2012. december 2., vasárnap

Advent első vasárnapja...

Azt hiszem ilyen várakozásunk még nem volt, ennyire még nem sürgettük soha az időt, hogy teljen, rohanjon, ennyire még nem vártuk a karácsonyt. Én biztosan nem. Már Szonja is tisztában van azzal, hogy bizony az első három gyertyát a koszorúnkon apa nélkül gyújtjuk meg, rá sajnos csak az utolsó gyertyánál számíthatunk. Én pedig nagyon nem szeretek várni, akkor sem, ha ma a bölcsesség gyertyáját meggyújtva próbáltam arra koncentrálni, hogy elfogadjam ennek sajnos így kell lennie. A lányok nélkül talán nem is bírnám. Mert milyen vicces az, hogy Szonja közölte, hogy mi más színe lehetne a koszorúnknak ha nem rózsaszín, Kira pedig "tojta" felkiáltással azon ügyködött, hogy elfújja a gyertyát. :) Jó látni, azt a hitet és gyermeki csodát, ahogy számolgatják a napokat, meddig kell még aludni, hogy jöjjön a Mikulás, jó látni azt is, ahogy bekucorodnak az ablakba és énekelnek, teljes akarattal rákoncentrálva és egy percre sem eltántorodva, hogy akkor ők most megvárják a Mikulást. (Persze azért sikerült meggyőzni őket, hogy az ágyban csak kényelmesebb aludni és óvodába is illendő menni, hiszen oda hamarabb érkezik a nagyszakállú. ). Ilyenkor visszaemlékszem amikor én lehettem ilyenforma mint ők, emlékszem a színekre,  az illatokra, és hogy minden egyes alkalommal meg szerettem volna lesni a Mikulást, sosem sikerült és mindig minden alkalommal hittem, hogy ez lesz az az év, amikor igen. Olyan sok mindent elvesztettem már, ami még bennünk ott van és minden erőmmel azon leszek, hogy minél tovább bennük is maradjon. Csak ez a fránya várakozás ne lenne, ami most nagyon nehéz, mert hogy ne tudnám, hogy az elkövetkező három hét lesz számomra a leghosszabb, de látom a végét és tudom a dátumot... :)
„Ha például délután négykor érkezel majd — mondja a róka A kis hercegnek -, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom megtudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... "