Hallo(ween)

Persze, hogy tudom, hogy kis hazánkban Mindenszentek van, de valljuk be óriási buli még ha koppintottuk is Ámerikából. Sokáig azt hittem ez csak a gyerekeknek nagy buli, de be kell valljam tévedtem. Szonjának minden vágya, hogy egyszer "csokit vagy csalunkkal" járja végig a szomszédságot, azt hiszem ezt azért előre kell majd egyeztetnem velünk. Szóval igen, mi csípjük a tökfaragást, meg a rémséges bulikat. Az idén sikerült akkora tököket beszereznem a kedvenc zöldségesünkben, hogy félúton cipelve szó szerint azt gondoltam, hogy a tököm tele van a tököléssel. Aztán persze amikor a két csipot boldog arcát látom, ez rögtön a feledés ködébe vész. Szonja már teljesen önállóan hozta létre a szelleműzőjét, Kira kisebb-nagyobb segítséggel, bár kétbalkezes anyja lehet inkább volt hátráltatója. 

A szomszéd faluban van ám egy fantasztikus kis közösség és én már nagyon régen nem poénkodom azzal, hogyan lehet hat libát hét felé terelné, avagy az elágazásnál balra. Hét egy szuper kis község, mindig szeretek itt lenni, akár a tóparton üldögélve, akár sétálni, akár az általuk szervezett programokon, Itt valahogy mindig érzem, hogy igazi vendégszeretet vesz körül. Szombaton partit rendeztek, igazi rémeset. Arra gondoltam barinővel kilépünk ebéd után, aztán 1-2 óra és jövünk haza. Odaérve már a szemünk-szánk elállt a díszítéstől, a készüléstől. Isteni rémsütik és rémitalok, arcfestés, játékok, Kira roppant merész zombi álarcot kért, Szonja pedig a cukiságfaktort akasztotta ki cicamaszkban. Rengeteg játékot találtak ki a törpéknek, volt denevérkeresés, denevérkészítés, különféle táncok, ügyességi vetélkedők. 

Szépen lassan ránk is sötétedett, de kedve senkinek se volt hazajönni, Kezdetét vette a diszkó, ahol már kezdtem úgy érezni magam, mint a régi szép időkben amikor anyai felügyelet mellet bálozhattak a lányok. Némi gixer akkor csúszott a gépezetbe, amikor bejelentettek még egy meglepetést. Hááát igen, füstgép, félhomály és halálhörgés közepette megjelent egy majd két méteres rém. Kira gyakorlatilag sokot kapott és nettó 1mp alatt landolt az ölemben zokogva. Jelzem ez a fellépés bármelyik S. King műben megállta volna a helyét. 

Kira ezzel a momentummal lezártnak tartotta a bulit és a szó egyáltalán nem játéki mivoltában rettegett. Szonjának sem tűnt őszintének a mosolya.  Az sem hatotta meg legkisebbikünket, hogy a rém heves popsiriszába kezdett a parkett közepén, oda sem nézett. Azt sem tartotta mókásnak, hogy anyja mögé állt be a pacák. Egyetlen esélyünk volt, le kellett lepleznünk a rémet. Onnantól kezdve ő rettegett :) Le nem szakadtak róla a kölykök, a legviccesebb az volt, amikor Szonja megkérte, hogy vonatozzanak már. A közös pózolós fotókat már meg sem említem. Azt hiszem tényleg ez volt az év bulija, kedves emberek, végtelen röhögések, rémségek kicsiny szigete.....Jham, este 10-re értünk haza :)

Programajánló :)

Oké-oké tudom kicsit gáz leszek, hogy egy augusztusi programot ajánlok a lemaradásom miatt, de hát jövőre is lesz augusztus nem? De! Szóval kicsiny városkámtól nem is olyan messzire van egy kicsit nagyobb város, Kazincbarcika. Mi már csak Kazincbarcelónának hívjuk, gyakran járunk oda a szuperjátszóra és minden év augusztusának nagy részét itt töltjük közvetlenül Lelle után. Szóval ez a kis város kitalálta pár éve, hogy színezzék újra, na nem a Magnáék, hanem a vársólakók, Ebből lett a Kolorcity, egy igazán színes város, színes fesztiválja. Ezt akarom most ajánlgatni nektek, esetlegesen kettős  haszonnal, jöhettek hozzánk is egy habos kávéra, sütire a nagy diófa árnyékában. Mivel lehet a két szép szememért nem jönnétek, akkor sorolom mi van itt, ami máshol sehol. Olyan módon megalkotott színes emeletes házak, amitől tátva marad az ember szája, van amelyik könyvespolc, de láthatsz hangyászt vadászni, sportautókat, de nem lőném le az összes poént, fedezzétek fel ti magatok. A másik, hogy itt van Magyarország legszebb körforgalma, a színes unikornissal, de a lányaim sikítva csodálkoznak rá még mindig a sokszor látott óriásgombára. A fáknak itt kötött pulcsijaik vannak, überelném ezt egy  gumiabroncs állatkerttel a tóparton, ahol biza csónakázni is lehet. Ha ez még mindig nem lenne elég, van színes esernyőrengeteg, színes szökőkutak, aszfaltból előbukkanó kígyó, naná, hogy színes és óriássárkány is. A legújabb szenzáció, amit még mi sem láttunk a kupakokból épített járda és tér, de eskü első utam oda fog vezetni, mihelyst túlleszek bicebócaságomon, Szóval gyertek-gyertek a szivárványszínű városba és nem fog az arcotokról lehervadni a mosoly az tuti :)

Az egész azzal kezdődött...

...hogy KeriZsóka több hónap után újra hazaérkezett a hófödte hegyekről. Ilyenkor mindig kicsit zajosabb az életünk, négyesben szervezünk programokat. Persze mindig van valami meglepetés is nála, valami ösztönös jelleggel talál ki meglepetést a lányoknak. Most sem történt ez másként, két pár jégkorcsolyával érkezett, a lányok majd ki ugrottak a bőrükből örömükben. (én meg a rám öntötte bőrkabát ajándéktól, de ez most nem tartozik ide).

 

Olyan kettő nap után untuk meg össznépileg, hogy a lányok jégkorcsolyában, élvédővel szántják a nappaliban a parkettát, valamint csak fürdéshez hajlandóak levenni, így gyorsan megszületett a döntés, hogy jégre velük. Nem volt nehéz megtalálni a korcsolyapályát a szomszéd városban, ugyanis cirka 100m-es sor kígyózott a pénztár előtt. (Itt kell megjegyeznem, hogy a tündéri beengedő bácsi kivételével a helyi jéghoki csapat játékosai látnak el minden funkciót a pálya körül, nem kis esztétikai élmény nyújtva a hölgylátogatóknak.) Szóval egyikük elkiabálta magát, hogy akinek van korija az mehet a másik pénztárhoz, nem volt kérdés, kilogosztikáztuk és már ott is voltunk, kb 10-en összesen. A lányok még nem voltak jégen, ezért gyorsan kitaláltuk, hogy amíg esnek-kelnek egy fél órát addig elfogy a sor és mi is beáldozzuk magunkat, kölcsönzünk korit. A csajokat beengedtük a pályára és 2 perc elteltével szemünk-szánk elállt. Semmi óvatos duhajkodás, semmi anya gyere, keri gyere, semmi seggreülés, szántották a jeget rendesen, szóval abban megegyezhetünk, hogy tényleg tud az jégkorizni, aki görkorizni :). Kira fél óra elteltével már annyira pofátlanná korizta magát, hogy a 190 cm-es fiúkat kerülgette a jégen. Amikor kezdett alkonyodni és mi ketten a pálya szélén meg rohadtul fázni, eldöntöttük, hogy bemerészkedünk, maximum méri majd a Richter skála az eséseinket. Nagy-nagy bánatunkra nem volt már kölcsönözhető kori, így beszereztünk egy síelő pingvint a csajoknak, amire mondjuk konkrétan szükség nem volt, de marha jól nézett ki. Meg kell dicsérnem az ottani Havasi Jeti büfét, mert nagyon jót kajáltunk, igaz átfagyott végtagokkal és éhesen nekem már jöhetett volna fagyott rénszarvasláb is. A cirka 3 órás program sikerét mutatja azt is, hogy 2 éve szerintem először sikerült Kirát olyan szintre lefárasztani, hogy csorgó nyállal aludt 5 méter megtétele után a gyerekülésben. Szonja pedig korcsolyalevétel után droidként küzdő bádogember stílusban vánszorgott el a gépjárműig :)

Summa summarum irtó jó buli volt és ha kikecmergünk a vírusos torokfájásból újra jégre szállunk :)

Különös Szilveszter

Mindenki nyugodjon le, nem tervezek videót felrakni, amin éppen Zoltán Erika, de lehet Pap Rita vagy Modern Hungária slágert énekelek, sőt táncoló hóember sincs  csak eme ominózus dalba. A mi szilveszterünk abban volt különleges, hogy 8 év itthoni pohárkoccintás után először édes kettesben szilvesztereztünk. Persze a lányuknak sem volt rossz dolga a szomszédban dzsanboriztak. Kollégáimmal, barátaimmal egy nagyobb társasággal voltunk a szomszéd faluban. Jól esett, még annak ellenére is, hogy hitösuram élvezve jogosítványom előnyeit átadta nekem a volánt. Hajnalhasadatával  (sokkal inkább volt az már reggel) a kissé illuminált csapatot, már több körben fuvarozhattam haza. Nem nagyon emlékszem ám ilyen hideg éjszakára és arra, hogy ennyit táncoltam valaha is. Jó volt ebben a közösségben köszönteni az új évet, szinte mindenki ismert mindenkit, konfettiesőben köszöntött ránk 2016. Mit kívánok az új évre, nincsenek nagy kéréseim és nagy vágyaim, ha ugyanolyan lesz, mint az előző, én már boldog leszek. Ne adjon semmit ha úgy gondolja, cserébe én csak annyit kérek, hogy ne is vegyen el semmit abból, ami a múlt évben volt.

Nem tudom megmondani...

mikor is lettünk igazából barátok. Mindössze hat óra van közöttünk, hasonlóságainkban teljesen különbözünk.  Én voltam a nagy és erős, aki mindig védelmezte a suliban a kicsit. Én voltam a lázadó, ő aki visszatartott a legnagyobb hülyeségek megtételétől. Ismer, ismerem, működik közöttünk a telepátia is. A fizikai távolság miatt ritkán tudunk találkozni, sorsunk mégis már 1976. októberében egybeforrt. Rengeteg, élmény, emlék, egymás vállán sírás, felnőtté válás, anyaság, mindent párhuzamban éltünk meg. A magányban, a betegségben, a zűrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.A mi négy virágszálunk...ez is milyen sorsszerű :)

Party time :o)

Tudom, hogy most jöhetnék megint a fámával, hogy miért is nem írtam. (A masina bemondta az unalmast. ) Mindig is célom volt az, hogy csilivili ajándékok helyett élményt adjunk, mosolyt csaljunk. Szonja hetedik születésnapja is ilyenre sikeredett. Délelőtt még minden meteorológust meghazudtolva kémleltem az eget, hogy mi lesz itt ha beszorulunk a lakásba, egyrészt oda a meglepi, másrészt a 20 gyerek minden bizonnyal téglánként fogja szétszedni a lakást idebent. Az égiek meghallgatták azért nyöszörgésemet, mert bár nem volt verőfényes jó idő és bizony bikinire sem vetkőztünk, de nem esett és ez volt a lényeg. Kira közölte is a frissen tanultakat, miszerint a tavasz ravasz.  Aztán azt a pillanatot sem felejtem el, amikor Szonja jól olvasó kisded lévén egy éppen előttünk megálló kocsin elolvasta, hogy Féder vidámpark :) Körülbelül egyfolytában ugrálva és izgulva vette tudomásul ahogy felfújták a légvárat. (Nekem eredetileg nem tűnt akkorának amekkora ténylegesen volt, pöppetnyi híja volt, hogy elférjen  a kicsinek nem mondható kertünkben.) Aztán jöttek szépen sorban a vendégek. Az első szülinapi buli volt, amit nem kellett végigszaladgálnom, a két fiatalember aki a légvárhoz volt "bérelve" gyakorlatilag mindent levezényelt, kis csoportokban járták a légvár-hinta-csúszda-trambulin-hinta-lakás kombót. mi szülők beszélgettünk, üldögéltünk és hallgattuk az el nem múló kacagást. A hétéves pedig tündökölt, tanárai szerint is kinyílt, mérhetetlen büszke vagyok rá. A betegsége utáni első nap az iskolában 4 100%-os dolgozatot írt, jutalomként pedig foghatta az olimpiai lángot, a bácsi aki az iskolájukba hozta elmondta neki, hogy kívánhat a lángtól, mert teljesíti. Tanító nénije párás szemmel mesélte, hogy bármit kérhetett volna, ő mégis rögtön azt kívánta, hogy "ne legye éhínség a világon". Azt még én is megkönnyeztem, amikor kis osztálytársának egész délután készített egy rajzot, és beküldte a kórházba a kislány apukájával, gyöngybetűkkel szerepelt rajta "szeretlek Anna gyógyulj meg.". Azt hiszem azon sem fogok meglepődni ha egyszer nadrág nélkül jön haza, mindenét odaadja, a tízóraiját, a radírt, bármit. Szeretem ezt benne, szeretem az empátiáját, a toleranciáját, azt ahogyan fejlődik, okosodik napról-napra. Most éppen utolérte az első igazi szerelem, fagyizni hívta a kisfiú. :) Gergő anyukája mesélte nekem, hogy a kisfiú még a nagyon utált ribizlifagyit is legyűrte, mert Szonja azt kért. A szülinapra kapott virághoz hozzá sem érhetek, éppen ma három hetes a rózsa a vázában, amiről már csak mi tudjuk, hogy rózsa ahogy kinéz :D. Jó látni, hogy kerek az élete, kiegyensúlyozott, jó helyen és jó időben van most ebben a pillanatban, maradjon ez sokáig így, ahogy ő fogalmazott: "Boldog vagyok anya!" :)

MM avagy megrövidülve és megmacskásodva....

Az a helyzet, hogy kaotikus állapotok alakultak már ki nálunk hajügyileg. Mama inkább hajazott már Holle anyóra, mint a mi Magdi anyusunkra. Kira az óvodában ultimátumot kapott, hogy vagy nem veszi ki többet a hajgumit a hajából, (aminek kb annyi esélye van, mint, hogy a vasárnapot nem a hétfő fogja követni.) vagy kérnek tőlünk egy rövidebb frizkót, ami nem lóg bele ebédnél a levesbe.  Szonja szimplán nagyon szeretett volna vállig érő hajat (itt nem kell ám húzzzni volt vita rajta) én meg támogattam ebben, egyrészt mert folyamatosan össze kell fogni a haját, az edzések és sorozattesik miatt, másrészt mert hosszú hajam lévén tudom ezt mivel jár, harmadrészt pedig, mert a mosás-fésülés-száritás  kombó cirka másfél órámba telt. Mivel kitört nálunk a nagy őszi szünet (ami a mai nappal véget is ért jájjj) felhívtam hát Hencsi barátnőmet, hogy bevállalná-e egyben a csipet csapatot. Persze a kérdés inkább volt költői, mint valós hiszen tudom, hogy be. Egyszerűen imádom a kis kertvárosi szalont, mindig a született feleségek c. sorozat jut róla eszembe, bemegyünk otthon érezzük magunkat és megszépülve jövünk ki, miközben egy percre be nem áll a szánk és a vigyorgásunk. Kira a kis kukac 15 percre volt kalibrálva, de Heninek ez sem okozott problémát természetesen. Szonja már nehezebb dió volt, ugyanis apjuk előadta a vágjunk kicsit a végéből epizódot, hát én erre rögtön referáltam, hogy akkor hagyjuk az egészet. Majd döntött a delikvens, aki ragaszkodott a vállig érőhöz és elvégre hét és fél évesen ezt már döntse el maga az ember lánya. Szürreális pillanat volt, amikor apjuk a földre hulló tincseket szedegette össze és gumizta a saját 6mm hajhosszúságú fejére. Győzött a demokrácia (izé nőuralom) engem kivéve mindenki hullatta hajszálait. Az meg már csak hab a tortán, hogy amíg a többség hajat hullatott, addig az én mancsom Gréti kezei közé került és ismét vicces kis körmöket kaptam. Summa summárom szeretünk oda járni hozzájuk...tele vannak élettel...szeretettel...humorral. A női szakasz eredménye pedig a következő lett...szerintem tüneményesek, de természetesen én elfogódott édösanyjuk volnék vagy mi :o)

Elköszöntem a szülők nevében....

A szöveget a ballagás hajnalán írtam és bár sokat és sok helyen szerepeltem, soha nem fordult még elő velem, hogy elsírjam magam...eddig. Az egyik óvónénivel és daduska nénivel mondhatom azt barátok lettünk...nagyon megszerettem őket én is, nem csak a gyerekek...

Kedves Óvónénik és Daduska Nénik!

Eljött ez a nap is, talán sokkal, gyorsabban, mint azt mindnyájan gondoltuk volna. Elszaladt 3 év, amit gyermekeink e falak között töltöttek nagy-nagy szeretetben. A szülők nevében szeretném megköszönni mindazt ami által ezek a gyermekek ma csillogó szemekkel ülnek itt. Köszönet a mosolyért, a simogatásért, a sok-sok bíztatásért, a jókor jött dorgálásért, orrfújásért, feloldozó zokogásért, a tiszta ágyért, a mindig friss kalácsért, mondókáért, homokban meglelt kisautóért, a visszakapott babáért, a barátságért, anyám helyett anyácskáért, csillogó tányérokért, a hámozott gyümölcsért, szelídségért, a színes papírcsodákért, meleg tenyérért, meleg kenyérért, puha karotokért, a szigorért, a tiszta hangért, a jóért, a megbocsátásért, a mindennapi biztonságért, zeneszóért, a kispadokért, csillogó szemeitekért. Köszönjük, hogy szeretitek a gyermekeinket.  mert akit az ember szeret, abban följebb néz. Nemcsak azt látja, aki - hanem azt is, akivé lennie kell.  Ez a tekintet, vagyis a szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja a másikban a szebbik, igazi arcát. Meglátja a hernyóban a lepkét. Benne van, csak meg kell szülnie még. Le kell tépnie magáról a hernyóságát, s ki kell bontania a színes szárnyait. Látni a gyermekben a "lepkét" - ez a szeretet szeme. És nem csak bennük: önmagadban is! Te sem vagy készen. Te sem vagy jó "úgy, ahogy vagy". Magadon is szüntelenül dolgoznod kell. Magadat is meg kell szülnöd még. Kívül-belül. Ez az állandó változás bennetek, bennünk és - azt hiszem mondhatom így- közös gyermekeinkben. alkothatta meg azt a kerek egészet, amit ma úgy hívunk Bóbita csoport. Hiszem, hogy ha két évtized múlva találkoztok majd ezekkel a gyermekekkel mosolyogni fogtok, és büszkék lesztek rájuk, úgy ahogy ma is. Az első napon a szülői köteléktől való elszakadás könnyeit láttátok, ma a búcsú könnyfátyoláét. A könnyek között pedig sok-sok nevetést, ölelő karokat, csiszolt gyémántokat, a munkátok, a hitetek bennük mára beérett és teljességében ragyog. Köszönjük Nektek. Amikor ezeket a sorokat írtam, eszembe jutott mit is adhatnék én a szülők nevében nektek köszönetként ezért a sok kis Csodabóbitáért, mindössze 4 sor, amiben mindannyian benne vagytok, ami nektek és rólatok szól, kedves óvónénik és daduska nénik Reményik Sándor szavaival köszönök meg mindent és búcsúzom a szülők nevében tőletek:

„ …Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
legyek a csend, mely mindig enyhet ad.

A kéz legyek, mely váltig simogat,

Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok…”

(Reményik Sándor: Akarom)

A síró kvartett balról-jobbra: Gyöngyike és Erzsike (óvónénik) Gabika és Icunka néni (dadusok). Én pedig tőlük balra sírva beszélek :)

Húúúúú de laza :)

Mivel kis családunk minden tagja kellőképpen elfáradt a nagy munkában, úgy gondoltunk, hogy mindenképpen pihennünk kell. Kedves barátainkat is meginvitáltuk, hogy töltsünk együtt pár napot.  (sicc: Gidus a képeket még mindig nem küldted át). Felkészültem arra, hogy ez a pihi nekem a gyerekmedencénél való strázsálást fogja jelenteni, mondjuk sokat nem tévedtem, de azért jutott idő jakuzzira is. A csajok Hanyi Istókként tomboltak a vízben, Kira hosszú szempilláink rebegtetésével elérte, hogy fuvarozza a londiner, neki mixeljen a báros, az úszómester pedig éjszakai műszakot nyomjon. Elgondolkodtam azon, hogy így négyen együtt már nagyon régen voltunk  együtt pihenni. Ha lett volna rá mód a csajok a medencében is aludtak volna. Kicsi Kira nagy vágya is teljesült, hiszen mint nagy kedvence Bogyó ő is lecsúszhatott a szivárványcsúszdán. Szonja meg igazi nagylányként pironkodva fogadta a kisfiúk bókjait, kétóránként váltva fürdőrucit. Nagyokat ettünk, aludtunk, beszélgettünk. A helyet mindenkinek ajánlom, ha tehetitek nézzétek meg, menjetek el, nem fogjátok megbánni. Egerszalók a só és a víz, a pihenés és az önfeledt tombolda. Mondanom sem kell, hogy majdnem sírásba torkolt amikor bejelentettük, hogy indulni kell haza. Egy dolog biztos, ide még visszatérünk.