köré párnákból, megjelenik a nővére:

- "Mi ez?"

- Barikád.

- "Ahham itt vannak a bijkák."

***

- Kira eszel velem hurkát?

- "Moszt nincs időm, éppen játszok!"

***

Meglepetések

Az a helyzet, hogy Bundás nem ám az az ajándékozós fajta, na nem azért, mert nem szeret ajándékokat venni, mert naná, hogy szeret, csak gyakorta mellényúl és az sem az erőssége, hogy a dátumokat megjegyezze. Emlékszem az első házassági évfordulónk valamikor este 7 körül jutott eszébe, amikor nálunk faluhelyen már a fű sem nő, nemhogy mondjuk egy szál virágot vásárolni. Nagy mázlija ám, hogy augusztusban volt az esküvőnk, nem januárban, mert akkor maximum jégvirágot szedegethetett volna elgémberedett ujjakkal. Inkább az összes!!! értsd alatta ténylegesen az összes virágot leszedte a kertünkből, átkötötte egy narancssárga bányászdróttal és azt kaptam meg, hát nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Úgy a 6. teflontepsi körül közöltem vele, hogy akkor tisztázzunk már valamit, ajándék számomra az, aminek semmiféle munkafolyamathoz nincs köze. Na itt jöttek a cipők, olyan 30 párnyi van, amit ő vett nekem és soha nem volt rajtam, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem jók rám. A biztosítékot a nem is enyhe célzásjelleggel megkapott hasleszorítós bugyi verte ki, ekkor döntöttem el, hogy revánsként kap egy hereszorítót :) Az idén 20 éve, hogy mi "jájunk" (ahogy Kira fogalmazna) és az utóbbi öt évben jutott el arra a szintre, hogy azt kapok amire minden nő vágyik, (titkon vagy nem titkon) ékszer, parfüm és hasonló halmazba tartozó egyéb szépségek. Leginkább azt szereti ha én szépen megmondom mit szeretnék, így lett például a karácsonyi ajándékom az autóvezetői tanfolyam, amiben semmi flanc nincs pusztán nem tudnám megoldani hajnalonta az iskola-óvoda-munkahely Bermuda háromszöget. Persze nem Bundás lenne, ha nem próbálna meg manipulálni az ajándékokkal, például a kedvenc csokimból vett egy kartonnal és mellékelt hozzá egy gimnasztikai labdát, nem mellékesen törékeny termetűnek hív. Köztudott, hogy utálom a piros szint, valahogy így alakult, magam sem tudom miért. Úgy 3 napja a kedvencemmé vált, kaptam tőle egy  mailt, hogy "íme egy motivációs ajándék, most még képen, mert egy kis kártyáért megkapod, addig én őrzöm. Ugye, hogy szereted már a piros szint?" Még hogy szeretem, egyenesen imádom, konkrétan összepisiltem magam tőle...tökéletesen illik hozzám, szerinte. Szerintem is.....:)

Úton útfélen

 

Az a helyzet, hogy én eddig nem nagyon csipantottam a rendőröket. (Remélem nem sok rendőr olvas), Ennek jórészt a sztereotípia az oka a fakabátokról az tuti. Aztán most megismerhettem egy egészen más oldalukat. Szoniék bábversenyre mentek, amit a megyei rendőrség rendezett meg. Mi más lehetett volna a téma, mint a közlekedés. Én valahogy a retró mesére asszociáltam, amiben az okos kutya okítja, a kissé bugyuta rózsaszín macskát, jelzem gyerekként a kedvencem volt, de itt azért nem ez volt a felállás. A gyerekeknek az óvónénik írtak mesét, az ő meséjükben a 3 kicsi medvebocsot vittek a maciszülők óvodába. Talán még emlékeztek rá, amikor közölte a csemetém, hogy ő bizony jelzőlámpa lesz, lett is, igazi villogó, a két bal kezemmel 2 napot dolgoztam vele, de megérte, még annak ellenére is, hogy a színpadon derült ki, hogy a zöld lámpa megsérült útközben és nem világit, még szerencse, hogy a piros volt a legfontosabb. Hihetetlen édesek voltak mindannyian, a sulisok is. Egészen emberivé tette a dolgot, hogy az egyenruhások bőszen szeletelték nekik a pizzát, öntötték a gyümölcslét, legalább annyira drukkoltak nekik, mint mi a szülők. Szimpatikus volt, hogy komolyan vették a feladatukat és a 20. mesénél is éppen annyira lelkesek voltak, mint a legelsőnél. Az eredményhirdetés után felrakták a képeket a rendőrség lapjára és külön gratuláltak a gyerekeknek. (Nem beszélve a gáláns ajándékokról.) Mi szülők is mellszélességgel szerveztünk le mindent, kicsit közelebb kerülve egymáshoz is. Igazán szép nap volt. 
A kis Bóbiták rendkívül optimisták voltak a reggeli indulásnál, polcot ürítettek csoportszobájukban a serlegnek, amit nyerni fognak. Nagyon drukkoltunk nekik, hogy ne érje őket csalódás, de a példa mutatja, hogy a gyermeki hit mindig elnyeri jutalmát...