2012. december 9., vasárnap

Vallomás...

Az az igazság, hogy napokig gondolkoztam, hogy megszülessen-e ez a poszt vagy sem. Kiteregessem-e ide a szennyest, vállalva, hogy sokan megbotránkoznak majd rajta és elítélnek, de végül arra gondoltam, hogy igen, mert ez is én vagyok. Az ügy egyszerű...bepasiztam. Tudom-tudom cincog az egér, mert nincs itthon a macska és én azt mondtam, soha meg akármeddig várok, de ez van. Mivel szinte sehová nem járok az óvodán kívül, hol máshol történhetett volna, mint ott. Már régóta szimpatizáltunk egymással, egymásra pillogtunk, köszönő viszonyba kerültünk és néha-néha még beszélgettünk is. Minden nap azzal az érzéssel mentem be az óvoda kapuján, hogy hátha ma is láthatom. Igen ezt nevezhetnénk egészséges flörtnek, de itt már többről van szó, mert a napokban elcsattant az első puszi és még kettőt alszom és megtörténik az első hivatalos randevú. A tenyerén hordoz, hiszen már az első randira is egy gyönyörű levélben hívott meg, mint egy igazi first ladyt. Zavarban volt ahogy ott állt előttem és egyik lábról a másikra állt toporogva. A seprűszempillái gyönyörűen keretezték mogyoróbarna szemét ahogy átadta a meghívást rejtő borítékot. Ott és akkor annyira meglepődtem, hogy saját zavaromban lenyomtam egy cuppanós puszit az arcára. Elvörösödött és hebegett-habogott, hogy nagyon vár majd rám. Én pedig megyek....mert nem minden nap történik meg egy nővel... hogy az Őzike csoport legsármosabb pasija hívja meg a karácsonyi ünnepségre. Csakis őt, egyesegyedül:o)


6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Cseszd meg Lili! Megszivattál...
Egészen az óvoda kapujáig elhittem, hogy elment az eszed... :O)

Manapság már mindent képes vagyok elhinni...

eli

Lili írta...

:o)

A fene egye meg, azt hittem sokkal később bukom le :D

sedina írta...

Na de Lili!!!!!

Hencsi írta...

Cseszed Lilikém alássan :)
Csalódtam magamban,mert először még azt hajtogattam magamban, hogy palira veszel, aztán egy pillanatra bevettem :)

Lili írta...

Én nagyon élveztem :)Mondjuk valami kandi kamerán megnéztelek volna benneteket :)

Tündérkonyha írta...

Basszus ezt majdnem benyaltam :D