2010. november 27., szombat

Félévforduló





Hihetetlen, hogy ez a kicsi lány már fél éve része az életünknek, az egyik pillanatban, a másikban meg nincs ennél természetesebb. A kis kétfogú mosolyával bearanyozza az életünket. El sem tudom mondani mennyivel szegényebbek lennénk nélküle. Tegnap mégis majdnem véget ért a szimbiózisunk...A szoptatás számomra csodálatos dolog, az összebújások, a hangos kortyolások, ahogy belesimul az ölelésbe, ahogy kis keze rátekeredik az ujjamra,ahogy saját testemből etethetem, ahogy belealszik. Előző éjjel mindnyájan fáradtak voltunk, így boldogan konstatáltam, hogy 12 órát aludt egyhuzamban. Délelőtt nekivágtunk a napnak, kicsit érzékeny volt a mellem, 1 óra múlva már rázott a hideg és hozzá se tudtam érni, iszonyú fájdalom volt. Értetlenkedtem, hogy fél éves gyerkőc mellett mellgyulladás, na ne. Az ebédidőt zokogva töltöttem a fürdőkádban, Bundi a meleg tust engedte rám, én pedig fejtem és fejtem. Majd Kira jött, mindenféle "életellenes pózban" mellre raktam. Megküzdöttünk minden egyes cseppért, mindketten. Nagyon kiborultam és ekkor már nem csak a fájdalom miatt, Nagyfehir tárgyilagosan, mindent nagyon sajnálva közölte, hogy ha nagyon belázasodom abba kell hagyni a szoptatást...Elindultam a házidokihoz, akinek a délutáni rendelése elmaradt, a gyógyszertárban kaptam fájdalomcsillapítót és közölték, hogy menjek ki az ügyeletre, na ilyet kb félhalott állapotban mondanak az embernek. Sehova nem mentem, hazajöttem, összebújtunk a kiscsajjal, melegborogatás, szoptatás, váltakozva, mindeközben Szonja gyógypuszikkal halmozott el. Mondanom sem kell, hogy hiába volt Bundi itthon kb. 10 percenként keresték, asszem' volt akit az 5. csengetés után már nem túl finoman küldtem el. Nagyon nehezen indult meg lefelé a hőm, de nagyon-nagyon akartuk mindketten, hogy ez a szimbiózisunk megmaradjon. Egyszer csak megjelent az ajtóban a fogadott öcsém, 1.5 éve nem láttam, annyira örültem neki, azt hiszem ekkor mosolyogtam először. Elterelte a gondolataim, jó volt. Hajnal 4 óra van, nem mondom, hogy nem fáj, meg teljesen őszinte a mosolyom, de a nehezén túl vagyunk. Legalábbis remélem...Sok mindent akarta írni erről a kis tündérről, arról, hogy hangosan sikítva-gurgulázva nevet, úgy ahogy nekem soha, ha az apja majomkodik neki. Ahogy pislogás nélkül csodálkozik rá nagy szemekkel a világra. Ahogy nagy küzdelmekkel, kúszik, pörög-forog, felül, majd borul, mint a krumpliszsák. Ahogy eszi a kezét és a lábujját, ahogy akár órákat eljátszik, ahogy fürdéskor lábbal kipancsolja a vizet, ahogy egy pillanatra sem marad meg egy helyben, ez a kis sajtkukac. Ahogy a szürkéskék szemébe nézve, a mozdulatait látva teljesen Bundira emlékeztet. Ahogy türelmesen tűri, hogy bohócot csinál belőle a nővére. Fél évvel ezelőtt ugyanígy ültem hajnalban, hiszen tudtam ez a mi napunk találkozunk...Nem tudom elmondani mennyivel lennék szegényebb nélküle és nélkülük. Írhatnék még órákat az érzéseimről, arról a túláradó szeretetről ami bennem van, de inkább megyek és megpuszilgatom. Az égiektől is kapott ajándékot...odakint fehér minden...nagy pelyhekben esik a hó...lesz nagy öröm ha felébrednek...

2010. november 24., szerda

Nagyobbikunk disznóságai


Az ember lány, jelen esetben én , arra gondol, hogy amíg csemetéjének pelenkás popója éppen csak felemelkedik az anyaföldről, leegyszerűsítve porbafingó kategóriát képez, addig sok-minden disznóság történik. Értem én ezalatt azt, hogy kicsiny elméje és tanulási képességei nem mutatnak még olyan érettségi fokot, hogy teszemazt felmérje tettei súlyosságát. Ilyenkor a szülő elnézően mosolyog, majd takarit, kidob, válogat, visszarak és buksisimogatások közepette ecseteli ivadékának, hogy ezt vagy azt miért nem szabad. Ellenben egy kétésfelesnél már nem beszélhetünk tapasztalati próbálkozásról a szónak ebben az értelmében. A kétésfeles, alias Szonja már bepróbálkozik, mégpedig azzal, hogy lehet a szülei (legfőképpen anyja) idegeit kellőképpen megtépázni, úgy, hogy az számára különösebb retorziót ne jelentsen. Meg kell mondanom, hogy nem túl rugalmasak nálam a korlátok, szóval sokszor melléfog Soltész Rezső fiatalkori reinkarnációja. Az apja külön kategória, vele sok mindent megtehet és ezen oknál fogva meg is tesz. Mégis, hogy hangzott el nálunk, "miért csináltál apádból buzit" (jelzem semmi bajunk senki nemi identitásával). A történet előzménye, délután nagy körömlakkozásban voltunk, szigorúan pink színben. Apjuk hazaérkezett, evett, Szonja bemászott, lehúzta a zokniját, apjuk hagyta nagyon éhes lévén, majd pink körömlakkal kifestette az apja lábujjait, nem nem a körmeit, a lábujjit. Mivel apjuk ritkán epilál,így a lábujjszőrén csimbókokban ragadt a körömlakk, volt némi Hair feelingje a dolognak amúgy. Természetesen a saját bejáratú pulikutyánk, továbbra sem szereti a csatot, gumit, de legfőképpen a hajmosást, így a hétfő este nálunk maga a horror. Direkte választottam a hétfőt, az amúgy is olyan sz@r nap, szóval amikor megjelenek, tőrpikés sampon ide vagy oda, már üvölt, apja a kádban vele, én a parton. ennél fogva apjuk kap egy gyomrost , majd egy gyors hererúgás és kb fél deci extrakimélő sampont, ( jót tesz a szempilláknak)a szemébe. Körülbelül úgy nézünk ki ilyenkor, mintha kint fürdenénk mindhárman a fürdőszobapadlón. A víz egyébként is jelentős szerepet játszik a kisasszonyon életében, mindenféle arra nem alkalmas dologban hurcolja mindenfelé a lakásban, gyakran keveri a hajvégápoló olajommal a tökéletes jégeffektus érdekében, és hogy minden teljes legyen a nagy kékség elérése érdekében eget fest zsírkrétával az összes fehér ajtónkra, majd csúszkál a jégen, na meg persze táncol az idegeimen. Tegnap kirámolta a tesója összes ruháját mert kellett a macijára, majd mivel észrevettem, hogy rejtélyes módon fogy a tej a hűtőből, lebukott. Bakker, rendesen rábukik a tejeszacskóra, nyitott hűtőnél zacsija szájban, zugivó és kakaóholista. Az ablakot heti kétszer lehetne pucolni, ha nem lennék lusta, mert kb ennyiszer keni ki valamilyen kencével, ennek aztán én kenhetem a Clint. Valamelyik nap már azt hittem valami történt mert felszedte a szőnyeget, de "csak" vizet hordott a parkettára, felvette a gumicsizmát és ugrált a pocsolyában. Kira is rendkívül edzett már a nővérében, tegnap pl, puszi helyett azzal ébresztette rugófej, hogy odaóvatoskodott és beledudált a fülébe, a kicsinek rögtön megoldódtak a székrekedési problémái, mindennek ellenére imádja nővérkéjét. Szóval ezek az apró nüanszok, a teljesség igénye nélkül teszik a hajam egyre világosabb színűvé, nem, nem melir. Ilyenkor van az, hogy elvágódok a konyhában a szivacson, gyapjúprogrammal 6 öblítéssel mos a mosógép, be kell ugranom az árokba a kicsivel, mert különben hasraesnék a nagyban, kupacokban áll a hajcsatom a nyomda közepén. egyszerűen szeret rosszalkodni, (anyám szerint én is ilyen voltam, gondlom benne meg az munkál, had szívjam meg én is) és tudja és élvezi a csintalankodást. Ha a szobája felé fut, magához szorított kezekkel, akkor már tudom, jobb ha felveszem a lépést, mert tuti olyan dolgot csent el, amit nagyon nem kellene és amit nagyon nem szabad. Első körben nagyon mérges vagyok és retorziót alkalmazok, de egy-egy csíny után lassan már önként (dalolva) vonul be a sarokba. Lényeg a lényeg, nagyon nagy csibész és bizony(szigorúan titokban) jókat röhögök a csínyjein és a leleményességén.

Aranyköpések:

Hótaposót próbálunk az üzletben:
Jó lesz kicsim, nem szorít?
"Jó anya, majd ebben megyünk a kocsmába!" (Kerianyu ugye, csak ezt a boltban nem tudják)

*****
"Édesanya odaülnék (szg elé), azt mondta édesapa(aki nincs is itthon), hogy én jövök Elmót nézni."
*****
"Megyek megmosom a kezem, tele van bacilussal".
*****
Alváskor elveszem tőle a zsiráfot, mert nagyon csörög:
"Azonnal add vissza a barátomat".
*****
Kira születéséről beszélgettünk:
"Még egy tesót a babakocsiba kérnék."
*****
"Én is kicsi kopasz voltam, mint tesó, de kinőtt a hajam."
*****
A no1 :
- Anya mi ez?
- Az egy színes szilveszteri paróka.
- Apa róka??????
- :D

2010. november 23., kedd

Tudom megigértem nem politizálok...


A legújabb hatoslottó sorsoló, ahol az alábbiakat lehet nyerni már. Bocs, kissé szita az agyam, igyekszem összeszedni magam, már nem ásom a gödröt a hátsó kertben, de tényleg...:)

Nincs jövőképem, nem látom, tudom sokan nem. Sírva vigad a magyar, úgyhogy hajrá. Jelzem, most sem politizálok, csak megosztok egy levelet Veletek. Mondjuk úgy Maslow piramiselmélete kissé átértékelődött kishazánkban, de csitt, mondom nem politizálok, csak megosztok és veszek lottó vazzeg, de tényleg.

2010. november 21., vasárnap

Sokmindenen...


elgondolkoztam az éjjel, most kivételesen nem a csajok tartottak ébren, hanem a saját gondolataim. Komolyan, még most is olyan mérges vagyok, hogy csak úgy csattog a billentyűzet a kezem alatt. Lehet nemsokára füstöl is.:) Úgyhogy most idehányom Nektek, kezdjetek vele valamit, mert nekem beletelik még minimum egy hétbe mire felülemelkedem a történteken. lehet vissza sem kellene mennem dolgozni, vagy csak egyszerűen egy hülyével akaszkodtam össze, miközben a segítő szándék vezérelt. Kezdem az elejéről, átjött a szomszéd G. had telefonáljon már, mert az anyukájának elromlott a vezetékes telefonja. A végén az ügyintéző azt kapta, hogy jobb helyeken 5 percig sípolják kifelé az ilyen szóáradatot. Halkan megjegyeztem, hogy milyen már az, hogy a vonal túlsó végén lévő őt szíve szerint tuti elküldte volna a p-be vagy minimum rá... a telefont, de nem teheti, mert neki ez a munkája. G. csak fújta magáért, hogy ez szolgáltatás amiért fizet ect. Aztán rátértünk G. három éves kislányára A.-ra. Nagyon-nagyon régen munkált már ez bennem. A kislány szeptember óta ovis, reggelente hány, itthon is az oviban is, minden nap, majd az oviban kinyitnak neki 1-1 hányás után egy ágyat és lefekszik szopja az ujját, tekeri a haját, himbálózik majd elalszik. Most jöttek a betegségek itthon van, minden kezdődik előröl, a gyerekekkel nem játszik, aki közeledik hozzá azt megveri, Szonját is, azóta nem is akar Szonja játszani vele. Nekimegy a felnőtteknek is, mosolyogni még nem láttam. ezzel kontrasztként hihetetlen okos, mert apuka fixa ideája, hogy a gyerek a Harvardra menjen, okítják is rendesen. Én csak pár kérdést tetem fel, igen előjött bennem a szakma is, nem tagadom és sajnálat a kislány iránt. elmondtam, hogy tudod G. láttam már tönkremenni életeket, azon, hogy a szülők az ő beteljesületlen vágyaikat ruházták a gyerekre tűzön-vízen át, ha az én gyerekem varrónő lesz, azt sem bánom, csak boldog legyen. Másrészt meg persze mindenki a legjobbat akarja a gyerekének, de lépjünk már a realitások talajára, miből??? Esetlegesen nem lenen érdemes megmutatni egy pszichológusnak a kicsi lányt? Fizikai tünetek az önhánytatástól nyelőcső, fogzománc stb? Óvónénik mit mondanak? Hát leszedte rólam a keresztvizet G., hogy ha meggebed is odamegy a gyerek és kész. Én vagyok a cinikus, meg a kioktató és minek nekem két gyerek, egynek kell megadni mindent, amit csak lehet, ha kell idézem "micimackót a habokban". Erre jöttem én, hogy nem az kellene, hogy a kis lelke rendbe jöjjön? Majd kinövi, erre nincs idő dolgozni kell, mert milyen nagy szó, hogy G-né, már a 2. főiskoláját és nyelvvizsgáját csinálja és jól keres. Következő szóval jött, hogy jó nekem, csak sétálgatok, meg a szomszéd barátnőm is, aki 3 gyerekkel van egyedül itthon, férj külföldön dolgozik. Neki meg senki nem segít az oviban, amikor MINDEN reggel a tenyerébe hány a gyerek. Mármint fizikailag nem segít. Megmondom őszintén nagyokat kellett nyelnem, ennyire makacs, egoista, intoleráns emberrel ritkán találkozom, vagy csak kijöttem a gyakorlatból. Kiakadtam na, annyit mondott, hogy ne tudjam meg milyen érzést, hogy otthagyják a gyereket az oviban, aki üvölt és hány és ők is bőgve mennek dolgozni. De könyörgöm eltel 3!!! hónap. Aztán jött a bezzeg, hogy örüljek, hogy nekem ilyen barátságos, kedves gyerekem van stb. Igen örülök, de ez nem változtat azon, hogy szeretnék nekik segíteni. Szégyellik ezt, elszigetelték a gyereket, szerinte nincsenek korlátok, közben meg a gyerek még a csapot sem nyithatja ki egyedül. Apuka fegyelmez, anyuka nonstop kompenzálva ölben hurcol. Annyira látom, hogy mi a gond és annyira nem befogadóak. Reggelig vívódtam és azt hiszem feladom, elvek: annak segíts aki kéri. Tegnap felajánlottam egy pszichológus ismerősöm, kíváncsi vagyok élnek-e vele. Sajnálom ezt a törékeny kicsi lányt, itt megy tönkre a szemünk előtt. Nem értem az óvónéniket, akik ezt betudják beszoktatási problémának, vagy alszik a gyerek és nem zavar így senkit? A folyamatos Szonja- A összehasonlításból is elegem van. Szonja ugyanabba az oviba megy, 50% az esély arra, hogy egy csoportba kerülnek szeptembertől....nem tudom.. nem tudom....most tényleg nagyon várom a visszajelzéseiteket...Bundi is velünk beszélgetett, főként hallgatott egyetlen egy mondatot mondott, G-nek "Feltételezd, hogy Lili valaha is ártani akarna Nektek?" Erre a válasz kategorikus nem volt. Lehet nem kellett volna semmit mondanom, de akkor az nem én lennék...egyetlen egy dologban reménykedem, hátha elindult valami... hátha léptünk egyet a megoldás felé...mert nagyon nem jó az ami most van...nagyon nem...remélem kijön ez a kicsi lány a csigaházból...nagyon remélem...

2010. november 19., péntek

Foglalkoztat oooóóóó


Azért egy mondatot megér ha már olyan aljas ez a bejegyzés, kisebbik dedem buksiján lévő tolatólámpájára felhivni a figyelmet:)

Megvan az eszközöm nagyobbik dedem zsarolására, jham , mert tudok dög is lenni és fejlődök nem kicsit, meg aljasodom, azt sem kicsit. Szóval a nagy titok az adu ász fedőneve: matricás foglalkoztatófüzet. Ühüm, rendszeres vendég vagyok a papírboltban, már emelik is le a felső polcról, kimerítettük az "okos kétéves" kategóriát, mivel félúton vagyunk beleinvesztáltam az "okos háromévesbe". A csaj meg függő, mert eldugtam a szekrényben, de pontosan tudja hol van, csak nem éri el. Bociszemekkel könyörög, de nem ám csak úgy matricázunk, ez a jutalom. Szóval felragyog az arca, amikor nyílik a szekrényajtó és már helyezkedik is és megold és felel és ragaszt és ragyog és így tovább. Van amit nem szeret, a színező feladatot, mert jár az esze, mit a beretva és ebben is gyors akar lenni és elkapkodja. Meg a színek, hát nagy a kavar. Na itt extrarohadék voltam, de tényleg. Vettem egy doboz smartist és egyesével raktam elé, aminek eltalálta a színét azt megehette, aminek nem azt a helyszínen megettem én. Komolyan mondom állta a strapát és 5 perc alatt megtanulta a színeket, ok nem ez volt a legemberibb motiváció, de akkor is. A Kicsi is élénken érdeklődik a (kincs) füzetek iránt, de Szonja torol, ezek nem lesznek nyálstigmával ellátva az tuti. Még két fegyverem betárazva a felső polcon.:) Áhhhhh csúúúcs vagyok, mondom csúúúcs, elég csak kiejtenem a varázsszót, hogy matricázzunk máris elpakolódik a játék a dobozba, lábra kerül a zokni, abbamarad a hugimacerálás.
A feladatok színesek, aranyosak, tényleg fejlesztőek, érdekesek.Tanul, fejlődik, előjönnek a hiányosságok, lelkes, napi programmá vált. Ehhez kapcsolódó aranyköpéses feladat: választható tárgyak: telefon, könyv, úszógumi. Kérdés: Mit kell Matyinak felvennie, fürdéshez a tengerben?
Szonja válasza: "hát gumit". Végül is igaza van, fő a biztonság. :)Szerencsére még nem értette min nevetek annyira:)

2010. november 18., csütörtök

Idővel...


Idővel az ember megérti, mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet vagy leláncolsz egy lelket...
és megtanulod, hogy a szerelem nem...azt jelenti, hogy lefekszel valakivel;
és hogy ha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy
és megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret;
és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel;
és megtanulod az utakat a mára és a most-ra építeni, mert a holnap nem garantálja a terveidet, mert a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat téged félúton;
és idővel megtanulod, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is égethet és elszenesíthet.
Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet, és díszítgetni a saját lelkedet ahelyett, hogy mástól várod, hogy virágot hozzon...
- és tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni, hogy tényleg van erőd, és tényleg értékes vagy.
És az ember csak tanul és tanul...
És idővel megtanulod, hogy ha csak azért maradsz valakivel, mert gazdag jövőt ígér, előbb utóbb visszatérsz a múltba.
Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad hibáiddal, és nem akar megváltoztatni, de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd nem akarod látni.
Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés, és harcolnod kell érte, mert másként körülvesznek a nem igazak.
Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt, akit megsérteni akartál.
Idővel megtanulod, hogy mindenki mondhatja "sajnálom", de megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak.
Idővel megtanulod, hogy ha megsértettél egy barátot, valószínű, soha nem lesz úgy, mint régen.
Idővel megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal is, de eljön az idő, amikor hiányozni kezd az a régi.
Idővel megtanulod, hogy semmi sem ismételhető.
Idővel megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb visszakapod sokszorosan.
Idővel megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a remélté,
és megtanulod, hogy a Ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap;
és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek.
Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, hogy szükséged van rá, hogy barát szeretnél lenni, egy sír fölött haszontalan.
Megtanulod ezt mind, de csak idővel…….

2010. november 17., szerda

Helycserés támadás

Úgy is mondhatnám, hogy manapság nagyobb társadalmi életet élünk iccaka, mint nappal, ennél fogva eléggé zombisodom és biza ilyentájt már kókad lefelé az ábrázatom és már most feküdnék a szomszéd tyúkjaival együtt. Nyaszóval, aki végig követni tud az előtt le a kalapomat, pedig esküszöm, mindössze 4 személyről és 3 ágyról szól a történet, de most még én sem vagyok biztos abban, hogy minden momentumot vissza tudok adni. Egy ágy a Kiráé és gyerekágy lévén, csak ő található meg benne. Akkor Bundi este 7-kor elaludt a nappaliban, nyolckor ébresztettem, hogy menjen be inkább a gyerekszobába. Én meg lefürdettem a csibéket és 3-ban lependerültünk a nappaliban. Alvás, kinek-kinek az esti beivója után, jelzem én is rászoktam a kakaóra. Szóval Kira berakva a kiságyba, én alszom Szonjával a nappaliban, Bundi Kirával a gyerekszobában. Kira 1 körül megébred, de mivel nem hajlandó a nappaliban enni (úrinő már 6 hónaposan vazzeg) Így felköltöm Bundit, hogy jöjjön ki a nappaliba Szonjához. Kira meg én összebújva bekucorodunk a gyerekszobába, elalszik berakom az ágyába. Cirka fél óra alvás után trapp a nappali felől, megérkezik Szonja, befészkeli magát mellém, elalszik. Mivel alig férek el, így kijövök Bundi mellé a nappaliba, ekkor olyan hajnal 3, és röhögve mondom neki, hogy hely babám, ilyen is régen volt, hogy egymás mellett kössünk ki. Nem sokáig tart, mert ippen elalszunk, mire újabb trapp és közénk vetődik a felháborodott nagylányunk, hogy mi az, hogy őt meg csak úgy otthagytam az ágyában egyedül. Mivel hármunknak kicsi a nappaliban lévő ágy, így Bundi beköltözik a gyerekszobába, fél hatkor költöm, mert Kira csak a macis függöny mellett tud enni hajnalhasadtával. Én Újra behelyezem a dedet a kiságyba és lerogyok már menet közben elaludva gyerekszobában. Fél hétkor Bundi el dolgozni, de Szonja már anyázik is, hogy egyedül van a nappaliban. Kivánszorog, fél 8 ébred Kira, ilyenkor már bezzeg tud a nappaliban enni és aludni. Visszatértünk a kiinduló helyzethez, három csaj egy kupacban. Mialatt ők kéjesen nyújtózkodnak, szemtelen módon visszaalszanak, én tikkelő szemmel nézem a plafont és azon gondolkodom, hogy egy biztos, a magyarok nem vándoroltak ennyit az őshazában, mint én...jham és a háló zárva marad, még egy maratoni kört már nem vállalnék be az éjszakai járatba az tuti...hjjja kérem ennyi erővel vállalhatnék valami iccakai éjjeli őri állást valami bazi nagy telephelyen :) Igen....k*-ra sajnálom magam és a kialvatlan fejemet, de a lábam határozottan izmosodik és nincs olyan pozitúra gyerekalkatrészekkel társítva, amiben nem tudok elaludni. :) Asszem elmegyek éccakai élő puzzle-nak na?:)

2010. november 16., kedd

Best of aranyköpések a ma 31 hónapostól:)


kisegér és cincinből összegyúrva---) cinegér
epertő----)tepertő

*****
Anya csinálsz nekem olyan cofit, mint Hello Kittynek?

*****

Ebéd után lefekszik 5 perc elteltével megjelenik: "Édesanya nagy ölelés, felébredtem."

*****

Kész vagy kicsim? "Szonjaboszorkány még nincsen kész."

*****

Boltban: "Kérek fél deci pogácsát."

*****
Papir-boltban: "Ez ooolyan cuki könyv."


*****

"Kimennék cigizni apához!"

*****
  • Hová mész apa?
  • Dolgozni.
  • Piszkos a ruhád?
  • Nem, anya kimosta.
  • Akkor most összedolgozod?
*****
Hajnal 5: "Apa szerintem jó voltam, szerintem bekapcsolod a mesét."

*****
"Rossz vagyok.........de hercegnő vagyok."

*****
"Amikor pici voltam, én is nagyon szerettem a babatejcsit."

*****
Temetőben: "Anya most összerakjuk a kezünket és elmondjuk a boldogságot."

*****
Bújócskázunk, én számolok ....9....10, aki bújt, aki nem megyek, mire megszólal a függöny mögül: "Jó." :)

Lehetne mondjuk....


  • a kép alapján szélesszájú kisbéka egy grimaszversenyen
  • dolgozhatna fülbevaló belövésen vagy piercingbelövésen
  • lehetne lyukasztógép
  • akár főszereplő az Alkonyat következő részében
  • sormintakészítő a karácsonyi képeslapokon
  • csócsálhatna bébiétel helyett szalonnabőrt
  • szó mi szó megjelölheti a tejcsárdákat saját tulajdon gyanánt
  • neki már most több van, mint a 70-en felülieknek összesen együttvéve az intézetben
  • egy azonban nem lehet, nem hívhatom többé fogatlan kisbanyámnak

Biza-biza 1-1 éjszakai felsírástól eltekintve, amihez mindennek és mindenkinek a szájbagyömöszkölése társult, kiegészítve általános benyálazással, semmi más jel nem mutatott arra, hogy itt kérem valami készülődik, s lőn. Tegnap estére megjelent és nem kispályás a leányzó, hisz mindjárt kétfogú lett Kisgombóc. Délutántól folyamatosan elől volt a nyelve hegye, nem tudta mire vélni, hogy valamibe beleakad a szájában. Szóval jobb és bal alsó egyes, szimultán cakummpakk letudva. Nem kispályázik a csibe, jöhet a 4. fogkefe a poharunkba, nomeg lehet azért nem aprózza el, mert hétvégén érkezik a szalonna...

2010. november 15., hétfő

Gyömbéres fahéjas keksz


Nálunk csak keksz, gyömbér nélkül álszentség lenne így hívni :)Szóval ez az egész úgy kezdődött, hogy a tanyeszon (általános fellelőhelyem jó ideje) elkezdtünk a csajokkal beszélgetni már jó ideje a karácsonyról. Igazából nagyon gáz, de én amolyan 24.-ei vásárló vagyok, de mivel ez nem illik egy kétgyerekes családanyához, így most itt eldicsekszem mindenkinek, hogy szűkebb családomnak már megvan a karácsonyi ajándék, dedede. Szóval aki ismer, az nem veszi komolyan azt a kijelentésemet, hogy mézes kalácsot akarok sütni Szonjával, de Juci komolyan vette, és valóban azt hitte, hogy ennek csupáncsak annyi akadály van, hogy nincs kiszúróformán. Nyakába vette a várost, de ő sem talált, ennek ellenére csodaszép színes formák landoltak a múlt héten a postaládámban, ami nem kicsit lepett és hatott meg. Nosza fel is hívtam, hogy mellékeljen nekem valami nagyon-nagyon eccerű receptet, mert efféle sütésben antitalentum vagyok. S lőn:gyömbéres-fahéjas keksz. Hmmmm itt átmentem amolyan improvizációs mindentbele sütésbe, vagyis mi nem szeretjük a gyömbért, ennél fogva nincs is itthon. Szóval az adagokat kettévettem, gondoltam a fele kakaós, a másik fele meg fahéjas lesz. Izé, szóval konyhai mérlegem sincs, a lisztet még megoldottam, elharmadoltam a zacsit. A cukor viszont, amolyan egy suhintásnyi volt, na ezért lett porcukros a keksz, mert minimum kettőt kellett volna suhintanom a cukros dobozzal. itt jött az első pánikrohamom, miszerint van olyan süti a világon amibe nem kell tojás??? Khmm vasárnap egykor, de felhívtam, csak nem értem el. Ekkor azt gondoltam, hogy legalább ebben tartom magam a szöveghűséghez és nem rakok bele. Ma kiderült jól tettem. Összegyúrás, Szonja azért kavargatja kiskanállal, mert az előző adagot ő gyúrta össze és amikor megpróbálta lerázni a kezéről, a komplett konyha ragacsmassza lett. Ezután végeláthatatlan folyamat jött, nyújtás, szaggatás, sütés. Esküszöm Sthal Juditra, hogy nem növeltem az adagokon és 6!!!gáztepsivel lett. Egész délután fahéj illat lengedezett a lakásban, szóval előkarácsonyoztunk Juci jóvoltából.






Az utolsó kép csak azért, hogy elhiggyétek semmi költői túlzás nincs bennem, amikor arról regélek itt, hogy minden nemű kreativitás hiányzik belőlem. Az alkotói szabadságra hivatkozva alkottam 1 csigát, valamint gyermekei keresztnevének kezdőbetűit, igen fontos leírnom, mert szerintem (sem) felismerhető, mindezt megspékeltem nyuszis csokisziruppal, bllőőőő:)
A lényeg, komolyan bátran ajánlom mindenkinek, mert ha én meg tudtam csinálni, akkor másnak ez félkézzel, háttal a konyhapultnak is megy. A süti egyszerűen isteni finom, Bundinak a kezére kellett csapnom, mert vacsora előtt bevágott egy fél kekszesdobozzal. Szóval hajrá-hajrá süssetek, itt a recept is a la Jucibond, Lili féle belekotygással.

Név:

gyömbéres fahéjas keksz
(nálunk csak keksz, nem téveszti úgyse senki másik keksszel, gyömbér nélkül álszentség lett volna így hívni:))

Hozzávalók: 60 dkg liszt (2/3-d zacsi)
25 dkg margarin (rémegyszerű kockaráma)
25 dkg cukor (szigorúan 2!!! suhintásnyi)
kb. 2 dl tej (hüüm ezt ki is hagytam, kimértem söröspohárral a két decit, de mivel csak egy kicsi maradt a zacsi alján, így azt már hozzápöttyintettem)
1cs. sütőpor
1cs. vaníliás cuki
1 kk. gyömbér (kihagytam)
1 kk. fahéj
Elkészítés: a tésztához az anyagokat összegyúrjuk,fél órára hűtőbe tesszük.Lisztezett deszkán fél centisre kinyújtjuk,kiszúrjuk,és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük,közepes lángon(kb. 150 fokon)10-12 percig sütjük...vigyázat,könnyen megéghet...(jókor szólsz....)

a tésztát lehet variálni:mézes fűszerkeverékkel,ánizzsal,kakaóporral,kókusz reszelékkel,citromhéjjal,mandulaaromával stb.

a kekszeket olvasztott csokiba is lehet mártani,dobozban sokáig eláll...(de nem nálunk)
Elkészítés időtartama: 40 perc (höööö?? bakker ugye ebbe Te nem számoltad bele a szaggatást?:)
Nehézségi fok: (khmm, ha ez 1-s nehézség, akkor tényleg gáááz ahogy sütök)
Kategória: Desszert
Beküldő: jucibond

2010. november 13., szombat

Szonjával az élet





Az az igazság, hogy Szonjával az élet csöppet sem unalmas...Minden valószínűség szerint ha ő nem lenne, akkor nem rotyogna az ebédre való pörkölt már fél hét óta, aminek mindössze annyi előnye van, hogy mivel alig láttam ki a fejemből, amolyan homokot a szembe effektus, így fel sem tűnt a nem kis adagnyi hagyma megpucolása és felvágása. Annyira nehéz a vele kapcsolatos dolgokról írni, így valószínű most is egy-egy olyan pillanatot tudok csak kiragadni, amit nem szeretnék, hogy a feledés homályába vesszen. Legyen az első pillanat az,amit éppen most csinál, ül a bilin és pillangókat keres, szigorúan alul semmibe. Ez az alul semmi egyébként kitölti a napjainkat, közelharc folyik, ha megkérem öltözzön fel, 2 napja egy pár rózsaszín pillangós gumicsizmában töltötte a napot. A haja továbbra is kényes kérdés, meg kell szoknunk a hajgumit, hajcsatokat nincs mese, bármennyire is szeretem a lobogó csigafürtjeit, ebben is készülnünk kell az ovira. Az ovi, sokan kérdezi be fogom-e oviba adni. Kevés dologban vagyok olyan biztos, mint abban, hogy szeptembertől ovis lesz. Egyszerűen ahhoz az energiához ami benne lakozik kevés vagyok már, határainkat pedig Kirához kell igazítanunk. Aki bár végtelenül toleráns és türelmes, azért olykor mégis elszakad a cérna. Szonja pedig napi szinten óvodába készül, folyamatosan erről kell beszélgetni, mondjuk most betársult a csapatba Télapó és Jézuska is. :) Szóval a lényeg, szocializálódnia kell, rendszerben élni valamelyest, és látom rajta, hogy érett rá, igényli. Addig pedig még kihasználom a vele töltött időt, aztán pedig édeskettesben mindezt újraélhetem Kirával. Hihetetlen ám a gyermeki elme képzelőereje. Megjelent ugyanis nálunk "kukurikú bácsi", aki az előkertben tartózkodik, kalapja és kabátja van és Szonja minden alkalommal ha megyünk-jövünk beszélget vele. Kicsit libabőrözök ettől, de kétség nem fér hozzá, hogy a kicsi lány látja őt. Továbbra sem alszik délben, minden nap rituáléként eljátsszuk, hogy lefekszik, majd 10 perc elteltével ugyanazzal a lendülettel "fel is ébred". Kirát állandóan puszilgatja, mondjuk ezen nem csodálkozom, mert én is, egyre jobban és egyre többet gondoskodik róla, kéri, hogy had kenje be a popsiját, had vigye ki a pelenkáját, had büfiztesse, etesse és törölje meg a száját, vigasztalja ha sír. Komolyan azt kell mondanom, hogy ez a kis 2.5-es igazi nagy segítség nekem. Az a féltés ami a szemében van, az a szeretet nem hasonlítható össze semmi mással, test vér ség. Hihetetlen összefüggéseket talál és vágja ki magát a szorult helyzetekből. Igazi rosszcsont, kis huncutka, minden bájával együtt. Az előszobasarkot egyre kevesebbszer béreli ki, sőt mivel már számára is tiszt a hierarchia, miszerint anya a fegyelmező, így gyakran egy az apjához fedezékért, nem kevés meccsünk van ezen Bundással. Soha nem örültem még annyira ennek a virtuális naplónak, mint most, mert úgy suhant el mellettünk ez a 2.5 év, mint egy gyorsvonat, hiszen még csak pár napja volt, hogy találkozott a tekintetünk a szülőszobán. Legalább annyira makacs, mint én, azt hiszem a legtöbb feszültségünk is innen ered, meg abból a türelmetlenségemből, hogy 1000x kell elismételnem dolgokat. Vannak sajátos dolgai, elsősorban a kakaó szent és sérthetetlen, a boltban csak ő cipelheti a kosarat, akkora a pocakja, hogy nadrágtartót kell hordani, állandóan birizgálja a haját elalváshoz, ha éjjel félig ébred a mellette fekvőt simogatja, sokat mesélünk, olvasunk, napjában 200kv-t főz nekem, aki kb 6 éve nem kv-zik. Mindennek jelentősége és tulajdonsága van, teletubbies és elmo függő, nameg Kajamell bácsi. Jól kezeli a szituációkat, vagyis azt milyen helyzetben, hogy a illik viselkedni és már nem annyira közvetlen (sajnos), mint volt, kell neki 5 perc a felengedésre. Csiklandós, főként a pocakja és az álla alatt, ha csörög a telefon mindenképpen neki kell először a vonal túlsó felén lévővel beszélgetni. Esténként ki kell mennünk lámpázni és átsétálni a boltba, közben végignézni az összes kutyát, csillagot, holdat. Ha valamit nagyon figyel, akkor egyik lábáról a másikra billeg át, mint egy kis medvebocs. Apropó soha olyan jót nevetni még nem láttam, mint Micimackón, amikor lelesik a fáról, közben meg a jellegzetes mozdulattal "gondolkozik", mint a csekély értelmű medvebocs:) Imádja gyerekeket és nagyon élvezi, hogy már a 6 évesek is partnerként kezelik, nagy visításokkal üdvözli a szomszéd lányokat, kíméletlenül őszinte, mindemellett úgy tud hízelegni, mint 1000bújós kiscica. Biztosan még sok-sok mindent tudnék idepötyögni, mégsem lenne elég, hiszen igazán őt csak az ismerheti aki már valósan is találkozott ezzel a hirtelenkék szempárú loknis pufi kis angyallal. Nekem milyen ő? Leginkább egy kupac gyurmához hasonlíthatnám, ami kellőképpen színes és minden nap új alakzatot és formát vesz fel, ezt a napsugaras esőszagú szivárványvilágot én pedig nagyon-nagyon szeretem.

2010. november 11., csütörtök

Kétségek között...


Már jó ideje, hogy dolgozik bennem ez a bejegyzés, már jó ideje álmaim vannak vele, már jó ideje azt gondolom ezzel kapcsolatban, hogy néha elveszik a csodát. Úgy döntöttem ide írom magamnak-nektek. Az én szemszögemből, az én életemből, hiszen ebben a történetben én vagyok a kapocs, az egyetlen közös pont. Talán soha nem mondtam még, és annak aki soha nem járt ebben a cipőben biztosan nagyon furcsán is fog hangzani, de olyan mély karcokat hagyott bennem a 10 év meddőség, hogy biza sokkal-sokkal többet beszélek róla, mint a gyermekeim születéséről. Kitörölhetetlen a sok-sok kudarc, a sok-sok reménnyel teli várakozás után a mélyrepülés. Az időt, a helyet és a szereplőket megváltoztattam, az ő érdekükben nem szeretném ha valaki is rájuk ismerne, bár kétség sem fér hozzá mindketten csodálatos emberek és én lehetek hálás azért, hogy barátaimnak mondhatom őket. A média nagyon-nagyon felkapta és görgette, majd jegelte a témát, most véleményem szerint újra előtérbe kerül. Gyakran hallunk a donációról vagy annak hiányáról, itt most nem a szervdonorokról szeretnék írni, hanem egy engem sokkal mélyebben érintőről. Petesejtdonáció, sok nőnek egyetlen esélye a saját gyermekre. Körmönfont jogszabállyal, amibe itt nem mennék bele, gyakorlatilag rokon adhat petesejtet vagy anonim módon az akinek gyakorlatilag csak a bugyija színét nem szablyák meg. Gondolom hosszú kígyózó sorok állnak a meddőségi intézetek előtt, hogy had kapjanak már cirka 20-30 injekciót a hasukba, meg egy ezt követő rövid altatást, hogy csak úgy adjanak valakinek petesejtet, akit soha nem is láttak, nem is ismertek. T. barátnőm egy gyönyörű 4 éves kislány édesanyja, nemrégiben utolsó lombikjukra készültek. Felhívott, hogy személy szerint az én Sz. barátnőmnek ajánlana fel petesejtet, ha elfogadják. Azt hiszem itt kezdődött egy végeláthatatlan kálvária. Telefon Sz-nek, mit szól hozzá, nemkülönben a férje. Lévén utolsó esélyük és egyetlen lehetőségük madarat lehetett volna fogatni velük. Velem is, T. barátnőmnek lett jó sok petesejtje, Sz férje is rajtra-kész volt, orvossal beszéltem, Mindent papírozni kell, mindent papíroztunk. Mindhárman hittünk a szebb jövőben, mondanom sem kell én mindenkit rángattam vissza a talajra, én meg csak úgy röpködtem a felhők felett. Innen lehet nagyot zuhanni...Ugyanis Dr. Főatyaúristennek nem lehetett megmagyarázni, hogy T és Sz. nem ismerik egymást, csak engem és rajtam keresztül egymás történetét. 2 napig nonstop a telefonon ültem. A lényeg: az a k..... bürokrácia, hogy senki nem mer felvállalni semmit, hogy senki nem képvisel érdekeket a főnökkel szemben. T. és Sz. nagyon akarták, mindketten. Az adó nem dönthetett, fel sem hívták, amikor egy sejtecske maradt, hogy esetleg nem-e adna hozzá kettőt, persze, hogy adott volna, senki nem kommunikált vele, mindenki csak elmondta milyen ritka az ilyen gesztus. Nem éltek vele, de létrehoztak egy olyan szituációt, amit senki nem akart, legfőképpen adó és vevő nem. Hiába adnék önzetlenül, hiába fogadnék szintén önzetlenül, ha fehér zaj van a kommunikáció helyén. Sarkitva is, de itt emberéletekről van szó, T. barátnőm előtti kalapemelésről, egy ilyen gesztusért és Sz. barátnőmék utolsó esélyéről, hogy gyerekük szülessen, az okosok meg elbaltázták, ez ma Magyarország, ez a XXI. század.
Kimondhatatlanul csalódott vagyok, és igen dühös, hogy Istenként tetszelgő emberek helytelen és szerintem általuk meg sem hozható döntéseket hoznak emberek felett, hogy elkommunikálnak, hogy inkább el-, mint meghallgatnak. Az íróasztalok mögött döntenek életről és halálról, meddőségi kezelésről, petesejt-donációról és amikor az élet egyetlen esélyt sodor valaki elé, akkor bebiflázott szabályozásra hivatkozva balf..-nak. Fogy a magyar, szüljetek, adjuk át amink van a felnövekvő nemzedéknek, jham, hogy szülnék, de nem tudok, hogy nevelnék, de nincs kit...áhhh!!!! Őszintén mondom, amikor jó emberekkel találkozom, önfeláldozókkal, másoknak adóval, mindig van valaki aki belesz... a közepébe. Sz rajtam keresztül üzent T-nek:"Hálás vagyok Neked, hogy ezt megtetted volna értünk, értem soha idegen még ilyet nem tett, még egyszer köszönöm, és kívánom,hogy gyönyörű gyermeketek szülessen" . Akkor is bőgtem a telefon másik oldalán és most is bőgök...tudom, hogy már nincs mit tenni..csak annyit kérek a Jó Istentől, hogy odafentről nézzen le Rájuk és simítsa meg őket, náluk jobb embereket nem ismerek. Én meg szerintem rágom magam még egy darabig ezen, mert a feldolgozás, az most nagyon nem megy...

2010. november 8., hétfő

Akárhogy is tukmálod, "nemfinom" vazzeg!

Bódogszágos szabaccságolás


Nyaszóval kedves feleim nem tűnök ám el a balfenéken, mindössze annyi történt, hogy az volt az én nagy dilemmám,hogy itt folytassam-e a blogolást, ergo magamnak, vagyis a lányoknak írjam egy kockáz füzet szamárfüles lapjaira vagy közszemlére tegyem itt mindenki előtt. Lehet, hogy kapok majd a fejemre azért, hogy kiteregette ide az életüket. Persze mondhatnánk azt is, hogy legyen zárt a blog, igen ám, de az meg az én részemről nem lenne etikus, hiszen elég sok blogot zugolvasok. Szóval maradok, ennyi. Ami a versenyt illeti, nagyon rafkósak vagytok, azt gondoltam, csak én mint múlt évezredben napvilágot látott, Móka Mikibe hősszerelmes ismerem Hakapeszit, mert bizony kisebbik lányom kapta ezt a becenevet tőlem, amit nővérkéje kicsit átköltött. Kira egyébként már bocsi, de hajaz a majomra, ugyanis almaundora továbbra is fennáll, azonban ma úgy cuppant rá a banánra, mint gyöngytyúk ama bizonyos zöld orrváladékra. Az sem tántorította el, hogy nővérkéje kibérelte a már neki előkészített etetőszéket, s még pfujolása bejött az almaevésnél (erről majd rakok fel videnyót), a banánnál már labdába se rúgott, olyan élvezettel cuppogott a kicsi jány, hogy öröm volt nézni.
Péntek estére telt be nálam a pohár assziszem', gyakorlatilag az összes lelki és fizikai tartalékomat feléltem, péntek este már nagyon bőgtem és dühös voltam mindenre és mindenkire, minden piszlicsáré dolgon felcsattantam, 2 hete nagyon szarul alszom még ezt megspékelve. Szóval közöltem Bundással, hogy ippen eleget nem volt itthon ahhoz, hogy hétvégére én szabaccságot vegyek ki és azt fogom csinálni ami nekem tetszik. Ennek örömére olyan éjfél körül még sült a rablóhús, mert úgy döntöttem, hogy olyan alantas dolgok, mint teszem az főzés ebbe nem fér bele. Nagyszóval csak nagyvonalakban: Szombaton reggel 9-kor keltem, fél órát olvastam a klotyón, majd letusoltam és ülve! megreggeliztem. Elmentem vásárolni utánfutó (Szonja) és hátizsák (Kira nélkül). Turkáltam cirka 2 órát, csak az örömért, majd a cukiban megettem egy szelet oroszkrémtortát. Délután filmet néztem, fél nyolckor már ágyban voltam, néztem a tehetségkutatót és kakaóztam. Vasárnap lévén 11-ig pizsi, ebéd után pedig kozmetikus. Leszedte rinocérosz arcbőröm, szerintem rólam asszociáltam a mondásra miszerint van bőr a képén, kb 4x radíroztak le. Kaptam új szemöldököt és szempillát és csokiarcpakolást. Hazajöttem hajat mostam, amit Bundi fésült ki. Szonja meg durcásan és felháborodottan szaladgált, miszerint őt mindig itthon felejtettem:). Úgyhogy vasárnap este még sétáltam egyet a friss levegőn, egyedül. Bundinak, hogy telt ez a 2 nap, hááát semmi különös, ahogy ő eddig gondolta, azt hiszem ma reggel alig bírt felkelni, hogy dolgozni menjen. Pedig "csak" a gyerekekkel volt egész hétvégén, igaz, hogy porszívózott, de főznie és vasalnia nem kellett, sőt mint ahogy Szonja elmesélte még az esti fürdést is kihagyták, sőt pelenkát sem sokszor cserélt, mégis nem kicsit leharcolt. Most éppen a délutáni alvást szorgalmazta a lányokkal együtt, hiába no, bevállalós a lelkem. Szóval újra vagyok töltve, mint mátrixék, nem villogott egész hétvégén a Bundi felirat a telefonomon, pedig a harci állapotokból utalva, voltak kemény szituk. Kezdem újra nőnek érezni magam és nem leharcolt, folyton rohanó idegbeteg anyukának, azé' ez már valami nem? Azt hiszem ebből rendszert csinálok, annyira kár, hogy nálunk nincsenek bevállalós nagymamák és rokonok, úgyhogy így a hites uramból kell bébiszittyót csinálom, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élvezem.


KÉRNÉM, KOVANÉ, HENCSI ÉS JULCSI POSTACIMÉT HA NEM TITKOS A lillencs@citromail.hu-ra, KÖSZÖNÖM!!!

2010. november 7., vasárnap

Beetetős képregény


Almapüré első felvonás, a mandarin Szonjáé


Höhö anya ez mellément :)


Brrrr, ez nem finom...edd meg inkább Te


Szájat erősen összeszorít meredten előre néz és koncentrál a feladatra:
NEM KINYITNI!!!


Na figyelj anya megmutatom, így kell Kirát megetetni.

Anya, ez nem finom nem csodálkozom, hogy nem eszi meg, de tényleg.

PS: Jövök majd a beszámolóval is, hááát asszem' nem az alma lesz a kedvence.

2010. november 4., csütörtök

Dilemmában


Az az igazság, hogy nincsenek témáim, vagyis vannak, de ez olyan slank. Olyan mintha bedaráltak volna a hétköznapok, ami kicsit igaz is. Ezernyi oldal t tudnék teleírni azzal, hogy mennyire szeretem a lányokat, hogy éppen tegnap mondtam Bundinak, hogy nekem igy teljes az életem, hogy annyira jó lenne sokáig itthon lenni (álom). Nincsenek kötelező körök, ha akarjuk délig nyomjuk pizsamában a zárt ajtók mögött. Arról is írhatnék még, hogy tegnap rábukott Kira a kezemben lévő almára és azt gondoltam nosza ez a jel, megkóstoljuk, én egyik oldalon toltam be a kanállal, ő meg a másikon ki. Írhatnék Szonjáról, ahogy verbálisan az ujja köré teker, ha valamit nagyon akar, csak úgy záporoznak a cseresznyeszájakról az Édesanyák. Arról is írnék, hogy Kira ma meg akart szökni, leevickélt a parkettára és laza fókázással a bejáratig jutott. Ezek nekem mind-mind nagyon fontos dolgok és életem (egyik) legjobb döntése volt, hogy belefogtam ebbe a blogba. Közben meg ott susorog a fülembe, hogy kit érdekel ez rajtam kívül? Ki az a több, mint 100 ember aki napi szinten idekattint és olvas minket. Kinyitottam egy ajtót és beengedtelek benneteket, de most mégis úgy érzem, hogy ismétlem önmagam és unalmassá válok. Mert valljuk be, ok-ok a lányoknak íródik a napló, de én közszemlére tettem, ergo nagyon is érdekel mások mit gondolnak róla, és persze, hogy igénylem a visszajelzést. Szóval nem nagyon megy mostanság az írás, újra jönnek a gondok, naná, Bundi és a munkaügy, ismét, holnaptól ugyanis nincs munka, hurrá itt a tél. Szóval valahol itt a nagy pörgésben elvesztettem önmagam. Enélkül pedig nem tudok hiteles lenni, pedig nagyon akarok. Tiszta burn out, na azt azért nem, csak némi alkotói válság. Szóval most evvan, ki kell bogozni néhány szálat, aztán meg elvarrni...szóval agyi és lelki meló lesz bőven...még szerencse, hogy ezek a pici kezek engem is terelnek...

2010. november 3., szerda

Olyan friss, hogy még meleg:)


Így alszanak a csibék,éppen most, szimultán testvérek na!:)

Nekem tejel :)




Legalábbis nagyon remélem, mert hajnaltól dolgozom rajta. Kiccsaládom alszik a legkisebb kivételével, aki éppen élénken visongat a macis sötétítő függönynek. Szóval én mindet megtettem, hogy bevonzzam, bár Bundi szerint csak bezsongtam a novemberi tavaszban. Szóval szerencsejátékozom, nem is kistételben. Eszem is, igen, sőt most amíg nyálaztam (képletesen mert öntapadósak) a borítékokat, közben elszopogattam két kockát a hatás kedvéért. Meg azt is kiszámoltam (fejben), hogy a boríték és bélyeg kombó árából vehettem volna még 5 táblát. Kiszámoltam a rezsit is, többször, géppel, mert nem hittem a szememnek. Úgyhogy tényleg nekem kell, hogy tejeljen. A borítékba betettem a cetliket, név-cím-telefon. Jucus is hivott, hogy szerinte, most mi kell, hogy nyerők legyünk, meg amúgy is k***** finom a retrós csoki. Szonja napjában megnézi 5x az intrót az oldalon, hátha....bevonzom..bevonzom...bevonzom... A cél érdekében pusztítom, igen meghoztam ezt az áldozatot, nehogy már ezen múljon. Közben több felfedezést tettem, miszerint 5 perc alatt elkölteném a 8 millát (gondolatban, rohadjon meg a svájci frank) és elszoktam a kézzel írástól, bakker ennyiszer leírni a 17 betűből álló nevem, rendesen gyulladásom lesz, ha bejön, akkor rágyúrok a nagytételre, meg átkeresztelkedem Jó Évára. Ujjak keresztbe, drukkoljatok, ha bejön nagy Bocibulit csapunk, múúúúú:) 80 év, ünnepeljünk vele...ha olyan (tej)hozama lesz, mint nekem, ígérem szavam se lesz...
Nya, hogy Nektek is jusson valami, játékot hirdetek, Szonja egy szavára várom a megfejtéseket, az első 3 helyes megfejtőnek ajándékot küldök, semmi vonalkód, ígérem, szóval a szó HAPAKESZI.. nem mondtam, hogy könnyű lesz :) Puszmák és egyetek csokit, jót tesz a boldogsághormonoknak, a vonalaknak már nem annyira, de tél jön, tudod nagykabát!:)

2010. november 1., hétfő

"Menjünk mamához, papához...


a temetőbe. Biztosan örülni fognak a virágoknak."
Tegnap délután a kicsi lánnyal verőfényes napsütésben mentünk ki a temetőbe. Nem írnék most emlékekről, hanem pár pillanatról, aminek szeretném ha nyoma maradna. Elsőként egy két kézzel a botjára támaszkodó nagyon idős bácsi, hosszú szövetkabátba, kalapban, ahogy állt a sír mellett, ahogy jelen volt ebben a képben, az emberi tartás és a mély gyász egyaránt. A másik pillanat Laci barátom sírja, a fejfáján a két kis porcelánangyal, gondolom pici fiai tették oda. A kislány az apukájával, aki azt kérdezte: "Jézus értünk halt meg, igaz apa?". Az a család, akik minden évben együtt éneklenek a sírnál. A legszívszorítóbb mégis a csöppnyi lányom volt, aki lehajtott fejjel, törpszli kezét összekulcsolva, imádkozott velem. Akinek tegnap meséltem először az elmúlásról, hogy miért visz ilyenkor mindenki virágot, miért gyújtunk gyertyát. Eddig az én rituálém volt a virágok rendezése, a sírok látogatása, ahogy az is, hogy mindig került 1szál virág annak az idegennek a sírjára, ahol sajnos jól látszott, hogy nem emlékezik rá senki. Szerettem ilyenkor egyedül lenni, mégis más volt tegnap, ahogy belesimult pici keze a tenyerembe, ahogy csendben figyelt, ahogy okosakat kérdezett, ahogy bandukoltunk, nagyon büszke vagyok rá. Tudom, hogy ma amikor kimegyünk először mi négyen együtt gyertyát gyújtani, ők fentről mosolyogva néznek le ránk...

Emlékezés...