Az a helyzet, hogy a munka terén eljutottam oda, így cirka szűk 3 hónap után, hogy vártam a pénteket, hogy végre hétvége legyen. Munka? Nos, furcsa...stresszes...nem is maga a munka, hanem a miliő amiben vagyok. 2007-ben amikor eljöttem nagyon más volt minden, akkor még nem taposták ennyire az emberek egymást, nem volt ennyi susmus a hátak mögött, nem volt ennyi energiavámpír sem, sőt ennyi felfelé nyaló és lefelé taposó sem. Elég sok minden átértékelődött bennem, az elmúlt 3 hónapban, aztán ma egy igazán jó délután kerekedett odabent, konkrétan sírva nyerítettünk mindannyian. Ok-ok cincogtunk is persze, mert nem volt főnök és többen rövid munkaidőben voltak és már hazamentek. Aztán szembesültem is, minden általánosítás nélkül, hogy miért éreztem magam ennyire jól. Ültünk körben 6-an és ahogy körbenéztem megvilágosodtam: Műszakos nővér (ezer éve ismerem, csipem a fejét), sofőr (férfi), karbantartó (férfi), masszőr (férfi), házi gondozó (férfi) és én. Emlékszem, hogy soha nem akartam igazat adni Bundinak abban, hogy a női dolgozók között mindig sokkal több a feszültség, mint a férfiak között. Aztán ma igazat adtam neki, mert annyira éles volt a változás. Kicsit kívülről nézve a fiúkat konkrétan úgy szívatták egymást órákon keresztül melóban, hogy az bizony két nőnél már egymás hajának tépése kategória lett volna, ők pedig röhögve léptek túl rajta. Nem tudom mi nők, miért nem tudjuk ezt, miért van bennünk a sértettség, igen bennem is és tudom, hogy sokunkban, nem hiszem, hogy ez amolyan tesztoszteronnal együtt járó lazaság, de hétfőn tényleg megkérdezem tőlük. Tuti tudják a titkot és nekem is mindenképpen tudnom kell.
Mini energiavámpírból van ám itthon is kettő, de könyörgöm engem az is roppant érdekelne, hogy egyes anyukák, hogy tudnak reggel (hajnalban) két kiskorúval úgy óvodába indulni, hogy csacsiragyi minden, mi úgy hagyunk hátra magunk mögött hangos menjélmármenjélmár, közepette, mint a legkutyább eb a végtermékét. Igaz nekem is van egy házitündérem anyukám személyében, aki csodát varázsol itt mire hazaérünk, hogy a két kis kópé fél óra alatt újra káoszt alkosson maga körül. Azt is elmagyarázhatná valaki, hogy tud egy három és öt éves, szakadó-villámló októberi nyári záporban énekelve, szlalomban futva robogni hajnaltájt óvodába, miközben az őket felügyelő felnőtt, jelen esetben én, kb 20 méterről szuszogva üget utánuk mantrázva, hogy álljmegmenjajárdárakocsijönvigyázzkutyakerüldkiapocsolyáttartsdafejedföléazesernyőtköszönnikifog stb. Ugyanezt hazafelé némi délutáni alvás után ezt sikerül nekik négyzetre emelni. Este mindezek után, amikor én már félálomban vagyok, kellene nekik egy gumikalapács, rendszerint én már az esti mesélésembe belehorkolok...Szóval nagyon nagy kérdéseket feszegetek itt félálomban és magasröptű magvas gondolatokat osztok meg...igyekszem azért majd egyszer kipihenten (úgy 10 év múlva) értelmes bejegyzéseket is alkotni....az utolsó kép a puszta véletlen műve, Kirát elrabolták az ufók ez a gyerek aki menet közben elaludt nem lehet ő. :)
.jpg)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése