2014. január 31., péntek

Kistündér...



Szerintem fontos, hogy kiben mi van. Hogy kinek mi az útja, hogy rálépjen, hogy higgyen benne, hogy merjen lépni, és ne foglalkozzon azzal, ha valaki le akarja róla rugdosni. Egyszer kell kibírni, meg még egyszer, utána talán már sokkal könnyebb, harmadszorra meg már nem is fog érdekelni, hogy más mit mond. Az utad viszont annál inkább, amin a megérzéseid visznek előre. Nem kell más, csak hit abban, hogy amit érzel, az a tuti. Tudni, hogy nem okozhatnak csalódást. Igen, az elején rohadt nehéz lesz. Persze, mint minden. De aztán elkezd jönni a siker. Jön, és árad, és boldog leszel, mert az az út, ami a tiéd, azért van, hogy boldoggá tegyen. Csak merni kell magadévá tenni...

2014. január 28., kedd

Cserbenhagyásos gázolás alanya lettem...


És ez nem vicc. Pedig ez is egy átlagos keddnek indult. Reggel elhúztam a csajokat oviba, aztán bevágtattam a munkahelyre. Megcsodáltuk a hóesést, akkora nagy pelyhekben esett, amit már nagyon régen láttunk, ez persze előhozza a felnőttekből a játékos gyereket, a fiúk hólapátnyi hóval kergettek minket, mivel én okos és szemfüles voltam, mint a legkisebb ugrifüles, az első találat elől bemenekültem az Intézetbe és el is felejtettem azzal a lendülettel, hogy kimaradtam a jóból azaz a hóból. Felvettem a munka ritmusát, és már ebéd felé járt az idő, amikor az egyik karbantartónk megállt a hátam mögött, miközben én bőszen MMSA teszteket elemeztem, mielőtt felocsúdhattam volna, egy hógolyót beküldött a hátamba, ami olyan jól sikerült, hogy első blikkre a melltartóm ázott el. Mivel édes a bosszú, én sem voltam rest és amíg ő próbált fűtést eszközölni az orvosi szobában én kioldalogtam a garázsba és leszereltem az ő saját szerszámaival a biciklijéről a nyerget és a hátsó kereket, majd össznépileg vártuk a műszak végét, hogy hazainduljon. Megérte a döbbent arca a 10 percnyi fáradozást az életemből. Persze tisztában vagyok, hogy ezzel nincs vége ismerve őt és úgy fél 5 körül rá is jöttem, hogy megátkozott. Első körben ő jött vissza az intézetbe, hogy kiment a térde, kb kosárlabdányira dagadt, aztán én mentem el a lányokért, akik természetesen első blikkre rábeszéltek, hogy menjünk el szánkózni. Csúsztak is folyamatosan kettecskén, aztán Szonja sikeresen becélozta az egyetlen csemetefát a parkban, rohamtempóban próbáltam menteni a menthetőt a szánkópálya közepén utánuk futva (én hülye), azt persze nem vettem észre, hogy egy kisfiú közben elindult a tetőről, apuka ordít lentről és ugrok egy nagyot, de nem elég nagyot, a bal bokámat telibe találta. Arra inkább nem gondolok mi van akkor ha telibekap, mint tekegolyó a bábukat. Ez van bakker elütött egy szánkó!!! :oD. A bokám azonnal beledagadt a bakancsomba, hazasántikálás után majdnem flexel kellett levágni rólam, abba nem gondolok bele, hogy pihentetés után reggel ergo, hogy fogom felhúzni akármelyik cipőmet is. Szóval megkaptam a fizetséget a csínytevésemért, azzal az anatómia különbséggel, hogy nem az orromra, hanem a bokámra koppintottak. Azt még nem tudom, hogy pszichés traumát, miszerint gázolás elszenvedője lettem, hogy fogom feldolgozni :)

Antidepresszánsnak :o)

Csak arra tudok gondolni, hogy ez nem is lehet másképp: mert ha megtalálod a helyed, és teszel is azért, hogy ott maradj, akkor minden össze fog állni. Jön a boldogság, a teljesség, a magabiztosság, az meg bevonz mindent. Szerelmet, barátságot, mindent, ami ahhoz kell, hogy tovább folytathasd az utad. Erőt mindig kapsz, csak kérned kell, ha meg ott van, merni elfogadni. Mert vajon hányszor van, hogy tálcán kínálják a boldogságunk forrását, és nem merjük elvenni, mert épp nem tudjuk felfogni, hogy megérdemeljük? Közben meg az igazság az, hogy csak azzal működhet, akivel működnie kell. Csak élvezd azt, amit hoz a pillanat, felesleges a jövőn aggódni, azt úgyis ez a perc hozza el és alakítja.

2014. január 26., vasárnap

Felismerések

Figyeltem, ahogy gesztikulál, mintha egy felnőttet utánozna. És akkor egyszer csak rám tört az az érzés. Váratlanul, minden figyelmeztetés nélkül. Minden szülővel megesik néha. Nézed a gyerekedet egy teljesen hétköznapi pillanatban, nem egy iskolai előadáson vagy egy sportversenyen, és egyszer csak rádöbbensz, hogy ő jelenti az egész életet számodra, és egyszerre vagy meghatott és rémült, szeretnéd megállítani az időt.

 Amikor gyermeked azt látja rajtad, hogy belülről sugárzol, boldog vagy, örülsz az életnek, az életednek, akkor ne aggódj, érezni fogja, hogy beszélhet az érzéseiről, problémáiról veled, mert tudja, hogy benned nem ellenséget, hanem társat lát.








2014. január 25., szombat

Nagy az öröm "hózik"

Nem számít, hány esztendős vagy, nehéz izgalom nélkül nézned ez első hópelyheket. Mert amikor elered a hó, akkor senki sem szólhat bele, hogy mit tegyél. Mintha csak felülíródnának az élet szabályai. Nagyon sokáig és nagyon vártuk, végre lekerülhettek a szánkók is a kis ház padlásáról. Mintha a magukat megrázó hófelhőkkel én is leráztam volna mindent magamról, ami az elmúlt két hétben történt. Ahogy belepte a fehérség a sarat, fekete földet, úgy szépen lassan engem is ellepett a nyugalom. Miközben rám ragadt a lányok izgalma, öröme, az arcukon szétterülő mosoly. A piros rózsásra színezett pofijuk. Szonja olyan élvezettel lapátolta a havat, élcelődve lustaságomon, amit nem fogok elfelejteni, ő volt a lapátoló, én pedig a seprő ember. Tudom én, hogy sokak bosszankodnak a hóesésen, az útakadályokon, de mi élvezzük, hogy az út közepén lehet haskolni a hóban, mert nemhogy autó, de még egy árva lélek sem járt arra. Tudom én, hogy sokan szidják a hókotrókat, akik nem járnak semerre, hogy sokaknak úszott a hétvégi programja, mert nem tud autóval elindulni. Sőt megszoktuk a januári márciust is, de olyan jó volt trióban felfelé nézni és versenyezni kinek az arcára esik több hópehely vagy éppen kinek a nyelvén olvad el. Jó volt nézni, hogy még a kutya is velünk örül és bohóckodik, kergette még az eldobott hógolyókat is. Mégis a legjobb a gurgulázó kacagás volt, ahogy kiszakadt belőlük, belőlem, a hóbuckák között a hófelhők felé. Milyen furcsa minél tovább vársz valamit, és már alig reméled, hogy egyszer elérkezik, annál jobban tudsz örülni annak ha mégis megkapod. Apró örömök az életben, ilyen ez a hóesés, aztán elgémberedett ujjainkat olvasztani a kandalló előtt ülve, teát kortyolgatni, összebújva elaludni, tudva azt, hogy odakint még mindig egymást kergetik a hópelyhek..holnap megyünk a hegyre szánkózni...hétfőn pedig csillagos hajnali ég alatt szánkózunk az oviba...de jó lesz :)

2014. január 24., péntek

Végre péntek...

Valami végtelen tér-idő alagútnak tűnt nekem ez a hét, a hétköznapok szempontjából mindenképp. Igazából ez a hónap is eddig, mert igazából belegondolva gyakorlatilag csak mi hisszük azt, hogy azzal, hogy 2014-et dátumozunk, (jelezem, ezt én még mindig gyakran elírom, 24.-e ide vagy oda. ) csak bennünk él az, hogy feltöltődünk, mert nagyon nem így van, vagy nekem van gazdaságos csíkos elemem, hiperszuper helyett. Aztán ma visszaütött az a bizonyos pihenj csengő a fejemben, mondjuk természetesen a saját hülyeségem okán. Tegnap elmentem a zöldségesbe némi gyümölcsért a lányoknak és szembetalálkoztam pár hatalmas piros (génkezelt) eperrel, aranyárban. Tudtam, hogy mennyire örülnének neki és vettem pár szemet, nagy volt az öröm, be is csapták gyorsan a csajok. Aztán kicsi Kira meg ki, úgy éjféltájt egy hányós buli keretei között. Naná, a héten volt pocakprobléma, visszatért a behabzsolt eperrel. Gondoltam akkor kicsit meghosszabbítjuk ezt a hétvégét, legyen három napos ünnep, pizsipartival. Reggel jó korán bementem dolgozni, hogy szintén jó korán hazajöhessek. Hát még korábban is sikerült, mint terveztem. A sofőrünk, aki ebédet is hord,  szólt, hogy anyukám nincs jól, nem nála nem az eper. A stressz, a felelősség, a pszichés bajok. Hazaértem addigra szépen feltornázta a vérnyomását, zsibbadt a szája, vérnyomás lehúz, anya lefektet. Akkor meg ő szerinte lázas, hideg rázza, megfagy, rossz a gyomra stb. 1 órás elbeszélgetés, arról, hogy jobb egészségügyi állapotban van mint én, valamint, hogy agyban dől el minden és ezt mind pszichoszomatikusan idézi elő magának. Mondjuk érdekes, mert "rosszulléte" ide vagy oda, a kaja és a cigi azért megy.  Persze, hogy fellibbent előttem az a kép, hogy de hisz ma nem is dolgozom, legalábbis már nem, itthon vagyok. Ezen a hétvégén pihenünk, kicsit erős volt nekem ez a hét, meg az előző kettő is, mantrázom, hogy innen felfelé megyünk és amíg Szonja mosolygós képeket készít rólam, addig akkora nagy gebasz nem lehet.


2014. január 23., csütörtök

Ne már mindig csak a sirám.. :o)

Szonja találta egy üzletben és meg van róla győződve, hogy róla és húgáról mintázták, úgyhogy megkapták a szobájukba :)
***

Szonja kérdése:
"Miért nedves a víz?"

***

"Kira szerintem Te lehetnél balerina, mert nagyon vékony a hasad."

***

- "Anna és Vanda mindig átmennek ebéd után beszédnénihez"
- Kihez?
- "Tudod ahol szépen beszélgetnek."
- Logopédushoz?
- "Ühüm, én is szeretnék menni."
- Szonja Te nagyon szépen beszélsz, neked nem kell menned, örülj neki.
- "Ha azt mondom köcsög, akkor mehetek?"
- Pfffff... - és itt tartottam egy hegyibeszédet arról mi a különbség a csúnya szavak és a szavak rossz kiejtése között. :)

"Gyere vigyük a párnákat, mint a hangyák a leveleket"

***

Kira kap egy új pólót:
- "Fekpóbájhatom?"
- Persze.
- "Ez gyönyöjű, soha többé nem veszem je, tudod?!"

***

- "Hogy hívták Hamupipőkét, amikor az anyukája nevezte el és nem a gonosz mostoha?"
Kirától érkezik a válasz:
- "Hófehéjke."

***

- "Anya áthívjuk Annát?" 
- "Mindjájt jeülünk és megbeszéljük Szonja."- közli helyettem Kira, akin már most látszik jóanyja szakmai ártalma. :)

***

Lefekvés után hallom a nagy viháncolást a gyerekszobából, főleg kicsi Kira van elemében.
- Lányok alvás.
- "Én ajudnék, de Szonja nem fogja be a csőjét, így meg nem tudok ajudni, tudod?!"

***

- "Ejmentem."
- Hova?
- "A bájba, mejt hejcegnő vagyok."

***

Új vasalót kaptam, ami hiperszuperül gőzöl:
- "Anyaaaa füstöj a vasajó!"

***

Szonja csókvizet osztogat, megkérdezi kérek-e, mivel fogalmam nincs mi az, kérek. Csókvíz: végignyal és aztán ad rá puszit.

***

Szonja vacsora után fél órával kocogtatja a hűtőt:
- "Annyira éhes vagyok, hogy már iszom a nyálam."

***

- "Bibiiiiiii!"
- Szonja kinek kiabálsz?
- "Kirának." és valóban érkezik is a válasz:
- " Jövök máj Ajmáspite!"

***
A hét bókja nekem:
"Anya olyan jó szagú a hónod alja."

***




2014. január 19., vasárnap

Volt azért más is...

Mosoly :)

Kirakta ám az egészet toronynak :)
Az az igazság, hogy nagyon nem mondhatom, hogy ez a hét az enyém lett volna, de nagyon-nagyon remélem, hogy a következő ennél jobb lesz, mondjuk nagy erőfeszítést nem kell tennie az elkövetkező hétnek, hogy ennél jobban muzsikáljon. A tejszínhab ugyanis a tegnap emlegetett palacsintára az volt, hogy  pénteken amikor mentem a lányokért az oviba, Kira 4x fogadott azzal, hogy Maja megharapta/csikarta or mindkettő. Óvónőt ugyan nem találtam sehol, de azt hiszem ezt a dolgot már nem hagyhatom szó nélkül, mert kis nevéhez hű méhecskénk kicsit sűrűn eregeti már a fullánkjait kicsi Kirába. Aztán jött Szonja azzal, hogy óvónéni adott egy papírt, amit ő nem tud arról. Már eleve, hogy papírt adnak, szerintem az gáz, de ami rajta volt, na attól kicsit felment bennem a pumpa, mint annak aki a klotyó mellé ül. Amint nem tud a gyermekem: a nevét, az anyja, apja nevét, a születési helyét és idejét, azt, hogy hol lakunk, mit esznek az állatok, ellentétpárokat, a hét napjait, az évszakokat, és a hónapokat. Ennyi ráírva és slussz. Na mármost, ezt egyrészt több mint valószínűtlennek tartottam, másrészt élből felhívtam az óvónéniket. Egyikük közölte, hogy kétségbe van esve, mert Szonja semmire nem válaszolt. (Kérdésem, ha nem válaszol, akkor az egyenlő azzal, hogy nem tudja?) Másrészt közölte, hogy sírt az oviban a lányom. (Naná, radarjai vannak, az anyja is ki volt bukva). Ezeket a dolgokat tudnia kell, mert benne van az iskolaérettségi vizsgálatban (Ha benne van benne van, miért kell tudni, ha bemagoltatom vele, amit nem tud iskolaérett lesz?). Beszéltünk a másik  óvónénivel is, aki közölte, hogy nyugodjak már le, gyakorlatilag Szonja, így is úgy is megy suliba és ezeket már középsőben is tudta. Azért azt kifejtettem, hogy szerintem a legtöbb gyerektől azt kérdezik meg hány éves és nem azt mikor született, a hónapok felsorolása, meg számomra több mint fölösleges egy 6 éves gyereknek. Aztán persze elővettem a notórius nemfelelőt, hogy miért is nem válaszolt ha kérdezték, tömör és velős volt a válasz "nem akartam", és különben is hagyjam őt békén, ő nem akar se suliba menni, se semmi. Próbáltam még magyarázni,  (persze hegyi beszéd) az iskola fontosságát, hogy azért kell tanulni, hogy ha felnövünk, azt dolgozhassunk, amit szeretnénk. (Igen, kegyes hazugság). Különben is ő mi szeretne lenni ha felnő? Csípőből jött a válasz: "nyugdíjas". Erre nem volt érvem bakker, de olyan jót nevettünk, hogy kicsordult még a könnyem is. Aztán tegnap iskolásat játszottunk, volt mindenkinek ellenőrzője és én voltam a tanító néni. Kira reakciója meglepett, mert akkora sírást rendezett egy magaviseletéért kapott fekete pontért, hogy majdnem összeszaladt az utca, aztán persze kijavította. Szonja is elmesélte a tegnapot, miszerint mondta neki, az óvónéni, hogy Tibor az apja, mire ő mondta, hogy nem, mert anya nem úgy hívja, hanem Tibinek. Egyébként meg mindenre válaszolt, a hónapokat kivéve, mert mondja-mondja, de nem sorban és mindenképpen meg akarta tanulni, meg különben is írjak az óvónéninek. írtam, kb. annyi volt a lényege, hogy a gyerek nem hülye, hanem gyerek, ha fontosnak tartja, hogy tudja a hónapokat tanítsa ő meg vele. :) Aztán persze elmondta, hogy igazából gyógyszerész szeretne lenni és kipróbáltam azt is, hogy milyen ellentétpárokat tud, minden megy, sőt olyan extrákat is vágott, hogy szárazföld-óceán, négyzet-rombusz :) 
Ma délután megkaptuk a tejszínhabra a  cseresznyét is Kira elkezdett hányni, úgyhogy holnapi ovi és meló lemondva. Remélem gyomorrontás, a pirítós-tea egyenlőre még benne van és alszik. 
Na ugye, hogy ennél csak jobb jöhet a jövő héten? :)

Betegen is pusszantás

Belealudt az esti mesébe, na de hol ?:)

2014. január 18., szombat

"Szar van a palacsintába"

pontosan ezzel a mondattal kezdte a főnököm csütörtökön. Nem igazán értettem, igaz akkor ért véget egy ellenőrzésünk, de nyugodt szívvel írtam alá a jegyzőkönyvet, mindent rendben találtak. Persze nem is erről volt szó. Jött a bűvös szó, az a helyzet, hogy január 1-el, 1 emberrel kevesebb bért fizetnek, ezért téged áthelyezünk a családsegítőbe. Köpni nyelni, nem tudtam, csak annyit kinyögni, hogy én ezt nem akarom. Lehet-e valamit tenni. Fogadd el, jött a válasz. Nem sokat aludtam akkor éjszaka és bucira bőgtem a szemem, ami bizony egyáltalán nem jellemző rám. Reggel, tisztább fejjel már tudta, hogy bemegyek hozzá, közölte, hogy ő se sokat aludt, azon agyalt, mit lehetne tenni. Nos van egy atyaúristen minálunk a pénzügyi főfő vezető, akinek mi nem hús-vér emberek vagyunk, hanem kemény kiadandó forintok, az ő bukszájából, amiben minden fillér kell. Ő azt közölte a főnökömmel, hogy egy embert küldjön el. Nincs apelláta és semmi, majd kitalálta az élet és halál ura a pm, hogy helyezzen át, mert senki nem akar családgondozni, ezért ott több üres álláshely is van. Jham és ez lett volna az újévi meglepi, mert a pezsgőkoccintásnál jött nekik szilveszterkor az ötlet, hogy akkor azonnali hatállyal, csak ebbe tudott beleszólni a főnököm, hogy nem, azonnalival nem. Aztán ötleteltünk a főnökkel, hogy lehetne megoldani, hogy mégse kelljen menni, ergo valami üres, de fizetett álláshelyen legyen az én becsületes nevem, de azt csinálhassam, amit eddig, mert ő nagyon meg van elégedve a munkámmal. Felmerültek más nevek, de szerinte senki nem alkalmas rá, mert se iskolája, se talpraesettsége, mint nekem. (Valaki túl jó is lehet na, azért helyezik tovább, jó, hogy nem kinevezésnek mondják) Aztán közösen azt is kitaláltuk, hogy odajárulok a döntnök színe elé, hogy elmondjam én mit is gondolok erről. Furcsa volt összeszedni gondolatilag, mert még én sem gondoltam, hogy ennyi feladatom van, szám szerint 26 és hogy ennyi szakterületbe beleér a kezem 9 :) Volt azért ennél érdekesebb felismerés is, a kollégák, ahogy mellém álltak vagy ahogy éppen nem, volt aki egyenest fel is ment a főnökhöz engem menedzselni, nem is egy, volt akinek kisírtam a vállán magam, volt aki különböző fórumokon lobbizik értem, mert már visszahallottam,  és persze volt, akinek az volt a legfontosabb, hogy ha mégsem én megyek, akkor esetleg nem-e őt rúgják ki, vagy ha én megyek, akkor ki fogja az én munkámat csinálni, mert ő biztosan nem. Beszéltem ottani dolgozókkal is, akik bár szeretettel várnának, de közben ők is lázasan másik munkahelyet keresnek. Szóval érdeke szembesülés volt és azért az is megfordul az agyamban, hogy ha te nem mozdulsz ki egy helyzetből kimozdít az élet..na majd kiderül, legkésőbb 31.-én, de szerintem hamarabb lehet már kedden, akkor járulok a hely "apu" színe elé. Megnyugodtam, persze szeretnék maradni, itt ahol vagyok, de most úgy érzem, hogy a sors eldönti és ugye mindig én hangoztatom, hogy nincs rossz döntés vagy jó döntés. DÖNTÉS van...

2014. január 14., kedd

Ajándék Nektek...



mert megérdemlitek, naná. Hiszen van aki 7 éve olvassa az agyament blogom és az a minimum, hogy egy ajándékot adjak nektek, mert adni jó és kapni is. Ez volt a duma, miért adom, mert szeretlek benneteket, kit ismerve, kit ismeretlenül. Ha már ajándék legyen különleges, ne lehessen kibontani, sőt még egy masni sincs rajta, mégis adjon nektek valamit. Én is kaptam és ez pontosan olyan ajándék, amit szerintem tovább kell adni. Ez esetben 10 percet, csak nektek, magatoknak-magatokra. Gondolatébresztésnek. Mert olvasni jó, a szó minden értelmében. Az ajándékhoz persze kell jókívánság is, amit valószínűleg, csak akkor fogtok megérteni ha elolvassátok az ajándékom, ha megértitek/megérzitek belülről, ha kiveszitek belőle azt ami a tiétek és saját magatok kedvére formázzátok. Mert mindannyiunknak más ez az ajándék, ettől különleges. Akkor a jókívánság: "Kedves Vimex, kívánom, hogy Neked is legyen saját Élid, Krisztinád, és hiszem, hogy mi mindannyian Pancsellók vagyunk, úton. Öleléssel Lili, az egyik Vimex. 
Ps. Megköszönöm ha írsz pár sorban nekem a gondolatidról, persze ha nem, az sem baj, legyen ez a Te döntésed.

A vimexek kicsi faemberek voltak. Mindegyik faembert egy Éli nevű fafaragó készítette, akinek műhelye a falu feletti hegy tetején állt.
Mindegyik vimex más és más volt. Egyiknek hosszú orra volt, a másiknak nagy szeme, néhányan közülük magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Volt, aki kalapot viselt közülük, mások kabátban jártak. De mindnyájukat ugyanaz a fafaragó készítette és mindnyájan ugyanabban a faluban éltek.
A vimexek minden nap, reggeltől estig ugyanazt csinálták. Matricákat ragasztgattak egymásra. Mindegyiküknek volt két doboza. Az egyikben arany csillagok voltak, a másikban pedig szürke pontocskák. A vimexek városszerte mást se tettek, csak naphosszat ezeket a csillagokat és pontokat ragasztgatták egymásra. A szépek, akiknek a fája sima volt, a festékük pedig jó csillagot kaptak. De ha valakinek a fája durva volt, a festék lepergett róla szürke pontot kapott a többi vimextől. Az okosak is csillagokat kaptak, meg azok is, akik nagy dolgokat tudtak a fejük fölé emelni, vagy át tudtak ugrani magas dobozokat. Voltak olyanok is, akik nagy szavakat tudtak mondani vagy éppen szépen énekeltek. A vimexek ezeknek is csillagokat adtak, amíg némelyik vimexet már teljesen be nem borították a csillagok. Amikor csillagot kaptak, a vimexeket olyan jó érzés töltötte el, hogy gyorsan csináltak megint valamit, hogy újfent kapjanak egy csillagot.
Mások ellenben csak keveset tudtak fölmutatni, így szürke pontokat kaptak. Pancselló is ilyen volt. Bár ő is megpróbált magasra ugrani, mint a többiek, de elesett. A többiek köréje gyűltek és szürke pontokat adtak neki. Néha egy-egy ilyen szerencsétlen esés során megsérült a fája. Ekkor a többiektől újabb szürke pontokat kapott. Ilyenkor próbálta megmagyarázni, hogy miért is esett el, de mentegetőzése esetlen volt és újabb szürke pontokat kapott.
Egy idő után Pancsellónak olyan sok szürke pontja lett, hogy az utcára sem mert kimenni. Attól félt, hogy valamit rosszul fog csinálni. Mondjuk otthon felejti a kalapját, vagy belelép egy tócsába és akkor a vimexek újabb szürke pontokat adnak neki.
-Megérdemli a sok szürke pontot. -helyeselték a faemberek. -Nem jó faember.
Egy idő után Pancselló hitt nekik.
  • Nem vagyok jó vimex. –mondogatta.
Ha néha mégis elment hazulról, olyan vimexek társaságát kereste, akiknek szintén sok szürke pontja volt, mert köztük jobban érezte magát.
Egy napon találkozott egy olyan vimexel, akihez foghatót azelőtt sohasem látott. Nem voltak rajta szürke pontok, de csillagok se. Egyszerűen fa volt. Krisztinának hívták. Na nem mintha a vimexek nem próbáltak volna meg rá is matricákat ragasztani, de a matricák egyszerűen nem ragadtak rá. Néhányan csodálták őt, mivel nem voltak rajta ilyen pontocskák és rohantak hozzá, hogy csillagot aggasszanak rá, de azok leestek róla. Mások lenézték, mivel nem voltak rajta csillagok és szürke pontokat nyomtak rá. Ám azok is leperegtek.
-Ilyen szeretnék lenni. –mondta Pancselló. –Nincs szükségem senkinek a bélyegére.
Megkérdezte, tehát a matrica nélküli vimexet, hogy neki hogy sikerült.
-Könnyen. –felelte. –Minden nap elmegyek és meglátogatom Élit.
-Élit?
-Igen Élit, a fafaragót. Ott lakom vele a műhelyben.
-No de miért?
-Hát gyere el velem. Nézd meg magad. Menj föl a hegyre, Ő ott van. -és ezzel a matrica nélküli vimex megfordult és tovább ugrált.
-De biztosan nem is akar majd velem találkozni!- kiabálta Pancselló, de a másik már el is ment.
Pancselló tehát hazament. Leült az ablaknál és nézte a faembereket, akik buzgón sürögtek, forogtak és adogatták egymásnak a csillagokat meg a pontokat.
-Ez így nem jó.- motyogta magában s elhatározta, meglátogatja Élit.
Fölment a szűk ösvényen a hegytetőre és belépett a műhelybe. Fa szemei kerekre nyíltak a csodálkozástól, mikor meglátta a hatalmas méreteket. A szék akkora volt, mint ő maga. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy ráláthasson a munkaasztalra. A kalapács meg olyan hosszú volt, mint a karja. Nahát Pancselló nagyot nyelt.
-Itt aztán nem maradok.- gondolta és megfordult, hogy elmenjen. Ekkor hallotta, hogy valaki a nevén szólítja.
-Pancselló. -a hang mély volt és erős.
Pancselló megállt.
-Pancselló, milyen jó hogy látlak, gyere had nézzelek meg.
-Tudod a nevem?- kérdezte meg a kis vimex.
-Hát persze. Én készítettelek. Hm,- mondta a készítő elgondolkozva- úgy látszik rossz jegyeket kaptál.
-Én nem akartam, Éli én igazán mindent megpróbáltam.
-Ó, előttem nem kell védekezned. Engem nem érdekel, hogy a többi vimex mit gondol.
-Nem?
-Nem. És téged se kéne hogy érdekeljen! Kik ők, hogy csillagokat meg szürke pontokat osztogatnak? Ők is vimexek, ugyanúgy mint te. Az hogy ők mit gondolnak, nem számít Pancselló. Csak az számít, hogy én mit gondolok. És én úgy gondolom, hogy te jó fej vagy.
Pancselló nevetett –Én? De hát én nem is tudok gyorsan futni, nem tudok ugrálni, jön le rólam a festék. Miért vagyok én fontos Neked?
Éli Pancsellóra tette a kezét és így szólt. –Azért, mert hozzám tartozol és nekem fontos vagy.
Pancsellóra még soha senki nem nézett így, legkevésbé nem az alkotója. Azt se tudta mit mondjon.
-Minden nap vártam, hogy el gyere –magyarázta Éli.
-Azért jöttem ma, mert találkoztam valakivel akin nem voltak bélyegek.
-Tudom, ő már beszélt nekem rólad.
-De miért nem tapadnak rá a matricák?
-Azért mert eldöntötte, hogy az amit én gondolok őróla fontosabb neki, mint amit az emberek. A matricák csak akkor ragadnak, ha hagyod őket.
-Micsoda?
-A matricák csak akkor ragadnak, ha azok neked fontosak. Minél inkább bízol bennem, annál kevésbé lesznek fontosak a matricák.
-Nem vagyok benne biztos, hogy értem amit mondasz.
-Majd megérted. Most sok matricád van. Most csak annyi a teendőd, hogy gyere el hozzám minden nap. Hagy emlékeztesselek arra, hogy énnekem fontos vagy.
Éli leemelte Pancsellót a padról és letette a földre.
-Ne felejtsd el –szólt utána Éli, miközben a vimex kilépett a házból –értékes vagy, mert én alkottalak téged és én nem tévedek.
Pancselló nem állt meg, de a szívében ezt gondolta –Azt hiszem, Ő ezt komolyan mondja. És amikor ez megfogalmazódott benne, egy szürke pont leesett a földre.

2014. január 12., vasárnap

Hétfőőő....

Ma reggel megfogadtam, hogy ma  nyolckor ágyban kell lenni a csajoknak, persze sejtettem én, hogy nem eszik olyan forrón a leveset, tudom én hogy ez a 3 hét kánaán volt nekik, meg nekem is és olyanok, mint az anyjuk utálnak korán kelni, de azért mindennek van teteje, az én idegrendszeremnek is. 1/2 9-kor mentem velük aludni, és 10 óra, de még mindig zsibvásár van náluk, kb 56269x szaladgáltak ki a nappaliba, estek fel, szedték szét az ágyat. Közel állok ahhoz, hogy kivágjam a magas c-t, nem vagyok büszke erre, de egyszerűen kiakasztottak és kb 1 billiószor magyaráztam el nekik, hogy aludni kell, mert reggel korán kelünk. A legnagyobb bünti most a történetben az, hogy kijöttem mellőlük, és közöltem, hogy addig be nem teszem a lábam a gyerekszobába, amíg nem lesz csend. Ahogy hallom nagyon nem hiányzom :). Tudom én persze, hogy kell pár nap átállni, de egyszerűen muszáj kicsit következetesnek lennem, mert túlontúl engedékeny vagyok bizonyos dolgokban. Aztán meg persze bűntudatom is van, mert frusztrált vagyok, mert nekem sincs kedvem újra korán kelni, sokkal jobban tetszene arra ébredni, hogy a hasamra süt a nap. Szép kis tükört voltam nekik, a pap aki bort iszik és vizet prédikál tipikus esete. Naná, hogy én sem vagyok most álmos és naná, hogy reggel ha Cipő énekli nekünk a Jó reggelt, nem leszek túl vidám.
Ennek az értelmetlen agyszüleménynek, pedig a nagy következetességem vége, hogy Kira rendkívül jól manipulálva engem ikegős sirámba kezdett és igen bementem és pár perc alatt elaludt a karomban, ahogy szokott és igen Szonja is, ahogy szokott a kezem fogva. Igen én vagyok a szendvicsben a sonka, én alszom középen, vagy éppen nem alszom, csak forgolódom, mert rám másznak.Tudom-tudom, könnyen feladtam, mert nekem nagy teher már velük aludnom, pedig én szoktattam őket így....visszanyal a fagyi..nem vagyok túl vidám és nincs megoldókulcsom sem a külön alvásos egyedül elalvós projekthez sem...

2014. január 10., péntek

Érette-e Ő?

Szerencsére csütörtökön a doktornő gyógyultnak nyilvánította Szonját, így hétfőn már minden visszatér a régi kerékvágásba.  Ami egyrészt jó, másrészt egyenlőre még nem nem tudom, hogy is lesz az, hogy fél10  előtt ágyba kerüljenek és reggel ugyanezen időpont előtt kelljenek. Velem együtt természetesen. Ma este is azt kérdezték hányat alszunk még az oviig, hát nem kellett sokat számolni. Ezen túl megünnepeltük a csibével a fül és arcügyet, együtt reggeliztünk, Szonja által választott helyen, naná, hogy a kedvenc cukinkba, de tehetünk mi arról , hogy ez van a legközelebb a kórházhoz? És történetesen a barátnőm is ott dolgozik és nem mellékesen isteni a sütijük. Ahogy néztem amint falatozik, olyan fura érzésem volt, mintha nem is a lányomat néztem volna, hanem a kis barátnőmet. Érdekes szembesülés volt. Az utóbbi pár hónapban rengeteget változott, teljesen észrevétlenül. Nagylány már, akivel mindenről el lehet beszélgetni, akinek mindenről van véleménye, aki egyáltalán nem olyan kérdéseket tesz fel, amit azt egy ötévestől elvárnánk. Ez még inkább feltűnik akkor, amikor csak ketten vagyunk. Hihetetlen okos és ügyes, a rajzban egyre jobban, ma pl úgy kivágott egy figurát ollóval, hogy állítom nekem nem sikerült volna olyan szabályosan. Magas, erős, sok mindenben önálló. Miért is írom ezeket, mert dilemmában vagyok/vagyunk, mert kicsit féltjük a sulitól, főként az apja, hogy nem lenne-e jó ha még egy évet maradna az oviban. Mert bizony idegenek között megkukul, iszonyat lassan öltözik, olykor sokáig elbambul és türelmetlen, mindent hipp-hopp nagyon gyorsan meg akar csinálni és emiatt olykor elnagyolja.  Tudom, hogy mindenki aki a közelünkben van legyintene, hogy butaság, ahogy az óvónénik is, mert szerintük sok esetben szülői hóbort, ez a kezdjük később az iskolát. Persze ez most még szülői döntés, de szerintük Szonja iskolaérett. nagyon is. Várja is nagyon a sulit, kicsit mintha unná az óvodát. Szóval sorolhatnám itt pro- és kontra az érveket, hogy nagyon érzékeny és addig játsszon amíg lehet stb. Nem könnyű. Főleg úgy nem, hogy az ember olvas a neten és még nehezebbé válik ez az egész. Nagyot nevettem egy cikken, régen Csehszlovákiában mindössze egy dologra kérték meg a gyerekeket, aki meg tudta csinálni mehetett suliba, aki nem, nem. Miszerint: "fogd meg a bal kezeddel a jobb fülcimpádat", végül is tényleg sokféle készséget és képességet feltérképez ez az egyszerű mondat. (Persze, hogy megcsináltatta vele és igen, első blikkre megcsinálta). Ma például egész délután egy babaházat gyártottunk és aztán vég nélkül szerep-játékoztunk, nem esett jól belegondolni sem, hogy jövő ilyenkor lehet éppen házi feladat és tanulás lesz az önfeledt játék helyett. Ambivalencia....na az van ebben az ügyben bennem, de van még 1-2 hónap eldönteni és beszélni róla, csak most ez sok helyen téma, gondolom azért foglalkoztat engem is, mert eddig nem volt semmi kétely bennem, hogy szeptembertől iskola.


2014. január 8., szerda

Továbbképzés salalalala

Nálunk is az a kreditrendszer működik, ami a tanároknál, így bizony pontokat kell gyűjtögetnünk és mivel Tibi bácsi mostanában nem nagyon vagdosta hozzám a pontos labdákat a retro dizsiben, kénytelen voltam képzésre pályázni. És nyertem bakker, magamnak és még két kolléganőmnek. A cím hangzatos volt: "Idegen voltam és Ti befogadtatok", Hit és spiritualitás a segítő kapcsolatban. A hely Miskolc Egyetemváros  hotel, kaja, pia ésatöbbi. Kb. annyira hiányzott nekem ez az egész, mint mókusnak az erdőtűz. Szó nincs arról, hogy nem szeretek tanulni, ez a hobbim, a problémám sokkal inkább a kötelező jelleggel van. A 2/3-án már túl vagyok, még egy hétfői etap lesz és vége. Egyébként milyen, háááát semmi újat nem kaptam és ez nehéz. A csapat jó, de iszonyat energiákat von el az egy helyben ülés reggeltől-estig. Ezt ellensúlyoztuk némi szabad foglakozással, úgy mint megaburgerezés, diszkontálás, egyetemista fiúk bámulása edzés közben és már nézem a hétfői moziműsort. :) A társaság jó, érdekes szembesülni hasonszőrűekkel, (vannak még rajtam kívül ilyen munkát csinálnak kb fillérekért). Arra is számíthattam volna, hogy hiába akarok én beleszürkülni a tömegbe, ez nem megy nekem, naná, hogy ismét vezető szerepet kaptam (jobban bejönne vezérigazgatónak lenni) és az is érdekes szembesülés volt, hogy nem mindenki érti a humorom és mekkora gáz már egy viccet megmagyarázni nem? Na mindegy, azt hiszem mama nehezebb feladatot kapott, a két csibe már nem beteg, de még nincs ítélet arról, hogy mehetnek dolgozni. Ennél fogva az energiáik kimeríthetetlenek, nagyi a második nap végére úgy nézett ki, mint akinek még 2 perc és kisimul az ekg görbéje. Hiába no 3 hete itthon vannak...őszintén...várom az ovit. Mama szintén...Jham majd el felejtettem van házi feladatom is, be kell mutatni a munkabéli hitvallásom és a segítő módszerem valamilyen formában....'asszem nem irok esszét ezt fogom lejátszani nekik :

2014. január 4., szombat

Legyen már valami pezsgés is...




***

Micimackót mesélek, sorolják ki kinek a barátja, és van ott egy ember is ugye Szonja?
- "Aham, Róbert Giga."

***

Pislog a lámpa a fürdőben:
"Inkább lekapcsolom, mert már nagyon öreg."

***

Kérdés, amire még nem tudtam rendesen válaszolni:
- "Van olyan fiú aki lányként viseli magát?"

***

"Van neked, egy ötlet ajándékom!"

***

" A kengurubébi a kengurumama nagy hasának zsebében van és addig amíg nem jön ki, a zsebbe van varrva."

***

"Meg akajtajak lepődtetni!" közölte Kira, amikor mama felügyelet alatt elbújt, amíg nagyija kiment a WC-re és nem jött elő, nem kell mondanom, hogy mama infarktus közeli állapotba került.

***

"RÉGEN....amikor még négy éves voltam."

***

"- Apa tud a világon a legjobban fütyülni és pöccsinteni."
- Pöccsinteni?
- "Aham, így.....és mutatja az ujjaival a csettintést. 

***

"Anya egy hullakarikát veszel nekem?"

***

- Na mi illik ide az üres helyre?
- .....(Szonja)
- Banán (Kira)
Szonja mérgesen odafordul a húgához:
- Ezt meg honnan tudod?
- Megtanujtam.

***

- Szonja hagyd békén a húgod!
- "De nem is sír, csak nyekereg!"

***
"Mit jelent az, hogy Méri Pöszmösz?"

***

Azt hiszem nekem is kell írnom valamiről, a csajok teljesen belegárgyultak Annapetigergőbe és Bogyóésbabócába. Főleg Kira olyan szinten műveli ezt, hogy ha meglátom a kuglifej rajzokat mára már ott tartok, hogy kb  úgy tikkel a szemem, mint a mókusnak vagy minek, aki állandóan elveszti a makkját a Jégkorszakban. Igen, felmerült már bennem az is, hogy eltüntetem a könyveket, de mint mondottam Kira azzal kel-fekszik, plusz napközben egy táskában hurcolja a nyakában. Igen remélem, hogy eljön még az az idő, hogy túllépek azon, hogy Annapetigergőéknél mindig minden happy, a leginkább anyuka kisimult és folyton kreatív, bár egy-két részt már átírtam a lányaimnak. Világért sem bántanám én a szerzőt, csak most kb agyhúgykőig vagyok telítve a sztorikkal...ami nem azt jelenti, hogy nem veszek többet nekik ilyet, mert ők imádják...én meg ugye őket. Ennek ellenére a bogarakkal-rovarokkal kapcsolatban lenn pár költői kérdésem:
  •  Mi a pichának kell külön ház a csigafiúnak, amikor ott hordja a hátán?
  •  Ha a Katicabogár házában minden pöttyös, a Csigánál minden csigavonalas, milyen lesz a szartúróbogár kéglije?
  • Ki az a télapó aki a Katica hangyapöcsnyi csizmájába beletuszkol egy bazi nagy almát?
  • Egyáltalán mi  rézangyalért van a Katicának csizmája?
  • Tényleg a legjobb ajándék a százlábúnak 50 pár cipő, én speckó a helyében fullra kiakadnék ezen.
  • Melyik az a bogár, amelyik talicskával jár sétálni, hátha talál valamit?
  • A nap tudtommal egy égitest ebben a mesében miért vág 59788412 féle pofát?
  • Hogy lehet fülgyulladása Bogyónak és Babócának, ha nincs is fülük rajzolva?
  • Mekkora az a pók, akinek a hátára ráfér 15 bogár és miért nem eszi meg őket??
  • Alfonz a tücsök a helyi Mága, mert hegedül bakker, Stradivarin. 
....ok-ok befejeztem, meg értem én a szárnyaló képzeletet és mesevilágot, de ez már nekem k.....magas reptetés. :)

Olvasómozgalom: Bartos Erika VS Csernus doki :D




2014. január 3., péntek

Akkor a tegnapról....

Hát az a helyzet, hogy a tegnapi napot, ha nagyon primitíven akarok fogalmazni kitörölném, ha kicsit jobban belenézek, akkor azt kell mondanom, hogy a szart is meg kell élni. Délelőtt temetésen voltam, egy kedves utcabeli néni halt meg teljesen értelmetlenül. 2 hete elesett, arra még rá tudtam beszélni, hogy elmenjen a kórházba, begipszelték a törött csuklóját, de azt már senkinek sem mondta, hogy az oldala is fáj. Eltört egy bordája és átszúrta a tüdejét, senkinek nem mondta el, hogy vért köhög fel, annyira teljesíteni akarta a karácsonyi rituálékat, 26.-án hunyt el. Maga mögött hagyva mindenkit, beteg férjét, fiát, unokáit, a család éppen úton volt, a közös ünneplésre ide. Az atyánk gyönyörűen elbúcsúztatta már ha lehet ilyet mondani amikor koporsó mellé áll az ember, beszélt a karácsonyról, a már fel nem bontott ajándékról. Ott és akkor a fekete ruhás tömegben mindenki sírt. Hazaérve teljes káosz fogadott, Bundi őrült tempóban pakolt, mert indultak vissza dolgozni, Szonja zokogott, hogy nagyon fáj a feje. Már előző este is panaszkodott rá, hogy fáj a feje, de akkor még a fáradtságnak tudtam be, hiszen újévkor hajnalig fent volt. Annyira rosszul nézett ki és észrevettem, hogy mozgásra sokkal jobban jajgat és sír. Felhívtam a gégész doktornőt, aki szerencsére rendelt, mondta is rögtön, hogy 1 és 3 között fogad minket. Ez sem volt egyszerű menet, mert bár keriapu rögtön ugrott, hogy visz minket, de Szoni időközben elaludt, a Cataflam csepp áldásos hatása miatt, nem volt egyszerű felébreszteni, a kocsiban már aludt is tovább. A doktornő első blikkre nem találta súlyosnak a helyzetet, de elküldött minket röntgenre sürgősséggel 14.20-as időponttal. Mivel háromig rendelt gondoltam sima ügy lesz, 1/4-ig vártunk arra, hogy behívjanak. Közben Szonja már felváltva pilledt el 5-10 percre és aztán újra sírt, mi meg csak néztük szegényt tehetetlenül. Közben jött a doktornő és közölte, hogy legyünk nyugodtan megvár és már megsürgette a röntgent is. 4-re értünk vissza hozzá, az ítélet kétoldali arcüreggyulladás. lórúgás antibigyó, orrcsepp, infra és orrszívás. Jelzem minden próbálkozásom ellenére Szonja továbbra sem fújja az orrát. A kocsiban újra aludt, ölben hoztuk be, kisebb közelharc árán belediktáltam a gyógyszert. Mára már könnyebben van, csütörtökön kell visszavinnem, addig pihenő, kicsit meghosszabbítjuk a téli szünetet. Igaz én pályáztam egy képzésre magamnak és 3 kolléganőmnek, hétfőn-kedden kellene mennem...nem tudom mi lesz...ha nem tudok elmenni egy kisebb vagyont kell visszafizetnem, a komplett pályázatot. A tegnapi nap margójára azért hozzá kell tennem, hogy rég voltunk ilyen emberséges környezetben kórházban, mindenki kedves és figyelmes, toleráns volt Szonival, egy szóval nem mondta senki és nem éreztette egy mozdulattal sem, hogy miattunk kellett tovább maradnia dolgozni. Első szóra fogadtak minket, holott nem is ahhoz a városhoz és kórházhoz tartozunk, előjegyzésünk meg pláne nem volt. A paraszolvenciára annyit mondtak, hogy ki nem találjam abból inkább váltsam ki a gyereknek a gyógyszereit. Komolyan mondom valami kis mesevilág az egészségügy útvesztőjében. Azt hiszem azért csütörtökön viszek egy kis desszertet ennek a kis csapatnak, remélem azt már nem utasítják vissza. Szóval ennél azért jobb évkezdetet is el tudnék képzelni...de innen szép nyerni.

Infranapozás

A Bóbita csoport elmúlt éve, óvó néni jóvoltából :)

2013 utolsó napja...

Hát nem mondhatom azt, hogy rosszul sikerült. Nem terveztünk semmit, mert én valahogy nem szeretem, hogy kötelezően érezd jól magad és kötelezően bulizz. Szóval mi spontánban nyomtuk. Először is reggel bejelentkeztek a gyerekkori barátnőmék, hogy most éppen itthon vannak a szülőknél és lejönnének. Még mindig megdöbbent a gondolata is, hogy lassan 38 éve ismerjük egymást. A 4  lányunk meg nő, mint a gomba és annyira jó látni bennük egykori magunkat, hogy éppen ott tudják folytatni ahol éppen abbahagyták, most éppen még nyáron valamikor. Ilyenkor persze van a kisbigéknek ajándék is. A csajaim most éppen  kisállatokat kaptak, szerencsére műanyagból, mondta is a barátnőm, hogy a cica neki Szonja, a kismókus meg Kira és nekem is, sőt meg sem lepődtem rajta, hogy saját maguknak azt is választották a lányok, amit Márti barátnőm gondolt. Bár nem volt időnk a négy kölök mellett nagy beszélgetésre, de minden egyes találkozásból már azzal feltöltődünk ha megöleljük egymást.





Este spontán buli volt, négy gyerek négy felnőtt, hát na bevezettük a csemetéket a zenei kultúrába, Takács Tamásra és Mobilra nyomultunk. Igaz keriapunak olyan 10  körül volt több hívása is a nagy fehér porcelános készülékkel, de azért a pezsgős koccintásra életet leheltünk belé. Azért az megdöbbentő tény volt számomra, hogy a majd 6 éves kislányom már most pasival alszik, de többszöri ellenőrzésre sem tartottam ebben semmi kivetnivalót. Nagyot aludtunk mindannyian, majd az évet maratoni mozizással kezdtük. Akkor még nem sejtettem, hogy ez a 2.-a nem lesz egy sétagalopp, de erről majd holnap...