Elment...

Ma délelőtt apjuk is, így visszavedlettünk csonka családdá, hát nem vagyok túl boldog. Ilyenkor mindig hiányérzetem van, gyakorlatilag egy egész hetünk volt és mégsem tudtuk igazán kihasználni. Elterveztük, hogy ide meg oda megyünk, aztán az lett a vége, hogy szakadt az eső napokon keresztül. Közös programunk meg a családi fogászat lett, Szonját újabb fogától szabadította meg a doktor. Most már tényleg igazi kis minivámpír feje van és édesen pösze, de már ott is vannak a kis csontfogainak a cakkocskái.

 

Szó mi szó, megviselt most az elválás, nem nagyon találom a helyem, az meg maga a bónusz, hogy nemsokára melózóm, még az is csak sovány vigasz, hogy ahhoz képest amekkora méretem volt, amikor eljöttem, 2.5 számmal hordok kisebbet. Felvettem a fehér göncöt, megnéztem magam a tükörben és rögtön eszembe jutott, hogy ezt én nem akarom, nagyon nem. Közben volt pénteken egy Semmelweis napi buli is és ambivalensen előjött bennem az az érzés, hogy igen hiányoznak már párán és igen az is hiányzik, hogy felöltözzem tisztességesen, ne csak az itthoni gyorsan felkapok valamit érzés uralkodjon rajtam.

 

A mai napot azért sikerült tevékenyen is tölteni, nosztalgiáztam, ami abból indult, hogy a kedvesem szeretett volna képeket vinni magával a lányokról a szobájába, keresett is, de rá kellett jönnöm, hogy kb 2 éve egy darab sem lett előhívatva. Szóval kiválogattam úgy 150 képet és megrendeltem, majd utánaküldöm :) Szóval tudom én, hogy sirámolok most sorokon keresztül, de nem vagyok feldobott hangulatban. Azt is tudom, hogy pár nap és jobb lesz és visszakerülünk a régi kerékvágásba, beleszokunk a hétköznapokba, de ez most akkor is nagyon szar érzés és nem sokat változtatta rajta, hogy nemsokára jobb lesz...

Én a számkivetett....:o)

Azért választási lehetőségem volt, a nappaliban alszom vagy a gyerekszobában. A gyerekszobát kilőttem, mert rövid az ágy, a nappali kanapéján meg a hátam fájdult meg. Azért elnézegettem éjféltájt a szinkronalvóim...enyémek.

Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.

Apa hazatalált...

Vasárnap reggel hétkor arra nyitottam ki a szemem, hogy ott állt fölöttem, nagyon régen ébredtem már ilyen mosolygósan. Eltel újabb hat hét. Furcsa, most nem éreztem olyan hosszúnak, mint máskor, talán az is az oka, hogy már nem vagyunk bezárva a négy fal közé, igaz ma vihar ért vihart, de elvagyunk, most, hogy ő is itthon van. Gyakorlatilag úgy viselkedünk, mint a tinik, ugyanis Szonja érdekes érzelmi korszakba ért, szerelmes az apjába. Szó szerint. Így ha a férjuram 50cm-nél közelebb kerül hozzám, netán van oly merész, hogy megölel a kis zöldszemű szörnyünk megjelenik és roppant határozottan közli, hogy máris azonnal húzzam arrébb a valagam és nemhogy hozzáérni, de lehetőleg rá se nézni ne merjek az ő szerelmére. Szóval mint a tinik, lopott csókok, lopott simik, vicces na. Egyébként, hogy emiatt a lista végére kerültem a nagylányomnál, valljuk be nemkívánatos személy lettem, a kisebbik rögtön a védelmemre kelt és közölte, hogy "anya ne fogjajkozz Szonnyuskával, mejt én meg bejéd vagyok szejejmes."  Legalább nekem is jut valaki :) Egyébként meg szabadságoltak, mert apával fürdünk, apával eszünk, apával alszunk, apával megyünk mindenhova. Ezekben a percekben is édeshármasban alszanak, azt hiszem számkivetett lettem a gyerekszobába éjszakára, ez a sorsom. Ma odáig fajult a nagy szerelem, hogy Szoninak már teljesen lógott keresztben az első foga, ami rettenetesen zavarta, de nem engedett hozzányúlni, bezzeg az apjának, első blikkre belement a foghúzásba, és igazi kis hősnőként tűrte ahogy az apja kihúzta, naná, hogy a fogtündérnek nekem kell lennem, hercegnős memóriakártyával, mert erre a feladatra megfelelek én is. Ő meg roppant viccesen néz ki fogatlanul és roppant viccesen beszél, kicsi Ká, még a cica is szisza :) 

Azt hiszem, hogy az ember sokkal jobban értékeli az együtt töltött időt, ha ennyit kell várni rá, mégis kell 1-2 nap amíg összecsiszolódunk, mi is, ő is megszokta, hogyan telnek a napok és négyesben teljesen más...teljesen más, de nagyon jó...most van egy hetünk, olyan, mintha itthon nyaralnánk, apa hozott hozzá kellékeket is...

.....

"Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerűen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt. Értük élünk, azokért a percekért, amikor valami megmozdul. Olyankor minden más. Nem csak elhiszed, hogy vannak csodák, hanem be is bizonyosodik, hogy léteznek. Amikor a Véletlen egyetlen pillanatban találkozik a Sorssal képes teljesen megváltoztatni és felülírni az életedet. És van, hogy a másikét is."

Ezerrel nyár üveggolyókkal

Tudom én, hogy ezért nyivákoltunk egész télen, meg hányszor elmondtam félhangosan, hogy lenne már meleg, mert elegem van a fahordásból a kandallóba. Idén 36x kell azonban bevallanom magamnak, hogy nem vagyok nyári ember. Utálom, hogy csatakokban lóg a hajam, hogy éjjel inkább forgolódunk, mint alszunk és hogy gyakorlatilag egymás idegeire megyünk bent a laza 28 fokban 3 ventilityi mellett. Igen nyavajgok és tudom, hogy nem ezt szoktátok meg tőlem, de fáradt vagyok és nyűgös és semmisejó. Ennek ellenére képes vagyok lángost dagasztani és sütni, mert Szonja annyira szerette volna, én meg ugye őt szeretem, szóval megvolt azért a strandhangulat nálunk.

Mi az amit csinálunk bent, várjuk az estét, hogy végre kimehessünk, amiben meg az a pláne, hogy én ennyi szúnyogot még életemben nem láttam és Szonja habtestét nagyon szeretik. Várom már a nyaralást, még akkor is ha az egyben azt is jelenti, hogy egyre inkább közeledik az a bizonyos augusztus 5.-e, amikor munkába kell állnom. Őszintén nem akarok, be-be járunk az intézetbe, ahol teljes fásultság van, nekem meg nyugalom és béke szigete itthon és nem nagyon van kedvem kibújni az üvegbúra alól. Sok-sok gondolat tolul most bennem egyszerre és egyenlőre úgy érzem, hogy egy nagy katyvasz az egész. A polc üres, az üveggolyók legurultak róla, nekem meg most nincs kedvem egyenként visszarakni a helyére. Mert közben van ami jobban csillog, van a mi megkopott, eltört. Szembesülésekkel teli volt az elmúlt pár hét, magammal, a világnézetemmel, az értékrendemmel. Nem tudom eldönteni, jó úton járok-e, és felelőtlen módon csak sodortatom magam az árral. Egyszer azt gondolom, hogy ennek így kell lennie, egyszer meg azt, hogy nagyon nem és nagyon át kellene vennem a a cselekedeteim és a gondolataim fölött az irányítást. Aztán amikor mégiscsak elkezdem visszapakolni azokat az üveggolyókat lelkem üres polcára, ki ne derüljön, hogy szappanbuborékok, ugyanolyan szivárványszínű, mégis elillanó. Nem kérem, hogy értsetek, én sem értem magam, kapiskálom, próbálom, de egyenlőre nem megy, nincs bennem se kedv, se erő hozzá, lehet csak végre ki kellene aludni magam, egyenlőre sodor az ár és nekem ez most jó....

Meglepetés délután...

volt a tegnapi. Szonja már nagyon várta az évzárót, hogy bemutathassa magát, igen szeret szerepelni, szeret a középpontban lenni.(ugyan kitől örökölte) Anyával megbeszéltem, hogy Kira itthon marad vele, hiszen ha a kis futrinka ott

van, akkor nem tudok teljes figyelmemmel a nagy felé fordulni, és úgy gondoltam ez most az ő napja. Aztán délben felhívott Szonja egyik óvónénije, hogy vigyem Kirát is. Őszintén mondom, kicsit elhúztam a számat, Szonja meg Kira örült a hírnek. Elég kapkodósra sikeredett a napunk, késve is indultunk el. Aztán beütött az első gikszer. Szonjának elfelejtettem hajráfot tenni a hajába, ami nélkül ő bizony el nem indul sehová. Mit lehet tenni, megvettem neki a harmicakárhanyadikat. Aztán bementünk a csokrokért a virágoshoz, adja a kezembe, hogy itt van mind a három. Mondom  három, én ötöt kértem, neeem hármat. Kicsit berágtam, de rendesek voltak, 5 perc alatt összeraktak nekem még két ugyanolyat. Mondjuk gyorsasági tempójukat nagyban növelte az, hogy Kira közben módszeresen elkezdte szétszedni az üzletet. Aztán amikor felértünk az oviba, egyik ámulatból a másikba estem. Első körben oda volt rendelve az egyik daduska nagylánya Kirának babyszitterkedni. Aztán a műsor, hát Kira végigtapsikálta az ölemben, 50 perc az évszakokról, Szonja volt a Téltündér, nekem Donatello Puttoira emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy dedemen volt ruha.

Nem is tudom felsorolni és belegondolni, hogy mennyi munkába került ez a dolgozóknak, volt benne Télapó, karácsony, hópehelytánc,tavaszi szél, szüret, aratás, húsvétolás, hóemberek, nyaralás medencével. Amíg az egyik jelentben még hóember volt a delikvens, a következőben már bikiniben ropta. Nagyon-nagyon látványos volt és a legapróbb részletekig kidolgozott. Aztán jött az igazi évzárás, meg nekem egy nagy hökk. Kitüntettek, plecsnivel, virággal, ahogy illik, hát elállt a szavam.

A gyerkők ajándék egy róluk az oviban játék közben készült fotó, fakeretben, a jelük pedig beleégtve a fába. Gyönyörű és aprólékos munka.

Szóval, amikor arra került a sor, hogy kiálljak és megköszönjük az éves munkáját az óvónéniknek és daduskáknak, a jól felépített szónoklatom dugába is dőlt. Nagyon meghatódtak ám ők is, kaptak egy névre szóló bögrét csoportfelirattal és az idézetet a hátán nagy titokban megtanítottam 4 kislánnyal, akik véletlenül épp a 4 kis tündér voltak.

Természetesen a szöveg óvó néni ill. dadus néni volt. A kis kezecske fölött volt a név, alatta a csoport név, de voltam olyan lüke, hogy nem fotóztam le :)

Óvónéni annyira zavarba jött, hogy csak annyit tudott mondani:

"Köszönet az angyalok és a gyerekek jóságáért: annyi minden közös bennük. Tiszta a szívük, és határtalanul tudnak szeretni." és elkezdett sírni. Szeretem ezt a közösséget, szeretem, ahogy és amilyen lelkesen adnak át mindent és legfőképp, hogy annyira szeretik őket. Úgy érzem ehhez a közösséghez tartozom, ehhez is...közben meg hihetetlen furcsa és egyben mosolyogtató arra gondolni, hogy Szonja szeptembertől nagycsoportos, ő roppant büszke rá. Kira elkerül a mostani óvónénitől, igen nem titkolom, benne van a kezem, vagyis inkább a kérésem. Egy számomra nagyon szimpatikus óvónéni, aki odavan a kisördögét, akárhogy látja mennyi a meló vele lett a kiszemeltem, és sikerrel jártam, hozzá került. Ő is odajött hozzám, hogy nem haragszom-e, mert hozzá kerül Kira, 22 fős kiscsoportba és nem ahhoz az óvónénihez aki beszoktatta. Elmondtam neki, hogy én szerettem volna így, olyan őszintén örült. Na meg...Kira csoporttársa lesz Bence és Bonca, a két kegyeiért küzdő szöszi lovag...khmm igen ebben is benne volt kicsit a kezem...Szóval hazafelé jelzem este értünk haza még befagyiztunk és ma belecsaptunk a vakációba :)

 

Rég voltak már a humorheroldák :)

***

Motorral megyünk oviba, megkérem Kirát, hogy cseréljen Szonjával, hogy ő menjen a nagymotorral, a csöpp meg a kicsivel. Megcserélik, Kira gurul őt métert, hátrafordul és közli:

- Ez szar! :)

***

- Dagikám, gyere már! (Szólok Szonjának).

- "Nem vagyok dagi, pufi vagyok, az az, akinek nagy a hasa."

***

Szoni két roma kislánynak magyaráz:

"Apukám Németországban dolgozik, képzeljétek neki is cigány bőre van, és nagyon okos, szokott füredeni, már láttam a pöpijét a kádban."

***

"A pingvineknek olyan radiátoruk van, ami hideget fúj."

***

"Én fény (fém) kanalt kérek a joghurthoz."

***

- Kira, menj el légy szíves pisilni, mert megyünk aludni. 

- "Már pisiltem anya."

- Mikor?

- "Később."

***

Szonja mesél:

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy házikó, aki akkorát pukizott, hogy kidőlt a lakás oldala, és angyalka ház lett belőle."

***

"Anya ma van a holnap?"

***

Csináltam Szonjának virágból egy gyűrűt, felhúzza az ujjára:

"Én vagyok a FELESÉGES királynő."

***

"Sima rudit kérek"-- Kira jelzése, hogy nem ízesített túró rudit szeretne.

***

És az übercukker, Szonja:

"Anya írtam egy verset a számban. Anyukám Te egy tündér vagy, én pedig néha kicsit ördög. Ha eltöröm a poharat, Te ápolsz. Ha jó gyerek vagyok, tündér vagyok én is. 

***