2012. március 29., csütörtök

Pontosan egy éve...

...hogy félárva lettem...minden nap eszembe jut apu és öröm tölt el ha meglátok valakit, aki hasonlít rá, még mindig azt hiszem ő sétál szembe velem az úton...1év elteltével is összegyűlnek a könnyeim és végiggurulnak az arcomon...az űr, amit hagyott maga után már soha nem pótolható...annyi mindent szerettem volna még vele, együtt...annyi mindent szerettem volna még mondani...Isten éltessen apukám, ott a fenti országban a 72. születésnapodon, fura fintora a sorsnak, azon a napon mentél el, amelyiken érkeztél közénk.

"Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó… A sebesült felnyögött. Szemei lázasan remegtek. -De az élet! Soha többet nem látni az erdőt, és nem hallani a madarakat! Pedig az élet olyan szép Nuca… -Itt maradsz te Teofil ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek. Nincs több bajod az emberekkel. Te hinted éjszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette és megfested a szirmait. Együtt szállsz a pillangókkal és ujjaid megérintik a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő a jó illatot üvegből üvegbe, és meglesed a tündéreket, amikor fürödnek… Az asszony beszélt. Az ember nehezen hörgött, szája megrándult néha, mintha mondani akart volna valamit, aztán a hörgés csöndesedett, a szemek elvesztették a fényüket, az élet láthatatlan párája elszállt valahova a kék végtelenbe…”

Wass Albert

2012. március 27., kedd

Mindennapi félelmeink


Mindenki fél, aki azt mondja, hogy nem, az lehet éppen attól fél, hogy beszéljen a félelmeiről. Azt nem tudom, hogy a félelmeink velünk születnek-e, hiszen kevesen emlékszünk vissza arra az időszakra. Bár ez is érdekes, mert Szonja épp ma mesélte, hogy hallottam-e, mielőtt kiszületett, hogy mennyire sírt, amikor rákérdeztem miért, csak annyit mondott, mert már nagyon szomjas volt. A kis szomjasomról akarok írni, mostanában hiperszenzitív időszakát éli, néha aggódom, néha pedig azt gondolom, ez egy természetes folyamat. Amikor anyává lettem, azt gondoltam a hatalmas felelősségem legmasszívabb alappillérének kell lennie biztonságnak, az óvásnak-védésnek, a segítésnek. Aztán jönnek a félelmek és rá kell jönnöm a majd négyévesnek egyedül kell szembenézni vele, mint mindannyiunknak, legyen az felnőtt vagy gyerek. A kicsi lány félelmének kigubancolása nem volt egyszerű, lassan raktam össze, minden egyes puzzle darabka aprólékos munkát igényelt, hogy összeálljon a kép, a mumus, ami nem más, mint a tűz. A bárányhimlővel kezdődött, lezuhanyoztattam, majd ráadtuk a fürdőköntöst, fél órán át toporgott helyben és rémülten sikoltozott, hogy fel fog gyulladni, hívjunk orvost. Ami minden esetben segit, egy nagy és szorító ölelés, most nem ment, rémülten hátrált, hogy ne fogjam meg. Nehezen, de megnyugodott, mi meg annak tudtuk be az égő érzést, hogy a hólyagok égették. Aztán másnap a sétánál arról beszélt, minden előzmény nélkül, hogy azt álmodta gyufát gyújtottak a buta gyerekek és felégették a babajátékokat. Az esti fürdésnél ott volt az előző esti félelem, főleg, hogy megjegyeztem, hogy egy bibi begyulladt a pocakján, azonnal ki kellett jönni a vízből és felöltözni. Ma délután mutatta a kezét, benne volt egy kis tüske, amikor mondtam, hogy ezt ki kell venni, mert ha benne marad begyulladhat, jött a rettegés. Még a szemkontaktust se vette fel velem, topogott, rázta a kezét, remegett. Mondván ő nem akar meggyulladni. Aztán leesett a tantusz, ha valami begyullad az ég, ergó a keze, a pocakja, nehezen értette meg, hogy a pirosságot is úgy hívják, meg a torokgyulladás és fülgyulladás sem olyan, hogy lángolunk. Lassan lépésről-lépésre haladtunk, hogy éjszakánkét, azért vándorol ágyról-ágyra, mert fél, rosszat álmodik, tűzről és gyulladásról. Egész délután erről beszélgettünk hármasban, hogy az emberek nem égnek csak úgy el, nem, a hajuk sem, meg vannak nagy és erős tűzoltóbácsik. Aztán elővettem az egyébként nagy gyerekmumust a gyufát. Először csak messziről gyújtottam és nézte, félelemmel a szemében és hátrált, aztán eljuttottunk odáig, hogy elfújta az égő gyufát és a csillagszóróhoz is közel merészkedett. Még nem a barátunk a melengető tűz...de talán egyszer az lesz. A szivem facsarodott össze, amikor láttam a rémült kék szemeket és tehetetlen voltam. Mindennek oka egy fogalomzavar, ami nekünk felnőtteknek egy jó darabig fel sem tűnt, a gyermeki gondolati tisztaság, ami meggyullad az ég pofonegyszerű és végtelenül logikus. Talán mindannyian hiszünk egy képzeletbeli burokban, a szeretethálóban, ami mindent összefog, megóv és nem lehet semmi baj. Aztán mégis jön...tudom, hogy meg fog birkózni vele...remélem a szülinapi tortán már boldogan fújja el a gyertyákat...

2012. március 23., péntek

Csillagok a házunk táján...


Az a helyzet, hogy ha az ember be van zárva különböző egészségügyi okokból a házikójába, van az az idő, amikor már úgy érzi magát, mint akit belőttek és mindenképpen csinálnia kell valamit, mert órák választják el attól, hogy megbuggyanjon. Nálunk is eljött ez a pont tegnap este. Egy laza kis tehetségkutatót rendeztünk kiscsaládunkban. Most, hogy a 6. legenda csak egy van széria is belendült, nem beszélve a csillaghullásról az a kényszerképzetünk támadt, hogy mi is tehetségesek vagyunk, valamiben. Mondanom sem kell, hogy, a miben létre való válasz máig titok maradt, de van elég vastag bőr a képünkön, hogy belevágjunk. Igaz a nyeremények számunkra a legnagyobbak, mert nincs is annál kifizetődőbb, mint amikor a család apraja-nagyja együtt fetreng a röhögéstől. Szerencsére mama már aludt, így nem volt esély arra, hogy a helyi performance-unk esetleg intézményi kereteket kapjon. Az első amolyan bemelegítő feladatot a két kiskorú adta elő, ami tényszerűen touchdown nevet kapta, áldozva az amerikai idol oltárán is. A feladat rém egyszerű, pofáraesés szimulálása, pontozással lehetett nyerni, ergo akinek nagyobb touchdown kiáltás jutott, azé lett a képzeletbeli babérkoszorú. Az ötletem takarítás jellegnek sem volt utolsó, ugyanis a két bébink becsülettel végigfókázta a nappali összes zegzugát. Ezután a szólóműsorok következtek, szerény személyem a társastánc kategóriában indult, na jó nem is annyira társastánc Shakira és a waka waka, de azért denszeltem rendületlenül. Szonja a Mókuskát adta elő tapsvihar közepette, Kira pedig a Nád a házam teteje mutogatós és dünnyögős verzióban. Az est fénypontja Bundi volt a Boci boci haevy metal verziójával, a varrtunk neki nadrágos résznél már előkapta a léggitárt is. Az össztáncnál a Kerek a káposztára jártunk körbe, majd párt választottunk, az 1 méter fölöttiek a tökéletes összhatást plüss nyuszifüllel alkották meg. Tartalmas és szép esténk volt, mindenféle kritikus és műsoron síró ember nélkül, tudunk élni na:)

2012. március 21., szerda

Napivigyor :o)


Kis esti feladvány:), Hajat mosok, férjecském kiabál, hogy hol a masszakocka, mert Szonjának az kell, elismétli 3x, hogy masszakocka, közben már a kis hölgy is folyamatosan hajtogatja, hogy masszakockát akar.....rájöttünk...Marslakócska...

2012. március 20., kedd

Pötyiduma :)



-Szonja mit szeretnél kapni a szülinapodra?
- "Egy csillagos szivárványcsúszdát."
- Ha azt nem kapunk, akkor esetleg mit?
- "Egy pöttyös napocskát, amit rá lehet rakni a törölközőre."
- Igazán semmiség kicsim, amúgy bírom az élénk fantáziád.

***

"Anya, az a kép úgy esett le a falról, hogy véletlenül odairányított a krumpli."

***

"Martin, ha butákat beszélsz, szólok apádnak!"

***

"Megkínálhatlak benneteket süteménnyel? Apa, Neked nem adok, mert úgy látom, Te alszol."

***

"Kitámadt egy pompázatos ötletem!"

***

"Anya, jó még a kerek kifli?" (zsemle)

***

"Nem tudok soklábra állni, mert az egyik elzsibbadt."

***

"Nem azt mondtam, hogy köcsög, hanem, hogy kecsöp."

***

"Aki sokat iszik, annak kinő a pöpije?"

***

Azt játszunk, hogy dudorászunk felváltva és a dallam alapján ki kell találni melyik az a dal. Szonja egyszer eltéveszti és nem dúdolni kezd, hanem énekelni:
"Várjál már, ének van a számba."

***
- Húsvétkor a fiúk meglocsolnak benneteket, Ti pedig adtok a locsolásét nekik piros tojást.
-"... és ők meg adnak érte puszit?"

***

- Mit csinálsz?
- "Tűzöm a fotelt."
- Miiit csinálsz?
- "Mondom, hogy varrok."

***
és egy kis Kira is:
- Hogy mondod apa?
- "Appa."
- Kiabálj mamának.
- "MA MA"
- Ki vagy Te?
- "Baba".
- Szólsz anyának, hogy anya?
- "NYA-NYA" és röhög, mert tudja ám rendesen is:)

***

2012. március 18., vasárnap

A pokol konyhája


Pár pillanatot láttam a műsorból, de mivel a konyhafőnök sztárszakács szociális érzékenységének mínuszos volt kiverte nálam a biztosítékot, gyors távkapcsolókeresés volt a reakcióm, mielőtt még én is összesz...magam és virtuálisan az orromra vágja a csapóajtót. Aztán ott van Sthall Juci, aki mindig csilivili konyhában főz, minimum 10dkg bambuszrügy és 6 királyrák van a dugig rakott hütőjébe, a haja és a sminkje, valamint a ruhája is tökéletes. Soha, egyetlen egyszer sem volt sem folyós a sütije vagy legalább itt-ott égett, a csokimáz a sütijein pedig olyan, hogy minimum jégrevüt rendezhetne a hangyacsapat, (már ha lenne a tiptop konyhájában) tükörsima felületén. Szóval lehet a háziasszonyok nagy részénél a paprika tv megy, nálunk ellenben a minimax, de még így is kellően frusztrált vagyok. Frusztráltságomnál már csak az édességehetnékem nagyobb. Mivel mára már meg volt csinálva az ebéd, így gondoltam nesze neked süssünk, de valami újat és túrósat. Fel a netre, beütöm a három kulcsszót, miszerint, könnyű, olcsó , túrós süti. Szimpátia alapon kiválaszt a "Fantasztikus túrós" nevezetűt és hozzáfog. Namármost a robotgépem, ami nem tálas, még nászajándékba kaptam, így kamaszkora révén, kicsit már nyekergős. A vaj és cukor kikavarása sem ment könnyen, közben szaladgáltam a monitor és zsebkendőnyi konyhám között. (Kéne egy laptop főzéshez, ezt be is adagolom Bundinak). Olvasom, citromhéj és citromlé, na az nincs itthon, de volt orange-mix-es cappy, na azt pöttyintettem bele, úgy érzésre. Mikor belekerült a túró a robotgép önálló életre kelt, ami abban merült ki, hogy a kávéfőzőtől, a kenyérpirítón és az asztalon át mindent beteritett a tojásos-vajas túró. A lisztet belerakva kicsit már úgy voltam, hogy sz.... bele. Igen ám, de össze sem állt a massza, nosza dobtam bele egy kis kefirt és tejet, még így is bele kellett lapogatni a tepsibe. Sütőbe be és várok, de semmi, minden ugyanolyan, bakker nem gyújtottam be a sütőt és a mazsola is az asztalon figyel. Tepsi ki, mazsola bele, összekavar, újra lapogat, meleg sütőbe be. A tepsit kicsit túlnőtte a cucc, közében amolyan Vezúvosan kiemelkedett a két széle meg odasült pöppetnyit, a szintkülönbség a fent nevezettek között olyan 5-6cm. Most itt ülök és azon agyalok, hogy a pichába fog ezen kinézni a csokimáz, amit már felolvasztottam....Remélem úgy leszünk vele, mint a Chokitoval....ronda de finom....a lányok egyébként ránézésre közölték, hogy ők ezt nem szeretik.....:)

2012. március 14., szerda

Mert a piros pöttyös az igazi....


Az az igazság, hogy gondolom minden Rudifüggő (hééé nem úgy, kis pajzán) tudja, hogy eksön van, minden 5. nyer és mi nyerő szériába voltunk, úgy járunk cserélni az üres Rudipapírokat telire, mint a masszív alkoholisták hajnaltájt a levegőre szaladt üvegjeiket. Szóval vegyétek-egyétek. Azonban ma reggeltől van nekem egy másik igazi, piros pöttyös, akit be nem cserélnék senkire. Kb. 2 hónapja az oviban bárányhimlő járvány van. Én azóta mániákusan kurkásztam nagyobbik lányom, hétfőn volt rajta 5 db pötty, amit a doktornéni ufo-nak nézett, ergo beazonosíthatatlan tárgynak. Keddre elmúltak maradt az erős hőemelkedés és a nyaff állapot, ismeritek van sapka, nincs sapka, semmi se jó. Aztán ma reggel jön apjuk, hogy láttad a gyereket, mondom (magamban) ez hülye, hogyne láttam volna, csak oltott tovább a pizsama alatt is? Felhúztam, háááát átkeresztelhettük Pötyinek. Ezzel majdnem bevált az előző post jóslata, miszerint körbekerítenek és elzárnak minket, az ÁNTSZ-nek ugyanis jelenteni kellett. Örülök, hogy Szonja azzal még nincs tisztában, hogy mennyi a két hét, mert szerintem lemarná belülről a bejárati ajtót. A legnagyobb lekvárban azonban mégis Bundi van, mivel nem tudjuk, hogy volt-é, nem-é, ha kijön rajta, akkor a Lyme-al karöltve egyenesen kap egy jegyet a miskolci fertőzőre, mondanom sem kell azóta nonstop vakarózik, Pavlovi reflex na:) Szóval most várjuk az újabb kispöttyöst, tudjátok a bonbont, mert azt gondolom ha már benne vagyunk jó lenne ha átesne rajta Kira is, mert két gyereken szerintem jobba lehet amőbázni a rázókeverékkel. Amúgy itt a tavasz, meleg, napfény, mi meg leskelünk kifelé az ablakon...tudunk élni na:) Én, mint Malacka...

2012. március 11., vasárnap

Na az van.....


hogy éppen arra várok, hogy jöjjenek a fehér szkafanderes emberek és rohamtempóban kerítsék körbe a házunkat sárga kordonnal, amin pirosan csupa nagybetűvel az van: VIGYÁZZ FERTŐZÖTT TERÜLET, BELÉPNI SZIGORÚAN TILOS!!! Amit lehet még viccesnek is találnék, ha nem minket raknának karantéba, most, hogy végre süt egy kicsit a nap és cirka 1 hónapja a lakásban vagyunk. A felsorolás szintjén, Bundinak homloküreg gyulladása van még mindig, időközben pozitiv lett a 3.,-4. vértesztje, csak 6 hetet vártunk rá, szóval van diagnózisa a Lyme-kórról. (Igaz most meg elvileg Oep-es jogviszonya nincs, ezzel is volt pár köröm a héten.)Sikerült ezt október óta elérnünk, első körben 40 napos antibiotikum kúrát kap, mihelyt abbahagyja a 3. kúrát, amit az influenza és szövődményei miatt szed, a bélbolyhai szerintem most kezdik el felkötni magukat az vékonybelére, az mégis csak gyorsabb halál. Anyuval voltunk a pszichiáternél, háááát, hogy is mondjam...asszongya a doktornő nem tűnt-e fel nekem, hogy anyunak nincs foga, bizti azért fogyott 20kg-t az elmúlt egy évben. Először azt akartam mondani, hogy ha ez így megy, akkor ide nekem a kalapácsot és essünk neki a szájbetétemnek, mert 20kg nekem ennyit megér. Aztán átsuhant az agyamon, hogy drága doktornő, önnek nem tűnt fel, hogy 5 éve ide járunk és anyukám ez idő alatt egyetlen fogpaszta vigyort nem dobott önnek, és ennek korántsem a depresszió az egyetlen oka. Aztán a számat persze az a mondat hagyta el, hogy 20 éve pohárban van a foga, mert nem tud vele sem enni, sem beszélni, egyébként meg az utóbbi egy évben fogyott le. Kaptunk fél évre javaslatot a gyógyszerekre, mert a lényeg, hogy aludni tud, a logika ebből hiányzott nekem, de mindegy. Amikor mertem megjegyezni, hogy tömegiszonya van és ki se mer egyedül mozdulni, a válasz annyi volt ki kell menni, ühüm, mert ez ilyen esetekben ennyire egyszerű. Szóval anyámnak ezen kívül a dereka fáj, mert Kira rodeózott, amiben anyám volt a műbika, de meghúzta a csúz, emellett ma reggeltől elérte a szapora, szóval elég érdekes képet nyújtunk, amikor menetrend szerint cirka fél óránként emelgetem fel a wc-ről. Szonja tegnap reggelre produkált hasán 6 pöttyöt, mondom ajvééé ez biza bárányhimlő lesz, le is mondtam a vendégeket. Aztán egész nap maceráltam, meg síruhában flangált bent, hogy ugye ennek meleg kell, amivel annyit elértünk, hogy jól kipirosodott..... a segge. Szóval több pötty nuku, hólyag nuku, ez ügyben tanácstalan vagyok. Ellenben ma reggel kutyaugatva kelt, piros a torka, szóval elmegyünk holnap a mutogatni mink van a doktornénihez.
Kira szimplán kétemberes korszakát éli, ergo minimum ennyi felnőttnek kell a nyomában lenni, pedig esküszöm hírből nem tudja az mi az a Jackass. Én már mérlegelek bizonyos dolgokat, röppályákat, esési szöget és sírási fokot, de ennek ellenére tegnap majdnem én is összeestem, első körben azt hittem mindenhonnan vérzik, mert megtalálta az üvegfestéket és bő nyállal felküldte a fejére, ezt még fokozta azzal, hogy leharapta egy kisautó kerekét, itt konkrétan majdnem beszartam, mert lement a torkára, 3mp alatt, effektíve fuldoklott a gyerek de a kerék gumiabroncsába bele tudtam akasztani a körmöm és kipattintani, majd össznépi sírást rendeztünk, Kira leginkább azért, mert k..tam a kocsit a kukába. Az én legfájdalmasabb heti utravalóm, hogy meghalt az utolsó fényképezőm és telefonom, amivel még tudtam fotózni a lányokat és egy jó darabig nem is lesz másik...:( Szóval ezek az unalmas hétköznapok vannak mögöttünk, de van egy jó hírem is, aki még emlékszik a kezes sztorinkra a hárombetűsnél...nos én és a tesóm jogerősen megnyertük ellenük a pert amit indítottunk...kis köcsögök....:)

2012. március 8., csütörtök

Állat


Be kell valljam én kutyapárti vagyok, úgyhogy itt kérek elnézést minden macskarajongó olvasómtól, de számomra a kutya a minden. Gyerekkoromtól kezdve mindig volt kutyám. Leginkább egy tacsi testvérpárra emlékszem vissza, ők voltak az utolsó két egyed az alomban és apunak addig könyörögtem, míg mindkettőt hazavihettem magammal. Még ma is emlékszem, ahogy egyikük belelépett egy szögbe és váltva nyalogatták mindketten, hogy begyógyuljon, sok nagy és mókás kalandunk volt együtt. Aztán amikor ide kerültem itt lakott Wolf, háát mit mondjak elég öntörvényű eb volt, fajtáját tekintve szibériai lajka, mert ha éppen olyan kedve volt nem engedett le a lépcsőn éreztetve ki a főnök, ha pedig macskavadászatra indult, képes volt a háztető tetején nyargalni a kiszemelt áldozat után. Aztán jött Dzsuxi, utcai keverék, hihetetlen okos, volt olyan, hogy megtalálta a buszmegállóban az elhagyott fülbevalómat és hazahozta Bundinak. Apósom volt neki a minden, ha jött haza valahonnan és mi mentünk elé, a kutyus felnyargalt elé a buszra. Az esküvőnkön ült a nyitott kapuban, majd bevonult szétnézett a vendégek között, és újra vissza a kapuba, maximálisan értékelte azt, hogy itt most neki roppant fontos szerepe van és ehhez mérten viselkedett. Azon a mai napig gondolkozom néha, honnan a fenéből tudta, hogy éppen mikor megyünk a telekre, ahová ő is mindig jött, ugyanis azokon az alkalmakon ő volt az első aki elfoglalta helyét a kocsiban és lobogó fülekkel utazgatott, soha máskor a kocsi közelébe se ment. Aztán megérkezett hozzánk a hányatott sorsú Honey, az alaszkai malamut. Ő barátainknál élt, mindaddig amíg hozzájuk be nem törtek és nagyon össze nem verték a kutyust, sok időbe telt amíg bizni tudott bennünk. Vele rendszeresen járni kellett a folyóra, volt olyan, hogy télen betörte a jeget és úgy úszott, hazafelé meg jégcsapokra fagyott a szőre és úgy csörögte végig az utat, mint egy kristálycsillár. Ő volt az aki a legtöbbször leégetett, ha állatorvoshoz mentünk, amit ő persze tudott, mert volt olyan lüke, hogy előre megnézze mi is fog történni a szomszéd utcában, az utat stresszhelyzet lévén ordenáré módon végigpukizta, olyan hangerővel, hogy senki nem mosta le a póráz végén álló kétlábúról, hogy ő ereget nagy bőszen. Honey több alommal is megörvendeztetett minket, jó látni a már felnőtt kölykeit, amíg ő már a vadászmezőkön pihen. Az ő súlyos betegsége és halála után sokáig nem volt kutyánk, de beleszerelmesedtünk Ricsibe, ő egy kanári szigeteki fogókutya volt, imádtam, erős-masszív, biztonságot nyújtó, ugyanakkor rendkívül barátságos. Egyetlen egy dolgot nem bírt, a szippantós kocsit, ez is lett a veszte, akkor voltam várandós Szonjával, nagyon-nagyon megsirattam. Ezek a kutyás élményeim, ami megmaradt belőlük, érdekes macskával egyetlen egy momentumot tudok megemlíteni, egy kidobott félperzsa macska, amit Bundi kb 2 hétig a pincében rejtegetett, azon agyalva, hogy adagolja be nekem, aztán lebukott, Flamó meg beköltözött. A kép előttem pedig Bundi a vállán hurcolássza a fél éjszakán át párzásra vágyó virnyákoló macskát és csitítgatja, akkor még nem ötlött fel bennem, hogy ez mekkora előny lehet, majd a kevésbé szőrös saját ivadékunknál hasfájás esetén. Egyébként Flamó igazi nyafka macska volt, a ház átépitése során nem bírva a port, fogta magát és elköltözött. Miért írtam le mindezt? Mert már ősszel egyességet kötöttünk Bundival, hogy a tavaszi kertrendezés után két kis kölyökkel fogunk gazdagodni egy cicával és egy kutyussal. A lányok már elég nagyok ahhoz, hogy pajtásaik legyenek, gondozhassák, szerethessék őket és én hiszem, hogy a lelki fejlődésüknek is nagyon jót fog tenni. Szonja már tervezgeti, hogy milyen is lesz a kutyus, hol fog lakni, mit fog enni, minek fogják hívni. Remélem nem lesz identitás zavara a kutyusnak a Bella névtől, mert fiúkutyát szeretnénk. Kira lelkesen vauzik minden kutyusnak. Aztán tegnap történt valami, gyönyörű időnk volt, sétára indultunk Kirával, aki nagy rohangászások közepette élvezte, hogy végre nem a nagy bundás csizmájában kell botladoznia, hanem kiscipőben nyargalhat. Nem messze tőlünk van egy aranyos kis fekete és roppant huncut keverékkutya hatalmas szabadságvággyal és ebből kifolyólag leleményes és sikeres szökésekkel. Éppen nyargalt felénk, amikor egy idősebb ember(állat) odahívta és a nála lévő fokossal agyba-főbe verte, a kiskutya már fekve vinnyogott, én meg felkaptam az ölembe a megrémült gyerekem és ordítottam, ahogy a torkomon kifért, hogy hagyja abba, ne bántsa. Perceken át, senki ki sem nézett, hogy mi történik az utcán, mondanom sem kell a telefonom pont itthon maradt, pedig egy saroknyira voltunk a házunktól. Volt olyan pillanat amikor azt hittem rám is rámemeli a fokost, de akkor sem adtam fel jött minden ami a csövön kifért, amikor a kutyus már több sebből vérzett elfordult tőle az a rohadék. Akkor látott meg engem és abban a pillanatban a kiskutya utolsó erejével megharapta. Elkezdett üvölteni az "ember", hogy ez a rohadt dög megharapta, én meg annyit sziszegtem oda neki, hogy azt sajnálom, hogy nem a nyakát, közben a kiskutyának volt annyi ereje, hogy elszaladjon, fogalmam sincs hogyan. Én meg remegve továbbindultam, a kicsi lány onnantól kezdve minden kutyás háznál lapult hozzám, egy pillanat töredéke alatt eltűnt belőle az állatok iránt érzett ősbizalom. Nagyon remélem, hogy nem örökre, s azt is remélem, hogy elfelejti idővel a tegnap történteket, mert én jó darabig nem fogom. A címben szereplő állattal pedig nem szeretnék találkozni, mert megüthetem a bokám, mint kiderült a családfájából, de aki valamennyire is ismer engem az tudja, tudok én harcos amazon lenni, ha nagyon akarok, márpedig ez a helyzet pont az. A kiskutyának pedig ma gyógyfalatokat viszünk, remélem az ő bizalma nem rendült meg teljesen az emberekben, bár ha így lenne azon sem csodálkoznék.

2012. március 5., hétfő

Tavaszkezdet minálunk...




Olyan szívesen kezdeném azzal a mondanivalómat, hogy az elmúlt gyönyörű napsütéses napokat kint töltöttük, rendbe szedtük a kertet, pillangókat kergettünk a réten és esténként azon szörnyülködtünk, hogy a sok napsütéstől előjöttek a szeplőink. Sajna nem így van, mert ha az elmúlt napjainkat egy szóval kellene jellemeznem, sokat nem kellene gondolkodnom és vernem a billentyűzetet, az elmúlt napjaink összessége egy nagy kalap szar, már bocsi. Kicsit bővebben, Bundinak homloküreg gyulladása van és nem hiszem, hogy bővebben kell ecseteljem, milyen az ha egy pasi hetek óta beteg. Ráadásul mivel kezdett beválni a meleg sóterápia, két doboz antibiotikum nem hatott annyit, majdnem sikerült felgyújtania a házat. Odaégette a kedvenc zoknim a mikróban, mondjuk így visszagondolva pamutként vettem és olyan cefet műanyagszaga volt, hogy annyira nem kellene sajnálom. Fél napig szellőztettük a lakást, azon egyszerű oknál fogva, hogy sóval megtöltve berakta kicsit újramelegíteni, de mivel nagy volt a súly, elbillent a mikro tányérja és egy helyben állt a cucc, kb 200ft-nyi helyen feketére égett. Kirát meg elvonóra raktuk, mármint anyatej elvonóra. 22 hónapja nem aludtam vissza egy éjszakát sem, az utóbbi időben pedig 5-6x ébredt, csütörtökön lett vele tele a puttonyom. Olyan hajnal egykor már bőgtem, ugyanis én vagyok az éjszakai cumija, aztán jött Bundi és elzavart máshová aludni, reggelig még 7x sírt fel a csaj, ez a szám azóta folyamatosan csökken, de ennek ellenére fogalma sincs mikor tudom majd elválasztani. Ennek pöppetnyi problémája abban is jelentkezik, hogy 24 óra alatt mellgyulladásközeli állapotba kerültem egy majd kétéves mellett, ami szerintem több mint gáz. Különböző praktikákat kaptam minden sorstársamtól, de a fogkrémet lenyalja, volt olyan gusztustalan, amitől nekem hányingerem lett már gondolatilag is, lsd hajszál a mellbimbó köré celluxal ragasztva, most komolyan normális?! Aztán ennek kapcsán Bundi humorizálva felvetette, hogy mi lenne ha pillanatragasztóznánk, nincs lyuk, nincs probléma alapon :) Szóval jelenleg úgy haladunk, hogy ezzel a tempóval szerintem még az oviban én leszek bejárós tízórai gyanánt. Egyébként péntektől produkált a kiskirálylány egy 3 napos lázat, mindenféle mellékzönge nélkül, sokak szerint ez a bárányhimlő előjele, oviban most az a menő. Nehogy már a nővérkéje kimaradjon péntek éjszakai buli gyanánt fosott-hányt (nem tudom szebben fogalmazni), mentségére legyen mondva, hogy mint a matrózok a hajókorláton, áthajolt a leesésgátlón és a parkettát tisztelte meg, nem az ágyat, nem tudtam elég hálás lenni neki ezért hajnalban. Anyukám nonstop szorong és lakáselhagyási fóbiája, valamint derékfájása van, ami folyamatosan erősödik, ennek egyenes ági oka, hogy csütörtökön pszichiátria kontrollra kell mennünk. Tegnap gondoltam jár nekem egy kis wellness, először telefonok majd kerianyu látogatása miatt fél kettőkor csobbantam a kádban, úgyhogy életemben először a vasárnapi ebédet fürdőköpenyben szervíroztam kiscsaládomnak. Sokat nem kérnék a hétre, ha egy icipici fokkal jobb lesz, mint az előző, én már boldog leszek, de tényleg...mondjuk egy séta beleférhetne...de nem az orvosi rendelőre gondoltam...:)