Elmélkedtem...

Gondoltad volna évekkel ezelőtt, vagy akár csak pár napja, hogy az, ami akkor volt, az aki akkor jelen volt az életedben egyszer majd semmit sem fog jelenteni? Nemrég még abban éltél lelkesen, aztán szenvedtél miatta, hamarosan viszont teljesen érdektelen lesz számodra. Mindössze egy aprócska, lényegtelen pont lesz az életedben. Illetve dehogyis lényegtelen. Hatalmas jelentősége van. Ugyanis neki és a helyzetnek köszönhetően lettél Te az, aki. Azért vagy ott, ahol. Ezt soha ne felejtsd. Szóval légy hálás minden egyes találkozásnak. Minden apró történésnek. Lehet, hogy még nem tudod, hogy rövidesen mindez mekkora horderővel fog bírni. De tudnod kell, minden megpróbáltatást mindössze azért kapsz, mert helyette vár valami különb. Valami nemesebb, olyan ami hozzád és neked való. Tudom, most még nem érted miért történt. De hidd el nekem, MINDEN okkal érkezik és távozik. Ne próbáld túlértelmezni! Mindössze engedj el mindent, ami csak átutazott az életeden. Ugyanis az összes számodra nélkülözhetetlen ember és mozzanat láthatatlan cérnával már hozzád van kötve. Az, ami nem tiéd, még ha a fejed tetejére is állsz, akkor sem kapod meg. Ami pedig hozzád tartozik, a megfelelő időben ott lesz veled. Még akkor is, ha a lehető legközönyösebben teljes érdektelenséggel az arcodon próbálsz mellette elsétálni.

A dolgozó nő :o)

Gyakorlatilag már több mint egy évben civilben dolgozom a cégnél, amilyen furcsa volt eleinte, annyira megszoktam ahogy teltek a hónapok, az egyedüli céges jelzés a a névtáblám és a beosztásom volt. Már nem voltam a szó igazi értelmében nővérke, nem kellett nővéri feladatokat ellátnom, még azt a kicsit sem, amit egyébként. Sokkal inkább lettem ügyintéző, programszervező , lelki bajokat meghallgató, hozzátartozókkal foglalkozó, problémamegoldó, munkafelügyelő :). Aztán nem is olyan régen vissza kellett csöppennem egy kis időre. Úgy hozta az élet és a helyzet, hogy helyettesítenem kellett az egyik műszakos nővért valami okán. Furcsa érzés töltöttel, bár nem nevezném pániknak, de azért volt bennem némi félelem, hogy bár napi szinten látom a munkájukat, de nem csinálom, ki lehet-e esni belőle vagy zsigerileg beleivódik az emberbe. Meglepődtem, mert minden megmarad, olyan volt, mint a biciklizés az első pár méter/fél óra nehéz, de aztán megy minden rutinból. Sőt mi több hihetetlen mód élveztem, jó érzés volt belebújni a rég nem viselt ruhákba és nővérkedni újra. Persze tudom, hogy ez már nem az én utam, de jól esett a nosztalgia. Most, hogy kitör az őszi szünet én is kicsit szabadságra mennék, elsőre egy hetet terveztem és jól esett a többiek kétségbeesése, hogy annyi időt nem lehet nélkülem, mert nem menne. Persze tudom én, hogy pótolhatatlan ember nincs, mert mindenki bárhol és bármikor helyettesíthető, még is nagyon jól esik a ragaszkodásuk, a bizalmuk, a szeretetük...lassan 20 éve dolgozom itt és tényleg szeretem...azt hiszem szerencsés vagyok. 

...

Vannak ilyen ritka pillanatok az életben - amikor a színek hirtelen színesebbek lesznek, minden felderül, tisztábban hallod a hangokat, jobban ízlik az étel, és mindig, minden egyes pillanatban ő jár a fejedben, közben pedig tudod, hogy a másik pontosan ugyanezt érzi irántad.

Diósgyőr vár :)

Azt gondoltuk a csibuszokkal, hogy kihasználjuk az utolsó szép őszi napok egyikét és megnézzük a várat. Nemrég újították fel, azt hiszem én valamikor az általános iskolai osztálykirándulás során láthattam, szóval enyhén szólva is nem volt  friss az élmény. Az odaút meg szó szerint hervasztó. Cirka 20 perces késéssel jött a busz (miért nem hallgattam Szonira, hogy menjünk vonattal). Éppen csak felfértünk és leleményes Kira kivételével aki behuppant egy néni ölébe úgy utaztunk mint szardíniák a dobozban. Már amikor éppen gurultak a kerekek alattunk, ugyanis bár fel már nem fért senki, de a sofőrnek minden megállóban meg kellett állnia és ezt közölni, aminek sok utazni vágyó nem örült, lévén 2 óra múlva jött a következő járat és a vita elsimításáig mi álldigáltunk a megállóban. Az élmény azonban mindenért kárpótolt, gyönyörű lett, gyönyörű volt az idő is. Viccesek a kóbor lovagok, elvarázsoltak a hercegnők, a pompa. A lányok odavoltak a bástyáért, igen megmásztuk én alig mertem kinézni, a lányok persze gyönyörködtek a kilátásban. Finom volt a perec és a fagyi, érdekes a kovács és a pénzverde. Beiktattunk egy játszóterezést is. Este már az sem zavart a nagy fáradtságban, hogy ismét teli busszal kellett hazajönnünk, természetesen Kirának köszönhetően volt ülőhelyünk. :) Szóval titeket is vár a Diósgyőri Vár, ha arra jártok ki ne hagyjátok.

Megmondó rovat... :)

***

"Anya feküdj nyugodtan, én majd betakaróztatlak."

***

- Szonja mikor lesz suliban a fényképezés?

- "Holnap....vagy holnap előtt."

***

- Kira vigyázz, mert belelépsz a kutyagumiba.

- "Az falevél, várj jáfújok, ha el tudom fújni falevél, ha nem akkoj tényleg kutyaszaj."

***

"Kira megnézed az első lábujjszőröm?"

***

"A kutyák azért vannak ébjen éjszaka, hogy ne vigyék el őket a kutyalopók"

***

"Erre a napra mindig emlékezni fogok....a kavicsról, amit hazahoztam a cipőmben."

***

Szonjának gyomorrontása van a paradicsomtól:

- Szoni paradicsomot nem ehetsz.

- "Ne is említsd!"

***

Kira gitározik:

"Nézd anya milyen szupejül bendzsózok."

***

- Kirus gyere arrébb, mert ott kutya van.

- "Nem féjek, megszejeztem a bátojságom."

***

- Szonja azért hat évesen ezt már illene tudni!

- "Csak szólok, hogy nem hat éves vagyok, hanem fél hét."

***

Kira feláll a székre a tükör elé és mantrázza:

"Nagykislány vagyok!"

***

"Anya képzeld szejepelek a szüjeti felvonuláson szőlőt (szólót) fogok táncolni."

***

Kira elborul a motorral:

"Jaj, jól pójul jájtam."

***

"Olyan meleg van kint, hogy majdnem megsültem, mint a hujka."

***

Szintén Kicsiprücsi hátradől a fotelban:

"Édes nyugalom."

***

"Jakend joll, kell hozzá ejektjomos gitáj."

***

"Nézd szegény csupasz csigát, elhagyta a házát, hajléktalan."

***

 

 

"Kicsit" megkésve....

Az az igazság, hogy már meg sem próbálok magyarázkodni, de kóros időhiányban szenvedem. Cirka egy hete volt a 38. születésnapom és hiába terveztem el, hogy mennyi mindent vések majd ide róla, nem sikerült megoldanom. Egész nap lótok-futok, aztán mire ide tudnék ülni, hogy valamit elmeséljek az eseményekből már esik le a fejem és a két lányommal a hónom alatt jobbról-balról elalszunk, mint a tej. A lányok is elfáradtak kicsit, meg kellett állapítanom, hogy nem volt egyáltalán butyuta ember aki kitalálta, hogy iktassunk be egy őszi szünetet a programba. Szóval most éppen visszaszámolunk, hogy mennyit is kell még korán kelni. Térjünk azért vissza a szülinapra. Meg kell mondjam vészesen közeledek a negyven felé. Belegondolok, hogy tiniként azt gondoltam, hogy egy negyven éves ember már milyen öreg, mennyi mindent megélt. Most előre nézve pedig azt gondolom, hogy még most kezdődik minden el. Valahogy leragadtam úgy 26-nál és onnan számomra megállt az idő. Csendes kis szülinapom volt, sok-sok embernek az eszébe jutottam, kaptam gyönyörű és számomra a legfontosabb szívből jövő virágokat. Aznap volt az Idősek Világnapja is, műsorral, szerepléssel és tv-vel :) (Nem, nem szeretem visszanézni magam). A lányok is megajándékoztak, Szonja meseszép rajzzal és kedves gesztussal egy évvel fiatalabbnak titulált. :)

Kira meg az állandó szeretetmosolyával, a csibész puszijaival, az energiáival és lehengerlő érzelmeivel. Éppen annyira kapok tőle napi szinten mini idegösszeomlást, mint túláradó nagy szeretetöleléseket, amitől még a szívem is megremeg.

Beütemeztem ám azért egy saját magam által kitalált napot is a múlt hétbe, afféle ajándék tőlem magamnak. Kivettem egy teljes egész napot és ellátogattam Hencsihez. 3 órán át angyali türelemmel csinált nekem frizurát, Gréta pedig csilivili körmöket. Olyan jó volt, hogy Heni elém jött, hogy csak pihentem, semmire nem kellett figyelnem, sőt még visszafuvart is szerveztek nekem. A legjobb mégis az volt, hogy beszélgethetünk végre egy kicsit. Aztán persze egyes egyedül elmentem vásárolni, nézelődtem, hamburgereztem. Soha rosszabb szülinapot....szülihetet.