2014. szeptember 30., kedd

Szeretlek Magyarország vs Szüreti felvonulás

Nincs mit tagadni kicsiny városunkat is elérte az önkormányzati választások szele és a kampány. Olyan szinten dúskálunk a programokban, hogy komoly gps terveket és időintervallumokat kell koordinálnom, hogy mindenhová időben odaérjünk. A múlt szombat is ilyen volt, délelőtt a "Szeretlek Magyarország" programján belül kicsi Kira öltött pártát és nyomta az Oláh Ibolya féle Magyarországra és a Honfoglalásra. Voltak némi kétségeim afelől, hogy ekkora tömeg milyen hatással van rá, de tüneményesek voltak, leszámítva a rutintalan dadusnénit, aki a 1.5 órás várakozás alatt nem vitte ki a kicsiket wc-re, Kirát le kellett kapni a színpadról és vissza, de művészhez méltóan egy percre nem esett ki a ritmusból. Mivel krumplifesztivál is volt, mindenféle krumplis menüt ettünk, be kell valljam volt amiról azt sem tudtam micsoda.






Sok időnk nem volt belemerülni a játékokba, azért arcfestés nélkül nem jöhettünk el, mert családi mini háború lett volna belőle. Mivel az idősek is velünk voltak, az intézetben gyorsan megebédeltünk, majd rohamtempóban haza és át is vedlettünk szüretelőbe. Kockás ing, kosár, szőlő, hacacáré és indultunk felvonulni. Szonja már a múlt évben is szerepelt és vonult, akkor emlékszem arról beszélgettünk, hogy a következő évben, már az iskola diákjaként fog. Hihetetlen mintha tegnap lett volna. Az aznapi programunk cirka este 9-ig tartott, Kira belealudt a fáklyás menetbe és ölben hoztam haza, de megérte, gyönyörű őszi nap volt. A vasárnap este pedig nekem volt teljes relax, bár nem az én kedvencem, de Mészáros János Elek hangverseny volt a templomunkban. Megható, emberi, tele alázattal, egyszerűséggel, és amit nem is gondoltam volna humorral. Zengett a hangja, a békéje és a szeretete, igazi feltöltődés volt mindenkinek.





2014. szeptember 23., kedd

Létezik?!

Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy leszáll egy buszról, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélységű érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezem. Arra, ami ekkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt működését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.

2014. szeptember 13., szombat

Esős hétvége boldogsághormonnal :)

Az az igazság, hogy engem már az sem keserít el, hogy napok óta váltott intenzitással esik. Nekem egyenlőre teljes nihil az, hogy  végre nem kell rohannom sehová. A hétköznapjaink úgy telnek, hogy gyakorlatilag azon se csodálkoznék ha valahol saját magammal futnék össze. A két csajom természetesen továbbra is hozza a mágnes két pólusát. Szonjának nem győzöm aláírni a sok csillagot, dicséretet, piros pontot, ügyes, okos, önálló nagylány. Két alkalommal már kiharcolta, hogy egyedül jöhessen haza suliból. (Naná, hogy tisztes távolból követtem, de nagyon ügyesen megoldott mindent és roppant körültekintő volt. Nem, nem vett észre.) Továbbra is szeret suliba járni, szereti a sportot, esténként pedig 8-kor eldől, mint egy krumpliszsák. Ma délelőtt már önként megcsinálta a háziját. Jó hatással van rám a megfontoltsága és a nyugalma.


Kismókus is hősiesen ballag minden hajnalhasadtával óvodába, továbbra is öntörvényű, vicces kis gézengúz. Volt egy 25 perces etap a héten, amikor nem cseréltem volna az óvodai személyzettel, ugyanis bebújt a teakonyha ajtaja mögé és 25 perc után ugrott ki vigyorogva a folyosóra, hogy "itt vagyok". Tegnap pedig alvásidőben döntött úgy, hogy ő nem álmos és ha nem álmos annak egyenes következménye az, hogy meg sem próbált elaludni. Összehajtogatta a paplant, párnát becsapta a hóna alá és őrjáratozott az alvó dedek körül. Felkészültem lelkileg a hétfői szülőire, csibészke ilyen, és bár néha egy pillanatra eladnám egy kosár rothadt almáért, de ezt szeretem benne. Azt hiszem ő az aki mindenből kihozza a legjobbat, aki mindennek és mindenkor tud örülni. Az esőt (is) imádja, táncol, énekel, pocsolyázik. Mondjuk azért kicsit morci voltam amikor tegnap ernyő kapucni le és beállt zuhanyozni a csatorna alá. Jó hatással vannak rám a fékezhetetlen energiái.



Én,  bár néha este ruhástól elalvó és karikás szemmel hajnalban kelő vagyok, de még is mérhetetlenül boldog. Kezdem azt érezni, hogy ott, úgy és azokkal vagyok akikkel leélhetem életem hátralévő jó pár évét. Nehezen indult be a verkli szeptemberben, de igyekszem kicsit lejjebb adni a maximalizmusból ami mindig is jellemzett. Már nem probléma ha nincs élére vasalva minden, ha nincs 2 naponta porszívózva. A fontos, hogy a lányom büszke rám, mert ő volt az egyetlen az osztályban, akinek mindent bevitt az anyukája vagy tökmaggal jut arra időnk, hogy oviba menet gesztenyét gyűjtsünk. Úgy érzem a munkában is megtaláltam a helyem, az egyensúlyt, szeretnek a kollégáim, együtt tudunk dolgozni és szépen folyik minden a maga rendjén. Azt érzem, hogy most jó, szeretek, szeretnek, biztonság és nyugalom van,  tervezek, élek...tartson örökké....

 

2014. szeptember 4., csütörtök

Három...

biza pontosan három napot töltött a kishölgy iskolában. Ugyanis tegnap este olyan szinten evett össze mindent csöppet sem következetes nagyanyja felügyeletében, hogy reggel igazi hányós bulit tartott már a kelő nappal. Becsületére legyen mondva, hogy miután húgát felszállítmányoztam az óvoda objektumba és hazaértem minden áron suliba akart menni. El is indultunk az 5 perces úton  cirka 15 lépésenként mantráztam, hogy nem kell hányni, nem kell wc-re menni...nem kellett. Az iskolába érve azért szóltam a tanító néninek, hogy  ha gond lenne hívjon, de erre nem került sor, ugyanis nettó 3 percen belül már rohantunk ismét az illemhelyre. Ezután hazajöttünk és Szonja egész úton közölte, hogy ez mekkora szívás, hogy neki már majd mennyi mindent be kell pótolnia :). Hazaérve aludt egy nagyot, azóta kutya baja sincs. Azért előadtam neki egy rövid monológot arról, hogy miért is nem túl jó ötlet a savanyú uborkát fagyival enni. Azért bosszantott a dolog igazán, mert ez már a sokadik eset volt és egyszerűen nem lehet már semmilyen érvekkel meggyőzni, hogy ne zabáljon össze mindenfélét.



Az előző napok egyébként kísérletezéssel zajlottak, hogy oldjuk meg a reggeli ovi-suli-meló kombót. Volt olyan, hogy egyenként hordtam őket ide-oda, vagy mindhárman útnak indultunk. Egy azonban minden esetben biztos volt, sajna nem sikerült egy alkalommal sem időben beérni a munkahelyemre. Szonja egyébként imádja az iskolát, leginkább tegnap óta, amikor is lement az első tornaóra és megkapta első csillagát matematikából. Ezt teljesen természetesen közölte és nem értette miért örömködök rajta percekig. Be kell valljam, nem bánom, hogy holnap péntek...jövő hétre toppon leszek logisztikailag szerintem...vagy nem :) Egyenlőre örülünk, hogy késő nyárban kutattuk ma is a gesztenyét.



2014. szeptember 1., hétfő

Nagy nap...

Az éjszaka olyan volt, mint a lelkem, hatalmas vihar dúlt odakint és bennem idebent. Torokszorongató érzés vegyítve büszkeséggel, hogy ez a szeptember elseje nekem sokkal, de sokkal fontosabb most mint bármelyik. Eszembe jutott az a sok-sok anyuka is akinek tegnap este hasonló gondolatok forogtak  a fejében. Reggel csendes esőre ébredtünk, én nagyon korán és ismét elméláztam azon, hogy ez az első reggel, hogy a nagylányomnak tízórait készítek a suliba. Aztán eljött az idő ébresztenem kellett őket, Kirát elsőként, nagyon nem szeretem őket költeni, olyan édesen alszanak. Felmentünk az oviba Kirussal, ő volt az első, megnyitotta az óvodai évet :). Elszorult a torkom nála is, még így középső csoportban is. Benne nem csalódtam, hozta a formáját, szeretett  Gyöngyi óvónénink délután a kérdésemre miszerint "Hogy viselkedett a Kisördög?" diplomatikus választ adott: "A te szavaiddal élve, ördögien". Szerencsére nem fejtette ki bővebben mi is volt a napi program a kishölgynek, de azért sokat sejtet az, hogy az egész nyáron nem alvó búgócsigám délután 1.5 órát aludt önként és dalolva. Hazaérve ünneplőbe öltöztettem a nagylányt és a szívünket, és elindultunk, én nagyon-nagyon izgultam, Szonja egyáltalán nem. Néztem ahogy sétál előttem és azon gondolkodtam merre vezet ugyan az a képzeletbeli út, amin most jelképesen elindult. 



A suliba érve már zsongott mindenki ovis barátnőjét választotta padtársául és nem felejtette el megjegyezni, hogy van ám sok helyes kisfiú is az osztályban. Az általam nem szeretett Demjén Rózsi De nehéz az iskolatáskájára vonultak be az iskola aulájába és fogadalmat tettek az iskola zászlaja előtt, majd a nyolcadikosok a nyakukba akasztották az  összetartozást jelképező iskolasálat. (Igen bőgtem...) Elbúcsúztunk, majd alig vártam, hogy érte mehessek. Egy szóban összefoglalta milyen az iskola: "Unalmas." Naná, ma főleg adminisztrációból állt a napjuk. Aztán elvágtatott megölelni a tanítónénit közölve Erika nénivel, hogy : "Holnap találkozunk." Mostanában az ujja köré teker a kitalált varázsmondatával, miszerint "Légyszi anyucika" ennek örömére talpig ünneplőben és iskolatáskával elmentünk az esőben fagyizni. Elfáradtak, én is, ma gyakorlatilag csak róttam a kilométereket: otthon-ovi-otthon-suli-bolt-otthon-suli-otthon-ovi-zöldséges-otthon-meló-otthon. Logisztikailag még nem vagyok a toppon és most érzem igazán, hogy nagyon-nagyon jó lenne már az a jogosítvány. Ha továbbra is ennyit gyaloglom tavaszra versenyszerűen űzhetem. Túl vagyunk az első napon...tele élményekkel...várakozással...jó lesz ez...

Elsős leszek
Akár hiszed, akár nem,
Nagyon jó az én kedvem.
Tudod minek örülök?
Iskolába kerülök.