Persze, hogy tudom, hogy kis hazánkban Mindenszentek van, de valljuk be óriási buli még ha koppintottuk is Ámerikából. Sokáig azt hittem ez csak a gyerekeknek nagy buli, de be kell valljam tévedtem. Szonjának minden vágya, hogy egyszer "csokit vagy csalunkkal" járja végig a szomszédságot, azt hiszem ezt azért előre kell majd egyeztetnem velünk. Szóval igen, mi csípjük a tökfaragást, meg a rémséges bulikat. Az idén sikerült akkora tököket beszereznem a kedvenc zöldségesünkben, hogy félúton cipelve szó szerint azt gondoltam, hogy a tököm tele van a tököléssel. Aztán persze amikor a két csipot boldog arcát látom, ez rögtön a feledés ködébe vész. Szonja már teljesen önállóan hozta létre a szelleműzőjét, Kira kisebb-nagyobb segítséggel, bár kétbalkezes anyja lehet inkább volt hátráltatója.
A szomszéd faluban van ám egy fantasztikus kis közösség és én már nagyon régen nem poénkodom azzal, hogyan lehet hat libát hét felé terelné, avagy az elágazásnál balra. Hét egy szuper kis község, mindig szeretek itt lenni, akár a tóparton üldögélve, akár sétálni, akár az általuk szervezett programokon, Itt valahogy mindig érzem, hogy igazi vendégszeretet vesz körül. Szombaton partit rendeztek, igazi rémeset. Arra gondoltam barinővel kilépünk ebéd után, aztán 1-2 óra és jövünk haza. Odaérve már a szemünk-szánk elállt a díszítéstől, a készüléstől. Isteni rémsütik és rémitalok, arcfestés, játékok, Kira roppant merész zombi álarcot kért, Szonja pedig a cukiságfaktort akasztotta ki cicamaszkban. Rengeteg játékot találtak ki a törpéknek, volt denevérkeresés, denevérkészítés, különféle táncok, ügyességi vetélkedők.
Szépen lassan ránk is sötétedett, de kedve senkinek se volt hazajönni, Kezdetét vette a diszkó, ahol már kezdtem úgy érezni magam, mint a régi szép időkben amikor anyai felügyelet mellet bálozhattak a lányok. Némi gixer akkor csúszott a gépezetbe, amikor bejelentettek még egy meglepetést. Hááát igen, füstgép, félhomály és halálhörgés közepette megjelent egy majd két méteres rém. Kira gyakorlatilag sokot kapott és nettó 1mp alatt landolt az ölemben zokogva. Jelzem ez a fellépés bármelyik S. King műben megállta volna a helyét.
Kira ezzel a momentummal lezártnak tartotta a bulit és a szó egyáltalán nem játéki mivoltában rettegett. Szonjának sem tűnt őszintének a mosolya. Az sem hatotta meg legkisebbikünket, hogy a rém heves popsiriszába kezdett a parkett közepén, oda sem nézett. Azt sem tartotta mókásnak, hogy anyja mögé állt be a pacák. Egyetlen esélyünk volt, le kellett lepleznünk a rémet. Onnantól kezdve ő rettegett :) Le nem szakadtak róla a kölykök, a legviccesebb az volt, amikor Szonja megkérte, hogy vonatozzanak már. A közös pózolós fotókat már meg sem említem. Azt hiszem tényleg ez volt az év bulija, kedves emberek, végtelen röhögések, rémségek kicsiny szigete.....Jham, este 10-re értünk haza :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése