Hát akkor jöjjön 2013! :)

Karácsonyi levél...

Drága Lányok!

Rendhagyó karácsonyunk volt, de azt hiszem egy életre felejthetetlen. Már egy nappal korábban elkezdődött, hiszen apa akkor ért haza. Semmit nem von le az élményből az sem, hogy órákat kellett várakozniuk és semmiképpen nem akartatok elaludni, amíg haza nem ér. Kira téged hamar elnyomott a buzgóság, de Te Szonja nagyon kitartó voltál, olyannyira, hogy hozzád bújtam úgy aludtál el, a szépséghibája a dolognak, hogy én is. Így történt meg, hogy a nagy várakozásban, édesapátok be sem tudott jönni a házba, mert nem ébredtünk fel össznépileg a dörömbölésére. Szerencsére én felriadtam, hogy hol van már és hívtam, akkor már az összes motyója a teraszon volt, lassan készült megágyazni Ricsi mellett:) Reggel aztán nagy volt az öröm és a boldogság, hogy végre megérkezett. A napot rajta lógva töltöttétek, én pedig a konyhában, megfogadtam, hogy többet ilyet soha, hogy ebből a nagy örömködésből kimaradjak. Nagyon vártátok már a Jézuskát, idén először az angyalok csak a fát hozták, ünnepi díszbe Ti ketten, egy kis darufunkciós apai segítséggel öltöztettétek. Kicsi Kira azt hiszem nem is Te lennél, ha nem szedted volna a díszeket vissza és nem borítottad volna fel a fát egy nagyobb dísz leráncigálásával. A késői ünnepi ebéd elfogyasztása után Szonja veled templomba indultam, hiszen szerepeltél, igaz kockára fagytunk, de volt az úton hó és fények, a templomban pedig melegített a szeretet. Bevallom végigbőgtem az Istentiszteletet a műsoron pedig annyira büszke voltam Rád. Hazaérvén már nem bírtátok tovább, hogy még nincs semmi a fa alatt, így magunkat nem, de a szívünket ünneplőbe öltöztettük. Ahogy elkezdtétek tépni a csomagolást az ajándékokról még csináltam két homályos fotót, aztán leraktam a gépet, mert tudtam ezek a pillanatok úgyis örökre belém vésődnek. Kira ahogy hangosan kiáltottál, hogy Dójás könyv és az angyali mosolyod. Szonja ahogy az utolsó neked szóló csomagnál közölted, hogy ebben csak a régen vágyott baba lehet, mert a Jézuska szeret minket és biztosan elhozta Neked, az a mérhetetlen hit és öröm, hogy valóban megkaptad.(Azóta is fel-alá galoppzik és mászik a lakásban) Kincseim, amikor ezeket a sorokat olvassátok, már tudni fogjátok, hogy az ajándékot bizony mi csempésztük az alá a fa alá, amit szintén mi tettünk oda. Remélem azt is tudni fogjátok, hogy a legnagyobb ajándék Ti vagytok nekünk, a csillogó szemek, a mosolyok, a csibészkedések. Lassan 5 éve vagyok anya és lassan 3, hogy kétszeresen is, mégis, amikor szólítotok ezzel a számomra legszebb három betűvel sokszor belém hasit, hogy Úr Isten, ez tényleg nekem szól és ez a két tünemény tényleg az én két pici lányom?! Ennyi év után is hihetetlen, hogy tényleg vagytok és az enyémek. Nagyon szépek az ünnepek, így, sallang nélkül, csak együtt. Jó látni, hogy érzékenyek vagytok, hogy a meghatottságtól és a papa hiánytól kicsit pityergő mamát két oldalról simogatjátok, otthagyva még a friss szerzemény játékokat is,  aki persze ettől még jobban pityereg...Jó azt is látni, hogy értitek az ünnep lényegét, hogy mi együtt mindannyian. Jó együtt játszani bármit és ezerszer megenni a gyurmafagyit is jó, Ki nevet a végénben kikapni egy 5 évestől kétszeresen is jó. Jó együtt pogácsát sütni a vendégeknek...Jó együtt hullafáradtan összebújva egy rakáson aludni...Jó pizsiben lenni délig és játszani habos kakaóval a kézben. Jó nekem is leülni az édesanyám mellé és talán megértetni vele, hogy együtt lenni jó és ennek az együttnek ő is a részese. Hálát adok a sorsnak, hogy még velünk lehet. Ilyenkor kicsit jobban fáj a hiánya azoknak, akik nem ünnepelhettek velünk, hiszem, hogy fentről néznek minket és ők is mosolyognak. Drága Kis Virágaim, tudom nem vagyok mindig jó anya, olykor felemelem a hangom, sőt az elmúlt időszak apukátok nélkül nagyon nehéz volt 2 esetben is ti törölgettétek a könnyeim és velem sírtatok. Ígérem, hogy igyekezni fogok benneteket ilyennek megtartani amilyenek vagytok, édesek, őszinték, lelkesek, hisztisek, bújósak, számomra tökéletlenül tökéletesek. Köszönöm, hogy minket választottatok és azt is köszönöm, hogy ennyit tanulhatok Tőletek, hogy ebben a nagyon nehéz és embertelen világban két apró gyertyalángként mindig utat mutattok nekem, mert általatok is tudom a szeretet örök. Szeretlek benneteket Anya.

ÁLDOTT KARÁCSONYT

"Becsomagoltam egy szép dobozba,
cseppnyi szívem szeretetét.
Ezt adom idén a világnak,
s szórom belőle szerte szét.
Neked is jut, csak tárd ki szíved,
a szeretet, az végtelen.
Ha úgy érzed, te is szeretnél,
hát szeress együtt én velem..."

ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDENKINEK SAJÁT, PÁROM ÉS A KÉT PIZSAMÁS FAÖLTÖZTETŐ ANGYALOM NEVÉBEN! :)

Szerelmetes magzatom...

Szonja szerelmes. A fent látható 8 éves fiatalemberbe, aki egyébként keresztapja csemetéje. Meg kell mondjam szégyellem magam a fenti ügyben, mert nem igazán vettem komolyan az elején. Jókat mosolyogtam rajta, amikor elmesélte pironkodva. Azt gondoltam kicsi még, de tévedtem, mert a szeretet és a szerelem nem korfüggő. Amikor látom őket együtt, azt is látom persze, hogy fürtöském rajong, ölelgeti, puszilgatja, sőt szépen őszintén, ahogy nagyon sokan nem tennék el is mondta szíve választottjának az érzéseit. A fiatalember nagyon diplomatikus volt, közölte vele, hogy nem szabad, a köztük lévő korkülönbségre hivatkozva. (Azért kíváncsi lennék 20 évesen is így vélekedne -e) Nem törte le teljesen, sokkal inkább az, amikor nagy szerelméről beszélt az ovis barátnőknek, akkor kinevették, hiszen törékenyek még ezek a barátságok és rosszul érintett, hogy vihognak rajta. Aztán amikor naponta azt hallgattam, hogy aaannnyyaaa beszélj már keriapuval, hogy hozza le Martint, vagy éppen most mit csinálhat Martin, suliban van? Azért tartom ezt a szívecske sütit a kezemben, hogy ne felejtsem el Martint, és egész délután tartotta. Reggel úgy kel, hogy Martinnal álmodott. Aztán eljött az a pont, amikor komolyan leültünk egy anya-lánya beszélgetésre. Elmondtam neki, hogy néha van úgy, hogy nem egyformán érzünk, hogy van akinek valamiért fontosabb a másik. Aztán előhoztam példaként neki, hogy vegyük Ricsikét, aki belé szerelmes, pontosan úgy, ahogy ő Martinba és belé meg ő nem. Szóval van úgy, hogy  fentről nem úgy irányítják a szálakat, hogy lehetnek fontos kapcsolatok és érzelmek és lesz majd egyszer egy olyan találkozás, amikor mindketten ugyanazt fogják érzeni, meséltem arról, hogy egy ilyen találkozásból születtek meg ők, akik továbbvisznek minket. Nem tudom mennyit értett meg belőle, hiszen a felnőtteknek sem egyszerű ez a szerelmesdi. Minden esetre korát meghazudtolóan kérdezett vissza és magyarázott, abban pedig megegyeztünk, hogy a szerelem egy nagyon-nagyon szép dolog és lesz benne még része, ahogy olyan csalódásokban is, mint ez a mostani, szeretném felvértezni, mert szerelmesnek lenni jó. Ahogy jó látni a tiszta érzelmeit, ahogy tényleg kirakja a kicsi szívét az asztalra, ahogy őszintén hisz abban, hogy mindenki jó. Martinba egyébként úgy 3 évtizeddel fiatalabban azt hiszem én is szerelmes lennék, de most marad nekem a kissé éltesebb korú :)

Nőci...

Emlékszem, amikor Szonját vártam mindenkinek hangoztattam, hogy oké-oké, hogy nekem kislányom lesz, de én egy igazi vagány kiscsajt szeretnék, nem ám olyan habos-babos rózsaszín hercegnőt. Aztán én terveztem és Szonja végzett, nem kell bemutatnom, Hello Kitty, na meg a rózsaszín. Igazi nőci, na de nála van még egy nőcibb a családunkban, nem, nem én a másik kiskorúnk. Egyszerűen árad belőle a nőiesség és a báj. Én pedig nézem, hogy honnan a fenéből, milyen génekkel szívta ezt magába? Aztán rájöttem, az én anyai nagymamám volt ilyen, még nagybetegen is kellett a púder és a klipsz, mert a nő, minden helyzetben nő. Elnézem ezt a kis törpördögöt, aki kikotorja a szájfényt (és miután a felét megeszi) végigkeni vele az arcát. Aki képes alkoholos filccel "kilakkozni" a körmeit. Aki illegeti magát a tükör előtt, miután a fél szekrényt kirámolta és szoknyát aggatott magára. Majd megfordul és kérdez, Nézd, szép? Mi pedig napjában 100x válaszolunk rá, hogy igen Kira szép. Ha egy gombostűfejnyi folt kerül a ruhájára azonnal át kell öltözni, de nem ám csak az érintett ruhadarabot, bokától tokáig, a zokni-bugyi kombó váltása sem maradhat ki és naná, hogy neki kell választani váltóruhát. Van, hogy 5-6 hajpánttal a hajában közlekedik, bezzeg én egy nyamvadt hajgumit nem tudok a hajában tartani 3 percnél tovább. Megesik hogy aszfaltkrétával fest szemhéjat és Sudokrémmel (úgy 250g/alkalom) ápolja a bőrét. Olykor pedig rappert meghazudtolóan 8-10 lánc van a nyakában, amiben ha éppen nem túl kecsesen elvágódik, csak közli, hogy hoppá és riszál tovább, ugyanez működik az én ruháimmal is. Én mégis a tartását irigylem leginkább, ahogy pakolja a virgácsait ha leül akkor meg teljesen kész vagyok a lábtartásától ezt tanítani kellene :) Annyira természetesen nőies, amire naponta rácsodálkozok, ahogy a rugalmasságára a hajlékonyságára is. A na minden percében nő...és olyan furcsa ezt mondani egy 2.5 évesről...de mindenkit az ujjai köré csavar a csábos nézésével, az ölelő karjaival...a nőciségével...szóval lehet reszketni pasik....

Hát nem pont igy képzeltem...

A fülfájós rénszarvas

Akkor még nem sejtettük idén az utolsó nap az oviban...

Karácsonyi ajándék Szonjától a Hóembertappancs szerintem csúcs :)

Az van, hogy nagyon fáradt voltam már ezzel az óvoda témával. Mert azért azt tegyük hozzá, hogy nem a legjobban kedvel koncepció számomra az, hogy hajnalban keljek (nekem hajnal a 6.30), ehhez társul egy 4.5 éves, aki nagyon nem akar felkelni, valamint egy 2.5 éves aki azon nyüszög, hogy feküdjek már vissza mellé. A tejszínhab a fagyikehelyben az, hogy mire harangszóra felöltöztetem 40x-i figyelemezetetés után, hogy vackoljon már össze,  a Bóbita csoportost, én is kabátban kilincsre tett kézzel startolnék,  akkor jön, hogy annnyaaaa kakálni kell. Majd havazni, kutyát simogatni, kesztyű fel-le venni,  orrot törölni, és a cseresznye ama bizonyos kehely tetején, hogy az ovi 1 km-re van hegymenetben. Ez ügye napi 2x, akkor az 4. Szóval hétfőn azon nyüzsögtem itt jóanyámnak, hogy bakker én már úgy várom a téli szünetet, amikor nem kell időben kelni, kimenni a mínuszokba, lihegve gyalogolni, mert mindig késésében vagyunk. Látom ám anyun is, hogy fáradt, este dől el, mint a krumpliszsák, mert Kira az amúgy is takarékon lévő energiáit, képes  az ovijárataim alatt mínuszra szívni. Aztán kedden a megtett km számához  hozzá dobtam még kettőt, lévén ugye randim volt. Aztán este 10-kor Szonja szó szerint visítva kelt, hogy fáj a füle, még soha az életben nem fájt neki, persze öszvér módjára nem volt hajlandó fájdalomcsillapítót bevenni, de viszont kiadni az esti kakaóját annál inkább. Cirka 1.5 órán át kellet simogatni az arcát, mert a füle 4cm-es körzetében nem tartózkodhattam. Hajnal kettőkor jött a rájátszás, szerencsére ekkor már bele tudtam diktálni a fájdalomcsillapitót, így a pirkadattal nyugovóra tértünk. Aztán mivel Kira végigaludta az éjszakai előadásunkat, a szokásos oviidőben ő ébresztette a családot. Letárgyaltam óvónénivel, hogy vigyen már valakit el Szonja helyett az aznapi színházra és hogy a doki után jelentkezem. Doktornéni közölte, hogy egyrészt be van vérezve a füle, valószínűleg belenyúlt, ez gyulladt be, valamint gyulladt a torka és zörejes a tüdeje. Kaptunk antibigyót fülcseppben és szirupban megspékelve némi nyalánksággal úgy mint köptető, fájdalomcsillapító és társai, jövő héten kell visszamennünk. Szóval ma idén utoljára felcaplattam az oviba, hazahozni a csajos cókmókját és egy kis karácsonyi kedvességgel meglepni az óvónénit és a dadusokat. Hazaballagtam, és konstatáltam, hogy 1 héttel hamarabb megkezdtük a téli szünetet, amiért ugyan nyekeregtem a hét elején...mondjuk tényleg nem így képzeltem. A kishölgy javuló tendenciát mutat, jól elvagyunk, de ki nem mehet, így bent szedik szét a házat kettecskén, egyenlőre jól bírom, de jönnek még itt az én idegszálaim szétszedései is. Szóval erős a gyanúm, hogy visszasírom én még az ovit a szünet ideje alatt. Tanulság, jól vigyázz mit kívánsz, mert lehet palacsintát akarsz, amit végül is megkapsz, csak a tölteléke sz@r.

Vallomás...

Az az igazság, hogy napokig gondolkoztam, hogy megszülessen-e ez a poszt vagy sem. Kiteregessem-e ide a szennyest, vállalva, hogy sokan megbotránkoznak majd rajta és elítélnek, de végül arra gondoltam, hogy igen, mert ez is én vagyok. Az ügy egyszerű...bepasiztam. Tudom-tudom cincog az egér, mert nincs itthon a macska és én azt mondtam, soha meg akármeddig várok, de ez van. Mivel szinte sehová nem járok az óvodán kívül, hol máshol történhetett volna, mint ott. Már régóta szimpatizáltunk egymással, egymásra pillogtunk, köszönő viszonyba kerültünk és néha-néha még beszélgettünk is. Minden nap azzal az érzéssel mentem be az óvoda kapuján, hogy hátha ma is láthatom. Igen ezt nevezhetnénk egészséges flörtnek, de itt már többről van szó, mert a napokban elcsattant az első puszi és még kettőt alszom és megtörténik az első hivatalos randevú. A tenyerén hordoz, hiszen már az első randira is egy gyönyörű levélben hívott meg, mint egy igazi first ladyt. Zavarban volt ahogy ott állt előttem és egyik lábról a másikra állt toporogva. A seprűszempillái gyönyörűen keretezték mogyoróbarna szemét ahogy átadta a meghívást rejtő borítékot. Ott és akkor annyira meglepődtem, hogy saját zavaromban lenyomtam egy cuppanós puszit az arcára. Elvörösödött és hebegett-habogott, hogy nagyon vár majd rám. Én pedig megyek....mert nem minden nap történik meg egy nővel... hogy az Őzike csoport legsármosabb pasija hívja meg a karácsonyi ünnepségre. Csakis őt, egyesegyedül:o)

Szeretve lenni...

Kérlek, ne vágd ketté azt, ami egy... A szeretet benned van, mégsem tudod szavakkal körülírni. A legbátrabb képzelőtehetséggel sem tudsz mesélni arról, mit érzel, amikor szeretsz. A szeretet - akárcsak a boldogság, a hűség és az igazság - egy magasabb világból érkezik, onnan, ahol nem kell hozzá szó, hogy érezni tudd, és kifejezd. A szeretet létezéséhez nincs szükséged szemre, fülre, kézre, színekre, hangokra, mozgásra; ahhoz, hogy élni tudj vele, nincs szükséged semmire magadon kívül. A szeretetnek azonban szüksége van rád: te vagy a szeretet küldötte. A földre érkezvén, magaddal együtt a szeretet hírét is elhoztad - így te magad lettél a szeretet.

Mikulás - tőmondatokban :)

 

• Az ovis Mikulásban az a jó, hogy én annyira élveztem a bábelőadást és azt, hogy újra gyerek lehetek,  hogy könnyesre sírtam magam Béka Barnabás szénanátháján.
• Az sem lombozott le, hogy olyan nyeszlett Mikulást kerítettek, hogy valószínűleg kinyiffant volna ha az ölében sorolom el, mennyire jó kislány voltam egész évben.
• Felismertem, hogy tudok egyszerre hatni harminc gyerekre, felemelő érzés volt, amikor körbezsongtak.
• Meglepetésként hazahozni ebéd után az óvodást és az alvásidőt végighógolyózni a városon, majd hármasban hóembert építeni, nincs ennél tökéletesebb nap. 
• Igen képes a Télapó 30mp alatt lepakolni az ablakban, meginni 2dl tejet, zsebrevágni a kekszet és kopogni, bár Miki egérék szerint erre a Mikulásnak csak 7mp-e van, ha minden gyereket meg szeretne látogatni.
• adott szituációban az is elfogadható, hogy a legnagyobb sláger (az anya szerint gnóm) póóóóóniiiiii.
• Jó érzés tudni, hogy amikor Mikulás ebédidején éppen egyedül rámolsz nem kis halom fát és magadnak/jobb eseteben a kutyának ugatsz arról, hogy egy hét mire ezzel végzel és rohadjon meg az egész világ...akkor hárman állnak meg mögötted röhögve és 2 óra alatt végeztek önként és dalolva.
• Jó érzés látni a csillogó arcú felnőtteket (is), hogy nekik is hozott ajándékot a nagyszakállú. 
• Jó érzés úgy egy nagy sóhajjal és hullafáradtan elaludni, hogy jobbról-balról egy-egy mosolygós boldog kis hölgy szuszog.

 

Egy pillanatnyi Mikulás :)

Kira  miután rácsodálkozott a virgácsokra a Mikuláscsomagokban, felkapott kettőt, jobbról-balról egyet-egyet odarakott a halántékához és közölte:
"Nézd szajvasz!"

8 hónap...

EZEN MA SÍRVA RÖHÖGTEM! :o)

8 hónap néha nagyon soknak tűnik, néha meg nagyon kevésnek. Az én életemben most nagyon kevésnek. Hiszen mához 8 hónapra már túl leszek az első munkanapomon. Őszintén mondom, hogy egyáltalán nem várom, nagyon nem. Több okból sem. A legfontosabb ok a lányok. Nem lesz az, hogy most éppen 8-ra besétálunk az oviba, mert úgy tartja kedvünk, vagy hazajövünk ebéd után, mert most éppen nincs kedvük ott aludni. Jézusom, most azt sem tudom még, hogy érek be minden nap időre dolgozni, úgy, hogy előtte két csibét leszállítok az oviba. Tudom én, hogy ez az élet rendje, de engem mégsem vonz, hogy hasznos tagja és adófizető állampolgára legyek ennek a nagy társadalomnak. Én úgy érzem, hogy most és itt teljes az életem és siratom azt az időt, ami már nem ilyen lesz és soha többé nem jön vissza, mert nekem ez így és most jó és nem bánnám ha így maradna. A másik, nincs segítségem akit ugrasztani lehetne, most még bébiszittyó se (a régi jól bevált tanul), éppen új szereplőválogatást tartok, aki 3 óra után sem menekül Kira mutatványaitól fejvesztve, az marad, januárra kell az ember, mert nyelvtanfolyamra mennék. Mondjuk még azt sem tudom,hogy augusztusra hová csomagolom el őket, mert ovi nem lesz, e munka az igen. A másik ok a munkahely, nem kell ahhoz még szakmai szem sem, hogy lássam kívülállóként és napi vendégként, mennyire kiégtek a kollégáim, amolyan robot üzemmódban, mosolytalanul, robotként végzik a munkájukat a napi problémákkal és küzdelmekkel. Tudom persze, hogy nehéz időket élünk, hiszen érzem a bőröm, de vagy fecskeként nyarat csinálok, vagy megszököm. A harmadik, kiesett 5 év és én munkaalkoholistából, anyalkoholista lettem, képes vagyok-e visszarázódni, teljesíteni, felvenni a régen elgurult fonalat, képes leszek-e maximálisan megfelelni a saját elvárásaimnak anyaként és dolgozó nőként. Azt persze még tegyük hozzá, hogy a 40 kliensből, jó ha 8-at ismerek, igen a többiek meghaltak, képes leszek-e bizalmat ébreszteni bennük. Lesz-e erőm és akarom-e azt a terhet, amit bírtam, a demenciát, a leépülést, a haldoklók kísérését. Biztosan, de képes leszek-e otthagyni a napi problémákat, és behúzva magam mögött az ajtót csak a családomra koncentrálni. Mert régen ez nem ment, volt, hogy órákkal később értem haza és bizony volt olyan is, hogy 12 órát ültem egy haldokló mellett, ezt  8 hónap múlva nem tehetem meg. Rengeteg kérdés és ambivalencia van benne, mert igen éppen annyira hiányzik, mint amennyire visszatartó erő. Van még 8 hónapom agyalni, de azt hiszem nem teszem amolyan carpe diemként én jobb szeretném ezt a 8  hónapot a lányaimmal tölteni, hiszen van még 8 hónapunk és ez annyira hosszú idő...ugye? :)

Advent első vasárnapja...

Azt hiszem ilyen várakozásunk még nem volt, ennyire még nem sürgettük soha az időt, hogy teljen, rohanjon, ennyire még nem vártuk a karácsonyt. Én biztosan nem. Már Szonja is tisztában van azzal, hogy bizony az első három gyertyát a koszorúnkon apa nélkül gyújtjuk meg, rá sajnos csak az utolsó gyertyánál számíthatunk. Én pedig nagyon nem szeretek várni, akkor sem, ha ma a bölcsesség gyertyáját meggyújtva próbáltam arra koncentrálni, hogy elfogadjam ennek sajnos így kell lennie. A lányok nélkül talán nem is bírnám. Mert milyen vicces az, hogy Szonja közölte, hogy mi más színe lehetne a koszorúnknak ha nem rózsaszín, Kira pedig "tojta" felkiáltással azon ügyködött, hogy elfújja a gyertyát. :) Jó látni, azt a hitet és gyermeki csodát, ahogy számolgatják a napokat, meddig kell még aludni, hogy jöjjön a Mikulás, jó látni azt is, ahogy bekucorodnak az ablakba és énekelnek, teljes akarattal rákoncentrálva és egy percre sem eltántorodva, hogy akkor ők most megvárják a Mikulást. (Persze azért sikerült meggyőzni őket, hogy az ágyban csak kényelmesebb aludni és óvodába is illendő menni, hiszen oda hamarabb érkezik a nagyszakállú. ). Ilyenkor visszaemlékszem amikor én lehettem ilyenforma mint ők, emlékszem a színekre,  az illatokra, és hogy minden egyes alkalommal meg szerettem volna lesni a Mikulást, sosem sikerült és mindig minden alkalommal hittem, hogy ez lesz az az év, amikor igen. Olyan sok mindent elvesztettem már, ami még bennünk ott van és minden erőmmel azon leszek, hogy minél tovább bennük is maradjon. Csak ez a fránya várakozás ne lenne, ami most nagyon nehéz, mert hogy ne tudnám, hogy az elkövetkező három hét lesz számomra a leghosszabb, de látom a végét és tudom a dátumot... :)

„Ha például délután négykor érkezel majd — mondja a róka A kis hercegnek -, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom megtudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... "

A Kitty rajongó és az élet nagy kérdései

***

"A cukorbetegség, hogy néz ki?"

***

"Mi az a maximális gyümölcstartalom?"

***

"Kalánka néni csak a mesében lenőtt?"

***

"Kéne egy fazék, amit verhetünk, hogy mély hang is legyen, meg olyan jó hang is."

***

- Szonja már megint 5mp alatt ittad meg a kakaót, ki fogod hányni!

- "Neeem, ez örökre bennmarad!"

***

"Finom volt a leves, de csak egy picikét ettem, mert nem akarok kövér lenni." (A második a nagy favorit, lángos volt.)

***

- Mit keresel ott Szonja?

- "Azt a dagadtat akarom levenni."

- Az Buddha.

- "Buta?"

- ...

***

- Mivel akarattal lökted le a húgod a székről, 5 percig büntetésben ülsz az ágyadon!

- "Nevetséges."

- Na tipli.

- "Jóvanna!"

-  Kijöhetsz letelt az 5 perc.

- "Nem megyek, azt játszom, hogy büntetésben vagyok."

***

- Eszek egy kis bablevest.

- "Miért nem választasz valami egészségesebbet?"

***

"A kedves öreg Télapónak van felesége?"

***

" A Télapónak Mikulásos a pizsamája?"

***

"A rénszarvasok azért tudnak repülni, mert a Télapó varázsport szór a patkóikra?"

***

- Szonja minek Neked az a szigetelőszalag?

- "Semminek!"

- Akkor kérem.

- "Jó na....valaminek."

***

"Kira ez a lapát ekezzé vele!" (Ha valaki nem értené :) evezzél .

***

"Kihaltak a  Tündérek, mindből csillag lett, azért mert rosszul varázsoltak"

***

- "Apa rakott egy becsapót a garázsba."

- Mit?

- "Tudod, amire rárakod a sajtot és az egeret becsapja."

***

- Biztos, hogy be akarsz ülni a Télapó ölébe?

- "Igen, mert én szeretem a szőrös pusziszörnyeket!"

***

Vicces sztori...igy másnapra már tényleg...

Tegnap este kicsit már mínuszba hajlott a toleranciaküszöböm. Ez részint annak köszönhető, hogy ha én éjjel sz@rul alszom, akkor másnap este tájékán már roppant módon tudok morogni mindenen. Mostanában pedig gyakran alszom sehogyse. Na nem rajtam múlik a dolog, hanem a két apró talpún, mert az egri várvédő asszonyok hozzám képest kismiskák voltak, ahogy én védem a hálóhelyem, de nonstop csata vesztes vagyok. Az egyik anya had aludjak el melletted, a másik hajnalban csattog, aztán egymást túrják le és én landolok a szőnyegen. Kira mondjuk jól nevelt, mert miközben bele könyököl a gyomromba, és rászólok, hogy Kiiiirrraa félálomban visszamotyog, hogy tessék és bocsi, majd amikor bevackol mellém, sóhajt egy "öszi" (köszit) és alszik. Szonja ezzel szemben ösztönlény, addig taszigál, amíg arrébb nem megyek. Szóval így telnek a "csendes" éjszakák minálunk. A reggelek meg futással, mert egyszerűen a reggel a halálom, ki kell verni az ágyból. Ehhez a héten hozzájött a Mikulásmizéria (30csomag oviba, plusz a sajátjaimnak, szeretek időben kész lenni mindennel.) Itt azért egy szürrealista képet bevillantok: a mosogató leszedett ajtaján (mert csak az volt méret) sebészszikével vágom a piros organzát csíkokra, mert nehogy már sima zsineg legyen a 30 zacskón. Ezt még megspékeltem azzal, hogy idén arany hópihés mintás organzát szereztem és minden egyes hópihén megugrott a szike. Tegnap este a lányok frissen mosva illatozva mesét néztek, én meg gondoltam lazítok egy kicsit és telefonálok, be is álltam a konyhába. A csajok  megérezve a szabadság izét őrült lomolásba kezdtek. Kirának sikerült egy teljes tekercs wc papírral beborítani a komplett nappalit, amolyan modern előkarácsonyi díszítésként. Kb. 6x szóltam ki, hogy most aztán azonnal összepakolni, mert hú meg ha lesz. Nem hatott, így kiugrottam a konyhából. Egyenest egy wc fecnire, ami nem lett volna baj, ha nincs alatta a babaházból egy négylábú műanyag kisasztal lábakkal felfelé. Miközben 3 lábú Luca széket csináltam belőle, a 4. láb szó szerint beleállt a talpamba. Én ilyen fájdalmat még nem éreztem, komolyan. Kirántottam belőle és ordítva végigvetődtem az ágyon. Kisebbikem rögtön legörbülő szájjal pityergett, hogy "Jajj anya bibi fáááj." Szonja pedig lefagyott, mint egy jobbfajta windows, majd mártírként közölte, hogy "könyörgöm anya ne legyén angyalka (ergo ne dobjam fel a pacskert) mert ez az egész az én hibám, én raktam oda. "Majd mindketten mindent elpakoltak, szerintem még azt is amit nem kellett volna. Reggel sántikáltam, mert még mindig fáj, a seb nem nagy, de a zúzódás emberes, mert a lábboltozatom lúdtalppá dagadt. Mindenki rajtam szórakozik, ha elmesélem miért is sántikálok. Az asztalt megragasztottam bosszúból és próbáltam nem figyelembe venni amikor Szonját lassabb tempóra intettem hazafelé az oviból, hogy hányavetin odavágta, hogy kellene nekem egy kerekesszék. Azért az sokat emelt a fényükön, hogy a közös fájdalomoszlató lábfürdő után, mindketten bekenegették a talpam úgy 3/4 tubusnyi Neogranormonnal, használni ugyan nem használt, mégis balzsam volt ... a lelkemnek mindenképp.

Kétésfél

Biza a legkissebbikünk. Már nem is kicsi, lassan nagylány...a 3 év az amolyan vízválasztó és lassan, de biztosan közelítünk felé. Addig pedig örülök, hogy ő az én kicsikém. Imádom a gesztusait és a lényét, ahogy édesen kiskifliben hozzámbújik, majd mikor az ágyába cuccolom, akkor biztos lehetek benne, hogy hajnaltájt csattog felém a 22-es minilábain. Szeretem a mindig kócos szöszke haját, az anyajegyet a tarkóján. Azt is szeretem, hogy bármilyen disznóságos dolga után, kihúzza magát, leporolja kezeit és "mellesleg" oda veti "kész isz". A "kész isz" a leggyakoribb szófordulata manapság, 10 percenként halljuk, rögtön a dobogón az "én isz" követi.  Még a dacosságát s szeretem, hogy ha napjában 25x lenyomja a sztriptízt, mert pisilni, csakis alul semmiben lehet még a zokni is akadályozó tényező. Már azon sem lepődök meg, amikor eltűnnek a dolgok a házból és jó esetben a lehető lelehetetlenebb helyeken találom meg, rosszabb esetben sehol. Persze ha rákérdezek nem-e látta éppen a keresendő céltárgyat, széttárt karokkal közli "csincs". Jó hazajönni ha ő vár, mert rohan, ölel és dallamosan énekli, hogy Sziiiiaaa. Jó látni a nővérével is, kis tojáshéj popsijú létére annyiszor szívatja meg, hogy azt nem lehet röhögés nélkül bírni. Két dologban jobb csupán, gyorsabb és ügyesebb, ez pedig éppen elég. Na meg az ütőkártyája, hogy hajilag van mibe megkapaszkodnia, ha kenyértörésre kerül a sor. Szeretem, hogy annyira csiklandós, hogy ha már közelitek az oldala és a talpa felé, gurgulázva nevet. Szeretem, hogy amikor fáradt, 5 ujját széttárva villázza a haját amíg egyszer csak ki nem dől, a leglehetetlenebb helyeken. Szeretem ahogy énekel, leginkább a "hájom vajjú kaszájjj" a sláger. Szeretem, ahogy az állatokkal bánik, teljes bizalommal öleli és az egyébként fojtó szeretetet nem törő Málna és Ricsi el van ájulva tőle és meg se nyekken a rabságot okozó karokban. Amikor elesik, krokodilkönnyekkel odaballag, mutatja az aktuális puszira váró testrészt és közli "ejtöjt". Szeretem, hogy számára még én vagyok a minden a központ, persze tudom, hogy nem is olyan sokára ez megváltozik. Szeretem, hogy vizibolha, és már nem kapok infarktust ha a kád széléről ugrál vagy éppen az asztal tetejéről, mert olyan mint a macska, talpra esik, közli, hogy tadáám és már megy is a következő körre. Szeretem, hogy akar és ha ő valamit igazán akar, attól nem tágít, képes tucatszor odavezetni a hűtőhöz ha nem (akarom érteni) értem mit szeretne. Vele a séták is szerethetőek, mert folyton fut, de ha meglát valami érdekeset lecövekel, tegnap negyed órán át tanulmányozott egy gilisztát. Szeretem azt a mérhetetlen energiát ami buzog benne, azt a rugalmasságot amire én mindig is vágytam, de nekem nem adatott meg. Legfőképp türelemre tanít engem és alázatra a szabad akarat iránt. Szeretem ezt a kis gizda gézát a feje búbjától a kislábujja hegyéig és tudom egész életem kevés arra, hogy hálát adjak a sorsnak hogy hozzánk vezérelte. Szerettem volna megmutatni milyen ő, de rájöttem nem lehet, mert az ő impulzív, imádni való lényét, csak érezni lehet, megfogalmazni még nagy vonalakban is alig.

Mára egy Márai...aki mindig megérinti a lelkem...

“Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”

Az igazi közösségfejlesztés

Ő pedig Michigan TOD

Azt gondoltam, hogy a közösségi oldalaknak semmi pozitív oldala nincs, csak még tovább sekélyesítik a már egyébként is mélyen szántó verbális kommunikációt és személyes találkozásokat. Sokáig be voltam regisztrálva az egyikre, de olykor hónapokig be sem néztem. Aztán rábeszéltek a másikra, ahol gyakorlatilag már mindennapos vendég vagyok. Meg kellett változtatnom a véleményem, hiszen a sok reklám és hülyeség mellett van ám jó oldala is. Ámerikába szakadt kereszt szüleimmel is napi kapcsolatban lehetek,  és sok más olyan emberrel, akivel egyébként esélyem sem lenne a távolság miatt. Itt ismertem meg Évit, Bézst és Balut, és általuk a Michigan gyurmaékszereket. Vonzottak a játékaik az egyediségük, az, hogy ha egy általuk készített fülbevalót viselek, mindenkinek mosolyra húzódik a szája. A termékeik kézzel készülnek, kreatívan és pénztárcabarát árban. Igen, lehet ez most a reklám helye, de nekem ők tényleg fontosak, a legfőbb okom, minden egyes ékszerben benne van egy csipet szeretet, lélek és szív. Olyan kis közösséget formáltak ők, aminek nagyon jó a tagja lenni. Már a múlt karácsonykor is játékot hirdettek, történetet kellett írni, nyertem, egyedi ékszert. Most újabb ajándékozást hirdettek karácsony alkalmából, egyedi ajándékot kell készíteni (na ebben  majd segít nekem valaki)elküldeni nekik, ők ehhez hozzácsapnak bónuszként egy gyurmaságot és sorsolnak egy nevet, amolyan zsákbamacska alapon mindenki kap ajándékot, eddig 45-en jelentkeztünk, ez annyira jó. Gyakorlatilag lesz valaki karácsonykor az országban vagy a világon, aki az én sk ajándékom fogja az Éviék ajándékával együtt bontogatni a karácsonyfa alatt. Lehet még jelentkezni, de siessetek, mert 10.-ig oda kell érnie a michiganesekhez, hogy ők kiegészítsék és továbbjuttassák a kisorsolt megajándékozottnak.

http://michigan-ekszerek.blogspot.hu/2012/11/mert-adni-jo-es-kapni-is-csodas.html, itt megtaláljátok a részleteket. 

Ezen felbuzdulva ahogy Szonja mondaná kitámadt egy pompázatos ötletem. Mivel szert tettem pár akciós gyurmafülis csomagra, azt osztogatom most éppen, úgy döntöttem kapnak az olvasóim is, legyen ez egy ajándék Tőlem/Tőlünk, Neked, aki most éppen ezeket a sorokat olvassa. Három pár gyurmafülit fogok elajándékozni. Nem mutatom meg őket, de kicsit segítek, az egyik gyerekjátékot formáz, a másik Szonja nagy kedvence, a harmadik pedig egy édesség, amit az anyukák kevésbé, a lurkók annál jobban szeretnek. Szeretném, ha Te aki az ékszert kapod ugyanúgy mosolyognál ezekre az ékszerekre, ahogy én, amikor meglátom őket. A játék egyszerű, legyél bár feliratkozott (ha az vagy, kérjek írj nicknevet is) vagy névtelen vendégem itt a blogon, írj nekem egy pár soros mailt a neveddel és postacímeddel a garamilili@gmail.com címre hétfő reggel hétig. Azt is írd meg, melyik ajándéknak örülnél, hétfőn délután a lányok sorsolnak a 3 kupacból, én pedig nagy szeretettel elküldöm a három szerencsésnek. Rendületlenül hiszek abban, amiben a michigenes ékszeresek adni jó, és kapni is csodás. Ölelés és mindenkinek sok szerencsét Lili.

Naagyon birom a humorát...

Az este mellém bújt az ágyba a kakaós csőrös poharával. Nem a füleit fogta a pohárnak, ami emiatt vészesen közeledett a kiömléshez. Kicsikém a fülét fogd, mire rám vigyorog, megfogja a saját kis puszilnivaló fülét és huncutul megkérdezi: Így jó? ...nagyon nevettünk a kakaó meg csendesen csordogált a párnámra. :o)

Gasztropercek...

Neeem, nem leszek gasztroblogger, én odajárok, tátom a szám és csorgatom a nyálam, de a nyomukba sem érhetnék. Sőt nagyon  híres séf sem leszek, azon oknál fogva, hogy Kira bár 5 percenként a hűtőben áll, nem nem elírás, nem a hűtő előtt, hanem konkrétan a hűtőben és még egyszer sem panaszkodott amiatt, hogy se királyrák, se articsóka. Tudom túl updatek sem vagyunk, mert mi bizony szeretjük a magyaros kajákat, össznépileg. Szonja kicsit lightosabban nyomja, de biza a kisgizdának jöhet a szalonna meg a kóbász, a vonalaira odafigyelve szigorúan kenyér nélkül. Nagyobbikunk azonban élénken érdeklődik a konyha világa iránt, no nem a mosogatás vonzza, sokkal inkább a főzés. Szóval ő még lehet gasztroblogger, én továbbra is a szennyest fogom kiteregetni, leginkább a lányaimét. Szonja találmányainak és terítésének lelkes hódolója Kira, így esett az is meg, hogy már pizsiosztás után az én 3 perces zuhanymenetem alatt megette a szőlő-gyümölcslé-retek-só-uborka-babérlevél és még kitudjami kombójával, aminek 2 napos anyagcsere kitisztítás lett a vége, fosott, mint a gép.A fotó már csak a bekebelezés utáni perceket mutatja, Kira gondolkozik mi lesz ebből, Szonja meg nagyon önelégülten mosolyog :)

Mivel Szonja szeret sertepertélni körülöttem a cirka 2x2 méteres főzőhelységeben (én ragaszkodtam ekkorához) Kira meg énisénis felkiáltással követi, majd becimbásznak két széket, ráállnak és együtt főzünk. Ez minimum még két óra az egyébként előirányzott helyet. Együtt vágjuk a húst, répát, fűszerezünk ésatöbbi. Tegnap lángos volt a program, alig egy kg lisztet használtak el a csajok, de megérte. Még az sem érdekelt, hogy behavazták a nappalit liszttel és el dugították a mosdót a tésztával a kézmosáskor. Azon is csak nevettem, hogy Kira a diétáját egy nem is olyan kis adag nyers tésztával spékelte meg. Egyetlen egy titka van a lángosomnak belekeverek 1db főtt és összetört krumplit, ettől könnyed és omlósz (húúú ettől a reklámtól futkos a hideg a hátamon, veri pocakot)lesz, ha marad belőle másnapra sem lesz kemény és ropogós. Szóval együtt főzni nagyon jóóóóó! :)

BEFORE

AFTER

Fogas kérdés

Tegnap nem kicsit volt stresszes napunk. Időpontom volt a kedvenc (és nagyon sármos) fogorvoshoz. Mivel orvosom elmondása szerint répafogakkal vagyok megáldva, mondjuk úgy erősen ragaszkodnak az állkapcsomhoz már alapjában véve attól sem vagyok túl vidám ha nekem kell mennem. Emiatt most éppen nem lettem volna annyira para, hiszen mindössze egy laza töméscsere várt rám. Azonban vinnem kellett elsőszülöttömet is. Itt azért kicsit vállon veregetném magam hiszen voltam olyan okos (nem, nem büdös az öndicséret), hogy nem is olyan régen már egyszer eljött velem, egy amolyan barátkozós találkozóra. Most azonban élesben ment a dolog, ugyanis a maradandó fogai úgy gondolták, hogy mit nekik általánosság, hogy 6-7 éves kor körül illik előbújni, ők bizony nekiindultak már a 4.5 éves egyednél. A tejfogai pedig úgy döntöttek egymás mellett vállvetve, hogy biza ők nem adják át a helyet az utókornak. A fogtulajdonos pedig inkább oldalt hörcsög módjára evett véletlenül sem támogatva senkit a szájában dúló harcban. Ebből effektíve egy probléma adódott, miszerint, két széken nem férnek el négyen. Amint azt az ábra is mutatja, már amennyire látszik, igen csak hátul ott figyel két fog, ennek dacára a két első kettő kidőlt, de meg nem adta magát. 

Nagyon kis beszari voltam, ugyanis csak útközben mondtam el neki, hogy lehet, hogy azt a két fogat ki kell majd venni, mire lazán odavágta, hogy jó. Én kicsit erősíteni akartam ingatag helyzetem és közöltem, hogy ha okos ügyes lesz (nálam = nem ugrik ki és nem rohan el és nem kell egy komplett készenléti rendőrcsapat a székben tartásához, valamint nélkülözi a szájpecek használatát) választhat valamit, a játékboltban rá is mutatott. (Drága foghúzásnak néztem elébe, de kiemelt vészhelyzetben a kutyát nem érdekli).

Odaértünk én kb. lejátszottam az összes Mozart művet a csizmasarkammal, kiolvastuk 2x a Szörny Rt.-t és magamban azon morfondíroztam, hogy a mai műszak jó lesz a szörnyeknek, mert meg sem kell jelenniük grátisz kapnak sikolyokat. Idegállapotomat jellemezve, a rendelőben mindenki kabátban ült, mert elég gyér volt a fűtés én 1db pólóban magam befűtöttem a helységet. Bementünk, Szonja székbe bepattan (nem ám az ölemben). Lifteznek egy sort a székkel, majd dokibácsi megerősít, hogy ezeket innen kikapjuk a későbbi fogszabályozó viselés elkerülése érdekében (Jajistenem!) Kap lekvárt a fogára (zsibbasztó zselé) ami valóban málna színű és illatú. (Igen én is meg akartam szagolni, nem csak a kölök=időhúzás). Két asszisztens derékhoz gyengéden odaszorítja a kezét, (rúgni fog, tuti) nekem oda se kellett mennem, közölte, hogy nem muszáj anya. (Én meg anyaoroszlán módjára csak tolultam előre). Száj kitát, dokibácsi pillanatok alatt két fogat kikap, tamponra ráharap (Jesszusom kincsem ez nagyon vérzik). Gyereknél se bú, se jaj, egy könnycsepp se, elegánsan feláll és leül az asztal mellé. Engem is beinvitáltak a székbe, majd közölte (az ekkor már nem annyira jóképűnek tűnő) fogorvos, anyának nem adunk semmit, vér ciki lenne neki beégni a kis hős előtt ha itt nyavajogna. (Kössz). Kibírtam. Eközben Szonja a hátam mögött (rohadtul zavart ez a szitu) tampont köp és vért törölget a szájáról. (Survivor). Karácsonyi ajándékként kaptam fogkőleszedést a la natur (Hagyd már abba k....g, ez fáj). A rendelő előterében Szonját vastaps fogadja, konkrétan nem akarták elhinni, hogy két fogát kihúzták. Boltban, zöldségesnél, hentesnél, lottózóban mindenkinek ünnepélyes foghelymutogatás (Bakker mekkora lyuk, édes kicsikém kicsit az arca is feldagadt). "Nem fáj, csak egy kicsit anya." Majd átvezényel az úton és megkapja az általa választott fogtündér meglepit. (Nem bakker nem fért volna el a párna alatt). Este 9-ig kántálom neki mennyire büszke vagyok rá, ennek örömére Kira félpercenként szalad és mutatja a fogát, hogy ugyan szedjük már neki is ki....na neee, erre nekem lélekben rá kell készülni, úgy 2 évet:o)

Csak egy kép...

Vannak  olyan napok, amikor az álmok valóra válnak! :o)

Szemléletváltás

Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm átmérőjű kövekkel.
Majd megkérdezte hallgatóit:
„Ugye tele van az üveg?” „Igen” – hangzott a válasz.
Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy, homokkal teli dobozt és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.
„És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok – a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok – az az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem mara

d hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából. Játssz a gyermekeddel. Menj el orvosi ellenőrzésre.
Rendszeresen látogasd rokonaidat. Törődj a pároddal.
Mindig szakíts időt barátaidra.
Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, bevásárolni, rendet rakni.
Először a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak.
Állítsd be a prioritásokat. A többi: csak homok. . .

 

Hétfő reggel szerintem sokunknak nehezen indult, hiányzott az a bizonyos turbodisel, hogy olajozottan menjen a gépezet, erre persze még rátett egy lapáttal, hogy két nap pihi után, minden jóérzésű embernek nehezen esik kimenni a ködös-esős reggelbe. Azért elindultunk és a kis fruska olyan szórakoztató volt a reggeli 20 perces hegymenetünk során, hogy bizony a sok magába fordult előre néző pengeszájú embertársunk nem kicsit neheztelve nézett a két némberre. Mert ez a két nőszemély nem átallott kora reggel pocsolyákat átugrálni, nyeherészni, felhőket bámulni és magasröptű beszélgetést folytatni a bálnákról. Aztán csak odaértünk és a mi mosolygós óvónénink dalolászva fogadta követelésem, miszerint azonnal mondja meg, hová ment a középső malac, mert elakadtunk a mondókában. A mosoly az arcomról letörölhetetlen volt. Bementem a postára, három sor, mindenütt kb 10-15-en. Kedvesen megkérdeztem az előttem lévő délceg urat (olyan tipikus revizorforma volt), hogy én átmennék egy másik ablakhoz, mert csekket szeretnék befizetni. A válasz, miért mit gondol maga, én mit akarok? A válaszom: azt hittem nyugdíjat tetszik felvenni, mint a többiek.  Semmi köze hozzá mit akarok, majd eldöntöm ha akarom. Hmmmm. Sok esetben ki kértem volna magamnak, ezt a stílust és hangnemet, gondolom ezt tette volna a velem sorban álló másik 40 ember is. Én azonban mosolyogtam és kedvesen megköszöntem a példamutató magatartását, a türelmességét és a magas szintű másokra figyelését. Amikor kinyitottam a szám, már készült, hogy most aztán majd ő megmondja a betolakodónak, aztán ahogy nyitotta be is csukta. Kifelé menet még csilingelve odaszóltam neki, hogy legyen nagyon szép napja...A többiek mosolyogtak és viccelődtünk, le kell-e meccselni ki a következő, kinek, hogy van az unoka, még a postai dolgozók is vidámabban verték a billentyűzetet. Hejj Eli, ott akkor eszembe jutottál, ez igazi jódogombaság volt...ma már szerda, de még mindig mosolygok mindenkire...ők meg értetlenül vissza rám...mert nem értik a fenenagy jókedvem...én 'assziszem már igen.

Sziporkák sziveim

***

Ha csak csacsogna és nem akar aludni akkor álomport szórok a szemére, ma este kinevetett és közölte:

"Ez nem is aludó por volt."

***

Az élet nagy kérdései, elképeszt a gondolatok kapcsolása:

*

- "Az elefánton kívül az agyara állatoknak a fogorvos mossa meg az agyarát?

- Miért az elefánton kivűl?

- " Hát mert az elefánt az ormányával meg tudja mosni az agyarát, de a rozmár például nem."

- ....

*

"Mondom, hogy ez nem reklám, mert ebben mozgó képek vannak!"

*

- "Mi az a bónuszvédelem?"

*

" A halottaknak még a bőrüknek sincs színe? "

*

" Ha a rendőr okoz balhét, őt ki zárja börtönbe?"

*

"A rossz gyerekeknek vannak picike börtönök?"

*

"A papa ugye angyalka...azért nem látjuk, mert a felhők fölött vannak, de az angyalkák látják egymást?"

*

***

"Anya ne edd már fekve a joghurtot, mert leakad a torkodon."

***

- Légy szíves ne virslit adj a macskának, hanem macskakaját.

- " De virslire vágyik!"

***

- "Vágnál nekem egy mozdonyt, hogy kiszinezzem?"

- Nem tudok mozdonyt vágni.

- " De tudnod kell, mert én nem tudok!"

***

- "Anya hánynom kell. Feljött a hányinger a fejembe, de lenyeltem a pocakomba.

- Akkor futás a fürdőbe, gyere menjünk.

- " De nem kell hányni, mert csak akkor kell ha a fejemben van, de most a pocakomban van."

***

Két foga is nagyon mozog, amik mögött kibukkant már a két maradandó fog csücske is, ezért kiveséztük a fogtündér sztorit:

- ..."és hoz nekem pénzt a fogamért a fogtündér."

- Igen. Mit veszel rajta?

- "Én neked veszek egy ... egy... egy... lányos rózsaszín felmosóvödröt."

***

 Amit már 4 évesen is tudnak a nők: 

"Fiú barátom nincs az oviban, mert a fiúk buták!"

***

"Lapogatok a mancsommal  és kinyomozom hol van a méz."

***

- "Tomi nem volt ma oviban, mert beteg."

- Mi a baja?

- "Fosik."

- Szonja, ezt úgy mondjuk szépen, hogy megy a hasa.

- Akkor Béla bácsi (az ovi mindenese) nem mondja szépen, mert ő mondta óvónéninek, hogy azért nem jön Tomi, mert fosik."

***

és a már elmaradhatatlan Kira:

Sz: - Kislány vagy?

K: - Nem.

Sz: - Akkor kisfiú?

K: - Nem.

Sz: - Akkor mi?

K: - Kija.

Sz: - Ki a barátod?

K: - ...

Sz: - Mond, hogy Szonja.

K: - Szonja.

***

- Hogy fúj a szél...

- "Ühüm, szép...."

***

Egy számomra kedves gesztusa, ha valami ízlik neki és rákérdezek, hogy finom, a válasz mindig kategorikus "nyam"...azaz finom. 

***

 

 

Van nekem egy őrült oldalam is...

csak elő kell hozni. Volt nekem egy mentorom is a MISI, így csupa nagy betűvel, akinek az volt a fixa ideája, hogy ahhoz, hogy megtapasztaljuk a saját lelki mélységeinket, meg kell tapasztalnunk sok mindent.  Amikor sok évvel ezelőtt ezt a feladatot kaptam tőle, minden tisztelet nélkül azt mondtam neki, te hülye vagy. Mondta, hogy oké lehet, de ez a feladatod és ahhoz, hogy a saját mélységeiden túl megtaláld a saját őrült énedet is. Született egy dolgozat, ami nemrég a kezembe került, nem-nem ezt fogom megosztani veletek, hanem inkább valamilyen vicces formában az tapasztalataimat. Szerintem sokan fogjátok kapkodni a levegőt és közölni,  hogy banyek Lili, Te hülye vagy. Nos a feladat, ismerkedjek meg egy chatoldalon idegenekkel, szűrjem meg őket, a saját igényeim szerint és személyes találkozás után állítsak fel férfitípusokat és elemezzem ki őket. Egy hónapon át éjszakákon át cseteltem és megmondom őszintén annyi perverz állat volt fent, hogy az én lányaim le lesznek tiltva az ez irányú tevékenységekről. Hihetetlen volt az is, hogy pár perc alatt páran úgy megnyíltak, amihez olykor több éves baráti kapcsolatok kellenek, az arctalanság és a technika... A szexőrültek, az aberráltak kiszűrése viszonylag könnyen ment, de azért nem volt annyi vér a pucámba, hogy pár órányi beszélgetés után csak úgy találkozzak idegen férfiakkal. Kedves barátom és nem mellesleg tanulótársam vállalta az előzetes szemrevételezést és nem utolsó sorban egy esetben, gyakorlatilag ő mentett meg, de erről majd később.

Akkor jöjjenek a típusok, ahogy a dolgozatban itt is egyfajta foglalkozás szerinti elemzés jön.

A rádiós hangtechnikus: beülsz vele egy zenés helyre és a 3 órán át tartó beszélgetés arról szól, hogy a háttérzeneként szolgáló zenét elemzi, miszerint melyik évben, hol, milyen hangszereléssel és hogyan adták ki, a zenekar tagjain milyen zokni volt. Az utolsó órában már sokkal inkább figyeltem a körülöttünk lévő embereket, mint a zeneelméletet...szó szerint sikitva menekültem el és kb 1 hónapig nem hallgattam rádiót.

A kisfiú, különös ismertetőjele: sétamániás, én szeretek sétálni bakker, de 20x körbe a Margit szigetet az azért kicsit sok, szerintem. Egyébként anyahiányban szenvedett, pöppetnyit sem zavarta, hogy majdcsak az anyja lehetnék, engem annál inkább. (Nyugi azért nagykorú volt már).

Az intelligens szatír: egyetemi tanár és volt valami női megérzés mert nagyon nem akartam végül vele találkozni, de szó szerint csapdát állított, beállt az én egyetemem elé, és be akart rántani a kocsiba, az önkéntes testőröm mentett meg.(Itt azé kicsit beszartam).

A tűzoltó, ezt muszáj volt, mert annyit regélnek a tűzoltókról. A találkozón is tűzoltópólóban jelent meg, tuti volt neki egy tucat, fél órában ecsetelte a skalpjai számát, majd meginvitált egy röpke gyömöszre a tűzoltóautó tetejére, mert az milyen cool. A mítosz megdőlt...sajnálom csajok.

A csalódott szintén rádiós. A rádiósok lettek a mumusaim, vagy a stigmám. A beszélgetés kb ennyi volt: húú de szép a körmöd (francia manikűr) ilyen a volt menyasszonyomé is.  De jó a kabátod ilyen a volt menyasszonyomé is...a 10 ilyen után álltam fel és elegánsan távoztam.

A filmes operatőr, aki nagyon macsó, tőle ne várjak virágot, pezsit. HD-al érkezik, előirás szerint bőrszerkóban, majd közli, hogy ő kicsi törékenynek gondolt, ketten nem férünk a motoron, mert balesetveszélyes pfffff. Majd miután én felülök a buszra jön utánam és akkorát taknyol (az egója is), hogy fél órán át kezeltem a sebeit. Azért egy csokor rózsát csak elővarázsolt a (ezt figyeld) hátizsákjából.A sebkötözés meghozta gyümölcsét, megírta hálából a filmesztétika beadandóm. 

A nyomozó, aki gálánsan étterembe visz, ügyekről nem beszél (pedig érdekelne), turkálja az ételt és leszólja a Republicot, de honnan a pichából tudta, hogy hol lakom, mert csontra házig szállított, pedig én ugyan el nem árultam senkinek hol lakom. Mínusz pont, hogy nem vette észre a haveromat. :)

A testőr, na ő volt az egyetlen  aki kiszúrta az én saját testőröm és nagyon röhögött. Intelligens, kedves, humoros, hatalmas, komolyan mondom én ilyen picinek még soha nem éreztem magam. A vele való találkozás roppant pozitív volt,  szóval szinglik hajrá...

A laza rockzenész,  ma már azt mondhatom, hogy barátom, az első perctől úgy kezelt mintha együtt nőttünk volna fel. Mindent megvitattunk, egy dolgot nem bocsátok meg neki, a villamoson blicceltünk és elkapott az ellenőr, simán leugrott és otthagyott a pácban. Azért Bundival az első sorban csápoltunk a koncertjén.

Az önmarcangoló professzor,  akiről sokáig nem is tudtam, hogy az, ahogy ő sem, hogy kísérleti nyúl, nem is lett az, ő nem került bele a dolgozatba, azon egyszerű oknál fogva, hogy ő volt az egyetlen aki megérintette a lelkem. Ő az egyetlen, aki ismeri ezt a blogot és tudom, hogy olvas is. Belelát a napjaimba, sajnos én nem az övéibe, remélem azért révbe ért.

Ennyi, Misinek igaza volt, érdekes utazást tettem,  a férfi lélek nem is olyan bonyolult, képzeljétek mindnyájan az igazit keresték vagy valakit, aki pótolja a saját maguk által képzett hiányt. Tényleg igaza volt a nagy írónak, színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő, soha nem egyeznek, mert mindenki mást akart a férfi a nőt, a nő a férfit.

Mellesleg még jól is jártam, volt olyan az évfolyamon aki 2 hete töltött a kék osztrigában, de-de ő a homoszexuális kapcsolatokat kapta, mindennek ellenére vagy éppen ezért soha senkitől nem tanultam annyit, mint Misitől és azt hiszem vagyunk még így egy páran.