Hát megmondom őszintén, amikor szerda reggel is arra ébredtünk, hogy még mindig esik a hó, eléggé billentyűzetet nem tűrő szavak hagyták el a számat. A lányok annál inkább örültek a hónak, főleg akkor vették villámgyors öltözősre a figurát, amikor közöltem velük, hogy az óvodai locsolkodásra mi bizony szánkóval fogunk menni. Azért elég vicces volt, hogy március végén, overallban, sapkában, kesztyűben, szakadó hóesésben mentünk ojiba, ahogy Kira mondaná. Eddig ugye 2 kölköt hegynek fel még nem kellett cipelnem, itt szeretném leszögezni, hogy a +12 kg, amit Kira képviselt, érzéseim szerint olyan 60-nak tűnt. Gyakorlatilag annyit idő alatt futottam (höhö enyhe túlzás) le a távot, mintha gyalog mentünk volna. Amikor mindkét gyermeket leadtam a számára kijelölt objektumegységben bóbita or/and törpike csoport, hazafelé elég nehezen esett le, hogy nemhogy senki nem ül a szánkón, de lejtőn lefelé haladok, ami egyrészt nekem marhára csúszik, másrészt a szánkónak még inkább ezen oknál fogva úgy szétverte a szánkó a bokám, amikor utolért, hogy a ringló hozzám képest kismiska.
(1).jpg)
Aztán nagyon tervben volt véve, hogy ha apjuk hazaér, akkor ő megy a lányokért, annyira sajnálom, mert a hó miatt persze, hogy nem ért haza szegénykém, de akkor is meg volt a nagy öröm, amikor végre megérkezett, csak annyit mondtam nekik, hogy meglepetésvendég érkezik, de Szonja rögtön kitalálta. Onnantól, hogy apa megérkezett természetesen én mostoha lett, pl "anya arrébb mennél, apa mindjárt jön vissza." Csütörtökön még mindig szakadt a hó, Kira hiába ült kint az ablakban a tavasztündérrel a kezében, felvett és végtelenített szalagként énekelve a süss fel napot, fel is adta és olyan délelőtt 10 körül közölte: "Nem süt napocska, este lett."
Nem tudom voltatok-e már úgy vele, hogy egyszerűen késztetést éreztetek arra valami belső sugallat folytán, hogy mennetek kell, mert várnak. Az évforduló pénteken, szakadt a hó és kavarta a szél. de mennem kellett, csak két szóért, hogy elmondja "szeretlek apa" és odarakjak egy csokrot a tavaszból, a kettőnk kedvencéből a sárga-piros rózsából. Átfagytam és szétáztam mire odaértem, de egyszerűen meg kellett tennem, a teljesen üres temetőben ott álltam mosolyogtam miközben a könnyeim potyogtak és összekeveredtek az arcomon a hóval...
Délután meg a doktornőnél ejtőztem, mert akkora esett le, hogy a négy napja tartó meghatározhatatlan fej, szem és homlokfájásom már annyira lüktetős, hogy le sem birok hajolni...arcüreggyulladás. Megkaptam az e havi 2. antibiotikumkúrámat, mert ezek szerint az első nem hatott, bingó. A nagy havazásban a csajok is megfáztak (igen annyira utálom a havat már, hogy mindent ráfogok) és felváltva köhögnek valami őrült kutyaugatást másolva. A húsvéti hangulatom még a kanyarban sincs, lehet elakadt a hóban a nyúllal együtt.
1 megjegyzés:
Áldott ünnepeket kívánok!!♥
Megjegyzés küldése