Bizonyára mindannyiuknak van bakancslistája, lehet papíron, lélekben, agyban, hogy mi az amit mindenképpen. Néhányan felírunk dolgokat a listára, másokat kihúzunk róla. Olykor napok alatt teljesül egy álmunk, sokszor azonban éveket-évtizedeket kell várnunk rá. Sok minden van az én képzeletbeli bakancslistámon, amiből egyet éppen Mikulás napján sikerült teljesítenem. Jobban mondva nem is nekem, hanem egy kedves fiatalembernek, aki végtelen türelemmel, sok-sok ötlettel, még több tervvel papírra vetette azt, ami már nagyon régen megrajzolódott a képzeletemben. Úgy 15 éve vetődött fel bennem a gondolat. hogy szeretném. Sok-sok éven át kisebb volt a vágy bennem, mert féltem attól, hogy egy életre szóló döntést hozzak, egy életen át viseljem magamon. Bizonyára már sokan rájöttetek, hogy a tetoválásról van szó. Élénken emlékszem, hogy elég bugyuta betűkkel láttam először tetoválást még gyerekként, nagybátyám ujjain a születési éve szerepelt. Aztán tiniként én is szerettem volna, mert roppant menőnek találta rocker lázadó énem. Később lanyhult a lelkesedés, mert egyszerűen nem jött velem szembe az, amit szerettem volna, amit igazán magaménak éreztem. Aztán arra jutottam, hogy valami olyan helyre kellene például a hátamra, amit nem látok, de akkor meg minek. Egy fél éve tudatosult bennem az, hogy leginkább magamnak kell csináltatnom, hiszen nálam jobban senki nem fogja tudni mekkora jelentéssel bír az, amit magamon fogok viselni egész hátralévő életemben. Innen már nem volt nehéz, hogy kialakuljon bennem a kép, mi az életem mozgató rugója, miért küzdöttem annyit egész életem során, mi az ami örök, ami el nem múló állandóság egész életemben. Egyszerű volt a válasz a két lányom iránt érzett örök és végtelen szeretetem. Ebből alkotta meg Krisztián azt, ami igazán az enyém, ami úgy simult a bőrömre, mintha már előzőleg beleégette volna az élet. Az első pillanatban éreztem, hogy ez rám és hozzám tartozik, egy egész életen át. A lányok lelkesen nézik, keresik nap, mint nap a saját betűiket a végtelen jelben. Kirában volt egy kis képzavar, hogy ez akkor most lemosható matrica-e, majd nővére felvilágosítása után ártatlanul megkérdezte, hogy most ez akkor a mennyországban is rajtam lesz? :) Nem feltűnési viszketekség ez vagy önkéntes stigmatizálás a részemről, hanem egy régen vágyott álom beteljesülése...egy olyan álomé, ami én magam vagyok .:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése