Nincs is erre szó....

Végenincs január....

Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel a nevezetes évbevezető januárral...de nekem konkrétan tele volt a hócipőm vele. Így is amolyan spárta harc volt, de ha mindehhez Bundi nincs itthon a hideg miatt lehet a kardomba dőlök. természetesen elkapták a csajok az influenzát... többcsatában, többtünettel. Még most is olyan szinten köhögnek, hogy azt gondolná az ember suttyomban a klotyóra járnak bagózni. Mióta megszülettek nem emlékszem ilyen elhúzódó és alattomos betegségre. Ritka amikor én vajákolós módszereket vetek be, de itt már volt minden, gyógynövényes cukorka, sóoldat, kenőcs a mellkasra, disznózsír, hagyma, méz retekben, ....pipamocsok:)

Tény, hogy van ennek a betegségnek pozitív hozadéka is, soha ennyi időt nem játszottak még át apával, mint mostanság. Teljes mértékben játékbarlanggá váltunk, Kira olyan mértékben tud csibészkedni a kártyajátékokkal, hogy több nap volt mire leesett, hogy a foghagymacikk popója alá dugdossa el neki nem tetsző lapokat, Szonja a betegség alatt művészi szintre emelete a rajzolást, olyan anime rajzok kerülnek ki 5 percenként a keze alól, hogy azt gondolom egyszer egy képregényből még visszaköszön rám a művészete. 

Szó mi szó, én már annyira várom a tavaszt, hogy azt ki se lehet mondani.,.remélem már itt van a kertek alatt.

Azok a jó mestörembörök :o)

Volt a nyáron egy nagyobb projektünk is. Már nagyon régen esedékes lett volna. Szolgáljon eme történet tanulságul azoknak akik lakásátalakításéba kezdenének, azonnal verjétek el a pénzt, menjetek utazni, részegedjetek le, szórjátok szét vagy bármi, Az úgy volt, hogy a mi fürdőszobánk még a Don kanyarból maradt itt, de nagy melóra gondolva, mindig halogattuk. Műveltük magunkat házátalakítós tévéműsorokon, amin cirka 45 perc adásidő alatt még ha gyorsított felvételben is, de megoldották a dolgot. Namármost nálunk fürdőszobaprojekt volt, ami ugye ehhez képest semmise. Sőt nagy vagány amazonként közöltem Bundival, hogy dolgozzon csak én pikk-pakk elnavigálom itt a meseterembereket.

 Már ott felvillanhatott volna valami, amikor a csempe kiválasztása majdnem válóperes ügyvédnél végződött, de nem hittem a baljós előjeleknek. eredetileg bordó volt az alapszín, ebből lett a végére kék. Nade beleszerelmesedtem egy csíkos ezüstszálas színváltós csempébe, aminek elég horror négyzetméter ára volt, de én addig pislogtam a zuramra még engedett szerelmemnek. Ki is fizettünk mindent amikor is a rakodásnál szóltak , hogy van egy kis gixer. Az én csempeimádatomnak a darabára annyi, amit ők véletlenül négyzetméternek írtak ki, fizessünk már még be az 50db csempére cirka 250 000-t. Én a zuram huzavonájára mentem vissza és próbáltam nagyon határozottnak tűnni amiből nagyon lehúzott a szettemhez és fellépésemhez nem illő kisebbikemnek vett héliumos szülinapi lufi. Ennek ellenére ha én eldöntök valamit, az úgy lesz és punktum, mint egy kiképzőtiszt kettő kérdést tettem fel: Ki hibázott? (Ők.) Hívjam a fogyasztóvédelmet vagy befejezik a rakodást? (Befejezték). Sőt hazafelé a főfőmufti hívott fel elnézést kérni, de ez engem már nem érdekelt, nyáladzva öleltem magamhoz szerelemcsempémet. Aztán megjöttek a mesteremberek., Na mondom fiúk, villany és vízvezeték csere az egyértelmű, de kezdjük azzal, hogy ezt a falatkivesszük, ide meg rakunk egyet, mert kell egy külön wc. Itt még csak a fejüket vakarták, amikor előadtam, hogy a kád ott lesz, a tusoló, ott a boyler meg emitt, akkor már leültek rajzolni, Amikor világossá vált számukra, hogy gyakorlatilag még egy konnektor sem marad a helyén, akkor már én rajzoltam nekik a falra, hogy mi hol lesz. csak némi szösszenet, volt olyan nap, amit az udvaron töltöttünk akkora volt a por. Volt olyan, hogy szobawc-t hoztam az intézetből, volt olyan, hogy egy hétig a szomszédban fürödtünk, volt olyan, hogy 2-3 napig nem volt víz, vagy áram. Cirka 1.5 hónap igaz survivorként. Az első örömtáncot a wc elkészültével jártam, Szonja legnagyobb megrökönyödésére, hogy lehet ennek így örülni. Akkor elég vulgárisan azt közöltem, hogy ha te ástad volna a szarod 2 hétig a hátsó kertben, te még csókolgatnád is a porcelánt (én sem álltam távol tőle). A második a saját kádamban elmerülve csendben por és ütvefúró nélkül. Konzekvencia, soha többet ilyet, cirka árakban a maximum számítottat be kellett szorozni kettővel, a munkások soha nem érnek ide amikorra ígérik, valamint minden napra akad valami bibi amire nem számítanak. Örök emlékül álljon ittkét fotó, egy a kezdetekről....és egy az utcsó simításokról, amire már a ház ura is megérkezett.

Tavaszi szünet

Bakker én annyira utálom már, hogy nonstop sirámolásban vagyok itt a blogon, de remélem, hogy mint a magyar büntetés végrehajtásban, ez volt a harmadik csapás és hamarosan Húsvét lévén itt a feltámadás is. Annyi mindent elterveztünk a szünetre, de úgy jártunk, mint Petőfi, füstbe ment az egész. Bundi hétfőn ment el itthonról 4 hónap itthon lét után, ráadásul jó messzire Svédországba. Kicsit szerettem volna ha a lányok nagyobb döccenő nélkül veszik az átállást, de sajnos nem jött össze. Mindkettő beteg, köhög, Szonja ezt lázzal is megspékelte, úgyhogy ma már kivittem az ügyeletre a kolléganőmhöz, ismerős doktorbácsi volt, aki nagylány lévén tablettát írt fel neki, naná, hogy sikeresen nem tudta lenyelni, majd mégis sikerült de kihányta. Pavlovi reflexként ez annyira rögzült benne, hogy a már régen használt és bevált lázcsillapító tbl is visszaköszönt. Holnap reggelre a nyúl ajándékaként előrevetítettem neki egy segglyukasztást ha folytatódik ez a tendencia. Az éjszakát effektíve mesenézéssel töltöttük, a délután tojásfestéssel és gyógyító jelleggel jött a nyúl is hozzánk már idejekorán, igaz logisztikailag most nem a gyepen, hanem a lakásban rakta le tojásait. A nyúl dolgot egyébként kicsit bebuktam ugyanis gyermekeim közölték, hogy honnan a pitliből tudja a nyúl a ruhaméretüket és a kedvenc mesefiguráikat amikor ők nem is írtak neki levelet, mint a Mikulásnak. Ezen oknál fogva azt hiszem a nyulas legenda kihalóban lesz kis családunkban. A hitbéli háttérről beszéltem nekik, mellékelve fotókat, ekkor bukkantam rá egy elgondolkodtató okfejtésre, miszerint a Húsvét nem a nyúl, hanem a bárány ünnepe és valóban, mennyire elfelejtjük ezt. Hétfőn várjuk a locsolókat, remélve, hogy addigra már Szoni is vendégváró állapotba kerül és nem megyünk át hányós buliba. A betegség ellenére jó most itthon, melóban most értem el a toleranciahatárom legeslegtetejét és szünetet rendeltem el magamnak. 

Nektek Áldott Ünnepet, sok piros tojást, locsolkodót kinek-kinek igénye szerint.

Juhász Gyula: Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Karantén

Nem is tudom milyen csodában hittem, hogy Szonja nem fogja elkapni ezt a makacs vírust, amit Kira a virulenciagazda szedett össze valahol. Tegnap reggel éjszakai 39.1-es buli után a doktornéninél kezdtünk. Ő már azonnal megkapta az antibiotikumját, úgyhogy ma már "csak" 38 fok volt. Ehhez már csak nekem kellett kidőlni a sorból. Gondolom ugyanezt a a kis rohadékot vittem bele a szemembe. Bár kaptam szemcseppet, de őszintén megmondom ma reggel amikor megláttam a vérben forgó szemeim azon a fél centis csíkon át ami nem volt bedagadva elbőgtem magam. 2. hete éjszakázom a lázas csemetéimmel, halálosan fáradt vagyok, az ingerküszöbön a béka segge alatt van és piszkosul fáj...nomeg csak a Jó Istenben bízom, hogy...egyrészt nem viszem át a másik szememre, vagy ami mégrosszabb anyukámra. A munkáról, a kötelezettségeimről, a heti programokról már inkább nem is beszélek. Magam felrázásaként és a folyamatos nyafogásom ellensúlyozásaként jöjjön hát az aranyköpések rovat, hátha már lendülünk innen végre valamerre. 

Kira évzárós ajándékot ad az óvoda vezetőjének a csoportja nevében, a következő kísérőszöveggel:

"Bojdog csigabiga csopojtot!"

***

"Anya szerintem Kirának SZÉKREPEDÉSE van, mert nagyon nyom a wc-n."

***

"Befújtam apát nő szagú parfümmel."

***

Szonja elém tart egy nektarint:

- "Megmoshatom?"

Mire a húga:

- " Tuti nem eheted meg, mejt fosoj-hányol."

***

"Az a legveszélyesebb amikor valakinek agyrezgése van?"

***

Kira trónól a wc-n, nekem meg a kád szélén kell ülnöm vele szemben és hallgatni ahogy közben énekel.

- Kész vagy már, nem birok itt ülni!

- "Akkoj álljál."

***

Szerepjátékoznak, Szonja a tehén, Kira a tehénpásztzor, de Szonja nem arra megy, amerre Kira szeretné, mire rákiált a húga:

- " Nem ejje múúúú, ajja múúúú!"

***

- Szonja bújj már ki a takaró alól.

- "Még nem, még nem keltem ki a tojásból."

***

- "Abrakadabra Kira legyen macska."

- " Ugyan máj, ez csak ijjúzió."

***

"Én nem szejtnék felnőtt jenni."

***

- "Anyaaaa egy légy.!"

- Hol?

- "Ott száguldozik a fürdőszobában."

Kira egy virágtartó oszlopot cipel:

"Ezzel akajok ejősködni."

***

A lélek nyelve a betegség

Vannak dolgok, amiket nem úszhat meg büntetlenül az ember. Ilyen egy nevében csonka család. Mert akárhogy is szépítjük a dolgot, mi is azok vagyunk, ahogy a környezetünkben sokan. Mert bár él a klasszikus felállás, mint Mézgáéknál, hogy papa-mama-gyerekek-csodaszép szeretet ez még sem igaz. Jó esetben 1.5 havonta látjuk Bundit egy hétre, éppen annyira, hogy mire megszokjuk, hogy itthon van, összerázódunk már megy is vissza. Nem akarok én senkit hibáztatni, sem politizálni, sőt az irigyeimre se reagálnék, akik szerint milyen nagyon jó nekünk, hogy apa kint van, mert dől a lé. Ezt csak azok tudják, érzik, értik, akik benne vannak...nyakig. Most sokkal hosszabb idő jutott nekünk, sokkal rosszabb volt az elválás is, hogy újra felborult a rendszer, újra számolni kell, mikor jön megint.

A lányok látszólag jól viselik, ezt a rendetlenséget, ami körülöttünk van, nincs nagy sírás-rívás ha apa megy, nincsenek hisztik és nagyjelenetek. Van viszont betegség, minden esetben. A lélek ugye, ami nem tud másképpen a kicsiknél kifejeződni. A múltkori visszautazás délutánján már a fülészetre kellett mennem Szonjával, a mostaninál meg Kira produkált masszív tüneteket pár órával később, ma az első nap vasárnap óta, hogy nincs láza, de köhög és köhög és fejbeverős antibiotikumot kellett kapnia. Én meg itthon vagyok táppénzen velük, mert valahogy tudattalanul így érték el, hogy megmaradjon egy kicsit a szeretetközeg. A gond nem kicsi, főleg, hogy el sem mertem még nekik mondani, hogy elsejétől sokkal, de sokkal több munkám lesz, sokkal nagyobb felelősséggel, nem nem törtettem én ezért, kaptam kérés nélkül. Az én kérésem sokkal inkább egy 6 órás munkanap lett volna, de nem lett engedélyezve, mert szükség van rám. Tudom én, de szükség lenne itt is. 

A csajszik mihelyt meglátják a munkaruhám, már csüngnek is, hogy mikor jövök, leginkább Kira, anyaragacs az utóbbi időm, én meg próbálom neki mondani és magyarázni, hogy óvjam a kis lelkét. Közben meg magamban őrlődök, hogy de jó lenne itthon velük és csak ölelni őket. Mama is stresszel a nyártól, hogy lesz ha itthon marad a két uncsival egyedül, azért erre van már B tervem is, de egyenlőre még ott tartunk, hogy Kirának vonzóbb dolog velem ülni a fotelben, mint pancsolni a Balatonban a nagynénjével és a nővérével. Elég kusza még minden bennük-bennem, olyan ez mint egy kirakós, ahonnan még pár darab hiányzik, így nehezen áll össze a kép, de hiszem, hogy megoldjuk.

Apától kaptunk ám búcsúajándékot is, csak még nem tudtuk igazán kipróbálni, pedig nagyon sokat dolgozott rajta...gödör van...de mászunk.... :)

Pillanatképek

Nagyon sok minden történt az elmúlt időszakban, amit olyan jó bevésni és mosolyogva visszaemlékezni rá. Nagyon-nagyon fárasztó napok vannak mögöttem, fizikailag és lelkileg is kimerültem. Okom persze nincs panaszra, mert tulajdonképpen minden kerek. Itthon volt Bundi teljes egy hétig, ilyenkor mindig besűrűsödik minden körülöttünk, intézünk-rohanunk, szervezkedünk. Ráadásul most ezt négyzetre emeltük, hiszen van nekünk egy holnap hat éves lányunk. A nagylány pedig nagy buliszervezős, én magam sem tudom, hogy sikerült ennyi gyereket idecsődíteni, de csak jöttek és jöttek, aztán a szülők is és senki nem akart hazamenni. :) Nem kapott toronyórát lánccal a hölgy, mert hiszem, hogy a gyerekeinknek élményt kell adni, amire emlékezhet, amiből töltekezhet. Hát élmény az volt. Szombat hajnalban még lufit fújtam és pinatat gyártottam, hogy minden olyan legyen, amilyennek ő szeretné. Tüneményes volt, csak úgy ragyogott a középpontban. Az apja még kora reggel virágcsokorral köszöntötte, amin össznépi sírást rendeztünk, Először Szoni sírta el magát meghatottságtól, ezen az apja könnyezett, én meg ezen a képen, amit ők ketten mutattak nekem. Dél körül még egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy sikeres lesz a kerti parti, mert erős esőfelhők gyűltek mindenfelé és a Zuram is csak hümmögött. Én meg pánikoltam, hogy mit fogok ennyi gyerekkel csinálni a lakásban, de kegyesek voltak hozzánk fentről (vagy csak szimplán látták, hogy az ájulás szélén állok). Tüneményesek voltak a gyerekek kicsik-nagyok egyaránt, de azt hiszem mindennél többet mondanak a képek a mindjárt iskolás nagylányról.

Meglepetések

Az a helyzet, hogy Bundás nem ám az az ajándékozós fajta, na nem azért, mert nem szeret ajándékokat venni, mert naná, hogy szeret, csak gyakorta mellényúl és az sem az erőssége, hogy a dátumokat megjegyezze. Emlékszem az első házassági évfordulónk valamikor este 7 körül jutott eszébe, amikor nálunk faluhelyen már a fű sem nő, nemhogy mondjuk egy szál virágot vásárolni. Nagy mázlija ám, hogy augusztusban volt az esküvőnk, nem januárban, mert akkor maximum jégvirágot szedegethetett volna elgémberedett ujjakkal. Inkább az összes!!! értsd alatta ténylegesen az összes virágot leszedte a kertünkből, átkötötte egy narancssárga bányászdróttal és azt kaptam meg, hát nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Úgy a 6. teflontepsi körül közöltem vele, hogy akkor tisztázzunk már valamit, ajándék számomra az, aminek semmiféle munkafolyamathoz nincs köze. Na itt jöttek a cipők, olyan 30 párnyi van, amit ő vett nekem és soha nem volt rajtam, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem jók rám. A biztosítékot a nem is enyhe célzásjelleggel megkapott hasleszorítós bugyi verte ki, ekkor döntöttem el, hogy revánsként kap egy hereszorítót :) Az idén 20 éve, hogy mi "jájunk" (ahogy Kira fogalmazna) és az utóbbi öt évben jutott el arra a szintre, hogy azt kapok amire minden nő vágyik, (titkon vagy nem titkon) ékszer, parfüm és hasonló halmazba tartozó egyéb szépségek. Leginkább azt szereti ha én szépen megmondom mit szeretnék, így lett például a karácsonyi ajándékom az autóvezetői tanfolyam, amiben semmi flanc nincs pusztán nem tudnám megoldani hajnalonta az iskola-óvoda-munkahely Bermuda háromszöget. Persze nem Bundás lenne, ha nem próbálna meg manipulálni az ajándékokkal, például a kedvenc csokimból vett egy kartonnal és mellékelt hozzá egy gimnasztikai labdát, nem mellékesen törékeny termetűnek hív. Köztudott, hogy utálom a piros szint, valahogy így alakult, magam sem tudom miért. Úgy 3 napja a kedvencemmé vált, kaptam tőle egy  mailt, hogy "íme egy motivációs ajándék, most még képen, mert egy kis kártyáért megkapod, addig én őrzöm. Ugye, hogy szereted már a piros szint?" Még hogy szeretem, egyenesen imádom, konkrétan összepisiltem magam tőle...tökéletesen illik hozzám, szerinte. Szerintem is.....:)

Örömképek....

 

Mondhatnánk, azt, hogy ez egy képecske, amin ballag egy majd hatéves tünemény, de nem csak az. Szonja már igazi nagylány, így tegnap életében először egyedül ment el a boltba.  Kis szatyorral, cetlivel és pénzzel. Persze hogy követtem egy saroknyit, de visszaballagtam, mert bármennyire is féltem, hinnem kell benne. Vártam a kapuban az órámat lesve, és toporogva. Ezen a képen én egy önálló ügyes kislányt látok, akire nagyon-nagyon büszke vagyok. Arra pedig még inkább, hogy mondtam neki, a visszajárót elköltheti, megtette, mindannyiunknak hozott egy kis csokit :)

Hamarosan farsangolunk, úgyhogy tegnap amolyan itthonit tartottunk, én saját kezűleg varrtam a gombokat a bohócruhára és festettem ki a csajokat jó kis móka volt.

Kaptam ám ajándékot is...amit azon nyomban lenyúltak a csajok...sebaj úgy sem vagyok az a nagy valetinozós típus..

Az utolsóról annyit csupán, mert szerintem minden benne van, hogy apa hazaért....a délután sosem alvó Kira....

Akkor a tegnapról....

Hát az a helyzet, hogy a tegnapi napot, ha nagyon primitíven akarok fogalmazni kitörölném, ha kicsit jobban belenézek, akkor azt kell mondanom, hogy a szart is meg kell élni. Délelőtt temetésen voltam, egy kedves utcabeli néni halt meg teljesen értelmetlenül. 2 hete elesett, arra még rá tudtam beszélni, hogy elmenjen a kórházba, begipszelték a törött csuklóját, de azt már senkinek sem mondta, hogy az oldala is fáj. Eltört egy bordája és átszúrta a tüdejét, senkinek nem mondta el, hogy vért köhög fel, annyira teljesíteni akarta a karácsonyi rituálékat, 26.-án hunyt el. Maga mögött hagyva mindenkit, beteg férjét, fiát, unokáit, a család éppen úton volt, a közös ünneplésre ide. Az atyánk gyönyörűen elbúcsúztatta már ha lehet ilyet mondani amikor koporsó mellé áll az ember, beszélt a karácsonyról, a már fel nem bontott ajándékról. Ott és akkor a fekete ruhás tömegben mindenki sírt. Hazaérve teljes káosz fogadott, Bundi őrült tempóban pakolt, mert indultak vissza dolgozni, Szonja zokogott, hogy nagyon fáj a feje. Már előző este is panaszkodott rá, hogy fáj a feje, de akkor még a fáradtságnak tudtam be, hiszen újévkor hajnalig fent volt. Annyira rosszul nézett ki és észrevettem, hogy mozgásra sokkal jobban jajgat és sír. Felhívtam a gégész doktornőt, aki szerencsére rendelt, mondta is rögtön, hogy 1 és 3 között fogad minket. Ez sem volt egyszerű menet, mert bár keriapu rögtön ugrott, hogy visz minket, de Szoni időközben elaludt, a Cataflam csepp áldásos hatása miatt, nem volt egyszerű felébreszteni, a kocsiban már aludt is tovább. A doktornő első blikkre nem találta súlyosnak a helyzetet, de elküldött minket röntgenre sürgősséggel 14.20-as időponttal. Mivel háromig rendelt gondoltam sima ügy lesz, 1/4-ig vártunk arra, hogy behívjanak. Közben Szonja már felváltva pilledt el 5-10 percre és aztán újra sírt, mi meg csak néztük szegényt tehetetlenül. Közben jött a doktornő és közölte, hogy legyünk nyugodtan megvár és már megsürgette a röntgent is. 4-re értünk vissza hozzá, az ítélet kétoldali arcüreggyulladás. lórúgás antibigyó, orrcsepp, infra és orrszívás. Jelzem minden próbálkozásom ellenére Szonja továbbra sem fújja az orrát. A kocsiban újra aludt, ölben hoztuk be, kisebb közelharc árán belediktáltam a gyógyszert. Mára már könnyebben van, csütörtökön kell visszavinnem, addig pihenő, kicsit meghosszabbítjuk a téli szünetet. Igaz én pályáztam egy képzésre magamnak és 3 kolléganőmnek, hétfőn-kedden kellene mennem...nem tudom mi lesz...ha nem tudok elmenni egy kisebb vagyont kell visszafizetnem, a komplett pályázatot. A tegnapi nap margójára azért hozzá kell tennem, hogy rég voltunk ilyen emberséges környezetben kórházban, mindenki kedves és figyelmes, toleráns volt Szonival, egy szóval nem mondta senki és nem éreztette egy mozdulattal sem, hogy miattunk kellett tovább maradnia dolgozni. Első szóra fogadtak minket, holott nem is ahhoz a városhoz és kórházhoz tartozunk, előjegyzésünk meg pláne nem volt. A paraszolvenciára annyit mondtak, hogy ki nem találjam abból inkább váltsam ki a gyereknek a gyógyszereit. Komolyan mondom valami kis mesevilág az egészségügy útvesztőjében. Azt hiszem azért csütörtökön viszek egy kis desszertet ennek a kis csapatnak, remélem azt már nem utasítják vissza. Szóval ennél azért jobb évkezdetet is el tudnék képzelni...de innen szép nyerni.

Infranapozás

A Bóbita csoport elmúlt éve, óvó néni jóvoltából :)

Apa

Apa nálunk a csúcs, úgyhogy minden majdan lányaim körül legyeskedő férfiembernek jó magasra van rakva a mérce. Be kell valljam nincs nehéz dolga, a lányoknak és apának sem. Mert apával az élet csupa móka és kacagás, szépen beleolvad az életükbe harmadik gyerekként. Mert én, anya vagyok a szigor, a következetesség, a hétköznapok, aztán megjelenik egy hajnalon apa és vele együtt a kánaán. Apa kényeztet, elhalmoz, vele együtt lehet lerombolni a korlátokat és mókázni egy héten át, hogy aztán lehessen újra várni és számolni, hogy mennyit kell még aludni, hogy hazatérjen a nagymedve, a Bundás. Akinek a hátán lovagolnak, aki sokkal jobb pusziszörny, akinek a horkolása sem akadályozza meg azt, hogy a karjaiban aludjanak el. Apa teljes valójában az ajándék maga, az ünnepnappá tett hétköznapok ígéretét hozza magával és nem csak ilyenkor karácsonykor. Szonja először azt tanulta meg leírni, hogy apa és az első szava is a nagymedvének álcázott szívmelengető apa volt. Apa az aki mindent tud, aki mindent megszerel, akivel együtt lenni jó. Kira csüng minden szaván és (mennyire meglepő) apa az egyetlen akinek elég 1x elmondani valamit, hogy abbahagyja a rosszcsontúságát. Emlékszem sokat merengtem azon bálnányira nőtt Szonjapocakkal, hogy milyen apává válik majd. Voltak bennem félelmek is, aztán ment minden, mint a karikacsapás, máig emlékszem az első fürdetés privilégiumára, hogy milyen biztonsággal tartotta a nagy férfikéz, a csöppnyi lányt. Aztán amikor ő volt a gyedes apuka, nem hittem, hogy megoldja, de soha semmilyen porszem nem került a gépezetbe. Később Kiránál már rutinosan ment minden, csak néha egy-egy pillanatra kellett ránézni figyelmeztetésként, hogy ossza el figyelmét, hisz most már kétfelé kell. Szeretem nézni őket, ezt az összetartozó triót, a megbonthatatlan szövetséget, ami csak apa és lányai között alakulhat ki. Remélem, hogy egyszer sok-sok év múlva, úgy választanak majd, ahogy sok-sok éve én...apa meg addig szidolozza a puskát :)

Show

Hát az úgy van most jelen pillanatban, hogy dögrováson vagyunk, össznépileg, apjuk még nem, de mivel éppen hazafelé tart, nem hinném, hogy kimarad a sorból. Anyu kezdte, elég gyorsan antibiotikumra lett ítélve. Aztán pár napra rá nekem kezdett el fájni a torkom, az az igazság, hogy nekem még soha nem fájt a torkom és csak névlegesen, de én biza párhuzamot tudok húzni az influenza ellen védőoltás beadása és a tüneteim között. Tegnap délre, amikor a fiúk közölték, hogy nem is tudták, hogy kecske is dolgozik nálunk, kb. olyan hangom volt, mint aki mekeg, jobbnak láttam átvonulni doktornénihez, én is megkaptam az antibiotikumokat, közölte a 76 éves doktornénink, hogy ennyire gyulladt cuccot ő még nem nagyon nem látott. Ma már Szonja is többször rácsatlakozott az orrszívóra és  bőszen koccintgatunk mind a négyen a lándzsás útifű sziruppal. Tudvalevő, hogy az amolyan homeós dolgokkal én pontosan 2008. április 4-től vagyok rohadtul szubjektív, akkor fél Budapestet bejártuk Bundival, hogy "megszülesztő" bogyócskákat szerezzünk, szedtem is szorgalmasan és végül is annyira nem panaszkodhatok hiszen valóban megszültem igaz 12 nappal később és ippencsak nem Hiltivel kellett belőlem kivarázsolni Szonját. Szóval ezzel az elánnal vettem bele magam az utcánkban leledző fitnesz sószobájába is. Aznap már fájtatta Szoni a torkát és mivel Boncáék éppen odamentek, hát elkísértük őket, és olyan jól sikerült az első etap, hogy vettünk egy 10 alkalmas bérletet. Igazából kellemes és hasznos, de a vírusaink ellen, mint az ábra mutatja nincs hatása, de az orrunkat mindenképpen "tiszticsa". Ellenben, egy óriásai előnye mindenképpen van, egy picike helyen kell lenni 1 órán keresztül, ahol lehet sómokozni, mesét olvasni, játszani, énekelni, de nem kell futkosni a kölök után és kajabálni, hogy merre kószál. Szóval anyai idegek kisimítására mindenképpen ajánlom, ez mostanság nekem nem keveset jelent.

Hááááttt...

azt mondják az okosok, meg tulajdonképpen én is, hogy az embernek sokkal egyszerűbb az élete, ha azt a bizonyos poharat úgy szemléli, hogy félig tele van és próbálja meglátni a dolgok pozitív oldalát. Szóval az elmúlt hét, nem túl felemelő eseményeit helyezem most rózsaszín tüllzacsiba, csillámporral, mert ugye a car is más ha szépen csomagoljuk. A múlt hetet itthon töltötte  Bundi, ami már nagyon kellett nekünk, még akkor is, ha én dolgoztam, ő pedig a hét nagy részét fizikoterápiás kezelésen és ortopéd orvosnál töltötte, hiába no öregszik....Aztán jó hír még az, hogy egyre kevésbé fáj a vesém, még az sem lombozott le túlságosan, hogy el kellett mennem uh-ra és találtak ár cisztát itt-ott (máj, vese) egy két összenövést meg amott (császár). Szerencsére full alkoholistáknak nem definiáltak, de szoros ellenőrzés alatt kell tartani a májacskámat. Ahhoz, hogy teljes legyen a kép orvosilag hozzá kell tennem, hogy kedd reggel megfájdult a fogam, gondoltam kibírom a pénteki időpontomig. Kibírtam, még azt is, hogy a kolléganőimmel összeröffentünk nálunk egy beszélgetésre, én cataflamot ittam, ők meg jóféle itókákat. Aztán Bundival a pénteki közös romantikázós programunk a fogászat volt, amikor közölte a doki, hogy ezzel a foggal már nincs mit tenni és alku sincs semmire (feldobtam pár alternatívát) ki kell húzni, ez a három parányi szó oldja nálam a verbális gátlást és szimplán közöltem, hogy "befosok" ő meg vissza, hogy nem lesz rá időm. Az már mellékes (cöcö pozitivitás) hogy nem zsibbadtam el a gyulladás miatt, kértem volna egy gumikalapácsot, de az meg nem volt, kivette, egyben, én meg tényleg majdnem betojtam...azt hiszem, hogy amikor az asszisztens közölte, hogy kicsi nyomást, feszítést fogsz érezni, szimplán odavágtam foghúzás közben, hogy ez "ku...-ra fáj". Sem finom, sem nőies nem voltam, sokkal inkább amolyan hisztis agresszíva. Tudom gáz, de a rendelő kapujáig bírtam és ott konkrétan zokogni kezdtem a Zuramra borulva a feszültségtől és a fájdalomtól. (élénk emlékeimben él, a legutóbbi bölcsességfogas 45 perces vésős témája). Még 4 napig fájt, ma az első nap, hogy lejöttem a fájdalomcsillapítóról, ennek örömére letoltam egy somlóit.  Mondjuk a rohadék barátaim (barát az ilyen?!) foghúzásnapra szervezetek szalonnasütést. Egész nap nem ettem, fájt, mint a dög, de bebizonyítottam nekik, hogy nem csak két, de félpofára is lehet zabálni, csak kicsit lassabban megy. Kivesézve és májazva (höhö) az orvos témát, kaptam én ám szülinapi ajándékot is, egy okostelefont, a buta szőkének, mert aki ismer az tudja még az sms is nehezemre esik. Szóval apjuk csajos telefont elő, letölt, beállít stb. első körben önállósította magát és letöltötte a blogról az összes képet, (WTF?), majd jövök ki egy intézményből és közli a zsebemből vazzeg, hogy P. posta, 25 méter balra, (OMG), hát majdnem kiugrottam egy kocsi elé úgy megijedtem. Hazaérvén az ajándékozóhoz vágtam a telót és közöltem, hogy minden szart kapcsoljon ki rajta. Azóta tudok telefonálni és nem pofázik vissza nekem. Jham a kedvencem, hívom Bundást, mire odaböfögi nekem, hogy Bundival ön élénk kapcsolatban van (még jó). Aztán beleszerelmesedtem egy cseppfüggőhintába és megkaptam, mert szeretnek na :) Pöpetnyi probléma, hogy a nappali mértani közepén lóg és én még nem ülhetek bele, mert nem jó a felfüggesztés, Kira viszont tökre lelazul benne, full kómásra. Nos ez volt egy totál káosz hét pozitív vetületben, már amennyire ez lehetséges. Ma olvastam valahol, hogy aki magában tud mosolyogni, az nagyon szerethető, ma konkrétan azon vigyorogtam, hogy a tv-ben ment az Elevit reklám, asszongya, szedje már a baba tervezésének megszületésétől...khmm lehettem volna társtulajdonos a cégnél, a cirka 12 évnyi gondolati megszületésnél....nem nem szedtem 12 évig :)

Bónuszfotók, a csajok beleszerelmesedtek a diridongó együttesbe :)

Mózes 7:63

Tegnap óta megint mocorog bennem valami....(nem, nem vagyok terhes) :) Szóval tegnap volt egy elgondolkodtató beszélgetésem. Pár szó volt csupán, de valahogy rosszul érintett. Van egy kolléganőm, nem egy helyen dolgozunk (tágas és sokoldalú a cég), de tegnap hivatalos ügyben mennem kellett hozzá  (is). Beszélgettünk, kérdezte mikor jön haza Bundi, ő párja is kint van, kb 30 éves a lány. Aztán áttért arra, hogy neki nagyon elege van ebből, hogy 2 havonta látják egymást és ez már lassan 10 éve így megy. Aztán én is meséltem, hogy nem könnyű, meg igen milyen szar érzés, hogy 1.5 havonta látják az apjukat. Annyit válaszolt rá, hogy ő ezért nem fog gyereket szülni. Hát én leforrázódtam, persze szidhatnám az államot, a rendszert, a helyet amiben élünk. Nem mondom, hogy nem rossz így élni, de még kósza gondolatként sem fordult meg a fejemben, hogy emiatt ne szülessenek gyerekeim. Rágtam magam egy sort ezen és győzködtem, hogy persze sok mindenből kimarad az apjuk, de kérdés nincs arról, hogy mi ehhez a léthez alkalmazkodjunk. Hány és hány gyerek nő fel csonka családban, de én hiszem, hogy adott helyzetben minden jobb, mint meg sem születni. Közben meg persze, hogy bennem is motoszkál, hogy olyan helyzetbe kényszerítettük bele a lányokat, amiben nem volt választási lehetőségük és ami nem jó. Furcsa ambivalencia ez, de nem tudnám elképzelni, hogy ne legyenek, számomra nem furcsa, hogy én megyek velük orvoshoz (Szonja éppen beteg), oviba, fociedzésre, és remélem számukra sem, mert ebbe a helyzetben szoktak bele. Mint mindig, most is szembejött velem a válasz egy kiposztolt videó formájában. az én gyerekeim is pontosan így reagálnak a régen várt találkozásra, ígérem egyszer én is megörökítem. Addig meg még morfondírozok ezen egy sort....gyűjtöm az érveket pro és kontra...

Öreg járgány szivatóval indul...avagy a kóros kialvatlanság mellékhatásai

Vagánykám, avagy micsoda pasi ez a csaj

Aki hajnal hatkor is vigyorexel indul. :)

Az a helyzet feleim, hogy most van ippen nyugodt 5-10 percem, amíg a két csibész éppen a fürdőkádban mossa le az óvoda porát. Apropó óvoda, tündibündi mind a kettő idézet az óvónéniktől. :) Kira bigacsiga (csigabiga) csoportos és "Kiszvijág a jeje". Azt a poént ő még nem értette, hogy a daduska néni a kisvirágot mákvirágnak hívja :D . Nekem még az esik nehezemre, hogy hajnalban kelek, tényleg szívás, főleg a ma reggeli 6 fok, amikor fel kellett túrni a szekrényt melegebb cuccokért. Szerencsémre van itthon egy szorgos kismanó (anyukám) aki mire délután négy tájban hazaérünk, csilivilivé változtat mindent. Ami nagyon szép is, kb 10 percig, mert a csajok addigra lakják be újra a lakást. :) Vessetek rám követ, de azon agyalagyák közé tartozom, akik szeretnek dolgozni, mondjuk úgy 10 körül jobban menne a munkakezdés, dehát ez van. Aktív tagként a társadalomban (höhö politikai pálya rulez) lótuk-futok egész nap, pezsgek na, meg a lábam is úgy este 7-re. 10 körül meg a nyakam zsibbad, kb akkor ébredek fel az esti film reklámjára, no meg arra, hogy elzsibbadt a nyakam a kanapén.Nem tudom, hogy a kóros kialvatlanságom-e az oka, de mostanában kb a fejem is elhagyom, az egyetlen előnye annak, hogy kisvárosban lakom, hogy mindenki ismer, így a dolgaim előbb-utóbb az intézetben kötnek ki, ahol dolgozom. A heti lista:

• A virágboltban felejtettem az egyik szatyrom, amiben  pirospaprika és kóla volt
• Egy megrendelésre mindenhova a saját házszámunkat írtam, hiába no egy utcában lakom és dolgozom. Azért viccesen nézett volna ki, ha az udvarunkra borítanak egy raklapnyi kötszert és fertőtlenítőt.
• A kolléganőmnek úgy vásároltam bérletet, hogy otthagytam a város laboreredményeit, igen egy köteg véreredményt, rájöttek ők is hol dolgozom.
• Ha meglát a zöldségesünk, mélyen sikolt, én vagyok az egyetlen aki darabra és számlára vesz mindent  a klienseknek, 10db szilva, 4 db körte és ezt figyeld 3 db szőrös barack, 5 db kopasz barack.
• Mindig elhagyom a céges névtáblám, rendszeresen bedobálják a postaládába.
• Ma pánikhangulatot keltettem, azt hittem az ÁNTSZ szállta meg az objektumot, közben meg Jehova tanúi voltak, mentségemre szóljon, hogy az öltöny-nyakkendő kombó tévesztett meg. 
• Olyan tempót vettem fel, hogy mindig futok, ha kollégával ügy intézem, az úgy három méterre szalad mögöttem, tény, hogy vicces látvány lehetek.
• Ma a 21 éves masszőr srác volt az alany, holnap azzal lesz tele a helyi rádió, hogy "némá' a Zura kint robotol, ez meg beújitott egy tacskót."
• Egy szuper pékség nyit hajnalban, 2 hete péksütit reggelizek. (pffff disznó).

Mindennek tetejébe nyertem egy álomfogót, ami meseszép, leszámitva, hogy nekem ez a (nem) alvás dolog, amolyan 22-es csapdája. Írok a Jézuskának 3 napos, "addig alszol, ameddig akarsz" kupont kérek karácsonyra.

A kedvenc színemmel :)

 

Elment...

Ma délelőtt apjuk is, így visszavedlettünk csonka családdá, hát nem vagyok túl boldog. Ilyenkor mindig hiányérzetem van, gyakorlatilag egy egész hetünk volt és mégsem tudtuk igazán kihasználni. Elterveztük, hogy ide meg oda megyünk, aztán az lett a vége, hogy szakadt az eső napokon keresztül. Közös programunk meg a családi fogászat lett, Szonját újabb fogától szabadította meg a doktor. Most már tényleg igazi kis minivámpír feje van és édesen pösze, de már ott is vannak a kis csontfogainak a cakkocskái.

 

Szó mi szó, megviselt most az elválás, nem nagyon találom a helyem, az meg maga a bónusz, hogy nemsokára melózóm, még az is csak sovány vigasz, hogy ahhoz képest amekkora méretem volt, amikor eljöttem, 2.5 számmal hordok kisebbet. Felvettem a fehér göncöt, megnéztem magam a tükörben és rögtön eszembe jutott, hogy ezt én nem akarom, nagyon nem. Közben volt pénteken egy Semmelweis napi buli is és ambivalensen előjött bennem az az érzés, hogy igen hiányoznak már párán és igen az is hiányzik, hogy felöltözzem tisztességesen, ne csak az itthoni gyorsan felkapok valamit érzés uralkodjon rajtam.

 

A mai napot azért sikerült tevékenyen is tölteni, nosztalgiáztam, ami abból indult, hogy a kedvesem szeretett volna képeket vinni magával a lányokról a szobájába, keresett is, de rá kellett jönnöm, hogy kb 2 éve egy darab sem lett előhívatva. Szóval kiválogattam úgy 150 képet és megrendeltem, majd utánaküldöm :) Szóval tudom én, hogy sirámolok most sorokon keresztül, de nem vagyok feldobott hangulatban. Azt is tudom, hogy pár nap és jobb lesz és visszakerülünk a régi kerékvágásba, beleszokunk a hétköznapokba, de ez most akkor is nagyon szar érzés és nem sokat változtatta rajta, hogy nemsokára jobb lesz...

Én a számkivetett....:o)

Azért választási lehetőségem volt, a nappaliban alszom vagy a gyerekszobában. A gyerekszobát kilőttem, mert rövid az ágy, a nappali kanapéján meg a hátam fájdult meg. Azért elnézegettem éjféltájt a szinkronalvóim...enyémek.

Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.

Apa hazatalált...

Vasárnap reggel hétkor arra nyitottam ki a szemem, hogy ott állt fölöttem, nagyon régen ébredtem már ilyen mosolygósan. Eltel újabb hat hét. Furcsa, most nem éreztem olyan hosszúnak, mint máskor, talán az is az oka, hogy már nem vagyunk bezárva a négy fal közé, igaz ma vihar ért vihart, de elvagyunk, most, hogy ő is itthon van. Gyakorlatilag úgy viselkedünk, mint a tinik, ugyanis Szonja érdekes érzelmi korszakba ért, szerelmes az apjába. Szó szerint. Így ha a férjuram 50cm-nél közelebb kerül hozzám, netán van oly merész, hogy megölel a kis zöldszemű szörnyünk megjelenik és roppant határozottan közli, hogy máris azonnal húzzam arrébb a valagam és nemhogy hozzáérni, de lehetőleg rá se nézni ne merjek az ő szerelmére. Szóval mint a tinik, lopott csókok, lopott simik, vicces na. Egyébként, hogy emiatt a lista végére kerültem a nagylányomnál, valljuk be nemkívánatos személy lettem, a kisebbik rögtön a védelmemre kelt és közölte, hogy "anya ne fogjajkozz Szonnyuskával, mejt én meg bejéd vagyok szejejmes."  Legalább nekem is jut valaki :) Egyébként meg szabadságoltak, mert apával fürdünk, apával eszünk, apával alszunk, apával megyünk mindenhova. Ezekben a percekben is édeshármasban alszanak, azt hiszem számkivetett lettem a gyerekszobába éjszakára, ez a sorsom. Ma odáig fajult a nagy szerelem, hogy Szoninak már teljesen lógott keresztben az első foga, ami rettenetesen zavarta, de nem engedett hozzányúlni, bezzeg az apjának, első blikkre belement a foghúzásba, és igazi kis hősnőként tűrte ahogy az apja kihúzta, naná, hogy a fogtündérnek nekem kell lennem, hercegnős memóriakártyával, mert erre a feladatra megfelelek én is. Ő meg roppant viccesen néz ki fogatlanul és roppant viccesen beszél, kicsi Ká, még a cica is szisza :) 

Azt hiszem, hogy az ember sokkal jobban értékeli az együtt töltött időt, ha ennyit kell várni rá, mégis kell 1-2 nap amíg összecsiszolódunk, mi is, ő is megszokta, hogyan telnek a napok és négyesben teljesen más...teljesen más, de nagyon jó...most van egy hetünk, olyan, mintha itthon nyaralnánk, apa hozott hozzá kellékeket is...

Négyesfogat

Apa hazaért és már vissza is. Körülbelül annyi időt töltött itthon, amennyit ennek a mondatnak a bepötyögése vett igénybe nálam. Iszonyatos hiányérzetem van, kb. olyan amikor találsz a fagyasztó mélyén egy jégkrémes dobozt és amikor felnyitod pörkölt van benne. Kezdjük azzal, hogy a mézesmadzag, amit elhúznak előttünk, hogy egy hét a szabi, ami így azért nem is hangzik rosszul, de lekonyul az ember füle rögtön ha eszébe jut, hogy ebből kettőt már el is vesz a haza és a visszaút. Maradt tehát 5 nap, amire azt gondolod 4-esben, uram bocsá' részben kettesben fog eltelni. Hát egy nagy francot. Az öt napból, kettőt itt volt a sógornőm, mert ezer éve nem látta az öccsét, 1 nap itt ültek a haverok, volt olyan pillanatom, hogy azt gondoltam most, most felordítok, hogy húzzon mindenki haza. Az természetes, hogy a lányok dongtak az apjuk körül, együtt vittük-hoztuk őket oviból, apa altatott, etetett, játszott velük, mesélt nekik, szóval teljes mértékben szabadságolva lettem, és volt időm kattogni azon rendesen, hogy rohannak a napok, ügy intéztünk, megcsinálta azt a ház körül, amit én nem tudok, permetezés stb. Közben meg észrevettem, hogy vészesen fogy az időnk, hogy alig jut egymásra, mert vagy én alszom el a fáradtságtól a vállán, vagy ő az enyémen. Ezen felül nehezített pályát jelentett még neki, hogy nehéz az átállás, 1.5 hónap alatt ő is felvesz egy ritmust és nekünk is megvannak a rituáléink nélküle. Bosszantó volt még az is, hogy a hazaút, sok-sok értékes órával többre sikeredett az autó megadta magát félúton. Mától meg újra kezdődött a hat hét várakozás, hogy ismét hazajöjjön. Kutya nehéz neki, mert nekem itt vannak a lányok nap, mint nap. de ő teljesen egyedül van, és bár van már mögötte pár év rutin ez ügyben sajnos, de most valahogy ezt nagyon nehezen viseli és nem volt rá idő, hogy átbeszéljük. Gyakorlatilag semmire nem volt idő, mert ez a pár nap, mintha nem is lett volna, mintha csak bekukucskált volna az ajtón és már húzta is be maga után. Kicsit ambivalensen úgy érzem most magam, mint a mesében, amikor kapott is a király ajándékot meg nem is. Persze, tudom, hogy majd ezen is átlendülök/átlendülünk, de most ebben a pillanatban nehéz. Erre az is rátett egy lapáttal, hogy most éppen intézem az orvosi papírjaim is a munkába álláshoz, innen is visszakanyarodhatok újra az időhöz, ami vészesen fogy. Sokszor megkérdezem magamtól, hogy ki lehet-e kerülni ebből az ördögi körből vagy visz tovább ez a taposómalom és egyszer csak bedarál...remélem, hogy nem így lesz, hogy tanultunk ebből a felemás pár napból és legközelebb másképp csináljuk, leginkább elmegyünk itthonról arra a pár napra...jobb ötletem egyenlőre nincs. Na meg persze a tény, hogy egy hepehupás úton egymás után nem jöhet két hupa...lesz időnk beszélni  és dübörgünk tovább...Van, hogy csak egy pillanatot kapsz. Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért... Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az Igazi Pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is. Ami örökké tart.

Apjuk hazaért...és ami azóta történt.

 

Hát megmondom őszintén, amikor szerda reggel is arra ébredtünk, hogy még mindig esik a hó, eléggé billentyűzetet nem tűrő szavak hagyták el a számat. A lányok annál inkább örültek a hónak, főleg akkor vették villámgyors öltözősre a figurát, amikor közöltem velük, hogy az óvodai locsolkodásra mi bizony szánkóval fogunk menni. Azért elég vicces volt, hogy március végén, overallban, sapkában, kesztyűben, szakadó hóesésben mentünk ojiba, ahogy Kira mondaná. Eddig ugye 2 kölköt hegynek fel még nem kellett cipelnem, itt szeretném leszögezni, hogy a +12 kg, amit Kira képviselt, érzéseim szerint olyan 60-nak tűnt. Gyakorlatilag annyit idő alatt futottam (höhö enyhe túlzás) le a távot, mintha gyalog mentünk volna. Amikor mindkét gyermeket leadtam a számára kijelölt objektumegységben bóbita or/and törpike csoport, hazafelé elég nehezen esett le, hogy nemhogy senki nem ül a szánkón, de lejtőn lefelé haladok, ami egyrészt nekem marhára csúszik, másrészt a szánkónak még inkább ezen oknál fogva úgy szétverte a szánkó a bokám, amikor utolért, hogy a ringló hozzám képest kismiska.

 Aztán nagyon tervben volt véve, hogy ha apjuk hazaér, akkor ő megy a lányokért, annyira sajnálom, mert a hó miatt persze, hogy nem ért haza szegénykém, de akkor is meg volt a nagy öröm, amikor végre megérkezett, csak annyit mondtam nekik, hogy meglepetésvendég érkezik, de Szonja rögtön kitalálta. Onnantól, hogy apa megérkezett természetesen én mostoha lett, pl "anya arrébb mennél, apa mindjárt jön vissza." Csütörtökön még mindig szakadt a hó, Kira hiába ült kint az ablakban a tavasztündérrel a kezében, felvett és végtelenített szalagként énekelve a süss fel napot, fel is adta és olyan délelőtt 10 körül közölte: "Nem süt napocska, este lett." 

Nem tudom voltatok-e már úgy vele, hogy egyszerűen késztetést éreztetek arra valami belső sugallat folytán, hogy mennetek kell, mert várnak. Az évforduló pénteken, szakadt a hó és kavarta a szél. de mennem kellett, csak két szóért, hogy elmondja "szeretlek apa" és odarakjak egy csokrot a tavaszból, a kettőnk kedvencéből a sárga-piros rózsából. Átfagytam és szétáztam mire odaértem, de egyszerűen meg kellett tennem, a teljesen üres temetőben ott álltam mosolyogtam miközben a könnyeim potyogtak és összekeveredtek az arcomon a hóval...

 Délután meg a doktornőnél ejtőztem, mert akkora esett le, hogy a négy napja tartó meghatározhatatlan fej, szem és homlokfájásom már annyira lüktetős, hogy le sem birok hajolni...arcüreggyulladás. Megkaptam az e havi 2. antibiotikumkúrámat, mert ezek szerint az első nem hatott, bingó. A nagy havazásban a csajok is megfáztak (igen annyira utálom a havat már, hogy mindent ráfogok) és felváltva köhögnek valami őrült kutyaugatást másolva. A húsvéti hangulatom még a kanyarban sincs, lehet elakadt a hóban a nyúllal együtt.