2011. október 27., csütörtök

A 2 hónapja örök téma :)



Naná, hogy az óvoda. Bár most éppen kicsit mérgeskedem miatta. Egyetlen negatívum a szarkaság. A gyerekek szekrényei nyitottak, egy-egy kis függönnyel vannak eltakarva a kis fakkok, ahol fakkonként két kis bóbita csoportos öltözik. Tegnap reggel Annácska fakktársunk kis benti cipőjét kerestük hiába, még szerencse, hogy Szonjának volt +1 pár, így kölcsön tudtuk adni. Ma reggel pedig Szonját fésültem volna, azért csak volna, mert nem volt mivel. Eltűnt a zsákjából a hajkefe, hajgumikkal-csattokkal, tokkal-vonóval. Az eset nem egyedi, tűnt már el vadiúj cipő, sapka-sál is. Őszintén mondom eltörném a kezét annak, aki gyerektől lop, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nem egy kis gézengúz a tettes, hanem valamelyik szülő. Sajnálom az ott dolgozókat, hiszen nekik nem az lenne a feladatuk, hogy résen legyenek, hanem, hogy a kis ovisokat vezetgessék. Ennyit a rosszról, próbálunk ötletelni, de nem sok eredménnyel jár. Persze tudom, hogy a zárható szekrény lenne a megoldás, de nincs rá pénz.

Óvoda a pozitív oldal, Szonja már reggeli rutinnal indul, megszerette, átestünk a tűzkeresztségen, alszik is, mint a mormota. Rajzol, a bal oldali piros madár az ő műve, a körte olyan jól sikerült, hogy a csoportszoba ablakát díszíti. Tele van élménnyel. Az óvónénik és a daduska tüneményesek. Nagy szerencsénkre az egyik óvónéni rendkívül muzikális, saját elmondása szerint is zenélve-énekelve nevel. Református kántor is egyébként. Minden nap új hangszerrel ismerteti meg őket, furulya, gitár, szintetizátor, fuvola, dob. A kis törpök meg ropják és énekelnek. Dalolva megyünk oviba, kb. torkaszakadtából nyomja, ez akkor vicces leginkább, amikor a Kicsi lego (mizu) van repertoáron, ilyenkor a velünk szembe jövő gimibe igyekvőknek is jól indul a napja. A kis hölgy önállósodik, egyedül öltözik, szépen eszik, segíti a kisebbeket, mondókázik, versel, szinez, minden leköti, mindent szív magába. Imádja a nagyon-nagy óvónénit, mert olyan cuki. Kb. 2hete műsoron van egy Szebasztián nevű delikvens új beszokó. Szebi így, Szebi úgy. Aztán ma én is megismerhettem, hát nálam is szerelem. Nagy bociszemek és vállig érő göndör haj, komolyan mondom első pillantásra mint egy tüneményes kislány. Kicsit még pityergős, de Szonja ma húzta maga után kézenfogva, hogy gyere Szebi majd én megvigasztallak (hökk). Szigorúan Szebi, mert a Szebasztianért majdnem leszedte a fejem a szöszkém. Lassan anyósjelölt leszek (höhö). Mondjuk elég gyakran váltogatja a pasikat, úgy cirka két hetente. :)
Szóval ki merem jelenteni, hogy beszoktunk, persze van a csajosban rafinéria is, mert múlt héten beteg volt a kis barátnője, ezért pénteken előadta a pocakfájós nagyjelenetet, hogy menjek érte, még én is benyaltam, nemhogy óvónéni. Mondanom sem kell itthon varázsütésre gyógyultnak nyilvánította magát. Közölte is, hogy mostantól ha haza akar jönni, majd szól, hogy fáj a pocakja. Mondtam, hogy ha ezzel fog szórakozni szétharapom a seggét.:)
Jó látni, ahogy szocializálódik, ahogy reggel nyomja a puszit a nagy ölelést, még visszaint az ajtóból és el is tűnik a buksifej. Már nem agyalok folyton azon, mit csinálhat, már nem szívdobogva megyek érte, mert érzem és tudom, hogy jó helyen van, szeretik, szereti és már messziről köszön neki mindenki, dolgozók-gyerekek, azok is, akiket még én sem ismerek. Jham és amit nagyon imádok, reggeli köszönés az ajtóban: "Kezitcsókolom, szerbusztok gyerekek!" Jó látni, hogy tényleg megérkezett, megtalálta a helyét.

2011. október 26., szerda

Tesók


Sokszor csak nézem őket és mosolygok. Annyira egyformák, a gesztusaik, a mozgásuk, a mimikájuk és a mozzanataik. Az a póz ahogy állnak, ahogy figyelnek, ahogy átölelnek, ahogy szeretnek. Sokszor csak nézem őket és mosolygok. Annyira különbözőek, a habitusuk, a testalkatuk, a világra való tekintésük. Sokszor csak nézem őket és mosolygok. Annyira szeretik egymást, éppen annyira tudják egymást szorítani a szeretettől, mint a dühtől. Szonja a megfontolt, lassú víz és Kira a tűzgolyó. Csak egy példát említek, apjuk valamit szerelt és behozta a kétágú létrát, amíg Szonja hezitált és óvatoskodott, hogy fellépjen-e a második fokra, addig Kira, a kis cirkáló, már fent volt a legtetejébe, gondolkodás nélkül, az sem volt akadály, hogy a fokok majdnem a hóna alá érnek. Szoni akár órákra leköti magát 1-1 játékkal, Kira folyamatosan úton van. Tudom, hogy más-más korszakot élnek meg, mégis azt gondoltam két lánytestvér, csakis hasonló lehet. Egyformán imádom mindkettő, mindkét kisfőnököt, mindkét miniterroristát. Szonja élvezte eddig, hogy ő a nagy, hogy lohol utána egy őt csodáló zöld szempár. Mára már fordult a kocka, kijött Kirából az individum, az akarom és kész, és általában én azt akarom édes testvérem, amit Te nagyon nem. Ilyenkor jönnek a balhék, a Kijjja nem hagy békén, a másik oldalon meg a a hangos felháborodott ööözés. Ezt is imádom, mindaddig amíg egymásnak nem esnek, amíg nem folyik vér, hagyom had meccseljék le. Aztán pár perc múlva már szent a béke. Szonja mostanában anyáskodik felette, simogatja, altatódalt énekel. Egy esetben tuti a balhé, ha apa megjelenik, mert őt ki kell sajátítani. Mindkettőnek, egyszerre, azonnal, semmi ellentmondást nem tűrve. Mert olyan nincs, hogy apa nyakában csak egy boszorkányt cipel, vagy csak egy ül az ölében, lovagol a hátán. Apa a kincs, a number one. Apa meg szerelmes, nagyon, mindkettőbe. Olyan melegség tölti be a lelkem, amikor látom őket, ahogy tombolva örül a kicsi, amikor megérkezünk, ahogy Bubikámozza a nagy, amikor megérkezik. Ahogy egyik a fokhagymacikkeit, másik meg a JLo seggét rázza a zenére, ahogy összecsillan a huncut szemük, amikor valami disznóságot csinálnak nagy egyetértésben. Pár éve még csak homályos jövőképen volt arról, mi lenne, ha ők itt lehetnének, már meg már tudom, hogy ez az egyetlen csoda, ami nem csak 3 napig tart. Sokszor csak nézem őket és mosolygok...miközben egyre többször gondolok arra, hogy idővel jó lenne ha itt rohangászna még egy kócos buksifej.

2011. október 23., vasárnap

Csacsogi újabb beszólásai


"Jót fogok szogadni."- Szót fogok fogadni.

***

-"Mi ez a szag?"
-Apa alfarhangja.
Kinyitja az ajtót:
-"Apa kiengedtem a fingod!"

***

"áhhh Kija mindig csak nyöszöjög...nyöszöjög..."


***

Meglát egy férfi nem szervet az egyik ház falára ocsmány módon felrajzolva:
"Nézd anya, mekkora fülhallgatót rajzoltak oda."

***
- "Anya miért állt meg a kisfiú?"

- Nem tudom kicsim.

- "Szerintem azért, mert tetszik neki a hajam."


***


"Képzeld az egyik kislány oviban lázas volt és behányt. Később annyira belázadt, hogy óvónéni szólt az anyukájának, hogy vigye haza."

***


"Anya ez a körömlakkom, ez a szemlakkom, ez meg a szájlakkom."

***

"Apa éhes vagyok, valami jó illat jön a szádból."

***

Az apja magyaráz neki arról, hogy van amit nm bírunk el:

-Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.
- "Nekem nem farkam van, hanem nunim."

***


-"Hulkán".

- nem Szonja, nem hulkán, Vulkán.

-"Az-az Hulkán.
"
- Vö vö Vulkán.

-"Vö vö Hulkán, de miért mondod, hogy vö vö?"

***


A számomra most legkedvesebb: oviba mentem érte, odaszaladt átölelt és fülembe sutyorogta:

"Anya akkora boldogság van a szívemben, úgy szeretlek!"

***
Azért lassan már Kirának is be fognak indulni az aranyköpései, egyenlőre 4 létfontosságú szót hajtogat, roppant érthetően:
"Mammma"- miközben rohan a hűtőhöz és veri a praclicjával.
"Cici"- közben veti magát hanyatt az ágyon.
"Baba"- azaz én .
" Vava"- kutyus.
A többi pedig tökéletes metakommunikáció azaz mutat és ööööö-zik :)

***

2011. október 22., szombat

Tovább is van, mondjam még ?:)












Ha kell, ha nem mondom egyébként, ez csak afféle kötői kérdés volt velem, vagy egyszerűen ilyen hatással van rám a mesék és mondókák rám zúduló dömpingje. Szóval még mielőtt valaki rám sütné annak a stigmáját, hogy na ezek elmentek "falni" meg ejtőzni, amit nem tagadok részben igaz, de gyalogoltunk mi ám rengeteget és sok-sok látványosságot meg is néztünk. A szolnokiak nincsenek oda a gyaloghidukért, legalábbis elvileg, mert szerintük nincs normális híd náluk a Tiszán. Szerintem meg odavannak, amit meg is értek, mert egyszerűen gyönyörű. A környék, a Tisza, a szökőkút amiben a fiúkérész esdekel a lánykérésznek. A beépített üvegpanelek a hídban, amitől én frászt kaptam, a lányok meg azon kukucskáltak lefelé a szédítő mélységbe. A zárt rendszer következtében a kicsikék rohangálhatnak, bár meg mondom őszintén én a sok biciklissel nem voltam kibékülve, akik hajtották át a hídon. Ha gyaloghíd, akkor gyaloghíd, szerintem, ezen oknál fogva, szerintem 5 perc biciklitolás, gyönyörködés a tájban nekik sem ártana. Azért még este visszavitettem magam, mert látnom kellett kivilágítva is, meseszép! Mondjuk ez az én személyes véleményem, ennyi. A Tisza-liget és a Tisza part már őszi színeiben pompázott a lányok élvezték a falevélben hempergést, a gesztenyéket, a fákat a játszóteret. Amíg Szonja mindent kipróbált és szemlélt, addig Kira gyakorlatilag megállás nélkül futkosott, mint a szélvész, hát mit mondjak, nekünk nézni fárasztó volt. Ahogy a főtéren lévő szökőkútnál lévő rohangászást is.

Természetesen az örök kedvencünk sem maradhatott ki a programokból, az abonyi állatkert. Azt hiszem ilyen kora ősszel még nem is voltunk. A nagyvadak szunyáltak, de a "kis" kedvencet Buborékot a törpe vízilovat azért sikerült kicsalni egy kis eleséggel. Ezt az etapot Kiránk csak féltávtól teljesített, addig szundikált a babakocsiban. Szonja a komplett csapatot megetette eleséggel jött-ment nagyon élvezte az állatseregletet, a szép környeztet a friss levegőt, ahogy mi is.

Ha négy nő összekerül, főleg ha rólunk van szó, egy dolog nem maradhat ki a diszkontálás. Ergo végigjárni a hiperszupereket és vásárolgatni. Naná, hogy ebben abszoulte partner a két ded is. Működik náluk a munkamegosztás is, ergo a nagy választ, a kicsi próbál. Közben megy a móka, kacagás, tánc és a kajálás.

Összegezve: csodaszép napok voltak, tele élménnyel, pihenéssel, feltöltődtünk rendesen, köszönet érte az egész Palotay és Nagy klánnak :)

2011. október 19., szerda

vót itt minden :o)









Biza, nem volt hiány kulináris és szellemi élvezetekből. Maci mama jóvoltából megismerhettük az igazi marhapörköltet nokedlivel és a jóféle kóóbászokat is. Legkisebbikünk úgy rácuppant a nokedlire, hogy kaszásembernyi adagokat nyomott be belőle. A cukrászdalátogatásokat már meg sem merem említeni, gyakorlatilag amióta itthon vagyunk, én gyümölcsön élek, kinyírtak a szolnoki húsok. :) Legtöbbször úgy éreztem magam, mint egy barokk vacsorán, ettünk kifulladásig. Bűntudatom pedig azzal enyhítettem, hogy korpás kiflit ettem, a sok-sok kóóóbászhoz. Természetesen meg kell említenem, hogy mindkét csajom szíve odalett, ugyanis a ház legkisebbik szöszke hercege elrabolta a szívüket. Kira visongva rohant utána mindenfelé, Szonjától pedig folyamatosan azt hallom még ma is, hogy "ez szejintem Bjuninak tetszene", "Bjuni is oviban van," "Bjuni olyan cuki."Pár év múlva biztosan közelharcot vív majd Palotay úr kegyeiért a két csajom. Áldoztunk ám a kultúra oltárán is, a csajokat gyerekkönyvtárba vittük, ahol amint az a képen látszik Kira rögtön megtalálta a tinirészleget, Szonja pedig ki sem akart jönni, amíg az összes könyvet és játékot végig nem nézzük. Ilyenkor kicsit belefacsarodik a művelődésszervező felem, hogy itt a környékünkön nincs ilyen, sajnos még a felnőtt könyvtár is olyan leharcolt, hogy az embernek nincs kedve be sem menni. Remélem ennek ellenére a lányok is úgy fognak, a könyvekhez viszonyulni, ahogy én. Olvasni csakis papira lapon jó, varázsa van, ahogy a könyv illatának és a benne lévő szamárfülnek is. Eljutottam a barátnőm jóvoltából színházba is, inkább le sem írom, mikor voltam utoljára, pedig annyira szeretem. Móra Liliomját néztük meg, egész addig azon aggódtam, hogy semmit nem fogok látni, mert a szemüvegem otthon, amíg nem közölte kedves barátnőm, hogy az első sorba szól a jegyünk. Hááát néhány pillanatban olyan testközelbe voltak hozzánk a színészek, hogy rendesen zavarba jöttem. A színház gyönyörű, a színpadképek fenomenálisak voltak, bennem mégis leginkább egy pillanat egy érzés maradt meg Bitskey Tibor, a nagy öreg. Amíg a többiek fürödtek a tapsviharban, ünnepeltetve magukat, ő annyi alázattal, amennyi csak egy emberbe férhet köszönte meg azt, hogy mi ott vagyunk. Megindító volt. Amíg mi művelődtünk, a fiúk felvigyáztak a törpökre. A fárasztó nap után, gyakorlatilag fél 7 körül kidőlt, mind a kettő, így a nagy horgászok levezetve az aznapi nagy horgászat fáradalmait horgászműsort akartak nézni. Ühüm akartak, mert a kisebbik törp leficeredett az ágyról és nyomott egy laza 50 perces velőtrázós-vergődőset. Mondjuk azt a részt megnéztem volna, ahogy a két medve eldörmögi neki a Tavaszi szélt kánonban.:) Miután őt elaltatták, leficeredett a nagyobb, de ő rá se, ébredt. Este 10-kor mindenki leizzadva fogadott, a fiúk a stresszre éppen sütit ettek, a két csaj meg a szőnyegen aludt. :) Filmet is néztünk, komolyan mondom majdnem bepisiltem a röhögéstől. Úgyhogy kötelező etap Ilyen a formám, Jennifer Lopez a főszereplő. A téma lombikok egyedül, annyira magunkra ismertünk. Görbe tükör ez szerintem minden lombikprogramban résztvevőnek, csak néztünk úgy 3 percenként egymásra, fuldokolva a röhögéstől, hogy Te is így, ühüm, én is. Nem tudom mikor röhögtem filmen utoljára ennyit, de még most is pukkadozok magamban, ha egy egy rész eszembe jut. Szóval nem vagyok nagy filmajánló, de ezt nézzétek meg, lombikosoknak kötelező, kismamáknak szintén, aki pedig jól akar szórakozni ki ne hagyja, muhhhhahhhhahhha :)

2011. október 16., vasárnap

Hir-adás !



Nya szóval, azt hiszem, ott hagytam abba, hogy a Zuram szül. Nos vasárnap hajnalra kiderült, hogy álterhes. Miután megmogyorózták, megultrahangozták, vért vettek, közölték, hogy arra az ajtó viszontlátásra. Ugyanis, azt kizárták, hogy vesekő vagy húgyúti dolog, innen kezdve ez már nem urológiai probléma, az a pöppetnyi probléma, hogy ugyanúgy fáj, jelen esetben nem volt lényeges, legalábbis az orvosoknak cseppet sem. Kegyesen közölték, hogy mentőt esetleg tudnak adni, olyan délután 2-3 óra körül, szóval inkább nem kértük. Fejlemény, gondolom gerinceredetű is lehet, izomlazítás, fájdalomcsillapítás és a masszőr barátnőm tett egy kisebb csodát, holnap pedig remélem végre elérjük az idegsebészt is, mert a sürgősségi gerincröntgenre október 18.-ra kaptam egészségügyi dolgozó lévén időpontot, egyébként december 16 lett volna. Elvem, ne légy beteg vagy dögölj meg gyorsan és éljen a magyar híresen preventív egészségügy.
Hétfőn kihevertük a hétvége izgalmait, majd párom úgy döntött, hogy juszt se engedünk a terveinkből és bár egy napos csúszással, de elindultunk egy kicsit feltöltődni családilag. Nagyon vártam már ezt a találkozót, a lányok nemkülönben és drága barátaink gondoskodtak nekünk bőséges és eseményteli programokról, amiknek külön posztot szánok, mert gondoltak ám mindenkire. Az idő is kegyes volt hozzánk, szóval igazán élménydús volt minden. A lányok is jól bírták az utat oda-vissza alvásidőben mondjuk nem volt nehéz :) Fájó szívvel jöttünk haza, nagyon gyorsan elrepült ez a pár nap, Szonja konkrétan haza sem akart jönni, mióta itthon vagyunk, azóta pedig folyamatosan vissza akar menni.

Ma új családtag érkezett kicsiny családunkba és rögtön akklimatizálódott is nálunk, ergo órák óta csak eszik és eszik. A Boogie névre (nem) hallgat a drága és típusa szerint törpe selyemnyúl. Tényleg törpe, mert belefér a tenyerembe és tényleg selyem, mert nagyon puha a szőre, szóval cukker. Minden valószínűség szerint kislány, de ez növekedésével még változhat (kinő a fütyije vagy mi?) Épp a ketrecében rágcsál karalábélevelet, amely full extrásra sikeredett, szóval köszöni szépen jól elvan. A fenti képen még a tesóival látható, őnagysága jobbról a harmadik. Ügyesen vette az akadályt, miszerint a kicsi hurkás törpszli ujjaival dögönyözte, a nagy meg fel akarta öltöztetni ruciba, de sikeresen túlélte tapsifülünk, hogy ide költöztették. Egyenlőre még nem mertem szabadon engedni a lakásban, mert Kira az első ilyen akciónál visítva rohant utána és valljuk be ez azért sokkolóbb, mintha a ketrec előtt mutogatva hangosan ööööööö-zik.

Szóval ezek vannak, meg jövök majd bővebben az élményekkel, de most meg kell próbálnom uralkodni a káosz fölött...

2011. október 9., vasárnap

A Zuram szül....



mondjuk nem bánnám, ha már a tolófájásoknál tartanánk, de ne ugorgyunk ennyire előre. Elég pörgős napjaink voltak, házfelújítás, sógornőmék is jöttek, ősz, ami nálunk a bezsongott csibékkel egyenlő. Aztán tegnap este hitös uram úgy lazán odavetette, hogy lehet kicsit megfázott, mert fáj a dereka. Kb. 2 hete volt becsipődve neki, akkor Jucus barátnőm helyrerakta, jelezem azóta én is minden fájdalomra letettem a nagyesküt a törpefenyőolajra. Szóval ma már jobban fájt, meg a combja, meg a lágyéka. Mondom ez tuti vesekő. Ááááá lehurrogott. Adtam görcsoldót, semmi, olyan délután 5 körül már fetrengett és semmin nem poénkodott. Ki az ügyeletre, asszongya doki szerinte lágyéksérv, tromfoltam a vakbéllel, mert ugye más adum nem volt, a doki első körben kizárta a vesekövet. Kórház, naná, hogy megint a kománkat kaptuk elő, mert esti lefekvésere nem mertem itt hagyni mamival a két, ma kiváltképp intoleráns boszorkányt. Kórház, sebészet, onnan belgyógyászat, mert vesekő (ugye, hogy ugye). Most csorog neki az infulsió, mert elvileg már a húgycsőben van a legkisebb Garami, akit Kiskőnek nevezünk majd el ha végre láthatjuk. Hazaengedik éjszakára, úgyhogy már betáraztam a görcsoldót a fecsibe, meg a sört. Szülünk, nem kicsit van ki, a vesegörcs a a legfájdalmasabb a tudomásom szerint, vezeti a szülés előtt a listát. Reggel 9-kor uh, mert nehogy már sürgősségben meg tudják csinálni egy központi kórházban. Ha nem megy, akkor elmesélem neki, hogy lehet eltávolítani, ühüm ott, csővel...erre szerintem kipisili, tuti. Nem akarok én ebből poént csinálni, de másképp nem lehet. Sógornőmmel ma vesztem össze életemben először, amikor azt ecsetelte a telefonba, hogy minden apró szarba bele lehet halni. Igen bele, de én hiszek a bevonzott negatívumokban. Szóval mindig csak felfelé. Nem gyenge éjszaka elé nézünk, de megmondom őszintén, jobban bízok magamban, mint a kórházban jelen helyzetben. A bőröndjeink bepakolva...holnap indultunk volna, pihenni, végre látni a fogadott családunk...ez most tolódik...bánja-kánya, csak minden rendben legyen. Nincs annál rosszabb, mint látni más fájdalmát és tehetetlennek lenni...szóval drukkoljatok, hogy gyorsan túl legyen rajta.Frissítve: mentővel megyei kórház, mert semmit nem hatottak a kezeléssel és ott van uh.... magyar egészségügy 2011...

2011. október 6., csütörtök

Tititi-Tátá-tititi



Azt hiszem olyan állapotban leledzem, mint egy grillcsirke, ő az egyetlen állat, aki még a halála után is forog úgy 200-at. Ez a hét kb annyiból állt, hogy retúr jegyem volta az oviba, miután szerettünk volna egy apa hazahoz oviból akciót, de mivel apuka nem adta fel pörgős szoknyát, hanem hazahozta macinaciban és kopogós cipőben, ami egy 3 évesnél minimum vétójóg ésatöbbi...ésatöbbi, hanem csak szépen sokkot kapott, közölte a delikvens hogy legyek szíves én szállítmányozni a zoviba. Egyébként le a kalappal a kiscsaj előtt, 2.5 hét kihagyás után, úgy járunk oviba, mintha már legalábbis nagycsoportos lenne. Puszi, integetés, belibbenés amúgy bóbitásan és vinni a prímet. Míg a kiscsaj ott szegi/szedi az igét, a kisebbik itthon cincálja az idegeket. Úgy érzem, hogy a tartalékaim végét járom, fáradt vagyok, kialvatlan, nyakamba szakad minden és mindenki, olyan jó lenne pihenni. Rám nem jellemzően a bloghoz is alig ülök ide, aminek a prózai oka az, hogy garami kisebbik kisasszony rákattant a számítógép kikapcsolására, este meg mire ideülnék kb, 3 perc alatt alszom el. Kedves férjuram sincs ezzel másképp, éppen cirka 1 órája alszik a fürdőkádban, mentségemre legyen szólva két nagy ásítás között ébresztgettem én , de feladtam, mire Titanic helyzetbe ér (ellilul a szája és befagy a víz) csak felébred valahogy. Szóval írhatnák itt nagy sztorikat, de most nincsenek, olyan vagyok, mint aki téli álomra készül, és az összes energiám felemészti az, hogy próbáljam utolérni magam, de azt hiszem a jövő hét a feltöltődés ideje lesz, addig meg érjétek be ilyen silány felsorolásokkal.
Jham a képek, egyedi gyurmafülik, imádom a fülbevalókat...gondolom, hogy nem kell külön megmagyarázni melyikünk melyiket kapta...ennél jellemzőbb nem is lehetne...mindkettőnkre:)

2011. október 2., vasárnap

Üvöltözős vasárnap délutánjaink...


A vasárnap délután Szonjánál a mumus, a rettegés tetőfoka, a rögtön belehalok és utállak muter délutánja. Ilyenkor mosunk ugyanis hajat. Amit én is utálok, de hamarabb szteppelnék parázson, mintsem ezt eláruljam a delikvensnek. Mindent kipróbáltunk már, kádban, tussal és anélkül, csupaszon és nyakig beöltözve, szemeltakarva, apa ölében ectect. Még kopasz volt, amikor már utálta a haj(fej)mosást, meg mindazon tevékenységeket, amivel egy csepp víz éri az arcát, ne adj Úristen a szemét. Ez egy igazi tortúra velőtrázó zokogással, nincs mese. Nagyon büszke vagyok a hajára, mert tényleg gyönyörű göndör fürtjei vannak és most már tényleg nagyon szép hosszú. Szóval ma a következő etappal mostunk hajat: Szék kádhoz odakészít,ablak becsok, mert egyszer tuti ránkküldik a rendőrséget, közben anya folyamatosan magyaráz leutánozva AnnaPetiGergőt, hogy tudod a szépségért meg kell szenvedni, igen csinálok neked habszarvacskát. Időhúzás gyanánt végigszagolja az összes sampont, habfürdőt, tusfürdőt, arcszeszt, fürdősót és parfümöt. Én startra készen, neki pisilni kell or szomjas. Ma hirtelen vezérelt ötlettel ráadtam a katicás esőkabátját. Egen, esőkabátban mostunk hajat, miközben egy oberixlepedőnyi törölközővel be kellett takarni a szemét. Ordított, mint a malac, csapkodott és közölte, hogy a füüüülhhheeemmmbbhhheeee ment a vhhhiiiiz. Úgyhogy kapott egy rózsaszín füldugót is. A művelet kb. 15 percet tartott, eközben elázott a gyerek bugyiig-zokniig, igen az esőkabát alatt, a komplett fürdőszoba, valamint én és anyukám Kirával az ölében. A hajszárítás ehhez képest már kismiska, azon kívül, hogy fújni kell Kira bóbitáját, mert addig helybetopizik előttem, (ez valami aberrált örömöt okoz a tökmagnak, mert azt se bánja, hogy lobog még a füle is, rendületlenül vigyorog) a plüsskutyát és plüssvirágot, fújkálni hercegnős kenceficével a haját és folyamatosan fésülni. Az a kis rendszeres vasárnap délutáni légyottunk elvesz minimum egy órát, de egy évet az én életemből tuti...Ha ő kész, én már teljesen, akkor ő mossa az én hajam és mama fésüli Kira segítségével, én meg tűrök és pislogok. Mindezek ellenére nem, nem tervezem, hogy levágom a haját, mert olyan széééép :)...és vicces is a hajmosás...így utólag :)