2017. április 30., vasárnap

9

Hát akkor néhány szóban ama bizonyos Szonja által utolsó egy számjegyűként aposztrofált születésnapról. Kilenc esztendő, nagylány már, jobban mondva kiskamasz. Annyira emlékszem a kis békára még, akit kiemeltek a hasamból, aki akkor csak pislogott, erőt gyűjtve az elkövetkező napokra amiket végigüvöltött. Ha becsukom a szemem minden egyes pillanatra visszaemlékszem, érzem az illatát, érzem bababőre selymességét. aztán ha kinyitom a szemem mit látok, egy nagy laklit, aki végigéri az ágyat, akinek  cseppet sem bébiméretű 36-os lába kandikál ki a takaró alól. Kiskamasz, nagyszájú, visszabeszélő, egyedüli időt igénylő, titkokat titkoló. Egykori sutyorgó félénksége ma már csak a ködben rémlik, Anyatükör. Éppolyan makacs mint én, éppoly maximalista, éppoly megmondóember. Nagy meccseink vannak, mert mindig és mindenkor övé kelljen legyen az utolsó szó, igazi kis amazon. Csodálom kreativitását, számomra érthetetlen logikáját, felnőtteket meghazudtoló rajzait. Határozott céljai vannak, óvónéni lesz, Gergő a férje egy fiú. egy lány és tutifix, hogy Gergőékhez költözik. (Hála az égnek csak pár utca :) Őt ismerve ezt véghez is fogja vinni.  Sokkal, de sokkal érettebb, mint egy kilenc éves, testben, agyban mindenképp. Az igazság bajnoka, a gyengék védelmezője. Hiperérzékeny, könnyen sírós, mindenen elérzékenyülős, hedonistán zabálós, életet élvezős. Ránézek és magamat látom, éppen ilyen voltam én is, igaz nem 9, hanem 13 évesen. Várta nagyon a bulit, amire árnyékot vetett, hogy benyalt egy vírust, kissé hasfájással küszködött, de lemondani nem lehetett. Jöttek is a skacok szépen sorban. én meg reménykedtem, hogy nem fog esni. Az utolsó óra zúzós volt beszorultunk a lakásba, még a karnisom sem maradt a helyén. 1-2 hálóvendégünk is akadt hirtelen ötlettől vezérelve. Szóval 9  az én nagy kincsem...az én nehezen leszületett kicsi babám,....a hitem...a reményem...az életem....a cél amiért küzdöttem annyi éven át....nincs rá szó mely összefoglalná mit jelent nekem a tudat, hogy létezik, minden este hálát adok érte a jó Istennek.






2017. április 29., szombat

Húsvétoltunk is

Elmondhatjuk magunkról, hogy igazán különleges húsvétot ülhettünk az idén, A hölgyünk éppen húsvét vasárnapján töltötte be életének 9. esztendejét. Mondhatnám, hogy hihetetlen és valóban az. Neki a legnagyobb problémája az volt, hogy életében utoljára van egyszámjegyes születésnapja. Azt hiszem idővel sokkal nagyobb problémát fog neki jelenteni a többszámjegy, mint most. A nagyszabású osztálybulit egy héttel eltoltuk, de jóédesanyja azért csinált neki kedvenc gyümitortát az éjszaka közepén,. Szerencsére gyerekkori barátnőmék is éppen akkora időzítették látogatásukat így volt minden, tojásfestés, tojásvadászat szuper kis délutánra sikeredett.







Többször írtam már itt a blogon egy csodaszép helyről a közelünkben. Soha nem értettem miért kapta ez a hely a Szörnyű-völgy nevet, hiszen olyan meseszép ott minden mint egy édenkertben. Apjuk nagy horgász és dagadt a melle a büszkeségtől, hogy nagyobbik leánya képes hajnalok hajnalán felkelni a rettenet hidegben, pusztán azért, hogy horgászni mehessen vele. Ez azért is nagy teljesítmény Szonjától, mert iskolaidőben 7h-kor szó szerint a lábánál fogva kell kihúzni az ágyból. Ők hajnalban kimentek, mi csak 10h körül. Rég volt már együtt így a baráti társaság, a gyerekek és ez a környezet. Főztünk, játszottunk, horgásztunk és rengeteget nevettünk. Tökéletes kis nap volt. Egészen az összepakolásig, ugyanis Kira olyan vehemensen dobálta a tóba a köveket, hogy fejjel beleesett. Életemben nem ijedtem még meg ennyire. Hihetetlen lélekjelenléte volt, az esés közben befogta az orrát. megfordult a víz alatt és mire emeltem ki már ordított is, kb 8-10 fokos lehetett a víz. Gyorsan lecsupaszítottuk, plédbe tekertük, meleg kocsiban haza és be a forró vízbe. Fél óra múlva el is felejtette, nem úgy a nővére. A kis érzékeny violám szó szerint sokkot kapott kemény pánikrohammal, másfél órába tellett amire megnyugodott, addig rohamokban sírt. Továbbgondolta azt, hogy amit én sem mertem, hogy akár meg is halhatott volna a húga. Magát vádolta, hogy nem segített neki. Estébe nyúlóan beszélgettünk mi hárman az ágyban összebújva arról, mi az amit megtanultunk ebből az esetből. Igazán mozgalmas és valóban vízzel teli húsvétunk volt, mondhatnám életre szóló emlékekkel.









2017. április 27., csütörtök

4 év nyomában :)

Bármennyire is szívem csücske ez a blog, mostanában oly sokszor jut eszembe, hogy hopp ezt is megosztom itt és azt is, valahogy sosem jutok el addig, hogy ideüljek a gép elé. Ahogy nézegettem a fotókat rögtön eszembe jutott, hogy mennyi-mennyi elmaradásom van. Rohan az idő és furcsa, hogy a legkisebbikünk változik a legnagyobbat.Bizony-bizony kicsi Kira életében fontos események történtek. Többször szembesültem vele az elmúlt hetek folyamán, hogy az én kicsi babám, már nem kicsi, de leginkább nem baba. Első körben akkor ütött megy a felismerés szele, amikor az óvónéni kezembe nyomta az utolsó ovis fotózás képeit. Erről a képről már nem egy édes kis huncut prücsök, hanem egy komoly nagylány nézett vissza rám. Iskolába készül, jesszusom hiszen még most született.


Az apró pici lépésekből, a sok-sok huncutságból a baba létből rohamtempóban lett nagylány. Óriásit változott, már nem a kis vadóc csikó. Imádom a frivol humorát, hogy rá mindig lehet számítani, ő az aki szó nélkül megágyaz esténként az egész családnak, aki elmosogat, aki rendet rak. Ő az aki tyúkanyóként terelgeti a kicsiket az oviban, aki olyan szófordulatokat használ,hogy nem lehet rá nem odafigyelni. Központ, irányít, dirigál, mindezt oly módon, hogy a siserehad nem tud nem odafigyelni rá.
Nagyot nőtt és nem csak emberileg, értelmileg és érzelmileg, majd 130cm-es 24 kg-os színizom. Egyszerre van jelen benne a törékeny hölgy és a harcos amazon. Felvételiztünk a sportiskolába, tudtam, hogy sikerülni fog neki, sportos, erős igazi kis atléta alkat. Soha nem láttam még izgulni annyira, mint most, igyekeztük nem éreztetni vele, ennek a felmérésnek mekkora súlya van. Hihetetlen energiákat összpontosított toronymagasan teljesített és nem csak a lányok között, lekörözte még a fiatalembereket is. Igazi kis harcos rendületlenül focizik, beleáll keményen 1-1 meccs után kék-zöld foltokkal jövünk haza. 



Lételeme az állandó mozgás és minden álma, hogy talajtornász legyen, Frodó után a gyűrűket már uralja és ahogy az iskolai nyílt napon mások számára is  kiderült az esze is vág, mint a borotva, javasolták neki, hogy esetlegesen már maradhatna is. Bár hivatalos eredményünk még nincs, de kevés olyan dologban voltam ennyire biztos, mint abban, hogy bekerül a sportosztályba.




Hihetetlenül imádom ezt az ikrekre jellemző kettősséget benne, a bújós sötétben félő kiscsibe és a harcias, küzdő kiskakas. Emlékszem még amikor megszeppenve ment első nap az óvodába, amikor én annyira féltettem még a széltől is. Lassan az utolsó napot töltjük a Bóbitáknál....ezt annyira még magam sem hiszem el.