Skype generáció

Hóállásjelentés március 26.-án oviba menet :)

Hát megmondom őszintén nálunk a tv, leginkább amolyan háttérzajként üzemel, leszámítva késő este, mert ha a lányok alszanak, ki nem hagynám például a Grace Klinikát. Vasárnap is ment a szokásos esti etapunk, a lányok éppen áztak a fürdőkádban, én meg pakolgattam, amikor felkaptam a fejem a Napló egyik riportjára. Olyan családokról szólt, akiknél apuka külföldön dolgozik, ahhoz, hogy a család meg tudjon élni. Furcsa volt szembesülni a tényekkel, mert ezeket én még soha nem fogalmaztam meg és nem mondtam így ki. Miszerint, úgy élünk mint az elvált párok, sőt itt nem is hétvégi apukákról beszélünk több esetben, hanem van aki 2 havonta látja a gyerekeit. A nők pedig megpróbálják betölteni az űrt, amit persze nem lehet. Szembesültem vele és nagyon szíven ütött, hogy gyakorlatilag én is egyedülálló anyuka vagyok, még ha nem is a szó azon értelmében, amikor esetlegesen a gyerekeit nem is látogatja az édesapjuk vagy uram bocsá' a gyerekek nem is ismerik az apjukat. Honnan a skype-generáció, hogy az az esti, hétvégi program, hogy bekapcsoljuk a skype-ot és ott élünk családi életet. Igen a lányoknak természetes, hogy a webkamerán mutatják meg a rajzaikat, vagy éppen azt Szonja, hogy már mozognak a felső fogai. Azt persze hozzák kell tennem, nem mi akartuk, hogy így legyen, a kényszer, a pénztelenség vitt rá. Emlékszem, a múlt évben az óvónénik tudták apa mikor utazott el, vagy ért éppen haza, Szonját nagyon megviselte és nem tudott mi kezdeni a helyzettel, volt olyan, hogy "bosszúból" nem beszélt az apjával. Kirán most azt veszem észre, hogy szüksége van a közelségemre, legyen szó együttalvásról, vagy arról, hogy kikerülök a látóteréből, ez fokozottan igaz azóta amióta ő is az óvoda padjait koptatja. Ráadásul most nincs skype sem, mert egyenlőre nincs kint apjuknak net, remélem ez hamarosan megoldódik, addig marad a telefon. A skypenak is van egy nagyon-nagyon rossz oldala, a búcsú, az utolsó szavak, és a legrosszabb, amikor eltűnik a semmibe. Nem tudom, hogy meddig lehet ezt bírni, kicsit nekem könnyebb, hiszen itt van anya, akire bizonyos szinten számíthatok, van kihez szólnom legalább.

Sokat gondolkoztam vasárnap óta és eszembe jutott az a több tízezer nő, aki ugyanúgy mint én csinálja a napi dolgokat, rendezi a gyerekeket és próbál helytállni nap nap után. Közben meg együtt számolják, hogy mennyit kell még aludni, ahhoz, hogy apa hazaérjen. Patthelyzet ez, de mint mindent ezt is meg lehet (kell) szokni, az egyedül töltött időszak eleje és vége nehéz. Az első egyedül töltött éjszakákon sokat sírok, még mindig ennyi idő után is. Az utolsó napok a hazaindulás előtt pedig csigalassúsággal telnek. Bele sem merek sokszor gondolni, hogy még mindig jobb helyzetben vagyok, mint a párom, mert nekem itt vannak a lányok, ő pedig tök egyedül nélkülünk. Szidnám a rendszert, de nem akarok politizálni, én csak egyet szeretnék tisztességesen EGYÜTT felnevelni a lányainkat, nem hiszem, hogy ez akkora kérés lenne, mondjuk bevehetnék az ezerszer módosított alaptörvénybe...A negatív poszt végére egy jó hír...mi már csak egyet alszunk :)