2014. augusztus 30., szombat

Jeges vödrös...

Akármerre is nézek a facebookon más sem látok csak műanyag vödröket és tálakat, ahogy emberek öntik a fejükre a jeges vizet. Bosszantott eleinte, mert maga a gesztus egyáltalán nem erről szól, hogy jót röhögünk rajta, ahogy áznak a hülyék. Akkor most én itt öntenék morbidul, de annál inkább teljesen őszintén tiszta vizet a pohárba. Ice Bucket Challenge? A jegesvödrösöknek maximum a tüdőgyulladásról szól. Azt már biztosan nem tudják annyian, mint ahányan nyakon öntik magukat, hogy az ALS egy nagyon súlyos, a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan betegség. Az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmok sem működnek. Évente ma kicsiny országunkban 500 új beteget diagnosztizálnak. Igen, jól gondolod ismerek ilyen beteget magam is. A gesztus tehát a betegségre való felhívás és adományozás!!! Sok-sok értelmetlen dolog kering a neten, nekem személy szerint hidegrázásom van ezektől. Ma mégis kaptam több helyről egyet, ami szívemnek kedves. Gondoltam elindítom itt a blogon is...Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a facebook-on. Ennek keretein belül most arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy 48 órán belül osszák meg kedvenc magyar versüket és kérjék meg 10 további ismerősüket, hogy tegyék ugyanezt."Szóval kedves bloggerek hozzunk mi is egy kis kultúrát a világhálóra. Nem sorolok fel neveket, aki úgy érzi szeretne ebben részt venni szívesen olvasok majd nála verseket, ha mégis jeges vödröznétek tegyétek azt is, de az eredeti céljával ha kérhetem ezt tőletek. 
Itt pedig az én kedvencem ami jelen lelkiállapotomban aktuálisabb, mint valaha. 

Pilinszky János : Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
 lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

2014. augusztus 27., szerda

Mérföldkő...

Hétfőn újabb időszámítás kezdődik az életünkben, természetesen Szonjának lesz ez a legnagyobb váltás. Hazudnék ha azt mondanám nem féltem, mert persze, hogy féltem, de a féltés ellenére mérhetetlen bizalom van bennem felé, hiszem és tudom, hogy minden rendben lesz. Kicsit nyugodtabb vagyok mióta túlestünk az első szülői értekezleten a múlt héten. Igazán kedves tanító néniket kaptak, kompenzálnak egy fiatal energikus és egy nagymama. Ahogy ott ültem a padban ők pedig beszéltek és elhangzott a szó, hogy mi nem csak írni, olvasni, számolni szeretnék megtanítani ezt a 23 kisgyermeket, hanem nevelni, példát mutatni és megtartani azt a sokszínűségüket amivel ide érkeznek. Mázsás súlyként zuhant le rólam a kő, hogy jó döntést hoztam. Rengeteg érzelmet éltem meg abban a 2 órában, látva az osztálytermüket, a várakozást a pedagógusokban, összenézve a többi szülővel, miközben sokunknak az első gyermeke indul iskolába. Néztem a padokat, a székeket, Kisvakondot a falon és odaképzeltem a lányom. Bepárásodott a szemem bevallom...újabb mérföldköve annak a kis csomagnak akik mintha tegnap tartottam volna először az ölelésemben. Hétfő reggel évnyitó, ahol felavatják őket a nyolcadikosok, megkapják az iskola sálját/nyakkendőjét. Elültetik az osztály fáját, amit 8 éven keresztül ők fognak együtt nevelgetni. Ma nagy izgalomban együtt készítettünk össze mindent, füzetek, ceruzák, táskák. Annyira jó volt nézni a csillogást a szemében, tisztán, boldogan és tele várakozással. Szonja az 1. b-ben...:)

2014. augusztus 20., szerda

Üzenet Kiscsillagnak: Kóros öleléshiányban szenvedek...

Mesterhármas...

A balatoni nyaralás valami másra is rávilágított az életünkben. Annyira összeszokott hármast alkotunk már a csajokkal, hogy fel sem tűnt a hiány, mindaddig amíg nem szembesültem vele. Nincs nagy családunk, a lányok egy felnőtt unokatesóval büszkélkedhetnek. Bazsi, igen nekem már csak Bazsi marad, még akkor is ha már hátra kell vetni a fejem, hogy lássam a szemét. 4 éves volt amikor megismertem éppen, mint Kira most. Büszke vagyok rá, 20 év elteltével is megossza velem minden titkát, sőt sokkal inkább velem, mint a szüleivel. Élvezem és köszönöm a bizalmát. Az egyetemi mesterképzés mellett dolgozik így sajnos csak az utolsó két napot töltötte velünk. A lányok a múlt nyáron látták utoljára, Kira azonnal kokettált vele és a nyakába ugrott, de Szonja sem sokáig kerülgette. Onnantól kezdve, hogy megérkezett a lányoknak nem létezett más csak ő. Jó volt az ő hármasukat nézni, abban az összhangban és szeretetburokban, azokat a játékokat látva, amit csak egy férfi tud játszani. Közben azért kicsit keserédes is volt ez az öröm, mert elég volt hozzá egy röpke óra, hogy tisztán lássam, a lányaimnak nincs apaképük, szó szerint odavannak a pasikért, ha valaki is a közelükbe kerül. Mert valljuk be minden kislány első szerelme az apja, ő a hős és bátor lovag, aki mindentől megóv és megvéd. Mindeddig nem is gondoltam erre, hogy ez hiányzik nekik, hogy mennyire másképp viselkednek Balázs társaságában. Őszintén sajnálom, hogy ez kimarad az életükből...meg az enyémből is...

2014. augusztus 19., kedd

Újra a magyar riviérán

Bizony hagyomány már nálunk, hogy a lányok és én ellátogatunk Balatonlellére egy kis pihenésre. A pihenés persze ebben az esetben inkább csak elméleti sík, mintsem valóságtartalmú történés. Azt hiszem nem volt túl jó ötlet tőlem, hogy az idén egészen augusztusig húztuk, hogy elinduljunk. Mentségemre szólva a sors rendezte így és nem én. Először betegek voltuk nem is kicsit, aztán meg dolgoznom kellett. Sikerült azért megmártóznunk többször is a magyar tengerben, de az éjszakák már hűvösek voltak, 1 napon át zuhogott az eső is, mini Balatont képezve a telken, Kira legnagyobb örömére aki 42-es igazi fekete gumicsimmában szántotta a vizet ha kellett ha nem. Mi meg egész éjjel szivattyúztunk, hogy legalább az autóval ki tudjunk állni. A lányok teljesen jól bírták a 21 fokra lehűlt vizet, akkor még azt hittem én is, de mára olyan náthás lettem, hogy csak lihegek, mint a kiskutya aki túlfutotta magát. Bőszen koccintgatok a neocitránnal és mantrázom, hogy hamarosan jobban leszek. (Na jó azért azzal is megelégednék ha ennék már nem lenne rosszabb). A lányok természetesen hozták a saját kis jellemüket, Szonja a fontolva haladó és Kira a mindent bele, szó szerint kifulladásig, még ennyi év után is lenyűgöz a látvány a lassú víz és a robbanó tűz, számomra mindkettő tökéletes. Mint mindig most is nagyon jól éreztük magunkat, a Balaton megunhatatlan és nem csak a csajszibarackoknak hanem nekem is. Néhány pillanatkép...amit vissza lehet nézni a jövő nyári viszontlátásig.

2014. augusztus 10., vasárnap

Mókarovatunk következik

***

Kira elfáradva a játékban lehuppan mellém és egy nagyot sóhajt, mire én:
- Van baj mi? :)
- "Nincs baj, de van pjobjéma."

***

- "Te ezt csinálod Kira, én meg ezt!"
- "De ne feledd ez közös munka."

***

- "Ha Kira ilyen rossz lesz javító  óvodába fog járni?"

***
- "Anya mit csinál a parton a hal?"
- Na mit?
- "Hát meghal."

***

"A hiejogifák nagyon kafák."

***

"Anya cica fésüjködik, a cicák a fogukkal fésüjködnek. Hajjom, hogy bolod a cica mejt dojombol."

***

"A legnagyobb a segge apának a családban."

***

Megütötte a szemöldökét:
"Istenem, Istenem kifolyik a szemöjdököm."

***

"Ez nem szárnyas, hanem hagyományos hangya."

***

Esti elalvás:
"Kira legyél már csendben, szunnyadj!"

***

Dicséret Szonitól ebédnél:
"Te vagy kerek e világon a legjobb szakács."

***

2014. augusztus 7., csütörtök

Csak nézem...

Szonját és tele vagyok érzelmekkel. Még emlékszem és hiszem, hogy örökké emlékezni fogok arra a pillanatra, amikor azt a rózsaszín kis csomagot a kezembe adták. Csodáltam, szerettem és arra gondoltam merre viszi majd ugyan a sorsa. A kicsi csomag azóta nagyot nőtt és nemsokára iskolás lesz. Megvettük hát az iskolatáskát, az elsőt. Próbáltam visszaemlékezni arra, az enyém milyen volt, de nem sikerült. Azt a füligmosolyt és boldogságot azonban nem felejtem ami az ő arcán volt. Hihetetlen számomra, hogy máris iskolás. A diákigazolványát, amin már az iskolája neve szerepel percekig forgattam. Büszke vagyok rá, de éppen ennyire féltem is. Az óvoda óvó köre nincs többé. Jön az igazi a nagybetűs élet, a tanulással, a teljesítménykényszerrel. Véget ér a játék, új társak és új barátok jönnek. Éppen annyira várom, mint ő. Azt hiszem felkészültünk mindketten, lélekben és testben egyaránt, várjuk az első csengőszót...

2014. augusztus 1., péntek

Lélekemelő

Láttad már a szemét? Nézz bele! Ártatlan, nagy
tágra nyílt csoda. Nézi vele a világot, téged, és
nincs mindig egy véleményen veled. Benne több
van az égből, mint a földből. És téged is olyannak
akar látni mint az égieket.
Te erről mit sem tudsz.Pedig te vagy az apja,
vagy az anyja. Úgy néz rád, mint te Istenre. Mit
jelentene ha nem megbízható, nem tökéletes, nem igaz,
és nem könyörülő volna az Isten? Mi lennél te Isten nélkül?
S nem láttad még a gyermeket lassan járni, nesztelenül,
meztelen lélekkel haladni? Nem láttad még sötét szemekkel,
roskadozó terhekkel, mély pillantásokkal bújni előled, meglapulva és megcsalatva? Vagy benned csalódott kegyetlenül,vagy magárahagyatottságában rossz útra tévedt. Fogd csak meg a kezét! Érezd milyen melegen simul a te erős kezedbe, és mennyire bízik abban, hogy jó helyre vezeted! Kétféle életet élsz. A te váradnak falain belüli és kívüli életet. Ablakodban kora tasztól késő őszik nyílik virág. Még fel is írtad egyszer a kőfalra: BÉKELAK. Tehát kívül eszményi és jó vagy. S ha este hazamégy, fél gyermeked. Miért? Hidd el amennyire megérted az ő lelkét, annyira vagy közel az Isten országához. Kincset kaptál. Aranyat vagy csillogó gyémántot. Ahogy akarod nevezni. Úgy sincs rá kifejezés. Piros dobogó gyermekszívet kaptál. Tiszta, ártatlan gyermeklelket.
Csodálatos kérdező, kutató gyermekszemeket. Őrizd őket. Ki ne ejtsd kezedből! El ne törd! Tudod, hogy a világban azért van annyi szerencsétlen ember, mert nem minden gyermeklélek kerül megfelelő kezekbe? Finom mívű porcelán a gyermek lelke, könnyen törik. Olyan szép hivatásod van. Adott neked Isten valakit, aki az ő országába való....
Légy olyan. Szeress, akarj bízzál,remélj, keress,kutass, tégy úgy mint a gyermek. Meg fogja tenni az Úr, áldani fog az otthon, és tied lesz az élet legnagyobb jutalma: őszinte barátod lesz gyermeked.