Az az igazság, hogy Szonjával az élet csöppet sem unalmas...Minden valószínűség szerint ha ő nem lenne, akkor nem rotyogna az ebédre való pörkölt már fél hét óta, aminek mindössze annyi előnye van, hogy mivel alig láttam ki a fejemből, amolyan homokot a szembe effektus, így fel sem tűnt a nem kis adagnyi hagyma megpucolása és felvágása. Annyira nehéz a vele kapcsolatos dolgokról írni, így valószínű most is egy-egy olyan pillanatot tudok csak kiragadni, amit nem szeretnék, hogy a feledés homályába vesszen. Legyen az első pillanat az,amit éppen most csinál, ül a bilin és pillangókat keres, szigorúan alul semmibe. Ez az alul semmi egyébként kitölti a napjainkat, közelharc folyik, ha megkérem öltözzön fel, 2 napja egy pár rózsaszín pillangós gumicsizmában töltötte a napot. A haja továbbra is kényes kérdés, meg kell szoknunk a hajgumit, hajcsatokat nincs mese, bármennyire is szeretem a lobogó csigafürtjeit, ebben is készülnünk kell az ovira. Az ovi, sokan kérdezi be fogom-e oviba adni. Kevés dologban vagyok olyan biztos, mint abban, hogy szeptembertől ovis lesz. Egyszerűen ahhoz az energiához ami benne lakozik kevés vagyok már, határainkat pedig Kirához kell igazítanunk. Aki bár végtelenül toleráns és türelmes, azért olykor mégis elszakad a cérna. Szonja pedig napi szinten óvodába készül, folyamatosan erről kell beszélgetni, mondjuk most betársult a csapatba Télapó és Jézuska is. :) Szóval a lényeg, szocializálódnia kell, rendszerben élni valamelyest, és látom rajta, hogy érett rá, igényli. Addig pedig még kihasználom a vele töltött időt, aztán pedig édeskettesben mindezt újraélhetem Kirával. Hihetetlen ám a gyermeki elme képzelőereje. Megjelent ugyanis nálunk "kukurikú bácsi", aki az előkertben tartózkodik, kalapja és kabátja van és Szonja minden alkalommal ha megyünk-jövünk beszélget vele. Kicsit libabőrözök ettől, de kétség nem fér hozzá, hogy a kicsi lány látja őt. Továbbra sem alszik délben, minden nap rituáléként eljátsszuk, hogy lefekszik, majd 10 perc elteltével ugyanazzal a lendülettel "fel is ébred". Kirát állandóan puszilgatja, mondjuk ezen nem csodálkozom, mert én is, egyre jobban és egyre többet gondoskodik róla, kéri, hogy had kenje be a popsiját, had vigye ki a pelenkáját, had büfiztesse, etesse és törölje meg a száját, vigasztalja ha sír. Komolyan azt kell mondanom, hogy ez a kis 2.5-es igazi nagy segítség nekem. Az a féltés ami a szemében van, az a szeretet nem hasonlítható össze semmi mással, test vér ség. Hihetetlen összefüggéseket talál és vágja ki magát a szorult helyzetekből. Igazi rosszcsont, kis huncutka, minden bájával együtt. Az előszobasarkot egyre kevesebbszer béreli ki, sőt mivel már számára is tiszt a hierarchia, miszerint anya a fegyelmező, így gyakran egy az apjához fedezékért, nem kevés meccsünk van ezen Bundással. Soha nem örültem még annyira ennek a virtuális naplónak, mint most, mert úgy suhant el mellettünk ez a 2.5 év, mint egy gyorsvonat, hiszen még csak pár napja volt, hogy találkozott a tekintetünk a szülőszobán. Legalább annyira makacs, mint én, azt hiszem a legtöbb feszültségünk is innen ered, meg abból a türelmetlenségemből, hogy 1000x kell elismételnem dolgokat. Vannak sajátos dolgai, elsősorban a kakaó szent és sérthetetlen, a boltban csak ő cipelheti a kosarat, akkora a pocakja, hogy nadrágtartót kell hordani, állandóan birizgálja a haját elalváshoz, ha éjjel félig ébred a mellette fekvőt simogatja, sokat mesélünk, olvasunk, napjában 200kv-t főz nekem, aki kb 6 éve nem kv-zik. Mindennek jelentősége és tulajdonsága van, teletubbies és elmo függő, nameg Kajamell bácsi. Jól kezeli a szituációkat, vagyis azt milyen helyzetben, hogy a illik viselkedni és már nem annyira közvetlen (sajnos), mint volt, kell neki 5 perc a felengedésre. Csiklandós, főként a pocakja és az álla alatt, ha csörög a telefon mindenképpen neki kell először a vonal túlsó felén lévővel beszélgetni. Esténként ki kell mennünk lámpázni és átsétálni a boltba, közben végignézni az összes kutyát, csillagot, holdat. Ha valamit nagyon figyel, akkor egyik lábáról a másikra billeg át, mint egy kis medvebocs. Apropó soha olyan jót nevetni még nem láttam, mint Micimackón, amikor lelesik a fáról, közben meg a jellegzetes mozdulattal "gondolkozik", mint a csekély értelmű medvebocs:) Imádja gyerekeket és nagyon élvezi, hogy már a 6 évesek is partnerként kezelik, nagy visításokkal üdvözli a szomszéd lányokat, kíméletlenül őszinte, mindemellett úgy tud hízelegni, mint 1000bújós kiscica. Biztosan még sok-sok mindent tudnék idepötyögni, mégsem lenne elég, hiszen igazán őt csak az ismerheti aki már valósan is találkozott ezzel a hirtelenkék szempárú loknis pufi kis angyallal. Nekem milyen ő? Leginkább egy kupac gyurmához hasonlíthatnám, ami kellőképpen színes és minden nap új alakzatot és formát vesz fel, ezt a napsugaras esőszagú szivárványvilágot én pedig nagyon-nagyon szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése