Kirának letelt az első munkahét...

Hétfőn reggel álmosan, rabruhában :)

Igazából a múlt hetet nem nagyon tekinthetem a Kira beszokik az oviba fejezetnek, már csak azon oknál fogva sem, hogy mindössze fél órát töltött nélkülem mindkét nap az objektumban. Hétfőn aztán madárcsicsergéses napsütéses reggel helyett, szakadó havas esőre ébredtünk. Szóval az alaphangulatunk megvolt hétfő is, hideg is, sötét is. A hétfő kedd azzal telt, hogy Kira veteményest játszott, pattogott, mint augusztusban a dinnyék a dinnyeföldön. Hétfőn át is vitték Szonja csoportjába, hogy próbálja megnyugtatni, ennek örömére kedden már be se akart menni a csoportba, közölte, hogy nem ide, hanem oda, mutatva a szomszéd ajtót ahol a nővére van. Majd jött a hiszti, amolyan műsorolok anyának egy sort. Én meg alkalmazva a hallottakat (rohadék dögként) belenyomta a dadus kezébe, nyomtam neki egy puszit, elrebegtem, hogy nemsokára jövök és mint eb a végtermékét otthagytam. Szó szerint fejvesztve menekültem. Tudni kell, hogy mindkét nap békésen tízóraizott amikor érte mentem, az óvónéni szerint, érdeklődő, szófogadó és roppant önálló, úgyhogy szerdán meghívnák már ebédre is. Gondolom, hogy mivel duóban járunk oviba, kicsit könnyebb neki, lényeg, hogy szerdától mintegy varázsütésre megoldódott a helyzet, nem tette meg szokásos szökési kísérletét, hanem megfogta a zsákját, átöltöztünk, kaptam egy nagy ölelést és puszit és már be se kellett kísérnem, szépen ment be. Olyan kis picinek tűnt, ahogy bandukolt a majd három méteres ajtó felé a folyosón, még a kilincset sem éri fel. Torokszorongató érzés azért, bár már edzettebb vagyok, egyszer sem bőgtem. Az ebéd utáni etapnál kicsit lefőttem, mert mindkettőjüket egyszerre adták ki, és az öltözés egyiknek sem ment egyedül, Szonja nem akart nélkülem, Kirát pedig minden érdekelte, leginkább a bejárati ajtón kifutni harisnyában. Szóval az óvodába induláson és főként az öltözködésen még valamit logisztikázni kell. Hazafelé sosem sietünk, hagyok időt nekik átállni, futkosni, játszani. Ha Kirának ez a két mini hiszti volt a beszokás, amit kétlek azért legbelül, akkor minden álmom teljesül. Imád járni, reggelente kapnak egy kis zenés ébresztőt és Szonja is ösztönözve van, szóval két év után megszűnt, hogy utolsónak esünk be az oviajtón, erre roppant mód büszke vagyok. Arra már annyira nem, de valljuk be hatásos volt, hogy közöltem a nagyobbikkal, hogy ha nem kezd el öltözni, akkor szimplán nem hozom haza, ott fog aludni. Ezt annyira komolyan vette, hogy aki eddig még a bugyiját sem akarta lehúzni egyedül péntek reggel és ebéd után kompletten le és felöltözött a saját öltözőjében egyedül. Büszke vagyok rá. Kirára visszatérve, mivel ő a legkisebb a csoportban némely kislány tutujgatná, amit ő nem szeret, mert önálló és ha ő fel tudja húzni a cipőjét, akkor fel is fogja és nem kell rászuszmákolni, így hát a kisbocs átpártolt a fiúkhoz. :) Pénteken mentem értük és szólt Kira óvónénije, hogy menjek már be, hát az arcomra fagyott, a büszke két gyerekes anyuka mosoly, Na mondom, ennyi volt 5 nap és a zabolátlan kiscsikóm megcsinálta az első grimbuszt, ami miatt mehetek mekegni és sóhajtozni a szőnyeg szélére. A szitu furcsa volt, mert az óvónéni és a daduska is nagyon zavarban volt és elmesélték, hogy tízórai előtt pakoltak össze és Kira az asztal alá bújt egy ceruzáért, hogy felvegye,  mire egy kislány mögé lépett és beleharapott a popsijába. Meg is mutatták és konkrét fogsorlenyomat volt a kis foghagymacikkén. Elmondták, hogy nem tudták megakadályozni, meg soha nem volt ilyen és meg lett büntetve a kislány ect. Én csak annyit mondtam, hogy hálát adok az égnek, hogy nem az arcába harapott, mert tuti kiharapott volna belőle egy darabot, ha ilyen akciót nyomott farmerszoknya, harisnya és bugyin keresztül. Kirán nem látszott a megrázkódtatás, mosolygott, mint mindig, talán kicsit bújósabb, mióta Törpike csoportos lett. Nem is beszélt róla, de péntek éjjel kb 20 percen át zokogott amíg visszaaltattam, hogy megharapott.Tanácstalan vagyok ez ügyben, mert a pinduri hozzá van szokva, hogy mindenki szereti és lehet a kislány az elutasítását, hogy nem hagyta magát puszilgatni, tutujgatni, babaként kezelni, így bosszulta meg. Sokan azt mondják mondjam azt neki, hogy védje meg magát, de össznépi verekedést sem szeretnék. Azt meg még inkább nem, hogy Kira amiatt utálja meg az óvodát, mert fél, hiszen olyan flottul ügyesen megy és várja minden reggel, hogy mehessen, szereti. Nem tudom....Nekem meg furcsa itthon ez a nagy csend, hogy nem sertepertélnek körülöttem, annyi mindent elterveztem a múlt hétre, hogy a nagy rám szakadt szabadságban majd ezt meg azt csinálom meg...aztán persze a fele sem lett kész...Tanulóidő van úgy látszik nekem is.

Heti utolsó munkanap már hazafelé