2014. március 31., hétfő

Vasárnapi vurstli





Ha mondjuk felekezeti hívő és atv rajongó lennék, most poénkodhatnék azzal, hogy Vidám Vasárnap hit-tel, de nem vagyok az. Poros kisvárosunk, azon részén ahol maximum csak a kóbor kutyák és a mezei nyulak járnak, na nem szimultán, hanem random megérkezett egy Vidámpark. Ok-ok, az, hogy vidámpark költői túlzás a részemről, de nálunk ez már mindenképpen helyi látványosságnak számít, úgyhogy ki is látogattunk a csajokkal. Nem éppen pénztárcakímélő délelőtti matiné, mert minden kör egy 500-as, ez ugye a mi esetünkben rögtön felszorzandó kettővel. Szerencsére nem egy kalandpark volt, hanem néhány békebeli játék, azért erősen retroba hajlott nálam a konzervdoboz torony zoknival való lehajítása, de a csajok élvezték. Erős a gyanúm, hogy a 80-as évek elején én ugyanezeket a játékokat koptattam, úgyhogy elkapott engem is a nosztalgia. Számomra a dodgem volt a csúcs, annak ellenére, hogy a hangosbemondós két szotyiköpés között csak nekem mondta, hogy ne nyomjam annyira a gázt és elég picit tekerni a kormányt a kanyarodáshoz, mondjuk 10 tengely körüli forgás után erre már magam is rájöttem. (Egyenlőre halvány lila dunsztom sincs, hogy lesz nekem ezzel a technikával jogosítványom, mert a sebesség- és félelemérzetem pontosan az origón van és jelen állás szerint még a dodgemvizsgán is elhasalnék. Itt jegyezném meg, hogy járok ám kreszre.) Azt beszélgettük a barátnőmmel, hogy elnézve a sátorozó (na jó lakókocsizó) minden jel szerint családi vállalkozást, milyen életet élhet az a két éves kisfiú aki minden héten máshol hajtja le a fejét és az ingerkörnyezete villózó fényekből, valamint 80'-as évek lakodalmas "slágereiből" áll, a kajáját pedig szabad tűzön melegítik. Biztosan megvan a varázsa is, de az ő életpályamodellje az, hogy a körhintát vagy a kisvasutat fogja-e üzemeltetni. A szabad élet varázsa azonban tényleg megkapó volt az adott szituációba, mégis jól látszott rajta, hogy nem boldog, mert nem érti és nem tudja kezelni a gyerektársaságot. Gyönyörű idő volt, csak itthon vettem észre, hogy bizony már a márciusi nap is pipacspirossá égethet. A lányok azért belül tényleg hercegnők, addig kellett lövöldöznöm a csajoknak, amíg meg nem szereztem a hőn áhított fröccsöntött love feliratos koronát, az egyenjogúság elvén természetesen kettőt. Summa summarum  meg van a varázsa a vidéki vurstlinak, azért a vattacukor és a kürtős kalács hiányzott.  :)

2014. március 29., szombat

Búcsú

"Gondolok rád akkor is, mikor nem beszélek rólad.
Ott vagy minden nevetésben, a szerető ölelésben.
Ott vagy minden hallgatásban, a néma kiáltásban.
Mikor fákon csiripelnek a madarak jelezvén,
hogy ezzel is újra itt a tavasz.
Ott vagy a nyíló virágokban, a reggeli napsugárban,
A hajnali ébredésben, az éjszakai csendben.
Ott vagy minden rezzenésben, az érintésben,
A viharban hajladozó fákban, minden percben és órában.
Itt vagy velünk, tudom. . . , érzem,
Bár a szemem nem lát téged!" 


Emlékszem 3 évvel ezelőtt is ilyen gyönyörű, tavaszillat volt, a madarak csicseregtek. Én pedig hitetlenkedve néztem, hogy lehet az, hogy nem dermedt fagyossá minden, hogy fújhat a szél, hogy forog az élet kereke tovább, amikor nekem meghalt az apám. Hiába tudtam, hogy ez be fog következni, hiába köszöntem meg minden egyes újabb együtt töltött napot. Az pedig, hogy jobb lesz az idő elteltével csak vigaszduma, egyáltalán nem jobb, sőt sokkal rosszabb, ma is ahogy néztem a lányokat, mennyire boldog lenne ha láthatná őket...kimondhatatlanul hiányzik. Ma újra gyászba öltözött a testem-lelkem, búcsúzni kellett épp ma, meghalt egy kolléganőm, 39 évesen, fél év alatt győzte le a kór. Még mindig előttem van, mosolya, kedvessége, simogató keze és hangja a betegek körül. Belegondolni is iszonyú, hogy szakmabeliként tudta, hogy nincs gyógyulás, hogy nincs remény, semmi nincs. 3 fia állt ma a ravatalánál, 3 fiú, akinek már nincs kinek mondani anya. Elment...soha nem láthatja az unokáit, nem izgulhat a fiai érettségijén, nem ölelheti a párját. Iszonyatos volt...egy zokogó fekete tömeg, ahol mindenki sír, még a sokat látott sírásó fiúk és a papunk is. Mert mi még akkor is hittünk a gyógyulásában, amikor ő az utolsó kenetet vette föl és búcsúzott a családtól, az élettől. A pici fia a nagymamába kapaszkodva zokogott. Ilyenkor nem tudom azt mondani, hogy igazságos az élet, mindenkiben csak egy kérdés motoszkált miért? Hogyne gondolna bele ilyenkor az ember, hogy éppen csak egy évvel idősebb nálam, hogy a halál nem válogat, hogy a fiatal kor, nem életgarancia. Ahogy ott álltam a könnyeimet nyelve még inkább tudatosult bennem, hogy nem holnap kell élni, hanem ma, teljes energiával, fennen hangoztatva a szeretetünk, minden egyes nap el kell mondani és meg kell élni. ÉLNI KELL! Raktározni a boldog pillanatokat és hinni abban, hogy bár mindennek rendelt ideje van, sétáltatom majd nevetve az unokáim. Drága Tünde, legyen neked könnyű a föld...mindig mindenben a segítségemre voltál...lenne egy utolsó kérésem...öleld meg helyettem az édesapám...ma lenne 74 éves és én már 3 éve nem ölelhetem...

2014. március 26., szerda

Tudod anya ő a jegjobb bajátom...még akkoj is ha néha bánt




“Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az… A nagy találkozások, a lélekközeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő."

2014. március 25., kedd

Háztűznéző



Szonja az egyik délután óvodában egy piros borítékot lobogtatva robogott felém. Szülinapi buliba invitálta egy kisfiú. (Höööö?). Természetesen minden nap át kellett számolni pontosan hányat alszunk még az ominózus partyig. Csakis Verdás ajándékot választhattunk, szigorúan  verdás ajándéktasakban, mert valljuk be egy majd 6 évesnek übergáz lett volna mondjuk egy dedós Micimackós tasakkal beállítani. Aztán eljött a jelentős szombat, ahol már reggeltől azzal rángatta a nem létező szoknyám szélét, hogy mikor megyünk már. Cirka egy órán át állt a ruhásszekrénye előtt, amolyan "nincs egy rongyom sem, amit felvehetnék ábrázattal". Hát nem kicsit rittyentette ki magát, szigorúan Monsteres póló, csakis szoknya, hajpánt, kopogós cipő, rúzs és parfüm. A zagyam eldobom. Azért ennél a résznél eszembe jutott, hogy ugyan 10 év múlva mennyire leszek síkideg, ha esti bulira készülődik így és nemhogy kézen fogva nem megyünk a férfiemberhez, de egyenesen az is meg lesz tiltva nekem, hogy a kapuig kikísérjem. rohan az idő tényleg, már egyáltalán nem a kis gombócot látom, ami volt, sőt lassan már nem is a kislányt, hanem az iskolába induló nagylányt. A buli jól sikerült, alig tudtam rávenni, hogy hazajöjjünk és mondanom sem kell, hogy holnap már ő viszi a kisfiúnak a meghívót a saját szülinapi bulijára. Apjuk lassan tényleg szidolozhatja azt a puskát. :)

2014. március 23., vasárnap

Felemás bemutatkozás...

Elgondolkoztatok már azon, hogy ha odaállna elétek valaki, hogy mond el pár mondatban mi és ki vagy te, merre jársz, mi az utad a célod, jó helyen és igazán jól vagy-e, mit válaszolnátok rá? Én talán azt, hogy ezen gondolkodni kell és számolni, hogy mennyi örömpillanat van egy napban, esténként ahogy nézem a lányokat és azt gondolom megérte. Van-e olyan ember mellettem, aki a gödör aljára is lemászik értem, akit tényleg érdekel, hogy vagyok. Tudok-e sírni, nem pityeregni, könnyezni, hanem kiadni a fájdalom feszültségét. Jól érzem-e magam egyedül is, úgy, hogy közben nem telepszik rám a magány súlya. Szeretek élni, lenni, tenni és ez fontos. Fontos az, hogy szeretem a munkám, szeretem benne az embereket, szerettem azt is, hogy nagyon várnak így két hét után, a kollégák is, mert hiányzom. Sokan szeretik a humorom, ami tulajdonképpen egy eszköz, szintén oldani a feszültségem. Sokszor megköszönöm az emberek bizalmát, valami furcsa légkör folytán leülnek velem és megosztanak, sokan az egész életüket. Szeretek mentorkodni és most újra van 4 csiszolható nebuló, akiknek én mutatom meg a szociális munkát és majd ki ugrottam a bőrömből amikor közölte a főnököm, hogy úgy néz ki kapok egy egész csapatot hamarosan. Leültem és kitűztem célokat, hogy kell egy jogosítvány, kedden már kezdődik is a tanfolyam. Nem tudom a tavasz teszi-e, de pezsgek,olyannyira, hogy szerdánként táncórára járok, dede, én bizony és élvezem, bármilyen suta vagyok is. Ez az 1500. bejegyzés a blogon, beléptem a bűvös 7. évebe, hogy írom és azt hiszem ez még így is marad egy jó darabig. Bevallom olykor-olykor visszatekerem az idő kerekét a blogon és néha még pityergek is, számtalanszor végigolvastam a kommentjeitek, jó érzés, hogy visszatértek ide, mert érdekel a sorsom-sorsunk. Jó az is, hogy pár olvasóval találkozhattam is és nagy cél, hogy szeretnék is még. Milyen ember vagyok? Őszinte, mindig, néha nyers, vallom, hogy az adott szó kötelez, mint ahogy a kimondott szónak is súlya van. Közel a negyvenhez élem meg a nőiességem, ha így haladok lassan sminkelni is fogok :) Jár ezzel az állapottal valami fűszer, ami csak az enyém, ami miatt egyedivé értem, mint egy testes vörösbor. Nyílt vagyok és közvetlen, ki merem mondani azt amit érzek vallom, hogy nem minden fekete és fehér, sokkal inkább árnyaltabb, szürke. Hiszem, hogy egy ember mindig úton van, saját és a világ megismerésében, nem célba kell érnem, hiszen az út maga a cél, hogy ne rekedjek meg sehol. Szeretem megélni az itt és mostot, nem szeretem ha rabolják az időm, mert ez az egyetlen amit soha többé nem kapok vissza, ezért nem várok senkinél 5 percet többre, sehol és soha. Hiszem, hogy az Isten azért tesz elém próbákat, mert tudja elbírom és megbirkózom velük. Hedonista vagyok, és ez nem minden esetben előny, próbálok nem rágódni semmiféle múltbéli dolgon, nem visszanézni és agyalni a miérteken, mert elmúlt, nem megváltoztatható és pont. Hiszem, hogy minden okkal történik, minden találkozás, minden elkerülés, minden ember, minden megtapasztalás okkal kerül vagy nem kerül az életembe. Törekszem a harmóniára, a lelki egyensúlyra, igazi mérlegként.....mert  azt gondolom minden bennünk van. Ha eltemetve is, ha mindig szem előtt - mindegy az. Ott rétegződnek az emlékek, a vágyak, a ki nem mondott gondolatok. Ott vannak bennünk az ölelések, és ott fáj bennünk a kihűlt párnák hidege. Valahol a mélyben, ott várakoznak csöndben a forró éjszakák, a lázas hajnalok, a homlokra tett hűvös kezek.Nem, semmi nem veszett el. Az egyszer gondolt gondolatok sem lettek semmivé. A félrenézések se, a véletlen találkozások se, az elharapott szavak, félbehagyott mondatok, mind, mind ott vannak, legbelül. Egymást tartja, óvja, szorítja. Nevet bennünk és fáj bennünk, kiált és rendre elcsendesül ez az egyszervolt, megismételhetetlen, gyönyörű szövevény, az életünk.

2014. március 22., szombat

Lógás...




Nem a nem a szeren lógtunk, hanem visszatértem kicsit a középiskolás évekhez, ahol valljuk be elég sokat lógtam, azon egyszerű oknál fogva, hogy az osztálytársam apja nőgyógyász volt és éppen akkor adott nekünk orvosi igazolást, amikor csak szerettük volna. Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy volt ám igazolatlan órám bőven, mert egy idő után nehezen hitte el az ofő, hogy minden héten menstruációs görcseim vannak. A kicsapás szele azonban soha nem legyintett meg, ugyanis már akkor is közösségi központ voltam és emellett élsportoló, szóval gyakorlatilag fekete-pirosban sakktáblaszerűen váltakoztak a beírások az ellenőrzőmben. Tegnap már kellően jól voltak a csajok ahhoz, hogy méltó befejezést adjunk a késői keléseknek, a semmitevésnek. Úgyhogy ők óvodakerülők lettek már egészségesen, én meg táppénzcsaló :) Mivel a nő 3 és 5 évesen is nő, naná, hogy hová menne 3 grácia, mint vásárolni. Természetesen ehhez dukál a játszózás, a sütizés is. Az eredeti terv kb 1/4-ét sikerült végrehajtani, mert azért Kira kisasszony cirkálása a milliónyi ruha között, nem éppen kompenzál a nyugodt nézelődéssel. Cirka 30mp-ként szaladt hozzám újabb ruhadarabokkal, hogy "ezs azs én méjetem?". Az egyik boltosnéni portörlőjét  is ellopta és szó szerint leseperte az árukészletet, mondhatjuk ezt egyfajta akciónak is a részéről. Szoros barátságba került az egyik biztonsági őrrel is, ugyanis meglovasított egy egy játéktalicskát és abba pakolta az árút, válogatás nélkül, volt abban fogselyemtől, a bébitápszeren át, férfizoknin túl a kotonig minden. Mindezt addig, amíg a nővére 1 db pólót felpróbált és én nyomatékosan megkértem, hogy fogja addig a próbafülke ajtaját. A biztiőrtől megkérdezte, hogy "jendőj-e mejt azoktój féj", mivel megnyugtató választ kapott tovább is libbent egy házzal. Szonja rendszerint akkor tűnt el, ha a húga keresésére indult, az 5. alkalommal elkezdtem keresni a háziállat osztályon egy hámot és teljesen biztos voltam benne, hogy rá is kötöm másodszülöttemre. Az i-re a pont az volt, amikor egyszerre 32tv-n láthattam, hogy ŐKirasága táncol a placc közepén. Ekkor közöltem vele, hogy mostantól aztán átlépte a toleranciaküszöböm és ebben az évben ő tuti nem jön velem vásárolni, majd visszapakoltam azt a 9 doboz cipőt, amiről fogalmam nincs, hogy került a kosaramba. Azt hiszem az eladók és én egyszerre lélegeztünk fel, amikor elhagytuk az objektumot első körben csilingelések közepette, mert Kira meg akart mutatni egy horgászbotot, ami neki létszükséglet (lett volna). Én pedig visszatérek a netes vásárláshoz, mert összesen 4 pólót sikerült vennünk 3 óra alatt...

2014. március 20., csütörtök

Kira arcai

A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve – anélkül, hogy ezt észrevenné – tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár – ha az ego hatalma megtörik.”



2014. március 19., szerda

A sötét oldal :o)

Takarítónők
A testvérek közötti konfliktusok sokkal jobban el tudnak mérgesedni, mint a baráti kapcsolatok. Ugyanakkor a legdurvább sérelmeket is könnyebben megbocsátják egymásnak, és hamarabb elfelejtik, elvégre a vér nem válik vízzé. Mert van amikor tündibündi módon eljátszanak, ahogy most is, édes kettesben szerepjátékoznak, Kira éppen a kisbaba, akinek ki más lehetne az anyukája, mint a gondoskodó Szonja. Ha valaki ezt a pillanatképet látná, azt mondaná szerencsés vagyok, ami igaz is. Egy órával ezelőtt Kira a vendégszoba ágyán ült büntiben üvöltve, mert jó heccnek tartotta, hogy egy játékporolóval eltángálja a nővérét, aki éppen mit sem sejtve előre hajolt, amolyan Ludas Matyi feelingben hurkásra verte. A bocsánatkérést követő megbocsájtási folyamat még éppen zajlott, amikor jött egy én játékom, te játékod krízis, Szonja taszajtott egyet Kirán aki fenékkel a babaház kéményén landolt. Újabb örihari jött, majd NEKEM beszólt Szonja, hogy viselkedjek már, mindezt azért, mert a testi erőszakért büntiszékre került, ehhez bőszen bólogatott a fenékig sértést már elfeledett húga. Leültek rajzolni és Kira roppant jó mókának tartotta nagyokat rötyögött azon, hogy  belerondít a testvére rajzába, aki erre előbb üveghangon visított, majd a nagyobb nyomaték kedvéért fejbecsapta. Természetesen a vacsoránál is összeakaszkodtak, mint két kiskakas az egy szemétdobon, mert nem volt egyforma a tányéruk és másból, mint Barbies tányérból elfogyasztani a vacsit nem is lehet ugye, persze a kajájukat már testvériesen meg tudták felezni. Sorolhatnám még, örök vitában lévő nagy szerelem ez közöttük, nagy-nagy szerelem és minden nap egyre inkább erősödik bennem, hogy a legnagyobb ajándék amit adhat az ember a gyerekének, az egy testvér, mert bár olykor egymás (és az én) agyára mennek, hihetetlen és szétszakíthatatlan szeretetkapocs van köztük.

Szonja ajándéka a húgának, egy percet nem tanakodott a boltban, amikor felolvastatta velem a csokifeliratokat :)

2014. március 18., kedd

Ragacs

Az a filmbeli zöld zselé jut eszembe a ragacsa, ami egyszerre zseniális és egyszerre teher. Valahogy így vagyok most én is. Csomó mindenki tapasztja rám a ragacsokat, én meg toleráns ember lévén hagyom, közben meg érzem, hogy nagyon nem jó ez így. Mert telítődöm, feszültséggel, szinte fizikailag érzem, hogy nyom. Mindig is odafigyeltem arra, hogy a poharam félig telinek lássam, hogy nem cipeljem magammal mások problémáját. Világ életemben vonzottam az embereket a problémájukkal együtt, mert nekem jó volt elmondani, mert külső szemlélőként mutathattam utat. Ez nem panasz, mert megy ez nekem, ha itthon minden rendben van, de most nincs. Második hete vagyunk itthon és ma kiderült, hogy maradunk is minimum hétfőig. Zablaként élem meg, olyan menőkém van, a csajok meg fordítottan, kisebb rituálé már az is ha az udvarra kimegyek, puszik, ölelések. Hajlamosak bőgni, pusztán azért ha átmegyek a kisboltba kenyérért. Szó szerint nullára csökkent az egyedül töltött perceim száma, igen még a klotyón is. Ma Szonit fel kellett vinnem az oviba, konkrétan 5cm-nél nem ment távolabb tőlem, Kira pedig 3 évesből 3 hónaposba ment át, igazi ölbebaba. Ezt megspékelte kedvenc férjem azzal, hogy biztosan szeretethiányuk van, hát legyen már még bűntudatom is egy pöppetnyit. Ehhez tegyük hozzá anyám, aki 5-6 féle betegséget produkál szimultán ha mondjuk egyedül kell(ene) eltölteni a lányokkal egy órát csak neki, felelősségvállalás rulez. A munkahelyemről ma 14x kerestek telefonon, ha már Szépné módra telítődtem és kikapcsoltam a mobilom, hívtak az itthonin. Közeleg apa halálának a 3. évfordulója, azon a napon lenne 74 éves is. Egyre jobban hiányzik, hogy nincs velem, nem támogat. Valahogy azt érzem, hogy elvesztem én, a személyiségem ebben a történetben. Jönnének új kihívások, amit nagyon-nagyon szeretnék, de lehet nem tudom majd összeegyeztetni. Sok a ragacs, de most elhatároztam, hogy szépen lassan egyenként levakarom, mert nem szeretnék és nem is akarok mindenkinek megfelelni, még akkor sem, ha például a legjobb barátom manipulál, hogy nem hiszi, hogy nem érek rá, hiszen neki most van szüksége rám. Szeretnék egy kicsit egyedül lenni és csinálni a nagy semmit, azt hiszem, most ez a legfőbb kívánságom. Ma már eljutottam a káromkodás szintjére, mint egy kocsis, valahogy úgy vagyok ezzel, mint ahogy Czeizel vallja, gyakran használok nyomdafestéket nem tűrő szavakat, igaz nem  kötőszó gyanánt, elhihetik : egészségesebb bármely nyugtatónál. Sajna túlléptem a "lófütty" mint csúnya szó történeten, ez pedig nálam jelzésértékű, hogy a kelleténél jóval több a ragacs. Egyébként is le kell  szoknom a káromkodásról, mert kurvára nem nőies. :D Az egész eddig katyvaszom utolsó cseppje pedig az volt ma, hogy szülők-nevelők bálja lesz, ahol szerepelnek a szülők, én is, mert megígértem (ez is egy rohadt ragacs, hogy nem birok nemet mondani) és anyukák a bál időpontja miatt hisztiztek random, ezzel ment el 20 perc, az idővel arányosan pedig bennem fel a pumpa. Tényleg ez a magyar mentalitás, a sirámolás és dühöngés mindenek felett?! Én ezt nem akarom, én kérem vissza a ragacsmentes, vidám énemet, csiribáááá MOST!!!


2014. március 16., vasárnap

Hétvége



Azt hiszem ennyire pihentető hétvégénk még nem volt. A viharos erejű szélnek köszönhetően beszorultunk a lakásba. Pénteken csak Szonit vittem oviba, nagy érdeklődést mutatott a szabadságharc eseményei iránt. Kis városunkban új Petőfi szobrot avattak és erről ment a duma közöttünk az úton. Aztán oviban le is rajzolta nekem mire mentem, annyira nevettem, szobortalapzat, letakarva fekete zsákkal átzsinegelve a nyakán. Nem értette min nevetek, hiszen ő így látta még reggel, aztán hazafelé elmeséltem neki miért is volt letakarva és megcsodáltuk Petőfit  már lepel nélkül. Tegnap délután születésnapi buliba voltuk hivatalosak, imádott Martinjuk érett férfikorba lépett, 10 éves lett. Olyan lázas készülődésbe kezdtek, gyorsan rajzoltak neki és kirittyentették magukat. Ebbe természetesen beletartozott a parfümöm, hajcsatom használata is. Nem lepődtem meg azon, hogy gyakorlatilag öt perc alatt beilleszkedett a két bigém a 10-11 évesek közé. Egész estig felelsz vagy merszt játszottunk, szerettem volna feldobni a kölköket, hát sikerült. Az az igazság, hogy ilyen esetekben elég a fantáziámra hagyatkozni és volt Holdvonyítás, csajnak beöltözés, fókakúszás, bosziként seprűn száguldás, hasról torta evés, lufiborotválás, limbózás, ketchuppal arcfestés. Közölték a tinik, hogy szívatósat találjak ki, vicces volt, ahogy Kira ordította Szívass meg! fogalma nem lévén a szó jelentéséről. 8-kor tudtam hazacipelni őket, nettó 10 perc alatt aludtak el. A mai nap már kicsit rázósabb, azt gondoltam Szonja már nem kapja el a vírust, tévedtem...délutánra már lázas volt. Óvónéni teljesen boldog, hogy nem megyünk oviba, mert versenyre készülnek, ami 31.-én lesz. Most nagy a csend minálunk, nagy egyetértésben alszanak, háááát előrevetítem, hogy hosszú estém lesz.

2014. március 15., szombat

Csak csajok

Szonja kérte, hogy írjak rá egy szót. EGYÜTT! Azt hiszem egy kicsit könnybe lábadt a szemem! :)
Mindig is úgy gondoltam, a szeretetért tényleg érdemes élni. Mert a szeretet az egyetlen, amely egy életen át összeköt minket... Amely életünk során mindenhol megtalál... Amely nem hagyja, hogy akár egy percre is magányosak legyünk... Amely, ha igazán figyelsz, és igazán vigyázol rá, megérted, hogy mindig ott lesz veled, s egy életre körbezár. Ezért fontos, hogy megtanuljuk felismerni azokat, akik hasonlóan éreznek, látnak, és gondolkodnak, mint mi. A világ tudniillik nem rossz, nem mocskos... A világ pontosan olyan, amilyenné tesszük. Csak annyit változott, amennyit a mi szívünk.

2014. március 14., péntek

Felismerések...

Érdekes felismeréseket tettem a héten, Arról már ugye írtam, hogy a lányok betegek, de ami a születésük óta még sosem fordult elő, az az, hogy Kira a betegebb, olyannyira, hogy szerdán még mindig lázas volt és valahogy nekem örök fóbiám ez a láz téma, úgyhogy vissza is galoppoztam vele a jó öreg doktor néninkhez. Ráhúzódott a tüdejére, így most már biztos volt, hogy mégis csak kell az antibiotikum. Ezzel már elő is állt a még soha nem volt helyzet, Szonja mehetett oviba, de Kira nem. Egészen inci-finci  tökmag volt még amikor utoljára ilyen volt. Itthon együtt kettecskén. Ilyenkor mindig elgondolkozik az ember, hogyan éli ő meg a "második" mivoltát. Elő is jött visszatekerve a filmet, hogy ez egyáltalán nem volt véletlen, hogy jött ez a vírus és letarolta. Nekem is jó itthon, már a múlt héten megfogalmazódott bennem a gondolta, hogy kiveszek pár nap szabit, mert Szonja nekem szegezte a kérdést, hogy kit szeretek jobban őket vagy az öregeket, szíven szúrt már a feltételezés is, hogy ez egyáltalán kérdés neki és intő jel volt arra, hogy túl sokat dolgozom. Kira pedig most megkap teljesen, rácsodálkoztam az elmúlt két napban, mert olyan fontos dolgok fölött siklottam el, amit nagyon nem lett volna szabad. (mert valljuk be Szonja elnyomja őt, nem is kicsit). Ma pl döbbenten fordultam hátra, amikor kerestem valamit a szekrényben és odabökte, hogy ott van a jobb felső sarokban. Imádomm azt is, amikor hazaérve becsengetve a kapun ő elbújik az asztal alá, minden egyes alkalommal és amint belépek előugrik vigyorogva, hogy meglepetés! Nagyon-nagy harcos és értem is miért teszi, mert küzdenie kell a pozícióért, a legkisebb. Emiatt van kicsit elkényeztetve is, meg főként azért, mert mindenkit az ujja köré teker. A szabad akarat nála az első, nem, nem gondolok bele, mi lesz 10 év múlva, nekem sokkal, de sokkal több hajfesték, azt már most látom. Ő kötődik legjobban a nagyanyjához, a szeretethullámaival sokszor nem is tud az anyám mit kezdeni. Mert Kira mindent kimond, szemernyi mérlegelés nélkül. Nem kis meccseink vannak, nyelvet ölt, karba tett kézzel durcásan hátat fordít, de volt már földön fetrengős ajtórugdosásában kifutó hisztije is. Később meg ott a másik arca, a csimpaszkodó kismajom, akit át kell ölelni, puszilni kell, aki 100x is elmondja mindenkinek, hogy szereti, kivéve a "jendőjöket és doktojokat". Rengeteget énekel, mostanában egy kis dalocskát, amit vehetek jelzésértékűnek is: "én vagyok a kis egy, számok közt a jegkisebb, egy mancs két mancs nem kejj ide más, számoj vejünk kispajtás." Simlis is, a nyugodt nővérét kijátssza, mindig és mindenhol közben jót nevet a saját kis stiklijein, szeretem ezt a frivol létét is. Minden helyzetben szórakoztató és apró pici dolgoktól nagyon boldog. Ma engedtem ki először az udvarra a betegsége miatt, versenyt futott a kutyával, fel-alá és körbe-körbe rohangált, mint egy kis zabolátlan csikó, egy nagyon boldog kiscsikó. Minden gond nélkül kihúzza mind a száz centijét, hátraveti a fejét és kósza mosollyal közli, hogy "butuska vagy anya", mert mondjuk éppen megjegyeztem, hogy jó lenne az ebédet nem az asztal tetején ülve elfogyasztani. Jó ez az idő, amit most csak ő kaphat meg, amikor nem rohanunk sehová és amikor nincs a nagy itthon, aki éppen frusztrálja. Nekem meg nagy felismerés volt, hogy sokkal, de sokkal több idő kell, ami csak az övé és az enyém...erre oda kell figyelnem...nagyon. Az anyaság arról szól, hogy elfogadod, hogy kevesebb lett az időd és az energiád. De nem fogyott el, bár néha úgy tűnik, hogy mégis. Arról, hogy igyekszel hű maradni önmagadhoz. Ha ez odaveszne, milyen anya lehetnél? A dolgok mindig változnak, függetlenül attól, mennyire szeretnénk, hogy ne így legyen. Minden nap készíthetsz egy fotót a gyerekedről, és minden nap idősebb lesz rajta. Ez tény. Szívszakasztó tény, de azért tény. Szóval szakítsd le minden napnak a gyümölcsét. Nézd meg a gyerekedet, mert ő tudja, hogy élje meg a szélsőséges szenvedélyek rövid villanásait. Ha másért nem, azokért a pillanatokért érdemes élni. Segít, hogy emlékezz rá, ha hagyod, hogy megtegye. Érezd magad szerencsésnek, hogy egy darabig még melletted vannak.

2014. március 13., csütörtök

Két kócos kukkeres

Emlékszem, amikor Szonja született majd hat éve (mondjuk ezt a tényt nem igazán tudom még ma sem feldolgozni). Első pillanatban amikor széttárt karokkal-lábakkal és vörös gyűrött fejjel odarakta elém a doki azt mondtam, mint egy kis béka. Aztán a doki rám szólt, hogy na de anyuka....mire közöltem, hogy nem azért mondtam nagyon szép kis béka. Aztán a sógornőm közölte, hogy ha fel van öltöztetve olyan, mint egy kisfiú. Akkor sok hormonnal megfűszerezett lelkem jól össze is veszett vele és közöltem, hogy ez a születés törvénye, az első napokban a babák az apjukra hasonlítanák, hogy elfogadja és szeresse őket, mert ugye egy anya már az első szívdobbanástól kezdve ezt teszi, az első uh-os pöttybe, sőt már a terhességi teszten lévő két csík láttán sírig tartó szerelembe esik. Azt hiszem rá mondták kicsiként, hogy aranyos, ami ebben a vetületben a szép szó ellentétét hivatott képviselni. Sokáig azon aggódtam, hogy bakker ennek a lánynak soha nem lesz haja, pedig mennyi csatot és hajgumit vásároltam össze őkopaszságának. Aztán emlékszem amikor először látta leendő óvó nénije, első mondta az volt, Istenem, de gyönyörű gyerek vagy. A kis pufi arca körött rebbenő göndör fürtjeivel, a világító kék szemével. Mindenki szerint az apjára hasonlított, még szerintem is. Hányszor húztam el a szám, amikor közölték velem, hogy tiszta Garami ez a gyerek. Most meg, hát nem hiszem, hogy csak a szemüveg teszi, de szerintem ugyanaz, mint én csak éppen jó pár évvel fiatalabb kiadásban. Mérhetetlenül büszke rá ez a tökéletes anyja-lánya. Nem tudna letagadni az tény, mondjuk nagyon remélem, hogy nem is szeretne. Igazi barátnők lettünk, bár természetében ő sokkal, de sokkal zárkózottabb, mint én, minden nap látom magam benne. Hihetetlenül érett és felelősségteljes, a beteg húgát azt se tudta, hogy ajnározza. Már nem kell neki ezerszer elmantráznom mindent, pakol, segít, komoly beszélgetéseket folytatunk kéz a kézben oviba menet. Nagyon szép időszak ez, ahogy általa nekem is újra kinyílik a világ. Ahogy gondolkodásra, megállásra késztet, ebben a felfokozott világban. Az ő nyugodtsága rám is átragad...szeretem amikor karba font kézzel és lebiggyesztett ajkakkal jelzi ha nem tetszik neki valami, pontosan úgy gesztikulál, ahogy én, szeretem amikor gurgulázva nevet, igazi kicsi másom. Amikor békésen szuszog az ágyban mindig Ady sorai jutnak eszembe: "Meg kell érteni a gyermeklelket, s óvó, bizalmas társul kell odaadni neki a mi voltaképpen egyazon, csak éppen terjedelmesebb, fölnőtt lelkünket."

2014. március 12., szerda

Dilemma...avagy Vackor suliba megy....

Annyira egyszerűnek tűnt, hogy Szonja szeptembertől iskolás. Itt az iskola a sarkon, ahová az édesapja, sőt a nagyapja is járt, kérdés nem volt, hogy oda megy. Számomra sokkal inkább az volt fontosabb, hogy tanító nénit találjak neki, mintsem különórákat és szakköröket, a híre sem érdekelt különösebben, a rémhírek meg még inkább nem. Aztán ma volt egy szülői értekezlet, amin egyre inkább csúsztam lefelé a széken,(ovisméret, igen gondolj bele)  amin a hátsóm folyamatosan zsibbadt. Igazi kis harc alakult ki a két igazgató néni között, mint a piaci kofák, az én árum frissebb, az enyém  olcsóbb ésatöbbi. Őszintén, ezt hallgatni 2.5 órán át, ahol röpködtek a szlogenek, hogy a jövő iskolája, a XXI. század iskolája, ide hozd, mert itt zseni lesz, neeem ide hozd, mert itt olimpikont nevelünk belőle. Egy idő után már forgott a gyomrom és legszívesebben odakiabáltam volna, hogy az én kis tündérgombócomról beszéltek nem egy árucikkről. Különben is, hova tűnt hat év, még most pihegett újszülöttként a mellkasomon. Amikor már 25x-re sajtolták belém, hogy az én FELELŐSSÉGEM az iskolaválasztás és egy életre megpecsételem gyermekem sorsát ezzel, már izzadva nyeltem nagyokat és a java még ekkor jött mosolygó gyerekek hada a kivetitőn, hogy csakis az A iskola vagy csakis a B. Pfujjjj, mint egy elfuserált hatalmi harc, de tényleg. Aztán elhessegettem minden negatív gondolatot, mert mondom oké-oké, de megvan a leinformált tanítónéni és milyen jó lesz. Éppen ebben ringattam nyugalomba magam, amikor közölte az igazgató néni a nagy bejelentést, miszerint a választott iskola pár nap múlva hivatalosan is Sportiskola lesz, ahol az egyik osztály így is indul. Naná, hogy nem lehet tudni, hogy az általam választott tanító néni ezt avagy a másik osztályt kapja. Mondom sportiskola, egye fene, de aztán beavattak a részletekbe is minket. Orvosi vizsgálat, ekg, minden amit akartok, vizeletvizsgálat (doppingteszt is lesz bakker?), 3 lépcsős fizikai és erőnlét felmérés. (Mi van?). Óravázlat: játék és küzdés....(Hööööö?) Tudom én, hogy a az egész élet erről szól, hogy az erősebb kutya ba...k, de itt most kérem szépen 6-7 éves gyerekekről beszélünk. Leforrázva jöttem haza, mert az óvoda burkából olyan érzésem van, mintha az arénába menne szeptembertől. Én nem ezt szeretném....azt szeretném ha játszva tanulna, ha rácsodálkozna az írásra az olvasásra, ha őt az embergyereket mérnék és nem azt mennyire magasra ugrik, hogy pattog a gerendán. Sőt az iskoláknak színei is vannak az egyik bordó, a másik kék, egyenpoló, gomb, sál, kiskutyacsontja, diszkrimináció, áhhh. Utálom a teljesítménykényszert, sose erőszakoltam senkire semmit, most is vannak gimis közösségi munkásaim, pont ezért szeretnek, mert választhatnak, nincs kényszer semmiben. Eddig biztos voltam az iskolaválasztásban, most meg FELELŐSSÉGEM tudatában, mióta hazaértem ezen kattogok. Jövő héten szintfelmérő....brrr. Bundi kiakadt, hogy Szonja nem sportiskolába való....de a tanítónéni...de a heti 4 edzés. Az egyetlen megnyugvás, hogy a hit és erkölcstanon nem kellett dilemmáznom, jó öreg papunk kezei közé adom, ugyanúgy, mint anno a menyasszonyi csokrom, vagy mint a pici lány keresztelését. Azért valaki figyelmeztethetett volna, hogy ez nem is annyira egyszerű....mi  lesz akkor ha pályát kell majd választania...mondjuk reményeim szerint nem a műfüvest fogja :)


2014. március 11., kedd

Pozitív poszt :o)

***
Kira telerak egy fémdobozt műanyag kockákkal, odasasszézik Szonja elé:
"Tessék, boldog ajándékot."

***

Szintén Kira óriási hisztit csap, mert nem kapcsoltam neki mesét, egy idő után elkezdem utánozni. Szonja a szőnyegen fetreng a röhögéstől:
"Annyira vicces volt, hogy csorgott a könnyem."

***

- Kira alvás előtt menjünk el pisilni!
- "De tuti nem kejj pisijnem!"

***

"Anya ihatok ebből szájjal?" (Ergo beleihat-e az üvegbe.)

***

1-1  plüssfigurával a pólójuk alatt hanyatt fekszenek a szőnyegen.
- Hát ti mit csináltok?
- "Terhestornázunk."
- "Ühüm, tejhestojnázunk."

***

"Ejájulok fojditva adtad jám a göjkijit."

***

"Rajzolok, mert van egy csomó gondolatom."

***

"Azt rajzoltam, hogy masszőr leszek ha nagy leszek, mert a tanár nénihez még nem vagyok elég okos."

***

Kira kijön a fürdőből és az én parfümüm illata lengi körül:
"Most már nem büdös a seggem és a nyunyum."

***

Szintén Kira odaszalad megölel és megpuszil:
"Egyem meg a szívedet".

***

Ebédnél Szonja:
"Fújjjjj targonya!"

***

- "Képzejd anya oviban alvás után a pájnám alatt volt ez a gyönyöjű kajkötő, egy tündéj jakta oda, óvónéni szejint nagyon jó vojtam, mejt csak nekem hozott".
- Tényleg nagyon ügyes lehettél. Bence és Bonca volt oviban?
- "Nem."
- Akkor már értem :)

***

- "Anya én libalábat szeretnék a szülinapomra?"
- Mit?
- "Libalábat" - és mutatja, hogy lehet rálépni.
- Gólyalábat?
- "Igen".
- Végül is madár-madár :)

***

Főzök Szonja jön:
- "Találd ki mit szeretnék, cin-cin."
- Kisegér vagy és sajtot?
- "Igen és még nyusz-nyusz."
- Hát kicsim nem nyúlutánzó hangból jöttem rá, hogy répa is kellene az tuti.

***

- "Nem játtad a dejékfűzőm?"
- Az övre gondolsz a nadrágodba?
- "Igen."

***

Szonja fürdés előtt levetkőzve:
"Ezt nézd mekkora csöcsöm van!"

***

Kira nézi Szonját, amint éppen csupasz csigát alakít a szőnyegen:
"Zazi a nővéjem!"

***
 Szonja elmélkedése a klotyón:
"Ahogy ráülünk a wc-re, a fenekünk ezt érzi és kinyílik a lyuk rajta."

***
Kirának hidegrázása van, fázik:
"Gyere Kira had öleljelek meg, mert az ölelés is melegít."

***




2014. március 10., hétfő

Aztarézfánfütyülőmocskosrézfarkúbaglyátnekije..... :(

Kicsiny utcánkban verőfényes madárcsicsergős reggelre ébredtünk. Nagy nyújtózások után hamarosan illatozott a raguleves és rotyogott a pörkölt. Ebéd után szieszta jött, majd boltlátogatás, megelőlegezve a kertészkedés utáni nasit. Pattogtak a metszőollók, nyifogott a talicska, szépült az udvar, pirultak az arcok. Este mindnyájan úgy tértünk nyugovóra, mint aki egész nap jól végezte dolgát. Aztán hajnalban ébredt Kira, hogy szomjas, hát szó szerint tűzoltás volt olyan szinten volt forró, majd 40 fok, 4 óránkénti lázcsillapitással, ezt nyomtuk vasárnap egész nap és egész este, szegénykém hajnal kettőkor már csak félálomban suttogott, amikor vettem le róla a pizsinacit, mert kihányta a lázcsillapítót, így kénytelen voltam kúphoz fordulni, hogy " csak óvatoszan". Hajnal háromra ment le a láza annyira, hogy viszonylag nyugodtan aludjon. 4-kor nyöszörgött, na nem Kira, Szonja, hogy fáj a hasa, 7-ig a wc-n "múlattuk" fosás-hányással az időt, ült a wc-n, kezében egy tál, a szívem szakadt meg érte. No meg persze hibásnak is éreztem magam, mert előző nap annyira Kirával voltam elfoglalva, hogy Szonja bezabált kiwiből, ami egyszerűen kicsinálj a gyomrát. Kirát átvittem doktornénihez, aki szerint influenzavírus, Szonja nem volt olyan állapotban, hogy átvihettem volna, kifeküdt, mint egy hulla. Egy vietnámi családot simán vernénk sápadtságban, én cirka 48 órája vagyok ébren, ebből a második 24 óra gyerektől-gyerekig rohangálással telt, néha két helyen kellett volna lennem egyszerre, több volt mint szívszorító. Ma délutánra, már csak két lázcsillapító kellett prücsinek és Szonjus is leküzdött pár szál ropit. Azt hittem megússzuk az idén az influenzát, hát tévedtem, de egyenlőre nekem és mamának működik a védőoltás kop-kop. Én habos fürdőre és alvásra vágyom...az sem baj ha emberi fütőtest és hányásszag nélkül menne mindez, két tünetmentes leányzóval karöltve. Egyenlőre megelégszem azzal, hogy hajszálnyival jobb a délutáni helyzet, mint a reggeli. Azért kialvatlanságtól feketére festett szemeim alatt mosolyra húzódott az arcom, amikor nonstop Dóra mese közben, a nagyszemű Dóra megkérdezte, hogy "és te miért vagy hálás?" Kira rávágta: "azéjt mejt szejet az anyukám". Kint madárcsicsergős jó idő van, a hetet itthon töltjük...bent...amíg kint hétágra süt a nap. De utálom a betegségeket....


2014. március 8., szombat

Csajnap :)

Nem használnám a Nőnap kifejezést, nekem a szocializmusban harcoló női munkásosztály utcára vonulását jelenti, miközben oroszul zeng az ének a lábdobogások ütemére. Mára a XXI. századra igazán konszolidálódott, bár még összeszorul a gyomrom a piros szegfűk láttán, meg kell mondja, szeretem a virágokat, de ez az egyetlen ami kiveri nálam a biztosítékot. Mi amolyan nőnapi ajándékként iderendeltük egyik kedvenc fodrászunkat. Első körben arról volt szó, hogy anyának rövidíti a haját, ami meg is történt. Aztán megbeszéltük, hogy kicsit lenőtt már a melir a hajamban és jó lenne a végéből is vágni. Egy nagyon hétköznapi kérdésre, miszerint több szőke legyen-e benne, mint barna, igent mondtam, nulla gondolkodás nélkül. Na így esett meg, hogy szöszin és 20cm-rel rövidebb hajjal kerültem ki a fodrász kezei közül. Ma még ott tartottam, hogy ha elhaladtam egy tükör előtt rámeredtem, hogy ki a picha ez a csaj?! Aztán Szonja nagy rajzolásba kezdett, mostanában mindent lerajzol, amit nyomatékosítani szeretne. Mivel most ért a szörnyűséges Monster korszakába a fodrász arcába tolta a rajzot miszerint piros és fekete csíkos hajat szeretne. Zsigerből nyomtam rá, hogy úgy 12 év múlva okés részemről a dolog, mire alkudozni kezdett, hogy akkor jó lesz pink is. Kiegyeztünk egy "tejszínhabos" (hajhabos) rövidítésben, amit nagy duzzogva el is fogadott. Amikor már (azt hittük) mindenki kész volt, Kira természetesen nem hagyhatta hajvágás nélkül  el a terepet, mivel nincs nagy barátságban a hajgumikkal, ezért ő kapott egy helyre kis frufrut, naná, hogy ennyi időt is alig tudott megülni a sejhaján. Holnap kozmetikushoz készülök, de tuti nem viszem őket magammal, ki tudja mijüket gyantáztatnák le vagy festetnék ki :)




2014. március 4., kedd

A klón....8o)

Az a helyzet, hogy tegnap kész lett a tésasszony kukkere. Nagyon örült neki, főleg, hogy ő választhatott hozzá szemüvegtörlőt és szemüvegtartót, (ahogy a rózsaszín virágos szemüvegkeret is az ő döntése.)  Ebben is extra kívánságai voltak, előbbi sellőlányos, utóbbi Madagaszkáros. Az oviba vittem be neki, és azonnal fel kellett venni körbehurcolni az egész óvodán, mint egy véres kardot, bezsebelni az összes dicséretet. Aztán itthon fel kellett rakni 3db homályos képet róla, a Facre, hogy az internetezők népes tábora határon innen és túl értesüljön a jelentős eseményről. Dicséretére legyen mondva, hogy annak ellenére, hogy a cilinderek miatt (első körben azt hitte Szoni, hogy bűvészkedni is lehet majd vele) olyan érzés pár napig, mint ha egy imbolygó vitorláson járnánk, ahol néhol egy emeletnyit be van szakadva a padló hősiesen hordja. Kira rendszeresen figyelmeztetve van, hogy 1 méteres körzetébe nem mehet a szemüvegtoknak sem, nemhogy a szemüvegnek, amit kellőképpen sérelmez is őszemüvegtelensége. Természetesen megtanultuk tisztítani, megbeszéltük, hogy ez speciálisan neki van készítve, így bármennyire is szeretnék is az ovistársak, ezt nem vehetik fel. A mai szemüveges debütálása jól sikerült, mert 2 fiú mondta, hogy csúnya, de a fiúk buták és nem számítanak, szóval a negatív kommenteket rögtön törölhettük is, a lánybarátnők szerint pedig úgy néz ki, mint egy doktornéni. A szemüvegtorta habja pedig az volt, hogy mindkét óvónéni szemüveges, anya és apa szemüveges, az iskolai előkészítőt tartó tanítónéni szemüveges, ez pedig semmi más okra nem mutatható vissza csakis arra, hogy minden szemüveges ember nagyon okos. Visszatérve a facebookra, ennyi likeot még nem kapott képen, csak az, amin én is először debütáltam szemüvegben. Jöttek szépen sorban a hozzászólások is, miszerint, anyaklón, minilili, ha szembejönne velem az utcán, rögtön tudnám ki az anyukája stb. Ennek mennyi valóságtartalma van, rátok bízom, ime ő a szemüveges nagytündérem, szerintem tiszta anyja ez a gyerek. :)








2014. március 2., vasárnap

Szevasz Tavasz :o)




A lányok mostanában reggelente azt hiszik, hogy folyamatosan elalszunk, ennek roppant egyszerű oka van, világosban indulunk oviba, sőt világosban is érünk haza. Már leszedtük az első hóvirágokat, órákat vagyunk az udvaron. Nem véletlen, hogy ők is mosolygósabbak, vidámabbak, visszatükrözik azt amit látnak rajtam. Mostanában egy nagyon kedve kis tavaszi rigmust mantrázunk, "Élve, remélve több fényt hívjunk tavaszi örvényt zúzmarás téli fákra, s erre a nagy világra. A legszebb dal felszálljon, emberben vérré váljon, legyen a szívek táján örökös tűzszivárvány. Egy szó, mint száz sokkal mosolygósabbak a napjaink, nagyon sokat táncolunk, éneklünk érezzük a zsigereinkben a tavaszt, a madarakat, a fű és fa illatát.Ébredünk mi is a természettel együtt. Jó lesz ez.....

2014. március 1., szombat

Mint(a)anya

Mostanában, ha nem éppen hullafáradt zombiként meredek magam elé véreres szemekkel, akkor még gondolkodni is van időm. Konkrétan sokat foglalkoztat az anyaság kérdése, nem-nem szándékozom újabb tüneményt létrehozni (sóhaj), hanem anyaság, mint életcél tökéletessége foglalkoztat. Persze tudom én, hogy mindenkinek mást jelent a tökéletesség, de ha tegyük fel mégis egy szuperanyuban gondolkozunk, akkor az ember elképzeli, amint anyuka talpig sminkben kiskosztümben magassarkúban belibben a munkahelyére időben. Ellenben én az előtérben amint beesek sál nélkül,  rosszabb esetben pólóra kapott kabátban, pulcsi nélkül, strapálható sportcipőben. (Azért az fájt, amikor azt hitték a kollégák a cipőmre, hogy a masszőrsrácé.)Rákukkantok az órára, 7:01, vállamon két táska a hónom alatt egy üveg ásványvíz, akkor annyira nem érzem magam megaanyunak. Az oviba menetel rendszerint úgy zajlik, hogy anyahajóként vontatom őket a hegyre, legutóbb a zsebemben ollóval, mert elfelejtettem a beígért aranyesőt és útközben loptuk. Mintaanyu ezt úgy csinálja, hogy lassított felvételként kiszáll az autóból, kicsi lánya haja 86 koszorúba fonva, az enyémekét, meg 5 ujjal fésülöm át és fogom copfba 2x0.5 perc alatt. Délután hullafáradtan esek be az oviajtón, betuszkolom az uzsonnájukat, koszos ruhájukat könyvet, kiszedett hajgumit stb a 20cm táskámba, megtaposom, hogy össze tudjam húzni a cipzárt, pusztán azért, hogy az ovikapuban mindent kiszedjek kézbe, mert a várt meglepijük a táskám alján van. Hazaérve, még a fülemen is szatyor persze rögtön jön a játékidő, Kira akarnokúságával néha hisztiidő, ahol végső kétségbeesésemben leutánzom a hisztijét, naná, hogy szuperanyu nem fetrengene a földön, szimultán visítva másodszülöttével, hogy "mesétakajoknézni". Legalább a nagy könnyesre röhögi magát. Vacsorára, még mintaanyu kalácsot süt, nálunk vásárolt péksüti van és instant kakaó (OMG), szuperanyu meg kakóbabot darál.Sőt van amikor a majdhatéves csinálja magának a vacsit, amit az asztal tetején ülve fogyaszt el, késvillaszalvéta kombó nélkül.
  A fürdés során mintaanyu gyermeke szerintem végigsikálja magát, az enyémek meg végigköpdösik egymást a fürdővízzel, sőt uram atyám, sokszor a kádban mosnak fogat, úgy el vagyunk csúszva. Gyakorta megesik, hogy 4 féle pizsi van a 2 gyereken és hogy a jó búsba kívánom a 326. tökéletes anyu AnnaPetiGergőt. Igen, van úgy, hogy nem mosolygok, hanem kivágom a magas c-t, hogy ha most azonnal nem alszotok rögtön cakkosra harapdálom a seggeteket. Egyáltalán nem szexistennőként alszom mélybordó tüll babydollban, hanem snoopys pizsiben. Sőt továbbmegyek tökéletlenségemben, párszor kiszalad a számon az édeskistündérbuckóm helyett, a büdös kis ribik. (pfúúúj). Bármennyire is szeretném, és minden esete megfogadom hogy másnap minden flottul fog menni, gyakran rángatom a takarót a csajokról hajnalban ébresztéskor, miközben csikizem őket, és rendszerint a ruhaszárítóról öltözködünk a vasalatlan ruhánkba. Nem tudom más, hogy csinálja, de én ebben a kérdésben szélmalomharcot vívok. Mondjuk akkora gáz nem lehet, ha még álmukban is mosolyognak, igen a kanapén dőltek ki és hétvégén reggel engem hagynak aludni, hogy rajzoljanak nekem, mire felébredek, tökéletlenül is szeretnek hála az égnek, úgyhogy gyermeki lelkem mégsem zokog a nagypárna alá bújva.