Új pasi a háznál...

Az a helyzet, hogy beköltözött egy új pasi kis lakunkba. Az az igazság , hogy ez egy olyan pasi, aki minden pénzt megér, folyamatos kényeztetésben van része, imádattal rebegtetjük rá pilláinkat. Nem, nem halmoz el minket virágcsokrokkal, sőt csokihegyeket sem kapunk, még csak nem is főz ránk. Bókokat sem suttog a fülünkbe, mégis imádjuk. Édesen hozzánk bújik, és még azt is elalélva nézzük, ahogy napjába többször elnyúlik a kanapén és édesen szuszog. Szóval urasága, nem más, mint Marcipán, alias Marci a Garami hölgyek bálványa, a nagybetűs kis PASI.

Medve nap

Anya amit megígér, azt be is tartja, még félhóttan is. Mára pedig kis városunk Múzeumának dolgozói medve napot szerveztek és mivel minden nap a Múzeum előtt megyünk el, ahol hatalmas mackó hirdette, hogy itt biza buli lesz, nekiveselkedtünk. Esett az eső, és kisebb mizéria volt a körül, hogy ki melyik mackót is viszi magával, mert házunk táján van több családnyi is a mézkedvelő egyedekből. Mivel Szonja még félálmomban megkérdezte, hogy akármelyik macit viheti-e és én ráhümmögtem, hogy ühüm, volt kisebb perpatvar, hogy ne azt vigyük már, ami akkora, mint én. Később aztán az angyalmaci mellett döntött, hogy ez mennyire jó választás volt, arról majd később. A program színes volt és kedves, csak szerintem 1.5x annyian voltunk, mint amennyit elbírt volna a hely. Szonja pedig, tőle egyáltalán nem meglepő módon rajzolt, amíg mi Kirával diavetítést néztünk, régi békebeli diavetítőn, gyerekkorom nagy kedvencét, a Mazsola és Tádét. Közben az egyik tanárnéni mesélt a mackófajtákról, sok-sok érdekességet és számomra is új információt magába hordozva, pl. tudtátok, hogy Balu ormányos medve, na ugye, hogy nem?! Készíthettünk mackót is, igen én aki utálja a tűt, még varrtam is. Aztán Szonja nagy örömére a Mackószépségversenyen az ő angyalmacija kapta a legtöbb szavazatot, ergo ő büszkélkedhet a legszebb maci tulajdonosi oklevéllel. Igazán jó kis program volt, szórakoztató, barátságos, hagyományőrző, hímzéssel, zongorával, városunk őseinek képei alatt mézes teázva...sőt még pirospöttyök helyett, piros szívecskékkel és "anyutmeglepős" felirattal ellátott túró rudit is :)

Kétésfél

Biza a legkissebbikünk. Már nem is kicsi, lassan nagylány...a 3 év az amolyan vízválasztó és lassan, de biztosan közelítünk felé. Addig pedig örülök, hogy ő az én kicsikém. Imádom a gesztusait és a lényét, ahogy édesen kiskifliben hozzámbújik, majd mikor az ágyába cuccolom, akkor biztos lehetek benne, hogy hajnaltájt csattog felém a 22-es minilábain. Szeretem a mindig kócos szöszke haját, az anyajegyet a tarkóján. Azt is szeretem, hogy bármilyen disznóságos dolga után, kihúzza magát, leporolja kezeit és "mellesleg" oda veti "kész isz". A "kész isz" a leggyakoribb szófordulata manapság, 10 percenként halljuk, rögtön a dobogón az "én isz" követi.  Még a dacosságát s szeretem, hogy ha napjában 25x lenyomja a sztriptízt, mert pisilni, csakis alul semmiben lehet még a zokni is akadályozó tényező. Már azon sem lepődök meg, amikor eltűnnek a dolgok a házból és jó esetben a lehető lelehetetlenebb helyeken találom meg, rosszabb esetben sehol. Persze ha rákérdezek nem-e látta éppen a keresendő céltárgyat, széttárt karokkal közli "csincs". Jó hazajönni ha ő vár, mert rohan, ölel és dallamosan énekli, hogy Sziiiiaaa. Jó látni a nővérével is, kis tojáshéj popsijú létére annyiszor szívatja meg, hogy azt nem lehet röhögés nélkül bírni. Két dologban jobb csupán, gyorsabb és ügyesebb, ez pedig éppen elég. Na meg az ütőkártyája, hogy hajilag van mibe megkapaszkodnia, ha kenyértörésre kerül a sor. Szeretem, hogy annyira csiklandós, hogy ha már közelitek az oldala és a talpa felé, gurgulázva nevet. Szeretem, hogy amikor fáradt, 5 ujját széttárva villázza a haját amíg egyszer csak ki nem dől, a leglehetetlenebb helyeken. Szeretem ahogy énekel, leginkább a "hájom vajjú kaszájjj" a sláger. Szeretem, ahogy az állatokkal bánik, teljes bizalommal öleli és az egyébként fojtó szeretetet nem törő Málna és Ricsi el van ájulva tőle és meg se nyekken a rabságot okozó karokban. Amikor elesik, krokodilkönnyekkel odaballag, mutatja az aktuális puszira váró testrészt és közli "ejtöjt". Szeretem, hogy számára még én vagyok a minden a központ, persze tudom, hogy nem is olyan sokára ez megváltozik. Szeretem, hogy vizibolha, és már nem kapok infarktust ha a kád széléről ugrál vagy éppen az asztal tetejéről, mert olyan mint a macska, talpra esik, közli, hogy tadáám és már megy is a következő körre. Szeretem, hogy akar és ha ő valamit igazán akar, attól nem tágít, képes tucatszor odavezetni a hűtőhöz ha nem (akarom érteni) értem mit szeretne. Vele a séták is szerethetőek, mert folyton fut, de ha meglát valami érdekeset lecövekel, tegnap negyed órán át tanulmányozott egy gilisztát. Szeretem azt a mérhetetlen energiát ami buzog benne, azt a rugalmasságot amire én mindig is vágytam, de nekem nem adatott meg. Legfőképp türelemre tanít engem és alázatra a szabad akarat iránt. Szeretem ezt a kis gizda gézát a feje búbjától a kislábujja hegyéig és tudom egész életem kevés arra, hogy hálát adjak a sorsnak hogy hozzánk vezérelte. Szerettem volna megmutatni milyen ő, de rájöttem nem lehet, mert az ő impulzív, imádni való lényét, csak érezni lehet, megfogalmazni még nagy vonalakban is alig.

A lányok szerelembe estek...

Na nem ám egy szöszi kisfiú a szerelem tárgya, sokkal inkább egy arany"hajú". Nyár lévén a baráti találkozók nagy része arról szól, hogy összeröffenünk 2-3 család aprónéppel együtt és szalonnát sütünk, jóllakunk, majd jóféle söröcske mellett megváltjuk a világot, miközben a gyerekek szétszedik az éppen aktuális rendezvényhelyszínt. Úgy két napja is így volt ez, miszerint egy spontán ötlettől vezérelve hipp-hopp Bundi egy régi barátjánál tartottunk afféle házavató szalonnasütést, mert a közelünkbe költöztek. A költözést nem csak két, de jópár négylábú kedvenc is abszolválta. Volt ott tengerimalac, hörcsög, de a fő favorit a kutyus. A két lányt a finom falatok és illatok sem érdekelték és hűtlenkedve Málna cicához beleestek egy Golden Retrieverbe. Az az áldott jószág meg kell mondjam valóban a leggyerekbarátabb állatok egyike. A túláradó szeretetrohamot imádva, a nyüstölést, simogatást, szákból kajakivevést!, lakhelyelfoglalást maximálisan tolerálva, egy tünemény módon viselkedett. Egy pillanat erejéig sem merült fel bennem, hogy esetleg csak rá is vicsorítana a lányokra. Málna volt a prototípus, hogy össze tudnak nőni, hogy gondoskodni tudnak, hogy úgy gügyögnek egy állathoz, ahogy egy anya duruzsol az újszülött gyermekének. Sokszor szóba került már nálunk a kutyatéma, hogy nagy a kert, van hely és milyen jó is lenne, csak életem párjával nem tudtuk a "típusban" kiegyezni. Én egy kisebb, ölebebb barátra gondoltam, ő meg egy robosztus vagány házőrzőre. Aztán jött ez a szőke herceg és számomra most kézzel foghatóvá vált az a rengeteg internetes átolvasott oldal, hogy miért is ilyen fajtájú kutya jó a kisgyermekek mellé. Nem szoktam kérdésekben típushoz, fajtához ragaszkodni, mert azt mondom, hogy a gazdi feladata, hogy nevelje kedvencét megbízhatóvá. Ebben az esetben nem mégis azt gondolom, hogy nagyban rá lehet hagyatkozni a fajta genetikájára, vérmérsékletére, jellemzésére. Nem véletlen az sem szerintem, hogy sok segítő kutya kerül ki  ebből a fajtából. Lényeg a lényeg, a lányok szerelembe estek...oké-oké meg én is. :)