2017. május 24., szerda

Az utolsó levél....

Drága Tesóm!

Azt mondják mindennek rendelt ideje van, ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak. Ideje a búcsúzásnak. Tudom, hogy ezt az utolsó levelet már nem adhatom a kezedbe, ezeket a sorokat már nem olvashatod, mégis hiszem, hogy gondolataim megtalálnak téged. Azt mondják a szeretet örök, sem idő, sem tér nem állíthatja meg, még a halál sem. Elmentél...egy pillanat volt csupán, bennem meg itt maradt számtalan gondolat és érzés. A saját sorsát mindenki maga irányítja, szerettem volna ebben segíteni neked, de nem ment. Nem tudom, jó testvérek voltunk-e!? Talán...de az egyetlen testvérem voltál, kicsit apám, kicsit az aki vigyázott rám, kicsit az akit folyton idegesítettem.. A míg kicsi voltam sokat kellett velem lenned, teher is lehettem. Eltávolodtunk...én azt hiszem tudom miért, de te biztosan mást mondanál. Végtelenül sajnálom, hogy nem voltam erőszakosabb, hogy belenyugodtam, beletörődtem. Végtelennek tűnt az idő , mégis hirtelen vége lett. Remélem legalább icipicit érezted, hogy szerettelek, szeretlek. Azt is, csak remélem, hogy mindent úgy teszek most, ahogy szeretted volna. Nehéz....nagyon nehéz...felfoghatatlan, hogy nem emelhetem fel a telefont, mert a másik végén nincs aki beleköszönjön. Nem tudlak megölelni, nem tudok bocsánatot kérni azért, ha valaha is megbántottalak volna. Nem tudom elmondani, hogy az unokahúgaid mennyit emlegetnek  téged, "a bátyót". Hazudnék ha nem írnám le, hogy volt bennem düh, mert itt hagytál, mert úgy éreztem cseppet sem vagyok fontos neked, mert kapaszkodtam feléd, de te nem nyújtottad a kezed. Nem tudtam lebontani a falat, amit magad köré építettél, tudom erősebben kellett volna próbálkoznom, de azt hittem van még időm. Nem tudom van-e valami a halálon túl, találkoznak-e a lelkek. Ha igen, akkor tudom, hogy most apával vagy, olyanok voltatok, mint a borsó meg a héja. Remélem most már ketten vigyáztok ránk fentről, igyekszem mindent úgy tenni, hogy büszkék legyetek rám. Vigyázok anyára, ahogy eddig is tettem, ezt is megígérem.

Szeretettel és utolsó el nem ölelt öleléssel.....húgod


2017. április 30., vasárnap

9

Hát akkor néhány szóban ama bizonyos Szonja által utolsó egy számjegyűként aposztrofált születésnapról. Kilenc esztendő, nagylány már, jobban mondva kiskamasz. Annyira emlékszem a kis békára még, akit kiemeltek a hasamból, aki akkor csak pislogott, erőt gyűjtve az elkövetkező napokra amiket végigüvöltött. Ha becsukom a szemem minden egyes pillanatra visszaemlékszem, érzem az illatát, érzem bababőre selymességét. aztán ha kinyitom a szemem mit látok, egy nagy laklit, aki végigéri az ágyat, akinek  cseppet sem bébiméretű 36-os lába kandikál ki a takaró alól. Kiskamasz, nagyszájú, visszabeszélő, egyedüli időt igénylő, titkokat titkoló. Egykori sutyorgó félénksége ma már csak a ködben rémlik, Anyatükör. Éppolyan makacs mint én, éppoly maximalista, éppoly megmondóember. Nagy meccseink vannak, mert mindig és mindenkor övé kelljen legyen az utolsó szó, igazi kis amazon. Csodálom kreativitását, számomra érthetetlen logikáját, felnőtteket meghazudtoló rajzait. Határozott céljai vannak, óvónéni lesz, Gergő a férje egy fiú. egy lány és tutifix, hogy Gergőékhez költözik. (Hála az égnek csak pár utca :) Őt ismerve ezt véghez is fogja vinni.  Sokkal, de sokkal érettebb, mint egy kilenc éves, testben, agyban mindenképp. Az igazság bajnoka, a gyengék védelmezője. Hiperérzékeny, könnyen sírós, mindenen elérzékenyülős, hedonistán zabálós, életet élvezős. Ránézek és magamat látom, éppen ilyen voltam én is, igaz nem 9, hanem 13 évesen. Várta nagyon a bulit, amire árnyékot vetett, hogy benyalt egy vírust, kissé hasfájással küszködött, de lemondani nem lehetett. Jöttek is a skacok szépen sorban. én meg reménykedtem, hogy nem fog esni. Az utolsó óra zúzós volt beszorultunk a lakásba, még a karnisom sem maradt a helyén. 1-2 hálóvendégünk is akadt hirtelen ötlettől vezérelve. Szóval 9  az én nagy kincsem...az én nehezen leszületett kicsi babám,....a hitem...a reményem...az életem....a cél amiért küzdöttem annyi éven át....nincs rá szó mely összefoglalná mit jelent nekem a tudat, hogy létezik, minden este hálát adok érte a jó Istennek.






2017. április 29., szombat

Húsvétoltunk is

Elmondhatjuk magunkról, hogy igazán különleges húsvétot ülhettünk az idén, A hölgyünk éppen húsvét vasárnapján töltötte be életének 9. esztendejét. Mondhatnám, hogy hihetetlen és valóban az. Neki a legnagyobb problémája az volt, hogy életében utoljára van egyszámjegyes születésnapja. Azt hiszem idővel sokkal nagyobb problémát fog neki jelenteni a többszámjegy, mint most. A nagyszabású osztálybulit egy héttel eltoltuk, de jóédesanyja azért csinált neki kedvenc gyümitortát az éjszaka közepén,. Szerencsére gyerekkori barátnőmék is éppen akkora időzítették látogatásukat így volt minden, tojásfestés, tojásvadászat szuper kis délutánra sikeredett.







Többször írtam már itt a blogon egy csodaszép helyről a közelünkben. Soha nem értettem miért kapta ez a hely a Szörnyű-völgy nevet, hiszen olyan meseszép ott minden mint egy édenkertben. Apjuk nagy horgász és dagadt a melle a büszkeségtől, hogy nagyobbik leánya képes hajnalok hajnalán felkelni a rettenet hidegben, pusztán azért, hogy horgászni mehessen vele. Ez azért is nagy teljesítmény Szonjától, mert iskolaidőben 7h-kor szó szerint a lábánál fogva kell kihúzni az ágyból. Ők hajnalban kimentek, mi csak 10h körül. Rég volt már együtt így a baráti társaság, a gyerekek és ez a környezet. Főztünk, játszottunk, horgásztunk és rengeteget nevettünk. Tökéletes kis nap volt. Egészen az összepakolásig, ugyanis Kira olyan vehemensen dobálta a tóba a köveket, hogy fejjel beleesett. Életemben nem ijedtem még meg ennyire. Hihetetlen lélekjelenléte volt, az esés közben befogta az orrát. megfordult a víz alatt és mire emeltem ki már ordított is, kb 8-10 fokos lehetett a víz. Gyorsan lecsupaszítottuk, plédbe tekertük, meleg kocsiban haza és be a forró vízbe. Fél óra múlva el is felejtette, nem úgy a nővére. A kis érzékeny violám szó szerint sokkot kapott kemény pánikrohammal, másfél órába tellett amire megnyugodott, addig rohamokban sírt. Továbbgondolta azt, hogy amit én sem mertem, hogy akár meg is halhatott volna a húga. Magát vádolta, hogy nem segített neki. Estébe nyúlóan beszélgettünk mi hárman az ágyban összebújva arról, mi az amit megtanultunk ebből az esetből. Igazán mozgalmas és valóban vízzel teli húsvétunk volt, mondhatnám életre szóló emlékekkel.









2017. április 27., csütörtök

4 év nyomában :)

Bármennyire is szívem csücske ez a blog, mostanában oly sokszor jut eszembe, hogy hopp ezt is megosztom itt és azt is, valahogy sosem jutok el addig, hogy ideüljek a gép elé. Ahogy nézegettem a fotókat rögtön eszembe jutott, hogy mennyi-mennyi elmaradásom van. Rohan az idő és furcsa, hogy a legkisebbikünk változik a legnagyobbat.Bizony-bizony kicsi Kira életében fontos események történtek. Többször szembesültem vele az elmúlt hetek folyamán, hogy az én kicsi babám, már nem kicsi, de leginkább nem baba. Első körben akkor ütött megy a felismerés szele, amikor az óvónéni kezembe nyomta az utolsó ovis fotózás képeit. Erről a képről már nem egy édes kis huncut prücsök, hanem egy komoly nagylány nézett vissza rám. Iskolába készül, jesszusom hiszen még most született.


Az apró pici lépésekből, a sok-sok huncutságból a baba létből rohamtempóban lett nagylány. Óriásit változott, már nem a kis vadóc csikó. Imádom a frivol humorát, hogy rá mindig lehet számítani, ő az aki szó nélkül megágyaz esténként az egész családnak, aki elmosogat, aki rendet rak. Ő az aki tyúkanyóként terelgeti a kicsiket az oviban, aki olyan szófordulatokat használ,hogy nem lehet rá nem odafigyelni. Központ, irányít, dirigál, mindezt oly módon, hogy a siserehad nem tud nem odafigyelni rá.
Nagyot nőtt és nem csak emberileg, értelmileg és érzelmileg, majd 130cm-es 24 kg-os színizom. Egyszerre van jelen benne a törékeny hölgy és a harcos amazon. Felvételiztünk a sportiskolába, tudtam, hogy sikerülni fog neki, sportos, erős igazi kis atléta alkat. Soha nem láttam még izgulni annyira, mint most, igyekeztük nem éreztetni vele, ennek a felmérésnek mekkora súlya van. Hihetetlen energiákat összpontosított toronymagasan teljesített és nem csak a lányok között, lekörözte még a fiatalembereket is. Igazi kis harcos rendületlenül focizik, beleáll keményen 1-1 meccs után kék-zöld foltokkal jövünk haza. 



Lételeme az állandó mozgás és minden álma, hogy talajtornász legyen, Frodó után a gyűrűket már uralja és ahogy az iskolai nyílt napon mások számára is  kiderült az esze is vág, mint a borotva, javasolták neki, hogy esetlegesen már maradhatna is. Bár hivatalos eredményünk még nincs, de kevés olyan dologban voltam ennyire biztos, mint abban, hogy bekerül a sportosztályba.




Hihetetlenül imádom ezt az ikrekre jellemző kettősséget benne, a bújós sötétben félő kiscsibe és a harcias, küzdő kiskakas. Emlékszem még amikor megszeppenve ment első nap az óvodába, amikor én annyira féltettem még a széltől is. Lassan az utolsó napot töltjük a Bóbitáknál....ezt annyira még magam sem hiszem el.


2017. március 5., vasárnap

Télűző :)

Hát a múlt héten, amikor nem volt még ekkora madárcsicsergés és hóvirágok sem bóklásztak szerte szét még nem hittem a tavaszban. Amikor az ovis kiszebábnál még melegedtünk és a renitensek abban bíztak, hogy felkapja a vihar és leég a kóceráj még akkor sem hittem, hogy eljön a tavasz. Amikor Szonjáék kínai sárkánya a felvonuláson papírsárkány üzemmódra váltott és a fejükről lerepült csákóért nyomtuk a sprintet még akkor sem gondoltam, hogy lesz itt még kikelet. A farsang számomra amolyan szükséges rossz, kb. annyira szokott hiányozni nekem, mint zsiráfnak a hányós másnaposság. Az ötleteimet feldobva soha nem sikerült még a lányaimat arra rábeszélni, amihez kreatívságommal felértem volna, soha nem akartak sem szellemek, sem múmiák lenni. Kira, omg hercegnős korszakát éli, és mindenáron Elza akart lenni, mondanom sem kell a farsangon szembesültünk csak a csoportjában még vagy 3 Elzával, ahová néztem mindenütt Elza termett. Igaz mi kicsit egyediben nyomtuk, ugyanis se befonni nem tudtam a haját, sem a póthajat feltenni :D, mindezt próbáltam ellensúlyozni egy igaz kékharisnyával. :) Én a kissé ingerszegény ördög szerepében tetszelegtem, minimál stilusban fekete cucchoz hanyagul feldobtam egy piros sálat,  mondanom sem kell, hogy tükör nélkül festésverzióban amolyan jóvanazúgy macskabajusszal. Mondjuk az apácaszerepben tetszelgő óvónénivel egész jó kis kombót nyomtunk. Kira hercegnő mivoltának sok "férfi" egyed örült, így az egyedi fotózása pótelemmel egészült ki, ugyanis a hercegnő szavaival élve, nem tehetek róla "üldöz a szerelmével." Pár év és komoly bajban leszünk szerintem. :) Még egy felismerést kell tennem, 40 évet leéltem és akkorát égtem a 24 fős csoport előtt, hogy csak na, mert fingom nem volt róla, hogy van Anna hercegnő is, nemhogy arról, hogy néz ki. Mivel eme hiányossággal nem élhettem tovább a nagy tavasz közepette ma legyen hó volt, megnéztem a Jégvarázst:)







Szonjáéknál már kissé stresszesebb volt a sztori, egyrészt volt nagy közös jelmez, plusz egyéni és ezt megspékeltük egy diszkóval. Namármost a múlt évi felvonulás a városon eső miatt elmaradt, így nem volt próbafutama a sárkánynak. Szösszenetként meg kell jegyeznem, hogy múlt évben gubiztam az intézet raktárában vagy 30 otthonkát, hogy legyenek takarítók, de lehuhogtak, mondjuk egy próbát megért.:) A sárkányom dolgoztunk pár napot (igen én  tűztem a szalagokat az is munka nem?) szóval a sárgaság a múlt évben nem tudott debütálni, mert esőnap miatt a felvonulás elmaradt. Idén kisebbfajta orkán volt, de ha kell ríva is. A teremben minden flottul ment, 22 gyerek egymás mögött egy lépésnyire. Háááát odakint először a csákókat kellett a testhez tűzni, majd amolyan vak vezet világtalant módjára nekiindultunk, úgy 4x. Hiába gondoltuk többen, hogy nekünk kellene elől menni a lassított tempó miatt, a hír nem jutott a menet elejéig. Útközben egyszer szerettünk volna beelőzni, de gellert kaptunk, a rendőr nem értékelte a 2 sávot elfoglaló csodajelmezt. A gyerekek extrém  módon  élvezték az utat, mi szülők kissé stresszesebben, mert  mindannyiunk retináján az a kép jelent meg, hogy amennyiben egy elesik, mind a 22 dominóként borul és döglött sárkányunk lesz.:) Egész úton a következő mondatok voltak hallhatóak, lejtő, kicsit balra, járdaszegély, indulj, állj, ect. szerintem a katonaság megirigyelt volna minket, Őszintén remélem, hogy jövőre nem valami egyiptomi piramisok vagy hasonlók akarnak lenni :) A kép kaphatná a küzdelem az elemekkel címet éppen a csákókat tűzöm nagy elánnal a lepedőtesthez :) Aki kitalálja melyik a gyerekem a sorban az kap tőlem egy csokor sárkányfüvet.



Az egyedi jelmezt sikerült gyorsan lezsugáznom Szonival a Halloween bulira rendeltem neki egy csontvázlány jelmezt, (tudom szürreális ez is a tőlem örökölt törékeny husimusi termetével) szóval a jelmez megvolt, de ő pink csíkokat akart a hajába. A farsang délelőttjén kb annyi esélyem volt pink hajfestéket találni a városban, mint Di Capriónak kiúszni a partra a Titanic elsüllyedése után. El is határoztam, hogy este nagyon gonoszul fogok nézni minden pinkhajúra a buliban. Beszereztem egy fideszsárgát, jóvanazúgy alapon, amiből sikerült neki némi vöröses beütést adni a hajzuhatagának. A körmöm, tenyerem, bőröm és mindenem olyan szinten lett lemoshatatlan narancssárga, hogy Dr House a földszinten megmondta volna, hogy nekem a 2.-on hepatitisem van. Teljes népünnepély volt a buli, ugyanis minden fáradtságot megért a sárkány, nyertek vele. Természetesen Elza, akarom mondani Kira is ott tündökölt, amolyan 0. évfolyamosként. Kedvenc feladata volt a tombolaajándékért rohangászni, életemben összesen ennyit nem nyertünk, sőt elhoztuk a fődíj gyümölcskosarat is. Jó buli volt...de tényleg és mint az ábra mutatja hiábavalóság nélküli hiszen tényleg itt a tavasz :)



2017. március 4., szombat

Életátértékelő...

Nehezen indult ez az év, sok-sok embert elveszítettem közvetve vagy közvetlenül tőlem sokkal fiatalabbakat kísértem utolsó útjára. Nem akarok arról elméleteket gyártani és eszmét futtatni, hogy miért is történik ez, pusztán a tény megdöbbentő. Nem akarom a magyar egészségügyi helyzetet sem boncolgatni, hiszem nap, mint nap találkozom ezzel, ahogyan ti is. Nőgyógyászati problémáim lettek, első körben azt gondoltam, hogy sok-sok éven át
voltak ilyenek, esetleg a kezelések miatti hormonok miatt klimaxolok stb. Úgy gondoltam felkeresem azt az orvost, akinél a lányok születtek, hogy nézzük meg miféle banális probléma lehet ez és orvosoljuk gyorsan, Rengeteg beteg volt a magánrendelésén, kismamák, idősebbek, volt bennem valami megmagyarázhatatlan félelem, valamiféle struccpolitika, az a "ha nem tudom nem fáj érzése". A doktor mérhetetlenül fáradt volt és mérhetetlenül flegma, Kb. 2 perc után az arcomba tolta, minden sallang nélkül, hogy szerinte méhnyálkahártya rákom van és essünk neki szedjünk ki mindent, hogy legyen esélyem élni, Ennél a résznél csak a rák és élni szó villogott az agyamban. Egészségügyis aggyal csak annyit kérdeztem, hogy nincs-e valami humánusabb módszer a válasz annyi volt, hogyne lenne, gyógyszerezhetjük, aztán fél év múlva visszajön addigra tele lesz áttéttel és meghal. Nem tudom, hogy jöttem ki tőle, amint kifizettem a "tanácsadás díját", egy dolgot tudtam, hogy bár kezembe nyomta a papírokat, hogy másnap feküdjek be, biztos voltam benne, hogy soha be nem teszem többé a lábam hozzá. Nem mondom gyenge nőnek magam, de még most is elbőgöm magam amikor ezt itt újra felidézem. Iszonyat erő kellett ahhoz, hogy ebből az egészből a lányok semmit ne vegyenek észre, hogy ne bőgjem el magam ahányszor a párom szemében látom a kétségbeesést. Azt mondanom sem kell, hogy gondolati síkon mi minden lejátszódott bennem, amiről senkinek sem beszéltem, hogy mennyi tervem van még, hogy lehet nem látom felnőni őket, elviselhetetlen volt, olyan voltam, mint egy robot, gépiesen  csináltam a dolgom, éjjel rémálmaim voltak, bőgve ébredtem, majd kezdődött minden elölről. A lányokkal együtt rezdülünk így érezték, hogy valami nagy baj van. Minden éjjel abban a tudatban öleltem őket, hogy nem az járt a fejemben, hogy még az is lehet, hogy már nem sokáig lesz ez így.  Tudtam, hogy csakis egy emberben bízhatok meg teljesen, csak őü segíthet nekem. Mentem hát ahhoz a orvoshoz, akinek Szonját is köszönhetem. Már az egyfajta nyugalommal töltött el, hogy telefonban felvázolta, hogy ezer más oka is lehet ennek a problémának, de lehet rák is, nem kertelt, Utaztam hát Budapestre és vittem magammal a gyógyszeremet Kirát. Ő volt az aki végigcsacsogta az utat, aki 50x megvert unóban amíg odaértünk, aki rácsodálkozott a nagyvárosba és folyamatosan megnevettetett. Kicsi lelkével érezte, hogy erre van most szükségem. Majdnem 10 éve jártam a doktornál ebben a rendelőben, akkor egy másik életért, most a sajátomért harcolni jöttem, fura fintora a sorsnak. Míg várakoztam a rendelőben legbelül a Kowáék dalát mantráztam...minden rendbe van." A drága doktor egy endoszkópos biopsziát csinált és bár nem ígért semmit mégis  megnyugodtam kicsit. Bár nem a legjobban éreztem magam utána, mégis csavarogtunk Kirával szerte mindenütt Pesten. Aztán következett 3 idegőrlő hét, a mintát 4 orvos egymástól függetlenül értékeli ki, amihez idő kell. Minden nap félve néztem meg az emailjeim, ha csörgött a telefonom összerezdültem. Tegnap megjött az email, 5 percig néztem, mire meg mertem nyitni. A következő állt benne: "Drága Lili, megérkezett az eredmény, nem kell aggódnunk, nincsenek a mintában kóros sejtek, negatív. Fél évente szeretnélek kontrollálni. " Amikor kinyomtattam a leletet olyan szabadság ölelt át, ami még soha, ember nem örült még ennyire egy szónak "negatív". Köszönöm a Jóistennek, hogy segített, hogy van még időm, hogy megmutatta bármennyire végtelennek is tűnik ez az idő mégis véges. Sokat változtatott  rajtam az elmúlt időszek, mérhetetlen türelmem van, mérhetetlen nyugalom, és mi a legnagyobb ami bennem munkál az ÉLETÖRÖM!








2017. február 15., szerda

Végenincs január....

Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel a nevezetes évbevezető januárral...de nekem konkrétan tele volt a hócipőm vele. Így is amolyan spárta harc volt, de ha mindehhez Bundi nincs itthon a hideg miatt lehet a kardomba dőlök. természetesen elkapták a csajok az influenzát... többcsatában, többtünettel. Még most is olyan szinten köhögnek, hogy azt gondolná az ember suttyomban a klotyóra járnak bagózni. Mióta megszülettek nem emlékszem ilyen elhúzódó és alattomos betegségre. Ritka amikor én vajákolós módszereket vetek be, de itt már volt minden, gyógynövényes cukorka, sóoldat, kenőcs a mellkasra, disznózsír, hagyma, méz retekben, ....pipamocsok:)
Tény, hogy van ennek a betegségnek pozitív hozadéka is, soha ennyi időt nem játszottak még át apával, mint mostanság. Teljes mértékben játékbarlanggá váltunk, Kira olyan mértékben tud csibészkedni a kártyajátékokkal, hogy több nap volt mire leesett, hogy a foghagymacikk popója alá dugdossa el neki nem tetsző lapokat, Szonja a betegség alatt művészi szintre emelete a rajzolást, olyan anime rajzok kerülnek ki 5 percenként a keze alól, hogy azt gondolom egyszer egy képregényből még visszaköszön rám a művészete. 
Szó mi szó, én már annyira várom a tavaszt, hogy azt ki se lehet mondani.,.remélem már itt van a kertek alatt.