Húúúúú de laza :)

Mivel kis családunk minden tagja kellőképpen elfáradt a nagy munkában, úgy gondoltunk, hogy mindenképpen pihennünk kell. Kedves barátainkat is meginvitáltuk, hogy töltsünk együtt pár napot.  (sicc: Gidus a képeket még mindig nem küldted át). Felkészültem arra, hogy ez a pihi nekem a gyerekmedencénél való strázsálást fogja jelenteni, mondjuk sokat nem tévedtem, de azért jutott idő jakuzzira is. A csajok Hanyi Istókként tomboltak a vízben, Kira hosszú szempilláink rebegtetésével elérte, hogy fuvarozza a londiner, neki mixeljen a báros, az úszómester pedig éjszakai műszakot nyomjon. Elgondolkodtam azon, hogy így négyen együtt már nagyon régen voltunk  együtt pihenni. Ha lett volna rá mód a csajok a medencében is aludtak volna. Kicsi Kira nagy vágya is teljesült, hiszen mint nagy kedvence Bogyó ő is lecsúszhatott a szivárványcsúszdán. Szonja meg igazi nagylányként pironkodva fogadta a kisfiúk bókjait, kétóránként váltva fürdőrucit. Nagyokat ettünk, aludtunk, beszélgettünk. A helyet mindenkinek ajánlom, ha tehetitek nézzétek meg, menjetek el, nem fogjátok megbánni. Egerszalók a só és a víz, a pihenés és az önfeledt tombolda. Mondanom sem kell, hogy majdnem sírásba torkolt amikor bejelentettük, hogy indulni kell haza. Egy dolog biztos, ide még visszatérünk. 

Hétvége

Azt hiszem ennyire pihentető hétvégénk még nem volt. A viharos erejű szélnek köszönhetően beszorultunk a lakásba. Pénteken csak Szonit vittem oviba, nagy érdeklődést mutatott a szabadságharc eseményei iránt. Kis városunkban új Petőfi szobrot avattak és erről ment a duma közöttünk az úton. Aztán oviban le is rajzolta nekem mire mentem, annyira nevettem, szobortalapzat, letakarva fekete zsákkal átzsinegelve a nyakán. Nem értette min nevetek, hiszen ő így látta még reggel, aztán hazafelé elmeséltem neki miért is volt letakarva és megcsodáltuk Petőfit  már lepel nélkül. Tegnap délután születésnapi buliba voltuk hivatalosak, imádott Martinjuk érett férfikorba lépett, 10 éves lett. Olyan lázas készülődésbe kezdtek, gyorsan rajzoltak neki és kirittyentették magukat. Ebbe természetesen beletartozott a parfümöm, hajcsatom használata is. Nem lepődtem meg azon, hogy gyakorlatilag öt perc alatt beilleszkedett a két bigém a 10-11 évesek közé. Egész estig felelsz vagy merszt játszottunk, szerettem volna feldobni a kölköket, hát sikerült. Az az igazság, hogy ilyen esetekben elég a fantáziámra hagyatkozni és volt Holdvonyítás, csajnak beöltözés, fókakúszás, bosziként seprűn száguldás, hasról torta evés, lufiborotválás, limbózás, ketchuppal arcfestés. Közölték a tinik, hogy szívatósat találjak ki, vicces volt, ahogy Kira ordította Szívass meg! fogalma nem lévén a szó jelentéséről. 8-kor tudtam hazacipelni őket, nettó 10 perc alatt aludtak el. A mai nap már kicsit rázósabb, azt gondoltam Szonja már nem kapja el a vírust, tévedtem...délutánra már lázas volt. Óvónéni teljesen boldog, hogy nem megyünk oviba, mert versenyre készülnek, ami 31.-én lesz. Most nagy a csend minálunk, nagy egyetértésben alszanak, háááát előrevetítem, hogy hosszú estém lesz.

Volt azért más is...

Mosoly :)

Kirakta ám az egészet toronynak :)

Az az igazság, hogy nagyon nem mondhatom, hogy ez a hét az enyém lett volna, de nagyon-nagyon remélem, hogy a következő ennél jobb lesz, mondjuk nagy erőfeszítést nem kell tennie az elkövetkező hétnek, hogy ennél jobban muzsikáljon. A tejszínhab ugyanis a tegnap emlegetett palacsintára az volt, hogy  pénteken amikor mentem a lányokért az oviba, Kira 4x fogadott azzal, hogy Maja megharapta/csikarta or mindkettő. Óvónőt ugyan nem találtam sehol, de azt hiszem ezt a dolgot már nem hagyhatom szó nélkül, mert kis nevéhez hű méhecskénk kicsit sűrűn eregeti már a fullánkjait kicsi Kirába. Aztán jött Szonja azzal, hogy óvónéni adott egy papírt, amit ő nem tud arról. Már eleve, hogy papírt adnak, szerintem az gáz, de ami rajta volt, na attól kicsit felment bennem a pumpa, mint annak aki a klotyó mellé ül. Amint nem tud a gyermekem: a nevét, az anyja, apja nevét, a születési helyét és idejét, azt, hogy hol lakunk, mit esznek az állatok, ellentétpárokat, a hét napjait, az évszakokat, és a hónapokat. Ennyi ráírva és slussz. Na mármost, ezt egyrészt több mint valószínűtlennek tartottam, másrészt élből felhívtam az óvónéniket. Egyikük közölte, hogy kétségbe van esve, mert Szonja semmire nem válaszolt. (Kérdésem, ha nem válaszol, akkor az egyenlő azzal, hogy nem tudja?) Másrészt közölte, hogy sírt az oviban a lányom. (Naná, radarjai vannak, az anyja is ki volt bukva). Ezeket a dolgokat tudnia kell, mert benne van az iskolaérettségi vizsgálatban (Ha benne van benne van, miért kell tudni, ha bemagoltatom vele, amit nem tud iskolaérett lesz?). Beszéltünk a másik  óvónénivel is, aki közölte, hogy nyugodjak már le, gyakorlatilag Szonja, így is úgy is megy suliba és ezeket már középsőben is tudta. Azért azt kifejtettem, hogy szerintem a legtöbb gyerektől azt kérdezik meg hány éves és nem azt mikor született, a hónapok felsorolása, meg számomra több mint fölösleges egy 6 éves gyereknek. Aztán persze elővettem a notórius nemfelelőt, hogy miért is nem válaszolt ha kérdezték, tömör és velős volt a válasz "nem akartam", és különben is hagyjam őt békén, ő nem akar se suliba menni, se semmi. Próbáltam még magyarázni,  (persze hegyi beszéd) az iskola fontosságát, hogy azért kell tanulni, hogy ha felnövünk, azt dolgozhassunk, amit szeretnénk. (Igen, kegyes hazugság). Különben is ő mi szeretne lenni ha felnő? Csípőből jött a válasz: "nyugdíjas". Erre nem volt érvem bakker, de olyan jót nevettünk, hogy kicsordult még a könnyem is. Aztán tegnap iskolásat játszottunk, volt mindenkinek ellenőrzője és én voltam a tanító néni. Kira reakciója meglepett, mert akkora sírást rendezett egy magaviseletéért kapott fekete pontért, hogy majdnem összeszaladt az utca, aztán persze kijavította. Szonja is elmesélte a tegnapot, miszerint mondta neki, az óvónéni, hogy Tibor az apja, mire ő mondta, hogy nem, mert anya nem úgy hívja, hanem Tibinek. Egyébként meg mindenre válaszolt, a hónapokat kivéve, mert mondja-mondja, de nem sorban és mindenképpen meg akarta tanulni, meg különben is írjak az óvónéninek. írtam, kb. annyi volt a lényege, hogy a gyerek nem hülye, hanem gyerek, ha fontosnak tartja, hogy tudja a hónapokat tanítsa ő meg vele. :) Aztán persze elmondta, hogy igazából gyógyszerész szeretne lenni és kipróbáltam azt is, hogy milyen ellentétpárokat tud, minden megy, sőt olyan extrákat is vágott, hogy szárazföld-óceán, négyzet-rombusz :) 

Ma délután megkaptuk a tejszínhabra a  cseresznyét is Kira elkezdett hányni, úgyhogy holnapi ovi és meló lemondva. Remélem gyomorrontás, a pirítós-tea egyenlőre még benne van és alszik. 

Na ugye, hogy ennél csak jobb jöhet a jövő héten? :)

Betegen is pusszantás

Belealudt az esti mesébe, na de hol ?:)

Második felvonás...Mikuvonat...

Amolyan kifordított ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a helyhez frázisként, 4.-én , mi mentünk a Mikuláshoz, jó messzire és kalandosan egy hegyen futó kis vonattal. A barátnőmmel kicsit jobban összeszervezhettük volna, hogy ne alvásidőre időzítsünk, de így esett. Azzal sem számoltunk, hogy amíg óvón felöltöztettük a dedeket, mi elég lazára vettük a figurát, konkrétan csontra fagytunk. A vonaton krampuszok navigáltak minket, konkrétan Dundi és Zsámoly, akik igazán értettek ahhoz, hogy fokozzák a hangulatot. A sötét alagútban sikerült visítani, hogy haladjon a szerelvény, sőt megoldottuk a sínekre feküdt rénszarvasok problémáját is. A célhoz érve igazi mesebirodalomba csöppentünk, mindenütt fények, mesefigurák zene és tánc, kikerekedett szemmel néztük és nem csak a gyerekek a forgatagot, nem mellékesen nem csak a hidegtől fagyott az arcunkra a mosoly, úgy két órára. A 20-30 méteres fák csúcsig díszítve, minden fa másként pompázott az általános iskolák és nem utolsó sorban a tűzoltóbácsik szorgos kezeinek köszönhetően. A közös tánc és köszöntés után vagonokra bontottak minket. Első körben a Százholdas pagonyba mentünk, megtanultunk Micimackóékkal táncolni, igen én is nagy élvezettel ráztam. Majd Törpapa 1000. szülinapját ünnepeltük, lufikkal, hatalmas tortával, amiből Hókuszpók ugrott elő, na meg persze hupibirthdayel. Következő állomásunk az Ogre lak volt, tanulságos történettel, velős mondanivalója, mindenkit úgy fogadj el, ahogy van, itt ki kell emelnem a szamarat,  szenzációs volt, majd össze pisiltem magam a nevetéstől, a csajok meg életükben nem vigyorogtak ennyit. A sárkányfűárus Süsühöz vezetett minket, akinek a virágjába leheltünk életet, nagy szeretettel. Utunk végén természetesen a nagyszakállú adott nekünk csomagot, miután közös erővel kinyitottuk a ládát. Áthaladtunk a csodakapun, ahol csengőt rántva kívánhattunk, Szonja szavai még mindig a fülemben csengenek, azt kívánom, hogy mindig ilyen egymást szerető család legyünk. a Vonatnál búcsút vettünk a kedvencektől, roptunk egy közös táncot és felültünk a vonatra, ahol szamár kiszúrta magának Kirát, szívecskékkel és puszikkal halmozta el , futott a vonat mellett árkon-bokron át. Felnőtt szemmel nézve a legszebb az volt ebben, hogy ezek az egyetemista és középiskolás fiúk lányok élvezték és szerették amit adtak az aprótalpúaknak, hogy minden ölelésben, csacsi-pacsiban, táncban, buksisimiben igazi szeretet volt, nem kérdés, hogy jövőre is ott a helyünk. Hazafelé mindenki jóllakott a beígért Mekiben és hazaérve már mind a három kis csomagot ölben hoztuk az ágyikójába.

Cim nélküli bejegyzés (meg hosszú i nélküli billentyűzet)

Az a helyzet, hogy a munka terén eljutottam oda, így cirka szűk 3 hónap után, hogy vártam a pénteket, hogy végre hétvége legyen. Munka? Nos, furcsa...stresszes...nem is maga a munka, hanem a miliő amiben vagyok. 2007-ben amikor eljöttem nagyon más volt minden, akkor még nem taposták ennyire az emberek egymást, nem volt ennyi susmus a hátak mögött, nem volt ennyi energiavámpír sem, sőt ennyi felfelé nyaló és lefelé taposó sem. Elég sok minden átértékelődött bennem, az elmúlt 3 hónapban, aztán ma egy igazán jó délután kerekedett odabent, konkrétan sírva nyerítettünk mindannyian. Ok-ok cincogtunk is persze, mert nem volt főnök és többen rövid munkaidőben voltak és már hazamentek. Aztán szembesültem is, minden általánosítás nélkül, hogy miért éreztem magam ennyire jól. Ültünk körben 6-an és ahogy körbenéztem megvilágosodtam: Műszakos nővér (ezer éve ismerem, csipem a fejét), sofőr (férfi), karbantartó (férfi), masszőr (férfi), házi gondozó (férfi) és én. Emlékszem, hogy soha nem akartam igazat adni Bundinak abban, hogy a női dolgozók között mindig sokkal több a feszültség, mint a férfiak között. Aztán ma igazat adtam neki, mert annyira éles volt a változás. Kicsit kívülről nézve a fiúkat konkrétan úgy szívatták egymást órákon keresztül melóban, hogy az bizony két nőnél már egymás hajának tépése kategória lett volna, ők pedig röhögve léptek túl rajta. Nem tudom mi nők, miért nem tudjuk ezt, miért van bennünk a sértettség, igen bennem is és tudom, hogy sokunkban, nem hiszem, hogy ez amolyan tesztoszteronnal együtt járó lazaság, de hétfőn tényleg megkérdezem tőlük. Tuti tudják a titkot és nekem is mindenképpen tudnom kell.

Mini energiavámpírból van ám itthon is kettő, de könyörgöm engem az is roppant érdekelne, hogy egyes anyukák, hogy tudnak reggel (hajnalban) két kiskorúval úgy óvodába indulni, hogy csacsiragyi minden, mi úgy hagyunk hátra magunk mögött hangos menjélmármenjélmár, közepette, mint a legkutyább eb a végtermékét. Igaz nekem is van egy házitündérem anyukám személyében, aki csodát varázsol itt mire hazaérünk, hogy a két kis kópé fél óra alatt újra káoszt alkosson maga körül. Azt is elmagyarázhatná valaki, hogy tud egy három és öt éves, szakadó-villámló októberi nyári záporban énekelve, szlalomban futva robogni hajnaltájt óvodába, miközben az őket felügyelő felnőtt, jelen esetben én, kb 20 méterről szuszogva üget utánuk mantrázva, hogy álljmegmenjajárdárakocsijönvigyázzkutyakerüldkiapocsolyáttartsdafejedföléazesernyőtköszönnikifog stb. Ugyanezt hazafelé némi délutáni alvás után ezt sikerül nekik négyzetre emelni. Este mindezek után, amikor én már félálomban vagyok, kellene nekik egy gumikalapács, rendszerint én már az esti mesélésembe belehorkolok...Szóval nagyon nagy kérdéseket feszegetek itt félálomban és magasröptű magvas gondolatokat osztok meg...igyekszem azért majd egyszer kipihenten (úgy 10 év múlva) értelmes bejegyzéseket is alkotni....az utolsó kép a puszta véletlen műve, Kirát elrabolták az ufók ez a gyerek aki menet közben elaludt nem lehet ő. :)

Hajnalodik....

kiugrom az ágyból....na Micimackóval ellentétben én erre egyáltalán nem vagyok képes. Jól el is terveztem, hogy ezen a hétvégén addig alszunk, ameddig csak lehet és rákészülünk a hétfői ovikezdéshez kötődő "laza" fél hatos kelésre. Igen volt olyan a héten, hogy 6.40-kor keltem és 7 előtt egy perccel estem be az intézet ajtaján, a szó legszorosabb értelmében. Hol van már az éjszakai bagolyságom, este 10 körül itt-ott összecsuklom. Szóval a hétvége átalvása nem jött össze, ugyanis ablakcsere van nálunk, és a jómunkásemberek korán kelők. Tegnap 7.30-at beszéltünk meg, hogy jönnek, 7.10-kor keltem, ők meg 5 perc múlva itt voltak, meg is jegyezte, az egyik srác, hogy őt köntösben még senki nem várta, én meg égtem mint a rongy, ma pedig időben felkeltem. (szájhúzogatás). A csajok teljes extázisban vannak az ovi miatt, szó szerint órákat számolunk vissza, hogy mikor mehetnek már, azért kíváncsi leszek arra, hogy meddig fog tartani ez a nagy lelkesedés. Szonja mondjuk már most iskolába szeretne menni, Kira meg természetesen nagycsoportba, hiszen ő már túl nagy. Én meg be vagyok rezelve, mert mindent átszámolva, latolgatva, legkésőbb 6.10-kor (Jézusmária) el kell indulnom velük, hogy felérjünk és én még 7 előtt (erre mondjuk nem vennék mérget) beérjek dolgozni. Visszagondolva mindenre elszaladt ez a nyár, mintha most jöttünk volna csak haza az évzáróról. A legjobban az szomorít el, hogy annyi mindent szerettünk volna még megtenni az utolsó így együtt töltött nyáron és annyi minden nem valósulhatott meg, ezért vagy azért. Szonja igazi nagylánnyá cseperedett, éppen írni tanul, saját magától. Kérdezgette a betűket és pár napja arra értem haza munkából, hogy egy szívecskékkel telerajzolt papíron a következő szerepelt, nagy nyomtatott ákombákomokkal : "Anya Apa nagyon szeretlek titeket." Emellett megtanult görkorizni a nyáron, de a bicajozás csak pótkerékkel megy, úgy bedől egy-egy oldalra, mint egy kérdőjel. Nem kispálya az sem, hogy mérhetetlenül büszke az 5db csontfogára. Puzzle kirakásban úgy elver, mint a huzat :) Kira sem az én pici lánykám már, igaz ugyanolyan kis bújós, velem elalvós, ő a nyáron úszni tanult meg, magától, én csak kérdezgettem, hogy leér-e még a lába, mire egyszer azt válaszolta, hogy nem tudom, már úszott a mély vízben. :) Egész nap mozgásban van, aztán akár csak piciként valahol a lakásban kiterül és elalszik. A HK lázuk nem csillapul, látszik az ovis összekészíttetett dolgaikon is, nőnek, mint a (bolond)gomba, okosak, szépek....így is van ez rendjén...

Én a számkivetett....:o)

Azért választási lehetőségem volt, a nappaliban alszom vagy a gyerekszobában. A gyerekszobát kilőttem, mert rövid az ágy, a nappali kanapéján meg a hátam fájdult meg. Azért elnézegettem éjféltájt a szinkronalvóim...enyémek.

Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.

Ezerrel nyár üveggolyókkal

Tudom én, hogy ezért nyivákoltunk egész télen, meg hányszor elmondtam félhangosan, hogy lenne már meleg, mert elegem van a fahordásból a kandallóba. Idén 36x kell azonban bevallanom magamnak, hogy nem vagyok nyári ember. Utálom, hogy csatakokban lóg a hajam, hogy éjjel inkább forgolódunk, mint alszunk és hogy gyakorlatilag egymás idegeire megyünk bent a laza 28 fokban 3 ventilityi mellett. Igen nyavajgok és tudom, hogy nem ezt szoktátok meg tőlem, de fáradt vagyok és nyűgös és semmisejó. Ennek ellenére képes vagyok lángost dagasztani és sütni, mert Szonja annyira szerette volna, én meg ugye őt szeretem, szóval megvolt azért a strandhangulat nálunk.

Mi az amit csinálunk bent, várjuk az estét, hogy végre kimehessünk, amiben meg az a pláne, hogy én ennyi szúnyogot még életemben nem láttam és Szonja habtestét nagyon szeretik. Várom már a nyaralást, még akkor is ha az egyben azt is jelenti, hogy egyre inkább közeledik az a bizonyos augusztus 5.-e, amikor munkába kell állnom. Őszintén nem akarok, be-be járunk az intézetbe, ahol teljes fásultság van, nekem meg nyugalom és béke szigete itthon és nem nagyon van kedvem kibújni az üvegbúra alól. Sok-sok gondolat tolul most bennem egyszerre és egyenlőre úgy érzem, hogy egy nagy katyvasz az egész. A polc üres, az üveggolyók legurultak róla, nekem meg most nincs kedvem egyenként visszarakni a helyére. Mert közben van ami jobban csillog, van a mi megkopott, eltört. Szembesülésekkel teli volt az elmúlt pár hét, magammal, a világnézetemmel, az értékrendemmel. Nem tudom eldönteni, jó úton járok-e, és felelőtlen módon csak sodortatom magam az árral. Egyszer azt gondolom, hogy ennek így kell lennie, egyszer meg azt, hogy nagyon nem és nagyon át kellene vennem a a cselekedeteim és a gondolataim fölött az irányítást. Aztán amikor mégiscsak elkezdem visszapakolni azokat az üveggolyókat lelkem üres polcára, ki ne derüljön, hogy szappanbuborékok, ugyanolyan szivárványszínű, mégis elillanó. Nem kérem, hogy értsetek, én sem értem magam, kapiskálom, próbálom, de egyenlőre nem megy, nincs bennem se kedv, se erő hozzá, lehet csak végre ki kellene aludni magam, egyenlőre sodor az ár és nekem ez most jó....