A bódddogság (hó)határtalan :)

Ma reggel arra ébredtünk, hogy minden eltűnt az udvarunkról. Az asztal, az autó, sőt még a kutya is.....ennyi havat már nagyon régen láttunk, sőt a lányok talán nem is emlékeznek rá. A szombati lustálkodós, pató pálos reggelünket is belepte a hó. A csajok olyan fürgeséggel ébredtek és visítoztak a fehér lepel láttán, hogy arra szerintem még a 3. szomszéd is ráébredt. Rekordsebességgel nyomták be a reggeli habos kakaót és a máskor szombati ebédhez is pizsamában poroszkáló leányzók cirka 5 perc alatt vágták magukat téli gúnyába. Lerohanva a lépcsőn dobtak egy-egy hasast és hókommandózva kúszták át az udvart. Az eddig tájképbe olvadó kutyánk is oda meg vissza volt, sokkal inkább a lányoknak örülve, mint a számára első hónak. Komolyan mondom nem értem a siránkozókat, igen hideg, meg munka van vele, de eszméletlen jó rácsodálkozni. Vidámságot hoz magával, csapatszellemet, mert nehogy már a szomszédhoz ne vágjunk hozzá 1-2 hólapáttal. Én nem bőszültem fel azon, hogy nem jött a hókotró és lapátolni kell...eszembe nem jutott ezért bárkit is szidni. Mosolyogva néztük a gyermeki örömöt, mert a hó jó. Ráadásul ekkora hó...amibe már alagutat lehet ásni és bújkálni benne. Ma annyi időre láttam a lányokat, amíg ebédeltek, valamint nagy harcok árán  1x átöltöztek a havas gúnyából, hogy újabbat havazzanak össze. Visszaidéződtek gyerekkorom telei...hózik...imádom :)

Iskolaérettség

Számomra már nem is okoz döbbenetet, hogy itt tartunk, olyan mintha tegnap agyaltam volna azon, hogy engedjem-e Szonit iskolába vagy sem, most meg már a "kicsi" került éppen aktuális iskolaveszély helyzetbe. A két évvel ezelőtti döntésen rengeteget hezitáltam, pro és kontra. Félelmem nem volt hiábavaló, az első pár hónap pokoli volt. Emlékszem Szonja sokat kérdezgette akkoriban, hogy mikor lesz már 7 éves, mert az osztályában már mindenki az. Most ugyanaz a döntéshelyzet alakult ki a házunk táján. Kira túlesett a kötelező iskolaérettségi vizsgálaton (ennek mondjuk én sok értelmét nem látom) és 99%-os szinten teljesített. Óvónéni közölte is vele, hogy mehet suliba. Én pedig a másik óvónéninkkel beszélgettem, miért gondolom  úgy, hogy maradjon még egy évet az óvodában, meggyőzem az érveimmel. Egyrészt jelen teljesítmény-kényszeres rendszerben, amikor nagyobbikom hullafáradtan jön haza és olykor még este 8-kor is akad némi tennivaló, amikor 30 órájuk van a héten, megspékelve kötelező délutáni elfoglaltságokkal, amikor 2. osztályban azon stresszel, hogy valamit nem fog tudni megtanulni, szerintem óriási hiba van a rendszerben. Igen használhatunk persze mérőtáblákat, hogy értelmi képességeimben, hogy teljesít a gyerek, de ez is pillanatnyi képet mutat csupán, egyáltalán nem biztos, hogy reálisat. Kira beszédhibás, logopédiára járunk, és szerintem ez egy hatalmas hátrány az olvasásánál. Aztán beszéljünk fizikai érettségről, gazellatermetű kisebbikem 20kg, ha a hátára adnám a táskát elborulna, mint egy páncélilag túlterhelt teknős.  Szociális és érzelmi érettség, rendkívül ragaszkodó és biztonságérzetét én adom meg neki, az én közelségem. Játékos, mint sok-sok majd hatéves gyerkőc. Ezt a játékosságot pedig az iskolában nem nézik el, kategorizálnak, azaz aki mozgékony annak rossz a magatartása, mert hiába vág az esze, mint a borotva és elsőként válaszol, ha azt  éppen az asztal alól teszi. Sablongyerekeket kell termelni, nem nézve ki-miben jó, ki miben tehetséges. Nyesegetni a faágakat, hogy megteremtsünk egy tökéletesen egyforma csemetekertet. Azt mondják évvesztes gyerek, én ezt egyáltalán nem így látom, sokkal inkább évnyertes, nyer egy évet, amikor fejlődhet, játszhat, erősödhet és lehet, hogy jövő szeptemberben éppen annyira lesz érett a  a szó emberi és nem teljesítmény-kényszeri értelmében, hogy a hajtásait  már meg tudja óvni a kis csemetefácskám.

Expo utolsó nap...

Tudom-tudom "kicsit" le vagyok maradva a házunk táji helyzetjelentéssel, de mostanság tényleg alig kerültem billentyűzet közelbe. Az expo utolsó napja nálunk hagyományosan a megyei vadásznap. Le kell szögezzem minden vadászó ősömmel ellentétben, én nem vagyok híve a vadállatok leölésének. A lányok sem igazán szembesültek még ekkora trófeakiállítással és első körben meg is rémültek, Szonja a kiterített állatbőrökön szörnyülködött el, Kira pedig a "félbevágott" (kitömött) állatok másik felét kereste az állvány mögött. Soha nem ettek még vadhúst sem, nem is erőltettem, Kira mangalica szalonna imádatának hódolt az egyik pultnál ahol kóstolgatni lehetett, olyan élvezettel ette, hogy a néni amúgy régimódian belecsapta neki az egész táblát egy zsírpapírba, majd egy zacsiba, kishölgy adott érte két cuppantóst, és maga után foghagyma és pirospaprika illatot húzva elvonult. Én meg először pironkodtam, hogy tényleg sovány a kölök, de esküszöm, hogy rendesen eszik, a néni meg mosolyogva annyit mondott, "csillagom, simogatta a lelkem ahogy ette ez a csepp lány, hát fogyasszák el egészséggel". Mondtam már mennyire szeretem a falusi idős emberek lélekzöngéjét? :)

Azért persze voltak élő állatok is szerencsére, a nyuszi és hörcsögsimogatás Kira részére már elég snassz, na de mondjuk egy hóbagolybébi, na az azért már valami az elkapott kismancspillanatot én is egy hivatalos madárvédő honlapon találtam meg.

Szóval Kira igazán kiélhette az állatok iránti mérhetetlen szeretetét, volt itt fogathajtó verseny, vadászkutyák, vadászgörények , hosszas rábeszélésre majdnem egy görivel jöttünk haza. Testközelből láttunk szirti sast, kajáért totyogó baglyokat, kígyót-békát stb... a nap végén tele élménnyel jöttünk haza... 

Történések...

mondhatnám nulla, semmi, zéró. Nem mondom, mert igenis van, csak a hétvégére lecsitultak a kedélyek, úgyhogy nyugis kis szombatunk van. Az elhelyezéséről semmi hír, mindenki hallgat, mint szar a fűben, többek között én is, mert azt gondolom, hogy nem nekem kellene rákérdezni, hogy akkor hétfő reggel ugyan melyik objektumba menjek be dolgozási szándékkal. Úgyhogy maradok a kisöregjeimnél és csinálom a dolgom. Az első két nap feszültségét már levezettem, ha valaki kérdezi, hogy na mi lesz akkor, én csak vigyorgok, hogy fogalmam sincs, egyébként is azt szokták mondani, hogy amíg nincs hír, az jó hír. Az oviban is zajlott az élet, első körben az én kisebbik jányom, hétfő reggel a csoportajtóban búcsúzáskor olyan magad szinten vágta ki a magas c-t, ahogy én még életemben nem láttam. Néztem is, hogy most akkor megszállta-e valami vagy miért is csinálja ezt a minimanccsal ajtóba kapaszkodós zokogós etapot, de sem én nem találtam, sem ő nem adott rá magyarázatot. Másnaptól már újra ő volt, vidám, csacsogó és eljutottunk odáig is, hogy amíg beszéltem az óvónénijével, bevonult az orvosi szobába és ügyintézett. Sőt már puszit sem kér, rohan, mert az óvónébi befonja a haját és ő "öjökje úgy akaj majadni". Sikerült mindent tisztázni, sokat változott komolyodott a kiscsibe szerinte.

Szoniéknál már kicsit érdekesebb volt a helyzet, ugyanis az iskolaérettségre keményen rádolgozó óvónéni, aki egyébként is bumeráng módon volt jelen a csoportban (jött-elment-visszajött) bejelentette, hogy hétfőtől ismét elmegy.(remélem most már végleg). Nem akarok ebből túl nagy morális kérdést csinálni, de megvan a véleményem, fél év van hátra ebből a nevelési évből, fullra kikészítette az egész csoportot, a kis nebulójelöltek úgy sírnak, mint a kiscsoport első két hetében. Talán jobban is járunk így, "véletlenül" a csoport egyik dadusa is felmondott másnap, áááá dehogy gondolom azt, hogy felmondós óvónéni viszi magával...dehogy. Új óvónénit egy másik oviból kapnak, áthelyezik, nem azon sem elmélkedem, hogy ez, hogy esik neki, szerdán közölték vele, hogy hétfőn itt kezd, másik dadust pedig egy másik csoportból kaptak, neki nagyon örülök, idős, olyan mint egy nagyon szerethető nagyi. A maradék óvónénit és dadust, akik nem mellesleg a barátnőim én kanalaztam össze a klotyóban, mert oda vonultak ki bőgni, hogy most mi lesz. Úgy néz ki sikerült összepakolnom őket, mert másnap már az egész ovit kivitték szánkózni, játszani, ami szerintem alap egy ilyen időszakban. 

 

Pénteken iskolanyitogató volt, az egyik művészeti tanár volt náluk, aki egyébként kisvárosunk híres szobrásza is,  nagyon megdicsérte Szonja rajztehetségét, és ötleteit, mert amikor megkérdezte tőle miért ezeket a színeket használja, Szonja hosszas magyarázatba kezdett, hogy a pillangók gyönyörű lények, éppen annyira, színesek, mint egy szivárvány, ezért használta fel a szivárvány színeit :) (Ellenben mindenben különbözünk húgával, aki ceruzát sem hajlandó venni a kezébe) Délben újra megjelent a telefonomon, hogy Gyöngyi óvónéni hív, megállt bennem az ütő, hogy megint baj van, mert az én okos nagylányom egész héten produkált, több társával együtt pszichoszomatikus tüneteket, has-fej or fogfájás, de azért hívott, hogy  hallgassam meg mennyire kacag és felszabadult Szonja, ilyennek már nagyon régen látta. (Jó lett volna látni is). Ma kiesett az ominózus fájós fog, valamint elmesélte Szonja, hogy túl van az iskolaérettségi vizsgálaton, játékosan, ahogy ez szerintem kell és szabad, labdadobálós kérdezz-felelekkel és nagyon meg lett dicsérve, mert ő tudta egyedül az egyenlőségjelet, szóval itt tartunk most. Jön a farsang, (Szonja bohóc akar lenni,bohócorral és vizet spriccelő virággal, egyenlőre jelmez sincs, csak kalap) meg lassan-lassan apa is.

Nagy az öröm "hózik"

Nem számít, hány esztendős vagy, nehéz izgalom nélkül nézned ez első hópelyheket. Mert amikor elered a hó, akkor senki sem szólhat bele, hogy mit tegyél. Mintha csak felülíródnának az élet szabályai. Nagyon sokáig és nagyon vártuk, végre lekerülhettek a szánkók is a kis ház padlásáról. Mintha a magukat megrázó hófelhőkkel én is leráztam volna mindent magamról, ami az elmúlt két hétben történt. Ahogy belepte a fehérség a sarat, fekete földet, úgy szépen lassan engem is ellepett a nyugalom. Miközben rám ragadt a lányok izgalma, öröme, az arcukon szétterülő mosoly. A piros rózsásra színezett pofijuk. Szonja olyan élvezettel lapátolta a havat, élcelődve lustaságomon, amit nem fogok elfelejteni, ő volt a lapátoló, én pedig a seprő ember. Tudom én, hogy sokak bosszankodnak a hóesésen, az útakadályokon, de mi élvezzük, hogy az út közepén lehet haskolni a hóban, mert nemhogy autó, de még egy árva lélek sem járt arra. Tudom én, hogy sokan szidják a hókotrókat, akik nem járnak semerre, hogy sokaknak úszott a hétvégi programja, mert nem tud autóval elindulni. Sőt megszoktuk a januári márciust is, de olyan jó volt trióban felfelé nézni és versenyezni kinek az arcára esik több hópehely vagy éppen kinek a nyelvén olvad el. Jó volt nézni, hogy még a kutya is velünk örül és bohóckodik, kergette még az eldobott hógolyókat is. Mégis a legjobb a gurgulázó kacagás volt, ahogy kiszakadt belőlük, belőlem, a hóbuckák között a hófelhők felé. Milyen furcsa minél tovább vársz valamit, és már alig reméled, hogy egyszer elérkezik, annál jobban tudsz örülni annak ha mégis megkapod. Apró örömök az életben, ilyen ez a hóesés, aztán elgémberedett ujjainkat olvasztani a kandalló előtt ülve, teát kortyolgatni, összebújva elaludni, tudva azt, hogy odakint még mindig egymást kergetik a hópelyhek..holnap megyünk a hegyre szánkózni...hétfőn pedig csillagos hajnali ég alatt szánkózunk az oviba...de jó lesz :)

Időtöltés dögmelegre, ahogy Szonja mondaná :)

Na ki lehet Ő?

Az egész úgy kezdődött, hogy a lányok a kreativitásukat úgy élték ki, hogy az egész lakásban falfirkák születtek, ama csepp a pohárban az volt, hogy egy nap egérlyuk, sajt és komplett egércsalád várt a gyerekszobában a falon. Aztán a mama szobájában egy komplett égbolttérkép az ágy fölött. Szóval úgy gondoltam, hogy le kell ülnöm dedeimmel face to face és anyai szigorral popsikicakkozást ígérek be, ha még egyszer valamelyik rajzlapnak használja a falat. Hozzájuk vágtam úgy negyven darab rajzlapot és közöltem, hogy na erre lehet kifulladásig. Közben nézegettem azt a nagy zöld táblát a falon. Ami eredetileg arra funkcionált, hogy a Zuram a saját maga által gyártott késeket, kardokat saját gyönyörűségére kiállítsa. Aztán úgy két éve, amikor Szonja szülinapi partija volt leszedtem, mert veszélyes. Aztán ő visszarakta...igen tegnap leszedtem újra és kiraktam a sufniba, másfél havonta 1 hétig látja, úgyhogy önhatalmúlag úgy döntöttem, hogy én inkább nézem a csajok alkotásait. :) Szóval így lett nekünk falfirka helyett, firkafalunk. Persze tudom, hogy nem éppen a nappali falának közepére illik és apjuk tuti visszaharcolja majd a késeit, de szükségmegoldásként nem rossz, aztán azt hiszem festés után majd a szobájukban kap helyet megelőzve a frissen festett falon a freskóikat.

Amíg el nem felejtem, Szonja puszit küld mindenkinek! 

 

Kreativ csibék

Matricás fejlesztőt játszottunk, amit félbe szakított egy kicsit a telefonom csörgése, Szonja átültette az egyik feladatot addig 3D-be :D

 

Aztán persze a húgát is fel kellett érzékszervezni :)

 

Görkoris Sindy, akarom mondani Szonja

Az a helyzet, hogy Szonja nem igazán ápol bensőséges viszonyt a sporteszközökkel. A labdát kb úgy kezeli, mintha üveggolyót kellene elkapni, a fociban kenterbe veri a húga, a tollasütőt meg összecsapkodja és jó esetben nincs közte senki ujja. Az egyetlen kedvenc az a motor volt, de valljuk be akkor még huggies lengedezett a hátsó felén. Az első rózsaszín nagyon csajos biciklijét úgy sikerült kinőnie, hogy gyakorlatilag  jó ha 50m-t ment rajta, ez már csak azért is nagy teljesítmény, mert keresztanyjától kapta a 4 hónapos keresztelőjére. Persze nem azért mert nem tud bicózni, hanem, mert rettenetesen unja, nem lát benne különösebb perspektívát, hogy rója a köröket céltalanul.  A trambulin és csúszda nagy favorit, de valljuk be ahhoz azért nem kell egy miniolimpikonnak lenni, hogy használni tudja.Kapott rollert is, a nagy imádat kb. 10 percet tartott, azóta a garázsban hever és porosodik. Már régóta nyekergett egy görkoriért. Hát ezzel meg úgy voltam mint az egyszeri lány egy nagyobb buli után vagy megjön vagy nem. Apjuknak az efféle álmairól csemetéjének nem szóltam, ugyanis nála Szonja azon akciója verte ki a biztosítékot, amikor fél délután szerelte neki a biciklire a pótkerekeket, spécin újat és közölte a lánygyermek, hogy erre a bringára ugyan ő fel nem teszi a valagát, mert ez kék és nem rózsaszín. Aztán a napokban egy kedves ismerősöm közölte, hogy van neki egy kinőtt görkorija a leánygyermekéről, teljes védőeszcájggal. Megnézte a bigém, tetszett neki, így elhoztuk egy próbára, megmondom őszintén sok reményt nem fűztem hozzá, mert Szoni a saját lábában képes domborzatmentes talajon hanyatt vágódni. Nagy sóhajok közepette fél óra alatt rápakoltam minden védőcuccot, közben magamban morogtam, hogy azért a két percét igencsak kár, de mindegy. Aztán meg leesett az állam,  mert kb 2 métert kellett húznom és közölte, hogy engedjem el. Kecses mozdulatokkal szántotta a parkettát és piruettezett körbe-körbe. Aztán leszedtem róla a fölös műanyagot, mert egyénsúlyvesztéskor szépen leguggolt és lerakta a mancsait. A legfőbb döbbenet pedig a nem mindennapi ügyessége mellett azt volt, hogy nem unt rá, megtanulta egyedül fel-le venni, még a klotyóra is abban jár. Rém büszke vagyok rá és szégyellem magam amiért az előzmények miatt nem bíztam abban (sem), hogy valaha is gurulni fog vele, most meg éppen körbe-körbe táncolja a szlalompályának kialakított nappalit.

Jó nap a Nőnap....

Hát nekünk kicsit érdekes, mert a nőnapi csokit is magunknak vettünk, mert az egyetlen férfi a háznál, ha Málnát nem számoljuk, Ricsi, aki mindössze annyival örvendeztetett meg minket, hogy sikeresen kiásta a futó akácunk, apjuk boldog lesz ha hazaér. A nőnap azért mégis annyira jó, főleg ilyenkor, hogy végre látom az alagút végén a fényt, igaz mindnyájan antibiotikum dózisokkal, de jobban vagyunk. Én szerdára pukkantam le végleg, közöltem doktornénivel, hogy vagy ad valamit vagy itt murgelok ki a rendelőjében és a mai napra bezárhatja a boltot. Szóval jobban vagyunk, és ilyenkor tudja értékelni az ember igazán, hogy nem is annyira természetes az, ha egészségesek vagyunk. Most még az sem érdekelt igazán, hogy Kira a zöld kanapét sárga cerkával pingálta ki, amíg hajat mostam. Még a csilláron is lógtak, de ez legyen a legkevesebb, az sem zavart, hogy úgy porszívóztam, hogy közben hol az egyik, hol a másik csibe a porszívón utaztatta magát. Aztán kitalálták, hogy én leszek a királynő, be is öltöztettek, Szonja a kopogós cipőm letisztította popsitörlővel, igen a talpát is, majd kaptam koronát. Onnantól én voltam a "feneség". Kaptam csokit, hátvakarást, könyvet, tükröt és asztalt pucoltak, összepakolták a játékokat, Kira megmasszírozta a talpam. Hajmosás után megfésültek, megszárították, még uzsit is kaptam. Táncoltak és énekeltek nekem, szóval igazi "feneséges" jó dolgom volt. Aztán persze a koronát megkapták a kishercegnők (trónbitorlók) és fél órán belül már úgy mentem le kutyába, hogy nem voltam a kutyák királya...szóval így lett egy óra alatt csúfos bukása a nagy koronázási ünnepségemnek és még nincs is pünkösd :o)

Szalai Pál: Nőnapi köszöntő

Mi a nő nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás.
Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel,
Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és minden ami jó,
semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.

Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, ő maga is átalakul, megváltozik.
Előbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költők ihletője, szerelem és őrület forrása,
Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa,
Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.

Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte.
Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.

Karácsonyi levél...

Drága Lányok!

Rendhagyó karácsonyunk volt, de azt hiszem egy életre felejthetetlen. Már egy nappal korábban elkezdődött, hiszen apa akkor ért haza. Semmit nem von le az élményből az sem, hogy órákat kellett várakozniuk és semmiképpen nem akartatok elaludni, amíg haza nem ér. Kira téged hamar elnyomott a buzgóság, de Te Szonja nagyon kitartó voltál, olyannyira, hogy hozzád bújtam úgy aludtál el, a szépséghibája a dolognak, hogy én is. Így történt meg, hogy a nagy várakozásban, édesapátok be sem tudott jönni a házba, mert nem ébredtünk fel össznépileg a dörömbölésére. Szerencsére én felriadtam, hogy hol van már és hívtam, akkor már az összes motyója a teraszon volt, lassan készült megágyazni Ricsi mellett:) Reggel aztán nagy volt az öröm és a boldogság, hogy végre megérkezett. A napot rajta lógva töltöttétek, én pedig a konyhában, megfogadtam, hogy többet ilyet soha, hogy ebből a nagy örömködésből kimaradjak. Nagyon vártátok már a Jézuskát, idén először az angyalok csak a fát hozták, ünnepi díszbe Ti ketten, egy kis darufunkciós apai segítséggel öltöztettétek. Kicsi Kira azt hiszem nem is Te lennél, ha nem szedted volna a díszeket vissza és nem borítottad volna fel a fát egy nagyobb dísz leráncigálásával. A késői ünnepi ebéd elfogyasztása után Szonja veled templomba indultam, hiszen szerepeltél, igaz kockára fagytunk, de volt az úton hó és fények, a templomban pedig melegített a szeretet. Bevallom végigbőgtem az Istentiszteletet a műsoron pedig annyira büszke voltam Rád. Hazaérvén már nem bírtátok tovább, hogy még nincs semmi a fa alatt, így magunkat nem, de a szívünket ünneplőbe öltöztettük. Ahogy elkezdtétek tépni a csomagolást az ajándékokról még csináltam két homályos fotót, aztán leraktam a gépet, mert tudtam ezek a pillanatok úgyis örökre belém vésődnek. Kira ahogy hangosan kiáltottál, hogy Dójás könyv és az angyali mosolyod. Szonja ahogy az utolsó neked szóló csomagnál közölted, hogy ebben csak a régen vágyott baba lehet, mert a Jézuska szeret minket és biztosan elhozta Neked, az a mérhetetlen hit és öröm, hogy valóban megkaptad.(Azóta is fel-alá galoppzik és mászik a lakásban) Kincseim, amikor ezeket a sorokat olvassátok, már tudni fogjátok, hogy az ajándékot bizony mi csempésztük az alá a fa alá, amit szintén mi tettünk oda. Remélem azt is tudni fogjátok, hogy a legnagyobb ajándék Ti vagytok nekünk, a csillogó szemek, a mosolyok, a csibészkedések. Lassan 5 éve vagyok anya és lassan 3, hogy kétszeresen is, mégis, amikor szólítotok ezzel a számomra legszebb három betűvel sokszor belém hasit, hogy Úr Isten, ez tényleg nekem szól és ez a két tünemény tényleg az én két pici lányom?! Ennyi év után is hihetetlen, hogy tényleg vagytok és az enyémek. Nagyon szépek az ünnepek, így, sallang nélkül, csak együtt. Jó látni, hogy érzékenyek vagytok, hogy a meghatottságtól és a papa hiánytól kicsit pityergő mamát két oldalról simogatjátok, otthagyva még a friss szerzemény játékokat is,  aki persze ettől még jobban pityereg...Jó azt is látni, hogy értitek az ünnep lényegét, hogy mi együtt mindannyian. Jó együtt játszani bármit és ezerszer megenni a gyurmafagyit is jó, Ki nevet a végénben kikapni egy 5 évestől kétszeresen is jó. Jó együtt pogácsát sütni a vendégeknek...Jó együtt hullafáradtan összebújva egy rakáson aludni...Jó pizsiben lenni délig és játszani habos kakaóval a kézben. Jó nekem is leülni az édesanyám mellé és talán megértetni vele, hogy együtt lenni jó és ennek az együttnek ő is a részese. Hálát adok a sorsnak, hogy még velünk lehet. Ilyenkor kicsit jobban fáj a hiánya azoknak, akik nem ünnepelhettek velünk, hiszem, hogy fentről néznek minket és ők is mosolyognak. Drága Kis Virágaim, tudom nem vagyok mindig jó anya, olykor felemelem a hangom, sőt az elmúlt időszak apukátok nélkül nagyon nehéz volt 2 esetben is ti törölgettétek a könnyeim és velem sírtatok. Ígérem, hogy igyekezni fogok benneteket ilyennek megtartani amilyenek vagytok, édesek, őszinték, lelkesek, hisztisek, bújósak, számomra tökéletlenül tökéletesek. Köszönöm, hogy minket választottatok és azt is köszönöm, hogy ennyit tanulhatok Tőletek, hogy ebben a nagyon nehéz és embertelen világban két apró gyertyalángként mindig utat mutattok nekem, mert általatok is tudom a szeretet örök. Szeretlek benneteket Anya.

Hát szeretem én a meleget...

de az olyan időjárást, amiben még a tevének is lebiggyed a púpja, hát az már nem nekem való. Úgyhogy most megörökítem, hogy tegnap délután kettőkor a kinti hőmérőnk az ablakban 44.1 fokot mutatott. Leginkább hajnal 4-kor tudunk normálisan aludni, ugyanis akkor hűl le annyira a levegő kint, hogy minden ajtót-ablakot kinyitva, nem a saját verejtékünkben fürdünk. A lakásban kellemes 30 fok uralkodik napközben, teljes sötétítés és két ventilátor mellett, amiből az egyik folyamatosan foglalt, mert az egyetlen szőrös egyedünk az alatt hűti magát. Jelzem szeretem a nyarat, de azt gondolom, hogy ez már nem embernek való. Ráadásul az a k.....medence teljesen kimúlt, addig szidtam még beledöglött, holnap jön az új tesója és ígérem, hogy még meg is simizem, csak végre tudjunk fürdeni. A napot bent töltjük, mert a csajok nem alszanak délután, és mivel leghamarabb 8 körül mehetnénk ki este, akkor meg már nyűgösek. Reggel szintén nem tudunk kimenni, mert az éjszakai hánykolódásnak és költözésnek köszönhetően, sokáig alszanak. Én múlt éjjel indítottam a saját ágyamban, ahová először Kira csatlakozott, majd Szonja, én meg keresztbedőltem a lábuknál, majd átvándoroltam a gyerekszobába. Abba egyébként nem merek belegondolni, hogy mi van azokkal akik panelban laknak, netalántán még hely sincs rohangászni. A bezártságnak köszönhetően a motor már bent van és most ráéreztek a közös szerepjáték nagyszerű voltára is. Mivel (még) Szonja az irányító, ezért Kirának legtöbbször az ovis vagy sulis szerep jut, de roppant büszkén vonul fel s alá egy szál bugyiban és Micimackós hátizsákban. A szobatisztasággal csúcsszuper, a bilit nem használja, ügyesen megy a wc-re és intézi az ügyeit. Szóval a napjaink leginkább a folyamatos oxigén és széndioxid cserén alapul, annál többre nem vagyunk képesek, mint, hogy lélegezzünk. Ma reggel kimerészkedtem a piacra egy kis zöldségért-gyümölcsért, amilyen a formám mezítláb jöttem haza, mert szétment a papucsom, szóval vicces látványt nyújthattam, amint bandukolok hazafelé a macitalpaimon. Mivel holnapig a beach ideiglenesen a fürdőszobában üzemel, mehetek vizet engedni, reménykedve abban, hogy azért csak alábbhagy már ez az egész. Azért gondoljatok csak bele, Bundiék napkollektorokat szerelnek....nem hiszem, hogy bárki is cserélne velük, de a jövő héten már ő is érkezik...meg a sógornőm is..addig meg iszunk, napi 8-10 liter ásványvizet...kipárologtatjuk vazzeg :o)

Hét(pecsétes) titkok

Gondolkodásra serkentett egy játék, jó pár blogcimbinél körbeforgott már, és bizony-bizony bennem is felmerült a gondolat, hogy van-e ugyan 7 olyan dolog, akit még senkinek sem mondtam el, a múltamból-jelenemből. Aztán persze felmerült az is, hogy ha én most közszemlére teszem itt egy postban, akkor pontosan a titok voltát veszíti el. Végül nem mondom vagy nem mondhatom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek elvén, mégis megosztom. Lesznek benne piszlicsáré dolgok és mély a mai életemre is kiható elásott titkok, amiről (eddig) senki nem tudott:

Első Titok: Mélyen hiszek abban, hogy nagymamám irányítja az életem, egyengeti az utam fentről, döntéseim előtt, éjszaka megjelenik és utat mutat, vagy fényes nappal kerül "véletlenül" a kezembe az iránytű.

Második Titok: Szintén nagymamámmal kapcsolatos, igaz csak közvetve, 13 évesen egy kora nyári este mentem hazafelé tőle, egy parkon át vezető lépcsőn. Fejlett kislány voltam, amolyan faros-bögyös, két huszonéves srác meg akart erőszakolni. Már elszakították a blúzom, amikor a sikításomra egy éppen arra kocogó fiú a segítségemre sietett, nem mertem még azóta sem belegondolni, hogy mi van akkor ha ő nincs, ma is hálás szívvel gondolok rá.

Harmadik Titok: Ha mentőt látok, csuriba rakom az ujjam, így kerülöm el, hogy hozzám közel állóért menjen. Eddig bejött. :)

Negyedik Titok: Nem hiszek a férfi-nő barátságokban, úgy gondolom, hogy előbb-utóbb az egyik fél elkezd érezni a másik iránt. Ennek ellenére 6 éve van egy barátom, akivel mindent megbeszélünk, még azt is ha érzelmek keverednek a kapcsolatba, visszaredukáljuk és folytatjuk. Senki nem is sejti rólunk, hogy lelki testvérek vagyunk.

Ötödik titok: Bámulom a pasik seggét, sőt mindezt megosztom Bundival, hogy nézze már meg ő is, ezen persze roppant mód felháborodik és megmutat nekem, minden jó csajt:)

Hatodik Titok: Eladnám a lelkem a csokiért, számtalanszor próbálta már leküzdeni ezt a szenvedélyt, kezdek belenyugodni, hogy ez a sorsom.

Hetedik Titok: Mérhetetlenül félek a magasságtól és fixa ideám, hogy ezt egy tandemugrással küzdhetném le, persze közben sejtem, hogy az inamba szállna a bátorság, ha ennek a megvalósulására egy fikarcnyi esélyt is látnék. Addig meg jártatom a szám...már csak azért is, mert a legmagasabb hely egy befagyott vízesés volt amire felmásztam, senkinek nem elárulva női büszkeség gyanánt a tériszonyom, inkább lilára csapkodtam a jégen a térdem a félelemtől.

Nomád - ék

Az egész úgy kezdődött, hogy megjelent Bundi 4 bazi nagy zsákkal, nem, nem pénz volt benne (sajnos), hanem homok, majd másnap újabb 4 zsákkal jelent meg, szintén homok. Szóval kezdünk tengerparti övezetté válni, a lányok lelkesen pakolnak, fuvaroznak, Kira természetesen zabálja az éves koszszint érdekében, aztán újra főzőcskéznek, meghordják egy kis vízzel, majd újra szállítmányoznak. A homok meg csak fogy és fogy a homokozóból. Esténként visszaköszön úgy fél köbméternyi a fürdőkádban utánuk, hajmosásnál újfent. Szóval reggeli után össznépileg levonulunk, sátrat állítunk, mezítlábasba megyünk át és mehet a móka, labda, homok, kréta, aztán ebédre szutyokként feljövünk, de annyira élvezem és hihetetlen módon elfáradok. Játék után leülünk a nagy almafa árnyékába és vigyorgok, olyan jó érzés tölt el. Azt hiszem már csak egy méretesebb medence hiányzik, amit feltölthetnénk kútvízzel, de sajna ez most meghaladja a vékony pénztárcánkat, de sebaj... majd egyszercsak.
Ma kivonultunk Kirával, Szonja jól meg is sértődött,az egy éves státuszra. Hááát bakker, nem átlagosak a lányaim, ezt eddig is tudtam mondjuk. Szabványilag nem férnek bele a normál kategóriába, Szonja magasa felülről ver a lécet, de ami meglepett, hogy Kira meg alulról. Paraméterek 8980 gramm és 74cm. Rögtön számolásba kezdett a védőnő, asszongyahogy 3720 grammal született, ezt meg kellett volna 3x-nia 1 éves korára ami 11160gramm. Majd megkérdezte, hogy eszik-e rendesen ez a gyerek??? Nem, kenyéren és vízen tartom. Megmondom őszintén természetesen Szonjával hasonlította össze, nekem meg lila gőzöm nem volt Szonja egy éves méreteiről. Nem kezdtem okfejtésbe, hogy Kira gyakorlatilag 10 hónapos korától napi 10-14 órát futkos, Szonja meg ilyenkor még éppencsak, hogy mászott nagy komótosan. Szóval kijöttem, felhívtam Bundit, hogy most akkor alultáplált a gyerekünk, ő meg röhögött és közölte, hogy peeerszeee és hogy jó lenne ha nem állnék tovább a napon, mert már így is problémám van. Egyébként mostanában nagyon humoros a Zuram, valamelyik este álltunk kint a teraszon, a lányok már aludtak és épp azon sóhajtoztam, hogy milyen jó lenne kint a fűben, pléd,gyertyafény, pezsgő. Kb fél perc múlva jött a hóna alatt a pléddel, kezében egy gyertyával és arra a kérdésemre, hogy és a pezsgő? Előhúzta a zsebéből a c-vitamin pezsgőtablettát. Mondjuk ez még mindig jobb annál, mint amikor felhívott a boltból, hogy mi kell, mire mondtam, hogy jól esne egy kis rágcsa és ennek örömére, hozott egy fej káposztát.
Hazaérve naná, hogy első körben megnéztem Szonja kiskönyvét, 1 évesen 10 kg és 79 cm, ennyi, summáztam a dolgot és bevettem ez ügyben a leszarom tablettát.

Nagyon meleg van kint, így ma bent maradtunk. Hááát Szonja állandóan viszi a balhéba a kicsit, ha meg gáz van, akkor persze Kisgombóccal vitetné el a balhét. A kicsinek meg a legújabb heppje, hogy mindent a nyakába akaszt, minimum egy játéktelefon lóg a nyakában, ezt olykor 1-2 táskával, szütyővel megspékeli, majd mint aki jól végezte dolgát beül az éjjeliszekrény felső fiókjába,kipakolás után, ha nem jut be a hálóba, akkor Szonja ágyneműtartójába kucorodik. Húúúú majd kifelejtettem megszerette a babakocsit, na ok túlzás, hogy szereti, mert az első 5 percben pengeszájjal, és megsemmisítő tekintettel ül benne, de nem ordít tadadada. Mondjuk ez nem az én érdemem, de roppant mód örülök neki.

Szélvész Szonja most cserélve húgával lehetetlen helyzetekben töri össze magát. Futás közben belerúg a betonba, persze mezítláb és leszedi a nagylábujjáról a bőrt. Aztán motorral megijesztik a kutyák, erre begyorsítana és fejreáll, bal térd kampó. A csúcs a ma reggeli, fejére húzta az épitőkockás dobozt, amit szokott máskor is, de most két oldalt volt felfogva a haja és beleszorult, letépte és felsértette a száját, most olyan bantus, csiiinos.

Szóval ezek vannak minálunk, jó nézni, ahogy nőnek össze, ahogy partnerré válnak, ahogy ölelik vagy éppen püfölik egymást.

Umca, umca umca

avagy csak a zene, csak a zen, csak a zene...A két dobos előtt látható zöld szerkezet szolgáltatja a szigorúan (made in china)zenei alapot, ami a tőle balra lévő babának olyannyira bejött, hogy rögtön hasra vágta magát tőle. A dobok kimondottan szólózásra termettek, mindkét jány ügyesen veri a taktust. Kira rendkívül tanulékony, nővérkéje meg kreatív, ő agyalta ki a komplett zenekarosdit. Jobb napokon elég ha Bundival ütemre tapsolunk nekik, rosszabb esetben felszólításra táncolnunk kell. Azt már csak remélem, hogy a csajok nem valami termékenységi rituálét dobolnak a talpunk alá. A kép kissé homályos, de egy helyben vigyorogva ugye nem lehet áldozni a zene oltárán. Minimum egy mini Mozart veszett el bennük valahol nagyon mélyen, de mi igenis hangsúlyt fektetünk a zenei fejlesztésükre (is). A kétszemélyes zenebölcsi rendkívül jó koncepciónak minősül, és a zárt ajtó mögött néha úgy érzem magam, mint dzséló amikor ricsard pörgeti a Hölgyválaszban. (Kötelező jellegű a film, annak aki még nem látta). Szóval a ködös napokon ekként múlatjuk az időt, készülök rumbatököt (szeretem a latin dallamokat) és citerát (elvégre magyarok vagyunk) gyártani. Valamint lányaim részére szabad utat engedtem a teljes konyhafelszelésemnek, ki is ürült a szekrény, oda is beköltöztek a csajok. Egyértelműen uralom alá kerültünk apjukkal, de mindketten valljuk, hogy zene nélkül mit érnénk mi, úgyhogy egy-két-há sasszé és egykéthá...négyöthat.

Revans

Hejjj barátaim, szóval elnézegetem én itt, hogy anyám kibeszél, meg mindenféle kompromittáló videókat tesz fel rólam, de azért néha nálam is kiborul a bili. Vegyük ezt a Mikulásos témát, nem tudom, hogy a muter a maga 34 évével mondjuk ha ET. jönne vele szembe, akkor rögtön nekifogna-e ölelgetni-puszilgatni, miközben a gülüszemű csak azt hajtogatná, hogy vigye haza. Mert ez szerintem kb. egy lélektani kategória azzal, hogy én meg a szakállast pufilgassam. Önös érdekek (lsd Mikicsomag) ide vagy oda. Aztán itt van a húgom, aki állandóan a nyomomban lohol, más súlyos pénzeket fizet egy pincsiért, rajtam meg itt maradt ez a gyerek, mint szamáron a fül. Rendben van, hogy nem könnyítem meg a dolgát, ráfekszem menet közben, megfordítom, irányba rakom, felborítom, de nem kellene ezért ordítani folyvást, mert teher alatt nő a pálma ugye és ezért még egyszer tuti hálás lesz nekem. Nameg a sportolók is így csinálják, egyik ráül a másikra. Az meg, hogy a saját disznóságaim rákenem, csak átmeneti időszak, hiszen hamarosan el kezd beszélni és akkor lőttek az ez irányú tevékenységemnek is. Anya szerint dacolok, szerintem meg érdekérvényestiek, nehogy már a nyúl vigye a puskát. Úgyhogy mostanában azzal töltöm a napjaim, hogy nevelem a Zanyám, tegnap például éppen valami pszichoizével beszélt telefonon és én rendkívül fontos dolgot akartam neki mondani, miszerint kopasz a dinoszaujusz, de ő nem figyelt. Ezen oknál fogva, kénytelen voltam 6x elismételni, jóóó hangosan, hogy még mindig hálóruciban van és nem éppen frissen borotvált. kb. a 3.-at már hallhatta a pszichoizé is,mert anya elkezdett vörösödni, a vonalban meg hangos röhögés volt hallható. Mondom nem kispályázom. Minden eshetőségre van egy újabb válaszom és semmit, de semmit nem hagyok szó nélkül. felmenőm minden egyes kérdésére sablonválaszom van, miszerint: "nem kell mindjárt visítani" ezt ajánlom nektek is, nagyon jó duma. Szóval továbbra is egy földre szállt angyal vagyok és arról nem tehetek, hogy a kedvenc szavam továbbra is a nem. Jham és az a sztori a filctollal és tesóval alvásidőben, meg a babáimmal, na az aljas rágalom, le se írom, egy szó nem igaz belőle. Most rohannom kell a sürgős dolgomra, csóközön, Szoni.

Hóhóhóhó.....

...avagy miért jó az Bükkben élni. Leginkább azért, hogy karácsony 2. napján arra ébredj, hogy szakad a hó és mint Micimackóéknál (azért figyeled, valami oknál fogva nem a Háború és Békéből idézgetek mostanság.)csak esett és esett és esett és még a 28. oldal alján is esett. Jobb dolog nem is lehet annál egy kétésfelesnek, minthogy drágajóapjával nekiveselkedjenek egy hóembernek, kisebb sikerrel, mert esett ugyan, de nem tapadt. A zuram pedig kitalálta, hogy nehéz húzni a vas és fa kombó szánkót, így hát forradalmasított. Nikecell a zsákban, kötél és repültek is, pöppetnyi problémát csak az adott, hogy olykor-olykor elhagyta húsátvérét a találmányról, de a mentségére legyen mondva és a piros overallnak hála a hóból kiálló két láb erőteljes szemmel való pásztázásával mindig megtalálta dedet. Szóval jó móka a "hózás" Szonja szavaival élve.. és kinézve mit látunk már órák óta, csak hull és hull és hull, pedig már a 30. oldal tetején járunk.:)

Aranyköpések:

Apjával nézegetik a katalógust, meglátja a Tibicsokit és felkiált. APACSOKI!

Kirának: "Édes kiscicám, ne bukizd le a juhám."

Nekem: "Ki engedte meg, hogy megedd az almám?"

Fürdőkádban: "kiszívott tégem a víz, kijönnék"

Bármire ami tetszik neki: "Ez jó téma"

"Másik picibaba jön ki a pocakomból Neked!"

Közösségfejlesztés vs tanulmány

Az a nagy harci helyzet, hogy a második hétvégét töltöttük Miskolcon egy megyei versenyen egy fotó alapján egy szakmai zsűri beválogatta őket egy szépségverseny döntőjébe. Bundásnak annyi volt a véleménye róla, hogy várjuk meg amíg Putnokra jön a cirkusz, elég lesz akkor cirkuszi majmot csinálni a lányainkból. Aztán csak nekiindultunk...A lányok a testvér kategóriában kerültek be a legjobb 20 testvérpár közé. Komoly szakmai túra volt ez nekem, egyrészt Szonja ismét betegség ide vagy oda duracell elemként működött, ami egy 3 emeletes több ezer lépcsős épületben felért az apjának egy Rocky meccsel. A szervezés hááát, a baba-mama szobában semmi nem volt csak székek, az arcfestésné 250.-ek voltunk a sorban, fel is adtuk, a büfé chipsel volt tele, az ugrálóvárakat csak a gyerekek bemutatkozása után lehetett birtokba venni, nem értem miért, hiszen 170 gyerek 11 kategóriában azért nem egy 20 perces reklámszünetnyi idő. A zsűri döntésére cirka 2 órát kellett várni. A Kicsi elszenderedett a vállamon, a nagy meg felfedezést tett, azt hiszem ezért volt érdemes elmennünk. A gyerekek a szünetben felmentek a színpadra ugrálni, kisebbek-nagyobbak vegyesen. A szülők körben a színpad körül, le ne zugassanak a szépségeink. Majd Szonja egyszer csak kört rakott össze a gyerekekből és elkezdtek táncolni, egyre többen és többen, majd a kicsi lányom beállt a kör közepére és ott táncolt. Szerencsére a zenét szolgáltató fiatal srác alájuk keverte a téli ovis zenéket így ropták közel 1.5 órán át. Ezért és csak ezért érte meg elmennünk. Szonja tobzódott a gyerekhadban, Bundi először azt hitte kétségbeesve minket keres, közben meg jó magasról tojta le, hogy merre vannak az ősei. Mi nyertünk, na nem szépséges szalagot és ajándéktárgyakat, hanem azt, hogy egészséges lelkületű gyerekeink vannak, hogy talán mégis kicsit jól csinálom amit csinálok. Csak pár pillanatképet emelnék ki, nem ítélkezni szeretnék, csak a döbbenet jön ki belőlem és ugye itt megtehetem. A hat éves kislány, aki velőt rázó zokogásban tört ki, mert nem ért el helyezést, még az édesanyja sem tudta megvigasztalni. Esetleg az a 8 éves, akit az anyukája sminkelt a wc-ben. A szépség fogalma átértékelődik, ahogy az ottani fotóssal is beszélgettünk erről, ami természetes az a szép, főleg egy gyereken. Extrém szerintem amikor egy 4 éves profi manökent meghazudtolóan vonul a színpadon az bizony nálam kiveri a biztosítékot. Ahogy az is ha habosbabos minimum 100000ft-os ruhakölteményben botladozik egy totyogó, 3 lépésenként felbukva az uszályában. Minden szülő saját vágyait szeretné megvalósítani a gyermekében. Én maradtam a farmeres álmaimnál, nekem szépségverseny nélkül is ők a legszebbek. Önkéntelenül is Charlie sorai jutnak az eszembe : "Az aki szép, az reggel is szép, még ha össze is gyűrte az ágy."
Szóval köszönjük szépen ezt is kipróbáltuk, szakadó hóesésben hótfáradtan késő este értünk haza, részünkről ennyi.:) Közlemény: a képek sötétek, Bundi csinálta, ezért nagyíthatók ha rákattintotok. jelzem a hostess csaj seggéről készült kép, tök éles:) A nyerő egy kockás inges, tejszőke "Bekem" sérós fiúpár volt, jelzem, nekem is ők jöttek be:)