2012. október 31., szerda

Óraátállitás

Tudom....tudom, ez nem éppen most volt, de kb ennyi fáziskésésben vagyok a héten. Nálunk az óraátállításnak sokkal nagyobb jelentősége volt most, mint általában. Amolyan az egyik szemem sír, a másik pedig nevet állapotba kerültünk.  Bundi kb 2 hónapja volt már itthon és leszámítva (azt a nem kicsi) tényezőt, ,hogy a bukszánk üres, olyan jó kis együtt életre rendezkedtünk be,  amihez igen gyorsan hozzá lehet szokni. Aztán, ahogy az lenni szokott, szóltak, hogy lehet menni ki. Azt gondolom, hogy van már rutinunk az ilyen ad hoc jellegű pakolás-indulásban, szóval ha valaki sos-ben a Bahamákra szeretne minket utaztatni nem jelentene problémát fél óra alatt összecuccolni. Nem úgy most, amolyan úgyis itthon van az embör alapon nekikezdtünk festeni, a hátsó lomiszobával indítottunk. (Mondjuk akkor még nem sejtettem, hogy ezzel vége is a festési tervemnek.) Mindent bezsákoltunk és lehordtunk a festés idejére, igen a melós és téli ruhákat is, optimista család vagyunk na. Szóval jött a telefon, hogy akkor go, azért képzeljétek el, amint egy frissen festett szoba közepére öntjük ki a 200 literes zsákokat és keressük a Bundi cuccait, eközben a két csaj marhára élvezi, hogy megtalálta a komplett karácsonyi dekorációt, díszeket, miegyebeket. Arra már időnk nem volt, hogy át is mossunk mindent mert nem száradt volna meg, úgyhogy Bundi most, csillámf..sz láma módjára csillámporos melósruhában nyomja, egy-két hópihével szerintem a szerszámostáskája is meg van szórva, szóval néznek a németek, hogy milyen új dizájnos melósruhák vannak nálunk, mert ők le vannak maradva még a kalocsai mintánál. A szűk időintervallumba még be kellett iktatni  egy babalátogatást is, nem volt egyszerű na. Azzal indítottunk, hogy a gyerekülést a garázsban lepislantotta egy macska, szagról nem tudom megállapítani, hogy a miénk volt-e, így a nyakkitekerés bizonyítékok hiányában elmaradt. Kb a 8. embertől tudtunk egy másikat lízingelni, ami két órás indulási csúszást jelentett. Erre ráhúztunk még fél órát, mert Bundi agyi gps-e sem a legjobb, hiába mondtam az anyósülésről, hogy itt balra, mégis elvitt városnézésre. Háromszor megkérdeztem, hogy tuti elengedhetem-e a vendégségben, a Kira nevű orkánunkat, de ők bőszen bólogattak. 2 perc szintidő alatt pusztított a szélvészünk, a fő attrakciója a cirka 1kg-nyi só bebocsátása a hiperszuper sütőbe. Szonja ellensúlyozta a hibát, áldott jó gyerek módjára elvolt a 4 hónapos kisfiúval, elvarázsolta. Frissen sült apuka megjegyezte, miközben erősen ugrált az ádámcsutkája, hogy reméli, hogy Zsombi nyugisabb gyerkőc lesz, mert eszik-alszik üzemmódban van. Félmosoly kíséretében közöltem vele, hogy  4 hónaposan Kira is az input-szundi-output fázisban tengette napjait. :) A rapid randinak akkor vetettem véget, amikor legkisebbikünk elkezdte egyesével felhordani a krumplit a pincéből a fehér szőnyegre. Ezek után (én marha) kitaláltam, hogy hazafelé menjünk még be egy nagyáruházba, 1-2 cuccért Bundinak kivitelre meg nekünk  hazára. Naaaagyon rossz ötlet volt. Két bevásárlókocsi kellett, mert naná, hogy mindkét csaj abban akart utazni, majd bent meglátták, hogy van alul kisautós is, innentől elég érdekes karavánt alkottunk. Szélvész módjára behajigáltunk mindent és vágtában elhagytuk az objektumot, mert a biztonsági őrök gyűrűje már egyre ráncosabb szemöldökkel nézte az előadásunkat. A vasárnap reggeli indulást úgy beszélték meg a fiúk, hogy a régi idő szerint hatkor, na de az okostelefonok persze, hogy átállitották magukat, így az egy óra nyerést, mi rögtön egy óra késésbe tudtuk fordítani. Azóta meg csak keringek, mint a mérgezett egér, mert nincs itthon és most nagyon nehezen megy az átállás,  az meg nagyon nem könnyíti meg a dolgom, hogy az adventi naptárt én fogom a leglelkesebben bontogatni, mert csak karácsonyra ér haza. Ráadásul a szeme is fáj, alig lát a jobb szemére mert még a festéskor belement valami. Az sógornőmék sem jönnek mindszentre, mert neki meg a fiúknak vannak vakbélgyanús tünetei. Még el nem felejtem a teheneket is utálom, 3x vittem el ölben Ricsit oltásra, mert 2x a doki nem rendelt, mert döglődtek valamelyik faluban a tehenek. Hétfőn szakadó hóesésben látogattam temetőt, begörcsölt a lábam és zakóztam egy nagyot a sírok között, röhögve ültem a hóban arra gondolva, hogy bakker itt a hegytetőn jó ha elsején megtalálnak. A tesómnak sikerül minden tünetet produkálnia, vizesedés, enyhe sárgaság, szóval a trombózissal bekerülés már csak a múló emlék. Leültem a kezelőorvosával és kifejtettem, hogy érdekes, hogy most túl híg a vére, szar a májfunkciója, lement róla vízhajtóval 11kg. (első körben meg akarták csapolni) Két hete itt van és semmi diagnózis, a válasz egy hümm volt...Nem egy House az tény, úgyhogy kifejtettem neki, hogy szerintem mi van, most új vizsgálatok vannak a felvetésemre. Na ezek voltak az elmúlt napok eseményei és tényleg nagy vonalakban, azt már tényleg csak megemlítem, hogy a csajok mióta nincs itthon az apjuk, minden hajnalban tokkal-vonóval (párna, paplan, plüss) átköltöznek az én ágyamba...legalább a pirkadattal tudok menni szekrényt és ruhát rámolni a hátsó szakaszba...lassan átáll a mi óránk is remélem.

2012. október 29., hétfő

A művésznő alkot...

Persze szélvész módra, akinek nem lenne egyszerűen egyértelmű a kép, az alkotó magyarázata:
"a mérges felhő villámokat szór, mert nem szeretné ha a virág és a napocska, a messzi szivárványhoz menne bulizni! ":) Nekem meg fixa ideám, hogy egy olyan bögréből szeretnék kávézni reggelente, amin ez a műalkotás a dekoráció, várom az ügyes kezű jelentkezőket a projekt megvalósításához.:)

http://mesebogre.hu/ Azt hiszem teljesül, az álmom! :)

2012. október 28., vasárnap

Csacsogi újratöltve :o)

***

Tente babát éneklünk:
- Húúú Szonja, már nem bírlak el olyan nagy vagy.
- " De én igen, mert energiám van, ezt figyeld!" - és még a talpát is befeszíti.

***

A csizmás kandúrt mesélem:
- ... és akkor a Csizmás Kandúr felmászott a fára.
- "Neeeem, felrepült, mert ő egy szupermacska és van szuperköpenye."

***

Épp egy mezőgazdasági bolt mellett megyünk el, ahol a vetőmagok a kirakatban vannak:
- "Anya veszünk kukoricát?"
-  Kicsim, ilyenkor már nincs olyan kukorica, amit megfőzhetünk.
- "Áááá nem olyat, arra gondoltam, hogy termeljünk kukoricát."

***

Popsiravágódik:
- "Auuuu a seggeim!"

***

Szintén esti mese:
- ... és akkor Hófehérke felült a herceggel a lóra, ellovagoltak és boldogan éltek, míg meg nem haltak. 
- " Nyaralni pedig elmentek a törpökhöz."

***

és az utcsó mesés:
- Mesélek Neked a borsószem hercegkisasszonyról.
- "Akkor ő nem lát?"

***

A választékos megnyilvánulásai:
- " Megállnánk az ivókútnál, folyadékra lenne szükségem."
- " Ha valaki, valamihez, valamilyen helyzetben hozzányúl és megégeti, akkor angyalka is lehet?"
- "Gyere húgom biztonságban leveszlek onnan."

***
- Szonja még két perc és jössz ki a fürdőkádból.
- "Oké apa értettem, még tizenkét perc."

***

Kira lázas:
"Anya imádkozom Kiráért, hogy meggyógyuljon, mert T. néni (hitoktató) azt mondta, hogy ha imádkozunk a beteg testvérünkért, akkor hamarabb meggyógyul."

***

Dolgozik:
- " Apa kellene nekem két kövér szög."

***

Nemek helyzete minálunk:
" Ricsinek is van pöpije, meg a cicának, meg a nyuszinak, meg Neked is Apa. Én a nyunyus csapatba tartozom, Te meg a pöpisbe."

***

Két apró szösszenet Kira angol humorából bónuszként:

Apával állatos könyvet nézeget:
- Ez mi?
- "Cica, miaú.
- Hát ez?
- "Ricsi, vaú."

Mesét néz:
- Sziasztok, én vagyok az Miki egér, kíváncsiak vagytok a játszóteremre? 
- "NEEEEEM!!!" és teátrálisan ki is vonul a tv elől.

***

2012. október 26., péntek

Az ügy...

Lehet, hogy semerre sem jutok ezzel az egésszel, de meg kell tennem, mert jelet kaptam. Ok-ok ez tudom nagyon misztikus volt, de mindjárt ki is fejtem bővebben. Nyomozásba kezdtem, nem is akármilyenbe. Sokszor megfordult már a fejemben a gondolat, de valahogy mindig jött valami más, fontos és az ötlet újra visszarakódott egy polcra az agyamban. Egészen tegnapig, amikor elhatározásra jutottam. Keresni fogok, rokonokat. Mert valakik engem is keresnek, mint az tegnap kiderült. Látogatóink voltak, keresztanyám, apu húga és elmondta, hogy az ottani temetőben keresték a sirját azon a néven, amit kevesen ismertek. Tudom ez egy kicsit rejtélyes, de elmagyarázom. Apa 1940 március 29.-én született Monokon, egy kulák család első (és utolsó) gyermekeként. Úrszin (Pap) Sándorként anyakönyvezték. A nagymamámról egy fotó van, amit én retusáltattam, az akkor pár hónapos apukámat fogja az ölében. Aztán az édesanyja meghalt, nem sokkal utána az édesapja is, apa akkor volt 3 éves. Apjának testvére magával akarta vinni Kanadába, de az édesanyja öccse nem engedte, igy hozzájuk került egy Pere nevű kis faluba. Hivatalosan örökbe fogadta, igy lett Huba Sándor. Erről édesapám egészen addig nem is tudott, amig el nem vette anyát és a házasságkötéshez születési anyakönyvi kivonatot kért, amiből kettőt kapott. Édesanyja Huba Piroska, apja Úrszin Sándor. Gyakorlatilag akkor tudta meg, hogy aki apjaként nevelte, az tulajdonképpen az anyai nagybátyja. Ismerem a háttértörténetet is, elszomoritó, a vagyon miatt örökbe fogadták, majd mostohán nevelték húga és öccse mellett, akik gyakorlatilag az unokatestvérei. Apa erről az egészről soha nem mesélt nekem, én pedig nem akartam felszaggatni a régi sebeket. Most azonban valaki kereste a sirhelyét, azét az Úrszin (Pap) Sándorét, aki mindössze 3 éves koráig lehetett. Én pedig meg szeretném találni őket, a vér szerinti rokonaimat. Tudom, hogy nehéz ügy, de annyira feszit belülről a tenni akarás, hogy meg kell tennem. Felkészültem arra is, hogy nem jutok majd semmire, hiszen, akik akkor ismerhették valószinűleg már mindannyian a monoki temetőben nyugszanak, akik pedig még élnek, nem emlékeznek rá, hiszen vele egy idősek lehetnek. Két szálon szeretnék elindulni, az egyik a monoki anyakönyvi hivatal, a másik talán a közösségi oldal, ebben azért nem vagyok annyira biztos, hogy mindezt a fél ország orrára akarom kötni. Azt ne kérdezzétek, mit várok ettől az egésztől, gyakorlatilag semmit, mégis nagyon sokat. Ma is elnéztem Kirát, ahogy elaludt, a vonásait, annyira apa. Keresztanyám is megjegyezet, hogy annyira Huba, pedig éppen ugyanannyira Úrszin is, ahogy én. Annyira jó lenne.... és persze várom a korszakalkotó ötleteket tőletek is, mert ebben a "nyomozásban" érzelmi fokon nyakig benne vagyok....

2012. október 20., szombat

Peregnek a napok...

Tudom-tudom, még csak október van, de ha az ember lányát frusztrálja egy gondolat, ha beindult a vezérhangya, akkor k.....közelinek tűnik már innen az augusztus. Naná, hogy melódia és az a faramuci helyzet van, hogy kaptunk mi új górét, aki történetesen a helyi nagyvezírnek az egyenesági leszármazottja, nem ragozom, értitek Ti. Szóval a helye atombiztos. Szerény személyemé már annyira nagyon nem. Mert ki nem szarja le, hogy 16 éve ott dolgozom. Igen, szabad szájú vagyok és igen, őszinte a végletekig. Cirka 3 hónapja megkerestem, hogy ha sűrű időbeosztása engedi, akkor egyszercsak majd szóljon már és üljünk le kicsit beszélni. Nagyon elfoglalt ember lévén nem ért rám, nagyon nem. A vezérhangya meg csak ment, úgyhogy sarokba szorítottam, szó szerint és jelképesen is, hogy egy életem egy halálom felteszem a keresztkérdést. Mi a (picsha) terve velem? Előrevetítettem, hogy mindössze egyetlen kérésem lenne, mégpedig a munkaidővel kapcsolatban (napi 2 óra:)), hogy állandó nappalra szeretnék járni, lévén a lányok sorsát nekem kell elrendeznem reggel és délután is. Olyan jót mondott, hogy azt hittem átugrom az asztalán és körbepuszilgatom. (Azért visszafogtam magam, mégiscsak első randi volt na.)Szóval ezt figyeld munka idő 7.30-16-ig, pénteken 13.30-ig (OMG), az óvodával szemben! és gyerekvédelemmel kell foglalkoznom (mégnagyobb OMG). Aztán jött, hogy de el kellene mennem még fősulira, mondom nekem van. tééényleg? Képben volt na:) Meg szakmai felsőfokom is mellé. (Itt jelzem van aki éreccségivel csinálja ezt a melót). Kolléganőim kiakadtak, én meg vigyorogtam, kell(ene) ez nekem mint egy falat kenyér. Aztán pár nap múlva újra hívott, másik álláshely lenne, egy szakszolgálat sérülteknek, mondom semmi gond, Lili lenni rugalmas. Asszongya de most kellene kezdeni, mondom mikor most? Most-most. Lili itt lenni annyira rugalmas, mint a frissen edzett acél. Mondom szabi letöltése után? Neeem, más is lemondott a szabiról. (Ki az a hülye, aki inkább dolgozik 3 hónapot, minthogy még ugyanannyi zséért otthon legyen a kölökkel?!) Mondom én, ne haragudj, de Kirát márciusban szoktatom oviba, lenne még egy utolsó nyarunk együtt, és én nem mondok le a szabiról. Megköszöntem a lehetőséget és mondtam, hogy köszönöm, de én augusztusban kezdenék. Lenne más hely is, mondom mi, a válasz: az titok. (Mondjuk ennél a verziónál már azt gondoltam, hogy vazzeg ez egy álom, mindjárt jönnek a trombiták, hogy vhaaan másik). A titkot nem tudtam meg, de őszintén nem is érdekelt, én szeretem a nyílt lapokat. Jött még a kicsit fenyegetően hangzó jól meggondoltam, meg volt rá 1 napom, mert lehet nem tud hová tenni, csak műszakra, mert onnan mentem szülni. Nos itt felvilágosítottam, hogy nem, nem onnan mert várandósan dolgoztam és ugyan nézze már meg ki van a helyemen, mert tuti nem műszakos. Ezt sajnos két napon át nem sikerült megnézni, mert "kint vannak a papírok a kocsiban". Nos, mivel van némi fogalmam róla, hogy ki (csókos) lehet vannak még aduk nálam. Beszélgettem a volt főnökömmel, neki is érdekes meglátásai voltak, lesz ennek még szerintem pár körös futni valója. Mi a lényeg, ha látod, hogy valakinek lila segédfogalma nincs semmiről, de full ambició van, az gáz. Valahogy lement rólam a para, pedig effektíve okom nincs rá.  Nekem mi jutott eszembe? : lehet, hogy az új seprű jól seper, de a régi tudja hol van a kosz.
Végszükség (munkanélküliségem) esetére, Szonja első asztalosmunkája, segítség nélkül apa kövér (nagy) szögeivel, saját ötlete alapján csajos lilára festve, szintén sk. :)A prototípus megvan, a kivitelezés zseniális, lehet sorozat gyártjuk. Bundi azon röhög, hogy minden szerszámnak tudja a nevét és szakszerűen használja :) Ma imbusz (így kell írni) kulcsot kért tőlem és azt hittem általa kreált szó és csak engem szívat. Apja vére na! :)



2012. október 18., csütörtök

Dögrovás...

Retrobicajozás, még a betegség előttről, a kétkerekű apjuké a három pedig az én tanulójárgányom volt. :)
Nos azért volt a napokban a távirati stílus, mert kissé leamortizálódott a család. ott kezdődött, hogy a bátyám a pincéjéből fel akart vinni egy fotelt a saját kényelme érdekében, mondjuk akkor még nem sejthette, hogy eléggé sokáig fogja élvezni a fotel vendégszeretetét. A lényeg, naná, hogy elesett vele, felbukott a küszöbben. A térdét ütötte meg és gyakorlatilag azonnal belilult az egész lábszára. A sebész közölte, hogy oltári mákja van, mert nem tört el, nem szakadt el és nem vált le semmi. A trombózis elkerülése érdekében kapott injekciókat. Sajnos szerdán kiderült, hogy keveset, részleges trombózisa van, ami egyenes út volt egy kis belgyógyászati kórházi üdüléshez. Ezzel kapcsolatosan csak annyit, hogy szerencsére javul, de pl ilyen történet, hogy kellene egy gyógyszer, amit nem tud adni a kórház, felírta a kezelő orvosa, de nem volt aki lemenjen 2 emeletet a gyógyszertárba, hogy kiváltsa, mert őt ugyebár nem engedték le. Holnap kora reggel megyek és lerendezem, elég harcias tudok lenni. :) Továbbá Szonja elég rusnyán köhögött, de még nem volt ez a vészes kategória, mivel a rendelő előtt jöttünk el, beugrottunk, hogy meghallgassa a doktornénink. Ő is mondta, hogy alig piros a torka, deee sajna a trutyi már a tüdején volt, most ő is antibiotikumos szabadságát tölti. Nekem egy szimpla kötőhártya gyulladásom van, így jár az aki kozmetikusnál sokat pillog, mert belefolyik a festék a szemébe. Tegnap a délutáni kinti etap után Kira közölte, hogy fáradt és ült egy helyben, ezt még soha az életben nem láttam tőle. 38.8. Azért itt elétek festenék egy életképet, én bagzó nyulas könnyező szemmel ringatom a csöppöt, miközben Szonja imát mormol felettünk, mert Tünde néni azt mondta neki hittanon, hogy ha a beteg testvéréért imádkozik, sokkal hamarabb meggyógyul. Egész éjjel lázas volt, igy mindketten roppant jól kipihentük magunkat, mert naná, hogy ilyenkor nem engedem magam mellől a kis betegem. Ma reggel ismét a rendelőben landoltunk, a helyzet súlyosságát azzal festeném le, hogy az én futrinka lányom végig ölbe húzatta oda-vissza a valagát, arra a két percre tért valódi önmagához, amíg betolta a dokinénitől kapott gumicukrot (reggel 8-kor) Ő kb. 8x olyan szarul van, mint a nővére, amin az sem javít túl sokat, hogy a Klacid nagy része eddig a két szemem között landolt, úgy tud hegyesen szemközt köpni, hogy akármelyik sercentős felnőtt egyed megirigyelné. Szóval kezdődik az ősz és én annyira felkészült akartam lenni, hogy kb egy hónapja toltam kiccsaládom minden tagjának a különböző vitaminokat, na ennyit ért. Nem panaszkodok én és innen üzenem Ludas Matyinak, hogy megvolt a három, köszi elég is lesz...Nektek meg annyit üzenek, hogy jövök még, mert az elmúlt napok eseményeinek ez még csak egy pöppetnyi szeletkéje...

2012. október 16., kedd

Télapóláz....avagy egy kis mosoly az esős délutánra:)


Én azt szeretném ha hozna nekem a Télapó sok színes ceruzát és egy nagy piros almát, mint Babócának!



Neked mit hozzon a Télapó Kira?-
- VIIRSHLLLIT!


2012. október 13., szombat

A triumvirátusom:)

Várnom, türelmesen várnom kell a csodát. Nem fontos, hogy szeressek. Az kell, hogy engem szeressenek. Az önismeret óvodájában magamat semminek tudtam, s mint a szél hordozta gyomnövény magja, arra vártam, hogy valahol, valamelyik szempárból, a nekem vetett föld puha életterében, rám tűzzön a melegen mosolygó napsugár.

2012. október 12., péntek

Kukker 8o)

Az a helyzet, hogy gyerekkorom óta gond van a szememmel, pontosítanék, születésem óta. Elmondások alapján ugyanis azon a 36 évvel ezelőtti októberi estén ami még nagyon a múlt évezred volt az éppen ügyeletben lévő doktor doktornak sikerült kicsit meló közben felönteni a garatra, megbillentve egy kicsit az ezüst acetátos üvegcsét gyermeki énem bal szeme fölött. Így esett, hogy a bal szememben létrejött egy szem izom bénulás, ami miatt balra nézve kettő látok. (Egyetlen előnye van, páran azt hiszik, hogy nem is őket figyelem, közben meg de. Még egy előnye lenne, ha egyszer látnám Vin Diselt rögtön dupla élvezetben lenne részem.) Eme érdekesség okán, olyan bizonyos szögben fordítva szemem (ezért rögzült a fejjem forgásom) mintha  a jobb szememre kancsítanék. A drága jó szemészek nagyon-nagyon sok ideig a jobb szemem kezelték, mondán az a rosszabb. A mai napig emlékszem arra, hogy 3 hetet voltam egy kórház felnőtt szemészeti osztályán, mert akkor még nem volt gyerek részleg, ahol anyu nem lehetett velem és volt, hogy órákat vizsgálgattak tök sötét szobákban. Az első osztályos képemen, ami ugye mindenkinek klasszikus asztalon könyöklős és mögöttünk a tábla, két lángvörös copffal ülök, piros sztk keretes szemüvegben, aminek az egyik fele barna ragtapasszal van leragasztva, a szép összhatás kedvéért mindezt narancssárga kockás pulcsiban. (Neeem, soha az életben nem rakom fel ide azt a képet!). Bevallom őszintén, akkor még nem csináltam hiúsági kérdést a szemüvegből, később annál inkább. Volt olyan év, amikor csak akkor vettem fel amikor mentem a szemészhez (ez de gáz) ő meg nagyon büszke volt, hogy jajdeokosügyes semmit nem romlik a szeme a kis/nagylánynak. Na ezekkel a mondatokkal nem igazán inspirált a szemüvegviselésre, főleg hogy akkoriban élsportoló voltam, nem hiányzott a szemüveg. Aztán az utolsó, leginkább tv-hez használt szemüvegem a lányok úgy egy éve eltörték. Aztán pár hónapja észrevettem, hogy nem látok távolra, nagyon nem és ez egyre csak romlott. Lényeg, besz@rtam rendesen. Aztán múlt szombaton beültem a székbe és cirka 45 percig vizsgálgattak nagy hümmögve. Aztán közölte, hogy eddig azért nem szólt, mert ő sem hitt a szemének. Azért itt ez egy kicsit kalapos poénnak tűnt. A lényeg, a dioptriák nem nagyon -0.75 és -1.25, gyakorlatilag nem változott. Mi akkor a feketeleves, a látásélesség, a bal szememen mindössze 40%, a jobbon se sokkal jobb. Iszonyat méretű cilinderek és a legrosszabb, hogy mindezt magamnak okoztam, nem láttam élesen, ezért hunyorogtam, ami miatt nyomtam a szemlencsém és még inkább nem láttam élesen. Az ítélet: nonstop szemüvegviselés, mert ebből sokkal, de sokkal nagyobb baj is lehet. Jham és 36 év után tolták először az arcomba, hogy az is gond, hogy nagy a szemhéjam, na ezt übereljétek, mert valakinek nagy a haja, a segge, a melle, na de a szemhéja....Ezek után nem voltam túl lelkes a keretválasztásnál, amolyan mit bánom én adjál valamit és kész, erre pirosat akart, na a pirossal úgy vagyok, hogy legalább annyira hiányzik nekem, mint mókusnak az erdőtűz. A kékre sikerült rábeszélni. A csajoknak fel sem tűnt, Kirának egyáltalán nem, Szonjának pedig tetszett. Az első nap nyűglődtem, itt nyom, ott vág, párásodik, koszolódik ect. Az előrevetített szédülés nem volt vészes, bőven ellensúlyozta, hogy mennyire tisztán látok, mert bevallom őszintén, amíg nem tudtam, hogy így is lehet, addig a homály volt a természetes. Ma délutánra már ott tartottam, hogy az idegesített ha valami miatt le kellett vennem és nem láttam, ha meg rajtam volt fel sem tűnt, hogy ott ül az orrnyergemen. A doktornő erősen javasolta, mivel naná, hogy apjuknak is hasonló a szeme, csak nem ennyire durván, hogy a lányokat is mutassuk meg szemésznek, mert ez az egész kórság 10 éves korig teljesen kiküszöbölhető. Na szóval toborzok, október van a látás hónapja, rám ez most már duplán igaz. Menjetek Ti is el egy vizsgálatra, ne legyetek olyan lusták és linkek, mint én. Van sok-sok akció országszerte (igaz a szemüveg, így is egy vagyon)....hogy kicsit hátba veregessem már magam, a szemüveg divat és öltöztet, nem? De!

2012. október 9., kedd

Benne volt a levegőben...


Azért látom magam előtt most Diust, aki már augusztus közepén megjósolta ezt a posztot. Tudtam én már akkor is, hogy igaza lesz. Sokszor és sokat hangoztattam már, hogy én kutyapárti vagyok és mint az utóbbi pár napban kiderült Szonja ezen szokásomat is örökölte. Történt ugyanis, hogy az unokabátyám profilján megláttam őt, gazdira várt, pontosítok, amikor megnéztem a fotót már tudtam is, hogy Rám vár. Igazam volt. Szóval ő Ricsi a legkisebbikünk. Fajtáját tekintve staffordshire terrier. Igen tudom, hogy óóó harci kutya, óóó kutyaviadal, óóóó ect. Azt gondolom a kutya olyan amilyenné neveljük és hiszem, hogy ha két kicsi gyerek mellett szeretetben nevelődik és eszem ágában sincs csibészeltetni, akkor olyan lesz mint a szülei, szép, nagy, okos házörző, ahogy egy fórumon olvastam, ez az a faj, aki ha kell megdöglik a gazdájáért. Ez már most látszik rajta, miniatűr mivoltához képeset, oltári hangon tud ugatni, ha éppen elmegyünk itthonról. Az első két éjszaka húzós volt, azt hittem bereked reggelre vagy mi kattanunk meg. Nálunk elvből nincs lakásban a kutya, ehhez tartottam és tartom is magam. Ricsi kezdőlépése nem volt túl szerencsés nálunk, az ismerkedés első fél órájában, Kira hókonvágta egy fadarabbal. Málna és Boogie pedig beleeresztette a karmát, pedig a szerencsétlen kis dög csak haverkodni akart. Azóta rendeződtek a hatalmi viszonyok, Málna a főnök (még egy darabig), 2 napig sértetten be se jött az önérzetes macska, mert idehoztunk egy gombócot. Azóta már közelednek az álláspontjaik a négylábúaknak. Szóval újfent kutyások lettünk, élvezem, imádom...Közben meg olyan jó látni Szonját, ahogy terelgeti a kiskutyát, oviból hazafelé már a kapuban várja és játszanak, eteti, tanítja, érett a feladatra és remélem ez a lelkesedés sokáig kitart. Nos Kira, lassan ő is érti/érzi, kicsit tartanak még egymástól...de jó lesz ez... tudom.

2012. október 7., vasárnap

Újabb csokor Szonjától



Reggel  "szokás szerint" késve indulunk az oviba és én csak szajkózom menjünkmá' menjünkmá':
- "Keressük meg az esernyőmet!"
- Szonja már kezd sütni a nap!
- "Akkor a napszemüvegem!"
- Pfffff.

***

Kipakoltuk a szobát, mert festünk, ezért visszhangzik, battyog ki meglepődve:
- " Valaki visszaszólt nekem!"

***

Boltban a csemegéspultnál:
- "Odanézz, pöpije van a kolbásznak!" (Az eladócsaj röhögve megfordította)

***

"Olyan cukin mondtam, hogy fuldoklok, hogy mindenki mosolygott rajtam."

***

- Szonja ez a rajz életem legszebb szülinapi ajándéka!
- "Tényleg?"
- Igen.
- "Biztos?"
- Biztos.
- "Akkor Te nagyon szeretsz!"

***

"Elverem a seggét a macinak ez lesz a bemutatványom!"

***

"Neked pukiztam apa!"

***

"Hogy ityeg a ficeg?"

***

"Még ötöt kell várni és meghidegül a gyümilém."

***

Magyaráz a húgának:
"Mondtad, hogy kakálni kell és befostál, tudod? Ez így történt."

***

"Anya a 20. szülinapodra egy virághintás tündértortát csinálunk Neked apával, mert megérdemled!"

***

Evőpálcikával játszik. Magyarázom neki, hogy van egy nyers feltekert hal, amit ezzel esznek, a szusi. Döbbent arccal rámnéz:
- "Zsuzsi?!"

***

"Gyere már ide polipkutya!" - a pulikutya Szonja féle változata.

***

"Én most már minden nap jót fogok fogadni, amikor iskolás leszek, akkor is jókat fogok fogadni." Nos ennyit a szófogadásról.

***

"Anya ha autós pólóban megyek oviba, minden fiú szerelmes lesz belém?"

***

"Gyöngyi óvó néni mondta, hogy Sün Samu toporékolt, mert nem akart óvodába menni."

***
Kira saját szava: "Puppa" avagy köldök.

***
Aktuális kedvencem Szonjától:
"Levente szerelmes belém, de én nem vagyok szerelmes belé, akkor most összetöröm a kicsi szívét?" 

***
 

 

 

2012. október 4., csütörtök

Pizsamás álmok...

A történet hosszú évekre nyúlik vissza, még a rég volt dolgozós énemből. (Az már mellékes, hogy peregnek a napok és nagyon nem sírom vissza azt az időszakot, pedig hamarosan eljön.) Szóval az intézet, kedvenc helye volt az utcai és piacos árusoknak. Bejöttek a nagy csíkos cipzáras táskáikkal és árulták a főként ruhaneműiket, amire naná, hogy a józsefvárosi piacon tettek szert. Az egyik ilyen árus volt B. nem szívesen vásároltunk tőle, mert ő maga is meglehetősen kellemtelen szagot árasztott és finoman szólva sem volt olyan, mint akit éppen most húztak ki a skatulyából, na meg a portékái sem voltak élre vasalva. Én csak a vásározásából ismertem, de egyik kedvenc kolléganőm szomszédja volt. Ő pedig mesélt róla, hogy tanár és sokáig tanított, mindaddig, amíg a férje egy gyors lefolyású kegyetlen betegségben meg nem halt, ő pedig itt maradt két kamasz fiúval. Nem volt más választása, lévén a tanári fizetésből nem tudta eltartani magát és legfőképp a gyerekeit, elment hát piacolni. Működött, ügyesen forgatta a pénzt és az árút, de még így is minden fillért a fiúknak adott, akiket egyetemre járatott. Aztán sokáig nem jött, beküldte az árút valamelyik fiúval. A barátnőm elmesélte, hogy őt is megtámadta a rettegett három betűs, pár hónap alatt le is győzte. A házban pedig ott maradt zsákszámra a felhalmozott ruha, elmentünk s a fiúkkal kiválogattuk, szerettük volna eladni, és legalább annyi pénzt összehozni belőle, hogy a kollégiumukat ki tudják fizetni. Akkor lettem gazdája két pizsamának, mondanom sem kell az égvilágon semmi szükségem nem volt gyerekpizsamára, legfőképp nem kettőre, akkor még annak sem volt jelentősége, hogy Hello Kitty van rajtuk. Arról, hogy az egyik 92-es, a másik pedig 122-es halvány lila gőzöm nem volt mit jelent. Naná, hogy az motivált, hogy tudtam a fiúk "csak úgy" nem fogadnak el pénzt, így hát vásároltam. Amikor pedig hazaállítottam vele és párocskám csak annyit mondott a "nem vagy normális " helyett, hogy milyen jól néznének ki benne a gyerekeink. Bőgtem egy sort ezen, mert érzékeny lelkem nehezen viselte, hogy gyerekeink akkor még csak a gondolatainkban és a hitünkben éltek. A pizsamákat, hogy ne fájdítsam tovább amúgy is eléggé megtépázott lelkemet bepakoltam egy zsákba és elrejtettem a leghátsó sosem használt szobánkba. Ott is maradtak egészen pár nappal ezelőttig. Az évek során párszor előkerültek ugyan, de mindig nagy sóhajok közepette gyömöszköltem vissza a zsákba. Nem úgy most, csak úgy vigyorogtak a késő őszi napsütésben a pizsik a szárítókötélen, éppen annyira mint a lányok amikor megkapták az esti fürdés után. Mindkettőre mintha rá szabták volna, és nagyon tetszett nekik, hogy egyformák. Nos sok-sok év után ez a két kis ruhadarab beváltotta az álmunk, a jóslatot, a reményt, amit pár évvel ezelőtt a párom fogalmazott meg. Mint már oly sokszor az életünkben most is beigazolódott, hogy semmi sem történik véletlenül velünk és nem utolsó sorban, hogy mindennek rendelt ideje van...

2012. október 1., hétfő

36


Jöhetnének, most nagy szavak, meg gondolatébresztés, és sok-sok értékelés az elmúlt évről. De nem ez jön, bár van sok-sok gondolat és sok-sok érzés. Boldog vagyok, és hálát adok a sorsnak mindazért amim van.  a lüke férjem, aki ma megjegyezte, hogy mától legálisan cserélhet le két nagykorúra. A kisebbikünk, aki ma a szokásosnál bújósabb és puszilgatósabb volt, amit elég nehéz überelni, és huncut, mint mindig. A nagyobbikunk, aki ma még álomporos szemekkel kiballagva a csoportszobából össze-vissza puszilgatott a Boldog Szülinapot énekelve és átadta a virágrajzot, amit nekem készített. Szép az élet na....és olyan jó érzés, hogy ennyi embernek eszébe jutottam ma...