2014. június 24., kedd

Karantén


Nem is tudom milyen csodában hittem, hogy Szonja nem fogja elkapni ezt a makacs vírust, amit Kira a virulenciagazda szedett össze valahol. Tegnap reggel éjszakai 39.1-es buli után a doktornéninél kezdtünk. Ő már azonnal megkapta az antibiotikumját, úgyhogy ma már "csak" 38 fok volt. Ehhez már csak nekem kellett kidőlni a sorból. Gondolom ugyanezt a a kis rohadékot vittem bele a szemembe. Bár kaptam szemcseppet, de őszintén megmondom ma reggel amikor megláttam a vérben forgó szemeim azon a fél centis csíkon át ami nem volt bedagadva elbőgtem magam. 2. hete éjszakázom a lázas csemetéimmel, halálosan fáradt vagyok, az ingerküszöbön a béka segge alatt van és piszkosul fáj...nomeg csak a Jó Istenben bízom, hogy...egyrészt nem viszem át a másik szememre, vagy ami mégrosszabb anyukámra. A munkáról, a kötelezettségeimről, a heti programokról már inkább nem is beszélek. Magam felrázásaként és a folyamatos nyafogásom ellensúlyozásaként jöjjön hát az aranyköpések rovat, hátha már lendülünk innen végre valamerre. 

Kira évzárós ajándékot ad az óvoda vezetőjének a csoportja nevében, a következő kísérőszöveggel:
"Bojdog csigabiga csopojtot!"

***

"Anya szerintem Kirának SZÉKREPEDÉSE van, mert nagyon nyom a wc-n."

***

"Befújtam apát nő szagú parfümmel."

***

Szonja elém tart egy nektarint:
- "Megmoshatom?"
Mire a húga:
- " Tuti nem eheted meg, mejt fosoj-hányol."

***

"Az a legveszélyesebb amikor valakinek agyrezgése van?"

***

Kira trónól a wc-n, nekem meg a kád szélén kell ülnöm vele szemben és hallgatni ahogy közben énekel.
- Kész vagy már, nem birok itt ülni!
- "Akkoj álljál."

***

Szerepjátékoznak, Szonja a tehén, Kira a tehénpásztzor, de Szonja nem arra megy, amerre Kira szeretné, mire rákiált a húga:
- " Nem ejje múúúú, ajja múúúú!"

***

- Szonja bújj már ki a takaró alól.
- "Még nem, még nem keltem ki a tojásból."

***

- "Abrakadabra Kira legyen macska."
- " Ugyan máj, ez csak ijjúzió."

***

"Én nem szejtnék felnőtt jenni."

***

- "Anyaaaa egy légy.!"
- Hol?
- "Ott száguldozik a fürdőszobában."

Kira egy virágtartó oszlopot cipel:
"Ezzel akajok ejősködni."

***


2014. június 22., vasárnap

Vigyázz szőke mazsola az úton

Hát eljött ez az idő is, hátsó felem nem az anyósülésre hanem a vezető oldalra tehettem be, hát kerestem is bal oldalt hova csatoljam az övet, de erről majd később. Szóval megvolt az első vezetési órám, hát nem volt egy olyan élmény amiről majd büszkén mesélek az unokáimnak. Először az oktatóról. Volt választási lehetőségem, egy ötven körüli menet közben megműthető, amolyan a hátamon a fát is elhasgathatod típus, vagy gimis évfolyamtársam, a motoros rockergyerek. Észérvekkel Mr. Halálos Nyugalom mellett döntöttem. Beszálláskor letegeződtünk (hülyén nézett volna ki ha magázva csesz le a baromságaimért). Első körben a helyi technikum gazos, traktorokkal tűzdelt udvarán gyakorlatozhattam. Úgy 10 perc után már előkerestem volna neki a táskám mélyéről a Frontint. Az autó egyszerűen önálló életre kelt alattam, mondom, repültem. Hallottátok már azt ordítva mantrázni, hogy lassabban, lassabban, LASSABBBAN!!!! :D Én meg csak pislogtam, hogy nincs is a gázon a lábam. Hiába ment a klíma én beletapadtam az ülésbe, csak egy kötőhártyára voltam érdemes hűtésileg, szerintem holnap reggelre két verzió lesz a szememen vagy kifolyik vagy összeragad (és aztán folyik ki). A tolatás tőlem olyan távol áll, mint csigától a váltófutás, nem tudok egyenesen hátra tolatni, kóros kényszert érzek, hogy forgassam a kormányt, lehetőleg egyenesen a susnyásba. Az ítélet : túl magabiztosan vezetek, és határozottan váltok. Mondjuk szerintem a satufék a vasoszlop előtt szerintem sok mindennek volt nevezhető, de magabiztosnak annak tuti nem. Hiába közölte velem az elején Feri, hogy ő már mindent látott, mosolyogva rácáfoltam a tényre, amikor jobbról rátolattam a garázsajtóra, úgy 10cm-re, nem ám tükörből vagy hátranézve, érzésből bakker. Nyelt egyet és közölte, hogy erre van egy megfelelő kifejezése: orosz rulett :) Amúgy meg azt hiszem volt pár nem oda illő kifejezés: először is velem ne beszélgessenek már menet közben, ha két kézzel fogom a kormányt, ne mondják már, hogy egy kézzel tolassak, hátrafordulva ha meg mégis ne csodálkozannak ha azt mondom : Basszus két kézzel se megy.  A kocsiból kiszállva egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy valaha is a hajamba tép majd a szél miközben fütyörészve vezetek :)

2014. június 20., péntek

Gyémánt a lelke


Ezt a kis filmet néztük meg a csajokkal az este. Ültek az ölemben és én olvastam nekik a szöveget. A végén Szonja elkezdett sírni, hogy lehet az, hogy ilyen kicsi gyerekek is meghalnak és miért játszott csak az az egy kislány a kisfiúval. Hirtelen nem tudtam mit mondani neki megdöbbentem és láttam, hogy fél, zavarodott és kérdőn néz rám a könnytől csillogó kék szemeivel. Nem volt könnyű dolgom, egyet tudtam ez egy komoly dolog, amit komolyan kell venni és megbeszélni. Lekucorodtunk hát a kanapéra és beszéltünk. Arról, hogy nem csak az intézetben élnek olyan emberek akik mozgáskorlátozottak, sérültek. Lehetnek bizony ők kicsi gyerekek is. Beszéltem is olyan kicsi gyerekekről akik kerekesszékben ülnek és én ismerem őket, azt hiszem ezzel vált életszerűvé neki. Nem akarom őt burokban tartani, beszélgettünk hát mindenről, halálról, gyerekekről, angyalokról. Ez a szociális érzékenység ami benne van egy kicsi rész belőlem, azt hiszem. Ahogy mindenét odaadná a rászorulóknak. Sok mindenről cseréltünk eszmét, a közelgő iskoláról, ahol biztosan lesz olyan gyerek, aki nehezen oldódik, esetleg más mint a többiek. Hiszem, hogy tudatosult benne az, hogy ami más az nem rossz, sőt sokkal inkább az ellenkezője. Kérdezett és kérdezett, én pedig igyekeztem válaszolni, hogy igen vannak olyanok akiknek nincs hol aludni és igen sajnos olyan is, akiknek nincs mit enni nem lát, esetleg nem hall. Tudom, hogy a halál kérdése az ő életszakaszában félelmetes és nem igazán érthető dolog, most lépett még a megértés mezsgyéjére. Jó látni még ezt a gyermeki lelket, a hitét, hogy minden és mindenki eredendően jó. Nagyon várja az iskolát, sokat beszélünk róla, be nem vallaná, de tart is tőle egy kicsit, én meg csak bámulom, mikor lett a kis pihegő csomagból ilyen mélyen érző nagylány.
Elalvás előtt még összebújtunk csak annyit sutyorgott oda nekem: "Tudod mire fogok emlékezni a ma estéből? Arra, hogy azt mondtad jó ember vagyok."


2014. június 19., csütörtök

A lélek nyelve a betegség

Vannak dolgok, amiket nem úszhat meg büntetlenül az ember. Ilyen egy nevében csonka család. Mert akárhogy is szépítjük a dolgot, mi is azok vagyunk, ahogy a környezetünkben sokan. Mert bár él a klasszikus felállás, mint Mézgáéknál, hogy papa-mama-gyerekek-csodaszép szeretet ez még sem igaz. Jó esetben 1.5 havonta látjuk Bundit egy hétre, éppen annyira, hogy mire megszokjuk, hogy itthon van, összerázódunk már megy is vissza. Nem akarok én senkit hibáztatni, sem politizálni, sőt az irigyeimre se reagálnék, akik szerint milyen nagyon jó nekünk, hogy apa kint van, mert dől a lé. Ezt csak azok tudják, érzik, értik, akik benne vannak...nyakig. Most sokkal hosszabb idő jutott nekünk, sokkal rosszabb volt az elválás is, hogy újra felborult a rendszer, újra számolni kell, mikor jön megint.


A lányok látszólag jól viselik, ezt a rendetlenséget, ami körülöttünk van, nincs nagy sírás-rívás ha apa megy, nincsenek hisztik és nagyjelenetek. Van viszont betegség, minden esetben. A lélek ugye, ami nem tud másképpen a kicsiknél kifejeződni. A múltkori visszautazás délutánján már a fülészetre kellett mennem Szonjával, a mostaninál meg Kira produkált masszív tüneteket pár órával később, ma az első nap vasárnap óta, hogy nincs láza, de köhög és köhög és fejbeverős antibiotikumot kellett kapnia. Én meg itthon vagyok táppénzen velük, mert valahogy tudattalanul így érték el, hogy megmaradjon egy kicsit a szeretetközeg. A gond nem kicsi, főleg, hogy el sem mertem még nekik mondani, hogy elsejétől sokkal, de sokkal több munkám lesz, sokkal nagyobb felelősséggel, nem nem törtettem én ezért, kaptam kérés nélkül. Az én kérésem sokkal inkább egy 6 órás munkanap lett volna, de nem lett engedélyezve, mert szükség van rám. Tudom én, de szükség lenne itt is. 

A csajszik mihelyt meglátják a munkaruhám, már csüngnek is, hogy mikor jövök, leginkább Kira, anyaragacs az utóbbi időm, én meg próbálom neki mondani és magyarázni, hogy óvjam a kis lelkét. Közben meg magamban őrlődök, hogy de jó lenne itthon velük és csak ölelni őket. Mama is stresszel a nyártól, hogy lesz ha itthon marad a két uncsival egyedül, azért erre van már B tervem is, de egyenlőre még ott tartunk, hogy Kirának vonzóbb dolog velem ülni a fotelben, mint pancsolni a Balatonban a nagynénjével és a nővérével. Elég kusza még minden bennük-bennem, olyan ez mint egy kirakós, ahonnan még pár darab hiányzik, így nehezen áll össze a kép, de hiszem, hogy megoldjuk.

Apától kaptunk ám búcsúajándékot is, csak még nem tudtuk igazán kipróbálni, pedig nagyon sokat dolgozott rajta...gödör van...de mászunk.... :)



2014. június 17., kedd

:o)

Gyönyörűnek lenni annyit jelent, hogy ragyogsz. Ha kell, ha nem, mindig, szívből, kifelé, ha bántanak, ha fáj, akkor is, mert meg tudod tenni. Hiszen sohasem felejted el azt, hogy ki vagy. Hogy mi van benned, hogy értékes vagy és mindenre képes. Nincs olyan, hogy bármi is összetörhetne úgy igazán öt percnél tovább. Mert bár minden nyomot hagy rajtad, azt már te döntöd el, hogy mennyire fog fájni életed hátralévő részében. És miért fájna, ha nem muszáj fájnia? Egyébként is vannak dolgok, amiken nem tudsz változtatni. Csak hagyd őket, egyszer úgyis minden a helyére kerül. Vagy lehet, hogy már rég a helyén van, csak túlságosan közelről figyeled.

2014. június 16., hétfő

Rövidítve...

Bár meg kell hagyni, hogy tüneményes Kira a két kis mini copfjával, de amennyire aranyos, annyira nem lehetett ezt nála kezelni. Mihelyt elérte a száját a haja egy kis húzásos rásegítéssel, azon nyomban rágta, a frufruja a szemébe lógott, szóval apukája rábeszélte, (annyira azért nem kellett ám), hogy legyen ismét nyakmutogató bubifrizkója. Kérdés nem volt, hogy Hencsihez megyünk ismét, csakis ő tud ilyen kis vagány frizkókat készíteni. Szerntem egyébként nagyon vagány nőcis lett neki. A fodrászüzlete meg egyenesen mesebeli. A körmös kolleginájáról nem is beszélve. Komplett családi fodrászat volt, mama, apa, Kira és Szonja is kapott egy ballagós fonást. Mindeközben anya meg szép körmöket :) Angyali türelemmel mosolyogva nézték, ahogy cirkálókira mindent végigpróbál és habzsolja az új élményt. Gyerekbarát fodrászat, szóval mindenkinek ajánlom és köszönjük itt is.
Apa tegnap 1 hónap után visszament, hát nem mondom, hogy jól tolerálná ezt bármelyikünk is. Első körben Kira annak eredményeként, hogy legmenőbb szórakozása az volt, hogy a ventilátorba énekeljen és rezegtesse a hangszálait berekedt, egy kisvarjú hozzá képest dalospacsirta. A második kör már erősebb belázasodott, második napja 38.4-38.6 állapotban fűti a lakást, hamarosan jelenésünk van a doktornéninél. Természetesen ezt meg kellett még spékelni egy hányós-fosós etappal ma hajnali 5-ös indulással Szonjának. Nem igazán ismer mértéket a nagyobbik lányom, akárhányszor is mondom ezt el neki. Még két hét lett volna az ovi, de a mai nappal betegszabadsággal nálunk elkezdődött. Mondjuk nem pont így és nem pont ekkor terveztem, de a lányok elintézték. Remélem, hogy ezzel a betegeskedést le is tudtuk a nyárra, mert nem a négy falon belül terveztük eltölteni... 






2014. június 14., szombat

Elköszöntem a szülők nevében....

A szöveget a ballagás hajnalán írtam és bár sokat és sok helyen szerepeltem, soha nem fordult még elő velem, hogy elsírjam magam...eddig. Az egyik óvónénivel és daduska nénivel mondhatom azt barátok lettünk...nagyon megszerettem őket én is, nem csak a gyerekek...

Kedves Óvónénik és Daduska Nénik!
Eljött ez a nap is, talán sokkal, gyorsabban, mint azt mindnyájan gondoltuk volna. Elszaladt 3 év, amit gyermekeink e falak között töltöttek nagy-nagy szeretetben. A szülők nevében szeretném megköszönni mindazt ami által ezek a gyermekek ma csillogó szemekkel ülnek itt. Köszönet a mosolyért, a simogatásért, a sok-sok bíztatásért, a jókor jött dorgálásért, orrfújásért, feloldozó zokogásért, a tiszta ágyért, a mindig friss kalácsért, mondókáért, homokban meglelt kisautóért, a visszakapott babáért, a barátságért, anyám helyett anyácskáért, csillogó tányérokért, a hámozott gyümölcsért, szelídségért, a színes papírcsodákért, meleg tenyérért, meleg kenyérért, puha karotokért, a szigorért, a tiszta hangért, a jóért, a megbocsátásért, a mindennapi biztonságért, zeneszóért, a kispadokért, csillogó szemeitekért. Köszönjük, hogy szeretitek a gyermekeinket.  mert akit az ember szeret, abban följebb néz. Nemcsak azt látja, aki - hanem azt is, akivé lennie kell.  Ez a tekintet, vagyis a szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja a másikban a szebbik, igazi arcát. Meglátja a hernyóban a lepkét. Benne van, csak meg kell szülnie még. Le kell tépnie magáról a hernyóságát, s ki kell bontania a színes szárnyait. Látni a gyermekben a "lepkét" - ez a szeretet szeme. És nem csak bennük: önmagadban is! Te sem vagy készen. Te sem vagy jó "úgy, ahogy vagy". Magadon is szüntelenül dolgoznod kell. Magadat is meg kell szülnöd még. Kívül-belül. Ez az állandó változás bennetek, bennünk és - azt hiszem mondhatom így- közös gyermekeinkben. alkothatta meg azt a kerek egészet, amit ma úgy hívunk Bóbita csoport. Hiszem, hogy ha két évtized múlva találkoztok majd ezekkel a gyermekekkel mosolyogni fogtok, és büszkék lesztek rájuk, úgy ahogy ma is. Az első napon a szülői köteléktől való elszakadás könnyeit láttátok, ma a búcsú könnyfátyoláét. A könnyek között pedig sok-sok nevetést, ölelő karokat, csiszolt gyémántokat, a munkátok, a hitetek bennük mára beérett és teljességében ragyog. Köszönjük Nektek. Amikor ezeket a sorokat írtam, eszembe jutott mit is adhatnék én a szülők nevében nektek köszönetként ezért a sok kis Csodabóbitáért, mindössze 4 sor, amiben mindannyian benne vagytok, ami nektek és rólatok szól, kedves óvónénik és daduska nénik Reményik Sándor szavaival köszönök meg mindent és búcsúzom a szülők nevében tőletek:

„ …Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok…”
(Reményik Sándor: Akarom)

A síró kvartett balról-jobbra: Gyöngyike és Erzsike (óvónénik) Gabika és Icunka néni (dadusok). Én pedig tőlük balra sírva beszélek :)

Körforgás

Azt mondják minden megy a maga útján, minden éppen úgy történik körülöttünk,velünk, bennünk, ahogy annak lennie kell. Ennek ellenére én mégis mindig folyamatosan rácsodálkozom arra, ahogy rohan velünk az idő. Úgy emlékszem arra az első napra, amikor Szonja óvodába ment, mintha csak tegnap történt volna, a kis duckó lábain, a göndör fürtjeivel, arra is emlékszem mi volt óvónéni első mondta amikor meglátta, "Istenem, de gyönyörű vagy." Emlékszem arra is, ahogy az ovis jel választása közben visszakérdezett, hogy nem lehetne-e a nagy kedvenc, Hello Kitty a jele és lehetett. Az első napok hazafelé jövő sírása is élénken él bennem, és a bűntudat, hogy mennyire szaranya vagyok, mert nem is sír utánam, felrémlik a következő hét is, amikor már nagyon sírt reggelente, én meg csak a gombócot nyeldestem, hogy lehetőleg csak az óvoda kapuin túl eredjenek meg a könnyeim. Hihetetlen változáson ment át a 3 év alatt, pici lányból igazi nagy lány lett. Szerdán pedig elköszönt az óvodából, egy megható könnyes ballagáson. Aznap reggel jött-ment, rá nem jellemzően izgága volt. Majd kibökte, a tőle még sosem hallott szót, izgul. Kettőkor már a fürdőben találtam rá, sminkelt...szájfény, parfüm, fülbevaló, lánc majd 10 perc billegés a tükör előtt. Az apjával csak néztük és az jutott eszünkbe hogy lám a pici rózsabimbóból gyönyörű rózsa lett. Lezárult egy szakasz az életében egy gyönyörű mesékkel teli, ahol szerető szemek és kezek vették körül. Mint minden anya én is féltem kicsit az iskolától, az új környezettől, attól, hogy most már teljesíteni kell. Hiszek benne, hiszem, hogy az iskola falai között is megállja a helyét. Még most pár nappal később is elszorul a torkom ha a ballagásra gondolok, a szülők köszönőbeszédét alig tudtam elmondani, a gyerekek felnőttes komolysággal néztek ránk, miért is könnyezik a teremben minden szülő, óvónéni és daduska néni. Szonja csak annyit mondott ez az én napom és ki is élvezte, este 11-kor még javában ropták az udvaron :) Szeptembertől megkezdődik egy új szakasz az életében...de azt hiszem az ovis éveket, az óvónéniket, a dadusokat, az ovis barátságokat sosem fogja feledni...





video

2014. június 8., vasárnap

Húúúúú de laza :)

Mivel kis családunk minden tagja kellőképpen elfáradt a nagy munkában, úgy gondoltunk, hogy mindenképpen pihennünk kell. Kedves barátainkat is meginvitáltuk, hogy töltsünk együtt pár napot.  (sicc: Gidus a képeket még mindig nem küldted át). Felkészültem arra, hogy ez a pihi nekem a gyerekmedencénél való strázsálást fogja jelenteni, mondjuk sokat nem tévedtem, de azért jutott idő jakuzzira is. A csajok Hanyi Istókként tomboltak a vízben, Kira hosszú szempilláink rebegtetésével elérte, hogy fuvarozza a londiner, neki mixeljen a báros, az úszómester pedig éjszakai műszakot nyomjon. Elgondolkodtam azon, hogy így négyen együtt már nagyon régen voltunk  együtt pihenni. Ha lett volna rá mód a csajok a medencében is aludtak volna. Kicsi Kira nagy vágya is teljesült, hiszen mint nagy kedvence Bogyó ő is lecsúszhatott a szivárványcsúszdán. Szonja meg igazi nagylányként pironkodva fogadta a kisfiúk bókjait, kétóránként váltva fürdőrucit. Nagyokat ettünk, aludtunk, beszélgettünk. A helyet mindenkinek ajánlom, ha tehetitek nézzétek meg, menjetek el, nem fogjátok megbánni. Egerszalók a só és a víz, a pihenés és az önfeledt tombolda. Mondanom sem kell, hogy majdnem sírásba torkolt amikor bejelentettük, hogy indulni kell haza. Egy dolog biztos, ide még visszatérünk.