Jól vagyunk és pont... :o)

Három hét, azt hiszem ez azért nem mondható gyenge körnek, és mama egészségi állapotát tükrözi, hogy ő volt az egyedüli, akin nem győzött vállra fektetéssel. Holnap kezdek dolgozni és nem, így vasárnap délutáni kánikulában még nem gondolok rá, hogy nagy valószínűséggel fel tudom karcolni az égre, hogy egy elefánthegyni papír tornyosul az asztalomon. Holnap megmászom, na jó ez azért túl optimista hozzáállás, jövő héten. Időközben voltam újra vezetni, nem még nem kellett vinnem, semmilyen szedálásra alkalmas szert Mr. Tökéletes Nyugalomnak,  20km-t vezettem főúton, mindössze annyit jegyzett meg, hogy kalandos út volt, valamint, hogy ha továbbra is így váltom a sebességet akkor még pár km és berakhatjuk a sebességváltót a csomagtartóba. A rutin az egész jól megy és hazaérve közölte, hogy kiváló volt. Nem, nem kértem, hogy fejtse ki bővebben mit ért alatta. A héten átmentem nagycsaládosba is, rá kellett jönnöm, hogy négy gyerekkel könnyebb, mint kettővel. Főleg ha nagyobbak, mint az enyémek, kicsit azért elgondolkodtató volt, hogy a fiatalember cicámnak hívja az én nagyobbikom és így aludtak:

 Naszóval azért ilyenkor felmerül előttem az a kép úgy 10-12 év múlva, hogy egy hasonló kép láttán tuti nem a fényképezőgép után nyúlnék és mosolyognék, hogy jaj de cukik. Sokkal inkább verbálisan kiherélném azt a kis k...-t, aki az én tündérkirálylányomat ölelgeti. Tovább megyek, apjuk szerintem kiszidolozná a puskát és seggensörétezné. Tudom, hogy elpoénkodok én most még ezen, de komolyan nem vagyok arra felkészülve, hogy bárminemű hím siheder közelebb kerüljön a lányaimhoz mint a szülei. Azt hiszem ebben a témában még nem kicsit kell liberalizálni magam.

Közben meg tombol a nyár, szeretem, izzadtan, leégve, fagyival, hideg dinnyével, mindenhogy...de leginkább a két kis bogyó kacagását szeretem ebben az idei nyárban.