Változás

Néha változásokat  hoz az élet, ami ellen dacolunk, nekifeszülve harcolunk, de ha meg kell történnie, meg fog, bármit is teszünk ellene. Vannak dolgok, amik eleve elrendeltetettek. 1996 elején kerültem a munkahelyemre, semmi tudatosság nem volt benne. Befejeztem a gimnáziumot és dolgozni akartam nagyon. teljesen élesen él még bennem a kép, a nagy akarásé, hogy mindegy mi, csak legyen már valami, ahol kereshetek pénzt. Teljesen véletlenül jött az intézet. Nem mondom, hogy könnyű volt, de megszerettem nagyon, a véletlen adott nekem egy hivatást, amiben évről-évre jöttek a kihívások és én figyeltem, tanultam és dolgoztam egyszerre. 2013-ban amikor 5 év babázás után készültem vissza át akartak helyezni egy teljesen más területre megfeszültem és soroltam az indokaim miért nem szeretném. Maradtam. Aztán 2015-ben újra át akartak helyezni ugyanoda, ekkor már a legfelsőbb vezetőig mentem el, hogy nekem az életem az amit csinálok, szeretnék maradni. Megértette, maradtam, igaz új munkakörben, de a régi helyemen. Aztán jött 2017. áprilisa, átszervezések, 2x-i nem után újra szóba került az átszervezés, most is kaptam választási lehetőséget, maradhattam volna kompromisszumokkal ugyan. Magamat is megdöbbentettem, ennél jobban csak mindenki mást, hogy azt mondtam elvállalom, megyek. Papíron május 2-val helyeztek át, az utódom elég nehezen tanult be a munkába, így gyakorlatilag nyaralás után kezdtem az új helyemen. A beosztottjaim talán még ma sem akarják elhinni, hogy nem vagyok. Hiszem, hogy nem a főnökük, hanem a vezetőjük voltam, szerencsére ezt ők is megerősítették. Családsegítő Központban vagyok, szakmán belül, de egy teljesen más szakterületen. Végtelen nyugalom van itt, olykor szívbemarkoló esetek, jó fej gárda. Nem sírom vissza az előző helyem, igaz elsirattam, azt hiszem életem legszebb búcsúajándékát kaptam  a lányoktól. Jó, hogy ennyire ismernek, a kedvenc képem, a kedvenc idézetemmel nagyon bőgtem amikor megjelentek nálam. Sőt azt is elmesélték, hogy konkrét kampány indult mellettem, aláírásgyűjtéssel ésatöbbi. Egy életre bennem maradnak az itt eltöltött évek és bizony most ezeket a sorokat pötyögve is könnyes a szemem. Köszönöm azoknak az embereknek, akik döntésem ellenére, hogy elmegyek megerősítették bennem az emberekbe vetett hitem.

A munkahelyváltással egy időben egy véletlen folytán újabb lehetőséget kaptam, egy csapat felépítését, egy támogató társaságot, két fantasztikus ember megismerését, akikkel egymás kezét fogva haladunk. Nem is jó szó erre a haladás, inkább szárnyalásnak mondanám. Cirka 1.5 hónap alatt lett belőlem ezen a területen vezető. Olyan személyiségfejlődésen megyek át a közeg által amibe bekerültem, hogy néha csak mosolygok, hogy létezik ilyen. Igazán szabaddá válhatok, bár még furcsa kimondanom, hogy üzletasszony lettem és biza engem tapsolnak a több száz fős rendezvényeken. 

Mi a tanulság? Talán az,  hogy bizony az életünk útján lehet hogy egy-egy  általunk álságosnak vélt kitérőnek pontosan az a célja, hogy a letért útról odavezessen a helyesre. Tudom, hogy céllal kerülnek emberek az életünkbe, ha kicsit is nyitottak vagyunk arra, hogy ez megtörténjen. Sok mindenre gondoltam a munkahelyváltás által, hazudnék ha azt mondanám nem sírtam át sok-sok éjszakát a döntésem előtt. Ha valaki akkor megmutatta volna nekem milyen is lesz ez a mai nap szeptember 17.-e, talán el sem  hittem volna neki mennyire jól érzem magam a bőrömben, az egyenes úton, útban a szabadság felé . :o)

Végenincs január....

Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel a nevezetes évbevezető januárral...de nekem konkrétan tele volt a hócipőm vele. Így is amolyan spárta harc volt, de ha mindehhez Bundi nincs itthon a hideg miatt lehet a kardomba dőlök. természetesen elkapták a csajok az influenzát... többcsatában, többtünettel. Még most is olyan szinten köhögnek, hogy azt gondolná az ember suttyomban a klotyóra járnak bagózni. Mióta megszülettek nem emlékszem ilyen elhúzódó és alattomos betegségre. Ritka amikor én vajákolós módszereket vetek be, de itt már volt minden, gyógynövényes cukorka, sóoldat, kenőcs a mellkasra, disznózsír, hagyma, méz retekben, ....pipamocsok:)

Tény, hogy van ennek a betegségnek pozitív hozadéka is, soha ennyi időt nem játszottak még át apával, mint mostanság. Teljes mértékben játékbarlanggá váltunk, Kira olyan mértékben tud csibészkedni a kártyajátékokkal, hogy több nap volt mire leesett, hogy a foghagymacikk popója alá dugdossa el neki nem tetsző lapokat, Szonja a betegség alatt művészi szintre emelete a rajzolást, olyan anime rajzok kerülnek ki 5 percenként a keze alól, hogy azt gondolom egyszer egy képregényből még visszaköszön rám a művészete. 

Szó mi szó, én már annyira várom a tavaszt, hogy azt ki se lehet mondani.,.remélem már itt van a kertek alatt.

Csapatépítő :o)

Márciustól vagyok ugye új helyzetben, mondanám azt, hogy logisztikázok, 44 gondozónő és 365 idős van a kezem alatt 27 településen, szóval egy ekkora siserehaddal, ráadásul ennyi nővel nem igazán lehet komplett csapatépítést szervezni. Egyetlen egy esetben lehetséges ez, ha azt mondom, hogy ma nem dolgozunk, hanem felülünk egy nagy buszra és csavargunk. Szonja ódákat zengett nekem Poroszlóról és a Tisza-tavi ökocentrumról, ahol a múlt nyáron töltött egy hetet sporttáborban. Sajnos az utolsó pillanatban két kolléganő mégis lemondta az utat, a jegyek ugye már meg voltak rendelve, így hát két kis potyautast is magunkkal vittünk, Kira majd ki csattant a boldogságtól, Szonja meg nagy duzzogva belenyugodott, hogy egy iskolást már nem lehet, csak úgy kikapdosni az iskolából, egyébként sem tudnak neki túl sok újat mondani. Szeptember eleje ellenére gatyarohasztó meleg volt. Az az igazság, hogy én nem nagyon szeretem ha kötött program keretében végig kell loholni a látnivalókon és ha ezt levonjuk a dolgokból akkor nem is volt rossz. Azt azért el kell mondanom, hogy a prímet magasan a Tisza tavi hajókázás viszi, nameg a vidraetetés. Mondjuk ha Kirát kérdeznétek, ő minden bizonnyal a vizi játszóházra voksolna, nameg a szamárra aki mindenki után nyerítve vágtat, nem kicsit van idegállapotba, kicsit olyan Bakterházas vetülete van szegénykémnek. Jó kis nap volt, megismertem a lányok egy szabadabb, kötetlenebb, nem dolgozós arcát, sok-sok új személyiségjegyet és persze azt is, ki csak névileg tagja ennek a csapatnak. Ő volt az aki a szememre vetette, hogy vetette, hogy az idióta társasággal bandázom, de én soha ne leszek az a főnök aki naphosszat üvölt és veri az asztalt, nem beszélve arról, hogy szeretek az idióta társaság tagja lenni. Jó buli volt, és aki jól akarta érezni magát, az tudta is. Sokat tanultam belőle....

Azok a jó mestörembörök :o)

Volt a nyáron egy nagyobb projektünk is. Már nagyon régen esedékes lett volna. Szolgáljon eme történet tanulságul azoknak akik lakásátalakításéba kezdenének, azonnal verjétek el a pénzt, menjetek utazni, részegedjetek le, szórjátok szét vagy bármi, Az úgy volt, hogy a mi fürdőszobánk még a Don kanyarból maradt itt, de nagy melóra gondolva, mindig halogattuk. Műveltük magunkat házátalakítós tévéműsorokon, amin cirka 45 perc adásidő alatt még ha gyorsított felvételben is, de megoldották a dolgot. Namármost nálunk fürdőszobaprojekt volt, ami ugye ehhez képest semmise. Sőt nagy vagány amazonként közöltem Bundival, hogy dolgozzon csak én pikk-pakk elnavigálom itt a meseterembereket.

 Már ott felvillanhatott volna valami, amikor a csempe kiválasztása majdnem válóperes ügyvédnél végződött, de nem hittem a baljós előjeleknek. eredetileg bordó volt az alapszín, ebből lett a végére kék. Nade beleszerelmesedtem egy csíkos ezüstszálas színváltós csempébe, aminek elég horror négyzetméter ára volt, de én addig pislogtam a zuramra még engedett szerelmemnek. Ki is fizettünk mindent amikor is a rakodásnál szóltak , hogy van egy kis gixer. Az én csempeimádatomnak a darabára annyi, amit ők véletlenül négyzetméternek írtak ki, fizessünk már még be az 50db csempére cirka 250 000-t. Én a zuram huzavonájára mentem vissza és próbáltam nagyon határozottnak tűnni amiből nagyon lehúzott a szettemhez és fellépésemhez nem illő kisebbikemnek vett héliumos szülinapi lufi. Ennek ellenére ha én eldöntök valamit, az úgy lesz és punktum, mint egy kiképzőtiszt kettő kérdést tettem fel: Ki hibázott? (Ők.) Hívjam a fogyasztóvédelmet vagy befejezik a rakodást? (Befejezték). Sőt hazafelé a főfőmufti hívott fel elnézést kérni, de ez engem már nem érdekelt, nyáladzva öleltem magamhoz szerelemcsempémet. Aztán megjöttek a mesteremberek., Na mondom fiúk, villany és vízvezeték csere az egyértelmű, de kezdjük azzal, hogy ezt a falatkivesszük, ide meg rakunk egyet, mert kell egy külön wc. Itt még csak a fejüket vakarták, amikor előadtam, hogy a kád ott lesz, a tusoló, ott a boyler meg emitt, akkor már leültek rajzolni, Amikor világossá vált számukra, hogy gyakorlatilag még egy konnektor sem marad a helyén, akkor már én rajzoltam nekik a falra, hogy mi hol lesz. csak némi szösszenet, volt olyan nap, amit az udvaron töltöttünk akkora volt a por. Volt olyan, hogy szobawc-t hoztam az intézetből, volt olyan, hogy egy hétig a szomszédban fürödtünk, volt olyan, hogy 2-3 napig nem volt víz, vagy áram. Cirka 1.5 hónap igaz survivorként. Az első örömtáncot a wc elkészültével jártam, Szonja legnagyobb megrökönyödésére, hogy lehet ennek így örülni. Akkor elég vulgárisan azt közöltem, hogy ha te ástad volna a szarod 2 hétig a hátsó kertben, te még csókolgatnád is a porcelánt (én sem álltam távol tőle). A második a saját kádamban elmerülve csendben por és ütvefúró nélkül. Konzekvencia, soha többet ilyet, cirka árakban a maximum számítottat be kellett szorozni kettővel, a munkások soha nem érnek ide amikorra ígérik, valamint minden napra akad valami bibi amire nem számítanak. Örök emlékül álljon ittkét fotó, egy a kezdetekről....és egy az utcsó simításokról, amire már a ház ura is megérkezett.

Kényszerszabi

Ez van akkor amikor az ember orrára koppintanak, hogy jó lenne bakker ha megállnál egy kicsit, mert nem fog ez semmi jóra vezetni. Az ember azonban gyarló lény és nem figyel oda, ezen oknál fogva felkarol egy orbitálisat. Dehogy ül le a seggére és adja fel, játssza a kemény csajt és megy tovább, úgy két napig...aztán konstatálja, hogy ennek a fele sem tréfa, mert bizony nem tud lábra állni. Amikor közlik vele, hogy ezt a térdet bizony csapra kell verni, mint valami jóféle boroshordót, akkor akad ki igazán és kezdi komolyan venni. alkudozik egy sort, kikönyörög egy hét haladékot. Fekszik, pihen, jegel, ken, vajákol, éppen csak pipamocsokkal nem keni be az arcát,. Hát ez van kedveskéim, ha te magadtól nem veszed észre, hogy le kellene állni, akkor észreveteti veled a sorsod. Talán mos be tudom tartani az ígéretem és végre utóléri magát a blogírásban is, nem csak azzal lesz elfoglalva, hogy küzd, mint malac a jégen.

Kezdjük is azzal, hogy az idén ismét sikerül eljutnunk lellére. Lelle a szívünk csücske, örökös visszatérői és csodálói vagyunk a Balaton napfényes partjának. Mint, mindig minden évben történik velünk itt valami. Most éppen senki nem volt beteg, de Székesfehérvárt elhagyva, ott maradt a jó idő is, megérkezve már azt se tudjuk, hogy kotrójuk elő a bőrönd aljáról a végszökéség esetére betett pulóvereket és hosszúnadrágokat. Sajnos el kell mondjam a naptejre sem volt szükség az ott töltött majd két hét alatt. Az első két nap azzal telt, hogy inkább felkerekedtünk és kirándultunk, Jártunk Pécsett is, soha nem voltam még, elsőre elvarázsolt a különböző kultúrák találkozása, csak kapkodtuk a fejünket. A lányok nem is sejtették, de a "kellemes" 20 fokos balatoni lubickolások közepette meglepetésként megérkezett a jó ides apjuk is, egyenesen Németországból, hogy még pár napot eltöltve együtt jöjjünk haza. Azt, hogy mennyire jól sikerült volt az idei nyaralás ékesen bizonyítja, hogy a két csibe annyira nem akart hazajönni, hogy egészen Siófokig itatták az egereket....

Falunap :)

Jó-jó, a mi falunk tulajdonképpen egy város Gömör szívében, de azért na, mindig mindenki mindenkiről tud mindent, még azt is aminek semmi valóságtartalma nincs. :) Idén már nagykorú lett a mi fesztiválunk, ezen oknál fogva nosztalgiázhatok egy kicsit. Tisztán emlékszem az elsőre, ahol gyakorlatilag 3 napon át mértem a vérnyomást és a vércukorszintet, hááát mit mondjak, tudna az ember tartalmasabb időtöltést is. Aztán minden évben főztünk is, ergó eljött pár év a krumplipucolásból. Aztán már nagy pocakokkal fesztiváloztam, tisztán emlékszem, a "Bundi menj vissza azért a kürtőskalácsért, mert meghalok érzésre is." Emlékszem amikor Szonja szerepelt a színpadon, lámpakélnt, teljes lámpalázban. Sőt Hupikékként is döngette a deszkákat, továbbmegyek még táncoló talp is volt pörgős népviseletben. Az ide

in a nagykorún pedig már csak ámultam-bámultam, hogy a kisebbikem riszál a nagyszínpadon.  Elrohantak az évek, velük már más ez a fesztivál is, nekem nem jutott volna eszembe, görényt hazacsórelni, zsebpénzből fekve dodgemezni, fagyit koldulni, elszállt lufi után sírni sem. Pörgés volt kérem szépen a javából. Új értelmet nyert a fesztiválozás is....mint maga az életünk :)

Anya

Akárki akármit mond számomra a legszebb ünnepek egyike az anyák napja. Túlcsordulva, zsebkendőket telesírva. Emlékszem a lányok már nagyon régen a szívemben éltek, és hitemben, hogy egyszer nekem szól majd a vers, a rajz, a kézzel készült ajándék. Elszoruló szívvel bőgicsélve néztem az ajtófélfának dőlve az intézetben az anyák napi műsorokat, amik a törpék jöttek előadni az öregjeinknek. Tisztán emlékszem a kollégáim sajnálkozó pillantásaira is, tudták, hogy azok a könnyekben benne van a fájdalmam is. Sok-sok anyák napja telt el így. Néha könnyebben viseltem, néha meg mázsás súllyal a mellkasomon. Aztán hála a jó Istennek és a lányaimnak ezek a keserédes pillantok elmúltak, a fájdalmamat is elvitte a szél. Az idén triplán ünnepelhettem. Anyák napja reggelén sutyorgásra keltem: "Kira kelj már fel, tudod anyák napja van, siess, Szonja a kést csak neked lehet, nem érjük fel a mikrót, cssssss felébred anya." Csodás ágybareggelit kaptam a kicsi kincstől és Szonja kézzel készített ajándékát. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember lánya elfelejt mindent, hogy sokszor fáradt, olykor dühös, néha bizony kiabál is, hogy szélmalomharcot vív naponta. Nem üres strófa ám, hogy a szeretet mindent legyőz, kőkemény igazság, mert elég egy maszatos kéz, egy nyálas puszi, egy "szeretlek anya" és minden düh, minden szélmalomharc új értelmet nyer. Soha nem mondanám azt, hogy minden rózsaszín cukorhabos, de azt igen, hogy a trutyi tetején is mindig ott a tejszínhab és a  koktélcseresznye és minden egyes nap ott a bizonyíték is, hogy a felhők fölött süt a nap.

Kira egyik óvónénije a református kántor, így nem volt kérdés, hogy a templomi anyák napi műsort a Bóbita csoport adja, olyan hideg volt a templomban, hogy látszott a leheletünk, ennek ellenére, mint egy pislákoló gyertya fénye, melegség öntötte el a szívünk. A műsort nagy titok övezte, semmit nem tudhattunk róla, Kira igazán jó ügynök lenne, mert nem volt hajlandó egy szót sem elmondani, mindenféle csokivesztegetési kísérletemnek ellenállt. Megdöbbentő és megható volt látni, hogy az egyházi közösségre milyen hatással voltak ezek a kis angyalok és a belőlük áradó szeretet, szem nem maradt szárazon.

Kicsit nosztalgiázva gondoltam az ovis anyák napjára, emlékszem minden pillanatra ami ott és akkor Szonjától kaptam és sajnálom, hogy az iskolában már külön anyák napi ünnepség nincs, hiányzik. Utolsó előtti anyák napját láthattam az oviban és újfent rácsodálkoztam kicsi Kirára. gyakorlatilag 2 hónap alatt olyan változás ment végbe a fejlődésében, hogy csak kapkodtam a fejem, a kis csibész szélvészem volt a legfegyelmezettebb, egy helyben állt, ült, az izgága kis kukacból igazi nagy pillangó lett. Nagyon, de nagyon büszke vagyok rá. Természetesen ezt a műsort is teljes titok övezte, de az anyák napi 3. felvonásnál már olyan érzelmi töltetben voltam, hogy elég volt meghallani a zenét, megérezni az orgona illatát és már potyogtak a könnyeim. Annyira találó verset mondott mindegyikük, hogy csodáltam az óvónéniket, mennyire ismernek engem és őt, a mi közös életünket.

Tóth Anna:  Anyák napi köszöntő

Reggel, mikor ágyamhoz jössz,
Suttogod a nevemet.
Ujjaiddal cirógatod
Arcomat és kezemet.

Álmos szemem nyitogatom
Mosolyodra ébredek,
Ez a legszebb ajándékom
Ameddig csak élhetek!

Május első vasárnapján
Átadom a virágom,
Szívem szerint mindent adnék
Ami szép a világon!

Köszöntelek Édesanyám,
Hiszen ma van ünneped,
Nekem pedig az-az öröm,
Ha öledben ülhetek!



(Prücsi verse :)

Viharok dúltak

Régen

Nem nagyon írtam mostanában a munkámról, egyébként sem sokat, most azért mégis van mondanivalóm.'96 februárjáéban ez a munkahely volt életem első munkahelye, éppen azon morfondíroztam egy nap, hogy nem is tudom milyen máshol dolgozni, hiszen nincs viszonyítási alapom. Körülbelül pár nappal a 20.  évforduló előtt döntöttem úgy, hogy időre van szükségem, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ezt így akarom tovább, vagy, hogy akarom-e egyáltalán tovább. Teljesen kiégtem és nem a munka miatt, hanem sok.-sok olyan tényező miatt, ami sokkal inkább személyes és számomra megalkuvást nyújtó, én pedig nem vagyok megalkuvó. Március 1-vel új feladatokat kaptam,  vezetője lettem egy ellátásnak, ami magában foglal 380 ellátottat, 42 dolgozót 26 települést. Háát mit mondjak nem kis falat és számomra teljesen új terület. Élveztem/élvezem, a legjobb pillanatban jött, hogy új lendületet adjon. Nehéz, nagyon, mert én tervezős emberke vagyok, itt pedig azt nem lehet, olyan hatások érnek akár egy telefonhívással, hogy borul az egész napom. Mégsem ez volt a legnagyobb probléma, hanem az a kolléga aki az én előző helyem hivatott átvenni. Iszonyatos meccseink voltak, mert szeret ő itt "dolgozni" csak éppen felelősséget nem vállal semmiért. Nagy falat volt neki is és a legcsúnyább módszert választotta, támadott, fenyegetett, zaklatott. Itthon persze kijött a feszkó, csak bőgtem éa úgy döntöttem ez így nem mehet, a családom, a gyerekeim ezt nem érezhetik és nem szenvedhetik meg. A legnehezebb türelmesnek volt lennem, hogy ne csináljam meg vele mindazt, amit fejben vizualizálok. :) Aztán egy nagy központi értekezleten borítottam a bilit, hogy így én inkább nem, sőt ha csak így lehet, akkor inkább sehogy. 20 év után...mert nem éri meg, hogy tönkretegyem magam idegileg. Egyszerűségében számítottam rá, hogy itt is nekem jön, nem tévedtem, 3 napot készültem rá, hogy nyugodt maradjak, nekem sikerült. Igazi szappanoperának lehettünk tanúi, volt ott bőgés, hiszti, cirkusz és a részemről válaszul jéghideg nyugalom. Az utolsó csatával megnyertem a háborút, bocsánatot kért, természetesen érdekből, mert nélkülem nem tudja ellátni a feladatait. Érdekes helyzet ez, mert igaz, hogy ha a tengerbe beledobnak egy követ a tetején a hullámok rendeződnek, de a tenger fenekén, ott örökre megváltozik valami.

Az új hely, hmmm érdekes, összetett és végre ha úgy akarom kliensek között is lehetek. Próbálom azt a hatalmat amit a kezembe kaptam jól használni és nem felhasználni senki ellen. Meglepődtek a dolgozók, mert innovatív vagyok és nem nagyon szeretik a változást. Hihetetlen vegyes a társaság, de én ezt élvezem ebben a leginkább. Szóval szó mi szó, sok idő után, rengeteg kanyarral, de újra élvezem a munkám.

Napjainkban

 

 

 

 

 

Szabad akarat

Szeretlek, bármit tehetnél, Szeretlek-másképp mondani. Nem lehet. Nem is tudom miért, szeretnél többet hallani. Bocsáss meg mindent magadnak! Hisz egyszer úgyis elévül. Semmi rossz nem tart örökké. Végül megszépül…

Néha azt érzem egy gyermeknevelési csőd vagyok, hogy elrontottam valamit, valahol, vagy elcserélte a csajokat a gólya. Menetrend szerint összevesznek, verekednek és rám osszák az igazságosztó szerepet. Azt gondolom senkinek sem kell jobban körülírni, hogy nincs szarabb dolog, mint a döntőbíró helyzet a vérre menő csatákban, mert bárhogy döntesz, nincs sapka van sapka effektusba kerülsz. Mert ha azt mondod a nagynak, hogy legyen ő a nagy okos és engedjen a kicsinek, akkor jön a persze, mert ő a kicsi, neki mindent lehet. Ha a kicsinek mondod, hogy most Szonjának van igaza, akkor szabad akaratának minden vehemenciájával úgy vágja be maga után az ajtót, hogy még a porcicák is nyávogva osonnak az ágy alá. Konfliktushelyzetek életképe nálunk, hogy mindkettő sír or üvölt, egyik sem tudja már miért, én meg kiverem a magas c-t, szürreálisan leginkább azt kiabálom, hogy, úgy utálok kiabálni. 1000x elmondok valamit és észre sem veszik, hogy nekik beszélek. A jéghegy csúcsa, amikor tehetetlenségemben már én is bőgök, akkor csend lesz majd fél perc alatt alatt azon vesznek össze, hogy ki miatt is sír anya. Nem tudom, mások hogyan és mi módon kezelik ezt a helyzetet, nekem nem egyszerű és nem szégyellem ezt az árnyoldat sem, hogy néha eladnám őket egy zsák krumpliért, olykor még rothadt krumpliért is :). Kényesen ügyelek arra, hogy egyformán érezzék mindketten mennyire szeretem őket és most itt a hangsúly leginkább az egyformán van, mégis leginkább féltékeny énükkel törnek rám, hogy a másikat ezért vagy azért szeretem jobban. Szóval néha kibukom és nem vagyok Miss anya, aki mindig mosolyog, édesen dalolászik, facebook posztos sütiket süt, kismókucizza a gyermekeit és minden kreatív dolgot megcsinál, akinél élén állnak még a legók is szín szerint válogatva a dobozban. Aki befőz és minden hétvégén ropogósra vasalt ruhában nyakig sminkben 12:00-kor tálalja a gőzölgő leveset. Én sokkal inkább szombat reggel rimánkodom nekik, hogy csak még fél órát alhassak, arra is rögtön  rábólintok, hogy túró rudit reggelizzenek. Olykor pizsiben főzök, kócosan és csak délután kettőre van ebéd. Előfordul, hogy nincs itthon tej vagy vaj, sőt felejtettem már el kenyeret venni. Néha nem érek oda időben az iskolához, oviba menet reggelizünk, vagy elfelejtek hetekig rajzlapot venni. Nálunk olykor a szárítókötélről öltözködünk, a gyerekszobában Tátra méretű a plüsshegy és a szekrényt kinyitva bizony egy kisebb papírbolt ömlik ránk. Igen néha sóvárogva nézem a tökéletes anyákat teljes tökéletlenségemben, olyankor a lányok körbefonják a nyakam és biztosítanak arról, hogy nekik én vagyok a tökéletes. Az az anya, aki esténként énekelve táncol velük, aki párnacsatázik, aki  elrappeli az "itt van az őszt", hátha úgy jobban megtanulják, aki azért is szeretnek ha gyenge és sír, csak ne kiabáljak. :) Nem adnám én őket a világ minden kincséért sem...nem krumpliért sem...rohadtért meg pláne nem. :)Néha kibukom rájuk és magamra, minden döcög és nehéz...aztán elég egy mosoly, egy rajz, egy maszatos ölelés, egy büszke pillanat és törlődik minden disznóságuk...éljen a szabad akarat :)

Becsöngettek...én meg kisípolnék

Bár valóban voltak fülproblémáim az utóbbi hetekben, azért azt nem mondanám, hogy az elmúlt 21 napban a fülemen kívül más nem csengett, de lassan már megszokottá válik ez nálam. Igaz most van mentségem a szabadidőm nagy részét papír és ruhaboltban töltögettem, no de ne szaladjunk ennyire előre. Elnézést a frivolitásomért, meg a fricska posztért, de most  éppen ez akar utat törni a bensőmből. Becsöngettek és volt évnyitó is. Szerintem teljesen fölöslegesen, mert ha segíteni nem tudunk, legalább ne ártsunk, örök elvének alapján, az egyáltalán iskola közelébe sem vágyó gyereket, elsőként csapja mellbe a mondat, miszerint 182 tanítási nap lesz az idén. Hát bakker, de most tényleg, kb olyan  volt a kölkök feje, mint centit vágó bakákkal közölni, hogy bocsi, de ráhúzunk még a sorkatonasága 182 napot, vagy nincs is Mikulás, meg a nyúl se tojik, csak bogyókat ésatöbbi. Az elsősök kánonpityergését erőteljesen fokozta a másodikosok "úgy vártuk az iskolát" című siratófali verse. Gondoljunk bele, egész augusztusban protkós nénik csipkodják a gyerek arcát, hogy és "Döncike várod már az iskolát". Igen egy szabad nyár után biztosan van olyan gyerek (lázas, napszúrásos, félrebeszélő) aki várja. Eleve groteszk szerintem, hogy szeptemberben évet nyitunk, de mindegy. A közel 1 órás hacacáréból szerencsére nem sokat hallottam, mert leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy a 40 fokban a napon elájult gyerekek lábát magasba tartsam és vízzel fellocsoljam őket. Szépek, szépek a hagyományok, de bőven elég lett volna egy sziasztok gyerekek is. Gyönyörű a néptáncos csoport, de 36 réteg szoknyában leginkább a levegő kapkodására és nem a csárdás lépéseire kellett koncentrálniuk. Aztán beindult a verkli, szeptember 2.-án önelégült mosollyal a képemen hátradőltem, hogy én biztosan mindent megvettem, újat nem tudnak mondani. Tudtak....úgy két hétig minden nap. A papírboltban már jobban eligazodtam, mint a saját konyhámban, a teljesség igénye nélkül csak néhány ínyencség, ami szőke fejemből nem pattant ki a készülődés során.: 3.-os vonalazású füzet (a gyerekem 2.-os), nylonnal borított papírszalvéta (mi a picha?), 100db  műanyag pálcika (40 van egy csomagban, annyi volt itthon). Azért azt a képet vizualizáljátok, amikor este 10-kor útszéli örömlányt megszégyenítve monologizálom a káromkodásokat miközben10-vel válogatom, szín szerint a pálcikákat, és egy rohadt befőttes gumit nem találok az egész házban. Mellem döngetem és hálát adok a sorsnak, hogy lányaim vannak, ezen oknál fogva szilikon hajgumim, meglett a 10 bekötözött kicsi kupac. (azóta se vették elő a táskából) Nem tudom ki volt az a pöcs, aki kitalálta az öntapadós könyvborítót, mert egyrészt mindenre, mondom mindenre ragad, csak oda nem ahová kell, ami még ennél is jobban felhúzott, hogy nincs az a könyv, amire méret, így lehet vagdosni. Az ollótól, egészen a sebészszikéig jutottam. Szóval a kitaláló pöcs, egy rafkós pöcs, mert elvileg elég 1 csomag a könyvekre, nálunk 4x1 volt elég....nekem meg menet közben kb. 100x volt elééééég. A gyerek táskája cirka 18 kg, pont annyi, mint a húga, kipróbáltuk Kira felborul vele és krumplibogárként kapálózik. Amikor szülőin megkérdeztem, hogy a 6!!! db irodalom könyvből melyik a második félévi, (elsőben így volt), szemrebbenés nélkül közölték, hogy mindet használják. Szóval tudjátok, elhiszem én, hogy amit megtanulsz csak a tiéd, meg tanulás a tudás atyja, és egyéb ilyen bölcsességek, de nagyon nem tetszik, hogy egy 7 éves gyereket ennyire leterhelnek, mint fizikálisan, mint pszichésen. Amikor megnéztem az órarendjét, majdnem dobtam egy hidat, pedig sosem tudtam, mert nekem kb gimiben volt ilyen. Őszintén? 5-6 óra naponta és utána minden! délután valami, olyanok, mint drámajáték, atlétika, dzsúdó, néptánc, angol, okostudor, mittudoménmi, redukálni fogom... nagyon. Asszem a cinkosa lettem, ma este már annyira fáradt volt, hogy én színeztem ki helyette a feladatot...  ha holnap nem kapok rá egy csillagot azt hiszem beverem a hisztit :)

Az új év igérete kicsit ambivalensen...

Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomoritanak vagy fájdalmat okoznak. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, többet egyetlen percet sem szeretnék azokra pazarolni, akik hazudnak vagy manipulálnak engem. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. Úgy döntöttem nem tűröm a tettetést, a képmutatást és az őszintétlenséget. Szeretem a ráncaimat, mert azt mutatják, hogy életem és megéltem az életem, minden árnyoldalával, minden szépségével.

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.

Mit kivánok Nektek és magamnak: Álljunk meg, és emlékezzünk a mögöttünk álló évre! Emlékezzünk a sikereinkre és a kudarcainkra, a megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb kalandokban volt részünk, és amikor bezárkóztunk, hogy elkerüljük a csalódásokat. Valójában erről szól a Szilveszter. Kapunk még egy esélyt, hogy megbocsássunk, hogy jobbak legyünk, többet adjunk, többet szeressünk, éljünk. Ne töprengjünk azon, mi lett volna ha, örüljünk annak, ami jönni fog. Fogadjuk meg, hogy jobban odafigyelünk egymásra, jót adjunk, és nem csak ma éjjel, hanem egész évben.

Áldott, boldog új esztendőt kívánok! Köszönöm, hogy velem voltatok/vagytok, öleléssel Lili

Szünet :)

Nem hiszem, hogy a lányok várták jobban, sokkal inkább én. Igaz nekem ez amolyan félszünet lesz. December elsejétől új munkaköröm van. Tipikusan annak az esete amikor valakinek kell egy hely és a helyi atyaúristen beígéri neki. Nem voltak kis csaták és nem kívánom senkinek sem azt a két hét bizonytalanságot, főleg a munkafeladatok felosztását. Küzdök is rendesen, mert nem igazán vagyok a realitások embere, el sem tudtam képzelni, hogy fogok íróasztal mellett ülni, én az izgága. Sértett is voltam természetesen, és mérhetetlenül büszke, hogy mennyien álltak ki mellettem, mennyien szeretnek. Hiába no minden rosszban van valami jó is. Teljesen más feladatokat kaptam, mint eddig, sok-sok papírmunkával és csilivili irodával. A régi feladataim egy része is megmaradt, ehhez ragaszkodtam, lételemem, hogy emberek között legyek. Azért nem írok róla csak most, mert mérhetetlen düh és indulat munkált benne, hogy semmit nem vétettem és tizenx év után mégis kellett valakinek a helyem, aki mellesleg azóta sem csinált ott semmit...hogy neki jó legyen hármunkat mozgattak meg...szóval nem volt egyszerű. Az sem az, hogy teljesen egyedül felelek egy komplex ellátásért, ami hozta magával hozadékként, hogy bár az utolsó két hetet itthon akartam tölteni az évből nem fog menni, igaz nem egész napokra, de be kell mennem. Ahhoz is hozzá kell még szoknom, hogy gyakorlatilag egész nap csörög vagy az egyik vagy a másik telefon, ilyen-olyan ügyek miatt. A sok munka ellenére még sem érzem még egészen magaménak ezt az új munkakört, sőt nem is érzem magam jól benne. Valami olyan belülről jövő érzés van bennem, hogy ez még csak valaminek a kezdete. Mindenesetre igyekszem minél kevesebbet bemenni a szünetben, jó itthon a családdal...igaz a csajoknak nagyon bejött az iroda is :)

Melós Mikulás

Mindenki a saját munkahelyén is részt vehetett egy kisebb Mikulás buliban, ki-ki igény szerint. Kirabiga egy dagonyás sárpartit nyomott az alacskai Mikulással, egyetlen probléma volt, hogy óvónéni elfelejtett pórázt vinni, ezért a hölgy step by step bejárta a kastélyt, közben azért vonatozott, hupikékezett és doktor bubózott is. Az oviban amikor érte menetem, tőle meglepően szokatlan módon alig bírt hazajönni :) Szóval szerintem neki mindenképpen jó buli volt.

Szonja révén átestem az első teszten is, "nagy" iskolásként Vackoréknak az 1/b-ben reggel csomagosztás volt, délután pedig Mikulás diszkó. Nekem kicsit új hullámos zenét nyomó tanítóbácsijuk nem kicsit ingerelte hangilag a dobhártyáimat. Szóval vegyél 2 óra tuc-tuc zenét, ehhez adj hozzá gyomorban remegő hangerőt és spékeld meg cirka 80 gyerek visításával. Ha ehhez még pöppetnyit hozzáadjuk az előző este 9-ig Mikulásvers tanulását, (mert hamarabb nem  jutott eszébe a kishölgynek) valamint "Anyaaaa nincs egy göncöm sem" (OMG) ruhásszekrény kipakolását szerintem egész jól vizsgáztam igy első bulira a másik meghívott anyukával egyetemben, roptuk, mint a gép :) Itt ki kell emelnem egy momentumot, az első b tagja egy tüneményes kerekesszékes kislány, nem szégyellem egy oszlop mögé húzódva pityeregtem azon, ahogy a többiek a fejére illesztettek egy villogó koronát és kerekesszékestől az egész buli alatt folyamatosan táncolt vele valaki...szívmelengető volt remélem a sok kis prücsök ilyen is marad nem rontjuk el őket. 

Mondanom sem kell, hogy az intézetben is járt a Mikulás, természetesen minimiki Kira azonnal felismerte a karbantartónkban a Mikulás bácsit és rénszarvasaink is a szolgálat autóját nyomták, krampusz mivoltomat mindössze egy jelképes szarv hivatott szimbolizálni mégis annyira jó volt látni a kis öregjeink arcát, öröm és vidámság, szeretet és hit, náluk már inkább Szent Miklós, mint Télapó filozófiájában. Természetesen a kollégák sem maradhattak ajándék nélkül, hiszen egész évben jó gyerekek voltak ők is.

....és még csak ezek után jött itthonra is a nagyszakállú :D