2013. március 31., vasárnap

Áldott Ünnepet Mindenkinek!

Tojásfestés képekben a házunk táján



Gondos előkészületek

Szonja viaszkrétás tojása éppen kékül

Halloween jelmeznek is elmenne :)

A családunk :)
A kész (mű)remekek!

Juhász Gyula: Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!





 

2013. március 30., szombat

Apjuk hazaért...és ami azóta történt.


Hát megmondom őszintén, amikor szerda reggel is arra ébredtünk, hogy még mindig esik a hó, eléggé billentyűzetet nem tűrő szavak hagyták el a számat. A lányok annál inkább örültek a hónak, főleg akkor vették villámgyors öltözősre a figurát, amikor közöltem velük, hogy az óvodai locsolkodásra mi bizony szánkóval fogunk menni. Azért elég vicces volt, hogy március végén, overallban, sapkában, kesztyűben, szakadó hóesésben mentünk ojiba, ahogy Kira mondaná. Eddig ugye 2 kölköt hegynek fel még nem kellett cipelnem, itt szeretném leszögezni, hogy a +12 kg, amit Kira képviselt, érzéseim szerint olyan 60-nak tűnt. Gyakorlatilag annyit idő alatt futottam (höhö enyhe túlzás) le a távot, mintha gyalog mentünk volna. Amikor mindkét gyermeket leadtam a számára kijelölt objektumegységben bóbita or/and törpike csoport, hazafelé elég nehezen esett le, hogy nemhogy senki nem ül a szánkón, de lejtőn lefelé haladok, ami egyrészt nekem marhára csúszik, másrészt a szánkónak még inkább ezen oknál fogva úgy szétverte a szánkó a bokám, amikor utolért, hogy a ringló hozzám képest kismiska.


 Aztán nagyon tervben volt véve, hogy ha apjuk hazaér, akkor ő megy a lányokért, annyira sajnálom, mert a hó miatt persze, hogy nem ért haza szegénykém, de akkor is meg volt a nagy öröm, amikor végre megérkezett, csak annyit mondtam nekik, hogy meglepetésvendég érkezik, de Szonja rögtön kitalálta. Onnantól, hogy apa megérkezett természetesen én mostoha lett, pl "anya arrébb mennél, apa mindjárt jön vissza." Csütörtökön még mindig szakadt a hó, Kira hiába ült kint az ablakban a tavasztündérrel a kezében, felvett és végtelenített szalagként énekelve a süss fel napot, fel is adta és olyan délelőtt 10 körül közölte: "Nem süt napocska, este lett." 


Nem tudom voltatok-e már úgy vele, hogy egyszerűen késztetést éreztetek arra valami belső sugallat folytán, hogy mennetek kell, mert várnak. Az évforduló pénteken, szakadt a hó és kavarta a szél. de mennem kellett, csak két szóért, hogy elmondja "szeretlek apa" és odarakjak egy csokrot a tavaszból, a kettőnk kedvencéből a sárga-piros rózsából. Átfagytam és szétáztam mire odaértem, de egyszerűen meg kellett tennem, a teljesen üres temetőben ott álltam mosolyogtam miközben a könnyeim potyogtak és összekeveredtek az arcomon a hóval...


 Délután meg a doktornőnél ejtőztem, mert akkora esett le, hogy a négy napja tartó meghatározhatatlan fej, szem és homlokfájásom már annyira lüktetős, hogy le sem birok hajolni...arcüreggyulladás. Megkaptam az e havi 2. antibiotikumkúrámat, mert ezek szerint az első nem hatott, bingó. A nagy havazásban a csajok is megfáztak (igen annyira utálom a havat már, hogy mindent ráfogok) és felváltva köhögnek valami őrült kutyaugatást másolva. A húsvéti hangulatom még a kanyarban sincs, lehet elakadt a hóban a nyúllal együtt.


 

2013. március 29., péntek

Ma lenne 73 éves és ma két éve, hogy elment...



Apa hol vagy?
Hol lehetsz?
Hiába kereslek...
Hiába kiáltom százszor neved.
Te, aki mindig itt voltál,
Vigasztaltál, segítettél,
most valahová nagyon messzire mentél.

Apa, mondd, csak egyszer mondd még, hogy szeretsz.
Hogy nem fáj már semmi, 
Hogy most már boldog lehetsz.
Elengednélek, ha tudnám, hogy így van,
de úgy hiányzol, nem ölelsz már.
Ott fekszel a sírban.

A hangod már a semmibe vész.
A szemed sem ragyog már rám...
Apa! Te elmentél és én itt maradtam árván.
Ha kívánhatnék valamit azt kérném csak neked,
Legyél boldog Édesapám, 
S ne feledd, lányod örökké szeret...




2013. március 26., kedd

Skype generáció

Hóállásjelentés március 26.-án oviba menet :)
Hát megmondom őszintén nálunk a tv, leginkább amolyan háttérzajként üzemel, leszámítva késő este, mert ha a lányok alszanak, ki nem hagynám például a Grace Klinikát. Vasárnap is ment a szokásos esti etapunk, a lányok éppen áztak a fürdőkádban, én meg pakolgattam, amikor felkaptam a fejem a Napló egyik riportjára. Olyan családokról szólt, akiknél apuka külföldön dolgozik, ahhoz, hogy a család meg tudjon élni. Furcsa volt szembesülni a tényekkel, mert ezeket én még soha nem fogalmaztam meg és nem mondtam így ki. Miszerint, úgy élünk mint az elvált párok, sőt itt nem is hétvégi apukákról beszélünk több esetben, hanem van aki 2 havonta látja a gyerekeit. A nők pedig megpróbálják betölteni az űrt, amit persze nem lehet. Szembesültem vele és nagyon szíven ütött, hogy gyakorlatilag én is egyedülálló anyuka vagyok, még ha nem is a szó azon értelmében, amikor esetlegesen a gyerekeit nem is látogatja az édesapjuk vagy uram bocsá' a gyerekek nem is ismerik az apjukat. Honnan a skype-generáció, hogy az az esti, hétvégi program, hogy bekapcsoljuk a skype-ot és ott élünk családi életet. Igen a lányoknak természetes, hogy a webkamerán mutatják meg a rajzaikat, vagy éppen azt Szonja, hogy már mozognak a felső fogai. Azt persze hozzák kell tennem, nem mi akartuk, hogy így legyen, a kényszer, a pénztelenség vitt rá. Emlékszem, a múlt évben az óvónénik tudták apa mikor utazott el, vagy ért éppen haza, Szonját nagyon megviselte és nem tudott mi kezdeni a helyzettel, volt olyan, hogy "bosszúból" nem beszélt az apjával. Kirán most azt veszem észre, hogy szüksége van a közelségemre, legyen szó együttalvásról, vagy arról, hogy kikerülök a látóteréből, ez fokozottan igaz azóta amióta ő is az óvoda padjait koptatja. Ráadásul most nincs skype sem, mert egyenlőre nincs kint apjuknak net, remélem ez hamarosan megoldódik, addig marad a telefon. A skypenak is van egy nagyon-nagyon rossz oldala, a búcsú, az utolsó szavak, és a legrosszabb, amikor eltűnik a semmibe. Nem tudom, hogy meddig lehet ezt bírni, kicsit nekem könnyebb, hiszen itt van anya, akire bizonyos szinten számíthatok, van kihez szólnom legalább.
Sokat gondolkoztam vasárnap óta és eszembe jutott az a több tízezer nő, aki ugyanúgy mint én csinálja a napi dolgokat, rendezi a gyerekeket és próbál helytállni nap nap után. Közben meg együtt számolják, hogy mennyit kell még aludni, ahhoz, hogy apa hazaérjen. Patthelyzet ez, de mint mindent ezt is meg lehet (kell) szokni, az egyedül töltött időszak eleje és vége nehéz. Az első egyedül töltött éjszakákon sokat sírok, még mindig ennyi idő után is. Az utolsó napok a hazaindulás előtt pedig csigalassúsággal telnek. Bele sem merek sokszor gondolni, hogy még mindig jobb helyzetben vagyok, mint a párom, mert nekem itt vannak a lányok, ő pedig tök egyedül nélkülünk. Szidnám a rendszert, de nem akarok politizálni, én csak egyet szeretnék tisztességesen EGYÜTT felnevelni a lányainkat, nem hiszem, hogy ez akkora kérés lenne, mondjuk bevehetnék az ezerszer módosított alaptörvénybe...A negatív poszt végére egy jó hír...mi már csak egyet alszunk :)

2013. március 24., vasárnap

Kirának letelt az első munkahét...

Hétfőn reggel álmosan, rabruhában :)
Igazából a múlt hetet nem nagyon tekinthetem a Kira beszokik az oviba fejezetnek, már csak azon oknál fogva sem, hogy mindössze fél órát töltött nélkülem mindkét nap az objektumban. Hétfőn aztán madárcsicsergéses napsütéses reggel helyett, szakadó havas esőre ébredtünk. Szóval az alaphangulatunk megvolt hétfő is, hideg is, sötét is. A hétfő kedd azzal telt, hogy Kira veteményest játszott, pattogott, mint augusztusban a dinnyék a dinnyeföldön. Hétfőn át is vitték Szonja csoportjába, hogy próbálja megnyugtatni, ennek örömére kedden már be se akart menni a csoportba, közölte, hogy nem ide, hanem oda, mutatva a szomszéd ajtót ahol a nővére van. Majd jött a hiszti, amolyan műsorolok anyának egy sort. Én meg alkalmazva a hallottakat (rohadék dögként) belenyomta a dadus kezébe, nyomtam neki egy puszit, elrebegtem, hogy nemsokára jövök és mint eb a végtermékét otthagytam. Szó szerint fejvesztve menekültem. Tudni kell, hogy mindkét nap békésen tízóraizott amikor érte mentem, az óvónéni szerint, érdeklődő, szófogadó és roppant önálló, úgyhogy szerdán meghívnák már ebédre is. Gondolom, hogy mivel duóban járunk oviba, kicsit könnyebb neki, lényeg, hogy szerdától mintegy varázsütésre megoldódott a helyzet, nem tette meg szokásos szökési kísérletét, hanem megfogta a zsákját, átöltöztünk, kaptam egy nagy ölelést és puszit és már be se kellett kísérnem, szépen ment be. Olyan kis picinek tűnt, ahogy bandukolt a majd három méteres ajtó felé a folyosón, még a kilincset sem éri fel. Torokszorongató érzés azért, bár már edzettebb vagyok, egyszer sem bőgtem. Az ebéd utáni etapnál kicsit lefőttem, mert mindkettőjüket egyszerre adták ki, és az öltözés egyiknek sem ment egyedül, Szonja nem akart nélkülem, Kirát pedig minden érdekelte, leginkább a bejárati ajtón kifutni harisnyában. Szóval az óvodába induláson és főként az öltözködésen még valamit logisztikázni kell. Hazafelé sosem sietünk, hagyok időt nekik átállni, futkosni, játszani. Ha Kirának ez a két mini hiszti volt a beszokás, amit kétlek azért legbelül, akkor minden álmom teljesül. Imád járni, reggelente kapnak egy kis zenés ébresztőt és Szonja is ösztönözve van, szóval két év után megszűnt, hogy utolsónak esünk be az oviajtón, erre roppant mód büszke vagyok. Arra már annyira nem, de valljuk be hatásos volt, hogy közöltem a nagyobbikkal, hogy ha nem kezd el öltözni, akkor szimplán nem hozom haza, ott fog aludni. Ezt annyira komolyan vette, hogy aki eddig még a bugyiját sem akarta lehúzni egyedül péntek reggel és ebéd után kompletten le és felöltözött a saját öltözőjében egyedül. Büszke vagyok rá. Kirára visszatérve, mivel ő a legkisebb a csoportban némely kislány tutujgatná, amit ő nem szeret, mert önálló és ha ő fel tudja húzni a cipőjét, akkor fel is fogja és nem kell rászuszmákolni, így hát a kisbocs átpártolt a fiúkhoz. :) Pénteken mentem értük és szólt Kira óvónénije, hogy menjek már be, hát az arcomra fagyott, a büszke két gyerekes anyuka mosoly, Na mondom, ennyi volt 5 nap és a zabolátlan kiscsikóm megcsinálta az első grimbuszt, ami miatt mehetek mekegni és sóhajtozni a szőnyeg szélére. A szitu furcsa volt, mert az óvónéni és a daduska is nagyon zavarban volt és elmesélték, hogy tízórai előtt pakoltak össze és Kira az asztal alá bújt egy ceruzáért, hogy felvegye,  mire egy kislány mögé lépett és beleharapott a popsijába. Meg is mutatták és konkrét fogsorlenyomat volt a kis foghagymacikkén. Elmondták, hogy nem tudták megakadályozni, meg soha nem volt ilyen és meg lett büntetve a kislány ect. Én csak annyit mondtam, hogy hálát adok az égnek, hogy nem az arcába harapott, mert tuti kiharapott volna belőle egy darabot, ha ilyen akciót nyomott farmerszoknya, harisnya és bugyin keresztül. Kirán nem látszott a megrázkódtatás, mosolygott, mint mindig, talán kicsit bújósabb, mióta Törpike csoportos lett. Nem is beszélt róla, de péntek éjjel kb 20 percen át zokogott amíg visszaaltattam, hogy megharapott.Tanácstalan vagyok ez ügyben, mert a pinduri hozzá van szokva, hogy mindenki szereti és lehet a kislány az elutasítását, hogy nem hagyta magát puszilgatni, tutujgatni, babaként kezelni, így bosszulta meg. Sokan azt mondják mondjam azt neki, hogy védje meg magát, de össznépi verekedést sem szeretnék. Azt meg még inkább nem, hogy Kira amiatt utálja meg az óvodát, mert fél, hiszen olyan flottul ügyesen megy és várja minden reggel, hogy mehessen, szereti. Nem tudom....Nekem meg furcsa itthon ez a nagy csend, hogy nem sertepertélnek körülöttem, annyi mindent elterveztem a múlt hétre, hogy a nagy rám szakadt szabadságban majd ezt meg azt csinálom meg...aztán persze a fele sem lett kész...Tanulóidő van úgy látszik nekem is.
Heti utolsó munkanap már hazafelé

2013. március 22., péntek

Levél a barátságról...

Levelet hozott a napokban a postás, melyet sokszor elolvastam már és még mindig bőgök....

"Drága Lilim!
Nagyon sok szeretettel küldöm a legkedvesebb barátnőmnek és családjának a mellékelt fotókat a mi kicsi kincsünkről, tündérországunkról. Reméljük látszik a fotókon a szemében a boldogság, mert ez a mi boldogságunk visszatükröződése is!!! Ez a totális eufória! Nagyon köszönöm a hosszú éveken át tartó és mellettem történő kitartásodat, segítségedet és megértésedet, mert meg lett az eredménye. Beteljesedett az életünk és a múltunk értelmet nyert!
Ezer puszi és ölelés Gidus"


Nem tudok mit mondani, köszönöm, hogy a sors megadott nekem/nekünk Titeket...köszönöm!



2013. március 21., csütörtök

Vicces rovatunk következik....

Szevasz tavasz, csak azért is színesen a szürkeségben...mert az ovi vár !:)



***

Szonja az autós porszivóval szaladgál:
- "Gyere Kira költsük ki ez egy nagy KAKAStojás."

***

- De lusta kismalac vagy Szoni!
- "Nem vagyok lusta kismalac, mert a kismalac az egy disznó!"

***

A félig nyitva hagyott fiók dilemája:
Kira: "Beszorult a fiók."
Szonja: "Dehogy, kiszorult".

***
Kira:
- "Kéjek epejkét!"
- Kapsz 3 szemet.
- "Nem, sokat is."

***

Szonja:
- "Anya Gabi daduska azt mondta, hogy tündér vagyok, tudod miért?"
- Miért?
- "Mert szeret".

***

Kira mesét néz:
-.. akkor hová kell bebújnunk aludni éjszaka ha kempingezünk, hogy ne fázzunk meg a....
- "...szatyorba."

***

- Szonja halkítsd már  le egy kicsit azt a zenét.
- "Már lehalkítottam."
- Nem vettem észre.
- "Mert rosszul hallasz!"

***
- Kira mi a jeled az oviban?
- "..."
- Hát a cica.
- "Neem az oroszlán."

***

- Kira mit csináltál ma oviban?
- "Olvastam. Meg táncoltam-pörögtem".
- Játszottál a  kislányokkal?
- "Nem".
- Miért nem, olyan aranyosak.
- "Mert én a fiúkkal játszottam, Danival telefonáltunk." 

***

Kira analizál:
"Szőlőt kakáltam paszta-paszta." (A paszta -paszta igazából aszta paszta lenne Donald kacsa után szabadon.)

***

Szonja lehajtja a fejét és felhúzza a lábát:
- "Anya a tucc az így alszik?"

***

"Höhö nézd már, Mr Bean a teddyjével mos fel."

***

Nagy kedvenc most náluk az Egyszer volt hol nem volt az élet c. mesesorozat. Persze ez még nem nekik aló, de annyit kérdeznek, csodálkoznak rajta és kissé sajátosan életkoruknak megfelelően értelmezik.

- "Mi az a kromoszóma?"
- Szonikám azok olyan picike dolgok amik azt befolyásolják, hogy milyen a szemünk színe, meg a bőrünké és hogy,  milyen a hajunk.
- "Bennünk vannak?"
- Igen.
- "És nem ijednek meg ha korog a hasunk?"

***

Szintén ebben a sorozatban ráakadtak a születés részre, tátott szájjal bámulták, amint a kis spermiumfigura megtermékenyiti a petesejtet.
- "Jaj leesett a farka." (Kira) 
De már jön is a felvilágosítás Szonja módra. 
- " Nyugodj meg Kira, nekik már nem kell farok, most lett kisbaba. Most nézd meg, mi is voltunk kisbabák és nekünk sincs farkunk, szóval nem kell."

***
-
Ugyan melyik tavasztündér lehet a Szonja szülemény?


2013. március 19., kedd

Jós(z)ágok

Az a helyzet, hogy fejet kell hajtanom az állataink előtt, mert igencsak régen koptattam már róluk itt a billentyűzetet. Tudni kell, hogy én nem vagyok macskahívő, főleg nem olyan macskáké, aki nincs kimiskárolva, ennél fogva fél városunk ciclányát meg...Aztán 2 nap után legatyásodva hazatér, mert a szexet maxra, de a kaját nulldiétára veszi és nagy kegyesen elfogadja Don Huánunk, hogy hazatértekor 3 napig pihenjen (dögöljön mindenhol 4 órás bútorváltással) és felzabáljon 1 havi macskakaját 1hét alatt. Itt jegyzem meg, hogy egyetlen macskagyerek után sem vagyok hajlandó gyerektartást fizetni. Szóval Málna (omg) ott tette be nálam a kaput, hogy beslisszolt mellettem a hátsó szobák egyikébe és mindent, igen mindent körbepisált. A végpont az volt, hogy a ház különböző pontjairól támadt csak úgy szórakozásból Kirára, aki mindennek ellenére, (néhol olyan volt, mint aki 10 rózsalugason futott át, de nem hosszában, hanem keresztben) állandóan  őt akarta puszilgatni.  Ezen oknál fogva, nem teheti be még az első mancsait sem a lakásba, igen rosszabb vagyok, mint a három kismalac együtt a farkassal. Kicsit skizoiddá is tettük szegénykémet, mert velem ellentétben apjuk macskarajongó és ő bezzeg beengedi, nem sokat (na jó sokat) túlzok, ha azt mondom cicamákunknál jobban kevesen várják haza a ház urát. Macsekunk pár nap alatt beletörődve sorsába, levonult Ricsihez aludni, elég viccesen néznek ki együtt horkolászva. Ricsi a maga fél évével egy tünemény, annyira lökött, hogy azt már burleszkfilmekben lehetne tanítani. A napokban addig tartott és huzigált egy befőttesgumit, amíg olyat csapott a saját pofázmányára, hogy úgy nézett ki utána, mint egy boxer. Lehet ő is a tavaszt érzi, de a hátsó kertben a méteres kerítés melletti sövényünket úgy gyepálta ki, hogy Egerben nincsenek akkora vizesárkok a vár előtt, mint nálunk, mindennek oka egy szomszédba költöző kutyalány. Mióta Molly itt van, a "házőrzőnk" konkrétan leszarja, hogy ki közlekedik náluk ki-be, ők végeláthatatlanul csaholnak végig-hosszig a kerítés mellett. Szerettük volna elvinni a lányokkal sétálni, de ez a lökött ürge, a kapunk kívül nem hajlandó közlekedni, effektíve, mit neki jutalomfalat, csalogatás, maximum seggen húzhatom, ami cirka 45kilójával elég nehezen kivitelezhető. A lányokért odavan, ők is érte, bár érdekes módon Szonja kicsit tart tőle, Kira a másik véglet, belenyúl a szájába és kiszedi onnan a tápot. A dög egyébként harci övezetté nyilvánította a házunk táját, az összes nem létező aknát kiásta, és minden reggelre telehordja nekem a lépcsőt nyalánkságokkal, kormos kályhacső, szén, rágott gyerekjáték, bot, cserép stb. Ez azért lep meg annyira, mert tudom én ám, hogy kölyökkutya (nincs is lábtörlőnk), de halvány lila segédfogalmam nincs arról, hogy honnan a francból szedi ezeket. Harci kutya mivolta ki is merül a kinézetében, mert maximum a sáros ugrálásával és nyálas puszijaival jelent halálos veszélyt mindenkire. Málnával meccselnek rendesen, de az amolyan Tom és Jerrys szívatás, mert egyébként tök jól megvannak. csak szeretnek borsot törni a másik orra alá. Valamelyik este sikerült megcsinálnom ezt a műremek felvételt, amikor is majd be brunyáltam a bugyimba, amikor az ablak felől kaparászást és matatást hallottam. Amikor pedig kinéztem, ez a két bamba fej bambult rám, annyira jellemző rájuk, a hebehurgya kutya és a magát bandafőnöknek képzelő macs. Boogieról nem tudok írni, mivel szabadelvű nyúl volt, ergo soha nem zártuk be és nem akartam sittre vágni, egy kedves emberhez költözött, aki letette a nagyesküt, hogy nem lesz belőle nyúlpaprikás. Ha nálunk marad, sajnos nem lett volna hosszú életű, Ricsi csemegének nézte, én meg nem bírtam nézni a fel-le vágtázó remegő nyulat. Szóval a háztájink egy ideje két igazi egyéniségből áll. :)

2013. március 17., vasárnap

Aluszik :) A ma esti ráadáspost :)

Nem tudok betelni vele, hogy nézzem ahogy alszanak, most ezekben a percekben éppen így, békében, nyugalomban, kipirult arccal...anyának lenni olyan jó :)



Este behunyod a szemed, elalszol, és az álmok világában találkozol Vele. Ám egy napon történik valami. Egy napon kilép az álmaidból, és melléd szegődik. Valósággá válik. És ekkor különös dolog történik. Már nem jelenik meg álmaidban. Nem találkozol vele éjjelente, nem beszélsz vele álmaidban. De ez nem csoda. Hiszen kilépett onnan, belépett való világodba.

Görkoris Sindy, akarom mondani Szonja

Az a helyzet, hogy Szonja nem igazán ápol bensőséges viszonyt a sporteszközökkel. A labdát kb úgy kezeli, mintha üveggolyót kellene elkapni, a fociban kenterbe veri a húga, a tollasütőt meg összecsapkodja és jó esetben nincs közte senki ujja. Az egyetlen kedvenc az a motor volt, de valljuk be akkor még huggies lengedezett a hátsó felén. Az első rózsaszín nagyon csajos biciklijét úgy sikerült kinőnie, hogy gyakorlatilag  jó ha 50m-t ment rajta, ez már csak azért is nagy teljesítmény, mert keresztanyjától kapta a 4 hónapos keresztelőjére. Persze nem azért mert nem tud bicózni, hanem, mert rettenetesen unja, nem lát benne különösebb perspektívát, hogy rója a köröket céltalanul.  A trambulin és csúszda nagy favorit, de valljuk be ahhoz azért nem kell egy miniolimpikonnak lenni, hogy használni tudja.Kapott rollert is, a nagy imádat kb. 10 percet tartott, azóta a garázsban hever és porosodik. Már régóta nyekergett egy görkoriért. Hát ezzel meg úgy voltam mint az egyszeri lány egy nagyobb buli után vagy megjön vagy nem. Apjuknak az efféle álmairól csemetéjének nem szóltam, ugyanis nála Szonja azon akciója verte ki a biztosítékot, amikor fél délután szerelte neki a biciklire a pótkerekeket, spécin újat és közölte a lánygyermek, hogy erre a bringára ugyan ő fel nem teszi a valagát, mert ez kék és nem rózsaszín. Aztán a napokban egy kedves ismerősöm közölte, hogy van neki egy kinőtt görkorija a leánygyermekéről, teljes védőeszcájggal. Megnézte a bigém, tetszett neki, így elhoztuk egy próbára, megmondom őszintén sok reményt nem fűztem hozzá, mert Szoni a saját lábában képes domborzatmentes talajon hanyatt vágódni. Nagy sóhajok közepette fél óra alatt rápakoltam minden védőcuccot, közben magamban morogtam, hogy azért a két percét igencsak kár, de mindegy. Aztán meg leesett az állam,  mert kb 2 métert kellett húznom és közölte, hogy engedjem el. Kecses mozdulatokkal szántotta a parkettát és piruettezett körbe-körbe. Aztán leszedtem róla a fölös műanyagot, mert egyénsúlyvesztéskor szépen leguggolt és lerakta a mancsait. A legfőbb döbbenet pedig a nem mindennapi ügyessége mellett azt volt, hogy nem unt rá, megtanulta egyedül fel-le venni, még a klotyóra is abban jár. Rém büszke vagyok rá és szégyellem magam amiért az előzmények miatt nem bíztam abban (sem), hogy valaha is gurulni fog vele, most meg éppen körbe-körbe táncolja a szlalompályának kialakított nappalit.

2013. március 14., csütörtök

2 napja van két ovisom


Fénykép



Hááát most várhatnátok itt könnyes búcsúzós vagy velőtrázó sikoltós anyaaaa kiabálósat, de ezzel nem szolgálhatok. Kira (eddig) reményeken felül teljesített. Mivel (nem) kicsit voltam betojva attól, hogy mi hogy is fogunk felkelni (hajnal) fél hétkor, így zenés ébresztőt nyomunk. Első nap a Republic jó reggeltjére keltünk és számomra is hihetetlen, de még a nyolc órás harangszó előtt mindkét melósom a saját csoportjában volt. Szonja már veterán, de roppant feldobta az a tény, hogy húgicája is beszállt a buliba. Kicsi Kira meg bevonult és játszott, meg sem említett. Amikor visszamentem érte, közölte, hogy, "kijakóztam". Ennyi, slussz-passz. Ő is a cica jelet kapta, hiába no mi egy ilyen macskás család vagyunk. Ma reggel amikor közöltem, hogy megyünk oviba, már a pizsijére rángatta felfelé a farmert. Ma először Szonját raktuk le a csoportjában, mert pótfarsangot tartottak, sok volt a beteg és ezért ma beöltözhetett mindenki. Kirához meg leguggoltattam az ajtóban, hogy elmondjam, nem tűnök el orvul, és ne féljen jövök hamarosan, de mire szólásra nyitottam volna a szám, kaptam egy ölelést, egy puszit, egy szia anyát és már ott sem volt. Édesek ezek a kicsik rögtön körbekapták. Amikor érte mentem egy kislánnyal játszott. Márti óvónénije meg közölte, hogy rendkívül önálló,  mert ő azt hitte le akar tiplizni a minibige, de közölte vele, hogy wc-re megy. Ügyesen le is rendezett mindent, érdekes itthon meg bepucsit, hogy csak az égnek álló fokhagymacikkeit látom, hogy nagy kegyet kaptam, ugyan töröljem már ki a valagát. Délután itthon már oda jutottunk, hogy leellenőrizte, hogy mostam-e kezet pisilés után. Valamint azt is megkaptam, hogy nagyon érdeklődő, igen az egész csoportszobát átnézte, beleértve az óvónéni szekrényét is. (Azért a szekrény tetejéről még nem ugrált, pedig az sem lepett volna meg). Valamint, hogy korát messzemenően túllépve viselkedik és teljesen önálló, választékos a szóhasználata.(azt hiszem érzi a beste, hogy kell bevágódni a Törpikékénél). Hétfőn már ott is tízóraizik. Tudom én, hogy ez még az újdonság varázsa és nem ringatom magam rózsaszín leányregényben, mert ezután jönnek majd a nehéz dolgok, a fegyelem, rend és a kontroll. Igazából azért én kicsit kiakadtam a saját hülyeségem miatt, zuhogott az eső és én (marha) Kirának is esernyőt adtam esőkabát helyett. Nem bírta el a kisgizda, szóval elég érdekes volt 1.5km-t menni hegymenetben, hazafelé pedig sikerült egy pocsolya geometriai közepében landolnia, az óvoda bejáratánál. frankón a sáros -vizes-síró gyerekkel az ölemben galoppoztam haza, egy kisebbfajta akadálypályán, lsd, havas eső, szél, (a frizurám még mindig tart) táska, esernyők és sársársár. Miután őt hazahoztam befurikoltam (itt Borsodban mi így hívjuk a talicskát) olyan 10 mázsányi fát és tetriszben felpakoltam. Majd kimentem bevásárolni 3 napra, igen hóesésben és erős északi szélben (s a frizura még mindig tart). Olyan 25kg túlsúllyal hazaértem, majd elindultam Szoniért, itt volt egy kis nüansz, mert Kira velem akart jönni a vízszintes hóesésben. Hazaérve azt vettem észre, hogy üszkös a lábam...bakker átázott a csimmám és az új zokni befogta a lábam, nem jön le :D. Szóval azt hiszem mára megérdemlem az iron woman címet. Ez az időjárás kikészít és nagyon sajnálom a most éppen valahol úton ragadt embereket, remélem mindenki épségben hazaér, hiszen mindenkit hazavárnak. A mai nap mérlege, láb és hátfájás, 3 széttört esernyő és 2 adagnyi sáros ruha, és nem utolsó sorban két boldog ovis és egy büszke anyuka és apuka!





2013. március 12., kedd

Szerencseszám

Nem tudom, hogy Kirának is szerencseszáma e a 13, mint jó idös anyjának, de ez holnap minden bizonnyal kiderül. Úgy emlékszem tegnap volt, hogy anyukámmal arról beszélgettünk, hogy még fél év és megy a "kicsi" is oviba. Nos bár arról fogalmam sincs, hogy hová tűnt időközben az a fél év, de a holnapi nap lesz az első, hogy Kira kérésének eleget tehetek, eddig ha Szonival oviba indultunk, mindig csak megkérdezte, hogy én is? Hát most ő is, egy hete kezdtük volna, de közbe jött ez a "kis" betegség. Mivel ma doktor nénink gyógyultnak nyilvánította őket, reggel mehetnek. Igaz Kira tett egy repülőrajtot kifelé a rendelőből, ő se szereti ha spatulával macerálják a gégéjét, akár csak az anyja, de a doktornéni csokitojásai kellő visszatartó erőnek bizonyultak. Szóval reggel megyünk "ojiba", lesz egy Garami lánya a Bóbita és egy a Törpike csoportbam is. Nagyon várja a kistörpe. Ma fürdést után önként és dalolva bújt ágyba, mert közöltem, hogy ma korán kell aludni, mert reggel korán kelünk. A törölközőjét kiválasztotta, az ágyneműt letesztelte, igaz holnap csak egy rövid látogatás lesz még, beszoktatás gyanánt. Szonja jó kis óvodacsalogató rutinróka, pótóvónénit játszik már napok óta, röpködnek a : "Tedd a kezed az asztala alá, amíg a napos hozza az ebédet", "jelentkezz, ha kérsz még uborkát", "először vizezd be a kezed aztán szappanozz" "kezitcsókolom, szerbusztok gyerekek, így kell köszönni" és ezek végtelen sora. Nagyon fel van villanyozva a nagytesó is, hogy beviheti hugicáját a tabu helyre.
Nekem pedig sorakoznak a kérdéseim, miközben előttük folyamatosan hangoztatom milyen szuper hely az ovi. Fogják majd tudni az óvónénik, hogy nem szereti a kenyeret, hogy a felvágottat csak összehajtogatva eszi meg, hogy bal kezében van a kanál, hogy simogatni kell a haját, hogy elaludjon, hogy nehezen oldódik és türelem kell hozzá, hogy ha feloldódott egy igazi tűzgolyó, hogy mimóza lelkével hirtelen elvonul és egyedül pityereg a sarokban, hogy minden harci sérülés gyógypuszira gyógyul, hogy ha szomjas "innit" kér, hogy utálja ha kicsit is elmozdul a zoknija, hogy minden cipőre azt mondja szorít,  és ezt sorolhatnám még órákig. Tudom, hogy jó lesz neki, hogy talán könnyebb is, hogy a nővérével indulhat minden reggel. Mégis ő pontosan 1 évvel lesz hamarabb óvodás, mint Szonja, hogy olyan pici még, nekem még mindenképpen baba, a zöld szemével, a szőke pihés nyakával. Nehéz ez, mert ezentúl nem látom minden percben-órában, hogy mit csinál, hogy bohóckodik, nem dughatja fejét a vállgödrömbe és szoríthat olyan erősen, hogy néha azt sem tudom, hol kezdődöm én és hol végződik ő. Féltem....mert nem leszek ott én a védőháló, aki megóvja a törékeny lelkét.....Közben pedig elengedem.....mert ez az élet rendje...



2013. március 11., hétfő

Búcsú

Nekem ő volt a minden és tudom, hogy az én korosztályomból még sokaknak, annyira hittem benne, hogy van visszaút, hogy van amikor vissza lehet fordítani a visszafordíthatatlant. Reméltem, hogy az ébredő természettel ő is újra felébred, és mosolyogva közli, na srácok...induljon a mandula. Nem volt olyan buli, ahol nem bújtak volna össze a szerelmespárok a 67-es útra, ahol ne ordítottuk volna farkasfalkához hasonlóan, hogy 16 tonna fekete szén. Neki még azt is elhittük, hogy repül a bálna. Emlékszem a sok évvel idősebb nagy szerelmemre, akivel úgy szorítottuk egymást a Szeretni valakit valamiértre, mintha soha többé nem nem akarnánk elengedni egymást, mert mindketten tudtuk ez lesz az utolsó tánc. Emlékszem arra is, hogy édes uram amikor nem akart felkelni, feltekertem a hangerőtt és már ment is a Jó reggelt kívánok!!!Annyi annyi emlék, egy augusztus 20.-ai koncert, amikor a Republic még hajnalban is nyomta és már a Mézga Gézára táncoltunk a porban, amit mosott el az eső. Nem lehet ezt elmondani, mert a Republic egy életérzés volt hallgattad bár egyedül vagy egy több ezres tömegben. Minden hangulatra, minden momentumra kaptunk egy dalt, egy olyan dalt, ami az agyadon keresztül elérte a szíved, ami beléd vésődött, amivel együtt sírtál, amivel együtt nevethettél.  Drága Cipő, ott fent a nagyszínpadon tudom, hogy ott bujkál a szád sarkában az a keserédes mosoly. Nagyon siettél és a hosszú álom után neked már nem volt ébredés, ahogy arról énekeltél. Én pedig sokak nevében köszönöm, hogy voltál, én soha nem felejtelek el. Nem tudok kedvencet választani, hiszen nekem mindegyik Republic-dal az, kiválasztom hát amin olyan sokszor sírtam, és peregnek most is a könnyeim. Gyújtok egy gyertyát érted, ahogy mindig amikor ezzel a számmal búcsúzom valakitől...Isten Áldjon!


2013. március 10., vasárnap

Összenőttek

Számomra furcsa dolgok történnek mostanság a házunk táján. Vasárnap lévén a délután a pihenésnek szenteltük, a mi megszokott Szent Heverde délutánunk. Leültem a kanapéra és vártam, hogy jönnek a csajok hosszú tömött sorban és lógnak rajtam, mint gyümölcs a fán, hogy ezt játszunk, azt játszunk, éhes vagyok, szomjas vagyunk, simizzél-csikizzél. Nem jöttek. 10 perc elteltével sem. Ekkor már feltettem a lábam is merészen, újabb 10 perc telt el. Aztán 5 év óta először fényes nappal elővettem egy könyvet és olvastam, több tíz oldalt, még tán el is bóbiskoltam. Unatkoztam bakker, a nagy semmittevésben. Aztán meg figyeltem őket, és felismertem végre, összenőttek, visszavonhatatlanul. Együtt csinálnak mindent, még a wc-re is együtt járnak, együtt esznek, együtt fújjognak és már nem kellek én. Hihetetlen szerepjátékokat találnak ki, a kedvencem, amikor Kira jellegzetes szárnyas mozdulatokkal kotkodácsol és csipegeti a földön éppen kukacot imitáló Szonját, háát igen a kukac mindössze 3x akkora volt, mint a falánk csirke. :) Tudtam én tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, csak nem sejtettem. Kicsit ambivalens még, mert nagyon régen volt ennyi szabadidőm, nőnek a csajok na hipp-hopp és azt veszem észre, hogy vihogva indulnak az iccakába. Én meg majd tésztát gyúrok, ahogy jóanyám, amíg haza nem értem a hétvégi bulikból. Furcsa még nekem ez a szimbiózis, hogy még mesét is egymás ölében összebújva néznek. Igazi véd- és dacszövetség van köztük, természetesen a marhaságokban is, már nem civakodnak, már nem veri a nagy a kicsit. Jó ezt látni, a borsó meg a héja....én meg azt hiszem majd csendesen szemlélve őket elkötögetek a kanapén.

2013. március 8., péntek

Jó nap a Nőnap....

Hát nekünk kicsit érdekes, mert a nőnapi csokit is magunknak vettünk, mert az egyetlen férfi a háznál, ha Málnát nem számoljuk, Ricsi, aki mindössze annyival örvendeztetett meg minket, hogy sikeresen kiásta a futó akácunk, apjuk boldog lesz ha hazaér. A nőnap azért mégis annyira jó, főleg ilyenkor, hogy végre látom az alagút végén a fényt, igaz mindnyájan antibiotikum dózisokkal, de jobban vagyunk. Én szerdára pukkantam le végleg, közöltem doktornénivel, hogy vagy ad valamit vagy itt murgelok ki a rendelőjében és a mai napra bezárhatja a boltot. Szóval jobban vagyunk, és ilyenkor tudja értékelni az ember igazán, hogy nem is annyira természetes az, ha egészségesek vagyunk. Most még az sem érdekelt igazán, hogy Kira a zöld kanapét sárga cerkával pingálta ki, amíg hajat mostam. Még a csilláron is lógtak, de ez legyen a legkevesebb, az sem zavart, hogy úgy porszívóztam, hogy közben hol az egyik, hol a másik csibe a porszívón utaztatta magát. Aztán kitalálták, hogy én leszek a királynő, be is öltöztettek, Szonja a kopogós cipőm letisztította popsitörlővel, igen a talpát is, majd kaptam koronát. Onnantól én voltam a "feneség". Kaptam csokit, hátvakarást, könyvet, tükröt és asztalt pucoltak, összepakolták a játékokat, Kira megmasszírozta a talpam. Hajmosás után megfésültek, megszárították, még uzsit is kaptam. Táncoltak és énekeltek nekem, szóval igazi "feneséges" jó dolgom volt. Aztán persze a koronát megkapták a kishercegnők (trónbitorlók) és fél órán belül már úgy mentem le kutyába, hogy nem voltam a kutyák királya...szóval így lett egy óra alatt csúfos bukása a nagy koronázási ünnepségemnek és még nincs is pünkösd :o)


Szalai Pál: Nőnapi köszöntő

Mi a nő nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás.
Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel,
Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és minden ami jó,
semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.

Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, ő maga is átalakul, megváltozik.
Előbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költők ihletője, szerelem és őrület forrása,
Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa,
Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.

Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte.
Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.

2013. március 7., csütörtök

Tavaszváró, betegségvoodoozó

Bizony  eljött az idő, hogy már oda kell írnom melyik csemetém aranyköpését is teszem közzé :)





***

Kira nyitogatja a bejárati ajtót:
- "Senki jött."
Újra nyitja:
- "Hmmm, megint senki jött."

***

Szonjamonológ:
"Ha anyuka leszek csinálok a babáimnak játszóteret, lesz benne babahinta támlával, hogy ki ne essenek és mindenféle játék. Mivel Te leszel a mamájuk, Te hozod majd a fát az erdőről, de az almafát ki ne vágd!"

***

- Szoni gyere már!
- "Nem vagyok itthon!"

***

- Légy szíves ne menj már annyira hátra a buszon.
- "De én a farkában akarok ülni."

***

- "Ha nagy leszek lehetek tűzoltó?"
- Hát azok inkább az erős fiúk.
- "Mert a lányoknak leég a hajuk?"
- ...

***

Apjuk fodrásznál volt és átszaladt rajta a nullásgép, a lányok tippjei:
Kira: "Elveszett, nincsen hajad."
Szonja: "Szerintem befelé nő."

***

Mackótestvért nézünk:
- "Miért lett belőle maci?"
- Azért, hogy majd jó ember legyen.
- " Szerintem meg azért, mert így nem kell neki kabát."

***

- "Epres rózsaszín sellőbarbis tortát kérek a szülinapomra, aminek rózsaszín lesz a szoknyája."
-  De a sellőbarbinak uszonya van, nem szoknyája.
- "Iszonyú szoknyája."

***

"Ez a csincs a szemembe lóg." (tincs)

***

Alszunk, megkocogtatja a vállam:
- "Nem tűnt fel, hogy reggel van?"

***
Kira:
- "Légycives, kéjek tapszemüveget és gagtam sztájt."

***

"Feladnád ezt a levelet a postahivatalban, Martinnak rajzoltam, mert ő lesz a feleségem, de ezt nem mond el senkinek, jó?"

***

Dobom a labdát, ami kiesik a két keze között:
- Mi van lyukas marok?
- "Nem vagyok lyukas farok!"

***



2013. március 3., vasárnap

Ma estére, hogy kibőgjem a feszültséget...

Az egyik kedvencem, amint a legnagyobb kedvencemért mond egy imát a zene nyelvén. Azt hiszem önkéntelenül is rájön az ember miért azok válnak a zene nyelvén kedvenceikké akik.....


Szerdától...

nem kicsit éltünk stresszben és vírusok között. Szonja egész szerda éjjel tüzelt és hányt, így csütörtök reggel a doktornéninknél kezdtünk. Mivel egy kereszt aceton volt a vizeletében, másnap újra vinnem kellett. Az éjjel hasonlóan telt, turbózva azzal, hogy én is vacogtam a paplan alatt egy Algopyrinnel a bendőmben, hogy édes Istenem, csak most ne legyek beteg, mert mi lesz itt velünk. Közben nézegettem Szonját, aki két mini alvás között hányt és zokogott, hogy nem mehetett farsangolni. Nekem a legnagyobb problémám az volt, hogy sikerüljön legalább a lázcsillapító kúpnak benne maradnia. Péntek reggel a rendelőben aztán elbőgtem magam, aceton +++ kereszt, csak annyit mondtam a doktornéninknek szipogva, hogy tudom-tudom, hogy kórház, de had kapjunk még egy kis haladékot, kire hagyjam Kirát és anyukámat. Kaptam egy tesztet itthonra, de délutánra sem változott a helyzet. Átmentem a beutalóért, de már itthon sem bírtam könnyek nélkül és az én beteg nagylányom törölgette le. Szívszorító érzés volt, hogy ketté kellene szakadnom, de hogyan. Péntek este amikor mindenki elaludt sírva csomagoltam össze a kórházi csomagot, mert nem hittem benne, hogy itthon maradhatunk. A sógornőm látva kétségbeesésem szombat hajnalban vonatra ült és délelőtt megérkezett. Akkor már ivott Szonja és bent is maradt. Azonban anyukám és Kira 39 fokos lázzal ébredt. Inkább nem gondolok bele abba, mi lett volna akkor ha éjjel beviszem Szonját a kórházba és ők ketten egyedül reggel veszik észre, hogy egyikőjük sem bír felkelni. Közben néztem Szonjának vizeletet +, sógornőm boltban volt és főzött, én ágyat húztam, lázat csillapítottam, teáztattam, fűtöttem és jártam hármójukat körbe-körbe. Kira igazi kis szívós bige, mára jobban van, mama is, mivel Szonjának még mindig hőemelkedése van, elkezdtük az antibiotikumot, mert cefet ronda a mandulája is, a vizeletében nincs aceton. Sógornőm hazament, holnap dolgoznia kell. 
Összességében: Soha az életben nem éreztem még magam ennyire magára hagyottnak és tehetetlennek, ha rágondolok még most is könnyek sorakoznak a szememben. Egyedül szembe nézni a megoldhatatlannal, rohadt kicsinek érzi magát az ember. Ha nem lett volna Ani, aki helyrerakott, Gidus, aki tartotta bennem a lelket, a sógornőm és a szombaton is nekünk telefonáló doktor néni, nem ilyen lenne a vasárnapunk. Igaz három szólamban hallom a köhögést, de jelen pillanatban még ez is zene füleimnek. Valami mérhetetlen csodának érzem, hogy én nem feküdtem ki, mert nem lehetett és remélem egyáltalán nem is fogok, vagy csak akkor ha ők már ennél is kicsit jobban lesznek...Mellékzönge: anya megkapta a védőoltást, ennyit ért. Kirának csúszik az ovikezdés, Szonjának viszont lesz pótfarsangja óvó nénije felhívta, hogy közölje vele, ...én meg remélem jó gyorsan elfelejtem az elmúlt napokat!

Léteznek bizonyos ősi erők. Legtöbbjüket elpusztította a civilizáció, de az anyaság mit sem változott az idők folyamán. Állatok, emberek e tekintetben egyformák. Az anya szeretete gyermeke iránt a világon semmivel sem hasonlítható össze . Nem ismer törvényt, könyörületet, mindent merészel, és lelkiismeret-furdalás nélkül eltapossa azt, ami az útjába áll.