2013. július 31., szerda

Házunk táján...






Szakállas farkas legendája
A madarak vidáman csiregtek a kora nyári reggelen. A Putnoki pásztor ezen a napon is, mint általában mindig rosszkedvűen ébredt. Szinte fél pőrén, egy szakadt vászongatyában, úgy, ahogyan az Isten megadta, botorkált ki az udvarra, ahol a gémeskút itatójában kimosta az éjszaka lidérces álmait az előző nap szutykaitól összetapadt szeméből. Seszínű, ronda szakállát, pedig hanyag mozdulattal két ágba pöndörítette. Olyan benyomást keltett, akár egy kivénhedt bakkecske, aki már szarvakat is csak azért hord a fején, hogy tudják az emberek: - ez a jószág eleje. Feleségét igazából sosem szerette, csupán azért tartotta, hogy gondját viselje a házkörüli munkának, valamint ha a nyáját terelgeti, legyen, aki főzzön, takarítson, mosson, és ebédet vigyen „ő pásztorságának”. A rövid fürdőzés után rögvest belekezdett a felesége korholásába:
- El ne kótyavetyéld a napot asszony, mert este felakasztalak a Hold sarlójára!
- Időben ott legyen ám az ebéd! - fenn a kopaszhegyen, mert ma ott legeltetem a nyájat.
A többi szitkot, parancsot már nem hallotta szegényfeje, mert elindult a hites ura hangos kürtszóval a faluba az állatokat összeterelni. A kürt harsogó hangjára, és a csattogó ostorpattogására ébredt a falu apraja – nagyja, egymásután sereglettek az állatok: - kecske, tehén, birka, még a szárnyas jószágok is belibasoroztak a kis hegyi legelőre igyekvő többi állat közé, hogy mihamarébb felérjenek a szűk ösvényen. Eközben a pásztor felesége neki kezdett a házkörüli munkák elvégzéséhez. Vizet mert a kútból egy jobbidőket látott korhadt békanyálas farocskában, majd felrakta az étket az összetákolt, összeroggyant, agyaggal tapasztott tűzhelyre.
- No csak fortyogj itt magadnak! Én meg ráérek még délig!
S azzal kapta magát s egy kosárral a kezében elindult a közeli erdő szélére tűzrevalót szedni. Itt találkozott egy falubéli asszonnyal, akiből úgy áradt a szó, mint a Sajóból a víz, felhőszakadás után. Felnézett az égre. A nap már közelkerült a zenit tetőpontjához, röviden mormogott valamit a fogai között, aztán elköszönt: - Nekem mennem kell! - kiabált vissza a szószátyár fehérnépnek. Még felkapkodta az útjába került fadarabokat és meg sem állt hazáig. A lencse már gőzt okádva, pöfékelve javában lökdöste a vasfazék födelét. Volt ott olyan fokhagyma, meg mindenféle növényi fűszer illat, hogy a legyek jobbnak látták kimenekülni az istálló mellett felhalmozott trágyadombra, frisslevegőt szívni. A ládafiából előkapott fejére egy kopottas foltos kendőt, majd belemerte az ételt egy karimája törött agyagedénybe és elindult, hogy hites urának időben odaérjen az ebéddel. A faluban még meg-megállt egy-egy ismerőssel beszélgetni, de ekkor már a delet elkolompolta a helyi templomszolga. Inkább délután volt már, mint dél, amikor felért a hegyoldalba. A bozótos mellett elhaladva vette észre, hogy mennyi friss gomba bújt ki az avarból. Nekilátott hát összeszedni. Telt-múlt az idő, a pásztor a kopaszhegyen már egyre türelmetlenebbül várta az ebédet. Rábízta állatait a terelőkutyájára, ami úgy nézett ki, mint egy nagy szőrpamacs. Sokszor még ő maga sem tudta melyik a kutya eleje, vagy hátulja, csak akkor, ha az futni kezdett az elkóborolt jószág után. Elindult hát nagy tajtékozva, mocskolódva az asszony elé. A feleség mit, sem törődve az időmúlásával, hajlongva, görnyedezve szedte tovább az erdő ajándékát. Nem tudhatta, de még csak nem is sejthette, hogy valójában milyen veszély leselkedik rá. A cserjésből egy szakállas farkas rontott elő, habos tajtékos pofával. A vérben forgó szempár maga volt a pokol. Olyan volt, mint amikor az ördögök éppen a legnagyobb tüzet rakják és szétkotorják a parazsat a katlan alatt. Ráugrott az asszonyra, tépte marcangolta ruháját, ahol csak érte. A bestia csattogó foga, villanó szeme a férjurára emlékeztette. Menekült szegény, ahogyan a lába bírta. Csend lett. Már nem hallotta a farkast a háta mögött lihegni, csörtetni, megállt hallgatózni, majd nekiiramodott, - szaporaléptekkel, szinte futva igyekezett most már az ebéddel. Meg is pillantotta nemsokára a tisztás közepén a hites urát, aki egy fatövében hűsölt. Lihegve, dadogva mesélte el a farkassal történt találkozását. Megérdemelted te lusta mihaszna némber - dörmögte a pásztor,- legközelebb jobban fogsz igyekezni az étellel. Azzal mondókáját befejezve nekilátott, hogy elfogyassza a megkésett ebédet. Jóízűen, nagyokat böfögve, csámcsogva falatozott. A szája szélén kicsorduló péppé főzött lencsét nagy önelégültséggel törölgette le az udvari kemencében sütött feketekenyér falatkákkal. Szakálla, akár egy agyonhasznált lószőrkefe, rendezetlenül ágabogazott mindenfelé. - No te asszony! – Most pedig ledőlök én ide az öledbe! - Ne engedd, hogy valaki meg merészeljen zavarni álmomban! Alig, hogy lehajtotta fejét, - olyan hortyogásba, szuszogásba kezdett, hogy a döngicsélő méhek sem mertek a közelükben a virágokra szállni, mert azt gondolták az ég dörög, vagy jön a világvége. Az asszony csak nézte – nézte ura rusnya arcát, s eközben kendőjével hessegette a férfi fejéről az odaszemtelenkedő legyeket. Majdhogynem felkiáltott ijedtében, amikor ura álmában elvigyorodott. Ekkor látta meg, a fogai közé szorult kötényéből kitépett cérnaszálat. Hirtelen felkapta a földön heverő fafaragó görbebicskát és egy pillantás nem sok, már el is vágta vele a pásztor torkát. A vér spriccelve tört elő a hörgő, alvó emberből. A nagy fájdalomtól talpra ugrott és egyszer még kinyitotta szemét, de rögtön elvágódott és ezt követően örökálomra szenderült. Felesége felsóhajtva, megkönnyebbülve így köszönt el tőle: - Sosem szerettél, mindig csak cselédnek tartottál. Vad és hitetlen ember voltál, de most Isten megbüntetett, hiszen még őt sem szeretted, csak a magad boldogságát tartottad mindenkor a legfontosabbnak. Ő akarta, hogy így végezd. Ő, az Isten formált át a szakállas farkassá. Egy utolsó pillantást vetett urára, még csak szánalmat sem érzett, majd elkezdte hordani rá a követ, mindaddig, amíg a kőrakás teljesen el nem takarta a gonoszt. A faluban sokáig szóbeszéd volt a pásztor eltűnése, míg egy szép napon az asszony egy hosszú téli estén, amikor éppen összegyűlt a falu asszonynépe, bele nem fogott a történet elmesélésében. A történet szájról szájra járt és jár a mai napig. Nekem még gyerekkoromban az anyai nagyanyám mesélte el. Ő pedig a nagyanyjától hallotta valamikor nagyon, nagyon régen egy hosszú téli estén, amikor a falu asszonyai kukoricát morzsoltak, s közben regéltek és népdalokkal, egyházi énekekkel múlatták az időt…'

Forrás: Tamás István: Rege a Szakállas farkasról

Azóta is ha valaki ezen a hegyen jár, a kőrakásra rá kell helyezni egy hatalmas követ, hogy a szakállas farkas ne térhessen vissza soha többé. Sokszor és sokféleképpen hallottam már ezt a történetet, ma én is megmutattam és elmeséltem a lányoknak.

2013. július 29., hétfő

Olvad a zsiiiiiir.....






Szóval értem én, hogy július van, meg nyaralás, meg mikor legyen meleg, ha nem most, de azért ez mégiscsak sok(k). Tegnap du nálunk 44.1 fok volt a napon. Nagyon nem bírom, gyakorlatilag a gázcsere teszi ki az életem és még azt is pihegve teszem.Lefáraszt még a levegővétel is.  Az egyetlen pozitívum, hogy kiégett a gyepünk (is), nem kell vágni. Valamint szép ütemben fogyok, nem birok enni, gyakorlatilag gyümölcsön kívül semmit. Ma  annyit voltam kint, amíg leszedtem a barackot, muníciópótlás. Szóval imádjátok csak a nyarat, de nekem konkrétan elegem van abból, hogy folyamatosan izzadok, mint a ló, maximum 5 percet vagyok olyan állapotban, hogy nincs melegem, ha kijövök medencéből és ha tusolok. A csajok éppen a fürdőkádban ülnek, ez a mai napi program, úgy fél óránként:) Nyűgösek ők is, nem tudunk aludni éjszakánként, csak forgunk,mint valami rotációs kapa. Apropó kapa, azért belegondolok abba, hogy én bent lehetek, sőt jövő héten is a munkahelyemen, de mi van azokkal akik éppen aratnak, vagy tüzet oltanak, vagy éppen életeket mentenek az utakon. Minden tiszteletem az övék és így visszagondolva már nem is annyira rossz nekem. Várom az esőt és leteszem a nagyesküt, ha valóban megérkezik én mezítláb fogok kint táncolni benne....szóval add már uram az esőt.

2013. július 27., szombat

Szerelem...

Kira egy igazi kis szeretetgombóc, a kezdetektől fogva és ez a hiperszenzitivás folyamatosan erősödik benne, olyan mélyről jövő dolgokat a felszínre engedve, amit egy felnőtt sosem tenne meg. Mert nem adná ki magát, mert bizalmatlan lenne általa és lelkileg teljesen meztelen. Csodálom őt ezért, hogy villanásnyi elmélkedés nélkül kiadja magát. Ölel, siklik, minden egyes porcikájával szeret, feltölt, mosolyt csal, érzékennyé tesz. Mostanában pedig mindehhez hozzájön a verbalitása. Csacsog egész álló nap, mindentől, mindenkinek. Benne van az ősbizalom a beszélgetés terén is, odakucorodik akár egy idegen mellé is, hogy egy idő után az ölébe simuljon és mondja tovább. Esténként, amikor lefekszünk, átöleli a nyakam és a fülembe súgja "anya szejetlek" és minden esetben megvárja a választ, hogy "én is szeretlek kicsim" és már egyenletesen szuszog is. Néha bővebben kifejti, hogy "tudod nagyon szejetlek anya". Minden reggel arra ébredek, hogy odasimul arca közel az arcomhoz és arra nyitom a szemem "anya szejetlek" és mosolyog. Ilyenkor mindig igyekszem ezt a képet belevésni a hétköznapokba, amikor nyűgös, hisztis, akaratos és mindig sikerül. Lassan ez a mondta a fegyverévé vált, és minden alkalommal a szívem közepébe talál vele. Olykor mantrázza, pontosan úgy, ahogy mi szoktuk, hogy egyfajta önbeteljesítő jóslatként higgyünk benne. Ő hisz és mondja és hiába hallottam már 1000x, soha nem veszít az értékéből, hiszen csupa szeretet, minél többet ad belőle, annál többet szeretnék. Felnőttként azt mondjuk ha valamit milliószor elismétlünk veszít az értékéből, hiteltelenné válunk. Ez vele a három éves kis emberrel teljesen fordítva van, minden egyes alkalommal őszinte és hiteles. Sok-sok pillanatot megállítottam már volna, mióta megszülettek. Ezt most nagyon-nagyon, lubickolok a  feltétel nélküli szeretetében...soha nem volt még ilyen magától érthető a szimbiózisunk...


2013. július 25., csütörtök

Pihenés?!










Elment, nagyon gyorsan. Sokáig gondolkoztam rajta, neki merjek-e vágni egy hat órás vonatútnak a lányokkal, csomagokkal, egyedül. A nagyobb próbatétel természetesen Kira szélvészkisasszony volt. Nekivágtam, igaz indulás előtt éjszaka még átpakoltam a nagy bőröndöt két kicsibe, mert meg sem bírtam emelni, olyan nehéz volt, pedig igazán tenyeres-talpas asszonyság volnék. Balatonlellén voltunk, engem újra és újra elvarázsol a Balaton, más illata van még a levegőnek is. Kira teljes extázisban volt a víz láttán, Szonja a maga higgadt nyugalmával fogadta az ismerős környéket. Remek időnk volt, annyira, hogy nekem sikerült egy kiadós napszúrást is összeszedni. Szerencsére 3 felnőtt volt a segítségemre, hat év óta először fényes nappal olvastam ki egy könyvet, sőt majdnem kettőt. A csajok csokibarnák, Kira megtanult úszni. Gyönyörű volt a naplementés hajókázás, még azt sem vett le (sokat) az értékéből, hogy a drága barátnőmmel nem tudtunk beszélgetni, naivitásunkat mutatja, hogy 7 gyerekkel vágtunk neki az etapnak. A kalózhajót szájtátva nézték, a bűvészt szintén, Kira körbe is puszilgatta. Megtalálták a kincset is, szóval vótörömbódogszág. A vidámpartban (Szonja így hívta a mini vidámparkot) minden 2. este felelhetőek voltunk, nagy sláger volt az ugrálóvár és az akkus autó és motorpálya, Szoni hasított mint a szél, Kira szintén, de ő nem érte el a pedált, ezért mögé beült egy kedves fiatalember mindig. Voltunk a fonyódi kilátóban, a boglári téglagalériában és nagy megdöbbenésemre órákat beszélgettünk a sógorommal esténként a teraszon. Az esti látkép rendszerint az volt, hogy Kirát afféle mini krumplis zsákként vittem haza a hátamon. Rohantak a napok, nehéz szívvel jöttünk haza. Feltöltődtem kicsit, bár a Duracell elemünk mellett nem volt könnyű, aki mostanság 18 órás csacsogó korszakát éli és annyira extrovertált lett, hogy mindenkivel leáll kokettálni, így éri el, hogy vadidegen emberek ölében rántott húsozik a vonaton (én sima szendvicset vittem) vagy strandzárás után negyed órával még csúszdázik, mert "kiléciveszezte" az úszómesternél. Jönnek most újra a hétköznapok, és pár nap és nekem a dolgos hétköznapok.

2013. július 16., kedd

Szabadság miatt zárva :o)

"A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre."
Eötvös Károly

2013. július 13., szombat

Valami ilyesmi lehet a feltétel nélküli szeretet...


"Fent a felhő szélén egy angyal mindent lát, hogy a világot a földön, gyerekek rajzolják. Kicsiny, hegyezetlen színes ceruzák."

2013. július 12., péntek

Elmúlás az 5 éves szemével...

- Anya  a nagyon öregeknek meg kell halni?
- Nem kicsim, nem tudjuk ki mikor hal meg.
- Mindenki meghal?
- Igen Szonja, egyszer mindenki meghal.
- A meghalás az milyen érzés?

××××××

- Anya én mikor leszek megint picibaba?
- Szonja, Te már nem leszel picibaba, nagylány leszek, aztán majd anyuka.
- De leszek, mert ha angyalka leszek, utána majd újra picibabaként születek le a földre.

××××××

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kapok Szonjától mostanság. Megmondom néha egy kicsit rémiszt, mert a saját gyerekkori énemre visszatekintve, engem félelemmel töltött el ez a kérdéskör, őt pedig kíváncsi természetességgel. Tudom, hogy abban a fejlődési szakaszban van most, hogy éppen túljutott azon, hogy akit berakunk a földbe, az nem kel ki, afféle virágmag effektus. Próbálok mindig olyan választ adni a kérdéseire, hogy értse, de sokszor nem megy. Valamelyik délután is sétát tettünk a temetőben, virágot vittünk a sírra, legutóbb még ezt kérdezte, hogy papó kijön-e majd érte és fog-e tetszeni neki a virág, amit oda vittünk neki. Most meg már azon elmélkedett, hogy akkor most a sírokban akkor ugye csak csontok vannak a lelkek meg a felhőkben. Nem nagyon tudtam elmagyarázni neki, hogy mi az a lélek, legalábbis úgy vettem észre rajta, hogy nem értette meg. Tudom belevihetném a vallást, hiszen jár hittanra is, de az az én döntésem volt, hogy legyenek megkeresztelve, az pedig az ő döntésük kell legyen, hogy mennyire fogadják majd el a Biblia tanait, mennyire lesz hitük, ezt én most és máskor sem szeretném semmilyen irányba befolyásolni. Szóval foglalkoztat engem is a kérdés és éppen azért amiért őt, mert úgy érzi nem adok megfelelő válaszokat a kérdéseire, vagy azért mert nem tudok, vagy azért mert a magyarázataimat nem érti meg. Nehéz ügy, mert itt is visszatér ugye a társadalmi norma, ami szerintem normálatlanság az, hogy a halálkérdés tabu, szőnyeg alá, elutasítani stb. Nálam nem az, csak lehet a módszereim és a magyarázataim nem ötéves lelkületűeknek szólnak.  Annyira érdekelne, hogy Nálatok kedves olvasóm, hogy ment vagy éppen, hogy megy ez....köszönöm!

2013. július 10., szerda

Ma esti bölcseletek...

Akkor vagy igazán békében magaddal, amikor már nem akarsz elmagyarázni, megértetni, senkivel semmit..sőt magadnak sem keresel kifogásokat. Csak döntesz, közölsz..., mész az úton.
Ha értenek, és életed egy szakaszán elkísér bárki az utadon akkor megéled az együttlét minden pillanatát, de nem válsz függővé tőle...kész vagy bármikor elengedni..mint mindent, ami nem Te vagy.
Ha nem értenek, és egyedül vagy, akkor sem zárulsz be, csak elfogadod, hogy egy olyan szakaszon mész keresztül amit csak egyedül tehetsz meg...de tudod, hogy mint minden ez is elmúlik egyszer...

2013. július 9., kedd

Csend, na az nincs :o)


***

Sétálunk, Kira meglát egy házat, amiről le van jőve a vakolat, odaáll mellé és teli tüdőből fújja és fújja, majd közli:
- "Nem tudom elfújni, akkor ez biztos a harmadik kismalac háza."

***

Szonja ül az asztalnál és osztja az észt a húgának:
- "Én a polgármester vagyok, azt csináld, amit mondok!"

***

Ricsi szaladgál, így felkapcsolódik a mozgásérzékelő lámpa Kira kiszalad a teraszra:
- "Nézd, ott nincs este!"

***

SZonja kivágtat a konyhába és közli:
- "Anya van egy jó hírem és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem? "
- Kezd a jóval.
- "Fújdogál a szél."
- és a rossz?
- "Meleg van, mint a dög."

***

Mamának virágot választunk a virágboltban, Szonja kioktatja a virágárust:
- "Három dolgot  kell csinálni a virággal. Egy: napra kell vinni.  Kettő: Locsolni kell. Három: Időt kell neki adni, hogy megnőjön."

***

- Szonja mi a franc a a falon?
- " Az nem franc, hanem egy mosolygós postaláda. " (rózsaszín zsírkrétával a citromsárga falon)

***

- "Szonnya mijét sijsz?"
- "Nem sírok, csak folyik a könny a szememből."

***

- "Anya miért hívsz szöszmösznek?"
- Mert így becézlek.
- "Nem becézz így, olyan gyerekes."

***

Egy pohárból isznak:
"Kira, finom a nyálam, a mandulámból jött ki."

***

Na és az übercukker, Kira az esti alvásnál odakucorodik kiskiflinek:
- "Anya szejetlek, annyija nadon nadon, mint a tújó judit, pedig azs egy étej"

***




2013. július 8., hétfő

...és még szőke sem vagyok

Az egész úgy kezdődött, hogy a lányok nyekeregtek a homokozóért. Homokozónk ugyebár van, mert egy nagy traktorgumi, már régen le lett festve, igen ám, de valami rejtélyes oknál fogva minden nyárra eltűnik belőle a homok és ezzel a folyamattal egy időben brekkencstanyává válik. Ezért elhatároztam, hogy kapnak a csajok egy olyan műanyag homokozót, aminek zárható a teteje, stabil az alja ect. Ki is választottak egy rózsaszín (mi más?) almát. A homokozó postakocsiból való kiemelést követően, 5 percenként kérdezgették váltva, hogy mikor lesz már homok. Egy idő után elkezd az ember lányának a szeme tikkelni és ez után fél órával eljut arra a szintre, hogy felhívja a tüzépes ismerősét, hogy lehetőleg 2 órával ezelőttre hozzon már homokot, mire azt a kérdést kapja, hogy milyet, mert van vagy 10 féle. Ööööö itt ígértem visszahívást, majd telefonos segítséget kértem a szakembertől. (Zuram). A homok milyenségét illetően hamar elmondta mi kell (az ami ragad a kölökre, nem jön ki a ruhákból, de homoktortának ideális). Kérdeztem tőle mennyit? Asszongya egy köbmétert. Mondom az mennyi. (Soha, de soha nem voltam jó ilyen elképzelt mennyiségekben.) Elmagyarázta, hogy 1mx1mx1m. Mondom ok. Visszahívtam Baltazárt, hogy hozhatja a homokot, a mennyiségre visszakérdezett 2x, hogy biztos, mondom azt hát, hiszek a Zuramnak. Nem kellett volna, mert ő roppant vicces kedvében volt és így akarta megbosszulni a beszólásomat. (Itt egy kis kitérővel elmondanám, hogy volt olyan hülye a kollégáival együtt, hogy kiálltak a suhancokkal focimeccsre, ami olyan jól sikerült, hogy mára mindkét térde bucira dagadt és csak totyogni tud. Én meg meg mertem jegyezni, hogy vén fejjel és főleg nem negyven fölött nem kellene vagánykodnia.) Szóval amikor megérkezett a fél teherautónyi homok, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, a lányok meg majd össze pisilték magukat a gyönyörűségtől. Röhögve leborította, mert közölte, hogy ő vissza nem viszi. Majd kedvesen elmagyarázta, hogy ez bizony  1000 liter homok, a homokozó meg 111liter :) Megküzdöttem a brekikkel a traktorgumiban, és azt is megtöltöttük, de rá kellett jönnöm, hogy ez a k. homok osztódással szaporodik. Szóval van még egy szép nagy hegyünk pluszban. Én meg három órán át lapátoltam, mantrázva a kedves férjem felmenőit, leégett az arcom, még a fülem is, a fürdőszoba homokos tengerparthoz hasonlít, fáj a hátam és reggel tuti nem kelek ki az ágyból. Egy kis homok valakinek, mert ha nem akkor holnap Déva várát építjük fel. 



Mindez a mai napra nem volt elég, mert miért is, kerítést festettünk, azt hogy a lányokat Nitrohigitóban kellett első körben fürdetni, még belefér, de mi a pichát csináljak az ebbel, aki nem értette meg, hogy a kerítés frissen festett?!


2013. július 7., vasárnap

Pillanatképek...

Úgy elszaladt az elmúlt 1 hét, pedig igazából semmit nem csináltunk. Nagyokat aludtunk, sokat játszottunk és bandáztunk. A csajok kóros óvodahiányban szenvedtek, így kétszer is látogatást tettünk az oviban a héten, sikerült is jó koszosan hazaérni, hála a homokozónak, amiből van két darab is, két hatalmas diófa árnyékában, igazi játszóparadicsom. Az egyik nap elvittük Boncát is, aki szeptembertől Kirával fog egy csoportba járni.


Bonca igazi meseszép kisfiú, de nagyon-nagyon akaratos, az anyukájának pedig semmi, de semmi segítsége nincs, látszik, hogy mennyire fáradt, így csütörtökön gondoltam egyet és azt mondtam neki, hogy hozza le hozzánk a kis örökmozgót, én csak úgy hívom természetileg, hogy Kira a köbön, azt hiszem ez mindent elmond, ő pedig menjen és csavarogjon egyet. Hát fülig ért a szája :) Nagyon ráfért már, a 3 gyerkőc pedig teljesen jól el volt a kisebb meccsektől eltekintve. Igazából most értettem meg igazán, hogy mennyire más egy fiú és hogy mennyire más 3 gyerek, azt hiszem erre én már nem vagyok hosszútávon kalibrálva.


Rengeteget vagyunk kint, a csajok élvezik a nyarat, igazi kis vizipockok, nem fáradnak, ha mégis, akkor ledőlnek az árnyékot nyújtó almafa árnyékában egy plédre. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy már egy hónapunk sincs hátra és vége ennek a szimbiózisnak és vár a munka, igyekszem azért elhessegetni a gondolatot.




Tegnap volt egy érdekes történet, bebizonyosodott Szonja, milyen kis hős, bármilyen mimózalelkű is. Este kimentünk bandázni az útra, a csajok motoroztak, Szoni pedig elbambult a motoron és pontosan szembe ment egy autóval, mivel ezek a műanyag motorok elég hangosak, hangosan kiabáltam utána, igen a 3.-nál már ordítottam. Ő pedig nem a féltést látta benne, hanem a haragot a nagy hang miatt. Meg is sértődött és hirtelen ötlettől vezérelve bevonult, igen ám, de amikor kinyitotta a kaput, Ricsi vett egy repülőrajtot. (A legutóbbi ilyennél az utca végén lakók a villanyoszlopokra ugráltak fel előle, pedig max halálra nyalta volna őket). Itt persze Szoni megérezte, hogy ebből nagy gond lehet és belekapaszkodott a kutya nyakörvébe. A következő életkép, Ricsi a járdán húzza maga utána fekvő Szonját, aki jajveszékel, de nem ereszti a nyakörvet. Megtartotta, tényleg hős volt, még nekem is nehéz volt visszapaterolni az ebet a kerítésen belülre, lévén 40kg színizom. Azért volt egy kiadós hüppögve sírás, nagy változásokon megy most át, érzékenyek a kifinomult radarjai, aztán szépen lassan megbeszéltünk mindent. 

Anyának ma van a 71. szülinapja, nagyon aranyos volt, ahogy a lányok felköszöntötték, nagyon meghatódott, én is. Talán még sem véletlen, hogy itt van velünk, kaptunk még egy esélyt az élettől vagy sorstól, nevezzük bárminek, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz egy picikét.Remélem sokáig itt lesz még velünk/nekünk. Isten éltesse!






2013. július 6., szombat

Jó éjt...

A szerelem gyümölcse a legnemesebb, a legősibb érzés: életet alkot. Senki sem tudja, honnan jön, hogyan jön, csak leszáll az ismeretlenségből az emberek boldogítására, a fiatal évek örömére, az öreg napok vigaszára, édes gond, féltő aggodalom, gyönyör és büszkeség, a gyermek az élet maga.

2013. július 1., hétfő

Duma....na az van!

***
"Anya kikapcsolnád a zenét, mert Kira nem bír magával!"

***

Bementünk az intézetbe és Szonja felvonult az idősekhez az emeletre, amikor felszóltam neki, hogy jöjjön mert megyünk haza, megállt az ajtóban és közölte:
"Maradjunk még egy kicsit, olyan édik az öregek".

***

"A pisinek milyen íze  van?"

***

- "Anya pájok."
- Mi pár Kirus?
- "A jábam, meg a kezem is."

***

Szonja és mama barkochbáznak:
- "Mama, csukd be a szemed és mond el mit látsz."
- Kincsem ha becsukom a szemem, akkor semmit.

***

Szonja egy kendőt köt a fejére, majd elém áll és illegeti magát:
- "Na, hogy festek?"

***

- "Csiribi-csiribá, anya egy tündér."
- Én a jó tündér vagyok, teljesítem három kívánságod. 
- "Oké. 1. Csúszda a medencébe. 2. Varázspálca. 3. Egy új kistesó."

***

Szonja és a hippiálmok:
"10 gyerekem lesz és a tengerparton fogunk lakni, egy rózsaszín lakókocsiban."

***

"Olyan házat szeretnék, amiben van ringató és pelussal élő baba."

***

Háttal áll a tükörnek:
"Öcsém, de jó a seggpárnám!"

***

"Kira kicsi húgom, megeszem, azt a csepp pecsenyepopód vacsorára!"

***

"Szonnyuska ez az ójiási zőjd bugyi a tiéd."

***

- "Anya, apa nem játszik velünk, ne legyél a felesége."
- Oké, holnap elválok.
- "De ha látod, hogy játszik velünk, akkor nem szabad neked megválni tőle."

***