Naná, hogy az óvoda. Bár most éppen kicsit mérgeskedem miatta. Egyetlen negatívum a szarkaság. A gyerekek szekrényei nyitottak, egy-egy kis függönnyel vannak eltakarva a kis fakkok, ahol fakkonként két kis bóbita csoportos öltözik. Tegnap reggel Annácska fakktársunk kis benti cipőjét kerestük hiába, még szerencse, hogy Szonjának volt +1 pár, így kölcsön tudtuk adni. Ma reggel pedig Szonját fésültem volna, azért csak volna, mert nem volt mivel. Eltűnt a zsákjából a hajkefe, hajgumikkal-csattokkal, tokkal-vonóval. Az eset nem egyedi, tűnt már el vadiúj cipő, sapka-sál is. Őszintén mondom eltörném a kezét annak, aki gyerektől lop, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nem egy kis gézengúz a tettes, hanem valamelyik szülő. Sajnálom az ott dolgozókat, hiszen nekik nem az lenne a feladatuk, hogy résen legyenek, hanem, hogy a kis ovisokat vezetgessék. Ennyit a rosszról, próbálunk ötletelni, de nem sok eredménnyel jár. Persze tudom, hogy a zárható szekrény lenne a megoldás, de nincs rá pénz.
Óvoda a pozitív oldal, Szonja már reggeli rutinnal indul, megszerette, átestünk a tűzkeresztségen, alszik is, mint a mormota. Rajzol, a bal oldali piros madár az ő műve, a körte olyan jól sikerült, hogy a csoportszoba ablakát díszíti. Tele van élménnyel. Az óvónénik és a daduska tüneményesek. Nagy szerencsénkre az egyik óvónéni rendkívül muzikális, saját elmondása szerint is zenélve-énekelve nevel. Református kántor is egyébként. Minden nap új hangszerrel ismerteti meg őket, furulya, gitár, szintetizátor, fuvola, dob. A kis törpök meg ropják és énekelnek. Dalolva megyünk oviba, kb. torkaszakadtából nyomja, ez akkor vicces leginkább, amikor a Kicsi lego (mizu) van repertoáron, ilyenkor a velünk szembe jövő gimibe igyekvőknek is jól indul a napja. A kis hölgy önállósodik, egyedül öltözik, szépen eszik, segíti a kisebbeket, mondókázik, versel, szinez, minden leköti, mindent szív magába. Imádja a nagyon-nagy óvónénit, mert olyan cuki. Kb. 2hete műsoron van egy Szebasztián nevű delikvens új beszokó. Szebi így, Szebi úgy. Aztán ma én is megismerhettem, hát nálam is szerelem. Nagy bociszemek és vállig érő göndör haj, komolyan mondom első pillantásra mint egy tüneményes kislány. Kicsit még pityergős, de Szonja ma húzta maga után kézenfogva, hogy gyere Szebi majd én megvigasztallak (hökk). Szigorúan Szebi, mert a Szebasztianért majdnem leszedte a fejem a szöszkém. Lassan anyósjelölt leszek (höhö). Mondjuk elég gyakran váltogatja a pasikat, úgy cirka két hetente. :)
Szóval ki merem jelenteni, hogy beszoktunk, persze van a csajosban rafinéria is, mert múlt héten beteg volt a kis barátnője, ezért pénteken előadta a pocakfájós nagyjelenetet, hogy menjek érte, még én is benyaltam, nemhogy óvónéni. Mondanom sem kell itthon varázsütésre gyógyultnak nyilvánította magát. Közölte is, hogy mostantól ha haza akar jönni, majd szól, hogy fáj a pocakja. Mondtam, hogy ha ezzel fog szórakozni szétharapom a seggét.:)
Jó látni, ahogy szocializálódik, ahogy reggel nyomja a puszit a nagy ölelést, még visszaint az ajtóból és el is tűnik a buksifej. Már nem agyalok folyton azon, mit csinálhat, már nem szívdobogva megyek érte, mert érzem és tudom, hogy jó helyen van, szeretik, szereti és már messziről köszön neki mindenki, dolgozók-gyerekek, azok is, akiket még én sem ismerek. Jham és amit nagyon imádok, reggeli köszönés az ajtóban: "Kezitcsókolom, szerbusztok gyerekek!" Jó látni, hogy tényleg megérkezett, megtalálta a helyét.
Óvoda a pozitív oldal, Szonja már reggeli rutinnal indul, megszerette, átestünk a tűzkeresztségen, alszik is, mint a mormota. Rajzol, a bal oldali piros madár az ő műve, a körte olyan jól sikerült, hogy a csoportszoba ablakát díszíti. Tele van élménnyel. Az óvónénik és a daduska tüneményesek. Nagy szerencsénkre az egyik óvónéni rendkívül muzikális, saját elmondása szerint is zenélve-énekelve nevel. Református kántor is egyébként. Minden nap új hangszerrel ismerteti meg őket, furulya, gitár, szintetizátor, fuvola, dob. A kis törpök meg ropják és énekelnek. Dalolva megyünk oviba, kb. torkaszakadtából nyomja, ez akkor vicces leginkább, amikor a Kicsi lego (mizu) van repertoáron, ilyenkor a velünk szembe jövő gimibe igyekvőknek is jól indul a napja. A kis hölgy önállósodik, egyedül öltözik, szépen eszik, segíti a kisebbeket, mondókázik, versel, szinez, minden leköti, mindent szív magába. Imádja a nagyon-nagy óvónénit, mert olyan cuki. Kb. 2hete műsoron van egy Szebasztián nevű delikvens új beszokó. Szebi így, Szebi úgy. Aztán ma én is megismerhettem, hát nálam is szerelem. Nagy bociszemek és vállig érő göndör haj, komolyan mondom első pillantásra mint egy tüneményes kislány. Kicsit még pityergős, de Szonja ma húzta maga után kézenfogva, hogy gyere Szebi majd én megvigasztallak (hökk). Szigorúan Szebi, mert a Szebasztianért majdnem leszedte a fejem a szöszkém. Lassan anyósjelölt leszek (höhö). Mondjuk elég gyakran váltogatja a pasikat, úgy cirka két hetente. :)
Szóval ki merem jelenteni, hogy beszoktunk, persze van a csajosban rafinéria is, mert múlt héten beteg volt a kis barátnője, ezért pénteken előadta a pocakfájós nagyjelenetet, hogy menjek érte, még én is benyaltam, nemhogy óvónéni. Mondanom sem kell itthon varázsütésre gyógyultnak nyilvánította magát. Közölte is, hogy mostantól ha haza akar jönni, majd szól, hogy fáj a pocakja. Mondtam, hogy ha ezzel fog szórakozni szétharapom a seggét.:)
Jó látni, ahogy szocializálódik, ahogy reggel nyomja a puszit a nagy ölelést, még visszaint az ajtóból és el is tűnik a buksifej. Már nem agyalok folyton azon, mit csinálhat, már nem szívdobogva megyek érte, mert érzem és tudom, hogy jó helyen van, szeretik, szereti és már messziről köszön neki mindenki, dolgozók-gyerekek, azok is, akiket még én sem ismerek. Jham és amit nagyon imádok, reggeli köszönés az ajtóban: "Kezitcsókolom, szerbusztok gyerekek!" Jó látni, hogy tényleg megérkezett, megtalálta a helyét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése