NYÁR :)

Tudom-tudom, hogy már a vénasszonyok nyarán is lassan túlvagyunk, dehát az ember lánya  elfoglalt és amikor némi ideje is lenne a klaviatúrán klimpírozni akkor tuti más elfoglaltságot találnak neki, vagy ő magának. Szuper nyarunk volt, azt hiszem sok-sok nyár közül az egyik legjobb. Nem tarkították betegségek és talán most először mindannyian együtt nyaraltunk, de ne szaladjunk ennyire előre. Sikeresen lezárta Szonjánk a harmadik iskolai évét. Hihetetlen büszkeséggel tölt el, hogy a kitűzött célt ismét elérte. Tudom-tudom egy kitűnő bizonyítvány sokaknak semmit nem jelent, de neki nagyon fontos volt, leszüretelhette azt a gyümölcsöt, amiért egész évben dolgozott. Tudom, hogy az ember minden évben elmondja mennyit nőtt és okosodott, de ezt egyszerűen nem lehet kihagyni, mmert valóban így van.

Többféle opcióban nyaraltunk az idén, voltak családoss hetelések, Erzsébet tábor Szoninak, nomád horgászat, Kowáékkal tarkított gyerekes és gyerektelen strandolás és koncert. Igyekeztem összekötni a kellemeset a hasznossal. Voltunk strandolni a barátokkal és ehhez én hozzáfőztem egy kis koncertélményt. Kiránk annyira lett éppen vegafun, hogy egész napos strandolás után simán végigénekelte a koncertet, tánccal fűszerezve, a dolog szépséghibája, hogy mindezt a nyakamban :D

Szlovákiába is elruccantok négyesben és koncertre is, hihetetlen élmény volt visszarepülni egy szigetfeelingbe, ráadásul első sorban középről tombolódva.

Anyukám nehéz időszakot élt meg a bátyám halálával, azt hiszem, ezt nem kell bővebben senkinek kifejtenem, ezért is volt annyira fontos, hogy bár ő teljesen elfelejtette, de méltóképp megünnepeltük a 75. születésnapját. Hihetetlen gyorsan telnek az évek, már hat év eltelt azóta, hogy hozzánk költözött.

Auguasztusban történt egy nagy változás az életemben, de ezt majd egy külön posztban, remélhetőleg hamarosan. Ezért azt gondoltam, hogy az átállás kicsit zökkenőmentesebb legyen előtte mindenképpen nyaralunk. Szörnyű ezt mondani, de mióta a lányok megszülettek négyesben még nem töltöttünk el ennyi időt együtt. A legnagyobb kánikulában tltöttünk el több, mint egy hetett a Balatonon, majd egy rövid vizit után, hogy apa kívánsága is teljesüljön horgászni voltunk, bográcsostól, sátrastól, azt hiszem én bírtam a legnehezebben a sátorban alvást. :)

A hétköznapok is igazi nyári hangulatban teltek, mozival, medencével, bandázással, ittalvós haverokkal, grillel, szalcsipörgetéssel, napfénnyel. Szonja augusztus végén még itthagyott minket 1 hétre Fonyódligeten táborozott, soha ennyire mlg nem hiányzott...meg mondom őszintén, hogy nem is a napokat, hanem az órákat számoltam, hogy mikor jön már végre haza. Tudom kicsit képriportosra sikeredett ez a bejegyzés, de szeretném ezeket a pillanatokat, élményeket, mosolyokat, vidámságot megőrizni a téli hideg napokra :)

Egy korszak lezárult

Furcsa volt ezt megélni, a család kicsije, a mi kis törpénk, elballagott az óvodából. 6 éven át sok-sok reggel gyalogoltunk fel a dombra az óvodához, először csak Szonja, majd becsatlakozott Kira és legvégén ismét kettecskén.Fontos és emlékezetes része volt ez családunk életének. A baráti kapcsolat az óvó nénivel, a szülők képviselése, a gyerekalapítvány. A logisztika, mert persze, hogy Szonjának aznap is fellépése volt, nem is mi lennénk... A sok-sok élmény, mosoly, könny, a nyiladozó értelem. Emlékszem, hogy mennyire vártam, hogy eljöjjön az az időszak, amikor már csak "egyfelé" kell menni értük, hogy milyen praktikus lesz, hogy nem kell olyan korán kelni és délután vágtázni. Mégis keserédes volt, peregtek a könnyek, és nem csak a szülőké, óvó néniké, hanem a kis prücsköké még annál is jobban. Igazi búcsú volt, mindentől. Csodás műsort adtak, amiben nem is tudom hányszor öltöztek át és ragyogtak.  Mégsem ez maradt meg bennem, hanem az érzések, a kettősség, a rég várt iskola és a már hiányzó ovis lét. Rengeteg mindent kaptunk a mi ovinkban, hitet, erőt, kitartást,barátokat, tudást,  kemény vértet az iskolához. Hiszem, hogy meg fogja állni a helyét ott is. Igazi nagylány, telis tele érzelmekkel. Nem is igazán tudok erről írni, azt hiszem ez az a poszt, amiben beszédesebbek lesznek a betűknél a képek...nekem is hiányzik az ovislét...látogatóba biztosan sokat visszatérünk.

Prepubertás

Ha még nem unjátok, meg mondjuk ha unjátok akkor is, bepötyögök ide még egyet mára, szeretném utolérni magam, ami mondjuk tuti nem ma lesz, de legalább törekszem rá. Szóval Őszonjasága maga. Az én csendes, introvertált, tavaszi szellőtől is megrettenő, állandóan megerősítést váró lányomat elvitte valaki, vagy komplett agymosást hajtottak végre rajta, olyan szája lett, hogy leordítaná a nagypofájú VV-sek haját cirka 3 perc alatt. A szája nemcsak nagy ám, hanem be nem áll egész nap és minden esetben neki kell lenni az utolsó szónak az már hótziher. Azonkívül meg vagyok győződve arról, hogy számára az általam felé alkalmazott NEM szó, az ő szótárában azt jelenti, hogy kérdezd meg még tízszer. Azt akarom ezzel kifejezni, hogy nem gondolnék bele mi lesz 5 év múlva, de hogy én már most kivagyok tőle az tuti. Dacol, dumál, menősködik. Serdül, 8 évesen, hová lesz a világ, kérdem, én (persze csak költőien). Amikor a kis szuszogó csomagot nekem adta az ég, ezt azért nem borítékolták a babaillat mellé. Rettentő mód érdekli a nemiség, és nem fél ám kérdezni, a teljesség igénye nélkül, mi a jobb a tampon vagy a betét, mikor szexelünk, én és az apja, mennyire kell betenni a nyunyuba a pöpit és mennyi ideig (omg), nekem miért lóg a mellem (ez azért már mégiscsak sok(k)., Ezenkívül reggelente sokkal nagyobb hangsúlyt fektet, a deó, parfüm, szájfény és melltartó!!! kombójára, mint a fogmosásra. Az új szemüvegének megvásárlása cirka zárásig tartott ugyanis 38! keretet kellett végigpróbálni mire kiválasztotta azt, amit legelőször felpróbált. Természetesen részéről minden férfinemű hülye, ideértve az apját is és különben is mindegyik úgy néz ki a zacsija miatt, mintha beszart volna, Gyakorlatilag egy perc alatt cipőt húz és indul is, elfelejtkezve arról, hogy azért minimum kérdésszinten fel kellene villannia benne, hogy van itt egy nála kompetensebb ember is a házban abban, hogy mehet-e egyáltalán akárhová is. Naponta átlag 2x rámvágja az ajtót, és közli, hogy hagyjam békén, mert világfájdalma van olyan világvégi problémák miatt, hogy lehetőleg öltözzön már át iskola után ha hazaér. Az engem senki se ért meg korszaka folyamatos, napi  x órában őt hallgatom, de naná, hogy nem figyelek rá, pedig Gergő ma is bámulta a suliban a mellét és mekkora gáz már, hogy nem egyforma a kettő neki. Bújjja a felvilágosító könyveket, lámpaoltás után el kell a paplan alól kobozni...bezzeg a Misi Mókust nekem kellett felolvasni neki. Szóval rendesen rezegteti az idegrendszeremet és a legfontosabbat még nem is mondtam IMÁDOM EZT A KIS (NAGY) PUKKANCSOT!

Bakalncslistapont teljesítve :o)

Bizonyára mindannyiuknak van bakancslistája, lehet papíron, lélekben, agyban, hogy mi az amit mindenképpen. Néhányan felírunk dolgokat a listára, másokat kihúzunk róla. Olykor napok alatt teljesül egy álmunk, sokszor azonban éveket-évtizedeket kell várnunk rá. Sok minden van az én képzeletbeli bakancslistámon, amiből egyet éppen Mikulás napján sikerült teljesítenem. Jobban mondva nem is nekem, hanem egy kedves fiatalembernek, aki végtelen türelemmel, sok-sok ötlettel, még több tervvel papírra vetette azt, ami már nagyon régen megrajzolódott a képzeletemben. Úgy 15 éve vetődött fel bennem a gondolat. hogy szeretném. Sok-sok éven át kisebb volt a vágy bennem, mert féltem attól, hogy egy életre szóló döntést hozzak, egy életen át viseljem magamon. Bizonyára már sokan rájöttetek, hogy a tetoválásról van szó. Élénken emlékszem, hogy elég bugyuta betűkkel láttam először tetoválást még gyerekként, nagybátyám ujjain a születési éve szerepelt. Aztán tiniként én is szerettem volna, mert roppant menőnek találta rocker lázadó énem. Később lanyhult a lelkesedés, mert egyszerűen nem jött velem szembe az, amit szerettem volna, amit igazán magaménak éreztem. Aztán arra jutottam, hogy valami olyan helyre kellene például a hátamra, amit nem látok, de akkor meg minek. Egy fél éve tudatosult bennem az, hogy leginkább magamnak kell csináltatnom, hiszen nálam jobban senki nem fogja tudni mekkora jelentéssel bír az, amit magamon fogok viselni egész hátralévő életemben. Innen már nem volt nehéz, hogy kialakuljon bennem a kép, mi az életem mozgató rugója, miért küzdöttem annyit egész életem során, mi az ami örök, ami el nem múló állandóság egész életemben. Egyszerű volt a válasz a két lányom iránt érzett örök és végtelen szeretetem. Ebből alkotta meg Krisztián azt, ami igazán az enyém, ami úgy simult a bőrömre, mintha már előzőleg beleégette volna az élet. Az első pillanatban éreztem, hogy ez rám és hozzám tartozik, egy egész életen át. A lányok lelkesen nézik, keresik nap, mint nap a saját betűiket a végtelen jelben. Kirában volt egy kis képzavar, hogy ez akkor most lemosható matrica-e, majd nővére felvilágosítása után ártatlanul megkérdezte, hogy most ez akkor a mennyországban is rajtam lesz? :)  Nem feltűnési viszketekség ez vagy önkéntes stigmatizálás a részemről, hanem egy régen vágyott álom beteljesülése...egy olyan álomé, ami én magam vagyok .:)