2015. december 25., péntek

Áldott Ünnepet!







A Szeretet az egyetlen , amit nem kell és nem is lehet kimutatni.
Sem mutatni, sem jelezni, sem beszélni róla.
A Szeretet meleg, mint a kályha.
Odatartod a tenyeredet, és érzed.
Felé fordítod az arcod, és sugárzik.
Egy ember körül aki szeret, más légkör van.
Meleg van!!
Kívánom hogy ezt a meleget egész évben érezzétek magatok körül!!

2015. december 13., vasárnap

Adventre hangolódva

A harmadik adventi gyertya gyújtása az idén minálunk akár történhetett volna Szonja rálehelésével is, ugyanis mivel 4. napja ő fűti a házat minálunk nem lett volna nagy probléma ez sem neki. Én nem tudom milyen virulencia terjeng kisvárosunkban, bár jó öreg dokinénink szerint influenza, csak senki nem meri kimondani. Tény, hogy csütörtökön, amikor ők félig meddig utoljára voltak a munkahelyükön,Nagyobbikom bár elindult suliba, de délben szóltak, hogy hozzam haza,  Szonja osztályában 5 nebuló volt, Kiráék csoportjában pedig 3. Kira a maga futrinka voltán jól bírja, hőemelkedése van,  de ezen kívül nem venni észre rajta semmit, ezzel szemben nővére zombiállapotban leledzik és úgy köhög, mint aki napi  40 szál talpas fecskét szív el évek óta. Elvagyunk itthon nem az a gond, de jó lenne azért egy kis drukk, vagy ráolvasás vagy bármi, mert a hétre eső karácsonyi programok kiesését még megemésszük valahogy, de csütörtökre jelenésünk lenne az "igazi" finn Mikulásnál és azt annyira várják, hogy el sem tudom mondani. Szóval drukk-drukk-drukk és kuruzslóötleteket is szívesen várok. :)





2015. december 11., péntek

Bakalncslistapont teljesítve :o)

Bizonyára mindannyiuknak van bakancslistája, lehet papíron, lélekben, agyban, hogy mi az amit mindenképpen. Néhányan felírunk dolgokat a listára, másokat kihúzunk róla. Olykor napok alatt teljesül egy álmunk, sokszor azonban éveket-évtizedeket kell várnunk rá. Sok minden van az én képzeletbeli bakancslistámon, amiből egyet éppen Mikulás napján sikerült teljesítenem. Jobban mondva nem is nekem, hanem egy kedves fiatalembernek, aki végtelen türelemmel, sok-sok ötlettel, még több tervvel papírra vetette azt, ami már nagyon régen megrajzolódott a képzeletemben. Úgy 15 éve vetődött fel bennem a gondolat. hogy szeretném. Sok-sok éven át kisebb volt a vágy bennem, mert féltem attól, hogy egy életre szóló döntést hozzak, egy életen át viseljem magamon. Bizonyára már sokan rájöttetek, hogy a tetoválásról van szó. Élénken emlékszem, hogy elég bugyuta betűkkel láttam először tetoválást még gyerekként, nagybátyám ujjain a születési éve szerepelt. Aztán tiniként én is szerettem volna, mert roppant menőnek találta rocker lázadó énem. Később lanyhult a lelkesedés, mert egyszerűen nem jött velem szembe az, amit szerettem volna, amit igazán magaménak éreztem. Aztán arra jutottam, hogy valami olyan helyre kellene például a hátamra, amit nem látok, de akkor meg minek. Egy fél éve tudatosult bennem az, hogy leginkább magamnak kell csináltatnom, hiszen nálam jobban senki nem fogja tudni mekkora jelentéssel bír az, amit magamon fogok viselni egész hátralévő életemben. Innen már nem volt nehéz, hogy kialakuljon bennem a kép, mi az életem mozgató rugója, miért küzdöttem annyit egész életem során, mi az ami örök, ami el nem múló állandóság egész életemben. Egyszerű volt a válasz a két lányom iránt érzett örök és végtelen szeretetem. Ebből alkotta meg Krisztián azt, ami igazán az enyém, ami úgy simult a bőrömre, mintha már előzőleg beleégette volna az élet. Az első pillanatban éreztem, hogy ez rám és hozzám tartozik, egy egész életen át. A lányok lelkesen nézik, keresik nap, mint nap a saját betűiket a végtelen jelben. Kirában volt egy kis képzavar, hogy ez akkor most lemosható matrica-e, majd nővére felvilágosítása után ártatlanul megkérdezte, hogy most ez akkor a mennyországban is rajtam lesz? :)  Nem feltűnési viszketekség ez vagy önkéntes stigmatizálás a részemről, hanem egy régen vágyott álom beteljesülése...egy olyan álomé, ami én magam vagyok .:)

 

2015. december 6., vasárnap

Voltunk a medve...akarom mondani a Mikulás barlangjában

Vannak ám kicsiny térségünkben csodálatos helyek és kreatív emberek. A csodálatos hely, Jósvafő és az egyedi Baradla barlang, a cseppköveivel. A kreatív emberek pedig akik kitalálták, hogy Mikulás túrát szerveznek. Nekem pedig van kér szerencsés csemetém, akik mindketten részt vehettek benne. Nem kevésbé voltam szerencsés jómagam, aki kisebbikünket elkísérhette. Azt hiszem egy dologban tévedtünk csak, hogy Antarktiszi hidegre számítottunk, és decemberhez képest trópusi meleg fogadott. Izgalmas és kreatív volt, tényleg. Első körben megtaláltuk a Mikulás szánját a barlang bejáratánál és egy levelet a nagy szakállútól amit a gyerekeknek hagyott hátra. Megtudhattok, hogy kicsi barlangászok is lehetünk, ha megtaláljuk a barlangban hagyott leveleket, válaszolunk a kérdésekre, amiért cserébe varázsszavakat kapunk. Közel egy órán át kerestünk kutattunk, válaszoltunk, Mikulás-lábnyomot kerestünk, varázsigét memorizáltunk, majd egy hatalmas szakadék másik oldalán zene közepette megjelent a Mikulás. Kira tágra nyílt szemekkel odasúgta nekem, hogy: "ez most valóság?"- majd a csomagátvételkor konstatáltam, hogy fél. A helyszín, a rendezettség valóban mesés csodát rejtett. Kijövetel után Kirát  szerinte barlangásóvá avatták, teáztunk és csillogó gyermekszemekkel jöttünk haza...Itthon az utánunk érkező Szonja is élménybeszámolót tartott, bár ő már nem hisz ebben a csodában...nagyon jól érezte magát.





Természetesen az óvodai Mikulás sem maradhatott el, de volt városi Mikulás. Mikulásdiszkó, váratlanul érkező ablakon bekopogó keresztapu és baráti Mikulások. Természetesen jött apa és anya Mikulása is, szóval lassan acut Piroskabátos mérgezést kapunk. Mivel nagyon jó gyerek voltam, én is kaptam ajándékot egy Kowalsky meg a Vega koncertet, ismét fergeteges volt, függő vagyok na.







2015. december 1., kedd

Hozd ki a maximumot...

Mit is várhatna december tájékán az ember csemetéje jobban, mint, hogy végre essen a hó, számukra ez az a csoda, amire minden felnőtt visszaemlékszik pontosan akkor, amikor először esik a hó. Szombat este sikongatva látták, hogy hull a hó. Azonnal felöltöztek egyedül és rekordidő alatt (nem is értem ez reggelente miért nem megy ilyen intenzitással és ekkora tempóban.) Álltak és olyan tiszta szemekkel, amire csak egy gyerek képes csodálták és csodálták perceken át. Aztán amikor hosszas unszolás után hajlandóak voltak bejönni, egész este azt tervezgették, hogy Szonja hóembert épít reggel, Kira pedig szánkózni fog. Próbáltam óvatosan felvezetni, hogy sajnos nagyon kevés hó fog reggelig esni, ennek is nagyon-nagy része el fog olvadni, mert meleg van kint, ne nagyon számítsanak reggel másra, mint sárra és latyakra. Rögtön mondtam a vigasz ágat is, hogy de egészen biztosan lesz még hideg és nagy hó, lehet majd hóembert építeni és szánkózni is. Közölték, hogy márpedig ők reggel hóembert építenek és szánkóznak, nem igazáén foglalkoztak azzal, hogy azt mondtam ez sajnos lehetetlen. Vasárnap reggel, én éppen a másik oldalamra fordultam amikor ők lelkesen keltek, öltöztek és hozzáláttak a nagy tervhez. Én pedig kimentem utánuk egy jó erős kávé után és megint beigazolódott a gyermeki igazság, miszerint a lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.