2015. január 26., hétfő

Undok hétfő ellenszere


Minden napban ott van az a valami, amibe belekapaszkodhatsz. Nincs nap, hogy ne kapnád meg azt a segítő kezet, azt a szót, azt a leckét, azt az ajándékot, ami ne segítene tovább. MINDIG ott van!

2015. január 24., szombat

Félév-élet

Oké-oké nem gondolom, hogy június esős időnk van, de ez a félév mégis jelentős, elsőszülöttöm megkapta az első értékelését. Természetesen nagyon büszkék vagyunk rá, ennek ellenére nem hiszem, hogy attól lesz belőle boldog ember, hogy mondjuk 100%-on teljesít. Okos, ügyes, de ha éppen nem ez lenne azt sem bánnám. Azt tartom fontosnak, hogy szeresse amit csinál, hogy élvezze ezt az újfajta létet és közösséget, amit számára az iskola jelent. Nehezen indult és bár én anyjaként tudom mennyire introvertált, lassan a tanárnénik-.bácsik is rájönnek, Nem lepett hát meg, hogy példás magatartása mellé odabiggyesztették, hogy társaival kissé távolságtartó. Az sem, hogy félénk sutyorgását  beszédzavarnak nézték, és nem dagad benne a versenyszellem sem. Ő nekem így kerek egész és tudom, hogy ez egy folyamatosan változó állapot. Egyre inkább azt látom ebben a hatéves tüneményben, hogy valahonnan régről és nagyon mélyről jövő bölcsesség csillog a szemében. Ő az aki azt mondja, hogy a legjobb dolog az életében a testvére, mert ő az egyetlen ember aki egész életében mellette lesz. Ő az akit mindig ölelget a barátnőm, mert szeretetenergiája van, jó ölelni, mert csordultig van szeretettel. Ő az akivel komoly felnőttes dolgokról beszélgethetek minden este a gyerekszoba félhomályában. Imádom az éppen lepkevírusos mosolyát (húga szerint hamarosan be fog bábozódni). a gurgulázó nevetését, a kis gödröcskét az arcán, a ráncokat az orrnyergén amikor fintorog. Csodaként élem meg, hogy bár nem adta könnyen az ég, de én lehetek az édesanyja. Őt látva hiszem, hogy sok kis ember, sok kis helyen tényleg megváltoztathatja a világ arcát. Eljátszottam a gondolattal, hogyan fogom látni őt 20 év múlva, jöttek is sorban a képek, hogy orvos lesz, tanár, festő, ügyvéd, de ez mind nem fontos, (per pillanat fagyi árus akar lenni, de a téli időszakra még nincs opció) legyen bármi, de ha ugyanezt a tiszta tekintetet látom, és hallom a kacagását, nekem az lesz a minden. Hiszem, hogy minden gyermek a maga sajátos küldetésével születik a világra, némelyik, hogy próbára tegye türelmünket, némelyik, hogy célt adjon életünknek, némelyik, hogy beragyogja napjainkat, némelyik, hogy gondoskodjon rólunk, mikor világra jönnek a gyermekek mindent megváltoztatnak. Szonja nekem elhozta a békét, a nyugalmat, az elcsendesülést, az odafordulást, minden apró pici lény szeretetét, az irgalomba és tisztaságba vetett hitet. Azt, hogy ebben a gyarló világban is eredendően jók vagyunk. Elhozta a küzdést, hogy tisztának, jónak lenni embert próbáló feladat, hogy elbotlunk, felállunk és újrakezdünk, Legfőképp a reményt hozta el, minden egyes reggel új reményét, amit én minden erőmmel igyekszem megköszönni neki.




2015. január 10., szombat

Szünet vége zanzázva :o)

Már majdnem azt akartam írni, hogy nem történt semmi a szünetben a nagy alvásokon és zabálásokon kívül, de ahogy elnéztem a fotókat, azért volt némi esemény a házunk táján. A karácsonyi dömping magába szippantott engem is. Az intézetben egymást érték a karácsonyi műsorok minden nap jött valaki, olykor többen is, vagy éppen az idősek és én mentünk rendezvényre. Balázs Puli nekem felejthető élmény volt, nem igazán hiszem, hogy a bakancslistámon szerepelt volna. A közeli kis falu karácsonyi kis kézművessége annál inkább, persze Kirát sokkal inkább a színpadon futkosás kötötte le, mintsem az alkotás, de egyöntetűleg jól érezte magát a kis triónk.




A kis ovisok látogatása az időseinknél engem mindig meghat, annyira jó látni a törpék és az öregek szemében ugyanazt a csillogást, ilyenkor igyekszünk mi is valami kedves ki meglepetést alkotni nekik és bár mindenki tudja rólam, hogy képzőművészeti tehetségem leragadt a pálcinkaember szintjén azért a színes rénszarvascsordánkra nagyon büszke vagyok.


A szilvesztert itthon töltöttük valahogy soha nem volt kedvem kötelezően jól érezni magam egy nagyobb társaságban, boldog-boldogtalant ismeretlent összecsókolgatni és tűzijátékot lövöldözni. A lányok rendkívül jól bírták a kiképzést, hajnal fél 1-kor még Kirával a nyakában apjuk fel le rohangált a kertben, amerre őnagysága irányította, attól függően, hol lövik éppen a tűzijátékokat. Richárd kutyánk szerencsére nem egy ijedős egyéniség fel s alá rohangált velünk ő is, boldogan csaholva. Én azzal ünnepeltem, hogy egymás után megnéztem két filmet is egészen hajnal 5-ig. Igyekeztem semmilyen újévi fogadalmat tenni, csak csendben bízni abban, hogy valóban egy boldogabb új év elé nézünk. 


A szünet utolsó napjáig bíztunk abban, hogy el tudunk menni korizni, de ez sajnos nem jött össze, mert annyira rapszódikus volt az időjárás, hogy egyik nap nagyon hideg volt, másnap pedig már olvadt nagyon a jég. Az utolsó napot azért mégsem szerettük volna itthon tölteni, úgyhogy moziztunk. Megnéztük a Madagaszkár pingvinjeit, mese ide vagy oda, azért ez a kis film  humorában és 3d-ben valóban nagyon élvezetes volt. 


Ha már Pláza, akkor az nálunk egyenlő a szokásos guruló lóval is, Kira már maradandó élményt nyújtott a bácsinak, természetesen névről ismeri. A kis merész prücsök (a kutyafáját neki) úgy gondolta, hogy felgaloppozik a mozgólépcsőn és a gondolatot nála, mint mindig tett követte. Úgy 3-5 fokot ment és  45 fokot dőlt hátrafelé, amikor utánaugrottam, de esélytelen volt csibéstől, lovastól lejutni róla, mert éppen csak elkaptam őket, így apjuk is riadóztatva lett. Épületes látvány lehettünk egyébként, a bónuszpont pedig az volt, hogy csak felfelé ment a mozgólépcső, a lefelé jövő éppen javítás alatt állt, így nem kicsit izzadva a lépcsőházon át kellett lejönnünk paripástól Bundi kellően fel is volt paprikázva. Szonjára jellemzően az egész akcióból semmit nem vett észre, nyugalomban galoppozott a saját paripáján.


Időközben már letudtuk az első hetet, mindenki a saját munkahelyén, leszámítva apjukot, aki egyenlőre nem tudott visszamenni No.-ba ugyanis a megrendelő nem fizette ki a cégét, ezen oknál fogva nem vették fel a munkát és nem is fogják amíg ez az egész el nem rendeződik (ha elrendeződik egyáltalán) és meg nem kapják a fizetésüket. Azért azt el kell mondanom, hogy ez nekem nagy könnyebbség, mert   hozza-viszi a lányokat és délután négyre már mindnyájan itthon vagyunk, úgy hogy nem kell loholnom a-ból b-be. Szóval jelenleg itt tartunk...ha nagy vonalakban is, de sikerült időben utolérni magam itt a blogon is.