9

Hát akkor néhány szóban ama bizonyos Szonja által utolsó egy számjegyűként aposztrofált születésnapról. Kilenc esztendő, nagylány már, jobban mondva kiskamasz. Annyira emlékszem a kis békára még, akit kiemeltek a hasamból, aki akkor csak pislogott, erőt gyűjtve az elkövetkező napokra amiket végigüvöltött. Ha becsukom a szemem minden egyes pillanatra visszaemlékszem, érzem az illatát, érzem bababőre selymességét. aztán ha kinyitom a szemem mit látok, egy nagy laklit, aki végigéri az ágyat, akinek  cseppet sem bébiméretű 36-os lába kandikál ki a takaró alól. Kiskamasz, nagyszájú, visszabeszélő, egyedüli időt igénylő, titkokat titkoló. Egykori sutyorgó félénksége ma már csak a ködben rémlik, Anyatükör. Éppolyan makacs mint én, éppoly maximalista, éppoly megmondóember. Nagy meccseink vannak, mert mindig és mindenkor övé kelljen legyen az utolsó szó, igazi kis amazon. Csodálom kreativitását, számomra érthetetlen logikáját, felnőtteket meghazudtoló rajzait. Határozott céljai vannak, óvónéni lesz, Gergő a férje egy fiú. egy lány és tutifix, hogy Gergőékhez költözik. (Hála az égnek csak pár utca :) Őt ismerve ezt véghez is fogja vinni.  Sokkal, de sokkal érettebb, mint egy kilenc éves, testben, agyban mindenképp. Az igazság bajnoka, a gyengék védelmezője. Hiperérzékeny, könnyen sírós, mindenen elérzékenyülős, hedonistán zabálós, életet élvezős. Ránézek és magamat látom, éppen ilyen voltam én is, igaz nem 9, hanem 13 évesen. Várta nagyon a bulit, amire árnyékot vetett, hogy benyalt egy vírust, kissé hasfájással küszködött, de lemondani nem lehetett. Jöttek is a skacok szépen sorban. én meg reménykedtem, hogy nem fog esni. Az utolsó óra zúzós volt beszorultunk a lakásba, még a karnisom sem maradt a helyén. 1-2 hálóvendégünk is akadt hirtelen ötlettől vezérelve. Szóval 9  az én nagy kincsem...az én nehezen leszületett kicsi babám,....a hitem...a reményem...az életem....a cél amiért küzdöttem annyi éven át....nincs rá szó mely összefoglalná mit jelent nekem a tudat, hogy létezik, minden este hálát adok érte a jó Istennek.

Egy hónap-egy bejegyzés avagy zanzásítok vigyázz hosszú lesz :)

Nem mondhatnám, hogy az utóbbi időben azért nem történt ide részemről még egy kettőspont írása sem, mert nem történt velünk semmi. Egyetlen egy dolog volt kevés mostanában az életemben, a monitor előtt töltött idő. Kijutott az év végére jóból is rosszból is egyaránt, de nem szeretnék itt nyavajgós posztot ír, mindössze egy év végi összefoglalót. A lányok....Kira hát a kis prücsökkel adódtak problémák az óvodában. Mindig is örömmel járt, a mostani nemtetszését annak tudtam be, hogy negyedik évét húzza a Bóbita csoportban és kissé beleunt. Be kell valljam először nőcis hisztinek tudtam be a nem akarok oviba menni, nem akarok ott aludni monológjait, egészen addig amíg komolyra nem fordult a dolog. Vasárnap már nem evett, folyamatosan sírdogált, sőt reggelente öklendezett. A karikák a szeme alatt, a mosolytalan arc, a félelem a szemében, a fogyás szó szerint megrémített. Tehetetlen voltam, hiszen semmit nem mondott a miértekre, egyszerűen nem és kész. Éjszaka alig aludt, ha aludt is valamennyit rámcsimpaszkodva. Egy éjszakai zokogó sírás közepette elmesélte félelme okát, tárgyát. Egy dadus nénitől félt ennyire, aki mindig kiabál vele, aki nem engedi ki pisilni stb. Úgy gondoltam, itt az idő, hogy beszéljek ovónénivel. Aki könnyes szemmel bólogatott, hogy látja a problémát és próbálja kezelni. A helyzet nem javul, olyannyira nem, hogy kerestem egy kompromisszumot, hazahozom az ebédidőmben, hogy ne kelljen ott aludni, mamával ellesz amíg mi Szonjával hazaérünk. El kell mondjam, hogy ezt akkor már én is is tehetetlenségemben sírva meséltem el a főnökömnek. Rövidre zárta a dolgot, felhívta az óvodavezetőt és fél óra elteltével már az irodájában voltam. Ott sok minden kiderült.,.többek között az, hogy Kira végigordítja az alvásidőt, kerül az említett dadust, szomorú, lehangolt. Hol tartunk most, továbbra is ebéd után hazajárunk, péntekenként pedig pszichológushoz, ahol kibábozza magából a történteket, nem kizárt a fizikai bántalmazás sem....a dadus ajándékokkal halmozza el....és persze minden áron azt szeretné tudni, természetesen nem tőlem, mit mond a pszichológus. A karácsonyi ünnepségen volt még egy kis sírás....továbbra se szereti az ovit, de megy....újra csicsereg...eszik...alszik...kezd belé visszatérni az élet. Senkinek nem kívánom, hogy valaha is átélje ezt. Két fotó erről az időszakról:az ovis karácsonyi kisírt szemes mosoly (kicsi a rakás) és egy mostani.

Szonja, hát ő sem kismiska, bár ő más szempontból. Magas szinten műveli a flegma nagylány vagyok (szeretne lenni) életstílust. Visszadumál, akarnok és mindig neki kell jusson az utolsó szó.  5 perc alatt el tudja érni, hogy kiénekeljem a magas c-t, majd engem senki sem ért meg duzzogással bevágja maga mögött az ajtót. Aztán mintha mi sem történt volna 5 perc múlva megy az élet tovább. Nem csak külsőségeiben hasonlít rám, teljes egészébe ugyanaz, mint én....és ugyebár a két dudás egy csárdában tipikus esete. A suliban meg nyúlbéla, nincs nagy szája, csendes, visszahúzódó magáért ki nem álló nebuló. A szünet előtt már olyan mértékben volt fáradt az iskolai nyomástól, a rengeteg feladattól, (mellesleg én is kibuktam) hogy szabadságot vettem ki neki, persze ezen is stresszelt, hogy mi lesz, mert ő lóg. Iszonyat maximalista (a négyes nála javítandó jegy) közben meg azon nyavajog, hogy minek ennyit tanulni. Hihetetlen ütemben érik testileg és lelkileg is. Igazi öntörvényű kis nőci, aki olykor kis pukkancs, olykor felnőtt beszélgetőpartner, olykor vicces bohóc.Igazi kis klónom.

 Az az igazság, hogy a szünet elejére már igazán elfáradtunk mindannyian és nemhogy a napokat számolgattuk, hanem az órákat. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy apát október óta nem láttuk, nem tudom megmondani, hogy mi itthoniak vagy ő viselte-e ezt nehezebben. Aztán eljött az utolsó melós nap is. Persze a betegség minket sem került el, Kira és én kidőltünk, a betegségek terén leggyengébb láncszem Szonja volt csak a toppon. Megvolt a csajok első bálja is, mit mondjak, Kira úgy ropta hajnalig, hogy én már majd az asztalt fejeltem le nagy egyetértésben Szonjával, akinek éppen egy 8.-os fiatalember próbált udvarolni. Eszem megáll.

 Egy iskolai rajzverseny révén kutyánkból helyi sztár lett. Megdöbbenek, nap, mint nap Szonja hihetetlen térlátásán és kompozícióin, az állatok világnapján Maxünk portréjával tarolt. Kedvenc ebünk ezt azzal hálálta meg, hogy megmentett minket a nagy szivacspárna szörnytől...azóta is bármitől megóv minket, ami valahogyan kintfelejtődik. Igazi nagy csibész imádni való minden dorgálás után.

Volt sokmindenből év végi utolsó, Kirának focimeccs, a szülőkkel, ahol Keriapu gálánsan bevállata, hogy képviseli családunk felnőtt szekcióját. Ő is hatalmasat fejlődött, edző bácsi javaslatára a szülők nem vettek részt az edzéseken, így óriásai fejlődést láthattunk. Igazi csapatkapitány, mindenkit irányít és gyakran rezegteti a hálót. Volt csillagszórós sulidiszkó, krétát orral törlő rénszarvasokkal. Volt munkahelyi hurkás-kolbászos karácsonyi ebéd is, a helyi csajokkal, de volt a nagycsapattal sütizős is 45 kis gondozónőmmel. Eszméletlen munkát vittek véghez a lányok, 2016-ben több mint 80000x látogatták meg és segítettek a rászoruló időseknek.

 

 Mi is készülődtünk a karácsonyra itthon, bár nekünk soha nem jön összes a klasszkus karácsonyi fotó, kiöltözve a fa előtt, de azt hiszem a lényegen ez nem változtat, szivünk legkisebb rejtekében is ott volt a karácsony. Nagyokat aludtunk, olvastunk,pizsamában karácsonyfát öltöztettünk,  elmentünk moziba, korizni, jöttek a rég nem látott barátok, volt örömajándék, meglepetés, gyertyagyújtás és mézeskalácsillat.

Sitty-sutty elérkezett a szilveszter is. Volt nagy tanakodás, ugyanis van nekem egy legális drogom a Kowalsky meg a vega, és láss csodát tőlünk 40km-re velük köszönthettem volna az új évet. (Nem ez esetben egyáltalán nem érdekelt milyen mínuszokat mondtak az év első éjszakájára. Volt meghívásunk több közeli kis településre, ésatöbbi. Meg mondom őszintén nem nagyon mertem felhozni, hogy hova is mennék, két okból kedvenc férjem tuti nem didergett volna velem, a lányokat meg pláne nem tettem volna ki ennek. A probléma azonban nem is volt probléma, ugyanis bónusz karácsony utáni ajándékként megkaptam a páromtól ezt a szilvesztert, egy ebéd közben közölte, hogy menjek csak el, ő majd rendezi itthon a sorokat. A lányok barátnőztek, Bundi fuvarozta a szilveszterező szülőket, mi meg baráti társasággal nekivágtunk Miskolcnak. Életre szóló ajándék volt ez....felejthetetlen élmény...buli, tánc a hóemberrel. Sőt személyes újévköszöntés, és puszik és beszélgetés Kowáékkal egy szerencsés koncert utáni találkozás okán..itt is bebizonyosodott, hogy milyen fantasztikus emberek ezek a szeretetforradalmár rockerek. A bepárásodott fényképező lencse sem tudta elvenni ezt a fantasztikus újévköszöntést :)

Hallo(ween)

Persze, hogy tudom, hogy kis hazánkban Mindenszentek van, de valljuk be óriási buli még ha koppintottuk is Ámerikából. Sokáig azt hittem ez csak a gyerekeknek nagy buli, de be kell valljam tévedtem. Szonjának minden vágya, hogy egyszer "csokit vagy csalunkkal" járja végig a szomszédságot, azt hiszem ezt azért előre kell majd egyeztetnem velünk. Szóval igen, mi csípjük a tökfaragást, meg a rémséges bulikat. Az idén sikerült akkora tököket beszereznem a kedvenc zöldségesünkben, hogy félúton cipelve szó szerint azt gondoltam, hogy a tököm tele van a tököléssel. Aztán persze amikor a két csipot boldog arcát látom, ez rögtön a feledés ködébe vész. Szonja már teljesen önállóan hozta létre a szelleműzőjét, Kira kisebb-nagyobb segítséggel, bár kétbalkezes anyja lehet inkább volt hátráltatója. 

A szomszéd faluban van ám egy fantasztikus kis közösség és én már nagyon régen nem poénkodom azzal, hogyan lehet hat libát hét felé terelné, avagy az elágazásnál balra. Hét egy szuper kis község, mindig szeretek itt lenni, akár a tóparton üldögélve, akár sétálni, akár az általuk szervezett programokon, Itt valahogy mindig érzem, hogy igazi vendégszeretet vesz körül. Szombaton partit rendeztek, igazi rémeset. Arra gondoltam barinővel kilépünk ebéd után, aztán 1-2 óra és jövünk haza. Odaérve már a szemünk-szánk elállt a díszítéstől, a készüléstől. Isteni rémsütik és rémitalok, arcfestés, játékok, Kira roppant merész zombi álarcot kért, Szonja pedig a cukiságfaktort akasztotta ki cicamaszkban. Rengeteg játékot találtak ki a törpéknek, volt denevérkeresés, denevérkészítés, különféle táncok, ügyességi vetélkedők. 

Szépen lassan ránk is sötétedett, de kedve senkinek se volt hazajönni, Kezdetét vette a diszkó, ahol már kezdtem úgy érezni magam, mint a régi szép időkben amikor anyai felügyelet mellet bálozhattak a lányok. Némi gixer akkor csúszott a gépezetbe, amikor bejelentettek még egy meglepetést. Hááát igen, füstgép, félhomály és halálhörgés közepette megjelent egy majd két méteres rém. Kira gyakorlatilag sokot kapott és nettó 1mp alatt landolt az ölemben zokogva. Jelzem ez a fellépés bármelyik S. King műben megállta volna a helyét. 

Kira ezzel a momentummal lezártnak tartotta a bulit és a szó egyáltalán nem játéki mivoltában rettegett. Szonjának sem tűnt őszintének a mosolya.  Az sem hatotta meg legkisebbikünket, hogy a rém heves popsiriszába kezdett a parkett közepén, oda sem nézett. Azt sem tartotta mókásnak, hogy anyja mögé állt be a pacák. Egyetlen esélyünk volt, le kellett lepleznünk a rémet. Onnantól kezdve ő rettegett :) Le nem szakadtak róla a kölykök, a legviccesebb az volt, amikor Szonja megkérte, hogy vonatozzanak már. A közös pózolós fotókat már meg sem említem. Azt hiszem tényleg ez volt az év bulija, kedves emberek, végtelen röhögések, rémségek kicsiny szigete.....Jham, este 10-re értünk haza :)

Érik a szőlő

Az a helyzet, hogy bár ezt nem sűrűn reklámozom, de szőlőkkel tarkított hegyvidék a miénk. Azért ne valami csodás tokaji nedűre gondoljatok, sokkal inkább elhíresült, mint a putnoki guggolós. Itt rögtön ki kell fejtsem azt, hogy nem széles jókedvűkben guggolgatnak a lopót szopákolók, sokkal inkább az emésztésgyorsító hatása miatt. Ez lenne a jobbik féle borocska, a másikat még a tősgyökeres szőlőkapálók az urak völgyéből is úgy emlegetik csak, hogy a putnoki rettenetes. Az ezredforduló előtt nem is volt az falubeli akinek nem volt szőlője és pincéje. Emlékszem még éppen csak nagykorúságom idején én is kimentem leendő apósommal és Bundival. Úrinő ugyan el nem árulja, hogy városi lányként, a föld, szőlő fogalma számára azt jelenti, hogy a föld szákban, a szőlő meg ládában. Voltak természetesen napszámosok is, csak hogy még egyértelműbb legyen az égésem. Az első feladat a kapálás volt, majd ezt követte a kötözés. Nos, a kapálás ment is, csak azt nem értettem, hogy hol vannak a többiek, hát bakker én visszafelé kapáltam, azaz tapostam is le rögtön, és seggel forogtam mindenkinek. Az az igazság, hogy akkora nevetés tárgya lettem, hogy a zuram még mai napig emlegeti a visszafelé kapálásom. Gondoltam, most már bizonyítanom kell, jött a kötözés, a 3. tőkénél vágtam át az ujjpercem a madzaggal együtt. Szóval borászi és nagy szőlőtermesztési pályafutásom cirka 30 perc alatt ért véget, de a kis ház takarításában nem voltam ügyetlen, Kaptam is Bunditól egy tálca képviselő fánkot vigaszdíjként. A szőlő és pincebulik legendásak voltak, még ma is sokat anekdotázunk róla. A pince még megvan, csak fénye kopott meg erőteljesen. A lányok a legendás putnoki szüretet már nem ismerik csak a meséink alapján, de a hagyományőrzésnek ők is aktív részesei. Szonja iskolájában októberben van a szüreti mulatság, a szüreti felvonulás és a krumplifesztivál. idén mindketten szerepeltek, Szonja mazsorettként, Kira pedig népi táncosként, nem volt egyszerű kilogisztikázni, hogy mindenki időben és megfelelő öltözetben ott legyen ahol kell, de megoldottuk. A csajok hajával volt némi problémám, mert mindkét felkészítő tanárnéni kissé túlgondolja hajászkodási tehetségemet, különböző fonásokat kértek. Namármost, kettő frizurát tudok elkészíteni, igaz azt másodpercek alatt 1 or 2 copf. Szerencsére van nekem okos és nálam sokkal-sokkal ügyesebb barátnőm, aki megkreálta a hajakat. Az az igazság, hogy a felvonulósdi tett be valószínűleg a lábamnak, mert előző nap estem el és végignyomtam velük, közben ide-oda futkosva, mert Szonja legelől vonult, Kira meg 50m-el hátrébb. Aztán végigálltam a műsort, már merőben estébe hajlott mire hazaértünk, hát nem is bírtam felkelni másnap. Ez persze semmit nem vont el az esemény szépségéből, a csodás napsütés, a büszke-boldog lányok, az én szívfacsarom, hogy mekkorák már, az őszi csillogó színek, a népi hagyományok, a sok-sok mosoly, léleksimogató ez minden évben mindenkinek.