Vége a tanévnek is...

Olyan mintha átléptem volna egy időkaput, azt hiszem még csak pár napja volt szeptember, amikor félve-szorongva engedtem Szonit az iskolába. Aztán hipp-hopp és már itt is az évzáró. Természetesen büszke vagyok rá, hiszen kitűnő lett. Jó volt látni, ahogy meglepve, megszeppenve állt az igazgató néni előtt a színpadon. Én a jegyei alapján számítottam az elismerésre, de nem árultam el neki semmit. Igen, szép ez a bizonyítvány, de ugyanennyire büszke lennék ha szimplán csak megcsinálta volna és második osztályba léphetne. Én tudom igazán mennyi munka és erőfeszítés volt ebben az első évben. Tudom, hogy mekkora teljesítmény és mennyi mennyi munka volt abban, hogy megtanult írni és olvasni. Láttam és ott voltam, amikor fel akarta adni, amikor együtt sírtunk, hogy nem megy. Sokat  gyakoroltunk itthon is, és igen volt sok vita, hogy muszáj, hogy lerakjuk a tudás házának alapjait, mert ha nem lesz mire építkezni, összedől a ház. Álltam tanácstalanul az első három hónapban, mert nagyon-nagyon nehezen ment a beilleszkedés, az én befelé forduló kislányom nagyon nehezen nyílt meg és estéket sírt beszélt át arról, hogy neki nincsenek barátai. Amikor a nagy beszélgetésekbe-sírásokba belealudt, akkor én sírtam a tehetetlenségtől, annyira sajnáltam, olykor meg végtelenül dühös voltam rá, mert a húgán vezette le a mérhetetlen csalódottságát. Lassan nagyon lassan megnyílt, hála a tanító néninek és a sok beszélgetésnek. Félév után aztán nagy fordulatot vettünk, már nem kellett rongyosra tépni a szám, hogy gyakoroljunk, már nem kellett nógatni és rendre arról számolt be, hogy vannak barátai. Innen már diadalmenet volt minden. Pezsgett, tündökölt, csacsogott, imádták az osztálytársai. Büszke vagyok rá, hogy kitartott, hogy nem adta fel, hogy bár nagyon elfáradt a végére, de megcsinálta, hogy ilyen ragyogó eredménnyel, az már csak hab a tortán. Megtanultunk közösen tanulni, célokat kitűzni és el is érni azokat, olykor visszanézve túl maximalista voltam, de tudom, hogy rendíthetetlen házalapot építettünk, innen már könnyen fog menni minden. Most jól eldugtam mindent ami a sulival kapcsolatos, pihen, játszik, táborozik.Én meg nézem, ahogy önálló emberré cseperedik és büszke vagyok rá, azért amilyen. 

Utolsó nap a suliban

Na jó ez azért mint tudjuk, nem azt jelenti, hogy Garami kisasszony lediplomázott, de egy lépéssel közelebb került hozzá. Sportiskola révén, mi másról is szólhatott volna az utolsó tanítási nap, mint egy sport és egészségnapról. Az egészségnap a mi esetünkben igencsak vicces tényezőként szerepelt, amolyan frivol humorként, ugyanis is Szoni az utolsó hetet itthon töltötte, mert sikerült olyan jó kis bacit összeszednie, hogy konkrétan végigüvöltött egy éjszakát, ami létező dolog csak lehet valakinek vizeleten kívül a pisijében az neki volt. Másnap erre még én is rá tudtam dobni egy lapáttal, ugyanis  nettó 35 fokban hidegrázásom volt és be akart szakadni a mellkasom és a hátam. Doktor néni kikerülhetetlen volt, mert én jócskán túlléptem a kánikulai hőmérsékletet a 39 fokos lázammal. A diagnózisról csak annyit, hogy hallgatja a mellkasom a sztetoszkóppal asszongya Neked szívzörejed van. Mikor bambán  és döbbenten visszakérdeztem, hogy tényleg van nekem olyanom, akkor kapott a fejéhez, hogy bakker ez a tüdőd. Szóval két hét parkolópályára lettem rakva, ebből cirka 3 napot fel sem bírtam kelni. Szerencsémre kb 5 éve nem szedtem antibiotikumot, így szerencsére az meglepően gyorsan kinyírta Tüdő Gyula parazitámat. Eme laza előjáték után, kb annyira örültem a szülős sportnapnak, mint mókus az erdőtűznek, de Szonja éppen annyira volt lelkes, amennyire apjuknak dolgozni kellett. Szonja javuló állapotára rámutatott az, hogy kánikulában 3x30 percet végigzumbázott, nekem már ennek végignézéséhez majdnem oxigénsátor kellett. a program egyébként rendkívül színes volt, kreatív foglalkozások, egészséges ételek készítése, közös csapatjátékok, újraélesztés gyakorlása szakemberrel -ehhez mondjuk kinézetre jó alany lettem volna. természetesen a kötélhúzást az alsó tagozat, majd a lányok nyerték, erre mondjuk simán ráraktam volna a nem létező tippmixem. Amíg Szoninak a Zumba, nekem a gyógytorna jött be a legjobban, igen valóban bejött a nagy szivacsokon való fetrengés, elvégre a teketória is egyfajta csapatjáték nem, de. Délután kettőre már annyi kalóriát égettünk el, hogy csak kocsival tudtunk hazajönni, na jó azért nem,,,ránkszakadt az ég és hazafuvaroztak minket. Egyébként pedig sok-sok maradandó élménnyel tértünk haza, szuper szervezés volt. Nálam plusz bónuszként interjú a tévének leégett vállal és orral.

Violácska Királykisasszony

Sikeresen zárta az évet középsős minilányunk is. Minden kislány álma, hogy egyszer ő is királylány lehessen. Kicsi lányunknak ezt sikeresen sikerült abszolválnia az évzáróval egybekötött ovis ballagáson, rendkívül okos és kreatív óvó nénije, irt egy mesét, ami három királykisasszonyról szól, akit elaltat három gonosz manó. Természetesen ők sem alhattak életük végéig, mint Csipkerózsika, színre lépett három deli szegénylegény, akik a négy évszak tündéreitől kapott gyümölcsökből csodabalzsamot kevertettek anyjukkal és felébresztették a 3 leányzót. Akik rögvest hozzá is mehettek az általuk választott szegénylegényhez, a lagzira meg megkapták az egyharmad királyságot. Így ment Violácska Kira Jocó szegénylegényhez, irulva pirulva, humorizálva őt választotta. Volt nagy mosolygás a nézősereg részéről. Meg a meglepetés, hiszen a kis buksik a hosszú próbaidő alatt nem árulták el itthon a nagy titokból egy mondatot sem.

A mosolygás után meg jött a sírás a csoport fele elballagott. Bár az én kicsi lányom még koránt sem ballagós, olyan megható ballagási műsort adtak elő, hogy még én is elpityeredtem magam. Ahogy elköszöntek a kicsiktől nagy ölelésekkel, ahogy a kicsik a ballagó tarisznyát a nagyok nyakába akasztották, maradandó pillanat volt. 

Lezárta hét puszedli ezt az ovis évet is, azóta nagyokat alszik, játszik én meg próbálom feldolgozni, hogy szeptembertől nagycsoportos, egyenlőre felfoghatatlan.

Osztálykirándulás

Az a helyzet, hogy útra keltünk ám az osztállyal, nem is ide a közelbe, hanem egyenesen Nyíregyházára. Kissé lepukkant buszunkkal és nem túl kegyes időjárással vágtunk neki a napnak. Szerencsnél már néhány gyereknek meleg pulcsit kellett venni,  majdnem a tanító bácsinak is, mert az egyik kislánynak sikerült a reggelijét ráásítania Öcsi bácsira és cuccmójára.  Szakadó esőben utaztunk végig és azzal az egy dologgal próbáltuk magunkat pozitív üzemmódba rakni, hogy ilyen cudar időben biztosan nem lesznek sokan. Tévedtünk, mert a parkoló tele volt buszokkal, de ekkor már azzal tudtunk vigasztalódni, hogy nem esett, az orkán erejű szél, mint az eső. Szerencsénk volt, egészen a hazaindulásig nem esett újra, az itthon maradottak pedig egész nap minket sajnáltak, mert itthon végig esett. A vadaspark meseszép, földrészenként elosztva az állatok, szerintem egy nap kevés rá, hogy az ember mindent alaposan megnézzen. Gyönyörű növényzet, fókashow, minden amit csak kívánhat az ember lánya. Megmondom őszintén nem volt kis meló ennyi gyerkőcre és ennyi felé figyelni egyszerre, de a sok mosoly, élmény kacagás mindannyiunkat kárpótolt. Szóval a rossz idő és az eső ellenére a szívünkben verőfény volt. Ha arra jártok ne hagyjátok ki, a nyáron mi még ellátogatunk egészen biztosan, főleg, hogy tegnap született egy kis elefánt is a parkban.

Duplagyerek=duplagyereknap :)

Remélem, hogy a lányaim azt érzik, hogy nálunk minden nap gyereknap, na jó ne legyek ennyire maximalista, nagy duzzogva elfogadom ha csak minden másodikra hiszik azt, hogy nálunk gyereknap van :) Nem szoktam nagy körítést adni ezeknek a dolgoknak, nincs csilivili vár meg megaszuper ajándék, mint mindig ezen alkalomkor is azt szeretném ha mosoly lenne az arcukon és boldogok lennének az adott élménytől. Sok-sok idő után hazatért külhonból a kleresztanyjuk is, éppen erre az időszakra esett a látogatása, ezért gyereknapon négyesben mentünk el csavarogni, a közeli városba. Rengeteget nevettünk, fagyiztunk és játszottunk, ők dönthették el mit szeretnének, hiszen ez a nap róluk szólt :) Koszosan, fáradtan, már sötétben értünk haza, emlékezetesre sikerült:)

Kicsiny városunkban is kaptak egy egész napot a törpék, mondaom sem kell, hogy a leginkább a tűzoltók által biztosított habpartit várták a manók. A rekkenő hűség ellenére végig kitartottak, bevallom ha rajtam múlik már a program felénél itthon vagyunk a hűvös szobában. Volt minden mi szem-szájnak ingere, csillámtetkótól, a kreatívkodásig, sporton át a lufihajtogató bohócig. Az öröm határtalan volt, Szonja meg is jegyezte, hogy gyereknek lenni milyen jó. Megsúgtam neki, hogy anyának szerintem legalább ennyire jó lenne, látni az örömöt, a vidámságot, és pár órára felnőttként is átérezni azt a gyermeki létet, amit én annyira régen tapasztaltam meg, hogy szinte már em is emlékszem rá. Remélem, hogxy ha majd anyaként ők emlékenek vissza a gyermekkorukra ahogyan én most, nekik is ott bújál majd a mosoly egész nap a szájuk szegletében..mert gyerenek lenni jó :)

Puszedli piknike

 

Az a helyzet, hogy legkisebbikünknek is kijárt ám a buli. Mivel igencsak szereti a finom ételeket gizdasága ellenére, képes voltam neki majd 40 fokban bográcsost csinálni :) Természetesen mindent a szülinapos kívánsága szerint, úgyhogy babgulyás volt a menü. Nem csak fél évtizedes kora miatt, de most már nem pici baba, bármennyire is próbálnánk még mindig Kira-babának kezelni. Kialakult személyiségjegyei, szabad akarata, no meg 110cm-re és 19kg-ja már sokkal inkább kislánnyá teszik, természetesen hozzá mérten egy roppant vadóc kislánnyá. A buli jól sikerült, a kis ünnepelt csupa mosoly volt egész nap és élvezte középpont mivoltát :) Szeretjük nagyon!