Tökös kis hétvégénk volt :)

Meglegyintett minket a szabadság szele, ugyanis kitört az őszi szünet, éppen a legjobbkor, kellőképpen fáradtak voltak már a csibuszok. Ilyenkor kicsit visszasírom azért, hogy a mi időnkben még nem volt ilyen. Két helyre is ellátogattunk ad hock jelleggel. Voltunk megajátszóházban, amit leginkább vándorcirkuszhoz hasonlítanék. Felnőtt szemmel mondjuk én inkább adtam volna neki a legaljátszóházat. Felfújtak egy sportcsarnokban x mennyiségű légvárat és aranyáron lehetett legálisan tombolni. Namármost ruhatár, mint olyan az nem volt, így minden anyuka nem kicsi turkáló jelleggel vadította meg ruhatárát. Úgymint, kabát, pulcsi, táska, pár cipő szorozva a szórakozó gyerekek számával, változatos jelleggel kombinálva, úgy, mint innivaló, vattacukor, héliumos lufi, esetleg pattogatott kukorica. Egy gyerek szemmel való követése is minimum 2 FBI ügynököt követelt volna. Amikor 2-3 órányi álldigálás után lerogytunk volna, mondván fizetett gyerekszórakoztató helyen vagyunk, a következőt hallhattuk valamelyik csúszda tetejéről: anyaaaaa nézzzééééélll. Némi kivetnivalót hagyott maga után a hely tisztasága is, jó tanácsként 1x használatos fehér zoknit javasolnék, mert esélytelen a kimosása. Álmainkban azért megjelent a több órás móka során egy kávé, lepakolt cuccok, kinyújtott lábak. Az esemény fénypontja volt, amikor kisebbik lányom szerelmének nyoma veszett, szó szerint elnyelte egy béka, ami cirka 25  kisgyerek hatására kilehelte a lelkét. A gyerekek mindenesetre jól szórakoztak, mi meg abban reménykedtünk, hogy eme aktív mozgás hatására este kimenőnk lesz, mert hamar elalszanak. (Széljegyzet: Kira este 10-kor még propellerként pörgött a hálóban)

Másnap kellő alvás után azért ismét felkerekedtünk, az úti cél ezúttal Szilvásvárad volt, tökös napok. Az idő ragyogó volt, meseszép ősz csodaszíneivel. Igaz a szarvasoknak szánt almát, répát hazahoztuk, mert a Szalajka-völgybe egyszerűen nem jutottunk el. Természetesen a lányok érdeklődési körének szerteágazó volta miatt, egy idő után feladtam, hogy én döntsek arról, merre is menjünk. Egyetlen közös pont volt, ami mindkettőjüket bevonzotta a homokkép készítés (ez az egy volt pénzes szolgáltatás sicc ) amíg Szonja boszorkányt, tököt, könyvjelzőt és még mittudomén minket kreatívkodott órákon át, addig Kira, először a gólyalábasokkal kokettált, majd a kürtőskalácsossal léggitározott. Számára bizonyult a legnyereségesebbnek a nap, több 20-25 év közötti fiatalember lett volna kész azonnal oltár elé járulni vele. Este szenzációs tűzzsonglőreket láthattunk, nagy hibaként nem mentünk tűzközelbe, így majd be fagyott a hátsónk. Vasárnapra ezek után  kihirdettem a Szent Heverde napot, asszem' nekem ez jött be a legjobban, de programügyileg nem én vagyok a főnök :)

 

Lélekdonor :)

Néztél már gyerekszembe? Pár éves gyerek szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen. (...) Édenkerti tekintet ez. Zavartalan békés. Tiszta. És... boldog? Igen, boldog. De nem úgy, hogy örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos.

Szabad akarat

Szeretlek, bármit tehetnél, Szeretlek-másképp mondani. Nem lehet. Nem is tudom miért, szeretnél többet hallani. Bocsáss meg mindent magadnak! Hisz egyszer úgyis elévül. Semmi rossz nem tart örökké. Végül megszépül…

Néha azt érzem egy gyermeknevelési csőd vagyok, hogy elrontottam valamit, valahol, vagy elcserélte a csajokat a gólya. Menetrend szerint összevesznek, verekednek és rám osszák az igazságosztó szerepet. Azt gondolom senkinek sem kell jobban körülírni, hogy nincs szarabb dolog, mint a döntőbíró helyzet a vérre menő csatákban, mert bárhogy döntesz, nincs sapka van sapka effektusba kerülsz. Mert ha azt mondod a nagynak, hogy legyen ő a nagy okos és engedjen a kicsinek, akkor jön a persze, mert ő a kicsi, neki mindent lehet. Ha a kicsinek mondod, hogy most Szonjának van igaza, akkor szabad akaratának minden vehemenciájával úgy vágja be maga után az ajtót, hogy még a porcicák is nyávogva osonnak az ágy alá. Konfliktushelyzetek életképe nálunk, hogy mindkettő sír or üvölt, egyik sem tudja már miért, én meg kiverem a magas c-t, szürreálisan leginkább azt kiabálom, hogy, úgy utálok kiabálni. 1000x elmondok valamit és észre sem veszik, hogy nekik beszélek. A jéghegy csúcsa, amikor tehetetlenségemben már én is bőgök, akkor csend lesz majd fél perc alatt alatt azon vesznek össze, hogy ki miatt is sír anya. Nem tudom, mások hogyan és mi módon kezelik ezt a helyzetet, nekem nem egyszerű és nem szégyellem ezt az árnyoldat sem, hogy néha eladnám őket egy zsák krumpliért, olykor még rothadt krumpliért is :). Kényesen ügyelek arra, hogy egyformán érezzék mindketten mennyire szeretem őket és most itt a hangsúly leginkább az egyformán van, mégis leginkább féltékeny énükkel törnek rám, hogy a másikat ezért vagy azért szeretem jobban. Szóval néha kibukom és nem vagyok Miss anya, aki mindig mosolyog, édesen dalolászik, facebook posztos sütiket süt, kismókucizza a gyermekeit és minden kreatív dolgot megcsinál, akinél élén állnak még a legók is szín szerint válogatva a dobozban. Aki befőz és minden hétvégén ropogósra vasalt ruhában nyakig sminkben 12:00-kor tálalja a gőzölgő leveset. Én sokkal inkább szombat reggel rimánkodom nekik, hogy csak még fél órát alhassak, arra is rögtön  rábólintok, hogy túró rudit reggelizzenek. Olykor pizsiben főzök, kócosan és csak délután kettőre van ebéd. Előfordul, hogy nincs itthon tej vagy vaj, sőt felejtettem már el kenyeret venni. Néha nem érek oda időben az iskolához, oviba menet reggelizünk, vagy elfelejtek hetekig rajzlapot venni. Nálunk olykor a szárítókötélről öltözködünk, a gyerekszobában Tátra méretű a plüsshegy és a szekrényt kinyitva bizony egy kisebb papírbolt ömlik ránk. Igen néha sóvárogva nézem a tökéletes anyákat teljes tökéletlenségemben, olyankor a lányok körbefonják a nyakam és biztosítanak arról, hogy nekik én vagyok a tökéletes. Az az anya, aki esténként énekelve táncol velük, aki párnacsatázik, aki  elrappeli az "itt van az őszt", hátha úgy jobban megtanulják, aki azért is szeretnek ha gyenge és sír, csak ne kiabáljak. :) Nem adnám én őket a világ minden kincséért sem...nem krumpliért sem...rohadtért meg pláne nem. :)Néha kibukom rájuk és magamra, minden döcög és nehéz...aztán elég egy mosoly, egy rajz, egy maszatos ölelés, egy büszke pillanat és törlődik minden disznóságuk...éljen a szabad akarat :)

Lazulok

Voltunk páran :)

Meglepi Nekik, mert megérdemlik

Amíg folyamatosan emberek között voltam a munkahelyemen és napjaim nagy részét nem papírrengetegben  töltöttem, akkor a lazulás azt jelentette, hogy elmerültem a kád habjaiban egy jó könyvvel és legalább 5x engedtem rá forró vizet. Nem mondom, hogy nagyon csendes lenne az életem a két prücsökkel, mert csend akkor leledzik otthonunkban, ha már (úgy a 14. menet tájékán) kiüti őket álommanó. Melóban is sikerült azért kliensek közé keverednem, naná, hogy azok közé, akiket senki nem vállal el, mert nem bírja lelkileg. Éberkóma, autizmus, down szindróma, mindegyik legsúlyosabb foka. Hazudnék ha azt mondanám nem szakad meg olykor a szívem, hazudnék akkor is ha azt mondanám a velem egy korú általam még teljesen egészségesnek ismert, most kisgyerek állapotban lévő éberkómás ismerősöm első látogatása után a torokgombóc érzése, kifelé háttal a kapunak, utcákon át folyó könnyeimmel és miértjeimmel volt tele az intézetig. Mert bár végig viccelődöm, mosolygok és teszem a dolgom, de nem lehet nem belegondolni a megváltozhatatlanba és dacolni mindennel, még a reményvesztettséggel is. Szóval a lélekeső és lélekemelő pillanatok után kell lazítanom, de már nem a csendes pihenéssel. Fertőzéssel terjesztem a lazulási formát, ha bent dolgozunk, bömböl a kedvenc, sőt néha még rázzuk is az asztal körül. 3-an vagyunk egy irodában és sikerült mindenkinek vénásan adagolni a fertőzést, ami helyreráz, ami lételem, ami kell. Kowalszky meg a Vega. Nem, nem lehet megunni. (Szerintem mondjuk nem lehet nem rajongani sem érte). Jöttek ám mifelénk, két nappal a koncert előtt már nem lehetett bírni velem. Hatalmas örömünnep volt, lélekemelő, építkező, együtt lélegző. Jó volt látni a tiniket, a saját korosztályom, és az 50-es házaspárt a koncerten. Végigtomboltam...végigtomboltuk...még most is borzongok ha visszagondolok rá. Már egy hete fel vagyok töltve újra és tudom, hogy ez eltart december elejéig a következő koncertig. Ha ismeritek akkor szeretitek tudom, ha mégsem akkor a kedvemért és a saját lelketekért hallgassatok bele, olvassatok a sorokban, töltődjetek és hamarosan Ti is jöttök a koncertre, együtt lélegezni, együtt szívdobbanni, közösen csordultig telni lelkileg. 

 

Túlterhelve....

Még nincs nyolc, de hatkor kel, mert muszáj, mert megyek dolgozni és össze kell szedni magunkat. Soha nem végez négy előtt és soha nincs már fent este 9-kor. Még nincs  nyolc, de már suli után szorgalmi esszéket ír, olykor annyira fáradtan, hogy ráborul a füzetére. Még nincs nyolc, de már ismeri a római számokat, gyorsabban ír, mint én, okosabb az okostelefonomnál. Két nap alatt József Attila verset tanul, környezetet véd. Még nincs 8, de heti 3 edzés, 5 testnevelés hozza mozgásba. Még nincs nyolc, de néptáncol, énekkarba jár, gitározik. Nekem még pici lányka, és nem hiszem, hogy teher alatt nő a pálma, még nincs 8, de egyre kevesebbet játszik, ráérős idejében a húgát okítja. Még nincs nyolc, de már számolja  napokat a nyári szünetig az utcagyerkeskedésig, a bandázásig, ahogy a többi bandatag is. Kicsi lány és felnőtteket meghazudtolva küzd napról-napra, tanul, okul és én is tanulok tőle. Igen rosszabb napokon lediktálom neki a házi megoldását és én mondom, hogy sz@rjunk bele a töménytelen szorgalmi feladatba, ilyenkor megbotránkozik jóidesanyja viselkedésén. Az elkövetkező tizenegynéhány év erről fog szólni, teljesítménykényszerről, maximalizmusról, feladatokról, szárnytörésről, sablonosításról.. Még nincs nyolc, játszania kellene amennyit csak lehet, de ő felnőttként tanul, fáradt, kialvatlan, olykor elgyötört...sokszor boldog, mert a sok munkának szép a gyümölcse...még nincs nyolc, de már nem tud és nem is akar "dedós" lenni. Hihetetlen mennyiségű információt tanul meg és raktároz nap, mint nap. Még nincs nyolc...kedves élet...muszáj ezt ennyire és így...mondom még nincs nyolc.

Buborékhercegnők pompom girls

A kis vadóc csikó énje mellett, aki a focipályán  foggal.körömmel harcol, néha nekem pankrátorra hajazva van egy másik is. A gólkirály(nő) aki pacsiért szalad a nézőtérre hozzám füligmosollyal, lelkében igazi nőci. Már azt hittem teljesen fiúsítva van, de konkrétan kiakadt a fellépésén, hogy mindenkinek befonták a haját, csak neki csináltak két kis (ördög)szarvat. Szóval most hajat növesztünk a házi duracell elemünknek, amit meg kell mondjam eléggé bánok, mert nagyon szeretem a kis felnyírt gombafejét. Ő az aki több órányit táncol egyhuzamban és nem kicsit van szereplési vágya és feltűnési viszketegsége. Így esik az meg, hogy vadidegen táncosok kérésére elsőként ropja több száz ember szeme láttára. Fürdik a tapsban, a szeretetben és mindig középpontban van. Látni mennyire jól érzi magát most a bőrében, mennyire a helyén van és próbálok erre gondolni akkor is, amikor éppen hisztispicsaként érvényesíti az akaratát, nővére legnagyobb sajnálatára és ellenszenvére. Nem unatkozunk mostanság az tény. :)
Szóval a Putnok Fc "fél6"-by Kira évesen leigazolt játékosa (kicsit vigyorogtam, amikor aláírtam a szerződését) igazi nőci, a nőciségnek minden pozitív és negatív oldalával megfűszerezve. (szerencsémre).

Válogatós Zé

Ha azt mondom, hogy egy hulladéktelepen milyen jól lehet szórakozni, bizonyára azt gondoljátok lázas vagyok, vagy berúgtam. Egyik sem igaz, de akkor is azt mondom. Képzeljetek el egy két kis falu között megbúvó hegytetőt, ami tetején egy hulladéktelep és feldolgozó magaslik. A telep őre nem más, mint egy szürreálisnak tűnő zöld mókus Zé. Zé nem akármilyen állat ám, igen válogatós, leginkább szemétügyileg. A Zöld Völgy egy mini csodát hozott létre. Mini csodákhoz pedig mini emberek kellene és ki más volt olyan okos-ügyes, mint Kira. Kira aki az Alma együttes szuperkukáin szocializálódott, így csípőből vágta a szelektivitás és újrahasznosítás elméletét, ezen oknál fogva Zé a kegyeibe fogadta. Kirus egyébként sem dobna el soha szemetet, elemet, vagy bármit csak úgy, gyűjti vagy kukában vagy a zsebeimben. Hiszem, hogy egy emberen is múlik, hogy élhetőbb legyen a környezetünk. Nem volt nehéz ezt "belenevelni", és remélem ha majd az unokáival sétál, akkor úgy mesél majd nekik minderről, ahogy én neki és nővérének. Csodás napot töltött kis társaival a szeméttelepen, volt ott kvíz, vezethetett kukásautót, még az ugrálóvár is kukásautót formázott,  volt bohóc, lufi, arcfestés, sok-sok ajándék és sok-sok mosolygós kicsi és nagyobb arc. Teljes mellszélességgel támogatom az ilyen és ehhez hasonló ötleteket. Napok óta erről mesél...mi pedig boldogan hallgatjuk. Tavasszal visszatérnek a Zöld-Völgybe, már most alig várják.