Életátértékelő...

Nehezen indult ez az év, sok-sok embert elveszítettem közvetve vagy közvetlenül tőlem sokkal fiatalabbakat kísértem utolsó útjára. Nem akarok arról elméleteket gyártani és eszmét futtatni, hogy miért is történik ez, pusztán a tény megdöbbentő. Nem akarom a magyar egészségügyi helyzetet sem boncolgatni, hiszem nap, mint nap találkozom ezzel, ahogyan ti is. Nőgyógyászati problémáim lettek, első körben azt gondoltam, hogy sok-sok éven át

voltak ilyenek, esetleg a kezelések miatti hormonok miatt klimaxolok stb. Úgy gondoltam felkeresem azt az orvost, akinél a lányok születtek, hogy nézzük meg miféle banális probléma lehet ez és orvosoljuk gyorsan, Rengeteg beteg volt a magánrendelésén, kismamák, idősebbek, volt bennem valami megmagyarázhatatlan félelem, valamiféle struccpolitika, az a "ha nem tudom nem fáj érzése". A doktor mérhetetlenül fáradt volt és mérhetetlenül flegma, Kb. 2 perc után az arcomba tolta, minden sallang nélkül, hogy szerinte méhnyálkahártya rákom van és essünk neki szedjünk ki mindent, hogy legyen esélyem élni, Ennél a résznél csak a rák és élni szó villogott az agyamban. Egészségügyis aggyal csak annyit kérdeztem, hogy nincs-e valami humánusabb módszer a válasz annyi volt, hogyne lenne, gyógyszerezhetjük, aztán fél év múlva visszajön addigra tele lesz áttéttel és meghal. Nem tudom, hogy jöttem ki tőle, amint kifizettem a "tanácsadás díját", egy dolgot tudtam, hogy bár kezembe nyomta a papírokat, hogy másnap feküdjek be, biztos voltam benne, hogy soha be nem teszem többé a lábam hozzá. Nem mondom gyenge nőnek magam, de még most is elbőgöm magam amikor ezt itt újra felidézem. Iszonyat erő kellett ahhoz, hogy ebből az egészből a lányok semmit ne vegyenek észre, hogy ne bőgjem el magam ahányszor a párom szemében látom a kétségbeesést. Azt mondanom sem kell, hogy gondolati síkon mi minden lejátszódott bennem, amiről senkinek sem beszéltem, hogy mennyi tervem van még, hogy lehet nem látom felnőni őket, elviselhetetlen volt, olyan voltam, mint egy robot, gépiesen  csináltam a dolgom, éjjel rémálmaim voltak, bőgve ébredtem, majd kezdődött minden elölről. A lányokkal együtt rezdülünk így érezték, hogy valami nagy baj van. Minden éjjel abban a tudatban öleltem őket, hogy nem az járt a fejemben, hogy még az is lehet, hogy már nem sokáig lesz ez így.  Tudtam, hogy csakis egy emberben bízhatok meg teljesen, csak őü segíthet nekem. Mentem hát ahhoz a orvoshoz, akinek Szonját is köszönhetem. Már az egyfajta nyugalommal töltött el, hogy telefonban felvázolta, hogy ezer más oka is lehet ennek a problémának, de lehet rák is, nem kertelt, Utaztam hát Budapestre és vittem magammal a gyógyszeremet Kirát. Ő volt az aki végigcsacsogta az utat, aki 50x megvert unóban amíg odaértünk, aki rácsodálkozott a nagyvárosba és folyamatosan megnevettetett. Kicsi lelkével érezte, hogy erre van most szükségem. Majdnem 10 éve jártam a doktornál ebben a rendelőben, akkor egy másik életért, most a sajátomért harcolni jöttem, fura fintora a sorsnak. Míg várakoztam a rendelőben legbelül a Kowáék dalát mantráztam...minden rendbe van." A drága doktor egy endoszkópos biopsziát csinált és bár nem ígért semmit mégis  megnyugodtam kicsit. Bár nem a legjobban éreztem magam utána, mégis csavarogtunk Kirával szerte mindenütt Pesten. Aztán következett 3 idegőrlő hét, a mintát 4 orvos egymástól függetlenül értékeli ki, amihez idő kell. Minden nap félve néztem meg az emailjeim, ha csörgött a telefonom összerezdültem. Tegnap megjött az email, 5 percig néztem, mire meg mertem nyitni. A következő állt benne: "Drága Lili, megérkezett az eredmény, nem kell aggódnunk, nincsenek a mintában kóros sejtek, negatív. Fél évente szeretnélek kontrollálni. " Amikor kinyomtattam a leletet olyan szabadság ölelt át, ami még soha, ember nem örült még ennyire egy szónak "negatív". Köszönöm a Jóistennek, hogy segített, hogy van még időm, hogy megmutatta bármennyire végtelennek is tűnik ez az idő mégis véges. Sokat változtatott  rajtam az elmúlt időszek, mérhetetlen türelmem van, mérhetetlen nyugalom, és mi a legnagyobb ami bennem munkál az ÉLETÖRÖM!

Végenincs január....

Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel a nevezetes évbevezető januárral...de nekem konkrétan tele volt a hócipőm vele. Így is amolyan spárta harc volt, de ha mindehhez Bundi nincs itthon a hideg miatt lehet a kardomba dőlök. természetesen elkapták a csajok az influenzát... többcsatában, többtünettel. Még most is olyan szinten köhögnek, hogy azt gondolná az ember suttyomban a klotyóra járnak bagózni. Mióta megszülettek nem emlékszem ilyen elhúzódó és alattomos betegségre. Ritka amikor én vajákolós módszereket vetek be, de itt már volt minden, gyógynövényes cukorka, sóoldat, kenőcs a mellkasra, disznózsír, hagyma, méz retekben, ....pipamocsok:)

Tény, hogy van ennek a betegségnek pozitív hozadéka is, soha ennyi időt nem játszottak még át apával, mint mostanság. Teljes mértékben játékbarlanggá váltunk, Kira olyan mértékben tud csibészkedni a kártyajátékokkal, hogy több nap volt mire leesett, hogy a foghagymacikk popója alá dugdossa el neki nem tetsző lapokat, Szonja a betegség alatt művészi szintre emelete a rajzolást, olyan anime rajzok kerülnek ki 5 percenként a keze alól, hogy azt gondolom egyszer egy képregényből még visszaköszön rám a művészete. 

Szó mi szó, én már annyira várom a tavaszt, hogy azt ki se lehet mondani.,.remélem már itt van a kertek alatt.

Lélekszerelő

Régen sírtam már, erősnek tartom magam, nemrégiben mégis kitört belőlem, Mi volt az oka, a düh, a tehetetlenség, a fájdalom, a félelem. Annyira természetesnek vesszük ha egészségesek vagyunk, hogy lépésről-lépésre haladunk, irányítjuk a testünket, hiszen urai vagyunk mindennek. Aztán egy pillanat alatt egyszerre és hirtelen

változik meg minden. Tudom és hiszem, hogy minden okkal történik, túlterheltem magam és az orrom koppintottak fentről. Persze ez első blikkre nem esett le, csak a hozadéka, a hibáztatás, hogy miért én, akkor is menni fogok, mit nekem térdfájdalom. Erre pontosan kettő napig képes is voltam. Harmadik nap a baleset után már nem bírtam felkelni, ekkor jött a tehetetlenség és a düh, ami után rögtön kétségbe is estem. Félelmetes volt ez az érzés, hiszen mindig minden helyzetben helyt álltam, kitartóan, akarattal, mindent megszerveztem. Ebben a pillanatban azonban csak a félelem volt, hogy mi lesz? Nem, nem attól féltem, hogy mi lesz a térdemmel, sokkal inkább attól, hogy oldom meg a mindennapokat, hiszen a mosdóig is csak összeszorított foggal könnyek között jutottam el. Hogyan fogok főzni, bevásárolni, hogy jutnak el a lányok suliba, oviba? Életemben először nem én irányítottam hanem tehetetlenül feküdtem. Aztán valami szemvillanással jött egy szomszéd, elvitte Szonját, a másik barátnőm Kirát oldotta meg, a harmadik bevásárolt, a negyedik az orvosi papírjaimat intézte, az 5.6.7. csak úgy beugrott beszélgetni a 8. sütit hozott, a 9. elvitte a lányokat egy kis csavargásra, a 10. visszavitt az orvoshoz. Csak feküdtem a kanapén és már tudtam mosolyogni is ebben a szeretethálóban. A lányaim tüneményesek voltak, Szonja szépen lépésről.lépésre átvette a szerepem, Kira igazi nagylányként bevásárolt a cetlimmel a kisboltban. Bár az én felügyeletem alatt, de ment minden nélkülem, mint a karikacsapás. Sok-sok pillanat bennem maradt egy életre, Szonja mosta meg Kira haját, a doboz raffaello amit Kira hozott nekem a kisboltból, hogy hamarabb meggyógyuljak, hogy  minden amit máskor ezerszer el kellett mondanom, most valahogy rögtön a helyére került. Éjszakánként együtt aludtunk a két csajszi a két  oldalamon. Szóval tényleg minden okkal történik...a legszebb pillanat mégis egy levél volt Szonjától...az a bizonyos lélekszerelő :) Megerősítés, hogy az út amelyiken terelgeted őket helyes...

Adventre hangolódva

A harmadik adventi gyertya gyújtása az idén minálunk akár történhetett volna Szonja rálehelésével is, ugyanis mivel 4. napja ő fűti a házat minálunk nem lett volna nagy probléma ez sem neki. Én nem tudom milyen virulencia terjeng kisvárosunkban, bár jó öreg dokinénink szerint influenza, csak senki nem meri kimondani. Tény, hogy csütörtökön, amikor ők félig meddig utoljára voltak a munkahelyükön,Nagyobbikom bár elindult suliba, de délben szóltak, hogy hozzam haza,  Szonja osztályában 5 nebuló volt, Kiráék csoportjában pedig 3. Kira a maga futrinka voltán jól bírja, hőemelkedése van,  de ezen kívül nem venni észre rajta semmit, ezzel szemben nővére zombiállapotban leledzik és úgy köhög, mint aki napi  40 szál talpas fecskét szív el évek óta. Elvagyunk itthon nem az a gond, de jó lenne azért egy kis drukk, vagy ráolvasás vagy bármi, mert a hétre eső karácsonyi programok kiesését még megemésszük valahogy, de csütörtökre jelenésünk lenne az "igazi" finn Mikulásnál és azt annyira várják, hogy el sem tudom mondani. Szóval drukk-drukk-drukk és kuruzslóötleteket is szívesen várok. :)

Szabadságoltuk is magunkat...

Ha most kinézek az ablakon és látom a 2 napja zuhogó monszunesőt, meg kabátban az emberkéket, akkor hihetetlennek tűnik, hogy egy hete még a 30 fokos magyar tengerben hűsöltünk a kánikulában. A lányoknál a hűsölésre két dolog is okot adott. Ugyanis Szonja sikeresen hazahozott a nagy táborozásból valami bacit, ami naná, hogy a nyaralás első napjának estéjén tört ki rajta. 40 fokban semmi sem lehet jobb, mint egy masszív lázas mandulagyulladás. Kettő napot vizes ruháztam és éjszakáztam vele, mire újra fürödhettünk a Balatonban. Természetesen Kira közben pancsikálhatott, mi meg sóvárogva néztük. Bárhogy is óvtuk őket, következő nap Kira ébredt kipirult arccal és lázmanókkal. Ez volt az a kategória, amikor azt mondtam, hogy ezt már nem hiszem el. Sógornőm gyereket váltott, innentől Szonjával merült a habokban, én pedig újabb két napot töltöttem vizes borogatással és éjszakázással. Mire mindenki meggyógyult eljött az utolsó nap, szóval annyit elmondhatok, hogy gyógyszerekkel megrakodva, de viszonylag egészségesen jöttünk haza, leszámítva, hogy én az itthoni első két napot  átaludtam a fáradtságtól. A Balatonlellei nyaralások valami miatt mindig így alakulnak, múlt nyáron majd meg fagytunk olyan hideg és eső volt, az idén a betegeskedés, szóval nagyon remélem, hogy jövőre már nem jön semmi közbe, maximum hóvihar. Ennek ellenére voltak élményeik, Kira a vonaton szedett össze embereket, élvezték az éjszakai fürdőzést is, rengeteget meséltünk, társasoztunk, festettünk és ez a lényeg. 

 

Innen szép nyerni...a fotók tanulsága szerint a lányaim szerepet cseréltek..

 

Szóval kedveseim azt hiszem, hogy valaki nagyon próbára akar tenni, meg valószínűleg oltári nagy bűnöm lehet, ha ennyit kell vezekelni. Tudtuk ám még továbbfejleszteni a virulenciánkat, mert nehogy már pont ezt ne kapja el a kicsi a nagytól. De-de. Szóval keddtől nonstop nővéri szolgálatot látok el családunk valamennyi tagja iránt. A percenkénti anyázások közepette, igen ide beletartozik, a gyermekeim anyázása, az anyám anyázása és valljuk be csöppet sem nőiesen de az én anyázásom is, szigorúan dörmögve. Kint végre hét ágra süt a nap, de mi továbbra is bent aszalódunk, egymás egyre gyengülő idegzetére menve. Egyrészt ha van két lánya az embernek, egy órán belül szigorúan FELVÁLTVA! szomjasak, lázasak, folyik az orruk, fáj a fülük, ezt vagy amazt a mesét szeretnék nézni soha nem ugyanazt, alszanak el és ébrednek visítva, hagyják el a lázmérőt,vagy dugják nem rendeltetésszerű helyre,  hányják/or fossák ki a gyógyszert. Éjjel csakis rajtam tudtak aludni, persze én csakis középen, két oldalról fűtve. A váltott műszak természetesen az éjszakai ellátása is vonatkozik, gondolom kicsit nézhetett a szomszéd, amikor hajnal kettőkor nálunk felzúgott az (orr)porszívó. Természetesen a kis hölgyek nem akartak enni sem, vagy ha mégis, ketten négyfélét, amikor pedig eléjük raktam még sem kellett. A cseresznye az ajándék fagyink tetején az volt, hogy nekem meg a fogam gyulladt be, így két lázcsillapítás között beugrottam egy laza gyökérkezelésre. Természetesen tündéri házi dokinénink is megjegyezte, hogy nem tudja mi van, mert máskor hónapokig nem lát, most meg már be sem kell jelentkeznünk. Pénteken közölte, amikor Szonját félgyógyultnak, Kirát meg szövődményesnek billogozta, hogy mondjam akkor most neki, hogy szeretem, nem kell ennyit ide járni. :) Szoni hétfőn már mehetne suliba, ha nem lenne szünnap, azért ez nem kicsi mázli, hogy március 19. óta nem jár suliba, az első napja meg rögtön tanításmentes, fetrengve hahotázott, mondjuk a bepótolandó tananyag láttán elmúlt a röhögőgörcse, de annyira nem hatotta meg a dolog, kisujjból kirázta, inkább nekem hat már izomstimulálóként Móra Zengő abc-je. Summa summarum tele van a nemlétező férfi nemiszervem...soha többet nem teszek ilyen kijelentést, hogy de jó lenne nem dolgozni egy kicsit, mert itt a kicsi kijelentésemet furcsán értelmezték az égiek. Kira éppen most kérdezte, hogy nyáron kimehet-e már az udvarra, asszem' smasszer is lettem.

Legközelebb csupa derűvel,  láz, pzs és bacimentes poszttal jövök..addig meg citromfűteázom.

Tavaszi szünet

Bakker én annyira utálom már, hogy nonstop sirámolásban vagyok itt a blogon, de remélem, hogy mint a magyar büntetés végrehajtásban, ez volt a harmadik csapás és hamarosan Húsvét lévén itt a feltámadás is. Annyi mindent elterveztünk a szünetre, de úgy jártunk, mint Petőfi, füstbe ment az egész. Bundi hétfőn ment el itthonról 4 hónap itthon lét után, ráadásul jó messzire Svédországba. Kicsit szerettem volna ha a lányok nagyobb döccenő nélkül veszik az átállást, de sajnos nem jött össze. Mindkettő beteg, köhög, Szonja ezt lázzal is megspékelte, úgyhogy ma már kivittem az ügyeletre a kolléganőmhöz, ismerős doktorbácsi volt, aki nagylány lévén tablettát írt fel neki, naná, hogy sikeresen nem tudta lenyelni, majd mégis sikerült de kihányta. Pavlovi reflexként ez annyira rögzült benne, hogy a már régen használt és bevált lázcsillapító tbl is visszaköszönt. Holnap reggelre a nyúl ajándékaként előrevetítettem neki egy segglyukasztást ha folytatódik ez a tendencia. Az éjszakát effektíve mesenézéssel töltöttük, a délután tojásfestéssel és gyógyító jelleggel jött a nyúl is hozzánk már idejekorán, igaz logisztikailag most nem a gyepen, hanem a lakásban rakta le tojásait. A nyúl dolgot egyébként kicsit bebuktam ugyanis gyermekeim közölték, hogy honnan a pitliből tudja a nyúl a ruhaméretüket és a kedvenc mesefiguráikat amikor ők nem is írtak neki levelet, mint a Mikulásnak. Ezen oknál fogva azt hiszem a nyulas legenda kihalóban lesz kis családunkban. A hitbéli háttérről beszéltem nekik, mellékelve fotókat, ekkor bukkantam rá egy elgondolkodtató okfejtésre, miszerint a Húsvét nem a nyúl, hanem a bárány ünnepe és valóban, mennyire elfelejtjük ezt. Hétfőn várjuk a locsolókat, remélve, hogy addigra már Szoni is vendégváró állapotba kerül és nem megyünk át hányós buliba. A betegség ellenére jó most itthon, melóban most értem el a toleranciahatárom legeslegtetejét és szünetet rendeltem el magamnak. 

Nektek Áldott Ünnepet, sok piros tojást, locsolkodót kinek-kinek igénye szerint.

Juhász Gyula: Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Mufurc március

Khmmm csicseregnek a madarak, zümmögnek a zümik, büdösödik a tornacipő, félreérthetetlen jele ez mindannak, hogy végre itt a tavasz és már nem is esik annyira rosszul a hétvégi óraátállítás. Kiscsaládunk azonban ismét kórház a város szélént játszik, mert nehogy már minálunk csak úgy simán menjenek a dolgok. Múlt hét szerdán Szonja és kéttucatnyi hasonkorú kötelező úszásoktatáson vett részt nem is tudom hányadik alkalommal majd hétévesünk fejfájással jött haza, ezt betudtam a buszocskázásnak, mert anyai ökörség révén ő sem bírja a buszt. A másnap reggeli hangnélküliséget és lázat már nem tudhattam annak. Betegszabi, mint azóta kiderült nem mi  vagyunk az egyedüliek, sokkal inkább a sokadikak. Valami nyűves bacit szedtek össze. Ezek után szombaton a kis hölgyeményünk még kificomította a bokáját is. Mivel nem bírt lábra állni a sürgősségin kötöttünk ki. Bár elég sok vészhelyzetet néztem nem gondoltam ám, hogy rögtön komplett otvosteam vesz minket majd körül. Protekcióval nyomtunk egy 3 órás etapot, ami nekem már sok volt, de a lázas és fájós lábú kisbetegünk nagyon flottul egy igazi hősként vette a tortúrát. Szerencsére törés az nincs, de csúnyán kificamodott és zúzódott. Úgyhogy pár napja apjukkal bicepszre gyúrunk mert ölbe hurcoljuk borsószem hercegnőnket és 24 órás cselédként lessük a kívánságait. Azt hiszem lassan kezdi kicsit túlzásba vinni az ölbebaba szerepét.  :)

Fifty-fifty

Az a helyzet, hogy a múlt hétvégénk valami szuper jóra sikeredett, a tavaszi születésű gyerekeknek hála, szülinapi partik tömkelege jut mostanában nekünk. Szombaton Szonja volt hivatalos osztálytársa hetedik szülinapjára, vasárnap pedig családilag. A szombati buliról nem sokat tudok, mert nem túl bőbeszédű a nagylányom, a vasárnapi ennél sokkal izgalmasabbnak ígérkezett. Ennek roppant egyszerű az oka, a hölgyeményeket egy fiatalember invitálta meg, nem különben volt érdekes az, hogy ez már egy 11. szülinap volt, nomeg a meghívottak is hason korú fiatalemberek voltak. Lányaim ezen oknál fogva tavaszi (be)zsongásba kezdtek és jött a már igazi nőcis "nincs egy rongyom sem" eposz, fűszerezve a "ruhámhoz nem megy ez a táska" "a hajcsatom nem elég csillogó" monológokkal. Egy pillanatra felmerült bennem, mi lesz akkor ha úgy 10 év múlva kell majd ugyanezt átélnem kissé hard core változatban. Meg kell mondjam a fiatalemberek is adtak jócskán magukra, ennyi parfümarzenált én még nem szagoltam, de még ezt is überelte az egy főre eső piramisnyi zselé a hajon. Szóval az én két gyomorkihűlésig beszélő jánykám az első egy órában lapított, mint hal a szatyorban, aztán pedig igazi nőként élvezték azt a helyzeti előnyt, hogy fejenként 5 fiú jutott rájuk.

Az idén először volt ám nekem márciusi ifjam (lányom is). Nagyon jó érzés volt látni, tudni, mesélni a kokárdáról, Petőfiről és mindarról ami ehhez kapcsolódik. Szabadság, szerelem. Az iskolában nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományokra és az állami ünnepekre, aminek én nagyon nagyon örülök. 

Mivel Garami apukának még mindig nem sikerült új munkahelyet találnia, így általános nagy házalakításba kezdtünk. Háááááá nekem amolyan Déva váras a sztori, mert már hetek óta tart és mondjuk 10 perc amíg megtalálom a kv-t reggel, aztán rájövök, hogy a mikró be van dobozolva.Mivel én dolgozom mindent apjuk rámolt el, a csúcs az volt, amikor a vasárnapi leveshez csak villát találtam, A lányok is kivették a részüket a festésből, Kirának olyannyira sikerült,hogy a már kész falat stikában újrahengerelte, erősen rusztikus stílusban  centi vastagon. 

Tegnap estétől van egy saját bejáratú Tina Turnerünk is, Szonja előadásában vagy most megy át a gyerek fiúba és mutál. Komolyabban véve, valami csúnya bacit szedtek össze az uszodában és sorra dőlnek ki a gyerkők gyakorlatilag pár óra különbséggel. Doktornénink pihenésre ítéltette, ami egyébként rá is fér szerintem, de mondjuk én inkább a tavaszi szünetben csavarogva ezt jobban elviseltem volna. Természetesen húga is belázadt és minden mindegy alapon 5 percenként változatos betegségeket ad elő hipohonder jelleggel, egyetlen cél lebeg a szeme előtt, hogy ne kelljen oviba menni, holnapra az apja kontójára (én dolgozom) engedélyeztem neki is egy rendkívüli szünnapot. Amikor meghallotta, hogy ezt megbeszélem óvónénivel, bakkecskeként virágokat szedve és ódákat zengve rólam (ki másról) szökellt haza, tejbetökvigyorral. Apjuknak már nem volt ilyen őszinte a mosolya amikor közöltem vele, hogy mindkét csemetéje itthon lesz. :)

Remélhetőleg a saját bejáratú füles ma(n)cink elhozza már nekünk az igazi tavaszt, mert az illata és a napsugarai már ideértek. 

Egy picike mosoly tőlünk. Szonja mesét ír:

- Kira szerinted mi legyen a címe?

- A kis hercegnő és a daliás herceg. 

- Húúú Kira legyen inkább a címe a Napocska.

- Nem, csak azért mondod, mert azt sokkal könnyebb leírni. 

(és a kicsi tudja vazzeg).

Igazolt hiányzás

Az a helyzet, hogy az elmúlt időszakban az eltünésemnek sajnos nagyon is nyomós oka van. Lassan már ott tartok, hogy valami médiumhoz fordulok, hogy űzze ki Kirából a bacilusokat és vírusokat vagy szimplán vegye le rólam a rontást. Holnap konkrétan a 3. hetet kezdjük el úgy, hogy beteg. Öröm az ürömben, hogy apjuk cége becsődölt, így itthon van, némileg megkönnyítve az egyszerűnek nem mondható hétköznapokat. Igen itt most egy jó kis sirám következik, mert ha továbbra is így folytatódik ez az év, ahogy kezdődött, akkor írok valami rettenetesen cifrát tele csillaggal a következő posztomban az tuti. Első körben valami anyai ösztön folytán nem engedtem Kirát oviba, mert folyt az orra, gondoltam pihenjen kicsit ebben az influenzaszezonban. Nos még az aznap éjszakát végig hányta or fosta, egészen reggelig. A kétségbeesés hálójában hordoztam 2. nap már ölben a wc-re, mert menni sem bírt. Amikor minden egyes korty víz 5 percen belül kijött belőle már azt gondoltam nem kerülhetjük el a kórházat. Kedves barátnőm ajánlotta a kólát, mint hányáscsillapítást. Azt gondoltam minden mindegy már maximum kihányja azt is és úgy indulunk a kórházba. Doktornénink és több kollégám lehülyézett, de bevállt., lassan kortyonként megivott 2dl-t és nem hányt többet, szóval én erre esküszöm mostmár az tuti. Pár nap múlva leesett végre az első hó nálunk is és boldogan ment ki 1 hét szobafogság után hózni, végre lett egy kis szine is sápikának.

Biztos ami tuti úgy gondolatam, hogy teljesen helyreálljon egészségileg még egy hetet itthon töltünk. Gyakorlatilag már kutya baja sem volt, ezért átmentem szerdán doktornénihez és kiirattam őt is és magamt is munkába hétfőre. Aztán jött a csütörtök éjjel és minden előjel nélkül belázasodott. Magasan, intenzíven alig lehúzhatóan. A péntek reggelt 38.4-el és doktornénis randival kezdtük. A tüdejére húzódtak le azok a rohadék bacik. Kaptunk antibiotikumot, és reményt hogy jobban lesz. Azt hiszem nincs annál fájdalmasabb és tehetetlenebb érzés, mint betegen látni és nem tudni segíteni. Ezt éltük meg vele a múlt éjjel, 40 fokos láza lett egy pillanat alatt, nem húzta le a kúp, beültem vele a hütőfürdőbe, prizniceltük miközben félig kidőlve a láztól jajgatott. Hajnaltájt sikerült Nurofennel lehúzni, akkor már leszartam, hogy 2 óra telt el a kúp óta. Egyszerűen remegtem a félelemtől, mert csak vacogott és vacogott, próbáltam mindent a saját testemmel hűteni, vizes kézzel simizni a haját ami éppen eszembe jutott. Bundi egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ilyen magasa láza, így hőkamerázta a gyereket, mondjuk így visszagondolva hajnal 3-kor mi mindent megpróbáltunk kicsit groteszk. Reggel láztalanul ébredt, mosolyogva és közölte, hogy nem haragszik az éjszakai terrorért, mert szeret minket. Az imént hőemelkedésnél jártunk, komolyan betojtam és igen akárhogy nem lehet, de preventív jelleggel adtam neki Panadolt, mert bár ilyennel még nem találkoztam egyszerűen magas láznál nem hat nála semmi, sőt épp ellenkezőleg. Nagyon-nagyon remélem, hogy most már a javulás útjára lépünk....Mérhetetlenül büszke is vagyok rá, ahogy ezt az egészet véghezvitte, a kis ugribugri, hihetetlen fegyelmezetten, türelemmel és együttműködéssel, én nem vagyok egy hp, de azt gondolom a felénél behisztiztem volna. Egyszerűen imádom az én kis gyönyörűséges Puszedlimet ...

Három...

biza pontosan három napot töltött a kishölgy iskolában. Ugyanis tegnap este olyan szinten evett össze mindent csöppet sem következetes nagyanyja felügyeletében, hogy reggel igazi hányós bulit tartott már a kelő nappal. Becsületére legyen mondva, hogy miután húgát felszállítmányoztam az óvoda objektumba és hazaértem minden áron suliba akart menni. El is indultunk az 5 perces úton  cirka 15 lépésenként mantráztam, hogy nem kell hányni, nem kell wc-re menni...nem kellett. Az iskolába érve azért szóltam a tanító néninek, hogy  ha gond lenne hívjon, de erre nem került sor, ugyanis nettó 3 percen belül már rohantunk ismét az illemhelyre. Ezután hazajöttünk és Szonja egész úton közölte, hogy ez mekkora szívás, hogy neki már majd mennyi mindent be kell pótolnia :). Hazaérve aludt egy nagyot, azóta kutya baja sincs. Azért előadtam neki egy rövid monológot arról, hogy miért is nem túl jó ötlet a savanyú uborkát fagyival enni. Azért bosszantott a dolog igazán, mert ez már a sokadik eset volt és egyszerűen nem lehet már semmilyen érvekkel meggyőzni, hogy ne zabáljon össze mindenfélét.

Az előző napok egyébként kísérletezéssel zajlottak, hogy oldjuk meg a reggeli ovi-suli-meló kombót. Volt olyan, hogy egyenként hordtam őket ide-oda, vagy mindhárman útnak indultunk. Egy azonban minden esetben biztos volt, sajna nem sikerült egy alkalommal sem időben beérni a munkahelyemre. Szonja egyébként imádja az iskolát, leginkább tegnap óta, amikor is lement az első tornaóra és megkapta első csillagát matematikából. Ezt teljesen természetesen közölte és nem értette miért örömködök rajta percekig. Be kell valljam, nem bánom, hogy holnap péntek...jövő hétre toppon leszek logisztikailag szerintem...vagy nem :) Egyenlőre örülünk, hogy késő nyárban kutattuk ma is a gesztenyét.

Életjel...

Úgy néz ki, hogy már (talán) megmaradok. Ahhoz képest, hogy két napja még halógödröt akartam magamnak ásni, mint Melman a zsiráf a Madagaszkárból ez már szerintem egyértelműen pozitív hozzáállásnak minősíthető a részemről. Mondjuk bevonzottam én ezt rendesen, mert sóhajtoztam, hogy itt a nyár meg minden, nekem meg dolgozni kell, hát kérd és megadatik, mondjuk legközelebb majd próbálom kicsit egyértelműbben megfogalmazni. A jobb szemem még erősen rimóci nyúlra hajaz, de már nem kell azon gondolkoznom, hogy kibírok-e még egy fél órát pisilés nélkül, mert nem birok felkelni. Az éves alvásadagom letudtam, a lázat és a betegséget is. (Legalábbis most ezt mantrázom). A csajok nagyon ügyesen átvészelték, a maradjunk a négy fal között játék már sokkal nehezebben megy. A bogyók már azt is egy kalandtúrának élték meg ha levánszorogtam velük az udvarra, a 100m-re lévő kisboltba átsétálás már maga volt egy maraton. A Balatoni pihenésünk a kényszerpihenő miatt augusztus elejére tolódott, de azt hiszem ha ez lesz a legnagyobb hozadéka a betegeskedésnek, hát bánja kánya.

Gyakorlatilag nem történt semmi ezen kívül, megkaptuk Szonja diákigazolványát, amin már az iskolája szerepel, azt hiszem, hogy most tudatosult bennem úgy istenigazából, hogy banyek ez a gyerek tényleg iskolába megy. Pánikszerűen elkezdtem az iskolatáskákat is nézegetni...

Kira meg így a foci vb idejére átigazolt, felhívott Szoni óvónénije, hogy mit szólnék, ha Kira szeptembertől őket boldogítaná, a Bóbita csoportban, mert a ballagókkal ők csak 11-en  maradtak, kellene nekik középsős, így a fél csigabiga csoport odamegy.  Nem kellett nagyon győzködni engem, meg apjukot sem, nagyon meg voltam velük elégedve. Kira meg titta öröm bódogszág mert a nővére ráhagyatékolta a Hello Kitty jelet. Frontint meg majd viszek szeptemberben a dolgozóknak :D

Karantén

Nem is tudom milyen csodában hittem, hogy Szonja nem fogja elkapni ezt a makacs vírust, amit Kira a virulenciagazda szedett össze valahol. Tegnap reggel éjszakai 39.1-es buli után a doktornéninél kezdtünk. Ő már azonnal megkapta az antibiotikumját, úgyhogy ma már "csak" 38 fok volt. Ehhez már csak nekem kellett kidőlni a sorból. Gondolom ugyanezt a a kis rohadékot vittem bele a szemembe. Bár kaptam szemcseppet, de őszintén megmondom ma reggel amikor megláttam a vérben forgó szemeim azon a fél centis csíkon át ami nem volt bedagadva elbőgtem magam. 2. hete éjszakázom a lázas csemetéimmel, halálosan fáradt vagyok, az ingerküszöbön a béka segge alatt van és piszkosul fáj...nomeg csak a Jó Istenben bízom, hogy...egyrészt nem viszem át a másik szememre, vagy ami mégrosszabb anyukámra. A munkáról, a kötelezettségeimről, a heti programokról már inkább nem is beszélek. Magam felrázásaként és a folyamatos nyafogásom ellensúlyozásaként jöjjön hát az aranyköpések rovat, hátha már lendülünk innen végre valamerre. 

Kira évzárós ajándékot ad az óvoda vezetőjének a csoportja nevében, a következő kísérőszöveggel:

"Bojdog csigabiga csopojtot!"

***

"Anya szerintem Kirának SZÉKREPEDÉSE van, mert nagyon nyom a wc-n."

***

"Befújtam apát nő szagú parfümmel."

***

Szonja elém tart egy nektarint:

- "Megmoshatom?"

Mire a húga:

- " Tuti nem eheted meg, mejt fosoj-hányol."

***

"Az a legveszélyesebb amikor valakinek agyrezgése van?"

***

Kira trónól a wc-n, nekem meg a kád szélén kell ülnöm vele szemben és hallgatni ahogy közben énekel.

- Kész vagy már, nem birok itt ülni!

- "Akkoj álljál."

***

Szerepjátékoznak, Szonja a tehén, Kira a tehénpásztzor, de Szonja nem arra megy, amerre Kira szeretné, mire rákiált a húga:

- " Nem ejje múúúú, ajja múúúú!"

***

- Szonja bújj már ki a takaró alól.

- "Még nem, még nem keltem ki a tojásból."

***

- "Abrakadabra Kira legyen macska."

- " Ugyan máj, ez csak ijjúzió."

***

"Én nem szejtnék felnőtt jenni."

***

- "Anyaaaa egy légy.!"

- Hol?

- "Ott száguldozik a fürdőszobában."

Kira egy virágtartó oszlopot cipel:

"Ezzel akajok ejősködni."

***

Rövidítve...

Bár meg kell hagyni, hogy tüneményes Kira a két kis mini copfjával, de amennyire aranyos, annyira nem lehetett ezt nála kezelni. Mihelyt elérte a száját a haja egy kis húzásos rásegítéssel, azon nyomban rágta, a frufruja a szemébe lógott, szóval apukája rábeszélte, (annyira azért nem kellett ám), hogy legyen ismét nyakmutogató bubifrizkója. Kérdés nem volt, hogy Hencsihez megyünk ismét, csakis ő tud ilyen kis vagány frizkókat készíteni. Szerntem egyébként nagyon vagány nőcis lett neki. A fodrászüzlete meg egyenesen mesebeli. A körmös kolleginájáról nem is beszélve. Komplett családi fodrászat volt, mama, apa, Kira és Szonja is kapott egy ballagós fonást. Mindeközben anya meg szép körmöket :) Angyali türelemmel mosolyogva nézték, ahogy cirkálókira mindent végigpróbál és habzsolja az új élményt. Gyerekbarát fodrászat, szóval mindenkinek ajánlom és köszönjük itt is.

Apa tegnap 1 hónap után visszament, hát nem mondom, hogy jól tolerálná ezt bármelyikünk is. Első körben Kira annak eredményeként, hogy legmenőbb szórakozása az volt, hogy a ventilátorba énekeljen és rezegtesse a hangszálait berekedt, egy kisvarjú hozzá képest dalospacsirta. A második kör már erősebb belázasodott, második napja 38.4-38.6 állapotban fűti a lakást, hamarosan jelenésünk van a doktornéninél. Természetesen ezt meg kellett még spékelni egy hányós-fosós etappal ma hajnali 5-ös indulással Szonjának. Nem igazán ismer mértéket a nagyobbik lányom, akárhányszor is mondom ezt el neki. Még két hét lett volna az ovi, de a mai nappal betegszabadsággal nálunk elkezdődött. Mondjuk nem pont így és nem pont ekkor terveztem, de a lányok elintézték. Remélem, hogy ezzel a betegeskedést le is tudtuk a nyárra, mert nem a négy falon belül terveztük eltölteni... 

Aztarézfánfütyülőmocskosrézfarkúbaglyátnekije..... :(

Kicsiny utcánkban verőfényes madárcsicsergős reggelre ébredtünk. Nagy nyújtózások után hamarosan illatozott a raguleves és rotyogott a pörkölt. Ebéd után szieszta jött, majd boltlátogatás, megelőlegezve a kertészkedés utáni nasit. Pattogtak a metszőollók, nyifogott a talicska, szépült az udvar, pirultak az arcok. Este mindnyájan úgy tértünk nyugovóra, mint aki egész nap jól végezte dolgát. Aztán hajnalban ébredt Kira, hogy szomjas, hát szó szerint tűzoltás volt olyan szinten volt forró, majd 40 fok, 4 óránkénti lázcsillapitással, ezt nyomtuk vasárnap egész nap és egész este, szegénykém hajnal kettőkor már csak félálomban suttogott, amikor vettem le róla a pizsinacit, mert kihányta a lázcsillapítót, így kénytelen voltam kúphoz fordulni, hogy " csak óvatoszan". Hajnal háromra ment le a láza annyira, hogy viszonylag nyugodtan aludjon. 4-kor nyöszörgött, na nem Kira, Szonja, hogy fáj a hasa, 7-ig a wc-n "múlattuk" fosás-hányással az időt, ült a wc-n, kezében egy tál, a szívem szakadt meg érte. No meg persze hibásnak is éreztem magam, mert előző nap annyira Kirával voltam elfoglalva, hogy Szonja bezabált kiwiből, ami egyszerűen kicsinálj a gyomrát. Kirát átvittem doktornénihez, aki szerint influenzavírus, Szonja nem volt olyan állapotban, hogy átvihettem volna, kifeküdt, mint egy hulla. Egy vietnámi családot simán vernénk sápadtságban, én cirka 48 órája vagyok ébren, ebből a második 24 óra gyerektől-gyerekig rohangálással telt, néha két helyen kellett volna lennem egyszerre, több volt mint szívszorító. Ma délutánra, már csak két lázcsillapító kellett prücsinek és Szonjus is leküzdött pár szál ropit. Azt hittem megússzuk az idén az influenzát, hát tévedtem, de egyenlőre nekem és mamának működik a védőoltás kop-kop. Én habos fürdőre és alvásra vágyom...az sem baj ha emberi fütőtest és hányásszag nélkül menne mindez, két tünetmentes leányzóval karöltve. Egyenlőre megelégszem azzal, hogy hajszálnyival jobb a délutáni helyzet, mint a reggeli. Azért kialvatlanságtól feketére festett szemeim alatt mosolyra húzódott az arcom, amikor nonstop Dóra mese közben, a nagyszemű Dóra megkérdezte, hogy "és te miért vagy hálás?" Kira rávágta: "azéjt mejt szejet az anyukám". Kint madárcsicsergős jó idő van, a hetet itthon töltjük...bent...amíg kint hétágra süt a nap. De utálom a betegségeket....