Esős hétvége boldogsághormonnal :)

Az az igazság, hogy engem már az sem keserít el, hogy napok óta váltott intenzitással esik. Nekem egyenlőre teljes nihil az, hogy  végre nem kell rohannom sehová. A hétköznapjaink úgy telnek, hogy gyakorlatilag azon se csodálkoznék ha valahol saját magammal futnék össze. A két csajom természetesen továbbra is hozza a mágnes két pólusát. Szonjának nem győzöm aláírni a sok csillagot, dicséretet, piros pontot, ügyes, okos, önálló nagylány. Két alkalommal már kiharcolta, hogy egyedül jöhessen haza suliból. (Naná, hogy tisztes távolból követtem, de nagyon ügyesen megoldott mindent és roppant körültekintő volt. Nem, nem vett észre.) Továbbra is szeret suliba járni, szereti a sportot, esténként pedig 8-kor eldől, mint egy krumpliszsák. Ma délelőtt már önként megcsinálta a háziját. Jó hatással van rám a megfontoltsága és a nyugalma.

Kismókus is hősiesen ballag minden hajnalhasadtával óvodába, továbbra is öntörvényű, vicces kis gézengúz. Volt egy 25 perces etap a héten, amikor nem cseréltem volna az óvodai személyzettel, ugyanis bebújt a teakonyha ajtaja mögé és 25 perc után ugrott ki vigyorogva a folyosóra, hogy "itt vagyok". Tegnap pedig alvásidőben döntött úgy, hogy ő nem álmos és ha nem álmos annak egyenes következménye az, hogy meg sem próbált elaludni. Összehajtogatta a paplant, párnát becsapta a hóna alá és őrjáratozott az alvó dedek körül. Felkészültem lelkileg a hétfői szülőire, csibészke ilyen, és bár néha egy pillanatra eladnám egy kosár rothadt almáért, de ezt szeretem benne. Azt hiszem ő az aki mindenből kihozza a legjobbat, aki mindennek és mindenkor tud örülni. Az esőt (is) imádja, táncol, énekel, pocsolyázik. Mondjuk azért kicsit morci voltam amikor tegnap ernyő kapucni le és beállt zuhanyozni a csatorna alá. Jó hatással vannak rám a fékezhetetlen energiái.

 

Én,  bár néha este ruhástól elalvó és karikás szemmel hajnalban kelő vagyok, de még is mérhetetlenül boldog. Kezdem azt érezni, hogy ott, úgy és azokkal vagyok akikkel leélhetem életem hátralévő jó pár évét. Nehezen indult be a verkli szeptemberben, de igyekszem kicsit lejjebb adni a maximalizmusból ami mindig is jellemzett. Már nem probléma ha nincs élére vasalva minden, ha nincs 2 naponta porszívózva. A fontos, hogy a lányom büszke rám, mert ő volt az egyetlen az osztályban, akinek mindent bevitt az anyukája vagy tökmaggal jut arra időnk, hogy oviba menet gesztenyét gyűjtsünk. Úgy érzem a munkában is megtaláltam a helyem, az egyensúlyt, szeretnek a kollégáim, együtt tudunk dolgozni és szépen folyik minden a maga rendjén. Azt érzem, hogy most jó, szeretek, szeretnek, biztonság és nyugalom van,  tervezek, élek...tartson örökké....