2017. július 10., hétfő

Egy korszak lezárult

Furcsa volt ezt megélni, a család kicsije, a mi kis törpénk, elballagott az óvodából. 6 éven át sok-sok reggel gyalogoltunk fel a dombra az óvodához, először csak Szonja, majd becsatlakozott Kira és legvégén ismét kettecskén.Fontos és emlékezetes része volt ez családunk életének. A baráti kapcsolat az óvó nénivel, a szülők képviselése, a gyerekalapítvány. A logisztika, mert persze, hogy Szonjának aznap is fellépése volt, nem is mi lennénk... A sok-sok élmény, mosoly, könny, a nyiladozó értelem. Emlékszem, hogy mennyire vártam, hogy eljöjjön az az időszak, amikor már csak "egyfelé" kell menni értük, hogy milyen praktikus lesz, hogy nem kell olyan korán kelni és délután vágtázni. Mégis keserédes volt, peregtek a könnyek, és nem csak a szülőké, óvó néniké, hanem a kis prücsköké még annál is jobban. Igazi búcsú volt, mindentől. Csodás műsort adtak, amiben nem is tudom hányszor öltöztek át és ragyogtak.  Mégsem ez maradt meg bennem, hanem az érzések, a kettősség, a rég várt iskola és a már hiányzó ovis lét. Rengeteg mindent kaptunk a mi ovinkban, hitet, erőt, kitartást,barátokat, tudást,  kemény vértet az iskolához. Hiszem, hogy meg fogja állni a helyét ott is. Igazi nagylány, telis tele érzelmekkel. Nem is igazán tudok erről írni, azt hiszem ez az a poszt, amiben beszédesebbek lesznek a betűknél a képek...nekem is hiányzik az ovislét...látogatóba biztosan sokat visszatérünk.


















2017. július 2., vasárnap

Anya



Kira, az utolsó ovis anyák napján 


Anya....mennyi minden van ebben a 3 betűben. Mindenkinek mást jelent, mégis mindenkinek ugyanazt. A legszebb és legnehezebb feladat. Én, aki egybeforrtam az anyasággal. Kétszeresen is, teljesen másképp, mégis ugyanúgy. Mennyi kétely van benne és ugyanakkor mennyi ösztön. Mennyi éven át vártam rá és mégis olyan, mintha az a sok-sok év nem is lett volna. Mennyi lemondással jár, mennyi stresszel, mennyi munkával, mégis minden pillanatban mosolyra szalad a szám, ha a lányaimra gondolok. Mérhetetlen hálával tölt el az a tudat, hogy itt vannak. Persze vannak pillanatok, amikor eladnám őket két zsák rothadt krumpliért-ezt így szoktam nekik mondani :) közben meg csak nyuszipofával rámnéznek és olvadok, mint késen a vaj, bármilyen csínytevésük után. Sokan, sokféleképpen írtak már az anyaságról, gyönyörűen, mindent megragadva. Ha egy szóval szeretném megfogalmazni, nekem az anyaság a szivárvány. Minden színében pompázik és éppannyira nem létezhet eső nélkül sem és ragyogó napsütés is kell hozzá. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy rózsaszín habcsók az egész, mert sokszor vagyok fáradt, kialvatlan és biza jó lenne egy kis énidő. Igen olyan is van, hogy elgurul a gyógyszerem és bizony kivágom a magas cét. Mindketten öntudatra ébredtek mostanság, kemény akarattal és természetesen kétféleképp. Hihetetlen a másságuk, nem csak a külsőségeikben a jellemükben is. Szonja a kiskamasz, a saját szavával menci (menő), aki a világ minden kincséért sem húzna szoknyát, annál szívesebben baseballsapit, fekete cuccokat, most éppen gyönyörű loboncától akar megszabadulni, ha mégsem szigorúan csak copfban hordja.. Igazi számítógépguru, csak ámulom és bámulom, tanulok tőle, fejlett korát messzemenően meghazudtoló nagylány. Kira, az örök kicsi, akinek színben harmonizálnia kell szerkójához még a bugyinak is, aki szájfény és parfüm nélkül még az udvarra sem lépne ki, akinek haját még copfba fogni is csak könyörgések árán lehet. aki folyamatos mozgásban van. Az utolsó anyák napja volt az oviban, hihetetlen, emlékszem volt idő, amikor anyák napi műsort látva sírva fordultam ki és hitevesztettem kezdtem azt hinni, nekem már soha senki nem mond majd verset. Átélhettem, pontosan 7 alkalommal az óvodában, mindegyik szívbe markoló, lélekbevéső, sírós anya-pillanat volt, egyszeri és megismételhetetlen. Köszönöm...az égieknek és nekik, hogy engem választottak, igyekszem felnőni a feladathoz, minden erőmmel és szeretettemmel.

Szonja anyák napi ajándéka....



és levele



2017. június 18., vasárnap

Minden lében fakanál...

Szonja minden lében fakanál, minden érdekli, legyen az rajz, művészet, vers, mozgás. A naptárunk azzal van tele, hogy éppen mikor merre kell őszereplőségét szállítanunk. Soha nem erőltettem rá semmit, nem szerettem volna ha az én saját beteljesítetlen vágyam terhét tolnám a vállára. Annyit mondtam csak, hogy ezek az általa választott programok, hobbik csak addig mehetnek, amíg nem megy a tanulás rovására. Azért csak kitörtem az apjának, hogy nem hiszem el, hogy már nem csak hétközbenre, hanem hétvégére is jut Szonjaprogram., Akkor szalad ki belőlem, hogy ez a gyerek minden lében fakanál. Hitös uram gyorsan kontrázott is, pont mint az anyja. Be kell valljam valóba így van...pont, mint én. Legyen szó majorettről, énekarról, szavalversenyről... és nem kis büszkeségemre tanulmányi versenyről is :) Annyira sokoldalú, hogy csak kapkodom a fejem, komplett pc guru olyan szakkifejezésekkel, hogy én csak pislogok tőle. Közben énekel, táncol, újabban citerázik és szeptembertől néptáncsuliba megy. Szabad döntési joga volt mindenről. A prepubertáskori egyémazutolsószó korszakon túlvagyunk. Az anya-lánya kapcsolaton túl igazi barátnők lettünk, mindent megbeszélünk, kisutyorgunk esténként, fiúkat, barátságokat, felnőtt dolgokat. Nagyon élvezem azt amilyen, azt ahogy látja a világot. Nem kell már fogni a kezét, de mindig visszatalál hozzám, gyönyörű időszak ez. Sikeres, boldog, jól érzi magát a bőrében. Szeretem...szeretjük a kiscsillagunk.










2017. június 17., szombat

Kicsi Kincs 7

Emlékszem a babaillatára, a kis szumótestére, hogy a hájredők közül ki kellett keresni a nyakát. Emlékszem élete második napjára melyet éhesen végigüvöltött. Emlékszem, ahogy hangoskodó olasz családunkban fejére húzta a takarót, bekapta a hüvelykujját és aludt. Emlékszem, hogy gyorsabb volt négykézláb, mint a nővére kétlábon,. Emlékszem, hogy 10 hónapos kora óta fáradhatatlanul fut. Isten ajándéka ő nekünk, a hit, a szivárvány, a lehetőség, a szeretet maga. Bánatomban a vigaszom, örömömben a még hangosabban kacagó. Pici babából igazi nagylány. Hihetetlen tudással, intelligenciával és érzelemmel. Örökre a lelkembe vésődött ahogy végigzokogta a bátyám temetését, ahogy utolsó puszival búcsút intett az urnafalnál. Mi meg azt hittük semmit nem ért az egészből, pedig de mennyire.. Hihetetlen zsigeri érzékkel mesél...felfoghatatlan, de a bátyám kommunikál vele...nekem kissé ijesztő, ő meg sem lepődik..olyan dolgokat mond, amit "bátyótól hall" amiről nem tudhat vagy éppen csecsemőként élt át, olykor még nem is ő, hanem a nővére. Kiválasztott, érzem, tudom az első pillanattól fogva. Olyan érzelmeket, érzéseket és gondolatokat közvetít, amit a nagy öreg bölcs tudósok. Szülinapjára nem bulit és haverokat kért, hanem közös pihit a családdal, mennyire ránkfér :) Terelgetem és csodálom...az én drága kisgombócom, ölelve alvó, nem is kicsi, nagyon nagy kincs. Mérhetetlen nyugalmat érzünk a közelében, megáll a tér és idő, gyógyít az ölelése, mosolyt fakaszt a csacsogása. Csodaként lépett az életünkbe hét éve és azóta minden nap vele 1-1 újabb csoda. Isten Éltessen Kiránk, még sok-sok boldog születésnapot!!!






2017. május 24., szerda

Az utolsó levél....

Drága Tesóm!

Azt mondják mindennek rendelt ideje van, ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak. Ideje a búcsúzásnak. Tudom, hogy ezt az utolsó levelet már nem adhatom a kezedbe, ezeket a sorokat már nem olvashatod, mégis hiszem, hogy gondolataim megtalálnak téged. Azt mondják a szeretet örök, sem idő, sem tér nem állíthatja meg, még a halál sem. Elmentél...egy pillanat volt csupán, bennem meg itt maradt számtalan gondolat és érzés. A saját sorsát mindenki maga irányítja, szerettem volna ebben segíteni neked, de nem ment. Nem tudom, jó testvérek voltunk-e!? Talán...de az egyetlen testvérem voltál, kicsit apám, kicsit az aki vigyázott rám, kicsit az akit folyton idegesítettem.. A míg kicsi voltam sokat kellett velem lenned, teher is lehettem. Eltávolodtunk...én azt hiszem tudom miért, de te biztosan mást mondanál. Végtelenül sajnálom, hogy nem voltam erőszakosabb, hogy belenyugodtam, beletörődtem. Végtelennek tűnt az idő , mégis hirtelen vége lett. Remélem legalább icipicit érezted, hogy szerettelek, szeretlek. Azt is, csak remélem, hogy mindent úgy teszek most, ahogy szeretted volna. Nehéz....nagyon nehéz...felfoghatatlan, hogy nem emelhetem fel a telefont, mert a másik végén nincs aki beleköszönjön. Nem tudlak megölelni, nem tudok bocsánatot kérni azért, ha valaha is megbántottalak volna. Nem tudom elmondani, hogy az unokahúgaid mennyit emlegetnek  téged, "a bátyót". Hazudnék ha nem írnám le, hogy volt bennem düh, mert itt hagytál, mert úgy éreztem cseppet sem vagyok fontos neked, mert kapaszkodtam feléd, de te nem nyújtottad a kezed. Nem tudtam lebontani a falat, amit magad köré építettél, tudom erősebben kellett volna próbálkoznom, de azt hittem van még időm. Nem tudom van-e valami a halálon túl, találkoznak-e a lelkek. Ha igen, akkor tudom, hogy most apával vagy, olyanok voltatok, mint a borsó meg a héja. Remélem most már ketten vigyáztok ránk fentről, igyekszem mindent úgy tenni, hogy büszkék legyetek rám. Vigyázok anyára, ahogy eddig is tettem, ezt is megígérem.

Szeretettel és utolsó el nem ölelt öleléssel.....húgod


2017. április 30., vasárnap

9

Hát akkor néhány szóban ama bizonyos Szonja által utolsó egy számjegyűként aposztrofált születésnapról. Kilenc esztendő, nagylány már, jobban mondva kiskamasz. Annyira emlékszem a kis békára még, akit kiemeltek a hasamból, aki akkor csak pislogott, erőt gyűjtve az elkövetkező napokra amiket végigüvöltött. Ha becsukom a szemem minden egyes pillanatra visszaemlékszem, érzem az illatát, érzem bababőre selymességét. aztán ha kinyitom a szemem mit látok, egy nagy laklit, aki végigéri az ágyat, akinek  cseppet sem bébiméretű 36-os lába kandikál ki a takaró alól. Kiskamasz, nagyszájú, visszabeszélő, egyedüli időt igénylő, titkokat titkoló. Egykori sutyorgó félénksége ma már csak a ködben rémlik, Anyatükör. Éppolyan makacs mint én, éppoly maximalista, éppoly megmondóember. Nagy meccseink vannak, mert mindig és mindenkor övé kelljen legyen az utolsó szó, igazi kis amazon. Csodálom kreativitását, számomra érthetetlen logikáját, felnőtteket meghazudtoló rajzait. Határozott céljai vannak, óvónéni lesz, Gergő a férje egy fiú. egy lány és tutifix, hogy Gergőékhez költözik. (Hála az égnek csak pár utca :) Őt ismerve ezt véghez is fogja vinni.  Sokkal, de sokkal érettebb, mint egy kilenc éves, testben, agyban mindenképp. Az igazság bajnoka, a gyengék védelmezője. Hiperérzékeny, könnyen sírós, mindenen elérzékenyülős, hedonistán zabálós, életet élvezős. Ránézek és magamat látom, éppen ilyen voltam én is, igaz nem 9, hanem 13 évesen. Várta nagyon a bulit, amire árnyékot vetett, hogy benyalt egy vírust, kissé hasfájással küszködött, de lemondani nem lehetett. Jöttek is a skacok szépen sorban. én meg reménykedtem, hogy nem fog esni. Az utolsó óra zúzós volt beszorultunk a lakásba, még a karnisom sem maradt a helyén. 1-2 hálóvendégünk is akadt hirtelen ötlettől vezérelve. Szóval 9  az én nagy kincsem...az én nehezen leszületett kicsi babám,....a hitem...a reményem...az életem....a cél amiért küzdöttem annyi éven át....nincs rá szó mely összefoglalná mit jelent nekem a tudat, hogy létezik, minden este hálát adok érte a jó Istennek.






2017. április 29., szombat

Húsvétoltunk is

Elmondhatjuk magunkról, hogy igazán különleges húsvétot ülhettünk az idén, A hölgyünk éppen húsvét vasárnapján töltötte be életének 9. esztendejét. Mondhatnám, hogy hihetetlen és valóban az. Neki a legnagyobb problémája az volt, hogy életében utoljára van egyszámjegyes születésnapja. Azt hiszem idővel sokkal nagyobb problémát fog neki jelenteni a többszámjegy, mint most. A nagyszabású osztálybulit egy héttel eltoltuk, de jóédesanyja azért csinált neki kedvenc gyümitortát az éjszaka közepén,. Szerencsére gyerekkori barátnőmék is éppen akkora időzítették látogatásukat így volt minden, tojásfestés, tojásvadászat szuper kis délutánra sikeredett.







Többször írtam már itt a blogon egy csodaszép helyről a közelünkben. Soha nem értettem miért kapta ez a hely a Szörnyű-völgy nevet, hiszen olyan meseszép ott minden mint egy édenkertben. Apjuk nagy horgász és dagadt a melle a büszkeségtől, hogy nagyobbik leánya képes hajnalok hajnalán felkelni a rettenet hidegben, pusztán azért, hogy horgászni mehessen vele. Ez azért is nagy teljesítmény Szonjától, mert iskolaidőben 7h-kor szó szerint a lábánál fogva kell kihúzni az ágyból. Ők hajnalban kimentek, mi csak 10h körül. Rég volt már együtt így a baráti társaság, a gyerekek és ez a környezet. Főztünk, játszottunk, horgásztunk és rengeteget nevettünk. Tökéletes kis nap volt. Egészen az összepakolásig, ugyanis Kira olyan vehemensen dobálta a tóba a köveket, hogy fejjel beleesett. Életemben nem ijedtem még meg ennyire. Hihetetlen lélekjelenléte volt, az esés közben befogta az orrát. megfordult a víz alatt és mire emeltem ki már ordított is, kb 8-10 fokos lehetett a víz. Gyorsan lecsupaszítottuk, plédbe tekertük, meleg kocsiban haza és be a forró vízbe. Fél óra múlva el is felejtette, nem úgy a nővére. A kis érzékeny violám szó szerint sokkot kapott kemény pánikrohammal, másfél órába tellett amire megnyugodott, addig rohamokban sírt. Továbbgondolta azt, hogy amit én sem mertem, hogy akár meg is halhatott volna a húga. Magát vádolta, hogy nem segített neki. Estébe nyúlóan beszélgettünk mi hárman az ágyban összebújva arról, mi az amit megtanultunk ebből az esetből. Igazán mozgalmas és valóban vízzel teli húsvétunk volt, mondhatnám életre szóló emlékekkel.









2017. április 27., csütörtök

4 év nyomában :)

Bármennyire is szívem csücske ez a blog, mostanában oly sokszor jut eszembe, hogy hopp ezt is megosztom itt és azt is, valahogy sosem jutok el addig, hogy ideüljek a gép elé. Ahogy nézegettem a fotókat rögtön eszembe jutott, hogy mennyi-mennyi elmaradásom van. Rohan az idő és furcsa, hogy a legkisebbikünk változik a legnagyobbat.Bizony-bizony kicsi Kira életében fontos események történtek. Többször szembesültem vele az elmúlt hetek folyamán, hogy az én kicsi babám, már nem kicsi, de leginkább nem baba. Első körben akkor ütött megy a felismerés szele, amikor az óvónéni kezembe nyomta az utolsó ovis fotózás képeit. Erről a képről már nem egy édes kis huncut prücsök, hanem egy komoly nagylány nézett vissza rám. Iskolába készül, jesszusom hiszen még most született.


Az apró pici lépésekből, a sok-sok huncutságból a baba létből rohamtempóban lett nagylány. Óriásit változott, már nem a kis vadóc csikó. Imádom a frivol humorát, hogy rá mindig lehet számítani, ő az aki szó nélkül megágyaz esténként az egész családnak, aki elmosogat, aki rendet rak. Ő az aki tyúkanyóként terelgeti a kicsiket az oviban, aki olyan szófordulatokat használ,hogy nem lehet rá nem odafigyelni. Központ, irányít, dirigál, mindezt oly módon, hogy a siserehad nem tud nem odafigyelni rá.
Nagyot nőtt és nem csak emberileg, értelmileg és érzelmileg, majd 130cm-es 24 kg-os színizom. Egyszerre van jelen benne a törékeny hölgy és a harcos amazon. Felvételiztünk a sportiskolába, tudtam, hogy sikerülni fog neki, sportos, erős igazi kis atléta alkat. Soha nem láttam még izgulni annyira, mint most, igyekeztük nem éreztetni vele, ennek a felmérésnek mekkora súlya van. Hihetetlen energiákat összpontosított toronymagasan teljesített és nem csak a lányok között, lekörözte még a fiatalembereket is. Igazi kis harcos rendületlenül focizik, beleáll keményen 1-1 meccs után kék-zöld foltokkal jövünk haza. 



Lételeme az állandó mozgás és minden álma, hogy talajtornász legyen, Frodó után a gyűrűket már uralja és ahogy az iskolai nyílt napon mások számára is  kiderült az esze is vág, mint a borotva, javasolták neki, hogy esetlegesen már maradhatna is. Bár hivatalos eredményünk még nincs, de kevés olyan dologban voltam ennyire biztos, mint abban, hogy bekerül a sportosztályba.




Hihetetlenül imádom ezt az ikrekre jellemző kettősséget benne, a bújós sötétben félő kiscsibe és a harcias, küzdő kiskakas. Emlékszem még amikor megszeppenve ment első nap az óvodába, amikor én annyira féltettem még a széltől is. Lassan az utolsó napot töltjük a Bóbitáknál....ezt annyira még magam sem hiszem el.