Nincs is erre szó....

Végenincs január....

Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel a nevezetes évbevezető januárral...de nekem konkrétan tele volt a hócipőm vele. Így is amolyan spárta harc volt, de ha mindehhez Bundi nincs itthon a hideg miatt lehet a kardomba dőlök. természetesen elkapták a csajok az influenzát... többcsatában, többtünettel. Még most is olyan szinten köhögnek, hogy azt gondolná az ember suttyomban a klotyóra járnak bagózni. Mióta megszülettek nem emlékszem ilyen elhúzódó és alattomos betegségre. Ritka amikor én vajákolós módszereket vetek be, de itt már volt minden, gyógynövényes cukorka, sóoldat, kenőcs a mellkasra, disznózsír, hagyma, méz retekben, ....pipamocsok:)

Tény, hogy van ennek a betegségnek pozitív hozadéka is, soha ennyi időt nem játszottak még át apával, mint mostanság. Teljes mértékben játékbarlanggá váltunk, Kira olyan mértékben tud csibészkedni a kártyajátékokkal, hogy több nap volt mire leesett, hogy a foghagymacikk popója alá dugdossa el neki nem tetsző lapokat, Szonja a betegség alatt művészi szintre emelete a rajzolást, olyan anime rajzok kerülnek ki 5 percenként a keze alól, hogy azt gondolom egyszer egy képregényből még visszaköszön rám a művészete. 

Szó mi szó, én már annyira várom a tavaszt, hogy azt ki se lehet mondani.,.remélem már itt van a kertek alatt.

Egy hónap-egy bejegyzés avagy zanzásítok vigyázz hosszú lesz :)

Nem mondhatnám, hogy az utóbbi időben azért nem történt ide részemről még egy kettőspont írása sem, mert nem történt velünk semmi. Egyetlen egy dolog volt kevés mostanában az életemben, a monitor előtt töltött idő. Kijutott az év végére jóból is rosszból is egyaránt, de nem szeretnék itt nyavajgós posztot ír, mindössze egy év végi összefoglalót. A lányok....Kira hát a kis prücsökkel adódtak problémák az óvodában. Mindig is örömmel járt, a mostani nemtetszését annak tudtam be, hogy negyedik évét húzza a Bóbita csoportban és kissé beleunt. Be kell valljam először nőcis hisztinek tudtam be a nem akarok oviba menni, nem akarok ott aludni monológjait, egészen addig amíg komolyra nem fordult a dolog. Vasárnap már nem evett, folyamatosan sírdogált, sőt reggelente öklendezett. A karikák a szeme alatt, a mosolytalan arc, a félelem a szemében, a fogyás szó szerint megrémített. Tehetetlen voltam, hiszen semmit nem mondott a miértekre, egyszerűen nem és kész. Éjszaka alig aludt, ha aludt is valamennyit rámcsimpaszkodva. Egy éjszakai zokogó sírás közepette elmesélte félelme okát, tárgyát. Egy dadus nénitől félt ennyire, aki mindig kiabál vele, aki nem engedi ki pisilni stb. Úgy gondoltam, itt az idő, hogy beszéljek ovónénivel. Aki könnyes szemmel bólogatott, hogy látja a problémát és próbálja kezelni. A helyzet nem javul, olyannyira nem, hogy kerestem egy kompromisszumot, hazahozom az ebédidőmben, hogy ne kelljen ott aludni, mamával ellesz amíg mi Szonjával hazaérünk. El kell mondjam, hogy ezt akkor már én is is tehetetlenségemben sírva meséltem el a főnökömnek. Rövidre zárta a dolgot, felhívta az óvodavezetőt és fél óra elteltével már az irodájában voltam. Ott sok minden kiderült.,.többek között az, hogy Kira végigordítja az alvásidőt, kerül az említett dadust, szomorú, lehangolt. Hol tartunk most, továbbra is ebéd után hazajárunk, péntekenként pedig pszichológushoz, ahol kibábozza magából a történteket, nem kizárt a fizikai bántalmazás sem....a dadus ajándékokkal halmozza el....és persze minden áron azt szeretné tudni, természetesen nem tőlem, mit mond a pszichológus. A karácsonyi ünnepségen volt még egy kis sírás....továbbra se szereti az ovit, de megy....újra csicsereg...eszik...alszik...kezd belé visszatérni az élet. Senkinek nem kívánom, hogy valaha is átélje ezt. Két fotó erről az időszakról:az ovis karácsonyi kisírt szemes mosoly (kicsi a rakás) és egy mostani.

Szonja, hát ő sem kismiska, bár ő más szempontból. Magas szinten műveli a flegma nagylány vagyok (szeretne lenni) életstílust. Visszadumál, akarnok és mindig neki kell jusson az utolsó szó.  5 perc alatt el tudja érni, hogy kiénekeljem a magas c-t, majd engem senki sem ért meg duzzogással bevágja maga mögött az ajtót. Aztán mintha mi sem történt volna 5 perc múlva megy az élet tovább. Nem csak külsőségeiben hasonlít rám, teljes egészébe ugyanaz, mint én....és ugyebár a két dudás egy csárdában tipikus esete. A suliban meg nyúlbéla, nincs nagy szája, csendes, visszahúzódó magáért ki nem álló nebuló. A szünet előtt már olyan mértékben volt fáradt az iskolai nyomástól, a rengeteg feladattól, (mellesleg én is kibuktam) hogy szabadságot vettem ki neki, persze ezen is stresszelt, hogy mi lesz, mert ő lóg. Iszonyat maximalista (a négyes nála javítandó jegy) közben meg azon nyavajog, hogy minek ennyit tanulni. Hihetetlen ütemben érik testileg és lelkileg is. Igazi öntörvényű kis nőci, aki olykor kis pukkancs, olykor felnőtt beszélgetőpartner, olykor vicces bohóc.Igazi kis klónom.

 Az az igazság, hogy a szünet elejére már igazán elfáradtunk mindannyian és nemhogy a napokat számolgattuk, hanem az órákat. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy apát október óta nem láttuk, nem tudom megmondani, hogy mi itthoniak vagy ő viselte-e ezt nehezebben. Aztán eljött az utolsó melós nap is. Persze a betegség minket sem került el, Kira és én kidőltünk, a betegségek terén leggyengébb láncszem Szonja volt csak a toppon. Megvolt a csajok első bálja is, mit mondjak, Kira úgy ropta hajnalig, hogy én már majd az asztalt fejeltem le nagy egyetértésben Szonjával, akinek éppen egy 8.-os fiatalember próbált udvarolni. Eszem megáll.

 Egy iskolai rajzverseny révén kutyánkból helyi sztár lett. Megdöbbenek, nap, mint nap Szonja hihetetlen térlátásán és kompozícióin, az állatok világnapján Maxünk portréjával tarolt. Kedvenc ebünk ezt azzal hálálta meg, hogy megmentett minket a nagy szivacspárna szörnytől...azóta is bármitől megóv minket, ami valahogyan kintfelejtődik. Igazi nagy csibész imádni való minden dorgálás után.

Volt sokmindenből év végi utolsó, Kirának focimeccs, a szülőkkel, ahol Keriapu gálánsan bevállata, hogy képviseli családunk felnőtt szekcióját. Ő is hatalmasat fejlődött, edző bácsi javaslatára a szülők nem vettek részt az edzéseken, így óriásai fejlődést láthattunk. Igazi csapatkapitány, mindenkit irányít és gyakran rezegteti a hálót. Volt csillagszórós sulidiszkó, krétát orral törlő rénszarvasokkal. Volt munkahelyi hurkás-kolbászos karácsonyi ebéd is, a helyi csajokkal, de volt a nagycsapattal sütizős is 45 kis gondozónőmmel. Eszméletlen munkát vittek véghez a lányok, 2016-ben több mint 80000x látogatták meg és segítettek a rászoruló időseknek.

 

 Mi is készülődtünk a karácsonyra itthon, bár nekünk soha nem jön összes a klasszkus karácsonyi fotó, kiöltözve a fa előtt, de azt hiszem a lényegen ez nem változtat, szivünk legkisebb rejtekében is ott volt a karácsony. Nagyokat aludtunk, olvastunk,pizsamában karácsonyfát öltöztettünk,  elmentünk moziba, korizni, jöttek a rég nem látott barátok, volt örömajándék, meglepetés, gyertyagyújtás és mézeskalácsillat.

Sitty-sutty elérkezett a szilveszter is. Volt nagy tanakodás, ugyanis van nekem egy legális drogom a Kowalsky meg a vega, és láss csodát tőlünk 40km-re velük köszönthettem volna az új évet. (Nem ez esetben egyáltalán nem érdekelt milyen mínuszokat mondtak az év első éjszakájára. Volt meghívásunk több közeli kis településre, ésatöbbi. Meg mondom őszintén nem nagyon mertem felhozni, hogy hova is mennék, két okból kedvenc férjem tuti nem didergett volna velem, a lányokat meg pláne nem tettem volna ki ennek. A probléma azonban nem is volt probléma, ugyanis bónusz karácsony utáni ajándékként megkaptam a páromtól ezt a szilvesztert, egy ebéd közben közölte, hogy menjek csak el, ő majd rendezi itthon a sorokat. A lányok barátnőztek, Bundi fuvarozta a szilveszterező szülőket, mi meg baráti társasággal nekivágtunk Miskolcnak. Életre szóló ajándék volt ez....felejthetetlen élmény...buli, tánc a hóemberrel. Sőt személyes újévköszöntés, és puszik és beszélgetés Kowáékkal egy szerencsés koncert utáni találkozás okán..itt is bebizonyosodott, hogy milyen fantasztikus emberek ezek a szeretetforradalmár rockerek. A bepárásodott fényképező lencse sem tudta elvenni ezt a fantasztikus újévköszöntést :)

8

Azt hiszem minden egyes anya emlékszik élete minden egyes percében arra, amikor először meglátta gyermekét, misztikus csoda, ég a földdel egybeérő pillanat. Nyolc éve élhettem át először, akik régóta olvassák ezt a blogot, tudják mennyi-mennyi küzdelem és könny árán. A sok küzdelem és könny 1 mp alatt elfelejtődött, pontosan 2008.04.16.-án, 21.25 perckor. Azóta eltelt 8 esztendő, tegnap a kelleténél is többször bámultam a nagylányt. Vissza-visszatérve a 8 évvel ezelőttire, a várakozásra, a katartikus megszületésre. Mindenre emlékszem, az illatára, a nagy kék babaszemekre, ráncos kis ujjaira, ahogy körbefonták az enyémet, ez maga a csoda. Most 8 évesen látom benne magam, és nem csak külsőleg hasonlítunk teljesen egymásra, sokszor mondom neki, hogy mi nem csak anya-lánya vagyunk, hanem barátnők, véd és dacszövetségben. Igazi nagylány, kavargó érzelmekkel, tudásvággyal. Mindent szeretek benne, hiszen számomra tökéletes. Szeretem amikor kócos hajjal kipirultan alszik, nagyokat szuszogva, szeretem a medvetappancsait, amire alig kapunk cipőt :) Ahogy készülődik a focimeccsre, lelkesen kíséri Kirát, közben meg kiszemeltje focizik:), egyre többet van nálunk egy kisfiú az osztályból, cikizik őket iskolában ezért. Imádom ezt a női bájt benne, a lejjebb bemutatott lesifotóért valószínűleg körbekergetne a házon is, a nagy tagadásban kiszolgálja mindenben Gergőt, igazi kis sertepertélő tyúkanyó. Be kell valljam még azt is szeretem ahogy érdekérvényesít, minién ebben is. 

Annyi, de annyi mindent írhatnék róla, kavarognak bennem az érzések, hiszem, hogy legjobb tudásom szerint nevelem, hogy 20 év múlva is azok lesznek az értékrendjei, amik ma, hogy megmarad a hite, hogy boldog lesz, sugárzó, mosolygós, okos, kedves. Remélem, hogy szeret és szeretve lesz, hogy talán én már 20 év múlva ilyenkor az unokám tartom a kezemben. Hiszem, hogy tényleg teremt ahogy gondol, millió olyan napot kívánok neki, mint a tegnapi. Isten Éltessen Drága Kincsem!

Dede az ott fenn lén :)

A fiúktól kapott virágokkal.

mini(on)lány

Khmm az említett lesifotó  :)

Karácsonyi pihende

2015-ös fogadalmam volt, hogy az idei karácsony nem lesz rohanással teli, hogy 24.-én este csak ippenhogy beessek a fa alá kriszmöszölni. Büszkén mondhatom, hogy az idén sikerült,az egész karácsonyt végigpihentünk, maratoni monopolykkal, gazdálkodj okosannal. Egy kis üröm került azért a gépezetbe, mert apjuk egy meseszép egyedi telefonnal lepett meg egy hűtőnyi dobozban :) ami sajnos gyári hibás volt, így ünnepek után vissza kellett vinnünk. Egyedisége révén nem volt másik belőle, bár meg kell valljam ketten kb 1.5 órán át próbálták újraéleszteni, de nem járt sikerrel, így visszakaptuk a pénzt. Tudom, hogy nagyon cinkes ez majd negyvenévesen, de még a könnyem is kicsordult. A lányok természetesen egyik ámulatból a másikba estek az ajándékok bontogatásakor (ok valósághűen ábrázolva, úgy tépték lefelé a fél iccaka általam csomagolt ajándékokról a papírt, mint ahogy veszett foxi rázza a lábtörlőt.) A slágerajándék az intelligens gyurma volt, mi felnőttek is órákat játszottunk vele. Kira keriapus ajándékával is volt némi malőr, ugyanis a hőn áhított fehér cica plüssgombócot kapta meg tőle, ami sikeresen landolt Szonja éppen száradó 3d-s zöld trutymákába, 3 órán át  próbáltam Kira aggódó tekintete felett megszabadulni tőle, az utolsó etap a 90fokanddomestos volt, de semmi, a macska ződ. (Építő ötletet az ecetesollón kívül nagy örömmel várnék.)

A fánk is egyedire sikeredett az idén, ugyanis új összefüggést fedeztem fel, a még földben lévő kiválasztott fa, kivágva cirka 1.5 méterrel tűnik magasabbnak. Gyakorlatilag nem ismertem meg, csak a céduláról amit ráagattam és nem kommentálnám bővebben férjuram 10 perces szösszenetét, röviden annyi : "az már k...élet, hogy ehhez teherautót kell hívni, mert nem fér be a Renaultba" nem volt igaza, mert (szerintem) befért, itt a bizonyíték:

 Jobb sarokban részlet a Zuram gondterhelt fejéből és ekkor még nem is sejtette, hogy faügyben most jön még csak a java. Első körben, le kellett vágni a tetejéből, mert nem fért be a lakásba, majd jött az állítható fatalpba való beállítás, minden férfi álma. A vicc, hogy törzsileg simán beillet volna tűzifának, de retinámba égett az a kép, amikor súlyos baltacsapkodások és "rohadjon meg minden fenyőfa" erdőirtásra bújtás után arra léptem ki, hogy életem párja FLEXeli a karácsonyfát...minden ötletet és csillagszórót lealázott. :D Én meg azt hittem Karácsony tiszteletére összepisilem magam a röhögéstől. 

Szóval azt hiszem nem is mi lennénk ha nem vennék viccesre ezt a karácsonyi hacacárét, de nekünk igazából az együtt lét, a négyesben alvások, a délutáni nagy játékok adták meg mindazt, amire szükségünk volt. Kirának volt csupán némi hiányérzete, ugyanis szerinte felháborító, hogy Jézus születésnapján nincs szülinapi torta.

 

Körforgás

Azt mondják minden megy a maga útján, minden éppen úgy történik körülöttünk,velünk, bennünk, ahogy annak lennie kell. Ennek ellenére én mégis mindig folyamatosan rácsodálkozom arra, ahogy rohan velünk az idő. Úgy emlékszem arra az első napra, amikor Szonja óvodába ment, mintha csak tegnap történt volna, a kis duckó lábain, a göndör fürtjeivel, arra is emlékszem mi volt óvónéni első mondta amikor meglátta, "Istenem, de gyönyörű vagy." Emlékszem arra is, ahogy az ovis jel választása közben visszakérdezett, hogy nem lehetne-e a nagy kedvenc, Hello Kitty a jele és lehetett. Az első napok hazafelé jövő sírása is élénken él bennem, és a bűntudat, hogy mennyire szaranya vagyok, mert nem is sír utánam, felrémlik a következő hét is, amikor már nagyon sírt reggelente, én meg csak a gombócot nyeldestem, hogy lehetőleg csak az óvoda kapuin túl eredjenek meg a könnyeim. Hihetetlen változáson ment át a 3 év alatt, pici lányból igazi nagy lány lett. Szerdán pedig elköszönt az óvodából, egy megható könnyes ballagáson. Aznap reggel jött-ment, rá nem jellemzően izgága volt. Majd kibökte, a tőle még sosem hallott szót, izgul. Kettőkor már a fürdőben találtam rá, sminkelt...szájfény, parfüm, fülbevaló, lánc majd 10 perc billegés a tükör előtt. Az apjával csak néztük és az jutott eszünkbe hogy lám a pici rózsabimbóból gyönyörű rózsa lett. Lezárult egy szakasz az életében egy gyönyörű mesékkel teli, ahol szerető szemek és kezek vették körül. Mint minden anya én is féltem kicsit az iskolától, az új környezettől, attól, hogy most már teljesíteni kell. Hiszek benne, hiszem, hogy az iskola falai között is megállja a helyét. Még most pár nappal később is elszorul a torkom ha a ballagásra gondolok, a szülők köszönőbeszédét alig tudtam elmondani, a gyerekek felnőttes komolysággal néztek ránk, miért is könnyezik a teremben minden szülő, óvónéni és daduska néni. Szonja csak annyit mondott ez az én napom és ki is élvezte, este 11-kor még javában ropták az udvaron :) Szeptembertől megkezdődik egy új szakasz az életében...de azt hiszem az ovis éveket, az óvónéniket, a dadusokat, az ovis barátságokat sosem fogja feledni...