Azok a jó mestörembörök :o)

Volt a nyáron egy nagyobb projektünk is. Már nagyon régen esedékes lett volna. Szolgáljon eme történet tanulságul azoknak akik lakásátalakításéba kezdenének, azonnal verjétek el a pénzt, menjetek utazni, részegedjetek le, szórjátok szét vagy bármi, Az úgy volt, hogy a mi fürdőszobánk még a Don kanyarból maradt itt, de nagy melóra gondolva, mindig halogattuk. Műveltük magunkat házátalakítós tévéműsorokon, amin cirka 45 perc adásidő alatt még ha gyorsított felvételben is, de megoldották a dolgot. Namármost nálunk fürdőszobaprojekt volt, ami ugye ehhez képest semmise. Sőt nagy vagány amazonként közöltem Bundival, hogy dolgozzon csak én pikk-pakk elnavigálom itt a meseterembereket.

 Már ott felvillanhatott volna valami, amikor a csempe kiválasztása majdnem válóperes ügyvédnél végződött, de nem hittem a baljós előjeleknek. eredetileg bordó volt az alapszín, ebből lett a végére kék. Nade beleszerelmesedtem egy csíkos ezüstszálas színváltós csempébe, aminek elég horror négyzetméter ára volt, de én addig pislogtam a zuramra még engedett szerelmemnek. Ki is fizettünk mindent amikor is a rakodásnál szóltak , hogy van egy kis gixer. Az én csempeimádatomnak a darabára annyi, amit ők véletlenül négyzetméternek írtak ki, fizessünk már még be az 50db csempére cirka 250 000-t. Én a zuram huzavonájára mentem vissza és próbáltam nagyon határozottnak tűnni amiből nagyon lehúzott a szettemhez és fellépésemhez nem illő kisebbikemnek vett héliumos szülinapi lufi. Ennek ellenére ha én eldöntök valamit, az úgy lesz és punktum, mint egy kiképzőtiszt kettő kérdést tettem fel: Ki hibázott? (Ők.) Hívjam a fogyasztóvédelmet vagy befejezik a rakodást? (Befejezték). Sőt hazafelé a főfőmufti hívott fel elnézést kérni, de ez engem már nem érdekelt, nyáladzva öleltem magamhoz szerelemcsempémet. Aztán megjöttek a mesteremberek., Na mondom fiúk, villany és vízvezeték csere az egyértelmű, de kezdjük azzal, hogy ezt a falatkivesszük, ide meg rakunk egyet, mert kell egy külön wc. Itt még csak a fejüket vakarták, amikor előadtam, hogy a kád ott lesz, a tusoló, ott a boyler meg emitt, akkor már leültek rajzolni, Amikor világossá vált számukra, hogy gyakorlatilag még egy konnektor sem marad a helyén, akkor már én rajzoltam nekik a falra, hogy mi hol lesz. csak némi szösszenet, volt olyan nap, amit az udvaron töltöttünk akkora volt a por. Volt olyan, hogy szobawc-t hoztam az intézetből, volt olyan, hogy egy hétig a szomszédban fürödtünk, volt olyan, hogy 2-3 napig nem volt víz, vagy áram. Cirka 1.5 hónap igaz survivorként. Az első örömtáncot a wc elkészültével jártam, Szonja legnagyobb megrökönyödésére, hogy lehet ennek így örülni. Akkor elég vulgárisan azt közöltem, hogy ha te ástad volna a szarod 2 hétig a hátsó kertben, te még csókolgatnád is a porcelánt (én sem álltam távol tőle). A második a saját kádamban elmerülve csendben por és ütvefúró nélkül. Konzekvencia, soha többet ilyet, cirka árakban a maximum számítottat be kellett szorozni kettővel, a munkások soha nem érnek ide amikorra ígérik, valamint minden napra akad valami bibi amire nem számítanak. Örök emlékül álljon ittkét fotó, egy a kezdetekről....és egy az utcsó simításokról, amire már a ház ura is megérkezett.

Szabad akarat

Szeretlek, bármit tehetnél, Szeretlek-másképp mondani. Nem lehet. Nem is tudom miért, szeretnél többet hallani. Bocsáss meg mindent magadnak! Hisz egyszer úgyis elévül. Semmi rossz nem tart örökké. Végül megszépül…

Néha azt érzem egy gyermeknevelési csőd vagyok, hogy elrontottam valamit, valahol, vagy elcserélte a csajokat a gólya. Menetrend szerint összevesznek, verekednek és rám osszák az igazságosztó szerepet. Azt gondolom senkinek sem kell jobban körülírni, hogy nincs szarabb dolog, mint a döntőbíró helyzet a vérre menő csatákban, mert bárhogy döntesz, nincs sapka van sapka effektusba kerülsz. Mert ha azt mondod a nagynak, hogy legyen ő a nagy okos és engedjen a kicsinek, akkor jön a persze, mert ő a kicsi, neki mindent lehet. Ha a kicsinek mondod, hogy most Szonjának van igaza, akkor szabad akaratának minden vehemenciájával úgy vágja be maga után az ajtót, hogy még a porcicák is nyávogva osonnak az ágy alá. Konfliktushelyzetek életképe nálunk, hogy mindkettő sír or üvölt, egyik sem tudja már miért, én meg kiverem a magas c-t, szürreálisan leginkább azt kiabálom, hogy, úgy utálok kiabálni. 1000x elmondok valamit és észre sem veszik, hogy nekik beszélek. A jéghegy csúcsa, amikor tehetetlenségemben már én is bőgök, akkor csend lesz majd fél perc alatt alatt azon vesznek össze, hogy ki miatt is sír anya. Nem tudom, mások hogyan és mi módon kezelik ezt a helyzetet, nekem nem egyszerű és nem szégyellem ezt az árnyoldat sem, hogy néha eladnám őket egy zsák krumpliért, olykor még rothadt krumpliért is :). Kényesen ügyelek arra, hogy egyformán érezzék mindketten mennyire szeretem őket és most itt a hangsúly leginkább az egyformán van, mégis leginkább féltékeny énükkel törnek rám, hogy a másikat ezért vagy azért szeretem jobban. Szóval néha kibukom és nem vagyok Miss anya, aki mindig mosolyog, édesen dalolászik, facebook posztos sütiket süt, kismókucizza a gyermekeit és minden kreatív dolgot megcsinál, akinél élén állnak még a legók is szín szerint válogatva a dobozban. Aki befőz és minden hétvégén ropogósra vasalt ruhában nyakig sminkben 12:00-kor tálalja a gőzölgő leveset. Én sokkal inkább szombat reggel rimánkodom nekik, hogy csak még fél órát alhassak, arra is rögtön  rábólintok, hogy túró rudit reggelizzenek. Olykor pizsiben főzök, kócosan és csak délután kettőre van ebéd. Előfordul, hogy nincs itthon tej vagy vaj, sőt felejtettem már el kenyeret venni. Néha nem érek oda időben az iskolához, oviba menet reggelizünk, vagy elfelejtek hetekig rajzlapot venni. Nálunk olykor a szárítókötélről öltözködünk, a gyerekszobában Tátra méretű a plüsshegy és a szekrényt kinyitva bizony egy kisebb papírbolt ömlik ránk. Igen néha sóvárogva nézem a tökéletes anyákat teljes tökéletlenségemben, olyankor a lányok körbefonják a nyakam és biztosítanak arról, hogy nekik én vagyok a tökéletes. Az az anya, aki esténként énekelve táncol velük, aki párnacsatázik, aki  elrappeli az "itt van az őszt", hátha úgy jobban megtanulják, aki azért is szeretnek ha gyenge és sír, csak ne kiabáljak. :) Nem adnám én őket a világ minden kincséért sem...nem krumpliért sem...rohadtért meg pláne nem. :)Néha kibukom rájuk és magamra, minden döcög és nehéz...aztán elég egy mosoly, egy rajz, egy maszatos ölelés, egy büszke pillanat és törlődik minden disznóságuk...éljen a szabad akarat :)

Ragacs

Az a filmbeli zöld zselé jut eszembe a ragacsa, ami egyszerre zseniális és egyszerre teher. Valahogy így vagyok most én is. Csomó mindenki tapasztja rám a ragacsokat, én meg toleráns ember lévén hagyom, közben meg érzem, hogy nagyon nem jó ez így. Mert telítődöm, feszültséggel, szinte fizikailag érzem, hogy nyom. Mindig is odafigyeltem arra, hogy a poharam félig telinek lássam, hogy nem cipeljem magammal mások problémáját. Világ életemben vonzottam az embereket a problémájukkal együtt, mert nekem jó volt elmondani, mert külső szemlélőként mutathattam utat. Ez nem panasz, mert megy ez nekem, ha itthon minden rendben van, de most nincs. Második hete vagyunk itthon és ma kiderült, hogy maradunk is minimum hétfőig. Zablaként élem meg, olyan menőkém van, a csajok meg fordítottan, kisebb rituálé már az is ha az udvarra kimegyek, puszik, ölelések. Hajlamosak bőgni, pusztán azért ha átmegyek a kisboltba kenyérért. Szó szerint nullára csökkent az egyedül töltött perceim száma, igen még a klotyón is. Ma Szonit fel kellett vinnem az oviba, konkrétan 5cm-nél nem ment távolabb tőlem, Kira pedig 3 évesből 3 hónaposba ment át, igazi ölbebaba. Ezt megspékelte kedvenc férjem azzal, hogy biztosan szeretethiányuk van, hát legyen már még bűntudatom is egy pöppetnyit. Ehhez tegyük hozzá anyám, aki 5-6 féle betegséget produkál szimultán ha mondjuk egyedül kell(ene) eltölteni a lányokkal egy órát csak neki, felelősségvállalás rulez. A munkahelyemről ma 14x kerestek telefonon, ha már Szépné módra telítődtem és kikapcsoltam a mobilom, hívtak az itthonin. Közeleg apa halálának a 3. évfordulója, azon a napon lenne 74 éves is. Egyre jobban hiányzik, hogy nincs velem, nem támogat. Valahogy azt érzem, hogy elvesztem én, a személyiségem ebben a történetben. Jönnének új kihívások, amit nagyon-nagyon szeretnék, de lehet nem tudom majd összeegyeztetni. Sok a ragacs, de most elhatároztam, hogy szépen lassan egyenként levakarom, mert nem szeretnék és nem is akarok mindenkinek megfelelni, még akkor sem, ha például a legjobb barátom manipulál, hogy nem hiszi, hogy nem érek rá, hiszen neki most van szüksége rám. Szeretnék egy kicsit egyedül lenni és csinálni a nagy semmit, azt hiszem, most ez a legfőbb kívánságom. Ma már eljutottam a káromkodás szintjére, mint egy kocsis, valahogy úgy vagyok ezzel, mint ahogy Czeizel vallja, gyakran használok nyomdafestéket nem tűrő szavakat, igaz nem  kötőszó gyanánt, elhihetik : egészségesebb bármely nyugtatónál. Sajna túlléptem a "lófütty" mint csúnya szó történeten, ez pedig nálam jelzésértékű, hogy a kelleténél jóval több a ragacs. Egyébként is le kell  szoknom a káromkodásról, mert kurvára nem nőies. :D Az egész eddig katyvaszom utolsó cseppje pedig az volt ma, hogy szülők-nevelők bálja lesz, ahol szerepelnek a szülők, én is, mert megígértem (ez is egy rohadt ragacs, hogy nem birok nemet mondani) és anyukák a bál időpontja miatt hisztiztek random, ezzel ment el 20 perc, az idővel arányosan pedig bennem fel a pumpa. Tényleg ez a magyar mentalitás, a sirámolás és dühöngés mindenek felett?! Én ezt nem akarom, én kérem vissza a ragacsmentes, vidám énemet, csiribáááá MOST!!!

Vótam a Fődhivatalba...

Még csütörtökön...de eddig ülepedett bennem a fekália. Olyannyira, hogy ehhez a bejegyzéshez, egy laza 30dkg-os mogyorós Milkát fektettem magam mellé. Biztos voltatok már vele úgy, hogy valami tudatalatti állapotban zsigerileg érztétek, hogy nagyon nem kellene valahová menni. Na kb így voltam én a Fődhivatallal, már többször próbálkoztam/tunk bejelenteni édesanyámat szerény hajlékunkba lakcímügyileg, de mindig falakba ütköztünk. Nagy falakba. Aztán gondoltam egy nagyot mit nekem egy nap szabi kivétele (de nagyon is az, ilyen szarságokra). mert ugyebár a FH-ban rendkívül ügyfélbarát ama bizonyos ügyfélfogadási idő minden nap lehet menni, 2 órára 8.30-10.30, azé' ez már valami. Odaértem és mindössze egy ember volt előttem, vállon veregettem magam és megköszöntem, azt a cirka 5 percet, amit itt most el fognak rabolni az én életemből. Nem szoktam jellem(groteszk) rajzokat készíteni, de kettő darab hivatalnok volt "szolgálatomban",az egyik Máris szomszéd, csak szakállban, a másik meg egy citromot nyelt, 50-es "mérnemvagyokénmárnyugdijas" fap..a. Már a várakozó helyiségben nem várt problémába ütköztem, ugyanis nem volt kirakva kötelezően kitöltendő űrlap. Amíg hezitáltam, krákogtam a küszöbön, addig jött két szotyizó asztalos, kiverni az ügyfél és az ügyintéző közötti ablaküveget (20perc). Odamentem mosolytalankához, hogy elnézést, de nincs kint űrlap, kaphatnék? Miután Máris szomszéd nem reagált, őt nézte a hölgy a kérdésemre, legalább olyan várakozóan, mintha az ő seggéből peregnének az űrlapok. 2 perc várakozás után , 15cm-re maga mellől elém vágott olyan 10 db űrlapot: "Vigye má' ki." Kivittem. Ülök le, töltögetném, ha volna mivel, de nincs. Visszapofátlankodok és bepróbálkozom Máris szomszédnál, hogy "elnézést kaphatnék egy tollat", volt előtte 5 db, "há' ez az öt nem fog, azzal eggyel ami fog, meg én írok." Jelzem ügyfél rajtam kívül nem volt, a fickó legfontosabb dolga az volt, hogy a reggeli parizer maradékát kiszívja a szuvas fogából. Majd azzal a lendülettel el is fordult. Mentem a következőhöz, utálokittlenni banyához kérdés ugyanaz válasz: "Mi vagyok én kellékes?". Mosolyogva áthajoltam az ablaküveg helyén, kezet nyújtottam és közöltem, hogy: "akkor bemutatkozok én is, én vagyok a fizető ügyfél". Ebben a pillanatban eldurrant az agya és elém vágott egy félig szétrágott tollat. Kivonultam töltögettem, közben jött pár ügyvéd-végrehajtó-bennfentes-sógor-koma-jóbarát,elvileg utánam. Mivel én meg k..... előzékeny vagyok 50 percet támasztottam az ajtófélfát, a kutyát nem érdekelte, hogy én következnék. Majd behívott Máris szomszéd, akinek őrült problémája volt, hogy nem tudom fejből a helyrajzszámot, mert ezt ugye minden valamire való ember nyomja zsigerből álmából felkeltve is.  3 perc alatt megkaptam a tulajdoni lapot, cirka 6250, jobban mondva 6260ft-ért. Mert....közölte velem, hogy valaki átverte 10 ft-al és akkor most nekem 10ft-al kevesebbet ad vissza, itt már fejhangon röhögtem. Aztán visszaadtam fap.. a tollat: "Nagyon szépen köszönöm és továbbra is ilyen szép mosolygós napot kívánok" Majd emelt fővel kivonultam, 5 perc helyett cirka 90 perc után. Őszintén 6km-t gyalogoltam onnan, hogy elpárologjon a mérgem...hol élünk kérdem én? Nem kell vigyorogni nekem, de elvárom, hogy segítőkészek legyenek...ez lenne a minimum, mindemellett sajnálom is őket...megkeseredettségüket leplezik ezzel a felsőbbrendűséggel. Innen küldöm nekik ezt a fotót szeretettel:

Kattant bige...

Voltatok már úgy, hogy reggelente úgy ébredtetek, hogy ez a tipikus szar nap lesz, zsigerileg érzi az ember, ilyenkor benyomja a szundit még egy kicsit, és arra gondol még nincs is reggel, pontosan 10 percig. Aztán meg arra gondol, hogy pontosan az a 10 perc hiányzik ahhoz, hogy ne kelljen kapkodni a késés miatt. Na pontosan így voltam én ma reggel. Ráadásul Kira nem akart felkelni, ilyen még nem fordult vele elő, valamint elfogyott a tej és tej nélkül egyszerűen elvből nem iszom kávét. Már a reggel a kicsi ordításával indult, ugyanis a drága jó nővére azt gondolta, hogy az a legjobb módszer a felébresztésére, ha leönti kakaóval (vágod, nekem meg nem volt tej a kv-ba). Szó mi szó, az ébresztés hatásos volt, 15 perc elég is volt arra, hogy lemossam (úgyahogy) a kakaót a hajáról és megnyugtassam. Természetesen ismét késve indultunk és a csajok minden füttyfürütty miatt megálltak az úton, a teljesség igénye nélkül követ or virágot szedtek, kutyát néztek, árokban mászkáltak, keritésen közlekedtek. Mivel alapból nem voltam virágos hangulatban és miért ne tükrözné vissza ezt a kölök, Kira az oviig ordított, pusztán azért, mert megfogtam a kezét és nem voltam hajlandó elengedni, hogy összevissza futkosson a nagyvilágba. Szó szerint vonszoltam magam után hegymenetben, mint a nénik a trendi bevásárló tolikocsijukat nyugdíjosztás után. Azt hiszem az oviban az volt az utolsó szavam, hogy elmormogtam nekik, hogy brutális amit csináltak és csatakra izzadtan elvonultam. Vasárnap eltört a szemüvegem szára, hétfőn bevittem az itteni optikába, egyrészt garis, ami nem mindegy, másrészt olyan vagyok nélküle, mint egy bányaló. Na most képzeljetek el egy ukrán csajt aki töri a magyart, amint nekem elmagyarázza, hogy azért tört el a szemüvegszár, mert két kézzel kell levenni a szemüveget és nem eggyel. Szóval az a garancia nem is garancia és különben sincs ilyen szemüvegalkatrészük, (fél éves a kukker amúgy, szóval nem mondanám békebeli darabnak, amihez ne lenne alkatrész) csak mindkét szárát  tudják cserélni. Aranyárban. Még ez sem érdekelt annyira, ott szakadt el a cérna, amikor elém rakta a szemüveget, hogy nézzem meg, ki van domborodva.  5 nap alatt nem volt ideje felküldeni javítani...meg különben is ez egy német modell, lehet oda kell kiküldeni a gyárnak. Amúgy meg, hogyhogy nincs pórszemüvegem, ez gyakorlatilag halálos bűn. Azt hiszem ez volt az a pont, amikor leszállt rám a lila köd és kértem, panaszkönyvet, bevizsgálást ésatöbbi. Egy dolgot nem kértem, elnézést olyan pipa voltam...Nyájasan közölte, hogy ez lesz még 1-2 hónap (burkolt mi a picsának kekeckedsz), cseppet sem burkoltan közöltem az egyszavas válaszom: leszarom. Majd kivonultam és kerestem egy másik optikust, keddre kész a szemüvegem és cirka 1.5 hét után látni fogok, nem fog kiesni a szemem és szétesni a fejem. Amire duplán dühös voltam, hogy ezzel gyakorlatilag elment a fél napom. A lányoknak meg ugye péntek lévén megígértem, hogy ebéd után megyek értük. A törpikék dadusa azzal fogadott, hogy menjek már be, már mondtam is a kérdést, mit csinált már megint Kira? A kiskisasszony szétszaggatta a harisnyáját, úgy a 15.-et 2 hónap alatt, ezért zoknit adtak rá, őt meg megcsapta a szabadság és a nudizmus szele, ezért folyamatosan levette a bugyiját, amit a fiúk hurcolásztak utána, ezen kívül uszodát csinált a mosdóban, majd felmászott a függönyön (?). Igazából nevetni lett volna kedvem, ahogy magamban vizualizáltam a képsort, de tök zavartan letoltam és elindultunk haza, mondjuk azt fél úton vettem észre, hogy a hajában úgy fél lityi eperlekvár képezi a zselét. Hazafelé megint jött a műsor, ezt megelőzve játszóra mentünk, majd parkba, ettünk-ittunk. Megmondom őszintén én leginkább haza mentem volna, enni, zuhanyozni, kifejteni magam a rám izzadt farmerből, levenni a szorító melltartót, pisilni egy egészségeset. Délután Szonja műsorozott, egyrészt miért nem lehet ő gumicsizmában 27 fokban, miért nem mászhat fel a tetőre, miért kell kidobnia szakadt esernyőjét, amiből nem mellesleg kiálltak a drótok. Az esernyőért konkrétan anyámnak esett, mert ő dobta bele a kukába, ennél a résznél kapott egy sallert,  (ide lőjetek gyámügy)amit annyira zokon vett, hogy 40!!! percig vinnyogva vonyított. Olyan este 6 körül jutottam el arra a szintre, hogy akár 2kg mákra is elcseréltem volna őket, pedig ha valaki én aztán tényleg utálom a mákot. Ők meg arra a pontra jutottak el, hogy kértek egy másik anyukát. Ennek örömére bevágtam őket fürdeni, és 7-kor már pizsit osztottam letojva, hogy kint még hét ágra süt a nap. Elmondtam egy imát, az internetért és Peppa malacért, mert végre csend volt és eszegetve bámulták a rózsaszín röfögőket. Miután elaludtak leroskadtam és naná, hogy rám telepedett a szaranya érzés. Imádom őket, de néha telítődök és ki kell ereszteni a fülemen a gőzt, mert ha nem akkor a torkomon jön ki, legyen elég annyi, hogy a ma délutáni szófogadó magatartásuk és mindenre figyelésük okán berekedtem. Nem tudom, hogy front van, újhold, vagy negatív áramlások, de nagyon remélem, hogy akármi is az, elhúz a bélbe reggelre. Egy jó hír a végére, apjuk meglepett minket egy szatyor csokival, a jövő hét végi érkezése előtt, úgyhogy Bridget Jones útjára lépek....remélem segít.

Mókuskerék...

Tudom jobban szeretitek a humoros, vicces és nem kevésbé saját magamon/magunkon ironizáló bejegyzéseimet, de ez most nem ilyen lesz. A téma a munkafront, melyen most éppen csatavesztésre állunk. Mivel célom volt anno mindjárt 6 éve (OMG), hogy ez a blog mentes lesz minden politikai felhangtól, így most sem fogok az írásaimban fröcskölni senkit, de gondolatban mostanság elég sokat jár az eszemben a csipje meg a kakas, különböző vezetéknevekkel kombinálva. Decemberben hazaért ugye Bundásom 2 hónap után, ez a munka pontosan arra volt elég, hogy lenullázzuk magunkat, hogy befizessük az elmaradásainkat ésatöbbi. Mindig ez van, az igazi mókuskerék a mézesmadzaggal, a végén meg a lyukas mogyoró. Azóta semmi....sehol, csak ígéretek garmada, hogy majd ekkor és ekkor. Mivel ő már teljesen kiakadt ettől, én ültem neki és kerestem és önéletrajzot küldtem és telefonszámot gyűjtöttem. Tény, hogy itthon már nem keresek neki munkát, nincs értelme, erre már rájöttünk. A legújabb lehúzós történetek, hogy fizess be ennyi és ennyi euró or forintot és száll is a galamb a szádba. Tudom, hogy van aki befizeti, mert mi is tettünk már ilyet, amikor már mindent felad az ember. Feszült, elhiszem, mert ő amolyan konzervatív férfi ezen a téren, igenis kutya kötelességének érzi, hogy eltartsa a családját, ha lenne hol és miből. Jó szakember ezt merem állítani, soha nem volt a munkájára panasz és olyan logikája van, amin én csak bámulok.  A mostani jövedelme pedig 22800ft. Aztán itt vagyok én jelenleg gyesen, a jövedelmem 25700 ft és a két gyerekre járó 26600 családi. Hát nem kell hozzá matematikusnak lenni, hogy kiszámoljam a havi jövedelmünk 75100 ft. Mivel voltam olyan balga és nagyravágyó, hogy "ingyenes" oktatással egyetemre jártam, a nyakunkon még havi 40000ft hitel, igaz már csak 1-2 évig. 35100ft egész  hónapra, ha nem lenne anyukám kevéske nyugdíja, akkor valószínűleg kenyér-tej sem lenne az asztalunkon már a hónap végén. Közben meg sokszor elmondom, hogy hova jutottunk, nekünk kellene segíteni őt. A "brutálisan" lecsökkentett rezsiköltségeinkről már nem is beszélek. A héten beadtam a munkahelyemre a papírokat a munkába álláshoz, 17 éve vagyok itt, most azt kaptam, persze nem face to face, hanem hátulról mellbe, hogy nincs olyan munkakör ami a végzettségemnek megfelelő. Nem nagyképűségből mondom, de pár keményfedeles végzettséget be tudnék mutatni. Az új főnököm pedig nem érti, hogy 6 év távollét után miért akar mindenki velem dolgozni.Halkan jegyzem meg, ez hatalmas öröm volt a lelkemnek, ahogy látni azt is, hogy a volt mentorátjaim szeretnek, és megköszönik amit adtam magamból.  Közölték, azt is, hogy tanuljak még, hiába no a jó pap is, tanulnék is, de miből? Érdekes lesz a munkába állásom az biztos. A sors fura fintoraként azóta tudtuk meg mi az a pénztelenség, amióta megszülettek a lányuk, no nem miattuk, hanem talán a sors fintora, hogy valamit-valamiért. Azt hiszem ennek ellenére, vagy talán éppen ezért nem vagyunk elkeseredve, mert minden napunkat bearanyozzák és talán nem is lenne értelme az életünknek, ha ők nem születtek volna meg, még ha néha kötéltáncot járnak is az idegeimen. :) Ami miatt mégis sokat gondolkozok azon, hogy mifelé tartunk az két dolog, mindkettővel 1-2 napja szembesültem. Az egyik egy kisgyerek az oviban, aki minden reggel üvölt, mert éhes, mert az utolsó étel, amit megeszik az az előző napi uzsonna, hogy a hétvégén mi van, abba bele se merek gondolni. Persze ilyenkor mindig akad valami amit megkaphat, ha más nem az óvónéni keksze, de ez akkor is szörnyű. A másik pedig egy 4 gyerekes apuka, aki könnyes szemmel mesélte el nekem, hogy alig két hét és bevonul a börtönbe, mert a csekkek befizetése helyett, azt választotta, hogy egyenek a gyerekei és fát vett, ami mellett melegedhetnek. Tudom sorsod Borsod, mert mi hátrányosabbak vagyunk a hátrányosabbnál is. Akkor is fel kell tennem a kérdést, meddig még? Menne innen mindenki, de hová és miből? Szóval a helyzet északon nagyon szar és tényleg nincs már az emberekben remény és hit. Nincs mosoly és nincs szeretet. Én pedig nem tudom és nem is akarom ezt elfogadni. Ha bárkit is lehúztam volna ezzel a bejegyzéssel elnézést kérek érte és az sem volt célom, hogy sajnáljanak, mert amíg van két kezem, addig megoldjuk valahogy. Egy kérésem lenne, ha hallotok-láttok valakitől külföldi munkalehetőséget lakatosnak, aki tud hegeszteni is erről bizonyítványok természetesen vannak, szakmai szinten beszél németül, akkor gondoljatok Bundásomra.....ha meg éppen Bora-Borára mentek a lottó ötösből, akkor rám. :)

Néha elgondolkodik az ember azon....

Így kezdődött

A lányok trambulinja

hogy mennyi mindent képes befolyásolni és hogy mennyi mindent nem. Eljutunk a holdra, mellesleg most Szonja is odakészült csakis rózsaszín űrhajóval és persze azzal a célzattal, hogy letörjön belőle egy darabot. Aztán mégis vannak olyan helyzetek, amikor rájön az ember arra, hogy valóban picike porszem abban a gépezetben, amit valahol máshol mozgatnak. Hiszem, hogy mi is részei vagyunk, ha valami nagyon elromlik, mert egyszer minden és mindenki megbosszulja azt, ha nem vigyázunk rá. Miről beszélek, a tegnapról. Ami semmivel sem volt más, mint minden szombat, egy nagyot aludtunk mindannyian ebéd után, irgalmatlan volt a párás hőség. Aztán, úgy hat körül beborult az ég, lengedezett a szellő. Kihasználva a nálunk már menetrendszerűnek mondható viharok előtti kicsi hűst kimentünk az udvarra. A lányok bugyiban, hintáztak, ugráltak, krétáztunk és még szedtem egy tál őszibarackot, hogy csemegézzünk a vihar alatt. Akkor még nem gondoltam, hogy ezek lesznek az utolsó őszibarackok a fáról. Az első nagy esőcseppeknél még kint bolondoztunk, aztán visítva-nevetve szaladtunk be a házba. Szürke volt minden, de eső nem esett, a konyhában álltam, amikor valami iszonyatosan elkezdett kopogni, mint amikor köveket dobálsz a bitumenre. Jég volt, kisebb nagyobb, minden irányból és olyan mennyiségben, hogy a csatorna nem tudta levezetni. Álltam a nappali ablakában és arra vártam mikor törik be, közel harminc percen át szakadt a jég, olykor esővel kísérve. Aki ismer, tudja nem vagyok egy beszari alak, de folyamatosan arra kellett koncentrálnom, hogy ne vegyék észre a lányok, mennyire aggódom és félek. Aztán vége lett, ment tovább, tarolva mindent. Kimerészkedtem, a nap már bújt elő a felhők mögül, a levegő 18!!fok volt, amikor bejöttünk még 35. Előjöttek a szomszédok is, mindenki kérdezte kinek mekkora a kár. A lányok gumicsizmában hordták a jeget, ők élvezték, mi meg anyukámmal sepertük a bokáig érő levéltengert, a sarat. A garázstetőnk oda és, hogy mekkora ereje volt, a szigetelést össze-vissza csapkodta a házon. A gyümölcs és Bundi féltve őrzött  virágai oda, a fáink, mint az őszi lombhulláskor. A még éretlen gyönyörű körtéinken 100 forintosnyi lyukak, mára már hull és rohad az egész, a barack is. Mindössze fél óra, fél óra tehetetlenség várva, hogy mikor lesz már vége. Mi még szerencsések voltunk, de kérdem én, mi ösztönözte arra a katasztrófavédelem főnökét, hogy kijelentse nem jelentős a kár? Talán az, hogy köszönve a sorsnak és a fentieknek nem halt meg senki? Szép csemetekertek és szőlők vannak a környékünkön, sok családnak egyetlen megélhetése a mezőgazdaság és abból semmi nem lesz már. Nem lesz szüret, nem lesz aratás. Nem lesz medence és sokaknak tönkrement az autója vagy nincs a házukon tető és sajnos nagy részüknek szerintem biztosításuk sincs. Ma este újra jött a vihar és amit én eddig csodálattal bámultam, mára már félek tőle. Mint ahogy azt az elején is írtam, most szembesültem vele először, hogy milyen picike porszemek vagyunk és olykor mennyire kiszolgáltatottak.

Álmos vasárnap...

Az van, hogy az éjjel nem tudtam aludni a töpörtyű jóvoltából. tegnap ugyanis beacheltünk az új medencében. Miután hiába pumpáltam a régit a tökig leeresztése után és meg se nyikkant, szerencsémre baráti áron akciózták a legkisebb is számít boltban. Pénteken kérésemre meg is vásárolta keriapu és fel is pumpálta, miután megcsinálta a pumpát, mert ő észrevette, hogy szétesett (khmm, igen felötlött bennem, hogy miért is nem tudtam felfújni a régit). A szombat délelőttöm elment azzal, hogy megvödröztem a csilivili kék szörnyet, amint a képek is mutatják, volt értelme:) KicsiKira vízibolha módra fél hatig csobogott sikongatva a vízben, majd cirka fél perc alatt elaludt vizibugyiban Martin ölében. Gondoltam, hogy a Kiramentes kora estének lesz még böjtje, hát lett is. Fél tízkor ébredt, amikor én már éppen kókadoztam és 2 órán át szórakoztatott, bőszen futkosott a teraszra, hogy este van, aztán fél hatig aludt reggel, mit mondjak, jobban örültem volna egy (sokkal) későbbi ébresztőnek. Most próbálok ébren maradni, ami be kell valljam nem megy könnyen, de hathatósan segítenek a lányok, éppen tamtamot vernek a fakanalakkal. Szonjának meg azt hiszem a meleg egyenesen növekedésével megy el az esze, komolyan mondom, mióta ez a vadmeleg van, folyamatosan hülyeségbemutatót tart a természetesen erre roppant mód fogékony húgának. Miután egész délelőtt füvet nyírtam és maradt még délutánra is egy szakasz (lehet kiadhatnám kezdő focicsapatoknak a teret), mindenki megebédelte, naná, hogy négyen négyfélét, a kicsi lány bealudt a sziesztamese előtt. Éppen egy jó könyvet keresetem, amin kellően elszunnyadhatok, amikor visítva kelt az éppen elalvó. A nővérkéje odaosont a nyitott szájjal szuszogó mellé és belefújt a szájába a Barbies parfümjével. Komolyan mondom egy icipici hajszál választ el attól, hogy a folytonosan a tilosban járó magát Szonjahercegnőnek aposztrofáló 4 éves ördögömet ki ne rakjam a trambulinba és zárjam be. Szóval én sűrűn pislogok és tartom a frontot legalábbis addig amíg ki nem megyünk az udvarra és elszabadul az energia. Komolyan mondom nem vagyok egy nyaffant emberke, de mostanában alig birok velük, és sokszor bizony elgondolkozom, hogy az én angyali 3 évesemet mikor raboltál el az ufók és hoztak helyette egy 4 éves kisördögöt. Szófogadatlan és süket, állandóan a nyomában kell lenni, ez az egyik véglet...a másik amikor tündérien játszik, mesél, tanitgatja a húgát, csak mostanában ebből a tündériből van sokkal kevesebb...

Pár napja már érlelődik bennem...

ez a bejegyzés. Rágom-rágom, de lenyelni nem tudom, így most lehet olykor keszekusza, de mélyről jövő gondolatokkal most ki kell adjam magamból. Mert, amíg nincs kint, addig szorongat, addig ott az a gombóc a torkomban és az is tapasztalat, hogy bevonzza a hasonló eseményeket. Egy véletlen folytán csöppentem egy beszélgetésbe a hálón, a téma az abortusztabletta volt, én nem szeretek politizálni, de most jöttek nálam azok a késztetések, hogy ki kell adni magamból. Aztán már nem irigyeltem a a képviselő urat. Mentegetőzött, biológiáról és kémiáról értekezett. Ami mégis a legjobban tetszett, hogy egy tinilány leiskolázta. Egy olyan tinilány, akiből nagyon kevés van ma, akibe megvannak az alapvető értékek és legelsősorban az élet tisztelete. Hazánkban naponta 145 nő szakíttatja meg a terhességét. Persze, tudom, hogy van az a helyzet, amikor egyszerűen nincs más megoldás, de biztos, hogy nem 145 ilyen eset van naponta. Tudom azt is, hogy én sarkalatos vagyok ebben a témában, hiszen én azok táborába tartozom, aki mindent megtett azért, hogy szülessen gyermeke és ebből adódóan sok-sok olyan emberrel találkozott, aki ezt hasonlóképpen érzi. Számomra az élet, az ember a fogantatással kezdődik és nem ama bizonyos 12. héttel, vallom, hogy egyetlen pici lélek sem magától kéri, hogy megszülessen, ettől fogva joga van élni. Mi a problémám igazából a képviselő úrral, sok, többek között az, hogy ledegradálta az anyaságot, mert szerinte az az én rögeszmém, hogy az anyaság a nők életfeladata, szerinte sokkal inkább a karrier. Kérdem én, a tinik, akiknek egy része számomra felelőtlen és éretlen döntéseket hoz, nem válnak-e még könnyelműbbé azzal, hogy bevesz 1-2 pirulát és oldódik a probléma. Jelzem a tinianyákról az a véleménye a házban ülőnek, hogy olyan ma Mo-on nincs, hogy 15 évesen 2 gyerekes anya, meg is invitáltam ide, hogy bemutassam neki a nem létezőt, de szerinte csak túlzásokba esem. Mert nálunk ez van a megélhetés forrása a gyerekért járó szociális támogatás, a 2. generáció nő úgy fel, hogy példaként azt látja a megélhetés módja a segély és a gyerekszülés. Magyar mentalitás a szememben az, hogy soha nem a prevencióra fektetik a hangsúlyt itt sem, hanem a gyors és minél fájdalommentesebb tűzoltásra. Nem értem azt sem, hogy miért nem lehet örökbe adni a nem várt babákat születésük után, persze ezt is megmagyarázta nekem politikusunk, hogy az már milyen, sokkal jobb ha meg sem születik. Kérdem én, egy pár, aki szeretetben, szívében megszületve sajátjaként nevelné a gyermekét, már nem igazi szülő, már más mércével mérik? Egy percig nem volt kérdés nálunk sem, hogy ha nem születhet gyermekünk, akkor mi is ezt az utat választjuk és nem érezném ettől egy árnyalattal sem kevésbé szülőnek magam. Tudom, hogy egyszer majd a lányaimmal is beszélnem kell erről és remélem, hogy addigra ők is megértik majd, hogy az élet szent, éppen annyira az anyaméhben, mint azon kívül. Van valami mélységes szomorúság bennem ezzel az egésszel kapcsolatban, tudom, hogy sokan kerülhetnek nehéz helyzetbe egy nem várt terhesség kapcsán, de itt kellene súlyozni és segíteni, támogatni abban, hogy ha egy mód van rá megszülethessen a gyermek. Annyi mindenben tudunk okosak lenni, a kicsi életek felett pedig struccpolitikát folytat fejlődő társadalmunk. Akkor még nem is meséltem a "mellékzöngékről", hogy mennyire régen várnak a barátomék arra, hogy örökbe fogadhassanak egy babát, hogy egy kedves ismerősöm több, mint 3 hete kórházban van várva, hogy végre megnyugodhasson és azt mondhassa ki tudja hordani lombikbabáját. Néha lassítani kellene egy pillanatra és végiggondolni mi és miért fontosabb. Higgyétek el nem várom, hogy bőszen bólogassatok nekem és nem ítélem el azt sem ha valakinek úgy hozta az élet, hogy nem vállalhatta a babáját. Én csak a minket követő generációkat féltem, féltem a fiatalokat, hogy nekik már az lesz az elfogadott, hogy ez egy szükséges rossz, hogy hoppá terhes lettem, uzsgyi gyorsan vetessük el, elborzaszt ez a tudat. Nekünk anyáknak a felelősségünk az is, hogy ez ne így legyen...közben meg ambivalensen azt érzem, hogy valami nagyon rossz felé evezünk és nem hiszem, hogy ezzel a többfelé evezéssel el lehet érni a partot....Van még bennem sok-sok gondolat, tudom bennetek is, ha késztetést éreztek beszéljünk róla...engem nagyon érdekel, Ti, hogy látjátok...

Nem szoktam politizálni...

a blogon meg pláne nem, de azt gondolom, hogy bár sírva vigad a magyar, amíg tudunk dolgokat humorral kezelni, addig még mindig (kicsit) kerek a virág. Frivol, ironikus, de nekem tetszik :)

"Ma reggel Matolcsy György az M1 Ma reggel című hitéleti műsorában igyekezett eloszlatni azokat a kételyeket, melyek a sátáni suttogó propaganda nyomán az új adókkal, köztük is leginkább a telefonadó lakosságbarát jellegével kapcsolatosan a napokban több helyen megfogalmazódtak. - A telefonadó ugyanis elsősorban a lakosságért nem pedig az államkincstárért van! - fogalmazott a miniszter. ÁLHÍR

Matolcsy elmondta, a telefonadó célja, hogy arra ösztönözzék az embereket, hogy inkább személyesen keressék egymás társaságát, hogy ebben a hideg, kiüresedő világban a szeretet és az odafigyelés lehessen újra a legfőbb érték, ahogy ezt a kabinet mindig is szerette volna. Matolcsy hangsúlyozta, nem szeretné, ha bárki is azt hinné, hogy a magyar állam csak a lakosság pénzét akarja, amúgy pedig kapzsi és pénzéhes, istentelen népség vezeti az országot, tölti be a parlamenti ülőhelyeket.

Ezért Orbán Viktorral egyeztetve most ünnepélyesen bejelenti, hogy a korábban ismertetett tervekkel ellentétben nemcsak az első 10 perc lesz (az extra) adótól mentes (2Ft/perc), hanem további kedvezmények várnak miden korosztályra!

A tanulók például tanulmányi átlaguknak megfelelően hármastól felfelé egészenként 1-1 újabb percet kapnak, tehát egy hármas tanuló havonta 11, egy négyes 12, egy kitűnő tanuló pedig 13 percet beszélhet telefonadótól mentesen! Ami jó motiváló lehet arra, hogy a gyerekek többet tanuljanak, és az sem titok, hogy ez a kedvezmény a folytatódó oktatási reform egyik főpillére lesz a jövőben.

A felnőttkorú lakosság számára azt gondolták ki, hogy bizonyos szókapcsolatok és kifejezések használatáért az adott SMS-t, illetve a szavak elhangzásának aktuális percét nem terhelné az új adó. Ilyen kifejezések: Itthon végre jó irányba mennek a dolgok! A FIDESZ végre tesz valamit! stb. A pontos kifejezések és szavak listáját egy 200 oldalas kiadvány fogja tartalmazni, melynek összeállítására 3,2 milliárdból a napokban hozzák létre a Nemzeti Telefon Etikai Intézetet. A kiadványt EU-s forrásokat felhasználva hamarosan minden háztartásba el fogják juttatni. (Így akár egy jól összeállított 30 perces beszédet is meg lehet úszni majd adóteher nélkül.) Például: "Kisfiam, főzelék, virsli a hűtőben, melegítsd meg majd, ha hazaértetek a húgoddal! Szeretlek Magyarország! Az ablakot pedig ne hagyd nyitva, ha focizni mész, mint a múltkor! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!" Ezenfelül a szülők mindegyike gyermekenként további havi 30 másodpercre kap mentességet.

Nyugdíjasok esetében egyéni kedvezmények nem lesznek, azonban egységesen 75Ft-tal emelkedni fognak a nyugdíjak június 1-től, ami kétségtelenül nagyvonalú gesztus a jelenlegi európai gazdasági helyzetben. 

A tervezett kedvezményekkel tehát egy esti iskolába járó kitűnő tanuló anyuka, akinek van négy gyermeke havonta akár 5 perc telefonadó-mentes beszélgetési időhöz is juthat mindenféle erőfeszítés nélkül, ha emellett még nyugdíjas is, akkor ráadásul 75Ft-tal több nyugdíjat kap majd havonta, aminek megtakarításából évente akár 900Ft pluszra is szert tehet.

Az intézkedéstől tehát a bevételek növelése helyett sokkal inkább a szociális és emberi kapcsolatok minőségi javulását, a gyerekek iskolai eredményeinek drasztikus, pozitív irányba történő elmozdulását remélik. Aminek érdekében eddig is mindent megtettek, amit csak tudtak."

Forrás: http://azamerikaifiu.blog.hu/2012/05/11/telefonado_hihetetlenul_nagyvonalu_gesztusra_keszul_a_kormany

Fesztiváloztunk

Hááát én a szó majdnem minden értelmében gömöri kisvárosunk éves eseménye az, amikor is három napon át tartó hacacárét tartanak minálunk. A program jó előre megvolt, ki is mazsoláztam a csajoknak, az egyik nap Lala bohócot, aki nekem a szívem csücske, bohócdoktor és artista, igazi veterán. Számolva a horribilis árakra, innivalóval és rágcsával felszerelkezve indultunk neki a "kellemes" 32 fokban. Közölték, hogy kb. egy órás csúszás lesz, mondom sebaj Lala bácsi nekünk megér ennyit, aztán mint Petőfi, Lala nem jött, elnyelte a napsütés vagy valami. Vigaszdíjként a lányok körhintázhattak, ahová közölte a csaj, hogy álljak fel én is nyugodtan, hát ciki nem ciki, de majdnem miattam kellett megállítani az állatfogatot, mert majdnem körbecuccoltam a bámészkodó népet, a második futamot már csak kívülről néztem, majd likvidáltam az üvöltő Kirát, mielőtt az össz vagyonom elszédelegte volna, jelzem egy öt perces kör árán felutazhattunk volna Pöstre. Csillagászati áron ettünk nyalókát és rétest, és (hála az égnek) volt Hello Kittys és Minnie egeres lufi is, a kettőért fizettem annyit, amiből kb 100db-ot vehettem volna a boltba. Másnap újra útra keltünk, Szonja horgászott és válaszotl találos kérdésekre, amiért nyert egy lufit és mentolos rágót, ideális ajándék. A Kis gömböc mese frenetikus volt, igazi ízes, tájszólásos, zenés-dalos. Az sem vont le az értékéből, hogy a szél a teljes díszletet felborogatta és a 30 rendezőből egy sem volt képes segíteni és abban sem, hogy egyes nem idén barnult egyedek felrohangáltak a színpadra és ordibáltak a mikrofonba, itt mondjuk már nem csak a napsütéstől volt vörös a fejem, de a színészek ügyes improvizálással megoldották, a lányok pedig a nem kicsi zavaró tényezők ellenére nagyon élvezték, tegnap egész délután "kisgömböcöt" játszottunk. Megkapó volt látni, ahogy több nemzet és mesterség mutatja be magát, korongoztak, szőttek-fontak, szappant gyártottak, gyöngyöt fűztek. Mégis hiányérzetem van, a szervezetlenség, a csúszások, a kötelező körök, a részint neve nincs tucatzenekarok talmivá tették ezt a csillogást. Ez volt a XIV. és belül azért nem nagyon bánom, hogy 1 évet kell várni a következőre.

Állat

Be kell valljam én kutyapárti vagyok, úgyhogy itt kérek elnézést minden macskarajongó olvasómtól, de számomra a kutya a minden. Gyerekkoromtól kezdve mindig volt kutyám. Leginkább egy tacsi testvérpárra emlékszem vissza, ők voltak az utolsó két egyed az alomban és apunak addig könyörögtem, míg mindkettőt hazavihettem magammal. Még ma is emlékszem, ahogy egyikük belelépett egy szögbe és váltva nyalogatták mindketten, hogy begyógyuljon, sok nagy és mókás kalandunk volt együtt. Aztán amikor ide kerültem itt lakott Wolf, háát mit mondjak elég öntörvényű eb volt, fajtáját tekintve szibériai lajka, mert ha éppen olyan kedve volt nem engedett le a lépcsőn éreztetve ki a főnök, ha pedig macskavadászatra indult, képes volt a háztető tetején nyargalni a kiszemelt áldozat után. Aztán jött Dzsuxi, utcai keverék, hihetetlen okos, volt olyan, hogy megtalálta a buszmegállóban az elhagyott fülbevalómat és hazahozta Bundinak. Apósom volt neki a minden, ha jött haza valahonnan és mi mentünk elé, a kutyus felnyargalt elé a buszra. Az esküvőnkön ült a nyitott kapuban, majd bevonult szétnézett a vendégek között, és újra vissza a kapuba, maximálisan értékelte azt, hogy itt most neki roppant fontos szerepe van és ehhez mérten viselkedett. Azon a mai napig gondolkozom néha, honnan a fenéből tudta, hogy éppen mikor megyünk a telekre, ahová ő is mindig jött, ugyanis azokon az alkalmakon ő volt az első aki elfoglalta helyét a kocsiban és lobogó fülekkel utazgatott, soha máskor a kocsi közelébe se ment. Aztán megérkezett hozzánk a hányatott sorsú Honey, az alaszkai malamut. Ő barátainknál élt, mindaddig amíg hozzájuk be nem törtek és nagyon össze nem verték a kutyust, sok időbe telt amíg bizni tudott bennünk. Vele rendszeresen járni kellett a folyóra, volt olyan, hogy télen betörte a jeget és úgy úszott, hazafelé meg jégcsapokra fagyott a szőre és úgy csörögte végig az utat, mint egy kristálycsillár. Ő volt az aki a legtöbbször leégetett, ha állatorvoshoz mentünk, amit ő persze tudott, mert volt olyan lüke, hogy előre megnézze mi is fog történni a szomszéd utcában, az utat stresszhelyzet lévén ordenáré módon végigpukizta, olyan hangerővel, hogy senki nem mosta le a póráz végén álló kétlábúról, hogy ő ereget nagy bőszen. Honey több alommal is megörvendeztetett minket, jó látni a már felnőtt kölykeit, amíg ő már a vadászmezőkön pihen. Az ő súlyos betegsége és halála után sokáig nem volt kutyánk, de beleszerelmesedtünk Ricsibe, ő egy kanári szigeteki fogókutya volt, imádtam, erős-masszív, biztonságot nyújtó, ugyanakkor rendkívül barátságos. Egyetlen egy dolgot nem bírt, a szippantós kocsit, ez is lett a veszte, akkor voltam várandós Szonjával, nagyon-nagyon megsirattam. Ezek a kutyás élményeim, ami megmaradt belőlük, érdekes macskával egyetlen egy momentumot tudok megemlíteni, egy kidobott félperzsa macska, amit Bundi kb 2 hétig a pincében rejtegetett, azon agyalva, hogy adagolja be nekem, aztán lebukott, Flamó meg beköltözött. A kép előttem pedig Bundi a vállán hurcolássza a fél éjszakán át párzásra vágyó virnyákoló macskát és csitítgatja, akkor még nem ötlött fel bennem, hogy ez mekkora előny lehet, majd a kevésbé szőrös saját ivadékunknál hasfájás esetén. Egyébként Flamó igazi nyafka macska volt, a ház átépitése során nem bírva a port, fogta magát és elköltözött. Miért írtam le mindezt? Mert már ősszel egyességet kötöttünk Bundival, hogy a tavaszi kertrendezés után két kis kölyökkel fogunk gazdagodni egy cicával és egy kutyussal. A lányok már elég nagyok ahhoz, hogy pajtásaik legyenek, gondozhassák, szerethessék őket és én hiszem, hogy a lelki fejlődésüknek is nagyon jót fog tenni. Szonja már tervezgeti, hogy milyen is lesz a kutyus, hol fog lakni, mit fog enni, minek fogják hívni. Remélem nem lesz identitás zavara a kutyusnak a Bella névtől, mert fiúkutyát szeretnénk. Kira lelkesen vauzik minden kutyusnak. Aztán tegnap történt valami, gyönyörű időnk volt, sétára indultunk Kirával, aki nagy rohangászások közepette élvezte, hogy végre nem a nagy bundás csizmájában kell botladoznia, hanem kiscipőben nyargalhat. Nem messze tőlünk van egy aranyos kis fekete és roppant huncut keverékkutya hatalmas szabadságvággyal és ebből kifolyólag leleményes és sikeres szökésekkel. Éppen nyargalt felénk, amikor egy idősebb ember(állat) odahívta és a nála lévő fokossal agyba-főbe verte, a kiskutya már fekve vinnyogott, én meg felkaptam az ölembe a megrémült gyerekem és ordítottam, ahogy a torkomon kifért, hogy hagyja abba, ne bántsa. Perceken át, senki ki sem nézett, hogy mi történik az utcán, mondanom sem kell a telefonom pont itthon maradt, pedig egy saroknyira voltunk a házunktól. Volt olyan pillanat amikor azt hittem rám is rámemeli a fokost, de akkor sem adtam fel jött minden ami a csövön kifért, amikor a kutyus már több sebből vérzett elfordult tőle az a rohadék. Akkor látott meg engem és abban a pillanatban a kiskutya utolsó erejével megharapta. Elkezdett üvölteni az "ember", hogy ez a rohadt dög megharapta, én meg annyit sziszegtem oda neki, hogy azt sajnálom, hogy nem a nyakát, közben a kiskutyának volt annyi ereje, hogy elszaladjon, fogalmam sincs hogyan. Én meg remegve továbbindultam, a kicsi lány onnantól kezdve minden kutyás háznál lapult hozzám, egy pillanat töredéke alatt eltűnt belőle az állatok iránt érzett ősbizalom. Nagyon remélem, hogy nem örökre, s azt is remélem, hogy elfelejti idővel a tegnap történteket, mert én jó darabig nem fogom. A címben szereplő állattal pedig nem szeretnék találkozni, mert megüthetem a bokám, mint kiderült a családfájából, de aki valamennyire is ismer engem az tudja, tudok én harcos amazon lenni, ha nagyon akarok, márpedig ez a helyzet pont az. A kiskutyának pedig ma gyógyfalatokat viszünk, remélem az ő bizalma nem rendült meg teljesen az emberekben, bár ha így lenne azon sem csodálkoznék.

Egy cseppet sem vidám bejegyzés...

Szóltam előre:) A lényeg tele van a hócipőm. A kedves média harsogja a katasztrófahelyzetet, véleményem szerint mismásolva azt, hogy megint nagy összegek vándoroljanak, a már amúgy is megtömött zsebekbe, védekezés címén. Kelti a pánikot, hogy ilyen hideg, meg olyan hó. elregélném, hogy itt az északon a helyzet változott, a legmelegebb napra ébredtünk a héten, -10 van odakint, hó meg az, ami már 2 hete leesett. Szóval innen üzenem mindenkinek aki felel ezért a pánikhangulatért, hogy február van basszuskulcs, mit várnak hawaii, medence, koktélok?! Volt már ilyen hideg, sőt volt olyan is, hogy nem volt közlekedés, élveztük, együtt voltunk otthon az egész család és nem rohantunk bevásárolni 2 raklap gyíkhúst. Most sem rohantam, mert nincs miből, annak ellenére, hogy tegnap volt "fizetés". Szégyen, de azt hiszem nem az enyém. Bundi itthon van, mert nincs munka, kemény 22800ft-ot kap havi szinten, jham, hogy a nagy havazás miatt elfelejtették mondani, hogy cirka 6000-el kevesebb, mint decemberben, bocsi. Fizetés 80000ft a gyedem.+ családi póklékok 24400ft. Nem lesz nehéz összeadni és akkor jöhetnek a levonások 40000 lett a hitelünk, mert voltam olyan merész, hogy egyetemre mentem, a svájci frankot meg nem érdekelte. Marad cc 70000, amiből olyan 80000 a rezsink, vagyis lenne, ha beleférne ugye, a többi vagyis a nagy semmi meg maradna kajára és egyebekre. Ígéretek persze vannak, hogy lesz majd jobb és szebb világ, hogy cirka 1-2 hónap és végre ki lehet menni külföldre a páromnak, mert jobb lesz az idő, hacsak addig jobban le nem robban. Igaz a gyerekeit nem látja, meg hónapokig a költségvetésünk bazi nagy lyukait kell majd tömködni, de majd egyszer csak. Tudom, hogy nagyon sokan vannak hasonló vagy ne adj Isten még nehezebb helyzetben, de amikor eljutsz arra a kurva pontra, hogy már éjjel is ezen kattan az agyad, akkor nagyon nehéz. Meg azt hiszem akkor a legnehezebb, amikor ránézek a lányokra és köszönöm a sorsnak, hogy még olyan kicsik, hogy nem értik és el tudják fogadni azt, hogy ezt a csokit most nem kaphatják meg, mert nincs rá pénz. Szóval északon a helyzet kemény, gondolkodtam már azon, hogy visszamegyek dolgozni, de nem tudom megoldani Kira felügyeletét, maszekmeló nincs, a városban kb 60%-os a munkanélküliség. Rosszul esnek dolgok, például, amikor egy képemet megosztják a facebookon, hogy hoho itt van hó, és vadidegenek kommentálják ordenáré stílusban, hogy majd váltanak ide útlevelet, vagy esetleg milyen színes az ovis kép a romák miatt, köztük olyanok akik itt nőttek fel. Először gondoltam megmutatom neki a fenti képeket a világvégi kisvárosunkról, vagy megkérdezem, ha nincs otthon valami egy pillanat műve neki is átugrani a szomszédba, vagy bandáznak-e a gyerekei az út közepén játszva télen-nyáron, fürdenek-e az almafa alatt a minimedencében, ha valaki megy a boltba megkérdezi-e, hogy kell-e valami. Eltúrja-e a szomszéd a havat a háza elől, mert ő kelt korábban, vagy egy másik szomszéd kiviszi-e az udvarból a kukáját kiüríteni, mert reggel elfelejtette. Kap e sütit, vagy éppen a kedvenc kajáiból a szomszédoktól, leállnak-e a gyerekével idegenek kedvesen beszélgetni az utcán? Ha beteg a gyereke hányan ajánlják fel, hogy elviszik orvoshoz és várnak velük órákat? Neki is 25 perc-e az 5 perces út gyalog hazafelé, mert mindenki mosolyogva leáll beszélgetni.? Mert ez a világvégi kisváros ilyen, még ha nagyon szar helyzetben is van. Még ha minden család is nagyon szar helyzetben van. Igen sok roma él itt nagyon sok, sok belőlük mégis küzd az előítéletek ellen. Aztán mégsem szóltam, sok bennem most az epe, valószínűleg túlérzékeny is vagyok. Kellően felháborodok és kimorgom magam azon, hogy a híres VV5 lakói rácsodálkoznak, hogy a tojás nem a tojástartóban születik, vagy, hogy hogyan néz ki a jégcsapretek. Közben meg szörnyülködöm, hogy ez kell a népnek, persze megmondták, cirkusz, csak nálunk lemarad a kenyér. Szóval nekünk is el kell mennünk innen, a lányok érdekében legfőképp, a döntés megszületett a hogyanra még képlékeny módozatok vannak, az időt behatároltuk, Szonja iskolába indulása cc 2 év, persze ehhez túl kell élni valahogy a mi kis saját katasztrófahelyzetünket...várom ám én is a márciust...Sajnálom, mert szeretek itt élni...de ha nincs miből és nincs hogyan, akkor lépni kell...ahogy sokan megtették és sokan tervezik, de soha nem szabad elfelejteni honnan indultunk.

Üvöltözős vasárnap délutánjaink...

A vasárnap délután Szonjánál a mumus, a rettegés tetőfoka, a rögtön belehalok és utállak muter délutánja. Ilyenkor mosunk ugyanis hajat. Amit én is utálok, de hamarabb szteppelnék parázson, mintsem ezt eláruljam a delikvensnek. Mindent kipróbáltunk már, kádban, tussal és anélkül, csupaszon és nyakig beöltözve, szemeltakarva, apa ölében ectect. Még kopasz volt, amikor már utálta a haj(fej)mosást, meg mindazon tevékenységeket, amivel egy csepp víz éri az arcát, ne adj Úristen a szemét. Ez egy igazi tortúra velőtrázó zokogással, nincs mese. Nagyon büszke vagyok a hajára, mert tényleg gyönyörű göndör fürtjei vannak és most már tényleg nagyon szép hosszú. Szóval ma a következő etappal mostunk hajat: Szék kádhoz odakészít,ablak becsok, mert egyszer tuti ránkküldik a rendőrséget, közben anya folyamatosan magyaráz leutánozva AnnaPetiGergőt, hogy tudod a szépségért meg kell szenvedni, igen csinálok neked habszarvacskát. Időhúzás gyanánt végigszagolja az összes sampont, habfürdőt, tusfürdőt, arcszeszt, fürdősót és parfümöt. Én startra készen, neki pisilni kell or szomjas. Ma hirtelen vezérelt ötlettel ráadtam a katicás esőkabátját. Egen, esőkabátban mostunk hajat, miközben egy oberixlepedőnyi törölközővel be kellett takarni a szemét. Ordított, mint a malac, csapkodott és közölte, hogy a füüüülhhheeemmmbbhhheeee ment a vhhhiiiiz. Úgyhogy kapott egy rózsaszín füldugót is. A művelet kb. 15 percet tartott, eközben elázott a gyerek bugyiig-zokniig, igen az esőkabát alatt, a komplett fürdőszoba, valamint én és anyukám Kirával az ölében. A hajszárítás ehhez képest már kismiska, azon kívül, hogy fújni kell Kira bóbitáját, mert addig helybetopizik előttem, (ez valami aberrált örömöt okoz a tökmagnak, mert azt se bánja, hogy lobog még a füle is, rendületlenül vigyorog) a plüsskutyát és plüssvirágot, fújkálni hercegnős kenceficével a haját és folyamatosan fésülni. Az a kis rendszeres vasárnap délutáni légyottunk elvesz minimum egy órát, de egy évet az én életemből tuti...Ha ő kész, én már teljesen, akkor ő mossa az én hajam és mama fésüli Kira segítségével, én meg tűrök és pislogok. Mindezek ellenére nem, nem tervezem, hogy levágom a haját, mert olyan széééép :)...és vicces is a hajmosás...így utólag :)

Levél a 3 betűsnek...

Tisztelt Hárombetűs Intézetek!

Köszönöm, hogy nem kell időt szakítanom arra, hogy rejtvényfejtéssel üssem agyon napi fél óra pihenőidőmet, hiszen önök kedvesen gondoskodnak róla, hogy agytekervényeim ne rozsdásodjanak be. Reggel korán ébredhetek, hiszen 7 körül, már rövid üzenetben kedvesen közlik velem, hogy ebben a hónapban szükségük van tőlem cirka 100000ft-ra, de nagylelkűen ezt megelőlegezik nekem, hogy ergó pici kis jellel a számlaegyenlegem elé. Örülök, hogy nem kell azzal foglalkoznom, hogy ebben a hónapban mire is költsem a hatalmas gyedem és a még nagyobb értékű családi pótlékom. Köszönöm, hogy azt csinálhatok amit akarok, mert az önök jóvoltából, nem kell postán sorban állnom csekket befizetni, bevásároló kosarat cipelni, pelenkázni és főzni. Az elmúlt 2 napban leadott 5kg-ért is csak önöknek lehetek hálás, ez egyedül nem ment volna, pláne ilyen rövid idő alatt. Gyermekeimet holnap beszállítom az önök helyi fiókjába, mert azt gondolom, hogy ha minden családi juttatást önök kaphattak meg ebben a hónapban egyetlen tollvonással, legyen önöké az a boldogság is, amit két gyerek adhat. Igaz kicsit hangosak, válogatósak, de azt gondolom ennyi kockázatot önök is bevállalhatnak. Köszönöm továbbá, hogy nem kell a fogamzásgátlással bajlódnom, lévén a férjem igen messze és veszélyes helyen dolgozik, de majd küldök utána fényképeket, hogy megismerje legalább a lányait, ha hazatéved. A munka hossza természetesen egyenes arányban van a svájci frank erősödésével, úgyhogy ha így haladunk a hulló levelek helyett a télapó szánjával érkezik haza. Köszönöm továbbá, hogy ennyire figyelmesek velem, hogy ma 15 rövid üzenetet kaptam, hogy mit honnan és miért vontak le, szolgáltatásuk valóban teljes körű. Sajnálom, hogy több üzenetet nem tudok olvasni, de valami fura "véletlen"folytán a telefonom "kiesett" a kezemből és az almafa alatt landolt,de keresem becsülettel a darabjait és mivel az önök jóvoltából rengeteg szabadidőm lett, holnap összepuzzlezom. Meg kell említsem a másik kedves 3 betűs intézetet is, akik voltak olyan kedvesek, hogy 13 hosszú év során olyan ügyesen befektették a pénzemet, hogy sikerült 0 forint reálhozamra szert tennem, ami két okból nagyszerű, egyrészt nem kell nekik befizetnem, másrészt elvonultak a fejem felől a felhők, hogy hova takarítsam meg azt itt felgyülemlett pénzemet, természetesen csakis 3 betűs intézetben gondolkodtam volna. Külön köszönöm, hogy az internetes szerverük nem működik és hogy 2x25 perc vonaltartás után egy olyan kedves ügyintézőt kaptam, aki minden kertelés nélkül közölte, hogy ezt bebuktam. Örülök, hogy részese lehettem mindennek és önök cikra 1.5 millió forintomat olyan kedvezően fektették be, hogy nyugodtan alhatok, csak kérem magyarázzák meg a nagyobbik lányomnak miért is nem kapja meg az áhított rollerét.
Még egyszer mindent köszönök, maradok továbbra is hű ügyfelük, más választásom nem lévén, hiszen még évekre a lekötelezettjük vagyok.
Keserű szájízzel mondhatom el a szlogent : "Magyarország, én így szeretlek."

Kedves olvasóim, a levél sajnos nem a képzelet szüleménye és minden hasonlóság a Ti életetekkel sem a véletlen műve. Sajnos. Asszem erre mondják azt, hogy ha nyakig szarban vagy, már csak egy dolognak örülhetsz, hogy nem hullámzik vazzeg!

Tisztelt Biróság: Ártatlan vagyok...

Ezt a mondatot, sokszor hallja az ember, de amíg nem saját maga áll ama bíró előtt, nem érzi jelentőségét. A történet szövevényes, de a mai világban sajnos mindennapi és gyomorforgató. Édesapám jószívű ember volt, mindig. Így történt meg, hogy 89'-ben elment egy kollégája kölcsönéhez kezesnek. Akkor ez még nem azt jelentette, mint ma, akkor még a kisebbségi szó sem azt jelentette, mint ma. Teltek az évek, időközben meghalt az adós, az örökös, az adóstárs és a veje, aki szintén kezes volt, nem fizetett. A hárombetűs pénzintézet kivárta az idejét, egészen 2008.-ig, akkor értesítette csak az apukámat. Addig levelezgetett az adóstárssal, akinek sorra utasította el a részletfizetési kérelmét. Mi fellebbeztünk, majd apukám betegségére tekintettel a bátyám lett az ügyben a meghatalmazott. 2010-ben újabb közjegyzői levél, fizess, több milliót a járulékokkal. A felvett kölcsön összege nem volt 200 000 ft. Ellentmondással éltünk. Június 8.-án közjegyzőnél megörököltünk ketten a bátyámmal egy fél ingatlant. 9.-én volt az első tárgyalás. Reggel kilenc, nem voltam feszült, felkészült voltam, a bátyám síkidegsége azonban átragadt rám is. Innen jön a több csavar és az én hipotézisem. A hárombetűs ügyvédje, mint felperes el sem jött.(Hööö mégse kell a lóvé?!) Az alperes (édesapám elhunyt). Ketten voltunk a tesómmal a hallgatóság. A másik 3, akik gyakorlatilag elköltötték a pénzt, be sem lettek perelve. Ugyanis 2010 júniusától közjegyzői jogkör a kötelezettség vállalás megítélése, tőlünk kell a lóvé, ő így döntött slussz-passz. Miért, egyszerű, a közjegyző az ország másik végében él, gondolom lezsugázták, hogy édesapámtól ha havi 30%-ot letiltanak, akkor fele annyi idő alatt megtérül a "káruk.", mintha az adós özvegyének nyugdíjából tiltanának. Csak közben jött az, hogy mi vagyunk a jogutódok, gondolom 15 napon belül jön, hogy beperelnek akkor minket. A bíró sem értette, hogy miért nincs kötelezettségi részjog kiterjesztve, irt is a közjegyzőnek. Aki közölte, hogy egyetemes adósság van és mi éltünk csak ellentmondással...pffff. Az én nézetemben ha ellentmondással élek, akkor azt jelenti nem értek egyet a tartozással, ergo aki nem élt ezzel a másik 3 delikvens, az elismeri, hogy tartozik, amit nem is vitatnak. Mi kérni fogjuk a kötelezettségi részjog kérésnek megállapítását. Meg azzal a röpke kérdéssel a hárombetűs felé, hogy az eltelt 19!!!!év alatt miért nem kapott édesapám egyetlen felszólító levelet sem?Aztán, hogy lehetett összekeverni a két címet, a bátyámét és édesapámét? Nem kívánom senkinek, hogy üljön a bíróságon azon a padon ahol ki tudja ki ült előtte, azért mert az apja jószívű volt és segített. Anyukám már 2008-ban megjárta ez ügy kapcsán a pszichiátriát, most ismét közel áll hozzá. Köszönöm azonban, hogy ilyen bírót vezérelt elénk a jó sors, mert megerősített, nem hagyom, az apám becsületét, a házat, amit a két kezével épített fel, a gyerekeim örökségét. Nem hagyom, hogy a nagykutya eltiporja a kiskutyát, mert a kiskutya is tud ám ugatni, nem is akárhogy! Meg kell mondjam pár napig forrtak bennem az indulatok...most már végtelenül csalódott vagyok...szégyellem, hogy ez ma Magyarország...és fáj a szívem, ha arra gondolok, miben kell felnőnie a lányoknak. Folytatás ősszel, akkor már testvéremmel mi leszünk minden valószínűség szerint az alperesek. Ez volt a mai mese, tanulság nincs...sajnos.

Ügyintézés

Elmentem a hivatalba, természetesen Bundinak ügyintézni, mer pasi, asszem ennyi elég. Mivel nem volt benne a tisztelt cég pöcsétje, így ajánlva feladtam a cégnek. Ültem a babérjaimon, válasz sehol, felhivom a céget, meg se érkezett, vazzeg ajánlottszelvény sehol. (hanyag). Postahölgy, rezzenéstelen arccal közli, hogy nem tud mit tenni. Szelvényt keres, de nem talál. Üres oep-es könyvet vesz és felad, tértivevénnyel (höhö). Tisztelt cég megkapja. Én meg megtalálom az ajánlott feladásról szóló papírt, kislattyogok a postára, fapina (bocsi) közli. hogy márpediglen ezt a levelet átvették a nagyfaluba. Céget újra felhív, titkárnő kimegy a postára ott nincs ám a levelem. Lecarom, hétfőn Bundi megy a postára. A megérkezett pecsétes papírral amiben mostantól 1 pöcsét van és nem sok kivonulok a hivtalba, hogy ehun -e kemény meló volt, de megvan. Aratnám a dicshimnuszt, erre közli az ügyintéző, hogy a többi? Mondom höööö? Hát Bundinak odaadtam bekeretezve, hogy mi kell még....grrrrr....Menetre leba... Bundit, majd felhívom a cég titkárnőjét, evvót tegnap ma délig volt a határidő. Kitöltjük telefonba a papírt, asszongya átküldi mailen. Meg is jön, de a kerek forintok helyén összegként a következő szerepel: 0/100ft höööö. Visszahívom, asszongya a program. Újraküldi, minden ok. Nyomtatás, indulunk ki vele ma reggel, nézem bakker, el van írva a dátum, cirka 1 évvel. Már röhögve hívom a titkárnőt, ő is röhög. (asszem megszerettem) Könyvelőt hív, aki már leadta a cuccot az apehnak, ami gáz. Visszacsinálnak mindent, átküldi a papírt újfent, nyomtatok, két gyerekkel a nyakában kifut a hivatalba 11.30, odaadom az ügyintézőnek, hogy ha nem ez a 3 papir kell, akkor itt adjon kötelet, mert felhúzom magam a galérián. Az kellett, de hiába hamisítottam alá Bundi nevét az új iraton, becsületemre legyen mondva, a tegnap nyomtatottat, ami szar volt aláírattam vele, mert közli az ügyintéző, hogy Bundi kell, aki cirka 50 km-re volt az adott objektumtól éppen. valójában. Kész.. sakk...matt. Hétfőn reggel be kell menni... Bundinak. Akit felhívtam, és csak annyit sivítottam a telefonba. sípol sípol sípol.. soha többet az életben sípol...nem intézek neked.. sípol....semmi sípol ügyet. Néha kijön belőlem a sárkány, vulgárisan is. :)

Mottó

"Ne gondolj a jövőre, csak igyekezz azt megformálni a jelennel amelyben élsz. Mert Te magad vetetted el a magot amelyet majd aratni kívánsz!" Kössz, Gidus de tényleg, ez most nagyon jókor jött. Kezdjük a negatív oldallal, van belőle bőven sajnos. Az év vége egy akkora csalódást hozott, amin azt hiszem nem tudok túllépni. Anyám rosszullétei, nemtörődömsége, egy véletlen folytán kiderült, hogy nem csak a gyógyszerek átállatási a ludas,. Hanem ő saját maga. Becsapott, hazudott, átvert, kihasznált, ahogy a bátyámat is. Tömören, apám még a 80-as években elment egy kollégájának kezesnek, az adós meghalt, a rokonok egy cigányputriban élnek. A tartozás közel 1 millió. nem mondták el, basszus, ha nem látom meg a levelet, akkor jogerőre emelkedik. Panasszal éltünk, de nagyon úgy néz ki, hogy ez lesz a mi örökségünk. Jövő héten ügyvédhez megyek. Nem ez fáj a legjobban, hanem, hogy a saját gyerekeiknek nem mondták el, hogy baj van. Jelen állapotunkban 10000-t is nehéz lenne elővennem, nem 1 millát. Ráadásul nem is az apám miatt kell majd fizetnem, mert ha még ő verte volna el a pénzt, de egy redvás cigánycsalád veszi el az én gyerekeim pénzét. A tesóm teljesen kivan, fáj a gyomra...az ősök szánják-bánják jahhh. Elegem van ebből a k.... pénztelenségből, ahogy mindenkinek és igen elegem van a cigányokból, akik ellopják a kapucsengőm, akik kivágják a fenyőfám, akik meglopnak, köpdösnek,ellopják a tűzifámat, megverik a gyerekem., tisztelet annak a kivételnek, akik szintén cigányok, tiszteletet érdemlő, dolgos emberek.Hiába ez a hazám és itt vannak a gyökereim, nem akarok itt és így élni, mert nem hagynak élni. Most már közös az elhatározás, el innen messzire....
A jó oldal, május 27, még most is könnyem csordul, megszületett Kisgombóc, gyógyír minden bánatomra, ahogy a nővére is, ha ők nem lennének már rég feladtuk volna. Na meg a barátaink, akik tudom velem és mellettem tűzön-vízen át pedig, túl sok jót nem hallottak tőlem az idén, de teljes mellszélességgel mellettem állnak. Itt volt a gyerekkori barátnőm, hihetetlenek a lányaink, mint mi 33 évvel ezelőtt, a kicsi és a nagy , az erős és a törékeny, a zuru és a huru. Jó volt látni a kicsiket és együtt sutyorogni megölelni egymást. Mindenkinek annyira nehéz most, csak jobb lehet a 2011, mert ennél ami most volt nem nagyon van rosszabb. Nem teszek fogadalmat, pedig lenne mit, fogyni, türelmesnek lenni, odafigyelni. Mégis tegnap este amikor a csajokkal kibontottuk a Süsüs gyerekpezsit, Szonja pukkantós ajándékát és még Kira is nyalogatta a pezsgőspoharat, úgy éreztem határtalanul boldog vagyok, velünk vannak, egészségesek, együtt vagyunk, felelősek vagyunk egymásért....kerek ez, csak a sok akadály nélkül szunnyadna bennem az anyaoroszlán:) Velük leszek otthon, bárhol a világon...remélem 2011 mi évünk lesz!

Sokmindenen...

elgondolkoztam az éjjel, most kivételesen nem a csajok tartottak ébren, hanem a saját gondolataim. Komolyan, még most is olyan mérges vagyok, hogy csak úgy csattog a billentyűzet a kezem alatt. Lehet nemsokára füstöl is.:) Úgyhogy most idehányom Nektek, kezdjetek vele valamit, mert nekem beletelik még minimum egy hétbe mire felülemelkedem a történteken. lehet vissza sem kellene mennem dolgozni, vagy csak egyszerűen egy hülyével akaszkodtam össze, miközben a segítő szándék vezérelt. Kezdem az elejéről, átjött a szomszéd G. had telefonáljon már, mert az anyukájának elromlott a vezetékes telefonja. A végén az ügyintéző azt kapta, hogy jobb helyeken 5 percig sípolják kifelé az ilyen szóáradatot. Halkan megjegyeztem, hogy milyen már az, hogy a vonal túlsó végén lévő őt szíve szerint tuti elküldte volna a p-be vagy minimum rá... a telefont, de nem teheti, mert neki ez a munkája. G. csak fújta magáért, hogy ez szolgáltatás amiért fizet ect. Aztán rátértünk G. három éves kislányára A.-ra. Nagyon-nagyon régen munkált már ez bennem. A kislány szeptember óta ovis, reggelente hány, itthon is az oviban is, minden nap, majd az oviban kinyitnak neki 1-1 hányás után egy ágyat és lefekszik szopja az ujját, tekeri a haját, himbálózik majd elalszik. Most jöttek a betegségek itthon van, minden kezdődik előröl, a gyerekekkel nem játszik, aki közeledik hozzá azt megveri, Szonját is, azóta nem is akar Szonja játszani vele. Nekimegy a felnőtteknek is, mosolyogni még nem láttam. ezzel kontrasztként hihetetlen okos, mert apuka fixa ideája, hogy a gyerek a Harvardra menjen, okítják is rendesen. Én csak pár kérdést tetem fel, igen előjött bennem a szakma is, nem tagadom és sajnálat a kislány iránt. elmondtam, hogy tudod G. láttam már tönkremenni életeket, azon, hogy a szülők az ő beteljesületlen vágyaikat ruházták a gyerekre tűzön-vízen át, ha az én gyerekem varrónő lesz, azt sem bánom, csak boldog legyen. Másrészt meg persze mindenki a legjobbat akarja a gyerekének, de lépjünk már a realitások talajára, miből??? Esetlegesen nem lenen érdemes megmutatni egy pszichológusnak a kicsi lányt? Fizikai tünetek az önhánytatástól nyelőcső, fogzománc stb? Óvónénik mit mondanak? Hát leszedte rólam a keresztvizet G., hogy ha meggebed is odamegy a gyerek és kész. Én vagyok a cinikus, meg a kioktató és minek nekem két gyerek, egynek kell megadni mindent, amit csak lehet, ha kell idézem "micimackót a habokban". Erre jöttem én, hogy nem az kellene, hogy a kis lelke rendbe jöjjön? Majd kinövi, erre nincs idő dolgozni kell, mert milyen nagy szó, hogy G-né, már a 2. főiskoláját és nyelvvizsgáját csinálja és jól keres. Következő szóval jött, hogy jó nekem, csak sétálgatok, meg a szomszéd barátnőm is, aki 3 gyerekkel van egyedül itthon, férj külföldön dolgozik. Neki meg senki nem segít az oviban, amikor MINDEN reggel a tenyerébe hány a gyerek. Mármint fizikailag nem segít. Megmondom őszintén nagyokat kellett nyelnem, ennyire makacs, egoista, intoleráns emberrel ritkán találkozom, vagy csak kijöttem a gyakorlatból. Kiakadtam na, annyit mondott, hogy ne tudjam meg milyen érzést, hogy otthagyják a gyereket az oviban, aki üvölt és hány és ők is bőgve mennek dolgozni. De könyörgöm eltel 3!!! hónap. Aztán jött a bezzeg, hogy örüljek, hogy nekem ilyen barátságos, kedves gyerekem van stb. Igen örülök, de ez nem változtat azon, hogy szeretnék nekik segíteni. Szégyellik ezt, elszigetelték a gyereket, szerinte nincsenek korlátok, közben meg a gyerek még a csapot sem nyithatja ki egyedül. Apuka fegyelmez, anyuka nonstop kompenzálva ölben hurcol. Annyira látom, hogy mi a gond és annyira nem befogadóak. Reggelig vívódtam és azt hiszem feladom, elvek: annak segíts aki kéri. Tegnap felajánlottam egy pszichológus ismerősöm, kíváncsi vagyok élnek-e vele. Sajnálom ezt a törékeny kicsi lányt, itt megy tönkre a szemünk előtt. Nem értem az óvónéniket, akik ezt betudják beszoktatási problémának, vagy alszik a gyerek és nem zavar így senkit? A folyamatos Szonja- A összehasonlításból is elegem van. Szonja ugyanabba az oviba megy, 50% az esély arra, hogy egy csoportba kerülnek szeptembertől....nem tudom.. nem tudom....most tényleg nagyon várom a visszajelzéseiteket...Bundi is velünk beszélgetett, főként hallgatott egyetlen egy mondatot mondott, G-nek "Feltételezd, hogy Lili valaha is ártani akarna Nektek?" Erre a válasz kategorikus nem volt. Lehet nem kellett volna semmit mondanom, de akkor az nem én lennék...egyetlen egy dologban reménykedem, hátha elindult valami... hátha léptünk egyet a megoldás felé...mert nagyon nem jó az ami most van...nagyon nem...remélem kijön ez a kicsi lány a csigaházból...nagyon remélem...

Sikitófrász....

avagy nehogy már azt higgyétek minden csupa rózsaszín habosbabos vattacukros selyemcuki minálunk. Kivagyok, mint a liba. Kezdem az elejéről, mert remélem ilyen szar napról az elkövetkezendőkben nem sűrűn kell majd beszámolnom. Éjjel rohadt ébren aludtam, ez a legjobb megfogalmazás rá, mert kb. annyit alhattam, mint Barta a BK-ben. Mire szenderedtem volna, ébredt Szonja,majd a Kicsi, szóval indult a nap. De....valószínűleg nagyobbik dedem ma rosszul bootolt be, mert mellette többször lefagyott a Windowsom. Szóval mivel kb 10x-es fordulatom működött, gondoltam kimegyünk a mínuszokba, felöltöztettem, megkértem menjen ki a teraszra, amíg elkészülök és Kirára is adok bundazsákot, ere bőg egy sort, hogy ő nem, a következő sor bőgés azon jött, hogy nem akar menni sehova, majd azon, hogy igen. Ugyanezt eljátszottuk a pogácsa or not pogácsa bőgésorral. Majd a nem kell sapka, nem kell hajcsatt. A hajcsatt témát rövidre zártam, egyesével szedi ki, ha nem csatolunk szemébe lóg, szóval ő ezzel elvolt egy ideig, én meg a babájának a haja befonásával. majd jött a nem akarok ebédelni-bőgés, nem akarok aludni-bőgés. Vazzeg Emos a gyerekem, jelzem örüljetek, hogy nem szagos a virtuális világ, mert éppen tőlem 10cm-re tojik, k..... büdös, de ő nem akar a wc-be, bilibe akar. Igen, igen bőgés. Mondom ok, kompromisszumkész vagyok, Te szépen nézel egy mesét, addig megpróbálom elaltatni a tesót, aki már szintén üvöltött a kialvatlanságtól, mert a nővérkéje tett a decibelekről. Végre nyugi, kicsi elalszik, ded 2 perc múlva elkezdi verni az ajtót fakanállal. Ekkor már én is olyan lettem, mint rendünk őrei, ergo nulltoleráns, bezavartama szobába, újra bőg, majd rávetődik a húgára, szimultán bőgés. Jelzem, itt már nem sok(k) híja volt, hogy becsatlakozom és trióban bömbölők egységéhez. Kisi ki, mondom feltöltöm a képeket, Szonja az ölemben, erre bakker nézem, Kirának nincs meg a fülbevalója. örült keresés, ugye nem nyelte le? Sikideg vagyok, mindent végignézek, meglett az ágyban. Mondom hozok fel fát, első körben rámzúgott vagy fél köbméter, majd megégetett a kandalló. Kicsi alszik, Szonja pillanatnyilag nem sir, gondolom egyszerre csak egyre tud koncentrálni, ergo most éppen nyög. Lefagyott a gép, beszart a bill, összeomlott a Mozilla. Assziszem' ma nem kellett volna felkelnem és szánom-bánom bűnöm, de ebben a lelkiállapotban felhivtam Bundi főnökét, aki hetek óta nem fizet és leszedtem róla a keresztvizet. Végmondatom a következő volt. ***** magasról*** rá, hogy Neked, nem utaltak, engem az érdekel, hogy ha holnap reggelig nem fizetsz, akkor lesheted ki megy hozzád dolgozni. Pá! Tisztára mintha valami behajtócég képviselője lennék. Summa summarum, van egy 2.5 éves emós kamaszkori tüneteket mutató nagyobbikom, egy orálisan fixált kisebbikem, egy társadalmi munkázó uram, egy fájó bal kezem, megtépázott idegeim és még csak 5 óra.


Aranyköpések:

-Kiporszivózunk?
-Igen.
-De akkor el kellene pakolni a játékokat a szőnyegről.
-Akkor nem.

***
1.5 óra altatás után:
- Szerintem mi LASSAN szundikálunk a Kirababával.

***
Kijövök és kb. 5 perc múlva hallom a parketten csattogó tappancsokat, kiszólok:
-Tűnés vissza aludni!
- Anya ölelés. Imádlak Téged, jobban, mint a kakaót.:)