2014. július 28., hétfő

Meghalt Manci....

Mondhatnám úgy, hogy összes végtagja bemondta az unalmast. Lassan két hete bekapcsoltam Mancinkat és se a billentyűzet, se az egér nem működött. Rögtön lecsapott rám aztamindenitmilesz velünk gép nélkül érzés. Belém hasított az is mi lesz a sok fényképpel, lementett blogommal amit Pató Pálosan úgy gondoltam, hogy majd előhívatom, majd kinyomtatom. Pánikhangulatban annyira nyomogattam a bekapcsoló gombot, a lányokkal egyetemben, hogy beesett a gép belsejébe...Wáááá körtelefonok, segítő kezek, ötletek ötletek hátán, gép alá fekvő kollégák, de Manci meghótt. Az ítélet kimondatott, halógödör megásatott, miszerint Mancink mehet az örök pcmezőkre, ahol már egyetlen egy bájt sem fáj. Manci csendesen  porosodott az asztalon, mély sötétségben. Ma beszéltem az egyik pc doktorral, akik már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Kérdezi mi van Mancival, mondtam neki, hogy megvárjuk apjukot aztán száműzzük. Ahogy eszembe juttatta, (fura azt hittem élni sem tudok nélküle és két hét alatt elfelejtettem). Mondom teszek egy próbát leszedtem az oldalát, egy tollal benyomtam a bekapcs gombot és lőn. A mi drága jó öreg Mancink felébredt a hibernációból és duruzsol. Megsimiztem, megtörölgettem és megköszöntem neki, hogy két hétig nem volt jó. Tényleg megköszöntem, mert valljuk be a virtuális világ átszövi az életünket, mindent meg tudunk nézni, mindent, de mindent megtalálunk. Jó volt kicsit nem tudni minderről, megnézni a buszindulást a megállóban, lesni a felhőket, hogy milyen idő lesz, esténként az ágyon végigdőlve olvasni. Azt hiszem Manci egyfajta példamutatásnak szánta ezt a két hetet...sikerült neki...de azért örülök, hogy magához tért.




 




2014. július 16., szerda

Pillanatképek...

Volt pár belőle amióta nem pötyögtem ide.

Először is, édesanyám július 7.-én 72 éves lett, sikerült meglepnünk, még az sem rontotta el a szülinapot, hogy a 20km-re lakó bátyám mindössze egy képeslapot küldött neki, lassan 3 éve felé(nk) se néz, telefonon sem beszélünk, csak ha én hívom. Nem fogadtam el, inkább csendesen beletörődtem. Nem egyszerű anyával sosem volt az, de ahhoz képeset, hogy folyamatosan(értsd reggeltől-estig) azt hallgatom hol is fáj éppen és minek is él, egész jól elboldogul a lányokkal, amig dolgozom. 



Kirus mostanában minden vadócos  fiúság ellenére igazi nőci lett. Rendületlenül szerepjátékozik, naphosszat ő a várunk hercegnője és színpadunk balerinája. Pörög-forog, azt hiszem minden jel jól mutatja azt, hogy helye lesz szeptembertől azon a bizonyos edzésen. A képek homályosságán is látszik, hogy egyetlen fotókattintásnyi pillanatra sem áll meg. Mai kérdése: Ana, mikoj megyek bajejinaójája?:)




Szonja is kellőképpen felfokozott állapotban van, minden áron ő akar a főnök lenni mindenhol és ezért mindenkivel hajlandó konfrontálódni, pontosan azért, hogy egy perccel később már igazi felnőttként, hat évestől idegenül rendkívül felelősségteljesen viselkedjen. Igazi kos, akárcsak a csillagjegye. 



A női szakaszból persze én sem maradhatok ki, dolgozom. Próbálok mindent a saját szájízemre alakítani az elődöm után, aki más munkahelyre került. Jól esik, hogy ebben sokan a segítségemre vannak. Mindig is  csapatmunkás voltam. Azt hiszem egész jól fent maradtam a mély vízben. Aztán, hogy októberben a választásokkal, lesznek-e változások is, majd kiderül.
Gondolom nem kell mondanom, hogy kellőképpen fáradtan érek haza és leginkább a házimunka rovására megy a történet, hiszen a gyerekekkel szeretnék lenni, a mosatlan megvár, de az az idő amit velük tölthetek soha nem jön vissza, csak ha az adott pillanatot megélem.

Hát azt hiszem ennyi dióhéjban az elmúlt pár nap...



2014. július 12., szombat

Tanultam ma is

Szar hetem volt melóban, nagyon szar...Nem igazán kértem én ezt senkitől, sőt meg sem kérdezték...egyszerűen főnök lettem. Nincs ebben semmi fennkölt és elismerés, sem sikerélmény, sokkal inkább sok-sok stressz és konfliktushelyzet. A lányok egész héten mamával voltak, nehezen szoknak bele, én meg gyakorlatilag minden nap fáradtan értem haza, agyilag lenullázva és nehezen letéve a benti nyűgöket. Ma a lányok kihasználva, hogy végre itthon vagyok, egész nap tomboltak, nem sok hiányzott hozzá, hogy szétrúgják a ház oldalát. Utálok kiabálni velük, mert semmi értelmét nem látom, de ma még ez is megesett. Bármire amire azt mondtam nem lehet, csakazértis. Délutánra már migrénes fejfájásom volt, levegőt venni is fájt. Szonja meg egész nap fizikai erőszakkal vette rá a húgát, hogy azt csinálja, amit ő akar. Kira persze üvöltött. A büntiszéken, hol egyikük, hol másikuk volt. Emelett drága jó anyám reggeltől mantrázta nekem mije is fáj éppen. Próbáltam magyarázni, hogy ugye tegnap este is azt olvastuk a Titok klubban, hogy szeretettel kell elérni mindent. Aztán öt körül, amikor Szonja olyat taszajtott Kirán, hogy lefejelte a szekrényt és felrepedt a szemöldöke a copfjánál fogva húztam el. Közöltem velük, hogy én befejeztem, elköltözöm, és magamra csuktam a  szobaajtót, úgy meglepődtek, hogy dörömbölni is elfelejtettek. Mérges voltam, dühös és tehetetlen, igazi szaranya. Aztán halottam kintről, hogy vidd be neki én nem merem, majd megjelent Kira (ki más) Szonja rajzával, egy kettétört szív volt rajta és egy szomorú smile...majd beoldalgott Szonja is, nem értette miért sírok. 
Sokat beszélgettünk...szeretetről...tiszteletről...bizalomról...dühről...haragról...Folyamatosan tanulok tőlük, anyának lenni...néha elég hozzá egy gyermeki rajz...estére mosolygott az a smile és egésszé vált a kettétört szív.

2014. július 11., péntek

Eső ellen... garantáltan sirva röhögős.... :oD

Veet szőrtelenítő krém férfiaknak...........
Vásárlói vélemény:
Miután közölték velem, hogy a golyóim úgy néztek ki, mint egy öregedő rasztafári feje, elhatároztam, hogy fejest ugrok a dolgok közepébe és veszek egy ilyen krémet, mivel a korábbi borotválási próbálkozásaim csak csekély sikerrel jártak és majdnem elroppant a gerincem, amikor megpróbáltam elérni a problémásabb részeket. Mivel kissé romantikus vagyok, úgy gondoltam, a tettet az asszony szülinapjára időzítem, hogy érezze a törődést. Jóval előtte megrendeltem a terméket, és mivel az Északi-tengeren dolgozok, úgy gondoltam, keményebb vagyok, mint az előző vélemények írói, akiket puhány irodai alakoknak tartottam… Ó, társaim a fájdalomban, micsoda tévedés volt!
Megvártam, míg az asszony az ágyba bújt, és miután homályos utalásokat tettem neki valami különleges meglepetésről, lementem a fürdőszobába. Kezdetben minden jól ment, felkentem a krémet és vártam, hogy valami történjen. Nem kellett sokáig várnom.
Először kellemes melegséget éreztem, melyet pillanatokon belül olyan intenzív, égető érzés váltott fel, amit csak úgy tudok leírni, minta ketten húzták volna a szögesdrótból készült alsógatyámat a farpofáim közé, azzal a feltett szándékkal, hogy a fejemmel kiüssem a plafont. Addig az éjszakáig a vallás nem játszott nagy szerepet az életemben, de akkor készséggel híve lettem volna bármelyik vallásnak, amelyik megszünteti azt a kegyetlen égető érzést a hátsó kijárat körül, amely pusztulással fenyegette a koronaékszereket is. Miközben azért küzdöttem, hogy ne harapjam át a fájdalomtól az alsó ajkamat, megpróbáltam lemosni a krémet, amivel csak annyit értem el, hogy egy szőrcsomó eldugította a lefolyót. Könnyektől elhomályosult szemmel támolyogtam ki a hallon keresztül a konyhába, és - mivel járni nem nagyon voltam képes - az utolsó métert kúszva tettem meg a hűtőszekrényig valami hűsítő fájdalomcsillapító reményében. Feltéptem a hűtőgép ajtaját, megláttam egy doboz jégkrémet, aminek letéptem a tetejét és magam alá helyeztem. A megkönnyebbülés fantasztikus, de csak időleges volt, mivel a jégkrém meglehetősen gyorsan elolvadt és az égető érzés hamar visszatért. A jégkrémes doboz kialakítása miatt ráadásul a kipufogót nem tudtam hűsíteni, ezért körbetapogattam a mélyhűtőfiókot valami más után kutatva, mivel biztos voltam benne, hogy a látásomat meglehetősen hamar újra el fogom veszíteni. Megragadtam egy zacskót, amiről később kiderült, hogy fagyasztott kelbimbó volt, kiszakítottam, és közben próbáltam olyan csendben maradni, amennyire csak tudtam. Fogtam egy marék kelbimbót és megkíséreltem párat beszorítani a farpofáim közé, de hiába. Azért nem működött a dolog, mert egy kevés krémnek sikerült feljutnia a végbelembe, ami olyan érzést okozott, mintha egy rakétahajtómű dolgozott volna bennem odalent. Kétségkívül – és egyben remélhetőleg is – ez volt az egyetlen pillanat az életemben, amikor arra vágytam, bárcsak megjelenne egy homokos hóember a konyhában, amiből látható, milyen mélyre lettem volna képes süllyedni a fájdalom csillapítása érdekében. Fájdalomtól elgyötört elmém csak azt az ötletet volt képes kiszenvedni magából, hogy egy kelbimbót óvatosan felhelyeztem oda, ahol még előtte semmi sem járt.
Balszerencsémre a konyhából kihallatszó furcsa nyögésekre felriadt asszony ezt a pillanatot választotta ki, hogy utána járjon a zajok forrásának, akit az a látvány fogadott, hogy a seggem az égnek mered, golyóimról epres jégkrém csöpög, és éppen egy szem kelbimbót tolok a lyukamba, miközben azt nyöszörgöm: Hú, de jó érzés…
Érthető módon megrázta a látvány és felsikított, és mivel nem láttam az érkezését, a hangtól önkéntelenül összerándultam, ami miatt a kelbimbó meglehetős sebességgel kilövődött belőlem éppen az ő irányába. Megértem, hogy nem éppen arra a különleges meglepetésre vágyott, hogy éjjel 11 órakor egy kifingott kelbimbóval lábon lőjék a konyhában, és az sem segített rajtam, hogy másnap a gyerekeknek meg kellett magyarázni a jégkrémben látható furcsa lenyomat keletkezésének körülményeit. Szóval, összességében a Veet eltávolítja a szőrt, a méltóságot és az önbecsülést…

2014. július 10., csütörtök

Tündérbogyók :o)

Ugye tudjátok, honnan származnak a tündérek? Az úgy volt, hogy amikor az első gyerek a Földön elnevette magát, a kacagása ezer darabra tört és szanaszét gurult a Földön. Ezekből lettek aztán a tündérek.

2014. július 6., vasárnap

Jól vagyunk és pont... :o)

Három hét, azt hiszem ez azért nem mondható gyenge körnek, és mama egészségi állapotát tükrözi, hogy ő volt az egyedüli, akin nem győzött vállra fektetéssel. Holnap kezdek dolgozni és nem, így vasárnap délutáni kánikulában még nem gondolok rá, hogy nagy valószínűséggel fel tudom karcolni az égre, hogy egy elefánthegyni papír tornyosul az asztalomon. Holnap megmászom, na jó ez azért túl optimista hozzáállás, jövő héten. Időközben voltam újra vezetni, nem még nem kellett vinnem, semmilyen szedálásra alkalmas szert Mr. Tökéletes Nyugalomnak,  20km-t vezettem főúton, mindössze annyit jegyzett meg, hogy kalandos út volt, valamint, hogy ha továbbra is így váltom a sebességet akkor még pár km és berakhatjuk a sebességváltót a csomagtartóba. A rutin az egész jól megy és hazaérve közölte, hogy kiváló volt. Nem, nem kértem, hogy fejtse ki bővebben mit ért alatta. A héten átmentem nagycsaládosba is, rá kellett jönnöm, hogy négy gyerekkel könnyebb, mint kettővel. Főleg ha nagyobbak, mint az enyémek, kicsit azért elgondolkodtató volt, hogy a fiatalember cicámnak hívja az én nagyobbikom és így aludtak:



 Naszóval azért ilyenkor felmerül előttem az a kép úgy 10-12 év múlva, hogy egy hasonló kép láttán tuti nem a fényképezőgép után nyúlnék és mosolyognék, hogy jaj de cukik. Sokkal inkább verbálisan kiherélném azt a kis k...-t, aki az én tündérkirálylányomat ölelgeti. Tovább megyek, apjuk szerintem kiszidolozná a puskát és seggensörétezné. Tudom, hogy elpoénkodok én most még ezen, de komolyan nem vagyok arra felkészülve, hogy bárminemű hím siheder közelebb kerüljön a lányaimhoz mint a szülei. Azt hiszem ebben a témában még nem kicsit kell liberalizálni magam.

Közben meg tombol a nyár, szeretem, izzadtan, leégve, fagyival, hideg dinnyével, mindenhogy...de leginkább a két kis bogyó kacagását szeretem ebben az idei nyárban.

2014. július 1., kedd

Életjel...


Úgy néz ki, hogy már (talán) megmaradok. Ahhoz képest, hogy két napja még halógödröt akartam magamnak ásni, mint Melman a zsiráf a Madagaszkárból ez már szerintem egyértelműen pozitív hozzáállásnak minősíthető a részemről. Mondjuk bevonzottam én ezt rendesen, mert sóhajtoztam, hogy itt a nyár meg minden, nekem meg dolgozni kell, hát kérd és megadatik, mondjuk legközelebb majd próbálom kicsit egyértelműbben megfogalmazni. A jobb szemem még erősen rimóci nyúlra hajaz, de már nem kell azon gondolkoznom, hogy kibírok-e még egy fél órát pisilés nélkül, mert nem birok felkelni. Az éves alvásadagom letudtam, a lázat és a betegséget is. (Legalábbis most ezt mantrázom). A csajok nagyon ügyesen átvészelték, a maradjunk a négy fal között játék már sokkal nehezebben megy. A bogyók már azt is egy kalandtúrának élték meg ha levánszorogtam velük az udvarra, a 100m-re lévő kisboltba átsétálás már maga volt egy maraton. A Balatoni pihenésünk a kényszerpihenő miatt augusztus elejére tolódott, de azt hiszem ha ez lesz a legnagyobb hozadéka a betegeskedésnek, hát bánja kánya.
Gyakorlatilag nem történt semmi ezen kívül, megkaptuk Szonja diákigazolványát, amin már az iskolája szerepel, azt hiszem, hogy most tudatosult bennem úgy istenigazából, hogy banyek ez a gyerek tényleg iskolába megy. Pánikszerűen elkezdtem az iskolatáskákat is nézegetni...
Kira meg így a foci vb idejére átigazolt, felhívott Szoni óvónénije, hogy mit szólnék, ha Kira szeptembertől őket boldogítaná, a Bóbita csoportban, mert a ballagókkal ők csak 11-en  maradtak, kellene nekik középsős, így a fél csigabiga csoport odamegy.  Nem kellett nagyon győzködni engem, meg apjukot sem, nagyon meg voltam velük elégedve. Kira meg titta öröm bódogszág mert a nővére ráhagyatékolta a Hello Kitty jelet. Frontint meg majd viszek szeptemberben a dolgozóknak :D