Jeges vödrös...

Akármerre is nézek a facebookon más sem látok csak műanyag vödröket és tálakat, ahogy emberek öntik a fejükre a jeges vizet. Bosszantott eleinte, mert maga a gesztus egyáltalán nem erről szól, hogy jót röhögünk rajta, ahogy áznak a hülyék. Akkor most én itt öntenék morbidul, de annál inkább teljesen őszintén tiszta vizet a pohárba. Ice Bucket Challenge? A jegesvödrösöknek maximum a tüdőgyulladásról szól. Azt már biztosan nem tudják annyian, mint ahányan nyakon öntik magukat, hogy az ALS egy nagyon súlyos, a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan betegség. Az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmok sem működnek. Évente ma kicsiny országunkban 500 új beteget diagnosztizálnak. Igen, jól gondolod ismerek ilyen beteget magam is. A gesztus tehát a betegségre való felhívás és adományozás!!! Sok-sok értelmetlen dolog kering a neten, nekem személy szerint hidegrázásom van ezektől. Ma mégis kaptam több helyről egyet, ami szívemnek kedves. Gondoltam elindítom itt a blogon is...Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a facebook-on. Ennek keretein belül most arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy 48 órán belül osszák meg kedvenc magyar versüket és kérjék meg 10 további ismerősüket, hogy tegyék ugyanezt."Szóval kedves bloggerek hozzunk mi is egy kis kultúrát a világhálóra. Nem sorolok fel neveket, aki úgy érzi szeretne ebben részt venni szívesen olvasok majd nála verseket, ha mégis jeges vödröznétek tegyétek azt is, de az eredeti céljával ha kérhetem ezt tőletek. 

Itt pedig az én kedvencem ami jelen lelkiállapotomban aktuálisabb, mint valaha. 

Pilinszky János : Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
 lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

 

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

Felelek :)

Hát elég hanyag voltam, hiszen jó pár napja már, hogy Dius feltett nekem egy kérdést, jobban mondva kettőt, köszönöm neki, hogy elgondolkodtat, hogy mozgatja a rozsdás agytekervényeim. Akkor a kérdések:

Az lettél e, ami akkor akartál lenni, amikor azt kérdezték, hogy mi leszel, ha nagy leszel? 

És változott e valami, mióta gyerekeid vannak, vagy még mindig ugyanaz akarsz lenni nagyként? 

Az az érdekes, hogy nem tudom mi akartam lenni, amikor kicsi voltam és arra sem emlékszem mit válaszoltam rá, amikor ezt megkérdezték tőlem. Egy dologban biztos vagyok akkor és azóta is, emberekkel szerettem volna foglalkozni. Azt gondoltam én ápolónő leszek. Szülői nyomásra, akiknek volt egy hipotézisük arról, hogy nem bírom a vér látványát, ma sem tudom honnan vették, postaforgalmi suliba vagy közgazdaságiba akartak küldeni. Ehhez hozzájárult a realista bátyám, aki vasútforgalmit végzett. Én meg vergődtem és nagyon akartam ápolónő lenni. Direkt elrontottam a felvételit, mert már 8.-ban is tudtam, hogy én nem az az ember vagyok, aki egy asztal mögött papírhalmokkal bíbelődve tölti el az életét. Bejutottam hát egy un. sima gimibe, ahol sokáig színész akartam lenni,nagyon jó kis csapat verődött össze,szerettem, de be kellett látnom, bennem nincs meg az a plusz, ami az egyik fiúban, ő ma az egyik ha nem a leghíresebb szinkronszínész :) A gimi végén a nagy szerelemben férjhez mentem, akkor anya akartam lenni, még pontosabban fiatal anyuka, akinek a barátnői a gyerekei. Ahogy az ábra mutatja és bizonyára ti is tudjátok nem jött össze. Milyen furcsa, akkori és mostanáig meglévő állásom véletlenül jött velem szembe, az intézet, ami akkor nyílt. Nagyon mélyen kezdtem, gyakorlatilag takarítottam. Tudtam, hogy ennél többre, sokkal  többre vagyok képes. Elmentem hát az ápolósuliba, ahol végig jeles eredménnyel és dicséretekkel végeztem. Fel voltam vértezve, hogy még több legyek, elvégeztem az egyetemet mentálhigiénikus lettem, mert akkor már tudtam, hogy szívember vagyok, a lelkeket kell ápolnom. Olyan tanárok vettek körül, akik akkor már körvonalazták bennem azt az embert, aki most vagyok. Érzékeny vagyok a rezgésekre, emellett a leglehetetlenebb helyzetekbe is bele tudom vinni a humort. A munkám során sok-sok haldoklóval találkoztam és önkéntelenül is oda ültem melléjük, olykor hallgatni, olykor beszélni. Egyre inkább érdekelt a Hospice szellemisége, így azt is megcsináltam, minden lehetséges módozatát. Aztán újra gondoltam egyet és jelentkeztem az ELTE-re, művelődésszervező szakra, miért pont oda? Mert azt gondoltam, kevés a lélek, ha nincs motiváció és nem tudtam mit kezdeni az idősekkel a foglalkoztatás terén. Minden percét élveztem, a kutatást, a művészetet, a filmet, egy számomra új világ volt. Aztán felkértek egy képzésre mentorként, kommunikációs tréningek, személyiségfejlesztés, egyéni esetkezelések. Ez csak egy időszak volt, de pontosan elég arra, hogy megmutassa nekem, ez az én világom, ezt szeretem csinálni és ebben vagyok jó. Ennél a pontnál mindig eszembe jut a Jhon Lennon idézet: "6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: ''boldog''. Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet". Ez az időszak hozta meg nekem Szonját, a képzés végére megszületett. Úgy tudtam fogadni őt, hogy biztos voltam benne, bármit, de tényleg bármit feladnék az anyaságért. Amikor mindezt duplán megkaptam, jó lett volna megállítani az időt. Boldog vagyok, hogy általuk válhattam anyává, hogy az akkor teljesnek hitt személyiségem, sokkal mélyebb bugyrokat mutatott meg. Ma elmondhatom, hogy bár nem tudom mi szerettem volna lenni, ha nagy leszek és lehet még most is kicsi vagyok, de azt  hiszem jó helyen vagyok, legalábbis saját magammal mindenképp. Nemsokára jön egy újabb változás, de fel vagyok vértezve és hiszem, hogy visszalépve a munka világába, ott is ismét megtalálom a helyem.

Megkérdeztem a lányokat, ők mik lesznek ha nagyok lesznek, Szonja szemész, Kira postás . :)

Hogy tovább folytatódjon a lánc, az én kérdésem:

Ha valami jövőbelátó gömböd lenne és belenéznél 20 év múlva, hogy látnád magad?

Muszáj visszapasszolnom, mert nagyon érdekel  Dius -nak, ezen kívül szívesen látnám a válaszát Mártinak , és Cuckának  fáradozásukat és gondolataikat előre is köszönöm.

Tömjénezés :o)

Maximalista ember vagyok, tudom, hogy ez nem mindig jó és igyekszem is tenni ellene. Ebben a lányok sokat segítenek, már nem fontos hol vannak porcicák, az sem, hogy minden élére legyen vasalva, hogy néha meg kell tömi a szennyes kosarat, hogy beleférjen a többi, vagy uram bocsá' nem ágyazunk be, vagy az esti mosatlan reggel ott kacsingat a mosogatóban. Mióta ők megvannak, azóta ezek, mind, mind nem olyan fontosak. Az a fontos, hogy a lányokkal legyek, hogy együtt játsszunk, főzzünk, hogy este mellettem szuszogják álomba magukat, hogy általuk egy kicsit gyerek vagyok én is. Együtt párna csatázunk, táncolunk, bohóckodunk. Figyelnem kell rájuk, soha nem mondom nekik azt, hogy más dolgom van, pedig igen néha az agyamra mennek. Tudom, hogy ha 1x-2x 20x nem érek rá, nem figyelek, akkor többet nem keresnek, én pontosan ilyen voltam, ha nem figyeltek rám, odébbálltam, ma is ilyen vagyok majd 37 évesen. Valahol ez a blog is arról szól a figyelemről, hogy jártok ide, hogy tetszik, hogy "ismeretlenül" is kommunikáltok, visszajeleztek. Ezért nem tudnak a közvetlen környezetemben sokan a blogról, mert lehet nem adnám így ki magam, vagy éppen nem ilyennek ismernek, a felszín a külsőségek alapján. Sok pofont kaptam, nem barátkozom könnyen és hidegrázásom van az érdekemberektől, körbe vesz nem is kevés sajnos. Szeretem én is olvasni a blogokat, és újra kaptam egy díjat Diustól. Köszönöm neki, őt nagy dózisban olvasom, hetente 2x megyek és akkor csak az ő blogját nézem, egyben összefűzve, mert sokat gondolkodom ám az írásain, és nagyon sokszor eszembe jut, hogy úgy leülnék vele egy kávézó teraszára, úgy 2-3 órára és elmondanám amit én gondolok és tudom, hogy ő is, remélem ez egyszer megvalósul. Jól esett amit rólam irt, hogy "Ő az a blogger, aki a legtöbbször bőgetett meg, és Ő az a blogger is, akinél a legtöbbször röhögtem féktelenül". Ő jelezte talán ilyen konkrétan vissza először, ami a célom ezzel a bloggal, az emlékek megőrzésén túl, érzelmeket kiváltani, mert ez a számomra egyik legfontosabb, nyomot hagyni másban akár pár pillanatra is. Kiadni ami bennünk van, és hinni abban, hogy senki nem fog visszaélni vele. Jó tudni, hogy az vagyok Diusnak, ami ő nekem. Innen üzenem, hogy ma közös kedvencünket Dénest fogom hallgatni élőben és helyette is borzongok majd, naná ebben is hasonszőrűek vagyunk a tehetségkutatók nézése :)

A díjjal feladatok is járnak, mert ugye mit adnak ma manapság ingyen :)

Szabályok:
1.  Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat.
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról

Nagyon különböző blogokat olvasok, nehéz a választás, főként, hogy a blogok nagy része zárt, de akkor jöjjön a 4 "szerencsés".

1. Matusi - ezer szín ez a lány, furcsa, de nekem nagycsaládoskén is lány :) Hihetetlen energiák, mélység lakozik benne, szeretem ezt a nyitottságot és ősi erőt, ami az írásaiban és benne lakozik.

2. Eli akit nem tudok másként mondani Ő AZ ELI,a nekem örökkedvenc,  csupa nagybetűvel, akinek azt hiszem lassan ki kell cakkozni a hátsóját, mert február óta nem irt. Olyan érzékletesen ír, hogy sokszor azt érzem ott állok mellette és együtt csináljuk az ibolyalikőrt vagy  mi a szöszt. Tudom, hogy a blogban egy picike tortaszeletet kapunk belőle, de az a szelet annyira jó, hogy azt sem bánjunk, hogy nem a miénk az egész torta.

3. Személyes barátom blogja azt se tudom itt éppen melyik álnevét használja. Őrült nő, a szó legnemesebb értelmében. Ez már a sokadik blogja és remélem, hogy itt végre lehorgonyoz. Szélvész, sziporka, imádom.

4. Naná, hogy Cucka nem maradhat ki. Benne leginkább azt becsülöm, hogy fogja odacsapja a szívét eléd az asztalra, nem megfontol, nem agyal és kezdj vele, amit akarsz. Az őszinteség magas foka az amit ő le mer tenni és én mérhetetlenül becsülöm ezért az ősbizalomért és hitért. 

Ha nem ismernétek őket, azonnal nézzetek be! :)

Búcsúként, két mai kép a csajokról a kedvenc padon, én is szeretek itt ülni, csobog a szökőkút, és körbeölelnek a virágok, most éppen sárga árvácskák és sárga tulipánok :) 

Az igazi közösségfejlesztés

Ő pedig Michigan TOD

Azt gondoltam, hogy a közösségi oldalaknak semmi pozitív oldala nincs, csak még tovább sekélyesítik a már egyébként is mélyen szántó verbális kommunikációt és személyes találkozásokat. Sokáig be voltam regisztrálva az egyikre, de olykor hónapokig be sem néztem. Aztán rábeszéltek a másikra, ahol gyakorlatilag már mindennapos vendég vagyok. Meg kellett változtatnom a véleményem, hiszen a sok reklám és hülyeség mellett van ám jó oldala is. Ámerikába szakadt kereszt szüleimmel is napi kapcsolatban lehetek,  és sok más olyan emberrel, akivel egyébként esélyem sem lenne a távolság miatt. Itt ismertem meg Évit, Bézst és Balut, és általuk a Michigan gyurmaékszereket. Vonzottak a játékaik az egyediségük, az, hogy ha egy általuk készített fülbevalót viselek, mindenkinek mosolyra húzódik a szája. A termékeik kézzel készülnek, kreatívan és pénztárcabarát árban. Igen, lehet ez most a reklám helye, de nekem ők tényleg fontosak, a legfőbb okom, minden egyes ékszerben benne van egy csipet szeretet, lélek és szív. Olyan kis közösséget formáltak ők, aminek nagyon jó a tagja lenni. Már a múlt karácsonykor is játékot hirdettek, történetet kellett írni, nyertem, egyedi ékszert. Most újabb ajándékozást hirdettek karácsony alkalmából, egyedi ajándékot kell készíteni (na ebben  majd segít nekem valaki)elküldeni nekik, ők ehhez hozzácsapnak bónuszként egy gyurmaságot és sorsolnak egy nevet, amolyan zsákbamacska alapon mindenki kap ajándékot, eddig 45-en jelentkeztünk, ez annyira jó. Gyakorlatilag lesz valaki karácsonykor az országban vagy a világon, aki az én sk ajándékom fogja az Éviék ajándékával együtt bontogatni a karácsonyfa alatt. Lehet még jelentkezni, de siessetek, mert 10.-ig oda kell érnie a michiganesekhez, hogy ők kiegészítsék és továbbjuttassák a kisorsolt megajándékozottnak.

http://michigan-ekszerek.blogspot.hu/2012/11/mert-adni-jo-es-kapni-is-csodas.html, itt megtaláljátok a részleteket. 

Ezen felbuzdulva ahogy Szonja mondaná kitámadt egy pompázatos ötletem. Mivel szert tettem pár akciós gyurmafülis csomagra, azt osztogatom most éppen, úgy döntöttem kapnak az olvasóim is, legyen ez egy ajándék Tőlem/Tőlünk, Neked, aki most éppen ezeket a sorokat olvassa. Három pár gyurmafülit fogok elajándékozni. Nem mutatom meg őket, de kicsit segítek, az egyik gyerekjátékot formáz, a másik Szonja nagy kedvence, a harmadik pedig egy édesség, amit az anyukák kevésbé, a lurkók annál jobban szeretnek. Szeretném, ha Te aki az ékszert kapod ugyanúgy mosolyognál ezekre az ékszerekre, ahogy én, amikor meglátom őket. A játék egyszerű, legyél bár feliratkozott (ha az vagy, kérjek írj nicknevet is) vagy névtelen vendégem itt a blogon, írj nekem egy pár soros mailt a neveddel és postacímeddel a garamilili@gmail.com címre hétfő reggel hétig. Azt is írd meg, melyik ajándéknak örülnél, hétfőn délután a lányok sorsolnak a 3 kupacból, én pedig nagy szeretettel elküldöm a három szerencsésnek. Rendületlenül hiszek abban, amiben a michigenes ékszeresek adni jó, és kapni is csodás. Ölelés és mindenkinek sok szerencsét Lili.

Viziszörnyek:)

Az a helyzet, hogy két esetben igazodik hozzánk a meteorológia, ha Bundi készül horgászni vagy ha szökőévente mi készülünk strandra. Az a helyzet, hogy még ma is emlegetjük apósom közel egy évtizedes humorbombáját, amikor is kis csapatunk több napos hallesre indult 38 fokban kósza fátyolfelhők alatt, éppen bőszen pakoltuk be a túlélőfelszerelést, amikor drága apósom elkezdte feltekerni a kerti locsolótömlőt. Kedves barátunk rá is kérdezett, hogy mi okból, ő csak elmosolyodott és közölte, mentek horgászni, esni fog, nekem kell locsolni. Mondanom sem kell így esett meg, hogy a 10 napos horgászat 12 napa rúgott, mert a sárba úgy beragadt a kocsi a folyamatos esőzéstől, hogy ki kellett húzatni. Kiscsaládommal közöltem, hogy mivel rögvest itt a nyár vége, márpediglen mi csütörtökön strandra megyünk, apelláta nincs, napok óta kánikula van, punktum. Csütörtök reggel szakadó esőre ébredtünk, de Szonja és Kira olyan lelkesen énekelte a Süss fel napot, hogy csak nem fagytak meg a ludak, meg mi sem, így belevágtunk. 20 éve jártam utoljára ezen a strandon, akkor minden reggel 4km futás után 1.5 órát úsztunk a barátnőmmel, majd újra jött a futás, esküszöm nem mese. Nos, a strand azóta nem túl sokat változott. Kivéve egyvalamit a csúszdát. Amire ki volt írva, hogy 6 éven aluliak nem használhatják. Mivel Kira lévén nem tud olvasni, ezt a problémát gyorsan túllépte, az első csúszás után az úszómester is, így a kishölgy csúszott kb 40-et, nagy sebességgel a 130cm-es vízben landolva. Kimászott és ment újra, a nagyok előreengedték a szülők fél percenként kérdezték, hogy lehet, hogy ilyen kicsi és hűmeg ha, ő meg nagyon büszke volt magára, éppencsak a konfettieső hiányzott, a csúszdát körülálló és rajta mosolygó-csodálkozó emberek kezéből. Szonja kishúga dicsőségét megirigyelve, többször felmászott és tekintett a mélybe, de mindössze 1x csúszott le, amibe nagy szerepe volt egy kisfiúnak, aki fogta a kezét. A kisebbik vizibolhánk, 3 órán át nyomtam és liluló szájjal, kocogó fogakkal sem volt hajlandó kijönni.  Hazafelé már 6-kor aludt, másnap reggel nyolcig. be is nyújtottam a kérvényem a Jóistenhez egy csúszdás medencére. Strapás ment volt, de a folyamatos vigyor az arcukon kárpótolja az ember lányát/fiát a lótifutiért:) Bundi egy darabig renoválná magát strandügyben, nem is értem miért, majdnem meg tudott inni egy fél pohár sört:)

Mert az igéreteket betartják ugye!? :o)

Hosszas tervezgetések, gps koordináták, idő és gyerek egészségügyi állapot, valamint szél, víz és napállás egyeztetése után valóra váltottuk azon ígéretünket, miszerint most mi látogatunk el Hencsiékhez. A kemény és végtelenül viszontagságos 16km-es úton nem kevés ziccer volt, ami részemről nagyon szőkenősre sikeredett. Először is, a csajokat ébreszteni kellett, mivel nem számolta az előző este rapid módon szervezett és éjszakába nyúló szalonnasütéssel, ami után a lányok reggel 8-kor még krumpliszsákként funkcionáltak, és 9.10-kor ment a busz, ennek ellenére fél kilenckor már a kapuban tobzódtak. Kiértünk, felszálltunk, 2x is, egyszer az Aggtelkire, mert annyira el voltam foglalva, a buszjegy vásárlás+ táska+ szatyor és nem mellékesen két gyerek koordinálásával, hogy az a pöppetnyi apróság, hogy esetleg rossz buszra szállunk eszembe se jutott. Késett a most már tényleg a célállomásunk felé tartó  járat cirka 15 percet, és lefoglalni a kisebbik tűzgolyónkat olyan kicsi területen, mint egy buszmegálló nehezebben ment számomra, mint Risztov Évának a 10 km úszás, mondjuk aranyat én nem kaptam érte, hála az égnek ő igen. A három csaj, mondhatni belakta a házat és a kertet cirka 2 perc alatt, én meg gyakorlatilag süteményt zabáltam kiterülve a kanapén, a buszozás sokkja na:) A csajszik jól elvoltak, mi is, amint beszélgetés közben láttuk a kajakaranyakat. Kira lelkesen kergette a macskákat, Szonja kézből akarta etetni a tyúkokat (OMG), Zita meg hasított, mint a szél a futóbiciklivel. Kira 1-2 vetődést bemutatott és felmosta Heni nagy örömére a fürdőszobájukat, valamint sikerült az egész játékbirodalmat elhinteni az egész házban. Majd Szonja és Zita közös erővel levágta Hencsi haját, amolyan akasztják a hóhért alapon, jól sikerült, mondjuk a műanyag hajvágógép, mint olyan nem kicsit agyament fejből pattanhatott ki. Tervem, hogy szatyor nélkül jövök haza nem jött be, mert feltankoltam könyvekkel és csajszicuccokkal. A slusszpoén, kifelé ugye Heni is várta velünk a buszt, felpattanok, mondom Putnokra kérném a jegyet, mire a sofőrbácsi, az fa@a, de ő Mályinkába megy....de ketten nem néztük meg, hogy mi van kiírva a buszra, duplaszőkén. :) Itt is megköszönve drága barátnőm a szíves vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat, mindhárman :)

Diustól kapott játék :)

Mindig azon gondolkozom, hogy mivel is érdemlem ki én ezeket a nyereményeket, aztán arra jutok a végére, hogy amit itt hetet-havat összehordok mégis csak tetszik valakinek, szóval köszönöm Dius és így virtuálisan ölellek!Voltál olyan kedves is, hogy sikerül mindent bemásolnom ide, megkönnyítve a dolgom.

A díjjal járó feladatok:

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondani magáról. 

2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell. 

3. 11 kérdés feltevése

4. 11 ember jelölése.

 

 A 11 kérdés:

1. Ha a blogodat nem írnád az interneten, hanem mondanod kéne egy rádióban, mennyi bejegyzésed lenne egy hónapban?

Hááát nem is tudom, valakit is érdekelne a gyermekeimről való ömlengésen, ráadásul nyálasan előadva az éterben...őszintén...szerintem a bársonyos hangom ellenére egy adást talán megérnék:)

2. Mi pihentet jobban, az írás, vagy az olvasás? 

Az olvasás.

3. A blogod címe változott már valaha? (nem az elérhetőségre gondolok)

Nem.

4. A kezdeti céljaid, ami miatt a blog indult, azonosak a mostaniakkal?

Emlékszem akkor a gyerek utáni vágy hajtott és az az érzés, hogy sorstársakkal és "szurkolókkal" találkozzam, most már más az ok, hogy én segíthessek a hasonszőrűeknek és hogy legyen egy életre szóló emlékük a lányoknak tőlem.

5. Van e barátod a blogvilágból?

Remélem igen. :)

6. Van e ellenséged a blogvilágban?

Remélem, hogy nincs, mindenesetre ha van, akkor én (szerencsére) nem tudok róla.

7. Emlékszel e az első bejegyzésed címére? (nem ér puskázni)

Valami, "hát akkor kezdjük" vagy hasonló sablonszöveg volt.

8. Emlékszel e az első kommentelőd nevére? (itt sem ér)

Hajjaj szerintem Ingrid és Tapi.

9. Emlékszel e az első rendszeres olvasód nevére? (és itt sem)

Ciki, de nem emlékszem, gondolom az első kommentelők valamelyike.

10. Hány bejegyzés után mondtad el valakinek személyesen, hogy blogot írsz?

Hááát a környezetemben a mai napig titkolom, olyannyira, hogy Bundi is csak annyit ut, hogy van,:) Persze a virtuális világ más, de  tuti nem postolnám ki közösségi oldalon, erre már az elejétől nagyon figyeltem.

11. Szeretnél egyszer a blogodhoz kapcsolódó tevékenységgel pénzt keresni?

Jham, mondjuk könyvben kiadni és járni dedikálni....álom édes álom :D

Mivel ez a dij is körbejár, mindenkinek küldöm, akik szeretnék...de azért pár név.

Hencsi, WS, Vörösbegy, Zsuci (zárt blogok)

gneke

  Eli    (bár ő most szabadságoltat)

mosolyka

Ne haragudjatok, de ennyi, a többieknél szerintem tuti landolt már a meglepetés:)