2016. augusztus 25., csütörtök

"Kissé" megkésve :o)

Háát hogy is mondjam, lassan a kapuban a szeptember és eléggé sűrű nyarunk volt. Ennek sajnos csak kis része volt a pihenésé-nyaralásé. Rögtön a szünet elején egy hétvégére Bogácsra mentünk. Hazudnék ha azt mondanám, hogy önös érdekek nem vezettek, ugyanis Kowalsky koncert volt a borospincék árnyékában. Azt hiszem nem kell ecsetelnem bővebben rajongásomat. Szóval cirka 40 fokban elindulunk, nem apróztunk ám el, 8 csemetével mentünk a 4 csaj, no meg az egy pasi. Szeretett volna Öcsi barátunk csoportos háremjegyet venni Szulejmán kedvezménnyel a strandon, de a jegyszedő néni nemet rebegett. A skacok kifürödték magukat már szombat délután, holott nem is terveztük csak vasárnapra. Végignyomták a koncertet, ahol az egyik részeg rajongót barátnőmmel likvidáltuk mire odaléptek a biztonságiak, ugyanis taposta volna a gyerekeket. Meg kell mondjam anyatigris mivoltunkat 1-1 körmünk bánta, de tényleg éles volt a szitu, olyannyira, hogy Jimmy még a színpadról is leugrott figyelmet elterelni. Szuper lélekfeltöltő és kissé adrenalinnal fűszerezett koncertet követő tűzijáték után, a csemeték laza hajnal kettőkor nyugovóra tértek. Azt gondoltuk ráérünk még borozgatni, hiszen a reggeli évzáró egész napos-estés hacacáré után, tuti délig alszanak. Bingó, nagyon nem, hajnal hétkor már minket ráztak, hogy mikor megyünk a strandra. Mondanom sem kell este hatig nyomták...azt hittem megpusztulok. Szóval nem kicsi energiával és pörgéssel vette kezdetét a nyár...






2016. július 11., hétfő

Évzárás minden szinten

Azt hiszem, most valahogy nagyon-nagyon vártuk a végét. elfáradtunk, össznépileg. Nem amolyan fizikai fáradtság volt ez, sokkal inkább szellemi -lelki. végtelen hosszúságúnak tűnt ez az év, persze azt így július majdnem idusán már előre borítékolom, hogy a nyár úgy fog elsuhanni, mint egy pillanat. Kira utolsó előtti évzáróján vettem részt, anyaoroszlán lelkem most is meghatódott, pedig ő csak jövőre ballag, már most belegondolva is elbőgtem magam. Az óvónénik 6 éve részük a mindennapjainknak, ahogy a családias óvoda is, ma még elképzelhetetlen, hogy egy röpke év és ez a védőháló eltűnik az életünkből. Tüneményesek voltak, mint mindig, Kira meg siratta egy kis barátját, nagyon összenőttek, de zeptembertől újra találkoznak majd a fociedzéseken. A kicsi lány már régóta egyáltalán nem kicsi, őrült tempóban fejlődik, most is kimagaslott a többiek közül, okos, ügyes és ami nála a legnagyobb próbatétel hihetetlen fegyelmezett. Azt hiszem igazán érett elsős lesz belőle és most is hiszem, hogy hagyom jó döntés volt, hogy marad még egy évet a szeretetburokban. Imádom benne, hogy mindenféle lámpaláz nélkül simán feláll a színpadra és nyomja a showt, teljes titokban tartva még előttem is az eseményeket. A memóriája világhírű számtalan eset volt az évben, hogy csak mi vittünk, szedtünk, tanultunk meg valamit, amit a csoportban kértek az óvónénik, mert ő volt az egyetlen aki emlékezett rá, azt hiszem ha ez így marad nagy mázli lesz neki :)






Szonjáéknál kettős évzáró van, lévén sportiskola, van egy kétévente megrendezett sportgála. Hát mit mondjak, még most is libabőrös leszek ha rágondolok. Nem a gála része itt a lényeg, hanem az az összetartozás, amit az iskola mutat, az az egyértelmű "ide tartozom, itt van a helyem érzés". Fantasztikus volt ennek a részesének lenni és mérhetetlenül izgultam értük, jobban, mint ők saját magukért. Szépek, ügyesek voltak, olyan tartással, hogy arra kellett gondolnia az embernek, hogy ha ilyen a felnövekvő nemzedék, akkor minden rendben lesz és hogy két gyermekkel ehhez hozzájárulhattam már több mint elég a lelkemnek.






Aztán elérkezett az tanévzáró is, rettenetesen izgult a nagylány, mert teljesen tisztában volt vele, hogy egyetlen tantárgy van mindössze, amiből 4.2-re áll az pedig nem más, mint a testnevelés. Hiába erősítettem benne, hogy több, mint gyönyörű lesz a bizonyítványa,rengeteg fő tantárgyból kiválóan teljesített, hogy mérhetetlenül büszke vagyok rá és arra, amit véghezvitt másodikban. Azt hiszem minden szavamat tisztán értette, mégis arra kért, hogy értsem meg, ő azért dolgozott egész éven át, mert azt szeretné ha az igazgató néni az ő nevét is elmondaná, a kitűnők között, hogy ő is felmehessen a színpadra mindenki elé. Ez volt az év elején kitűzött cél saját magának. Mit mondjon erre az ember lánya, leginkább semmit, negyven fokban kicsit vacogtam, hogy lehet mindentől elmegy majd a kedve. Próbáltam még az úton az évzáróra is mondani, hogy higgye el nem ezen múlik boldog lesz-e, vagy hogy mit ér el az életben. Hajthatatlan volt. Aztán boldogan és nagy zavarban vágtatott az igazgató néni elé, zavarában van egy mozdulatsor, feltolja a szemüvegét és megtörli a homlokát, szóval ha háttal áll nekem akkor is tudom :). Soha ilyen büszkének még nem láttam, kitűnő lett. Aztán félig pityeregve elmondta tanító nénije, hogy igen ő és egy másik kislány 4-re álltak testnevelésből, mindketten és csak abból, de el kell mondania, hogy az ő négyesükre a legbüszkébb, mert szó szerint verejtékben úszva, sokszor sírva, de végig foggal-körömmel küzdve megcsinálták azt amit a többiek. Szóval vegyék úgy, hogy az az ötös, tulajdonképpen az ő hatosuk :) A mosolyt le nem lehetett vakarni az arcáról kb. egy hétig és még szélesebb lett, amikor hazaérve közöltem velük, hogy a mi évzáró jutalmunk egy bulizós bogácsi hétvége és a mikor indulunk MOST válaszára már zengett a visításuktól a ház, de ez már egy következő poszt története...







2016. június 14., kedd

Cserfes hatéves :)

Nézem, ahogy kinyílik, mint egy napraforgó a nap felé, hiszem, hogy a Jó Isten eső utáni szivárványként küldte nekem, kiskirálylány, akinek néha a fiús mivolta miatt kissé félrebillen a koronája. Igazi nagy dumás, hol van már az az időszak, amikor majd két éves koráig csak mutogatott és ööözött. Hihetetlen humorérzéke van. Éppen tegnap történt, hogy nagymamival sétáltunk, lassan andalogva, ő meg már a 15. kört seperte végig a kétkerekűn (két nap alatt tanult meg rajta) amikor is nyeglén odavetette, mi az vörös szőnyeget ne terítsek elétek, úgy vonultok. A favoritom mégis az a válasz amikor felhívtam a figyelmét a fogmosásra, amit szeret elodázni: Miért a tictac nem elég? Gyermeki, mindent és mindenkit ölelő báj van benne, igazi csaj, akinek szájfény kell egy fotó előtt és fiús vadócság, amikor éppen egy focimeccsen küzd. Csupa kék-zöld a lába mindig, de szigorúan csak nylonharisnyába bújtatja. Ki van akadva, hogy minden fiú szerelmes belé, közben meg belepirul, ha meglátja a választottját. Az oviscsoport nagyágyúja, akinek mindenki keresi a kegyeit. Igen nem is oly  régen  testvérpár ovistársai szó szerint ölre mentek a őkelme kegyeiért, sőt alvásidőben ahogy ő mondja maciztak  (smaciztak). Bonca szerelméverl szakított (wtf), a kicsi fiú  úgy zokogott alig tudtuk megvigasztalni, persze a barátság megmaradt, de nincs több szájrapuszi. (Mi lesz 10 év múlva, te jószagú málnabokor)Igazi kis életigenlő, ember feletti memóriával, pár napja vettem észre, hogy a 3x látott mesét komplett szereplőgárdailag, szóról-szóra szinkronizálja. Ő az aki a szülinapjára pónihadsereget és lego ninjagos tortát kér. Ő a mi kicsink, akit észre se vettük és felnőtt hozzánk, Igazi kis riszakirálynő, aki kökeményen érdekérvényesít a 20cm-el magasabb és 20kg-al nehezebb nővérével szemben és mondanom sem kell ő nyeri a csatákat. Kira, ahogy a neve is mondja, Isten ajándéka, ami  vele kapcsolatban 1000x igaz. A szülinapi kívánsága az volt, hogy kaphasson az oviban is tortát,(náluk nem engedik) mert sok kis társa még nem evett. Aznap reggel mondtam neki sajnos nem lehet, meg a rágcsát is elfelejtettük. Az óvónénik csak annyit mondtak, hogy lesz valami meglepetés. A kis cserfesnek elállt a szava :) Jó vele és mellette lenni, érezni a pozitív  kisugárzását, a szeretetet, amit mindenki felé áraszt. Maradjon meg nagyon sokáig ilyennek, a  mi vadóc királylányunknak.






Fociguru az aranyérmével :)





2016. június 10., péntek

Hatéves :)



Mesélsz... és én hallgatlak. Boldogan. Mert ez a mese csodálatos. Mert ez a mese igaz. Mert ez a mese kettőnké. Mert ebben a mesében mindent meghallok. Mindent, amit szavakkal nem mondasz el. Mindent, ami a szavakon túl van. És én hallom ezt a mesét. A legszebbet. Amit a szemeiddel mesélsz. Amit a szemeimmel hallgatok.
Kettőnk csendjében.

2016. június 9., csütörtök

Falunap :)

Jó-jó, a mi falunk tulajdonképpen egy város Gömör szívében, de azért na, mindig mindenki mindenkiről tud mindent, még azt is aminek semmi valóságtartalma nincs. :) Idén már nagykorú lett a mi fesztiválunk, ezen oknál fogva nosztalgiázhatok egy kicsit. Tisztán emlékszem az elsőre, ahol gyakorlatilag 3 napon át mértem a vérnyomást és a vércukorszintet, hááát mit mondjak, tudna az ember tartalmasabb időtöltést is. Aztán minden évben főztünk is, ergó eljött pár év a krumplipucolásból. Aztán már nagy pocakokkal fesztiváloztam, tisztán emlékszem, a "Bundi menj vissza azért a kürtőskalácsért, mert meghalok érzésre is." Emlékszem amikor Szonja szerepelt a színpadon, lámpakélnt, teljes lámpalázban. Sőt Hupikékként is döngette a deszkákat, továbbmegyek még táncoló talp is volt pörgős népviseletben. Az ide







in a nagykorún pedig már csak ámultam-bámultam, hogy a kisebbikem riszál a nagyszínpadon.  Elrohantak az évek, velük már más ez a fesztivál is, nekem nem jutott volna eszembe, görényt hazacsórelni, zsebpénzből fekve dodgemezni, fagyit koldulni, elszállt lufi után sírni sem. Pörgés volt kérem szépen a javából. Új értelmet nyert a fesztiválozás is....mint maga az életünk :)

2016. május 15., vasárnap

Anya

Akárki akármit mond számomra a legszebb ünnepek egyike az anyák napja. Túlcsordulva, zsebkendőket telesírva. Emlékszem a lányok már nagyon régen a szívemben éltek, és hitemben, hogy egyszer nekem szól majd a vers, a rajz, a kézzel készült ajándék. Elszoruló szívvel bőgicsélve néztem az ajtófélfának dőlve az intézetben az anyák napi műsorokat, amik a törpék jöttek előadni az öregjeinknek. Tisztán emlékszem a kollégáim sajnálkozó pillantásaira is, tudták, hogy azok a könnyekben benne van a fájdalmam is. Sok-sok anyák napja telt el így. Néha könnyebben viseltem, néha meg mázsás súllyal a mellkasomon. Aztán hála a jó Istennek és a lányaimnak ezek a keserédes pillantok elmúltak, a fájdalmamat is elvitte a szél. Az idén triplán ünnepelhettem. Anyák napja reggelén sutyorgásra keltem: "Kira kelj már fel, tudod anyák napja van, siess, Szonja a kést csak neked lehet, nem érjük fel a mikrót, cssssss felébred anya." Csodás ágybareggelit kaptam a kicsi kincstől és Szonja kézzel készített ajándékát. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember lánya elfelejt mindent, hogy sokszor fáradt, olykor dühös, néha bizony kiabál is, hogy szélmalomharcot vív naponta. Nem üres strófa ám, hogy a szeretet mindent legyőz, kőkemény igazság, mert elég egy maszatos kéz, egy nyálas puszi, egy "szeretlek anya" és minden düh, minden szélmalomharc új értelmet nyer. Soha nem mondanám azt, hogy minden rózsaszín cukorhabos, de azt igen, hogy a trutyi tetején is mindig ott a tejszínhab és a  koktélcseresznye és minden egyes nap ott a bizonyíték is, hogy a felhők fölött süt a nap.


Kira egyik óvónénije a református kántor, így nem volt kérdés, hogy a templomi anyák napi műsort a Bóbita csoport adja, olyan hideg volt a templomban, hogy látszott a leheletünk, ennek ellenére, mint egy pislákoló gyertya fénye, melegség öntötte el a szívünk. A műsort nagy titok övezte, semmit nem tudhattunk róla, Kira igazán jó ügynök lenne, mert nem volt hajlandó egy szót sem elmondani, mindenféle csokivesztegetési kísérletemnek ellenállt. Megdöbbentő és megható volt látni, hogy az egyházi közösségre milyen hatással voltak ezek a kis angyalok és a belőlük áradó szeretet, szem nem maradt szárazon.



Kicsit nosztalgiázva gondoltam az ovis anyák napjára, emlékszem minden pillanatra ami ott és akkor Szonjától kaptam és sajnálom, hogy az iskolában már külön anyák napi ünnepség nincs, hiányzik. Utolsó előtti anyák napját láthattam az oviban és újfent rácsodálkoztam kicsi Kirára. gyakorlatilag 2 hónap alatt olyan változás ment végbe a fejlődésében, hogy csak kapkodtam a fejem, a kis csibész szélvészem volt a legfegyelmezettebb, egy helyben állt, ült, az izgága kis kukacból igazi nagy pillangó lett. Nagyon, de nagyon büszke vagyok rá. Természetesen ezt a műsort is teljes titok övezte, de az anyák napi 3. felvonásnál már olyan érzelmi töltetben voltam, hogy elég volt meghallani a zenét, megérezni az orgona illatát és már potyogtak a könnyeim. Annyira találó verset mondott mindegyikük, hogy csodáltam az óvónéniket, mennyire ismernek engem és őt, a mi közös életünket.











Tóth Anna:  Anyák napi köszöntő

Reggel, mikor ágyamhoz jössz,
Suttogod a nevemet.
Ujjaiddal cirógatod
Arcomat és kezemet.

Álmos szemem nyitogatom
Mosolyodra ébredek,
Ez a legszebb ajándékom
Ameddig csak élhetek!

Május első vasárnapján
Átadom a virágom,
Szívem szerint mindent adnék
Ami szép a világon!

Köszöntelek Édesanyám,
Hiszen ma van ünneped,
Nekem pedig az-az öröm,
Ha öledben ülhetek!




(Prücsi verse :)

2016. április 17., vasárnap

8



Azt hiszem minden egyes anya emlékszik élete minden egyes percében arra, amikor először meglátta gyermekét, misztikus csoda, ég a földdel egybeérő pillanat. Nyolc éve élhettem át először, akik régóta olvassák ezt a blogot, tudják mennyi-mennyi küzdelem és könny árán. A sok küzdelem és könny 1 mp alatt elfelejtődött, pontosan 2008.04.16.-án, 21.25 perckor. Azóta eltelt 8 esztendő, tegnap a kelleténél is többször bámultam a nagylányt. Vissza-visszatérve a 8 évvel ezelőttire, a várakozásra, a katartikus megszületésre. Mindenre emlékszem, az illatára, a nagy kék babaszemekre, ráncos kis ujjaira, ahogy körbefonták az enyémet, ez maga a csoda. Most 8 évesen látom benne magam, és nem csak külsőleg hasonlítunk teljesen egymásra, sokszor mondom neki, hogy mi nem csak anya-lánya vagyunk, hanem barátnők, véd és dacszövetségben. Igazi nagylány, kavargó érzelmekkel, tudásvággyal. Mindent szeretek benne, hiszen számomra tökéletes. Szeretem amikor kócos hajjal kipirultan alszik, nagyokat szuszogva, szeretem a medvetappancsait, amire alig kapunk cipőt :) Ahogy készülődik a focimeccsre, lelkesen kíséri Kirát, közben meg kiszemeltje focizik:), egyre többet van nálunk egy kisfiú az osztályból, cikizik őket iskolában ezért. Imádom ezt a női bájt benne, a lejjebb bemutatott lesifotóért valószínűleg körbekergetne a házon is, a nagy tagadásban kiszolgálja mindenben Gergőt, igazi kis sertepertélő tyúkanyó. Be kell valljam még azt is szeretem ahogy érdekérvényesít, minién ebben is. 
Annyi, de annyi mindent írhatnék róla, kavarognak bennem az érzések, hiszem, hogy legjobb tudásom szerint nevelem, hogy 20 év múlva is azok lesznek az értékrendjei, amik ma, hogy megmarad a hite, hogy boldog lesz, sugárzó, mosolygós, okos, kedves. Remélem, hogy szeret és szeretve lesz, hogy talán én már 20 év múlva ilyenkor az unokám tartom a kezemben. Hiszem, hogy tényleg teremt ahogy gondol, millió olyan napot kívánok neki, mint a tegnapi. Isten Éltessen Drága Kincsem!


Dede az ott fenn lén :)

A fiúktól kapott virágokkal.

mini(on)lány

Khmm az említett lesifotó  :)