Volt egyszer egy fotózás...

Hát az úgy volt, ahogy az már nálunk faluhelyen szok' lenni, hogy a Szonja ovistársának az anyukájának van egy barátnője, annak meg egy párja, aki mit tesz a véletlen történetesen fotós és eljött ide a nagyfaluból a kisfaluba. Egészen véletlenül nála volt az összes fotóapparátusa, én meg szerettem volna néhány spontán fotót a lányokról, ahogy Boncaanyu is a kisfiáról. Mivel a két kisebbik egyedet nehéz házon belül tartani gondoltuk menjünk ki az őszbe. Szonja kisasszony persze fellázadt, hogy ő bizony nem lesz pózer és tojik erre az egészre, de kb. toronymagasról. Ott szakadt el nála a cérna, amikor közöltem, hogy én biza pöttyösbe szeretném őket, aminek az a hátulütője, hogy mostanában Kínából rendelek nekik rucikat (OMG szegény postás) és lenni kicsi kinaji, ócccó, meg kicsi, úgyhogy nem volt egyszerű belepaszirozni a kinais 7 éves méretbe a csajt. De megoldottuk, a cucc az életben nem lesz rajta az tuti. (Mellékzöngeként jegyzem meg, hogy Kínából vámolással, felébe kerülnek a cuccok cakkumpakli, mint itthon, de el kell találni a méretet az tény :) Szóval elindultunk és vittem egy szatyornyi cuccot pluszban a csibéknek, hogy majd mi ügyesen átöltözködnünk (de minek bakker, minek). Fotósunk jön, a gyerekeket szélnek eresztjük, és becsületére  váljon a vállalkozó szellemű fiatalembernek 2 és fél órán át futotta velük a köreiket. Volt ott hegyről gurulás, több km futás, falevélteleportálás, és mérhetetlen mennyiségű kosz és sár a csemetéken. Rengeteg fotó készült nehéz lenne kiválogatni a legkedvesebbeket...igen képdömping jön...én meg gyönyörködöm bennük és ámulok, hogy mekkorák...pedig még most születtek.