Háááááttt

persze, persze tudom, hogy háttal nem kezdünk mondatot, de ez most egy kivételes helyzet. Ideért a tavasz hozzánk is, előbújtak a hóvirágok a kiskertben és ha a 22-es kiscsizmát távolt tudom tőle tartani, ami nem könnyű feladat, akkor holnapra már virágba is borulunk. Nagyon lemerített ez a tél, minden szempontból, ezen oknál fogva még időre van szükségem, hogy tényleg én is új erőre kapjak. Ma már minden a régi kerékvágásban működik, Szonja oviba, ennek örömére Kira is alszik, mert nem súg a füle, hogy lehetne éppen játszani is ovi helyett. Negatívumokat most nem szeretnék írni, pedig lenne mit, de gondolom mindenkinek sajnos, remélem azért belül nagyon, hogy a tavasz meghozza a problémáinkra is az orvosságot. Amiért azonban ma billentyűzetet ragadtam, miután kifúrtam innen Bundit, az őBundisága maga. Be kell valljam néha bosszant az a tény, hogy ő minálunk az egyes számú bálvány mindkét aprólábúnál. Ő képviseli az engedékenységet, ő olvad el egy-egy mosolytól, mint késen a vaj, szóval azért szerintem így nem is olyan nehéz ebben a szerepben tetszelegni. Ritkán dörren rá a csajokra, igaz akkor emberesen, ez mondjuk leginkább abban nyilvánul meg, hogy szólok neki, hogy szóljon már ő is, mint tekintély a csajokra, mert már 20x figyelmeztettem őket. Erre előáll a nem halljátok mit mondott anya, mert persze szelektív süket a két csaj, de azért ennyire nem. Majd ezzel a lendülettel az ő édes apájuk nem értitek, jó akkor csináljátok tovább és nagy mérgesen kihátrál. Ergo ott vagyunk ahol a kiinduláskor, azzal a pöppetnyi különbséggel, hogy apjuk piedesztálján nem csorbul meg még a fény sem. Én meg leginkább ilyenkor mérges és féltékeny vagyok, hogy csak apával jó enni, inni, játszani, menni, kakálni, pisilni, na jó a két utolsó azért mégsem zavar annyira:) Apát kell ölelgetni, puszilgatni és olyan erősen szorítani, hogy az már fáj. Nem kapok én sem kevesebb puszit vagy ölelést, csak nekem olykor kuncsorogni kell érte, apának meg csak úgy jár. Különben is apa megveszi ebéd előtt a nyalókát és a legidiótább cukorkakarkötőt is ha bőszen rebegtetik neki a pillájukat. Kiváncsi lennék kedves lányok anyák, hogy ez nálatok is így megy, hogy apjuk, mint egy kis csaholó kis kezdőkutya lesi a kiskirálylányok minden kívánságát (és hülyeségét. ) Tegnap este már odáig fajult a helyzet, hogy konkrétan közöltem, hogy én akkor most ebben a szent minutumban elköltözök, mert anyára itt szerény véleményem szerint nincs szükség. Szonja lebiggyesztette a száját és közölte, hogy jó leszek, de kérlek ne menj el, aztán szívrepesve nézek a kisebbikünkre, várva a teljes katarzist, hogy megállna az élet kicsiny lakunkban nélkülem. Hát megállni megállt, az ütő, mert odabillegett a szekrényhez, kivette a cipőm, majd búcsúpuszikat dobálva integetve elköszönt. Bundi fetrengve röhögött, én meg közöltem, hogy maradok, de csak azért, mert sötét van, a denevér meg már nincs a pincénkben és tuti rám vadászna...majd folytattuk az estét menetrend szerint, azért Kirának csak odamondtam alváskor, hogy ott az a nagy szőrös apja, s mivel őt imádja raplizzon nála a ciciért...Kéne nekem egy fiú... vagy ez fordítva már nem így működik? Addig meg remélem, hogy csökken a szemem tikkelése, amikor meghallom, hogy apppppaaaa, azzal a jellegzetes semmivel sem összetéveszthető hangsúllyal, ahogy csak a kislányok tudják...a mieink legalábbis mindenképpen.

Punny és mégegyszer punny....

Na figyelj, most utoljára elmagyarázom, hogy nem firkáljuk össze a falat és nem kenjük össze az ablakot sem, vágod?

Az a helyzet. hogy kiccsaládom átjutott azon a kritikai határon, ami már túl van a normalitáson. Mondhatnám azt, hogy az időszakos virulenciák az agyunkra mentek és ezzel nem is tévednék túl sokat. Két hete van bezárva ötösfogatunk a falak közé és ezt annyira már nem toleráljuk. Már mindannyian vártuk a hétfőt, hogy végre minden visszatér a régi kerékvágásba és indul az ovi. Aztán tegnap kiderült, hogy mégsem, mert bezárták a járvány miatt, ki sem nyit csak szerdán. Az az igazság, hogy ilyen hosszú időintervallunban, mint a mostani, már hétrét unjuk és feküdjük magunkat, mert bár végre ide is ideért a tavasz, de a kertben hó van, ahol meg már elolvadt, ott minimum Kiralábszárközépig éra víz. Ma azért sikeresen megbeszéltük Bundással, hogy mi lenne ha hirtelen felindulásból ablakot pucolnánk, ugyanis a hóember és a fenyőfa már igencsak lekívánkozott a lányok ablakából. Szonja örömmel konstatálta, hogy felkerültek a tavaszi virágok, egyenesen azt hitte, hogy már itt a nyár. Az agyrágóbogarak leginkább a hites uram fejét ostromolják, ugyanis szerinte ő nem naphosszat fekszik, hanem koptatja a hátán a szőrt, valamint van plátói és plutói szerelem, előbbinél mélyen a szemembe néz, utóbbinál kutya módra végignyalja az arcom. Leginkább Kira bírja ezt a nagy semmit, ami körül vesz minket, igazi kis boszi, kedvenc legújabb szórakozása, hogy ha nem figyel rá nagyi, ami igen ritka eset, akkor ellop a fiókjából egy tundrabugyit és a fejére húzza, majd karikalábain nagy lendülettel eliszkol. Mostanában az énektudásával szórakoztat minket, ami roppant vicces hiszen beszélni nem tud, így dallamról és mutogatásról ismerjük fel az aktuális nótát, jó kis activity mutatványokat szervezünk. Leginkább pedig egymást nyúzzák a csajok, egyik sem akar aludni délután, ellenben kidekorálják az egész házat és szétcincálják a nagylábúak idegeit. Be kell valljam nem egészen így képzeltük a nagy lazsálást, jó lenne már menni és tenni a dolgunkat, mert ez a két hét már nagyon elég volt, össznépileg mindenkinek-mindenkiből...tudom persze, hogy szerdán már hiányozni fog ez a mostani idill....

Borús hangulat ellenszere...

Beteg:
"Anya összebújunk?"

***

- "Nekem miért van kicsi cicim és neked miért van nagy?"
- Ha nagy leszel, akkor Neked is lesz nagy cicid.
- "Ha nagy cicim lesz, veszel nekem Miki egeres cicitartót?"

***
"Jééé, jövő nyáron Kira is azt a gyógyszert kapta, mint én."

***

Figyelemfelhívás Szonja módra:
"Ezt figyuzd!"

***

Kirának:
"Pöttöm Panna gyere már!"

***
Egy kis fonetika:
"Kijának a cumi a jeje, gyeje Kija, üjjé je a jejedje."

***

"Csssss Kira, gyere, megnyugasztalak."

***

- Aztamindenit Szonja, ki rajzolta azt a hatalmas embert a szoba falára?
- "Az nem ember, az egy beszélő kavics.!"

***

- "Képzeld Sanyika beteg (első számú pasi apa után), fájt a pocakja. Főzök neki meleg gyümiteát és rakunk bele hasfogócskát."

***
Játszani szoktunk oviba menet:
- "Anya, most én leszek a kiskacsa, Te meg a tehén!"
- Kösssz.

***
Szintén ovis, hazafelé:
- Képzeld Szonja Kira elesett és megütötte magát.
Kikapja a szájából a nyalókát és azzal a mozdulattal zsebreteszi.
- "Nem baj, ha hazaértünk megnyalókáztatom és nem fog sírni."

***

Übercuki:
Adok, neki egy puszit.
-"Nem kell, visszaadom!"- és már cuppan is az arcomon.

***

Zagyvaságok...

Ma nagy felfedezést tettem, az évek során már azért szembekerültem azzal, hogy nagy az arcom, de hogy ekkora bakker. Legalábbis az arcüregem mindenképpen, mert begyulladt. Tele van trutymóval, konkrétan haldoklom. Szóval jöhet a pipamocsok, meg a hagyma a hónom alá, csak legyen már jobb. Az éjszakai fetrengésem után, úgy gondoltam meg kell látogatnom a doktornéninket, mert a helyzet több, mint kritikus. Nyolc óra öt percre át is vágtattam, mint Sanyi a ló, nálam is csak a bőrnyúzás hiányzik már és rém büszke voltam magamra, mindaddig amíg meg nem láttam, hogy cirka 15-en vannak előttem.Hangos zsebkendőfújások közepette végighallgattam egy tanárbácsit, akinek köptetőallergiája van, jobb oldali betegszomszéd, és egy nénit, akinek meg aranyere, bal oldali betegszomszéd. 1.5 óra elteltével már hipp-hopp bent is voltam. Megnyomkod, hümmög és ellát antibiotikummal. Az az egy szerencsém, hogy mérhetetlen tolerancia és kedvesség jellemzi életem párját, aki infralámpa keresés közben kiszólt, hogy zöld vagy sárga kell, mire visszaszóltam, hogy bakker nem dizsit akarok a nappaliban. Megmondom őszintén, hogy annál a megjegyzésénél, hogy kizárólag hassal lefelé temettet el, mert képes lennék kiásni magam, már kicsit kiakadt az ingám. A gyerekeim apai örökség után egész nap rajtam lógtak, szóval pihenés zéró, tolerancia zéró és hiába vagyok hulla fáradt mihelyt vízszintbe helyezném magam, azonnal lüktet a pofázmányom. Rég vártam már ennyire a tavaszt, meg a kikeletet, mert rohadtul elegem van már a betegeskedésből. Vallom, hogy minden testi tünet okozója lelki töltetű, úgyhogy ki is sakkoztam magamnak rögtön, hogy biztosan jól arcon kellett volna b... valakit, akkor most nem én szenvednék. Úgyhogy az a minimum, hogy most minden Disel rajongó átengedi nekem a férfiút legalább elméletileg, hogy had örüljön már az a szerencsétlen, vagyis jómagam. Az az igazság, hogy az ember ha beteg nyűgös, nem biztos, hogy tudja értékelni a humort, amikor éppen a kádban fetreng alélva, és kitárul az ajtó, beordítják, hogy meglepetés és két meztelen nőszemély landol mellette or rajta a kádban, mondanom sem kell, hogy nem a két gömbölyűtalpú volt az ötletga(rá)zda. Az már csak hab a kádban, hogy velük érkezik 4 db vízipisztoly, 2 locsolókanna, 3 csipogós kacsa, 2 krokodil, egy komplett medvecsalád, tengeri csillag, víziló, teknős, 6 pohár és 3.-4 flakon. Amikor gondolati síkon ott tartasz, hogy tenger, meleg, pálmafák, koktélok, több mint szar arra visszatérni a valóságba, hogy egy csikóhal állt a seggedbe. Aztán meg a kölkök néznek fátyolos szemmel, amikor azt a mesét játsszuk, hogy a krokodil felfal mindenkit a vízben. Nem olyan jó játék az sem, ha gyermekeid fürdés után még félig vizesen lekapirgálnak egy cd-t és mindent beszórnak ezüsttel, a frissen mosott hajamat is, ezzel egy kezdő háziasszony félig pikkelyezett pontyának alteregójává válok. Szóval tavaszt akarok, meleget, takonykór nélküliséget, epret és csokit.....nagyon sok csokit....

Bundi vs Bundiné

Kitört rajtunk a kórság, mint az már elejtettem egy régebbi bejegyzésben. Úgyhogy a 4G nálunk most nem éppen a csúcstechnológiában merül ki, hanem a köhögési és orrfújási faktorban, hiszen mind a 4Garami beteg. A betegség lefolyása a következőképpen zajlik, Szonja és Bundi ütemesen váltott ritmusban horkolt egész éjjel, Kira cirka 6x ébredt, sürgős anyáracsatlakoznivalója volt. hajnal 3 és 6 között ültem, mert fekvéskor olyan hallucinációim voltak, hogy Godzilla ül a mellkasomon, mindeközben koraterhes tüneteim vannak, amit a torkomban lévő cucc okoz, ezt fejeli meg a fejfájás és a menetrend szerint 1.5 percenként érkező és pontosan ennyi ideig tartó köhögőroham. Alig vártam, hogy pitymalljon. Reggel közöltem Bundival, hogy akkor én átmegyek a kisboltba, egy elhaló jó volt rá a válasz. Hazaérve hoztam fel fát, megpakoltam a kandallót, agonizáló hitvestársam a másik oldalára fordult éppen. Ágyat húztam, mert kicsit úszott a gyermekem testnedvében, majd elindítottam a mosógépet. Kedvesem egy száguldó rohamcsiga tempójában kivonszolta magát a kávéfőzőig, megitta a kávét, amit lefőztem és lehanyatlott a nappaliban egy film elé, amin csendesen elszundikált. Felraktam a levest, elmosogattam, teregettem, bedagasztottam a lángost, megetettem a kölköket, pelenkáztam ésatöbbi. Odadobtam egy kis sütit, majd újra mosogattam. Mivel kifogyott a liszt újra átmentem a boltba és megcsináltam a levesbetétet. Drágám kapott egy aspirint és visszahanyatlott. Sütöttem sütit, újra mosogattam. Megebédeltettem a kölköket, gőzölgő levest vittem a párocskámnak, aki már éppen a szemfedelét válogatta és ahhoz ugye feküdni kell. Ebéd után újra mosogattam és lefektettem a csajokat, elnyúltam az ágyon, hogy most én is alszok. Ezt azonban a kiscsibék nem így gondolták és 40 perc hadakozás után feladtam, azon a ponton, amikor mondtam Szonjának, hogy fogja már be a csőrét, mert odalépek és a válasz az volt, hogy nagy és erős vuclicsapdát csinált és oda ne menjek, mert tuti beleesek, le is tiltottam a kábszeres micimackóról azonnal. A kedvesem éppen horkolva alszik, hisz milyen beteg, eközben a lányok szedik szét a házat, én pedig olyan lendülettel veszem a levegőt, mint Verebes. Azt persze kedves hölgyolvasóim senkinek sem kell ecsetelnem, hogy egy bocifingnyi árnyalattal sem vagyok kevésbé beteg, mint életem másik fele, dehát pasik na...Itt tennék egy szösszenetnyi kitérőt arról, hogy 1 hete azt hallgatom, hogy ő milyen f....gyerek, mert mutassak már neki egy pasit aki süt. Múlt szombaton ugyanis valami agymenés alapján kitalálta, hogy ő sajtos tallért óhajt, mondtam, hogy egy fuldokló Szonjával átvirrasztott éjszaka után, még Vin Diselnek se sütnék, pedig ez nálam a No1, nemhogy neki. Kitalálta, hogy majd ő, az elmúlt 18 évben, én lisztet nem láttam a kezében csak bontatlanul, amikor hozta a boltból. Hozzákezdett, recept alapján, nemszólszbeleasszony stílusban. Közölte, hogy fotózzam a fázisokat és ezt rakjam a blogra, ne a szaró posztokat, de bevallom annyira lemerevedtem, hogy csak a végterméket fotóztam, úgyhogy azt dicsérhetitek. Volt azért némi mosolyogni való a háta mögött, a vaj és a liszt elegyítését fakanállal akarta megoldani, amikor mondtam, hogy bakker kézzel morzsold össze, kiakadt, hogy mintha nem tudnám, hogy fáj a csuklója (is). Miután meggyőztem, hogy a tálban lévő cucc, nem Klicsko maga, csak megoldotta. Be kell valljam nagyon finom lett és sokat variált, volt ám szezámos, köményes ésatöbbi, nagy kegyesen megengedte, hogy Szonja és én csináljuk a gombócokat. Gondolom azt kitaláljátok, hogy az önjelölt séfem olyan alantas munkát nem végzett, mint 25639db edény elmosogatása, gázsúrolás, egyebek, ezalatt ő minden létező ismerőst felhívott és "mellékesen" megjegyezte lazán odavetve, hogy nem kell-e egy frankó sajtos tallér recept, amit kipróbált. Tömjént, rózsaszirmokat és.... dobot...alszik bakker, alszik....

A bennakadt szavak...

Tisztel Főjegyző Úr!
Tegnap amikor berendelt magához, sok mindent el szerettem volna mondani. Mégis csak megsemmisülve ültem és szégyelltem magam, holott nagyon nincs miért, bevallom a sírás is fojtogatott. Ahogy az öregek mondják, nem szégyen a szegénység, csak roppant kellemetlen. Igen, igaza van, nem fizettem ki, a kommunális adót, de nem azért mert nem szerettem volna, hanem, mert nem volt miből. 1996-tól dolgozom a városnak, nagyon lent kezdtem, de nagyon akartam és dolgoztam és tanultam a munka mellett. Soha egy szavam nem volt, amikor minden hétvégét az intézetben töltöttem, mert hét közben két napot saját költségemen iskolába jártam, két éven át. Majd újabb két évet, ugyanígy. Nagyon akartam és meg is lett az eredménye, osztályelsőként, kitűnővel végeztem. Mentem tovább, mert ígéret volt egy szebb jövő. Igen az én hibám, hogy gyerekeimnek és családomnak egy élhetőbb világot szerettem volna, ezért voltam olyan merész, hogy hitelből végeztem a főiskolát, ezt persze nyögöm még pár évig, ha ugyan lesz miből, hiszen már a gyedem felét teszi ki a hitel. Igen, én szerettem volna a gyerekeimet is és most is azt mondom, ők adnak erőt, a két legjobb dolog az életemben. A férjem is dolgozna, ha lenne mit és hol, arra már nem is merek gondolni, hogy egészségügy problémáiból adódóan bírja-e majd. Igen több kollégám sem fizetett, ők már vagy voltak vagy mennek önhöz, szintén berendelésre vagy már le is lett tiltva a fizetésükből. Az is fájón érintett, hogy a főnökasszonyom nem mondta el, mi miatt kell önhöz mennem, esélyt sem adva a gondolataim összeszedésére. Igaza van, mert adós vagyok, jobban mondva egy adós felesége, akiknek önök adják a "kenyeret". Igen valóban ez lenne a minimum, hogy fizessek, az önök szemszögéből. Az én életemben most más minimumok vannak, hogy lesz-e mivel fűteni, lesz-e meleg cipő és meleg étel a gyerekeimnek, kitudom-e fizetni legalább a legfontosabb számláinkat. Tudja jegyző úr, én soha nem mentem kilincselni ha baj volt, mindig dolgoztunk mindketten, ellentétben azzal a nagy számú roma lakossággal, akinek már a második generációja nő fel úgy kisvárosunkban, hogy a megélhetési forrása a segély. Azt, csak halkan jegyzem meg, ugyan ők teljesítették-e ez irányú kötelezettségeiket? Tudja, én ezt nem így akartam, mert hittem, hogy lehet jobb, de most már sajnos világosan látom, hogy nincs szebb jövő. Természetesen fizetek, igaz azt nem tudom, hogy ezen összegek hova kerülnek, gondolom lesznek új virágok az oszlopokon, meg kitakarítják a temetőt. Mindenki el van keseredve, nem csak én, fásult, beleunt, depressziós lett. Ahogy ön is, én is utánaszámoltam a hitel befizetése után a havi jövedelme négyünknek 88000ft, ebből kellene kifizetnünk a rezsit és megélni egy hónapig, persze ehhez jön majd most a havi 12000ft kommunális adó, 3 hónapon át, mert szerencsémre részletfizetést kaphattam és elengedték a közel 8000ft-nyi kamatot is. Kívánom önnek, hogy soha ne kelljen azt mondania az unokáinak, hogy most csak vajas kenyér van, mert felvágottra már nincs pénz. Kívánok jó egészséget és hitet, hogy legalább Önnek megmaradjon, nincs bennem se düh, sem harag, csak mérhetetlen nagy elkeseredettség. Köszönöm, hogy kedves volt velem, tisztelettel egy kollegina, hiszen tegnap éppen ön nevezett így.

Kurtafarsang

Hát meg kell mondjam elég reményvesztetten indultunk neki a mai farsangnak. De ha (hülye)anya megígéri, hogy igenis életünk első ovisfarsangján részt veszünk, akkor nincs az a szakadó hóesés és hófúvás ami eltántorít. Szóval eltemettük a telet, jöhet az olvadás. Reggel még azt gondoltam, hogy szánkóval hamarabb felérünk, igen ám, de hiába volt hó, nem csúszott, úgyhogy nagy lihegve felvonszoltam az intézetig és ott beparkoltunk a biciklitárolóba. Hála az égnek Szonja már egész jól van, ma estére viszont mi dőltünk ki Bundással szimultán, azt mondanom sem kell, hogy ezek a gyerekvírusok kb 20X szarabbak egy felnőttnél. Nade, visszakanyarodva, az a helyzet, hogy hősiesen leküzdöttük az elemeket és eljutottunk az oviba. Hát nem kicsit maradt tátva a szája a kisasszonynak, ugyanis, amíg az egyik óvó néni derékig érő szőke parókában táncolt éppen egy lufihegy közepén, addig a másik cicának beöltözve ropta, daduska néni pedig mindenféle színekben pompázó hajzuhatagot viselt. Tombolt a zene és mindenfelé jelmezes törpék rohangásztak. Nagyon szeretem ezt az óvodát, nem csak azért, mert mindenki ismeri a csibét név szerint és mindig mindenki mosolyog, hanem azért is, mert az itt dolgozók nem szűntek meg gyereknek lenni. Szóval kicsomagoltam Szonját a 2cm hóból és 6 köbméternyi ruhából. Magára aggatta a cicajelmezét, igaz bajszot nem festhettem, de ez irányú vágyaimat kiéltem a Csöppön, aki minden hülyeségemben partner. Körülbelül 5x elismételte, hogy adjon-e puszit, enyhe jelzés arra, hogy húzhatnék már innen, de én úgy maradtam volna...olyan jó volt a hangulat. Azért csak elballagtam, s mivel azért betegecske még megegyeztünk, hogy korán érte megyek, hááát barátaim kb 40 percet vártam a cicalányra, mert nem akaródzott neki hazaindulni. Sok mindent megért ez a pár órácska, ilyenkor mondom azt, hogy mit nekem hó, sajgó fej és dudaorr. Közölte, hogy jövőre pillangó akar lenni, ez mondjuk délben volt, öt körül már tulipán volt a műsor...imádom és felhívom mindenki figyelmét, különösen Barbaráét, hogy megcsináltam a masnit, én a két bal kezemmel. :) Most pedig megyek és csendesen elagonizálgatok a százas zsebi társaságában...miközben Bundival versenyt tüsszögünk...

Bevallom szar témát választottam...

Azt pedig remélem, hogy nem éppen a reggeli habos kakaótok mellett olvassátok. Az ember nem szívesen beszél, ama hétköznapi dologról, mint a salakanyag ürítés, én még is vagyok annyira pofátlan, hogy egy teljes posztot szenteljek neki. Emlékszem teljesen fel voltam háborodva, amikor a réig öregek megkérdezték a Zuram, hogy megszokta-e már az asszony, mert náluk a megszokás azt jelenti, hogy az ember lánya elenged egy-egy galambot a férje füle hallatára. A galamb nálunk is szóhasználatban maradt, soha nem felejtem el, hogy bámult az égre Szonja, egy irtózatos nagy puki után, amikor megjegyezte a sógornőm, hogy hopp egy galamb a kicsi hölgy meg kereste, hogy hol is van az a bizonyos galamb. Mindenki tud legalább egy sztorit erről és amíg nem saját maga a főszereplője addig nagyot lehet rötyögni rajta. Nekem is van egy, utaztunk a buszon, akkoriban még csak az ajtó felett lehetett megnyomni a gombot, ha valaki le szeretett volna szállni a következő megállóban. Egy 12-13 éves kislány éppen erősen nyújtózkodott, hogy elérje a gombot, és a nagy erőlködésnek meg is lett az eredménye, durrantott egy hatalmasat. Nem volt elég az e fölötti serdülő szégyenérzete, egy idősebb fickó még be is szólt neki: "úgy, úgy kislány, ha nem éri el, lője le". Tudom nagyon ciki, de én konkrétan lefejeltem az előttem lévő ülést úgy röhögtem. Nade mondom mindenkinek vannak ilyen sztorijai és mindenki érezte már azt a melegverejtékes, remegős, gyomroszétszakadós érzést, amikor sürgősen menni kellene, de nincs hova, pedig még egy lépés és beszalad a maci. Bundásomra egyszer éppen a vonatlépcsőn tört rá és kapaszkodott, miközben az utasok de fel-se le nem tudtak szállni, a vöröslő fejű ember miatt, aki csak a fejét ingatta, hogy ő ugyan biza meg nem mozdul, mert szólni már nem bírt. Aztán itt vannak a lányaim, Szonja és az apja azzal szórakoznak, hogy egymásra fogják a kiszellentett dolgaikat és ezen jókat röhögnek, elvitázva azon, úgy öt percig, hogy ki volt a tettes. Amíg nem én lettem a szenvedő alany, bevallom addig én is mosolyogtam az évődésükön. A múlt héten aztán hazafelé jövet az óvodából Szonja egy iszonyat hangosat durrantott és éppen akkor amikor egy fél gimnáziumnyi fiatalember táborának közepén álltunk, majd jó hangosan közölte, hogy "na de anya!". Bevallom nem tiltakoztam, hanem nagyon gyorsan elhúztam onnan a kiscsajt és betiltottam az itthoni másikra fogom játékaikat. Mivel a kishölgy hála az égnek javuló tendenciát mutat, tegnap már csak hőemelkedése volt, megérkezett az antibiotikum "áldásos" hatása a fosás. S mivel a beteg gyerek keveset eszik, de iszik, minden tüsszentésnél és köhögésnél került némi csík a bugyira. Miután a bugyiarzenál nagy részét felhasználtuk és cirka 15 percenként cseréltünk, gondoltam valamit csak ki kell találnunk. (Azért hálát rebegtem Roziért, hogy nem kell a befagyott folyóra mennem mosni és képes egész nap megállás nélkül duruzsolni a ruhákkal.) Szóval a zseniális ötletem azt lett, hogy a majd 4 éves lányom megismerkedhetett az intim betéttel. Marhára élvezte, ahogy kivesszük a lila (mert ugye ez a kedvenc szín) csomagolásból és beleragasszuk a bugyiba. Az örömködését nem lomboztam le azzal, hogy cirka egy évtized és nagyon fogja ezt utálni. Már csak Kirababa maradt soron, aki rendkívül érzékeny higiéniai lelkületű, ugyanis mihelyt belekerül valami a tigrises pelusába, azonnal letépi magáról, mint falusi háziasszony a csirkéről a tollat, az éppen legközelebb álló célszemély kezébe nyomja és fut. Ilyenkor van fél percünk, hogy elkapjuk a szökevényt, úgy, hogy semmit nem kenjen össze és behelyezzük a tus alá. Ha csak puki van, akkor tanulva a hülye felnőttektől és a nővérétől vagy bárgyún mosolyog vagy beáll egy helyre iszonyatosan nyom és röhög, majd újra nyom és újra röhög. Szóval a tegnapi napunk azzal telt, hogy naphosszat szaladgáltunk hárman, hol wc papírral, hol bilivel, hol pelenkával, csupasz gyerekkel a hónunk alatt, bugyival, popsitörlővel miegymással. Na látjátok, így lehet megírni egy ilyen szar posztot. :)

Jól vigyázz mit kivánsz!

Az a helyzet, hogy az előző blogbejegyzésben hőn áhított 2 nap csendemet, most visszaszívnám, nagyon gyorsan. Mert rohadtul nem így gondoltam, nagyon nem. Úgyhogy óva intek mindenkit, hogy a saját blogján ilyen önbeteljesítő postokat tegyen ki, ha csak nem a lottó ötösről van szó. Pénteken jó kis délutánunk-esténk volt, itt volt keriapu a kisfiával, nagyokat játszottak hármasban és jó kis pizzát sütöttünk, jó nap volt. Éjféltájt olvastam, amikor valami nagyon furcsa hangra lettem figyelmes, azt hittem az utcáról jön. Sajnos nem, mert Szonja hörgött, szó szerint, persze rá is ébredt és jött a semmivel nem összetéveszthető ugatás, folyamatosan, megállithatatlanul. Nagyon rosszul volt, gyakorlatilag lilult a szája is. Ültünk a hidegben a gyerek bebugyolálva és vártuk a végét, szerencsére a gyógyszert sikerült beadni. Hajnal négyig ültem az ágyánál, addig félig aludva nyöszörgött, majd kiadott magából mindent és végre egyenletesen szedve a levegőt aludt kilencig. Az orvosi ügyeleten kezdtünk ébredés után. A doktor tanácstalan volt, hogy vírus okozta hörgőszűkület, asthma, krupp. Kaptunk egy szekérnyi gyógyszert, az én kis cserfesem az egész napot ágyban töltötte, szótlanul. A reggeli gyógyszereket egy az egyben kiadta magából, később a folyadékot is. Délután háromkor 39.6 volt a láza, 2x is megmértem, még magamnak is, mert azt hittem rossz a lázmérőnk, sajna nem. Nagyon, nagyon megbeszéltük, hogy ennek a gyógyszernek bent kell maradnia. Sikerült, az antibiotikumnak és a teának is. Sőt lecsúszott egy fél pirítós is hat körül. A legjobban azonban annak örültem, hogy hét körül már vigyorogva rájuk kellett szólnom, mert rendetlenkedtek. Gyakorlatilag addig egy darab faként feküdt, tenyérnyi lázrózsákkal az arcán, a kis drága húga meg mellette szolidaritásból, puszilgatta, egy szekérnyi Miki egér játszóterét és Elmót néztek meg, és váltva felolvastuk a végeláthatatlan mesearzenált. Hajnal 1 óra van, 38.1-nél járunk, lázcsillapítással. Megnéztem a gyógyszereit, a következő ízek: málna, narancs, eper, cseresznye, és rágó (a kisbeteg szerint, szagra Donald rágó feeling.) Ettől szerintem bárki behányna, ki az a hülye aki kitalálta, hogy minél édesebb annál jobb. Van amelyik 3 hónapos kortól adható, könyörgöm egy gyerek jó esetben orvosi tanács alapján 2 éves korától eszik pl. epret. A gyógyszergyárak nagyot szakítanának szerintem a semmilyen ízű gyógyszerekkel, de lehet nagyobb keletje lenne a tejszelet vagy túró rudi íznek. Innen üzenem, hogy jó lenne elfelejteni, hogy egy beteg gyerek minden vágya, hogy olyan gej ízek kerüljenek a szájába, amitől még a szájpadlása is összetapadna. Szóval nyomatékosítanám, hogy nem kell nekem ez a csend, sőt jobb szeretném ha ordítozva ugrálnának a fejem tetején, hangosan kacagva, még ha ez azért nekem nagy szívás is lenne. Továbbá ha már a kéréseknél tartunk, jó lenne ha Kira megúszná és esetleg a család többi tagja is. Szerdán lesz a nagyon várt farsangja, megigértem neki, hogy (bár oviba nem fogunk járni) ha jobban lesz bemegyünk farsangolni és egy anya szereti mindig betartani a szavát! Nagyon ügyes volt egyébként egy percre nem pánikolt vagy hisztizett be, még akkor sem, amikor szó szerint küzdött a levegőért, nagyon büszke vagyok rá. Szóval vigyázzatok, mint kívántok, vagy legalábbis pontosítsatok ügyesen, mert néha fent homokszem akadhat a kívánságteljesítő gépezetbe és akkor jaj nekünk!

Jótestvéri (v)iszony :)

Elég sok címverzió jutott eszembe a poszt kapcsán lehetne feketeleves vagy a sötét oldal, de ráillene a különben dühbe jövünk is. Eléggé érdekes fejlődési szakaszba értek a lányok, amivel nem is lenne olyan nagy probléma, ha nem mind a ketten és egyszerre szeretnék bizonygatni akaratukat. Amíg kisebbikük belelépett a dackorszakba, addig nagyobbikunk bazi nagy éntudatát villogtatja. Amikor ez a kettő egyszerre és egy időben csapódik le szülőanyjukon, jelen esetben rajtam, akkor jön el az a pont, hogy legszívesebben velük bömbölnék. Kell most a számolás, meg a nyelés, mert amíg Szonja körömszakadtáig mond ellent és felesel vissza, addig Kira iszonyatosan akar, és nincs is szebb annál, amikor saját akaratukat szeretnék érvényesíteni és sztereóban visítanak a fülembe. Képesek olyanon hajba kapni, hogy Kira mondjuk a babakonyhával akar játszani, Szonja meg azt akarja, hogy a húga ne azzal játsszon. Leginkább a céltárgyat szoktam ilyenkor kirakni a sufniba, amire cofika részéről a reakció a karba tett kéz, dulifuli arc és megsemmisítő, tekintet, tudod az az alulról felfelé néző nagyon dacos, anyám szerint (aki szerintem már nem is emlékezhet erre, de legalábbis tuti nem jól) én ugyanilyen voltam. A kicsi ugyanezen szituációban a bömbölést veti be és a lábbakapszkodós hisztit. Itt szeretném azt egyenlőre megköszönni, hogy a kicsi még nem beszél, mert így csak egy felesel vissza és nyújtogatja a nyelvét. Miután én közlöm, hogy amíg az én túró rudimat eszitek, addig én vagyok a főnök porbafingók és Bundi erre bőszen helyesel, én meg dohogva elvonulok, még javában sóhajtozom, amikor a tesók már a legnagyobb egyetértésben táncikálnak. Pár napja majdnem elájultam, amikor Szonja kérte, rajzoljak neki állatokat és azt szeretné körbevágni miközben Kira áhítattal nézi. Megcsináltam neki, nagy egyetértésben gyerekollóztak, amikor jön Kira és egy marék hajat ad a kezembe, bakker megnyírta a nővére. Fejtetőn és az eddig is Pistikére hajazó kiscsaj, most már fullra az, indulok büntetést osztani újabb áhítat, a rajta lévő cirka 3 napja vásárolt harisnyán 8-10 gyerektenyérnyi lyuk. Olló elkoboz, gyerek büntibe az ágyra, mit csinál a kicsim felül mellé és vele bűnhődik. Jelzem mindezt addig abszolválta, amíg elmentem wc-re és én még örültem, hogy senki nem töri rám az ajtót. Summa-summárum sok-sok toleranciára, dumára és magyarázásra van most szükségem, mert persze én vagyok a mumus, apuka továbbra is jó fejként tetszeleg. Egyébként meg, asszem' kivennék két nap szabit...de megelégszem két nap csenddel is...

Ez az igazi VV vazzeg:o)

Történt az Úr 2012. évének február havának 7. napján a déli harangszó után kettő egész órával. Kedvenc férjem közölte, hogy érezzem fontosnak magam, mert feladatot kapok, mégpediglen vonuljak le a pincébe és nyissam meg a csapot, mert a padláson lévő kiegyenlítőtartályt fel kell tölteni. Egy szóval válaszoltam, hogy kizárt, mert én a denevérrel egy légtérbe ugyan nem megyek. Felajánlotta, hogy akkor mehetek a padra, úgyhogy inkább a bőregeret választottam. Szerencsére egymással ingyen telefonálunk, így belebújtam a férj papucsába (ennek a mozdulatnak később jelentősége lesz) és leóvatoskodtam a pincébe. Férj létrát támaszt a főzőfülkében, mert onnan nyilik a padfeljáró és felmászik. Asszongya, fordítsam el 3x a csapot, megvót, csobogott a víz, közben a tengelyem körül forogtam és sasoltam mikor gyün a denevér. Hallom a telefonban, figyelj mindjárt el kell zárni. Most! Elzártam. Még nyisd vissza még kell egy kicsi, kinyit. Zárd el, elzár. Zárd el. Mondom el van zárva. Hallgatózok, mintha csobogna a víz a slagba. B+ zárd már el. Mire én vissza B+ elzártam. Asszongya menj a kazánhoz és zárd el rajta a csapot, ekkor már "kicsit" ideges voltam, mert folyt a kazánba a víz. Melyik csapot zárjam el. A kazánon basszus. De itt van 4 csap, őrült módon tekertem minden irányba az összes csapot. ZÁRD EL B+ MERT MÁR A HÁLÓBAN ÖMLIK A VÍZ! Egy hatalmas robaj és vízcsobogás, majd csend a vonalban. Trapp és megérkezett a pincébe a zuram, elzárni a vízcsapot, amit tökig nyitottam és el voltam még akkor is azzal foglalva, hogy a tetves gázkazánon melyik csapot és merre kell elzárni. Míg én lent ügyködtem (volna), a lakásban a következő történt. Bundi, leugrott a padról! Jelzem, azt azért megnéztem volna, ahogy Batmanként indul a megmentésemre. Update 116kg-val egyenest a konyhaasztalra, amiért 3 évig könyörögtem, amíg megcsinálta. Persze összetört, repülés közben gondolom a köpenye beleakadt a fűszertartó polcba és/vagy a kávéfőzőbe. A konyhai csendéletet a következőképpen tudnám leírni: teljes fűszer és kávéarzenál a földön, összetört üvegekkel, kávéba áztatott rántott csirkemell, rizzsel és káposztasalátával, ez megszórva némi edénnyel és kakaóval. A bonbonier teljes tartalma a káposztasalátában úszik, itt mondjuk majdnem felzokogtam, mert a csokkiiim. Anyám azt hitte, Bundi leesett a padról, lábon kihordott infarktusok száma 5 perc alatt kettő darab. Ded pedig sóhajtott egyet. majd átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Hálószoba, a falon végigömlött kb. 20liternyi víz, (ami akár 22 liter is lehetett volna, ha nem ugrik hanem mászik a hősöm) a szőnyeg békésen úszkált a parkettán. A házban mindenütt fekete vizes lábnyomok, na itt jön a papucs jelentősége ami a lábamon volt, mert kamikáze Bundi zokniban trappolt le a cukahara után a pincébe. Végighallgattam, hogy azt már egy hátulgombolós porfabingó is tudja, hogy "minden csap és zár jobbra nyílik, balra zár." Mondom vazzeg én bölcsész vagyok, nálunk olyan rimecskék voltak, hogy "bölcs Salamon monda vala, hangos fingnak nincsen szaga, de a kicsi, sunyi, lapos, annak szaga irtózatos." Majd közöltem vele, hogy felfújhatnánk egy gumicsónakot, a romeltakarítás után, andaloghatnánk kicsit a nappaliban is. Valamint biztositottam arról, hogy ha bármikor és bármiben szüksége lenne a segítségemre, akkor szóljon nyugodtan, mert rám számíthat. Majd ebéd és stresszoldó csoki hiányában elvonultam kávékiöntőt venni, mert naaagyon pipa lett volna, ha nem tud kávézni a mélyrepülése után. Ennyi:) Mondjuk mentségemre legyen mondva, hogy a kisboltba előadta a történetet (pasik:S) és azt mondta a boltos csaj, hogy neki is ki kell próbálni, hogy mikor folyik és mikor nem a csap, nekem meg ugye nehezített pálya volt, mert rajta volt a slag és nem láthattam, amikor meg füleltem, akkor már késő volt. Azért ma még nem kért meg semmire, nem is értem :)

Merengő...

2009. október

2010. október

2011. október

Pár napja rendezgetem a blogot, amikor egy kis időm engedi, múlt idézünk, leginkább úgy, hogy Szonja ül az ölemben és rácsodálkozik egykori önmagára, én meg mesélem az emlékeket, hogy odanézz ott vagy a fehér macival, hozd csak ide, látod ekkora voltál. Nagyon élvezzük mindketten. Lassan a 3. gyerekemmé vált az írás, jó visszanézni, jó visszaemlékezni és még a rossz dolgok is átértékelődtek. Aztán előjött egy régfeledett poszt,nekem meg az arcomon a mosoly és a könnyek íme:

"Cuckától kaptam az álomlabdacsot, hogy képzeljük el, vonzzuk be álmainkat, hogy mi fog történni velem/velünk, 1, 2 és 3 év múlva. Azt hiszem, ahogy a kedves blogtársaim is írták, merni kell nagyot álmodni, és hinni abban, hogy talán mindez megvalósulhat. Én már megtapasztaltam, hogy vannak még csodák, hiszem, hogy talán eljön még hozzánk 1-2. Nos akkor lelazulok és hajrá:)

2009. október 29.

Párás szemekkel bámulok egy papírdarabot, amin két picike csík mutatja azt, hogy a 1.5 éves kis cserfes energiagombócunknak kistestvére érkezik.Az esti meséket Bundás olvassa a kicsi lánynak, mert sok-sok év után végre a közelünkben dolgozik és minden este meleg vacsorával várhatjuk. A szüleim boldog nagyszülők, jól vannak és izgatottan várják az újabb unokát. A bátyám bemutatja azt a hölgyet, akivel leéli az életét. Lázasan készülődünk Gidus barátnőmékhez, hogy meglátogassuk a pár hónapos ikreiket. A házikónk végre teljes fényében pompázik, felújítva minden és a kertben hinátázó Szonja lányunkat a vele felnőtt ebünk őrzi.

2010. október 29.

Szonjának bemutatjuk az óvodát, ahol nemsokára pajtásokat szerezhet, és gyöngyvirág lesz a jele, mint az anyjának. Nagy őszi sétákat teszünk, faleveleket gyűjtünk, a 4 hónapos kistesó édesen szuszog a babakocsiban. Bundásom elégedett és boldog, teljes lett a család.

2011.október 29

A bátyám gyerekét és Szonjatesót tyúkanyóként őrzi és terelgeti a 3.5 éves Szonja, huncut szemekkel eljátszva a nagyot. Bundás, a bátyám és apukám a nagy almafa alatt sörözgetnek, az őszi napsütésben. Anyukám, a sógornőm és én főzőcskézünk.Kilépve a teraszra, felnézek az égre és arra gondolok, ezek a napok soha nem múljanak el.

Nincsenek most nevek, labdacsdobások, minden olvasómat arra kérek, gondolkozzanak el, képzeljék el mi lesz velük évek múlva, annyira jó és szép, hiszem, hogy a most is teljes életem, évek múlva még teljesebbé válhat, köszönöm Cucka."

Most komolyan mondjátok azt, hogy nincsenek csodák, önbeteljesítő jóslatok, hiszen a leginkább vágyott és várt álomlabdacsaim valóra váltak. Párás szemmel bámulhattam azt a bizonyos két csíkot, pontosan 3 héttel a vágyott időpont előtt, egy évvel korábban a saját helyzetemből adódóan ez volt a legmerészebb gondolatom, emlékszem ott és akkor alig mertem leírni, a szívembe már beköltözött kis tesót. Igaz arra is emlékszem, hogy Bundás akkor éppen külföldön dolgozott, de csodaszép őszünk volt, barátokkal, nagy sétákkal várva a májust, a kicsi lány születését. Az esti mesékben sem tévedtem, azóta is minden este apa mesél, igaz nem könyvekből, hanem Szonja kedvenceivel jönnek a kitalált mesék, leginkább a lusta lányról:). Kutyánk az nincs, de tavasszal érkezik, a megálmodott hinta ott lóg az almafán, a házikó, hát hogy is mondjam a tervek félkészek, agyban már gyönyörűen nézünk ki. A szüleim, várták az újabb kistesót és fájdalommal vegyes örömmel adok hálát a sorsnak, hogy édesapám kezébe vehette a legkisebb unokáját, hogy még utolsó evilági napján is mosolyra húzódott a szája, amikor megkérdezte, "hogy vannak a picikék". Igaz a bátyám hölgyét nem láttam azóta sem és az ikrek is váratnak magukra, de most még erősebben vágyok majd erre és remélem. Szonjának tényleg sikerült bemutatni az óvodát, (igaz 2011-ben itt valamit elirhattam) hála az égnek vannak pajtásai is, azt meg előre igazán nem sejthettem, hogy macskaőrülségéből kifolyólag idézem a hölgyet, a mi a jeled kérdésre a következőt kapjuk: "hellokittymosolygóscicafej". Számmisztikában is jó lehetek, mert mindössze egy hónapot tévedtem, hiszen 5 hónapos volt akkor és cseppet sem édesen szuszogva, hanem velőtrázóan üvöltve abszolválta a babakocsi látványát, de ez már valóban részletkérdés. A tavalyi év, sajnos unokatesó nem érkezett, erről reklamálok majd a bátyámnak, még fájóbb, hogy apukám már csak fentről figyelhet minket, a nagy égi almafa alatt sörözve. Anya valóban velünk él, s a sógornőm és főzőcskézett akkoriban.

Nem tudjam mit mondhatnék, mondhatnám, azt ucu neki írjunk még egy ilyen posztot, de ehhez most túl kusza vagyok belül, azért remélem sokan előveszitek ezt a labdacsot Ti is és emlékeztek, vágyakoztok, sírtok, tolul fel majd miden és pont ez ebben a szép és a jó. Sokszor siránkozom ebben a nehéz helyzetben, amiben most vagyunk, hiszem, hogy nem véletlenül jött elő ez a poszt, hanem pontosan azért, hogy rávilágítson arra, annyira bele lehet süppedni a fekete gondolatokba a gödör alján, hogy már felnézni is elfelejtünk esélyt sem adva annak, hogy észrevegyünk az aranyló napsugarakat.

Lecsúszva...

Nyugi, nyugi most nem a nyakig a szarban helyzetünkről szeretném itt rátok dobálni a szavakat. Az az igazság, hogy bár katasztrófa nem, de egy kis hó nálunk is esett. Először egy nagyobb túrát szerettem volna tervezni a csajokkal, de a kellemes -8 fok hatására le lettem szavazva. Gondoltam oda se neki, összeverbuválom a bandát és elmegyünk csúszni, stílusosan a templomdombra. A szomszéd csajok közül az egyik beteg, így elég nagy kiszúrás lett volna, ha a két tesót magunkkal visszük, de a frissen ébresztett keriapu és fia benne volt a mókában. Beöltöztünk hát rendesen és nekivágtunk. Szonja kicsit nyúl béla volt, mert csak apjukkal és keresztapjával mert csúszni, de kamikaze Kira nagy lendülettel siklott a lankán, őt csak a szemébe sütő nap zavarta. Egy fának való nekiszáguládást Martin produkált és hiába kiabáltam az apjának, hogy röhög nem sír, az csak viharzott lefelé hozzá. A kedvem még az sem rontotta el, hogy szétment a kabátom cipzárja a buli elején, igyekeztem nem engedni a fagyos hangulatnak. Rá kellett azonban jönnöm, hogy a pasik lusta disznók ha arról van szó, hogy teligyerekes szánkót kell húzni, de arra bezzeg nem restek, hogy odavágjanak a hóba a szobor mellé, hogy még a talapzat is rengjen. Szó mi szó, csúszott az ebéd és nem volt gond az utána következő össznépi sziesztával sem, soha rosszabb vasárnapot! :)

Egy cseppet sem vidám bejegyzés...

Szóltam előre:) A lényeg tele van a hócipőm. A kedves média harsogja a katasztrófahelyzetet, véleményem szerint mismásolva azt, hogy megint nagy összegek vándoroljanak, a már amúgy is megtömött zsebekbe, védekezés címén. Kelti a pánikot, hogy ilyen hideg, meg olyan hó. elregélném, hogy itt az északon a helyzet változott, a legmelegebb napra ébredtünk a héten, -10 van odakint, hó meg az, ami már 2 hete leesett. Szóval innen üzenem mindenkinek aki felel ezért a pánikhangulatért, hogy február van basszuskulcs, mit várnak hawaii, medence, koktélok?! Volt már ilyen hideg, sőt volt olyan is, hogy nem volt közlekedés, élveztük, együtt voltunk otthon az egész család és nem rohantunk bevásárolni 2 raklap gyíkhúst. Most sem rohantam, mert nincs miből, annak ellenére, hogy tegnap volt "fizetés". Szégyen, de azt hiszem nem az enyém. Bundi itthon van, mert nincs munka, kemény 22800ft-ot kap havi szinten, jham, hogy a nagy havazás miatt elfelejtették mondani, hogy cirka 6000-el kevesebb, mint decemberben, bocsi. Fizetés 80000ft a gyedem.+ családi póklékok 24400ft. Nem lesz nehéz összeadni és akkor jöhetnek a levonások 40000 lett a hitelünk, mert voltam olyan merész, hogy egyetemre mentem, a svájci frankot meg nem érdekelte. Marad cc 70000, amiből olyan 80000 a rezsink, vagyis lenne, ha beleférne ugye, a többi vagyis a nagy semmi meg maradna kajára és egyebekre. Ígéretek persze vannak, hogy lesz majd jobb és szebb világ, hogy cirka 1-2 hónap és végre ki lehet menni külföldre a páromnak, mert jobb lesz az idő, hacsak addig jobban le nem robban. Igaz a gyerekeit nem látja, meg hónapokig a költségvetésünk bazi nagy lyukait kell majd tömködni, de majd egyszer csak. Tudom, hogy nagyon sokan vannak hasonló vagy ne adj Isten még nehezebb helyzetben, de amikor eljutsz arra a kurva pontra, hogy már éjjel is ezen kattan az agyad, akkor nagyon nehéz. Meg azt hiszem akkor a legnehezebb, amikor ránézek a lányokra és köszönöm a sorsnak, hogy még olyan kicsik, hogy nem értik és el tudják fogadni azt, hogy ezt a csokit most nem kaphatják meg, mert nincs rá pénz. Szóval északon a helyzet kemény, gondolkodtam már azon, hogy visszamegyek dolgozni, de nem tudom megoldani Kira felügyeletét, maszekmeló nincs, a városban kb 60%-os a munkanélküliség. Rosszul esnek dolgok, például, amikor egy képemet megosztják a facebookon, hogy hoho itt van hó, és vadidegenek kommentálják ordenáré stílusban, hogy majd váltanak ide útlevelet, vagy esetleg milyen színes az ovis kép a romák miatt, köztük olyanok akik itt nőttek fel. Először gondoltam megmutatom neki a fenti képeket a világvégi kisvárosunkról, vagy megkérdezem, ha nincs otthon valami egy pillanat műve neki is átugrani a szomszédba, vagy bandáznak-e a gyerekei az út közepén játszva télen-nyáron, fürdenek-e az almafa alatt a minimedencében, ha valaki megy a boltba megkérdezi-e, hogy kell-e valami. Eltúrja-e a szomszéd a havat a háza elől, mert ő kelt korábban, vagy egy másik szomszéd kiviszi-e az udvarból a kukáját kiüríteni, mert reggel elfelejtette. Kap e sütit, vagy éppen a kedvenc kajáiból a szomszédoktól, leállnak-e a gyerekével idegenek kedvesen beszélgetni az utcán? Ha beteg a gyereke hányan ajánlják fel, hogy elviszik orvoshoz és várnak velük órákat? Neki is 25 perc-e az 5 perces út gyalog hazafelé, mert mindenki mosolyogva leáll beszélgetni.? Mert ez a világvégi kisváros ilyen, még ha nagyon szar helyzetben is van. Még ha minden család is nagyon szar helyzetben van. Igen sok roma él itt nagyon sok, sok belőlük mégis küzd az előítéletek ellen. Aztán mégsem szóltam, sok bennem most az epe, valószínűleg túlérzékeny is vagyok. Kellően felháborodok és kimorgom magam azon, hogy a híres VV5 lakói rácsodálkoznak, hogy a tojás nem a tojástartóban születik, vagy, hogy hogyan néz ki a jégcsapretek. Közben meg szörnyülködöm, hogy ez kell a népnek, persze megmondták, cirkusz, csak nálunk lemarad a kenyér. Szóval nekünk is el kell mennünk innen, a lányok érdekében legfőképp, a döntés megszületett a hogyanra még képlékeny módozatok vannak, az időt behatároltuk, Szonja iskolába indulása cc 2 év, persze ehhez túl kell élni valahogy a mi kis saját katasztrófahelyzetünket...várom ám én is a márciust...Sajnálom, mert szeretek itt élni...de ha nincs miből és nincs hogyan, akkor lépni kell...ahogy sokan megtették és sokan tervezik, de soha nem szabad elfelejteni honnan indultunk.

Tadam.....

Naaaa bébinudlik??? Ugye, hogy ugye... Tittta öröm bódogszág és még masni se kell. Hála Neked Teszvesz! :O) Én lenni szuperanyu...ide nekem azt a macskát :)

Változatok a hülyeségre...

Van az úgy, hogy bekattanok...lehet a -19 teszi ami ma reggel leledzett minálunk, nem viccelek a denevérek beköltöztek a pincénkbe, téli álmot aludni, most csinálunk nagyobb helyet, mert a hét végére várjuk a medvéket is. A csinálunk királyi többes, mert én ugyan le nem megyek oda, ahol motoros(értsd bőrruhás) egerek tanyáznak fejjel lefelé lógva. Ugorgyunk. Szóval vallomás következik, egy rohadt lusta disznó vagyok, aki előnyt akar kovácsolni magának. Mégpedig, a diplomám nyelvvizsga hiányában az egyetemen őrzik, hét lakat alatt. Mondom ráizzítunk már a témára, mert vér ciki, meg minden főleg a barátnőmnek, akinek az anyja, azóta azon a szakon tanít. Felrebbentek kósza hírek, hogy esetleg megkapjuk nyelvvizsga nélkül is. Sejthettem volna, felmegyek a honlapra, szupersztráda lett mióta nem jártam ott, megkeresem az ügyintézőt, aki már rég nem az, aki akkor volt. A kolléganője közölte, hogy írjak neki mailt, de nem-e tud esetleg segíteni? Erregélem, hogy eskü nekem van diplomám náluk, meg szép államvizsgám meg minden, nem-e lehetne-e legalább valami másolatot kapni, mert azt olvastam a honlapon, hogy X összegért lehet. Röhög, asszonygya lehet, azoknak akik elhagyták vagy elveszett. Mondom, hát gyakorlatilag én sem tudom, hogy náluk melyik doboz alján porosodik. De mondom a két szép szememért senki nem hiszi el, hogy nekem ilyen diplomám is van, ha elé állok, szevasz Gizella vagyok és hidd el nekem itt diplomáztam. Jhhham másolatot azt adhatnak, írjak mailt, melyik évben is végeztem? Snitt. Agy forgat....teljes sötétség. Valamit hadováltam arról, hogy írok mailt és lecsaptam. Előtte azért még arra volt pofám, hogy megkérdezzem, van-e már rektori döntés arról, hogy a renitensek esetleg megkapják mégis nyelvvizsga nélkül, asszongya nincs, ha lesz is szeptember 1 előtt semmiképp. Lerakom a telefont és őrült ámokfutásba kezdek, hogy mikor végeztem, túrok kutatok a szekrényben és a fejemben, semmi, mert a diploma ugye náluk, a leckekönyvem remélem, hogy náluk. Szidom magam, mint a kocsis, hogy lehetek ennyire hülye. Aztán mit találok egy fiók mélyén, szakdolgozat, rajta egy aranybetűs évszám 2005. Banyek, a pofám leszakad, hogy hét év alatt nem voltam képes egy laza közép c-t letenni, én akit már gimiben eltanácsoltak a nyelvtanulástól, hogy a kétnyelvűről inkább menjek át informatikára. Az is csak az angoltanár jóindulatán múlt, hogy lett egy angol kettes érettségim. Szóval itt tartunk, közben azért elagyalok azon, hogy megvesztegetek valakit, hogy csempéssze ki, vagy rablótámadásba lendülök át, de leginkább leszegett fejjel ülök és rohadtul ég a fejem...Azért a mailt megírtam...

A másik, Szonját nem sikerült lebeszélnem a büdös dög HK (már nem vagyok hajlandó kiírni a teljes nevét) úgyhogy ma nagy diadallal jöttem haza és nagyképűen közlöm Bundival, hogy megvan ám a cicajelmez, van neki füle-farka mindene, ráapplikálok egy masnit és kész a HK. Veszem ki és hajtogatom, körülbelül mintha az ötöslottó vászonra vetett nyerőszámait húznám elő, menet közben virtuálisan hátba veregetem magam, hogy miyen f... a csaj vagyok, ezt is megcsináltam az én elsőszülöttemnek, várom a viharzó tapsot, mire: Ez fekete. Neeem, ennek rózsaszín a hasa. Válasz: Ez fekete, HK. nem fekete. Nyeltem egyet, ránéztem és összeszűkült semmivel nem összetévesztendő gyilkos tekintettel, cseppet sem nőiesen közöltem: EZ HK BA+ ÉS CSEND(lehet kussot mondtam hirtelen haragomban) ÉS TE FOGSZ A LEGJOBBAN LELKENDEZNI A KÖLÖKNEK, mert ha nem tuti Te fogod két kézzel megvarrni azt a rohadt jelmezt. Erre mit mond: Figyi már, ilyen masnis farka nem a Fülesnek van a Micimackóban? Ekkor értük el 16 éves kapcsolatunk mélypontját és már láttam magam: "Igen tisztelt bíróság, azért akarok elvállni, mert ez a férfi itt, belegázolt a saját és gyermekem lelkivilágába, mert mindenki láthatja, hogy ez egy HK. jelmez....majd teátrálisan miszlikbe szaggatom. " A valóságban persze nyeltem egyet, majd egy nagy lendülettel bevágtam a jelmezt a szekrény aljába...most pedig pink masnit keresek a cicafülekre.

Mesélhetnék még de azt hiszem még csak délelőtt 10, ennyi nekem mára elég...