2017. március 5., vasárnap

Télűző :)

Hát a múlt héten, amikor nem volt még ekkora madárcsicsergés és hóvirágok sem bóklásztak szerte szét még nem hittem a tavaszban. Amikor az ovis kiszebábnál még melegedtünk és a renitensek abban bíztak, hogy felkapja a vihar és leég a kóceráj még akkor sem hittem, hogy eljön a tavasz. Amikor Szonjáék kínai sárkánya a felvonuláson papírsárkány üzemmódra váltott és a fejükről lerepült csákóért nyomtuk a sprintet még akkor sem gondoltam, hogy lesz itt még kikelet. A farsang számomra amolyan szükséges rossz, kb. annyira szokott hiányozni nekem, mint zsiráfnak a hányós másnaposság. Az ötleteimet feldobva soha nem sikerült még a lányaimat arra rábeszélni, amihez kreatívságommal felértem volna, soha nem akartak sem szellemek, sem múmiák lenni. Kira, omg hercegnős korszakát éli, és mindenáron Elza akart lenni, mondanom sem kell a farsangon szembesültünk csak a csoportjában még vagy 3 Elzával, ahová néztem mindenütt Elza termett. Igaz mi kicsit egyediben nyomtuk, ugyanis se befonni nem tudtam a haját, sem a póthajat feltenni :D, mindezt próbáltam ellensúlyozni egy igaz kékharisnyával. :) Én a kissé ingerszegény ördög szerepében tetszelegtem, minimál stilusban fekete cucchoz hanyagul feldobtam egy piros sálat,  mondanom sem kell, hogy tükör nélkül festésverzióban amolyan jóvanazúgy macskabajusszal. Mondjuk az apácaszerepben tetszelgő óvónénivel egész jó kis kombót nyomtunk. Kira hercegnő mivoltának sok "férfi" egyed örült, így az egyedi fotózása pótelemmel egészült ki, ugyanis a hercegnő szavaival élve, nem tehetek róla "üldöz a szerelmével." Pár év és komoly bajban leszünk szerintem. :) Még egy felismerést kell tennem, 40 évet leéltem és akkorát égtem a 24 fős csoport előtt, hogy csak na, mert fingom nem volt róla, hogy van Anna hercegnő is, nemhogy arról, hogy néz ki. Mivel eme hiányossággal nem élhettem tovább a nagy tavasz közepette ma legyen hó volt, megnéztem a Jégvarázst:)







Szonjáéknál már kissé stresszesebb volt a sztori, egyrészt volt nagy közös jelmez, plusz egyéni és ezt megspékeltük egy diszkóval. Namármost a múlt évi felvonulás a városon eső miatt elmaradt, így nem volt próbafutama a sárkánynak. Szösszenetként meg kell jegyeznem, hogy múlt évben gubiztam az intézet raktárában vagy 30 otthonkát, hogy legyenek takarítók, de lehuhogtak, mondjuk egy próbát megért.:) A sárkányom dolgoztunk pár napot (igen én  tűztem a szalagokat az is munka nem?) szóval a sárgaság a múlt évben nem tudott debütálni, mert esőnap miatt a felvonulás elmaradt. Idén kisebbfajta orkán volt, de ha kell ríva is. A teremben minden flottul ment, 22 gyerek egymás mögött egy lépésnyire. Háááát odakint először a csákókat kellett a testhez tűzni, majd amolyan vak vezet világtalant módjára nekiindultunk, úgy 4x. Hiába gondoltuk többen, hogy nekünk kellene elől menni a lassított tempó miatt, a hír nem jutott a menet elejéig. Útközben egyszer szerettünk volna beelőzni, de gellert kaptunk, a rendőr nem értékelte a 2 sávot elfoglaló csodajelmezt. A gyerekek extrém  módon  élvezték az utat, mi szülők kissé stresszesebben, mert  mindannyiunk retináján az a kép jelent meg, hogy amennyiben egy elesik, mind a 22 dominóként borul és döglött sárkányunk lesz.:) Egész úton a következő mondatok voltak hallhatóak, lejtő, kicsit balra, járdaszegély, indulj, állj, ect. szerintem a katonaság megirigyelt volna minket, Őszintén remélem, hogy jövőre nem valami egyiptomi piramisok vagy hasonlók akarnak lenni :) A kép kaphatná a küzdelem az elemekkel címet éppen a csákókat tűzöm nagy elánnal a lepedőtesthez :) Aki kitalálja melyik a gyerekem a sorban az kap tőlem egy csokor sárkányfüvet.



Az egyedi jelmezt sikerült gyorsan lezsugáznom Szonival a Halloween bulira rendeltem neki egy csontvázlány jelmezt, (tudom szürreális ez is a tőlem örökölt törékeny husimusi termetével) szóval a jelmez megvolt, de ő pink csíkokat akart a hajába. A farsang délelőttjén kb annyi esélyem volt pink hajfestéket találni a városban, mint Di Capriónak kiúszni a partra a Titanic elsüllyedése után. El is határoztam, hogy este nagyon gonoszul fogok nézni minden pinkhajúra a buliban. Beszereztem egy fideszsárgát, jóvanazúgy alapon, amiből sikerült neki némi vöröses beütést adni a hajzuhatagának. A körmöm, tenyerem, bőröm és mindenem olyan szinten lett lemoshatatlan narancssárga, hogy Dr House a földszinten megmondta volna, hogy nekem a 2.-on hepatitisem van. Teljes népünnepély volt a buli, ugyanis minden fáradtságot megért a sárkány, nyertek vele. Természetesen Elza, akarom mondani Kira is ott tündökölt, amolyan 0. évfolyamosként. Kedvenc feladata volt a tombolaajándékért rohangászni, életemben összesen ennyit nem nyertünk, sőt elhoztuk a fődíj gyümölcskosarat is. Jó buli volt...de tényleg és mint az ábra mutatja hiábavalóság nélküli hiszen tényleg itt a tavasz :)



2017. március 4., szombat

Életátértékelő...

Nehezen indult ez az év, sok-sok embert elveszítettem közvetve vagy közvetlenül tőlem sokkal fiatalabbakat kísértem utolsó útjára. Nem akarok arról elméleteket gyártani és eszmét futtatni, hogy miért is történik ez, pusztán a tény megdöbbentő. Nem akarom a magyar egészségügyi helyzetet sem boncolgatni, hiszem nap, mint nap találkozom ezzel, ahogyan ti is. Nőgyógyászati problémáim lettek, első körben azt gondoltam, hogy sok-sok éven át
voltak ilyenek, esetleg a kezelések miatti hormonok miatt klimaxolok stb. Úgy gondoltam felkeresem azt az orvost, akinél a lányok születtek, hogy nézzük meg miféle banális probléma lehet ez és orvosoljuk gyorsan, Rengeteg beteg volt a magánrendelésén, kismamák, idősebbek, volt bennem valami megmagyarázhatatlan félelem, valamiféle struccpolitika, az a "ha nem tudom nem fáj érzése". A doktor mérhetetlenül fáradt volt és mérhetetlenül flegma, Kb. 2 perc után az arcomba tolta, minden sallang nélkül, hogy szerinte méhnyálkahártya rákom van és essünk neki szedjünk ki mindent, hogy legyen esélyem élni, Ennél a résznél csak a rák és élni szó villogott az agyamban. Egészségügyis aggyal csak annyit kérdeztem, hogy nincs-e valami humánusabb módszer a válasz annyi volt, hogyne lenne, gyógyszerezhetjük, aztán fél év múlva visszajön addigra tele lesz áttéttel és meghal. Nem tudom, hogy jöttem ki tőle, amint kifizettem a "tanácsadás díját", egy dolgot tudtam, hogy bár kezembe nyomta a papírokat, hogy másnap feküdjek be, biztos voltam benne, hogy soha be nem teszem többé a lábam hozzá. Nem mondom gyenge nőnek magam, de még most is elbőgöm magam amikor ezt itt újra felidézem. Iszonyat erő kellett ahhoz, hogy ebből az egészből a lányok semmit ne vegyenek észre, hogy ne bőgjem el magam ahányszor a párom szemében látom a kétségbeesést. Azt mondanom sem kell, hogy gondolati síkon mi minden lejátszódott bennem, amiről senkinek sem beszéltem, hogy mennyi tervem van még, hogy lehet nem látom felnőni őket, elviselhetetlen volt, olyan voltam, mint egy robot, gépiesen  csináltam a dolgom, éjjel rémálmaim voltak, bőgve ébredtem, majd kezdődött minden elölről. A lányokkal együtt rezdülünk így érezték, hogy valami nagy baj van. Minden éjjel abban a tudatban öleltem őket, hogy nem az járt a fejemben, hogy még az is lehet, hogy már nem sokáig lesz ez így.  Tudtam, hogy csakis egy emberben bízhatok meg teljesen, csak őü segíthet nekem. Mentem hát ahhoz a orvoshoz, akinek Szonját is köszönhetem. Már az egyfajta nyugalommal töltött el, hogy telefonban felvázolta, hogy ezer más oka is lehet ennek a problémának, de lehet rák is, nem kertelt, Utaztam hát Budapestre és vittem magammal a gyógyszeremet Kirát. Ő volt az aki végigcsacsogta az utat, aki 50x megvert unóban amíg odaértünk, aki rácsodálkozott a nagyvárosba és folyamatosan megnevettetett. Kicsi lelkével érezte, hogy erre van most szükségem. Majdnem 10 éve jártam a doktornál ebben a rendelőben, akkor egy másik életért, most a sajátomért harcolni jöttem, fura fintora a sorsnak. Míg várakoztam a rendelőben legbelül a Kowáék dalát mantráztam...minden rendbe van." A drága doktor egy endoszkópos biopsziát csinált és bár nem ígért semmit mégis  megnyugodtam kicsit. Bár nem a legjobban éreztem magam utána, mégis csavarogtunk Kirával szerte mindenütt Pesten. Aztán következett 3 idegőrlő hét, a mintát 4 orvos egymástól függetlenül értékeli ki, amihez idő kell. Minden nap félve néztem meg az emailjeim, ha csörgött a telefonom összerezdültem. Tegnap megjött az email, 5 percig néztem, mire meg mertem nyitni. A következő állt benne: "Drága Lili, megérkezett az eredmény, nem kell aggódnunk, nincsenek a mintában kóros sejtek, negatív. Fél évente szeretnélek kontrollálni. " Amikor kinyomtattam a leletet olyan szabadság ölelt át, ami még soha, ember nem örült még ennyire egy szónak "negatív". Köszönöm a Jóistennek, hogy segített, hogy van még időm, hogy megmutatta bármennyire végtelennek is tűnik ez az idő mégis véges. Sokat változtatott  rajtam az elmúlt időszek, mérhetetlen türelmem van, mérhetetlen nyugalom, és mi a legnagyobb ami bennem munkál az ÉLETÖRÖM!








2017. február 15., szerda

Végenincs január....

Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel a nevezetes évbevezető januárral...de nekem konkrétan tele volt a hócipőm vele. Így is amolyan spárta harc volt, de ha mindehhez Bundi nincs itthon a hideg miatt lehet a kardomba dőlök. természetesen elkapták a csajok az influenzát... többcsatában, többtünettel. Még most is olyan szinten köhögnek, hogy azt gondolná az ember suttyomban a klotyóra járnak bagózni. Mióta megszülettek nem emlékszem ilyen elhúzódó és alattomos betegségre. Ritka amikor én vajákolós módszereket vetek be, de itt már volt minden, gyógynövényes cukorka, sóoldat, kenőcs a mellkasra, disznózsír, hagyma, méz retekben, ....pipamocsok:)
Tény, hogy van ennek a betegségnek pozitív hozadéka is, soha ennyi időt nem játszottak még át apával, mint mostanság. Teljes mértékben játékbarlanggá váltunk, Kira olyan mértékben tud csibészkedni a kártyajátékokkal, hogy több nap volt mire leesett, hogy a foghagymacikk popója alá dugdossa el neki nem tetsző lapokat, Szonja a betegség alatt művészi szintre emelete a rajzolást, olyan anime rajzok kerülnek ki 5 percenként a keze alól, hogy azt gondolom egyszer egy képregényből még visszaköszön rám a művészete. 
Szó mi szó, én már annyira várom a tavaszt, hogy azt ki se lehet mondani.,.remélem már itt van a kertek alatt.



2017. január 14., szombat

A bódddogság (hó)határtalan :)

Ma reggel arra ébredtünk, hogy minden eltűnt az udvarunkról. Az asztal, az autó, sőt még a kutya is.....ennyi havat már nagyon régen láttunk, sőt a lányok talán nem is emlékeznek rá. A szombati lustálkodós, pató pálos reggelünket is belepte a hó. A csajok olyan fürgeséggel ébredtek és visítoztak a fehér lepel láttán, hogy arra szerintem még a 3. szomszéd is ráébredt. Rekordsebességgel nyomták be a reggeli habos kakaót és a máskor szombati ebédhez is pizsamában poroszkáló leányzók cirka 5 perc alatt vágták magukat téli gúnyába. Lerohanva a lépcsőn dobtak egy-egy hasast és hókommandózva kúszták át az udvart. Az eddig tájképbe olvadó kutyánk is oda meg vissza volt, sokkal inkább a lányoknak örülve, mint a számára első hónak. Komolyan mondom nem értem a siránkozókat, igen hideg, meg munka van vele, de eszméletlen jó rácsodálkozni. Vidámságot hoz magával, csapatszellemet, mert nehogy már a szomszédhoz ne vágjunk hozzá 1-2 hólapáttal. Én nem bőszültem fel azon, hogy nem jött a hókotró és lapátolni kell...eszembe nem jutott ezért bárkit is szidni. Mosolyogva néztük a gyermeki örömöt, mert a hó jó. Ráadásul ekkora hó...amibe már alagutat lehet ásni és bújkálni benne. Ma annyi időre láttam a lányokat, amíg ebédeltek, valamint nagy harcok árán  1x átöltöztek a havas gúnyából, hogy újabbat havazzanak össze. Visszaidéződtek gyerekkorom telei...hózik...imádom :)










2017. január 7., szombat

Egy hónap-egy bejegyzés avagy zanzásítok vigyázz hosszú lesz :)

Nem mondhatnám, hogy az utóbbi időben azért nem történt ide részemről még egy kettőspont írása sem, mert nem történt velünk semmi. Egyetlen egy dolog volt kevés mostanában az életemben, a monitor előtt töltött idő. Kijutott az év végére jóból is rosszból is egyaránt, de nem szeretnék itt nyavajgós posztot ír, mindössze egy év végi összefoglalót. A lányok....Kira hát a kis prücsökkel adódtak problémák az óvodában. Mindig is örömmel járt, a mostani nemtetszését annak tudtam be, hogy negyedik évét húzza a Bóbita csoportban és kissé beleunt. Be kell valljam először nőcis hisztinek tudtam be a nem akarok oviba menni, nem akarok ott aludni monológjait, egészen addig amíg komolyra nem fordult a dolog. Vasárnap már nem evett, folyamatosan sírdogált, sőt reggelente öklendezett. A karikák a szeme alatt, a mosolytalan arc, a félelem a szemében, a fogyás szó szerint megrémített. Tehetetlen voltam, hiszen semmit nem mondott a miértekre, egyszerűen nem és kész. Éjszaka alig aludt, ha aludt is valamennyit rámcsimpaszkodva. Egy éjszakai zokogó sírás közepette elmesélte félelme okát, tárgyát. Egy dadus nénitől félt ennyire, aki mindig kiabál vele, aki nem engedi ki pisilni stb. Úgy gondoltam, itt az idő, hogy beszéljek ovónénivel. Aki könnyes szemmel bólogatott, hogy látja a problémát és próbálja kezelni. A helyzet nem javul, olyannyira nem, hogy kerestem egy kompromisszumot, hazahozom az ebédidőmben, hogy ne kelljen ott aludni, mamával ellesz amíg mi Szonjával hazaérünk. El kell mondjam, hogy ezt akkor már én is is tehetetlenségemben sírva meséltem el a főnökömnek. Rövidre zárta a dolgot, felhívta az óvodavezetőt és fél óra elteltével már az irodájában voltam. Ott sok minden kiderült.,.többek között az, hogy Kira végigordítja az alvásidőt, kerül az említett dadust, szomorú, lehangolt. Hol tartunk most, továbbra is ebéd után hazajárunk, péntekenként pedig pszichológushoz, ahol kibábozza magából a történteket, nem kizárt a fizikai bántalmazás sem....a dadus ajándékokkal halmozza el....és persze minden áron azt szeretné tudni, természetesen nem tőlem, mit mond a pszichológus. A karácsonyi ünnepségen volt még egy kis sírás....továbbra se szereti az ovit, de megy....újra csicsereg...eszik...alszik...kezd belé visszatérni az élet. Senkinek nem kívánom, hogy valaha is átélje ezt. Két fotó erről az időszakról:az ovis karácsonyi kisírt szemes mosoly (kicsi a rakás) és egy mostani.



Szonja, hát ő sem kismiska, bár ő más szempontból. Magas szinten műveli a flegma nagylány vagyok (szeretne lenni) életstílust. Visszadumál, akarnok és mindig neki kell jusson az utolsó szó.  5 perc alatt el tudja érni, hogy kiénekeljem a magas c-t, majd engem senki sem ért meg duzzogással bevágja maga mögött az ajtót. Aztán mintha mi sem történt volna 5 perc múlva megy az élet tovább. Nem csak külsőségeiben hasonlít rám, teljes egészébe ugyanaz, mint én....és ugyebár a két dudás egy csárdában tipikus esete. A suliban meg nyúlbéla, nincs nagy szája, csendes, visszahúzódó magáért ki nem álló nebuló. A szünet előtt már olyan mértékben volt fáradt az iskolai nyomástól, a rengeteg feladattól, (mellesleg én is kibuktam) hogy szabadságot vettem ki neki, persze ezen is stresszelt, hogy mi lesz, mert ő lóg. Iszonyat maximalista (a négyes nála javítandó jegy) közben meg azon nyavajog, hogy minek ennyit tanulni. Hihetetlen ütemben érik testileg és lelkileg is. Igazi öntörvényű kis nőci, aki olykor kis pukkancs, olykor felnőtt beszélgetőpartner, olykor vicces bohóc.Igazi kis klónom.


 Az az igazság, hogy a szünet elejére már igazán elfáradtunk mindannyian és nemhogy a napokat számolgattuk, hanem az órákat. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy apát október óta nem láttuk, nem tudom megmondani, hogy mi itthoniak vagy ő viselte-e ezt nehezebben. Aztán eljött az utolsó melós nap is. Persze a betegség minket sem került el, Kira és én kidőltünk, a betegségek terén leggyengébb láncszem Szonja volt csak a toppon. Megvolt a csajok első bálja is, mit mondjak, Kira úgy ropta hajnalig, hogy én már majd az asztalt fejeltem le nagy egyetértésben Szonjával, akinek éppen egy 8.-os fiatalember próbált udvarolni. Eszem megáll.


 Egy iskolai rajzverseny révén kutyánkból helyi sztár lett. Megdöbbenek, nap, mint nap Szonja hihetetlen térlátásán és kompozícióin, az állatok világnapján Maxünk portréjával tarolt. Kedvenc ebünk ezt azzal hálálta meg, hogy megmentett minket a nagy szivacspárna szörnytől...azóta is bármitől megóv minket, ami valahogyan kintfelejtődik. Igazi nagy csibész imádni való minden dorgálás után.

Volt sokmindenből év végi utolsó, Kirának focimeccs, a szülőkkel, ahol Keriapu gálánsan bevállata, hogy képviseli családunk felnőtt szekcióját. Ő is hatalmasat fejlődött, edző bácsi javaslatára a szülők nem vettek részt az edzéseken, így óriásai fejlődést láthattunk. Igazi csapatkapitány, mindenkit irányít és gyakran rezegteti a hálót. Volt csillagszórós sulidiszkó, krétát orral törlő rénszarvasokkal. Volt munkahelyi hurkás-kolbászos karácsonyi ebéd is, a helyi csajokkal, de volt a nagycsapattal sütizős is 45 kis gondozónőmmel. Eszméletlen munkát vittek véghez a lányok, 2016-ben több mint 80000x látogatták meg és segítettek a rászoruló időseknek.







 Mi is készülődtünk a karácsonyra itthon, bár nekünk soha nem jön összes a klasszkus karácsonyi fotó, kiöltözve a fa előtt, de azt hiszem a lényegen ez nem változtat, szivünk legkisebb rejtekében is ott volt a karácsony. Nagyokat aludtunk, olvastunk,pizsamában karácsonyfát öltöztettünk,  elmentünk moziba, korizni, jöttek a rég nem látott barátok, volt örömajándék, meglepetés, gyertyagyújtás és mézeskalácsillat.












Sitty-sutty elérkezett a szilveszter is. Volt nagy tanakodás, ugyanis van nekem egy legális drogom a Kowalsky meg a vega, és láss csodát tőlünk 40km-re velük köszönthettem volna az új évet. (Nem ez esetben egyáltalán nem érdekelt milyen mínuszokat mondtak az év első éjszakájára. Volt meghívásunk több közeli kis településre, ésatöbbi. Meg mondom őszintén nem nagyon mertem felhozni, hogy hova is mennék, két okból kedvenc férjem tuti nem didergett volna velem, a lányokat meg pláne nem tettem volna ki ennek. A probléma azonban nem is volt probléma, ugyanis bónusz karácsony utáni ajándékként megkaptam a páromtól ezt a szilvesztert, egy ebéd közben közölte, hogy menjek csak el, ő majd rendezi itthon a sorokat. A lányok barátnőztek, Bundi fuvarozta a szilveszterező szülőket, mi meg baráti társasággal nekivágtunk Miskolcnak. Életre szóló ajándék volt ez....felejthetetlen élmény...buli, tánc a hóemberrel. Sőt személyes újévköszöntés, és puszik és beszélgetés Kowáékkal egy szerencsés koncert utáni találkozás okán..itt is bebizonyosodott, hogy milyen fantasztikus emberek ezek a szeretetforradalmár rockerek. A bepárásodott fényképező lencse sem tudta elvenni ezt a fantasztikus újévköszöntést :)