Szóltam előre:) A lényeg tele van a hócipőm. A kedves média harsogja a katasztrófahelyzetet, véleményem szerint mismásolva azt, hogy megint nagy összegek vándoroljanak, a már amúgy is megtömött zsebekbe, védekezés címén. Kelti a pánikot, hogy ilyen hideg, meg olyan hó. elregélném, hogy itt az északon a helyzet változott, a legmelegebb napra ébredtünk a héten, -10 van odakint, hó meg az, ami már 2 hete leesett. Szóval innen üzenem mindenkinek aki felel ezért a pánikhangulatért, hogy február van basszuskulcs, mit várnak hawaii, medence, koktélok?! Volt már ilyen hideg, sőt volt olyan is, hogy nem volt közlekedés, élveztük, együtt voltunk otthon az egész család és nem rohantunk bevásárolni 2 raklap gyíkhúst. Most sem rohantam, mert nincs miből, annak ellenére, hogy tegnap volt "fizetés". Szégyen, de azt hiszem nem az enyém. Bundi itthon van, mert nincs munka, kemény 22800ft-ot kap havi szinten, jham, hogy a nagy havazás miatt elfelejtették mondani, hogy cirka 6000-el kevesebb, mint decemberben, bocsi. Fizetés 80000ft a gyedem.+ családi póklékok 24400ft. Nem lesz nehéz összeadni és akkor jöhetnek a levonások 40000 lett a hitelünk, mert voltam olyan merész, hogy egyetemre mentem, a svájci frankot meg nem érdekelte. Marad cc 70000, amiből olyan 80000 a rezsink, vagyis lenne, ha beleférne ugye, a többi vagyis a nagy semmi meg maradna kajára és egyebekre. Ígéretek persze vannak, hogy lesz majd jobb és szebb világ, hogy cirka 1-2 hónap és végre ki lehet menni külföldre a páromnak, mert jobb lesz az idő, hacsak addig jobban le nem robban. Igaz a gyerekeit nem látja, meg hónapokig a költségvetésünk bazi nagy lyukait kell majd tömködni, de majd egyszer csak. Tudom, hogy nagyon sokan vannak hasonló vagy ne adj Isten még nehezebb helyzetben, de amikor eljutsz arra a kurva pontra, hogy már éjjel is ezen kattan az agyad, akkor nagyon nehéz. Meg azt hiszem akkor a legnehezebb, amikor ránézek a lányokra és köszönöm a sorsnak, hogy még olyan kicsik, hogy nem értik és el tudják fogadni azt, hogy ezt a csokit most nem kaphatják meg, mert nincs rá pénz. Szóval északon a helyzet kemény, gondolkodtam már azon, hogy visszamegyek dolgozni, de nem tudom megoldani Kira felügyeletét, maszekmeló nincs, a városban kb 60%-os a munkanélküliség. Rosszul esnek dolgok, például, amikor egy képemet megosztják a facebookon, hogy hoho itt van hó, és vadidegenek kommentálják ordenáré stílusban, hogy majd váltanak ide útlevelet, vagy esetleg milyen színes az ovis kép a romák miatt, köztük olyanok akik itt nőttek fel. Először gondoltam megmutatom neki a fenti képeket a világvégi kisvárosunkról, vagy megkérdezem, ha nincs otthon valami egy pillanat műve neki is átugrani a szomszédba, vagy bandáznak-e a gyerekei az út közepén játszva télen-nyáron, fürdenek-e az almafa alatt a minimedencében, ha valaki megy a boltba megkérdezi-e, hogy kell-e valami. Eltúrja-e a szomszéd a havat a háza elől, mert ő kelt korábban, vagy egy másik szomszéd kiviszi-e az udvarból a kukáját kiüríteni, mert reggel elfelejtette. Kap e sütit, vagy éppen a kedvenc kajáiból a szomszédoktól, leállnak-e a gyerekével idegenek kedvesen beszélgetni az utcán? Ha beteg a gyereke hányan ajánlják fel, hogy elviszik orvoshoz és várnak velük órákat? Neki is 25 perc-e az 5 perces út gyalog hazafelé, mert mindenki mosolyogva leáll beszélgetni.? Mert ez a világvégi kisváros ilyen, még ha nagyon szar helyzetben is van. Még ha minden család is nagyon szar helyzetben van. Igen sok roma él itt nagyon sok, sok belőlük mégis küzd az előítéletek ellen. Aztán mégsem szóltam, sok bennem most az epe, valószínűleg túlérzékeny is vagyok. Kellően felháborodok és kimorgom magam azon, hogy a híres VV5 lakói rácsodálkoznak, hogy a tojás nem a tojástartóban születik, vagy, hogy hogyan néz ki a jégcsapretek. Közben meg szörnyülködöm, hogy ez kell a népnek, persze megmondták, cirkusz, csak nálunk lemarad a kenyér. Szóval nekünk is el kell mennünk innen, a lányok érdekében legfőképp, a döntés megszületett a hogyanra még képlékeny módozatok vannak, az időt behatároltuk, Szonja iskolába indulása cc 2 év, persze ehhez túl kell élni valahogy a mi kis saját katasztrófahelyzetünket...várom ám én is a márciust...Sajnálom, mert szeretek itt élni...de ha nincs miből és nincs hogyan, akkor lépni kell...ahogy sokan megtették és sokan tervezik, de soha nem szabad elfelejteni honnan indultunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése